Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-16 / 64. szám
VIETNAMI JELENTÉS Dél-vietnami hazafiak csütörtök este és pénteken reggel 122 milliméteres rakétákkal tűz alá vették Quang Tri repülőterét Partizántámadás érte a Dong Ha-i és a Cím Viet-i haditengerészeti támaszpontot is. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya ajándékozási okmányt nyújtott át Hanoiban a DNFF képviselőjének, mely szerint a VDK a hősiesen harcoló déli honfitársak megsegítésére 50 000 tonna rizst, 10 millió méter textíliát és száz tonna gyógyszert ajándékoz. BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTJÁK A PANAMAI ELNÖKÖT A panamai nemzetgyűlés csütörtökön, a késő éjszakai órákba nyúló ülésen harminc szavazattal, ellenszavazat nélkül, elmarasztalta Marcos Robles köztársasági elnököt, amiért az beavatkozik a politikai életbe és ezért az elnöknek március 24-én bíróság előtt kell felelnie tetteiért Gödöllőn, a város határában 18 holdas területre települ Budapestről a Mezőgazda- sági Gépkisérleti Intézet új telepe. Most épül az intézet ötemeletes irodaháza, később a laboratóriumi csarnok. Az új telepet 1969-ben, az intézet fennállásának 100. évfordulóján adják majd át rendeltetésének. Az építkezésre 50 millió forintot fordítanak. Tombol az aranyláz AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XII. ÉVFOLYAM, 64. SZÁM Aha 70 (■'ii.i.ér 1968. március ie., szombat Ülést tartott a SZOT Nagygyűlés Katowicében Pénteken az Építők székházában ülést tartott a Szak- szervezetek Országos Tanácsa. Első napirendi pontként dr. Beckl Sándor, a SZOT titkára beszámolt az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésének tapasztalatairól és az 1968-as gazdasági év indulásáról. Ezután Somoskői Gábor, a SZOT titkára javaslatot terjesztett elő a Szakszervezeteit Országos Tanácsa, az elnökség és a titkárság főbb feladatairól és munkamódszereiről, továbbá a SZOT 1968. évi költségvetéséről. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára az elnökség beszámolóját ismertette. A katowicei vajdaság több mint százezer párttagja csütörtökön Katowicében, a Dzer- zinski téren tartotta nagygyűlésen támogatásáról biztosította a párt, annak központi bizottsága és első titkára, Wla- dyslaw Gomulka politikáját. A gyűlésen határozatot fogadtak el, amelyben élesen el- j ítélik a varsói egyetemen és a fővárosban lejátszódott sajnálatos események szervezőit, követelik a kilengések értelmi szerzőinek, szervezőinek és fő részvevőinek méltó megbüntetését és a 270 000 sziléziai kommunista támogatásáról biztosítják a pártot és a kormányt. A nagygyűlésen Edward Gie- ! rek, a LEMP KB PB tagja, a katowicei vajdaság pártbizott(Folytatás a 2. oldalon) Washington bevetette teljes aranyfedezetét ” Minden idők aranyeladási rekordja a párizsi tőzsdén Magyar-csehszlovák kulturális jegyzőkönyv HOLNAP: Nyugaton tovább tart az aranyláz, amely — ez ma már nyilvánvaló — rendkívül komolyan veszélyezteti a dollár pozícióját a nemzetközi pénzpiacokon. Az Egyesült Államokban tegnap este drákói rendszabályokat határoztak el annak a szándéknak demonstrálására, hogy Washington fenn kívánja tartani az érvényben levő dolláp-arany paritást. Emelték a leszámítolási kamatlábat és a szenátus minimális többséggel hozzájárult a kormány azon javaslatának elfogadásához is, hogy szabadítsák fel a dollár teljes, mintegy II és fél milliárd dollárra becsült zárolt aranyfedezetét. Az Egyesült Államokban az intézkedés nyomán érvénybe lépő ötszázalékos kamatláb az 1929. évi nagy tőzsdei összeomlás óta a legmagasabb. Az amerikai kabinetet külön aggasztotta az aranyeladások nemzetközi központjában, a londoni színesfémtőzsdén napok óta növekvő spekulációs aranyvásárlási láz. A brit kormány Johnson segítségére sietett. Amerikai kérésre királynői proklamáció született, amelynek alapján pénteken minden brit bank és tőzsde zárva tartott. Mivel a szombat már munkaszüneti nap, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy három napon át, — hétfőig — szünetel az arany- és devizakereskedelem. A londoni tőzsde bezárásával pénteken a világ fő nemesfém-értékesítő központja a Wilson szaván fogja az önfejű Brownt? Pénteken Londonban találgatások kaptak lábra George Brown külügyminiszter küszöbönálló távozásáról. A miniszter az éjszaka folyamán lemondással fenyegetőzött: valószínűnek tartják, hogy a külügyminisztérium főtisztviselőivel szemben támadt „bizalmi válság’’ lemondási szándékának oka. Ezenkívül megharagudott, mert nem hívták [ meg a titkos tanács éjszakai, nagyon fontos ülésére, sőt, mi több, nem is szóltak neki. A kiegyensúlyozatlan, szeszélyes és kiszámíthatatlan Brown már többször fenyegetőzött lemondással. Wilsont súlyosan aggasztja Brown újabb önfejűsége. Ezért nem tartják kizártnak, hogy ezúttal szaván fogja a lemondással fenyegetőző Brownt. A szürkegémek visszafordultak A biharugrai „vadvizorszázi- ban” és a bel megyeri erdészet területére egymás után érkeznek a tavasz himölcei. A bíbicek és a tőkésrécék után még ugyan csak kisebb csoportokban, de már megérkeztek az első gémek, sirályok és erdei szalonkák. Biharugrán párban járnak, fészküket rakják a nyáriludak. Az ősi sztyeppéknek ez a jellegzetes madara világviszonylatban kiveszőiéiben van. Biharugrán is már csak körülbelül 50 pár készül kölr lésre. Tolna megyében — a tengelici természetvédelmi terület erdei tavaihoz — néhány nappal ezelőtt befutottak a szürkegémek előőrsei. Az idő azonban nem tetszett nekik, hidegnek találták a vizet is, s iffy nyomban visz- szafordultak. párizsi aranytőzsde lett. A szokásos napi 3—5 tonna aranyeladással szemben pénteken alig több mint fél óra leforgása alatt (!) több mint száz tonna arany cserélt gazdát, kilónként 7000 frankért Soha a párizsi tőzsde történetében nem jegyeztek fel ilyen magas aranyeladási árakat és nem bonyolítottak ie ekkora forgalmat A magyar—csehszlovák kulturális munkabizottság ez év március 12. és 15. között Budapesten tartotta 9. ülését. A tárgyaláson a magyar küldöttséget Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes, a csehszlovák küldöttséget pedig Bohus Chnoupek művelődés- és tájékoztatásügyi miniszter- helyettes vezette. A Művelődésügyi Minisztériumban pénteken a két küldöttség vezetője írta alá a jegyzőkönyvet Harmincötezer választó az urnáknál Holnap 35 ezren Pest megyében. A megyei választási elnökség tájékoztatója szerint megZÁSZLÓDISZBEN A DABASI FŐTÉR Kossuth néz le ránk... Kommunista jelölt az amerikai elnökválasztáson Gus Hall, az Egyesült Álla- j dúl, minit a két nagy párt — a mcx Kommunista Pálijának ! demokraták és a repub'.iká- főtitkara csütörtökön este egy nusolc — jelöltje, hanem altömeggyűlésen bejelentette, | ^ „vaként írhatták mai l hogy pártja is állít jelöltet a ! ternativaxent írhatják majJ novemberi elnökválasztásra. A nevét a szavazólapra a vájelölt nem önálló lappal in- \ 1 asztok. Ünnepségek a fővárosban szavaznak . tettek minden szükséges elő- | készületet a szavazás lebonyolítására. Vasárnap reggel hétkor nyitják a szavazóhelyiségeket. Százegy jelöltről döntik el, akarják-e, hogy érdekeiket a községben, a városban, a járásnál, illetőleg a megyei tanácsnál képviseljék. A szavazók előtt már ismert a jelöltek programja. A döntés joga a lakosság kezében van. A Hazaíias Népfront listájára ezúttal nem kerültek kettős jelöltek. Az előterjesztett nevet a résztvevők általában egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadták el. Aránylik a márciusi napfényben, komolyan, méltóságteljesen tekint le a talapzatról. Körülötte zászlókat lobogtat a friss szél. Ezt a pillanatot örökítették meg a fotóriporterek, a filmesek. És szívük mélyén mindazok az ünneplő diáitok és felnőttek, akik tegnap délelőtt Kossuth mellszobrának avatására, a márciusi ünnepségre gyülekeztek a dabasi főtéren. A meghívott vendégek között volt Barinkai Oszkárné, a Pest megyei Pártbizottság titkára, valamint a járás több vezetője. A fanfárok hangjai adták a jelet. A bevezető után lépett a mikrofon elé Szabó Béla, a Magyar Ifjúság főszerkesztője, a KISZ KB intéző bizottságának tagja. — Immáron másodszor ünnepli ifjúságunk népünk történelmének nagy tavaszi évfordulóit — kezdte beszédét és méltatta a Tanácsköztársaság és felszabadulás jelentőségét. A forradalmi ifjak utódai tisztelettel tekintenek ma is a nagy elődökre s kegyelettel emlékeznek, mint most is. március 15-én. Koszorúzás következett, a diákok néma tisztelgése, de szót kért a szobor alkotója, Kisfaludi Strobl Zsigmond is. — Rendkívül boldog vagyok, hogy Dabas községben állították fel alkotásomat, annak a Kossuthnak a mellszobrát, aki fáklyaláng volt a haza és a nagyvilág történelmében. A résztvevők megtekintették (Folytatás a 2. oldalon) Több mint 35 ezer szavazó kapta meg értesítőjét arról, hol, milyen számon adhatja le Voksát. A választó vigye magával a kapott értesítőt és a személyi igazolványát. Az utcán olvasható falragaszokon tájékozódhat a jelöltek nevéről, foglalkozásáról az is, aki eddig nem kísérte figyelemmel az előkészítést. Egy nappal a szavazás megkezdése előtt — az érintett körzetekben — szombat déltől alkoholtilalmat rendelnek el.