Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-12 / 60. szám
MOSZKVA Ülést tartott az SZKP Központi Bizottsága Az SZKP Központi Bizottsága meghallgatta és megvitatta a kommunista és munkáspártok konzultatív találkozóján részt vett szovjet küldöttség beszámolóját a találkozó eredményeiről, s ennek nyomán jóváhagyta a küldöttség tevékenységét, valamint a találkozón megvitatott kérdésekben elfoglalt álláspontját. AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA WASHINGTON XII. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM Ált A 7« FILLÉR 1968. MÁRCIUS 12., KEDD PEST MEGYEI VIIÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ? Szavazás vasárnap A MEGYEI VÁLASZTÁSI ELNÖKSÉG ÜLÉSE Tegnap ülést tartott a Pest megyei választási elnökség. Megállapították, hogy a jelölő gyűléseket mindenütt a választópolgárok érdeklődése és aktivitása kísérte. Különösen jól sikerültek — mint arról már beszámoltunk — a megyei tanácstagi jelölő gyűlések. Három kerületben közel 1500-an vettek részt ezeken a megmozdulásokon. Egyhangúan jelölte Örkény, Pusztavacs, Hernád Ihászi Józsefet, Abony Ribacz Józsefe t, míg Kartal és Verseg Fekete Jánost. ] megfelelően és ünnepélyes külsőségek között történjék. Felhívták az előkészítő szervek figyelmét arra, hogy szigorúan tartsák be a szesz ti- | lalmat, tartsanak rendet a j szavazóhelyiségek környékén, míg odabenn igyekezzenek a szavazás színhelyét minél esz- tétikusabban berendezni. A hét végi, március 17-i időközi választásokon megválasztott tanácstagoknak a mandátumot március 20-ig adják át ünnepélyes keretek | között a kerületi bizottságok. Fellángoltak a harcok Jemenben Március elején a királypártiak által fizetett zsoldosok nagyobb egysége érkezett Jemenbe, s jelenleg harcban áll köztársasági törzsi katonasággal. A Jemeni Köztársaság kairói nagykövetsége az Arab Ligának átnyújtott jegyzékben bejelentette, hogy a királypártiak nagy mennyiségű fegyvert és lőszert szállítanak az ország belsejébe. Rusk a szenátus külügyi bizottsága előtt A dél-vietnami felszabadító erők vasárnap és hétfőn újabb súlyos csapásokat mértek az SZOKNYA VAGY NADRÁG Nők a volán mögött Pincérhedés aulából Már magában az is látványos ellentét volt, ahogy a modem kocsik száguldoztak Vác öreg főterén. Ám ez még csak lezdete a különlegességeknek. Vasárnap délelőtt csupa nő ült i volán mögött. Márpedig ko- Tsikból végeláthatatlan sort láttunk: mindegyik startra várakozott. Vácott rendezték meg a Pest megyei autóvezető nők ügyességi versenyét. Zászlók között kanyarogtak a kocsik, majd egyenesbe érve keskeny deszkán kellett megállni az első két kerékkel. Hogy mennyire keskeny volt ez a deszka, azt jól mutatta: kevés versenyzőnek sikerült legalább egy kis hiba nélkül. Aztán téglákkal jelzett garázsba kellett betolatni, majd robogni tovább, a legközelebbi asztalkáig. Azon vízzel telt pohár, amelyet a lehúzott ablakon át félkézzel kellett megfogni, s az autóval néhány méterrel továbbhaladva egy másik asztalkára letenni. Pincérnek gyerekjátéknak tűnik, a kocsi üléséről azonban sokkal nehezebb végigcsinálni. Szédítő tempóban, kitűnő j időt futott Csal — a Zsuzsa. > Már-már ünnepelni kezdték < volna, ha valaki nem kapja ; fel szoknyája szélét, amikor ki- \ szállt a kocsijából, s nem vá- : lik gyanússá, hogy ezek a Iá-: bak — nem éppen nőiesek, i Lekerült a paróka s kidé- ■ rült, hogy a versenyző ál- j nő volt. A hangosbemondónál irányító Test megyei közlekedési rend-j őr őrnagy fia. Volt nevetés, pillanatok alatt nagy tömeg verődött össze, hogy az ott szerzett kellemes percekkel is elismerje a jó ötletet. A fotós ezt a pillanatot örökítette meg. amerikai agresszorokra és a Ky-rezsim bábhadseregére. Vasárnapi akcióik közül kiemel- kedig a Cau Viet-i hatalmas lőszerraktár felrobbantása, hétfőn pedig lángba borították a Nha Trang-i benzinraktárt. Miközben az amerikai hadvezetőség B—52-es stratégiai bombázói Khe Sanh környékén szórták le bombáikat a partizánok feltételezett állásai körül, a szabadságharcosok egy Saigon környéki légi támaszpont közelében csapdába csalták az agresszorok egy teljes zászlóalját. Vasárnap este megérkezett Hanoiba a Hazafias Népfront és az Országos Béke- tanács küldöttsége. A delegáció vezetője Sebestyén Kandómé, az Országos Béketanács titkára. Hétfőn Washingtonban óriási érdeklődés mellett kezdődött meg az amerikai szenátus külügyi bizottságának külpolitikai vitája. Rusk külügjTniniszter kétéves huzavona után v Vgre beleegyezett, hogy a bizottság nyilvános ülésén válaszol a szenátorok kérdéseire. A heves, időnként szenvedélyes hangú vita szinte kizárólag a vietnami háborúval foglalkozott. Fulbright szenátor kétségbe vonta a kormánynak azt az érvelését, hogy a vietnami háborúnak „példát kell statuálnia”, s „ha az USA kivonulna Vietnamból, Hawaiiban és Kaliforniában kellene harcolnia.. Morse szenátor éles hangú felszólalásában kijelentette: ennek a háborúnak azonnal véget kell vetni, meg kell szüntetni a bombázásokat, fel kell hagyni a gyilkolással és elő kell készíteni az amerikai kivonulás terveit.. A szenátorokkal szemben Rusk az Egyesült Államok .,szerződéses kötelezettségeire” hivatkozott Rusk beismerte, hogy a szabadságharcosok februári offenzívája meghiúsította az Egyesült Államok katonai terveinek megvalósítását. Kijelentette: „A San Antonio-i formula teljes visszautasítása mutatja, hogy Hanoi nem akar őszintén tárgyalni.” Rusk elismerte, hogy jelenleg folyamatban van az Egyesült Államok vietnami taktikájának „teljes felülvizsgálata”, de még nem született végleges döntés. A választási elnökség az elkövetkező napok legfontosabb feladatai közé sorolta, hogy a választás napjáig még be- szélgessenek a szavazókkal. Használják fel erre azt az alkalmat is, amikor átnyújtják az értesítést a címzettek választói névjegyzékbe vételéről. Különös gonddal kell ügyelni arra, hogy a választás napján a szavazás a törvényes követelményeknek Új független állam Mauritius Ma új független állam alakul az Indiai-óceán déli részén, Madagaszkártól keletre. Mauritius. A szigetállam területe: 1863 négyzetkilométer, lakossága: 150 ezer, fővárosa Port Louis. NEMi-rendelet A Német Demokratikus Köztársaság belügyminisztere vasárnap rendeletet adott ki, amely a potsdami szerződés antifasiszta kötelmeire hivatkozva március 11-től kezdődően megtiltja a belépést a Német Demokratikus Köztársaságba és. az átutazást a Német Demokratikus Köztársaság területén Nyugat-Berlinbe azoknak a nyugatnémet állampolgároknak vagy nyugat-berlini lakosoknak, akik az újnáci Nemzeti Demokrata Párt tagjai vagy neonáci szellemben tevékenykednek. A rendelet indoklása kimondja, hogy a potsdami szerződés kifejezett tilalma ellenére Nyugat-Németországban és Nyugat-Berlinben megalakult neonáci párt tagjainak fokozódó terrorista tevékenysége késztette az NDK illetékes szerveit ennek a Német Demokratikus Köztársaság és állampolgárainak védelmét biztosító intézkedésnek a megtételére. SALISBURY Kivégzések - két és fél év után TÜNTETÉS LONDONBAN A világ közvéleményének erélyes tiltakozása ellenére a rhodesiai fehértelepes-rend- szer tovább folytatja az afri>- kai lakosság „legalizált” kiirtását. A salisburyi központi börtönben hétfőn reggel Ismét felakasztottak két bennszülöttet, a rhodesiai partizánmozgalom tagjait, akiket egy korábbi „bírósági eljárás” keretében ítéltek halálra és két és fél évig ültek a börtönben az ítélet kimondása után, mindennap várva halálukat selete, ismét a Rhodesia House előtt tüntetés zajlott le a Salisburyban reggel végrehaj- volt. tott halálos ítéletek miatt. A tüntetők között sok afrikai is VASARNAP NYÍLT Ringó üdülő ,..... JÜM Vasárnap érkeztek meg a között válogatni a ringó üdülő \ SZOT Visegrád nevű hajójára vendégeinek. 1 az idei szezon első vendégei. A mindé-, kényelemmel berendezett, kitűnően felszerelt hajót — szokás szerint — a Margitszigetnél kötötték ki s itt is marad december 20-ig, az idény végéig. Fütyül a szél és a fagypont körül horganyzott le a hőmérő higanyszála. A ringó üdülő 116 vállalkozó szellemű „utasa” azonban fittyet hány az idő viszontagságainak. Amint a nap előbukkan a felhők közül, nyomban megszállják a fedélzetet és gyönyörködnek a valóban csodálatos panorámában. A kettő- és négyágyas kabinok lakóinak többsége két hetet tölt a Visegrádon. Csaknem valamennyien alföldiek. Néhányan megyénk távolabbi részéből jöttek, mint Székely Vilmos, az abonyi bányagépkezelő. Az üdülő kultúrosa, Raffa Ila természetesen bőséges szórakozási lehetőséget kínál. Múzeumlátogatások, kiállítások megtekintése, sétahajózás a Dunakanyarba. Nos, lesz mi A megnyitóra sikerült be-§ vezetni a Palatínust tápláló^ n hnin fíí./ínihi, t termálvizet A hétfőn Salisburyben kiközlemény szerint a § végrehajtó tanács — amely ^ Smith miniszterelnökből és ^ kabinetjéből áll — vasárnap ^megvizsgálta 15 halálra ítélt ^afrikai partizán ügyét Ezek közül kilencnek a halálbüntetését különböző időtartamú börtönbüntetésre változtatták át Hétfőn kora délután LónJárási és városi pártkonferenciák Csehszlovákiában a hajó fürdőibe. „ ------- —----- -— ----__szántó__ | donban a Smith-rezsim képviI oto: Gábor //w/zw////////////////>vy/////////y//////>'///////////////////A.//W/////////////////// Novotny csehszlovák köztársasági elnök döntése alapján Jan Sejnát megfosztották katonai rangjától és minden kitüntetésé tői. A prágai legfelsőbb bíróság elnöke nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette: „A legfelsőbb bíróság — belső szervezetének keretei között — mindent meg fog tenni, hogy meggyorsítsa a bírósági tárgyalást minden olyan esetben, amelyek során a párt- és társadalmi élet eltorzításának időszakában megsértették a szocialista törvényességet”. Szombaton és vasárnap 67 járási és városi pártkonferenciát tartottak _ Csehszlovákiában. A konferenciákon részt vettek a CSKP Központi Bizottságának és elnökségének tagjai. A konferenciákon megjelent küldöttek egybehangzóan támogatták a központi bizottság határozatait. FOKVAROS Következik a méterrendszer A fok városi szabványügyi hivatal szóvivője szerint a Dél-afrikai Köztársaságban 1971 végén befejeződik a méterrendszerre történő áttérés első szakasza. A tizes pénz- rendszer az országban már 1961 óta használatos. Boszorkánvvadászat Mexikóban A mexikói rendőrség jelentette, hogy Oaxaca mellett, egy hegyi faluban a lakosok megöltek hat nőt, akiket boszorkányoknak tartottak. 16 lakost gyilkosság vádjával bíróság elé állítottak. ENSZ-tanulmányok a rabszolgaság megszüntetéséről Az ENSZ emberi jogok bizottsága szombaton javaslatot fogadott el, amely felkéri a közgyűlést, hogy készítsen két tanulmányt a rabszolgaság megszüntetéséről.