Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-08 / 32. szám
FEST MEGYEI <fCívl(m 1968. FEBRUÁR 8., CSÜTÖRTÖK Sándor bácsinak a flotta tiszteleg A repülő csak ünnepélyes előjelzés volt, ami a célhoz jutás után következett túltett mindenen, amire egy hét évtizedet megért ember csak gondolhatott. Ez volt a most hazaérkezett ßitk ei Sándor élményeinek summája. Tegnapelőtt este jött vissza a híressé vált cattarói felkelés színhelyéről, ö volt az egyetlen, akit megtaláltak, s aki eljött a régi bajtársak közül, hogy sok évtized után az egykori matrózfelkelés színhelyét ismét megpillantsa. Szigetszentmártonban kerestük. Fáradt, s nem is érzi a legjobban magát. Megviselte az utazás. De az élményei frissé, fiatalossá teszik, ahogy meséli: — Felvonult a legmodernebb szovjet hajó is. Jöttek a jugoszláv és a szovjet tengerészek, diplomaták és magasrangú parancsnokok. Közöttük szürke ember voltam, mégis úgy viselkedett mindenki, olyan tisztelettel, olyan megbecsüléssel vettek körül, mintha én lettem volna ott a generális. Csak meghatott szavakkal emlékezhetek vissza az útra, a fogadtatásra ... // Házkezelő 7 vállalat helyett - Turista Ellátó ÚJABB KEDVEZMÉNYEK A TERMÉSZETBARÁTOKNAK A Magyar Testnevelési Sportszövetség II. kongresszusa, a turistamozgalom további fejlesztését tűzte ki célul, mint amely alkalmas nagy tömegek egészséges időtöltésének biztosítására. Most felülvizsgálták, hogy a turistaházak milyen szolgáltatásokat tudnak biztosítani a kirándulóknak, a turistáknak. A Turistaházakat Kezelő Vállalat 50 házat üzemeltet az országban összesen mintegy Csak a fák és az ég A hideg eső és a csúszós út idegessé teszi a lovakat; a buk- kainókem nagyokat billen a hintó, majdnem felborul. Baj, persze, neon történik, mert a gyeplőt tapasztalt kéz tartja, s ügyesen elkormányozza a járművet a majorig. — Ott van Mihály bácsi, ő majd mindent megmutat — szól hátra a kocsis, és amikor leszállók, továbbhajt, megy a dolgára. Háner Mihály a József-major kerítés télén házsora között áll, Ricsit görnyedtem, kezében vödröt tartva. És csak néz, mert egyáltalán nem érti, mi az a ,fminden” amit meg kell mulatnia. Hisz akinek szeme van, az láthatja: valamikori cse- Uédházak ezek, közös udvarokkal, melyekre disznóólakat, ku- lcoricagórékat építettek a mostani lakók, meg az a néhány nagy tehénistálló, melyben munkát talál magárnak egy-két majori lakó. Az állami gazdaságé. De ha annyira kíváncsi rá az idegen, hát járja végig, szemlélődésében semmi sem háborgatja, legfeljebb a kutyák ugatják meg egy kicsit. Lépkedünk a sárban, le a holt Duna-ágig, s Mihály bácsi még mindig hozza a vödröt, azzal riasztja a hozzánk közeledő, merészebb házőrzőket. — Ma nem mentek dolgozni? — kérdezem, mert az ablakokban kíváncsiskodó fejőket Ifitek. — Nem. Csak akinek olyan elfoglaltsága van, amivel esőben is halad. A többieket ünnepeltetik a felhők. — Ilyenkor mit csinálnak? — Tesznek-vesznek. Az center mindig talál valami szüsz- ipötölnivalót De mit? Felszegez egy meglazult lécet, késeket élesít, kovácsol valamit, igazít a szerszámnyélen, megvarratja az asszonnyal a dologra való ru- ija szakadásait, karikát nyom a süldő orrába, hogy ne túrjon, pégi újságba „kap bele” a szemével ... Vagy éppen segít ágyat tologatni a nagy takarító asszonynak, mint Mihály bácsi, aki nem is tudja, bevezes- jpen-e a „felfordult” lakásba, ahol valóban a feje tetején áll minden. Bent csodálkozó, kérdő tekintettel körülfog az öt gyerek és az asszony. Hogy kerülök ide, kihez jöttem, mit akarok itt az esőverte majorban, a volt Jankovits-birtok cselédházai között? Nézem a kukorica- csuhéval tömött szalmazsákokat, a „petrólámpa” kormos üvegét, a kopott padlót, a konyhát, melyet valamikor két család használt, a csupasz falakat, melyekről még a Krisztus-kép is hiányzik. — Keres valakit? — kérdezi az asszony tőlem is, az urától — Magukat, Tétovázik. és — Hát akkor üljön le az ágy szélére mutat. Az úttalan sziget közepén vagyok, az öt major egyikében, ahol ötven ember él, kétszoba- konyhás lakásokban. És ahonnét reggelenként lovas kocsi viszi a kisebb gyerekeket iskolába. A nagyobbak maguk vágnak a gyalogösvényeknek. Ki a gazdaság központjába, ki Dunafal- vára jár. Baracskai nem szeretik, most ott nagyok a követelmények, és megbuktatják a majori gyereket, vagy visszateszik alacsonyabb osztályba, mint H. Katit. — Nem szívelik a majori gyereket — mondja panaszosan az asszony, de Mihály bácsi kiegészíti: — Hát nem tudhat annyit, mint a falusi. Ideje sincs rá, meg tán kedve sem. I Azt, hogy mi az oka a gyér 1 tanulási kedvnek, nem tudom pontosan megállapítani. Csak annyit tudok meg a József- majori beszélgetésekből, hogy innen még nem lépett be felsőbb iskola kapuján senki. A többi négy puszta is csak Bó- nér János orvosfiával dicsekedhet. Rajta kívül Farkas Istvánnal, aki kádár szakmát tanult és Hetényi Istvánnal, aki — így mondják — vizsgázott sofőr. A legnagyobb ellenség itt a távolság. A legközelebbi bolt négy kilométerre van, a falu hatra. A kerékpár és a zseblámpa itt létszükségleti cikk. (Mert megbetegedhet valaki és este is akadhat dolga az embernek. — Mit csinálnak, ha véletlenül szerencsétlenség történik? — Nem történik, vagy csak igen ritkán. — De ha mégis. — Mentőt hívunk a központból. Éjszaka a bajait, nappal a mohácsit — Sok időbe telik, amíg kiér a mentő? — Megesik, hogy túl sok időbe, mint szegény Szűcs József esetében. Silóztak, a gép elkapta a lábát, s amíg a mentő megérkezett, Jóska odalett. A közös konyha megszűnt, egy család lakik ott, ahol eddig kettő lakott. A kérdéseimre választ kapok. Ilyeneket: — öl itt disznót mindenki minden évben. Ki egyet — ki kettőt. Az igazán jó hízó ritka, csak olyan mázsások. — Télen és ünnepnap? Sehová. Szomszédolni se nagyon szoktunk. Nagyritkán kártyázunk. Ramslit meg durákot. t— Ha jó út van, benézünk a központ KISZ-klubjába — mondja Katyi Jancsi. Egpilliárd forinttal több... Az Országos Takarékpénztár legújabb jelentése szerint a lakosság takarákbetétállo- mánya januárban több mint egymilliárd forinttal növekedett, kétszer annyival, mint 1967 első hónapjában. A betétnövekedésben Budapest 30 százalékkal, vidék 70 százaikkal szerepel. Heves megyében 67, Csongrád megyében 53, Bács-Kiskun megyében 51 millió forinttal nőtt a betétben elhelyezett összeg. — Vacsora után lefekszünk. — Főtt étel? Bableves, krumpli. — Hová járnánk, hisz minden olyan messze van! Panaszos, kissé szemrehányó hang: — Irigylem a falusiakat. Azok nem tudják, mit jelent itt lakni. Fele annyi lábbelit se nyűnek el, mint mi. — Inni? Nem nagyon iszik itt senki. Fizetéskor egy-két korsó sör. Különben nem marad a családnak. — Mit óhajtanék? Szeretnék jóllakni hallal. Körülöttünk annyi a víz, mégis ritkán jutunk halhoz. Mit várunk a gazdaságtól? Azt, hogy ha az ember lehúz itt tíz, tizenöt évet és nyugdíjba megy, kapjon egy kis kukoricaföldet is. így beszélnek. Mi jelenti a négy házsomyi anakronizmus lakóinak igazi örömét? Ajtólí nyíltigk. 'kutató tekintetek fogadnak, tömör, azonos válaszok hangzanak el: — A gyerek. Ezek a gyerekek. Sok van itt a majorban. Napos időben megtelik zsivajukkal a környék, botokkal futká- roznak a Duna-ág mellett, s riadtan menekülnek előlük a békák. Gyerekek, akiket most szobafogságra ítél az eső és akik csak ülnek az egyforma ablakokban, s szemben velük a „major-maradandóság”: a fák és az ég. Csak a fák és az ég. Hankóczi Sándor 2200 ággyal. A turistaházak nagy része eléggé elhanyagolt állapotban van; igen nagy összegre lenne szükség, hogy azok minden szempontból kielégítsék az igényeket. A vállalat ezért távlati tervet dolgozott ki felújításukra. Az idén három nagyobb szabású rekonstrukcióra kerül sor, mintegy 2—2 millió forintot költenek a dobogókői, a lajosforrási és a pécsi Dömör- kapu javítására. Tatarozzák a csúcshegyi, a disznófői turistaházat. * — Mindenképpen javítani kívánjuk vendégszolgál tatásainkat, mégpedig úgy, hogy ételáraink nem változnak — mondotta Kovács Ferenc igazgató. — Ezt fejezi ki az is, hogy a jövőben megváltozott névvel működünk; úgy hisz- szük, jobban kifejezi új törekvéseinket a Turista Ellátó elnevezés. Tízezreket érintő új intézkedés, hogy a Természetbarát Szövetség tagjai a jövőben nemcsak a közös férőhelyek áraiból, de szállodai szobáink díjaiból is 50 százalékos kedvezményt kapnak. Tudjuk, hogy külföldiek is érdeklődnek természeti tájaink iránt, ezért igyekszünk a turistaházakat magyaros házikoszttal is vonzóbbá tenni. — A Természetbarát Szövetséggel együttműködve, a Turista Ellátó új háziszabályokat is kidolgoz; ez figyelembeveszi az úgynevezett „csomagosan érkezők” ellátását is, akik tehát nem kívánnak a szálláshelyen kívül más szolgáltatást igénybe venni. A Turista Ellátó természetesen számukra is biztosítja a kulturált pihenési lehetőségeket. Közösen a megyei természet- barát szövetségekkel, segít kijelölni az új turistaútakat és mozgósítja a természetbarátokat a mozgalmi ünnepségekre, a Vöröskőisziklához, Dobogókőre, valamint a kedvelt ifjúsági találkozókra. — S — Omegáék, óh! (Tudósítónktól) Január 18-án vasárnap délelőtt Gödöllőre látogatott az Ömega-együttes. Ezt megelőzően plakátok hirdették vendégszereplésüket és a gödöllői fiatalok, öregek, akik- szeretik a beat-zenét már igen-igen várták, hogy eljöjjön ez a vasárnap délelőtti 10 óra ... Ám hiába érkezett el a kezdési időpont, az együttes nem volt sehol. A nézők türelmetlenkedtek. Háromnegyed tizenegykor végre megérkeztek. Hozzáláttak a felszerelések felszereléséhez... A közönség idegei túlfeszültek, no, most már aztán igazán kezdődik a „beat-mágia”. Nem igy történt. Omegáék bejelentették, hogy a hangverseny elmarad, mert kiégett valamelyik erősítőből az egyik égő és ezt ők nem tudják megjavítani. Csak egyet nem értünk, hogy a meghirdetett táncdal- énekes miért nem jött el, tán előre tudta, hogy valamelyik erősítőből az egyik égő ki fog égni? Kiss Sándorné ,Tenger szem“ a Hortobágyon Nagyhegyes, Hortobágy széli község határában hét esztendővel ezelőtt lángra lobbant az olajkutatás közben feltört nagy mennyiségű, kalóriában gazdag gáz. Az óriás lángoszlop napokig világított és ásta, mélyítette kráterét. Valóságos kis tó keletkezett a robbanás helyén. Átmérője csaknem 200 méter, a benne levő víz mélysége hat-hét méter. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság kutatói megvizsgálták a kráter vízminőség gét, s haltenyésztésre alkalmasnak találták. A krátertavat most betelepítik hallal, s a tervek szerint vikendhá- zakat, horgásztanyákat építenek köréje. A debreceni horgászok rövidesen birtokba veszik a kis „tengerszemet”. ÍJ TÍPUSÚ TRAKTOR ÉS DÖMPER Képünkön az új típusú traktor — Jól kezdődött az év a Vörös Csillag Traktorgyárban: januárban csaknem 400 dömpert, 25 forgó-rakodót és mintegy 10 miliő forint értékű pót- alkatrészt gyártottak a nagyüzemben. A kísérleti műhelyben elkészült a Dutra 4652 típusú, 6 hengerés, 90 lóerős traktor első példánya is. Az új jármű két kerék meghajtású, olyan talajviszonyokra készült, ahol felesleges a négy- kerékmeghajtás. Kipróbálását hamarosan megkezdik és még az idén bemutatják az érdeklődőknek. A gödöllői üzemrészben újfajta dömperek gyártását kezdték meg. Az idén összesen 150 darabot készítenek el. A legtöbbjét exportra gyártják, s bemutatják a többi között a belgrádi, a hannoveri, a lipcsei és a poznani nemzetközi vásárokon is. Aknák a kertben Nekivágtak az éjszakának. Hat katona és a tiszt. Valahol Darnozseli peremén, a falu egyik kertjében az eső fémtárgyakat mosott ki a földből. Az utcákon egy teremtett lélek. Az eső veri az aszfaltot. Csótári István, a tűzszerészek kísérője megállítja a gépkocsit: „Itt vagyunk!” Átfutott a gyalogjárón és egy kis ház ablakán kopogtat. A házigazda kijön az utcára. Izgatottan beszélgetnek, megkéri Zotov főhadnagyot, hogy menjen vele a kertbe. Néhány perc múlva a tiszt visszatért: — Aknák — mondotta. — Vonjatok kordont a hely körül. A kerten átvezető meredek ösvényen Zotov főhadnagy már hozta is az első aknát. Utána Kobzev őrmester a másodikat. Majd Gric és újra Zotov. Hány évesek lehetnek ezek az aknák? Huszonöt? Harminc? Zotov 26 éves. Kobzev és Gric 22 esztendősök. Lehet, hogy azokban a napokban születtek, amikor a fasiszták földbe rejtették az ördögi töltetet?... Derengeni kezdett. Az eső elállt. A hirtelen támadt szél szétkergette a felhőket. — Készen vagyunk — mondta Kobzev, és a gépkocsira rakta az utolsó aknát. Az utcákon feltűntek az első járókelők. Közelebb jöttek. Ügy látszik, már tudták, mit csináltak a katonák az éjszaka. — Jó reggelt, Mariska néni! — köszönt Csótári egy idősebb asszonynak, majd a katonákhoz fordul. — Férje és fia meghalt a háborúban. Unokája, a magyar néphadseregben szolgál. Az asszony üdvözölte a tűzszerészeket és meghívta őket reggelire. ... Kosztya Gric és Iván Kobzev megtisztították csizmáikat, megmosakodtak, majd bementek a szobába. A sarokban polcos állvány, kis asztalkán fekete tokban hegedű. Kobzov odalépett és hirtelen egy vörös bársonnyal szegélyezett képet pillantott meg a falon. Az őrmester hátralépett. — Milyen ismerős arc — mondta csendesen és Kosztyá- nak úgy tűnt, hogy az őrmester elsápadt. — Én ezt az emberi Unterem. — Honnan? — kételkedett Gric. — Az édesapám. ' A szobába belépett Mariska néni, Zotov és a többiek. — Főhadnagy elvtárs, gyerekek — szólalt meg Gric őrvezető. — Iván apja... Ott, a fényképen! — Nem tévedsz? — kérdezte az őrmestertől. Kobzev nem tudott elszakadni a fényképtől. A családban megőrzött fénykép alapján jól emlékezett erre az arcra. — Nem, nem tévedek. Ez az apám ... — Atyéc? Apa? — kérdezte a asszony. Aztán hirtelen a? orosz legénykéhez ugrott, átölelte, melléhez szorította. Mariska néni arca egyszerre fejezett ki csodálkozást, örömet és szomorúságot. Sírt és nevetett ráncos arcán nagy könnycseppek gurultak végig. És beszélni kezdett. :.. 1944. Fagyos éjszaka. A szovjet katonák egy csoport .is Kobzev százados vezetésével átkelt a befagyott Dunán és váratlanul betört Darnozseli községbe. A fasiszták eleinte megzavarodtak. Aztán dühödt ellentámadásba kezdtek és a szovjet harcosokat visszaszorították a Dunához. Mariska néni kertjében harc dúlt. A felrobbant lövedéktől kigyulladt a ház. Kobzev tüzelőállása nem volt messze. Amikor újratöltötte géppisztolyát, a százados látta, hogy az égő házból egy asz- szony ugrott ki az udvarra, féltő gonddal szorítva melléhez egy gyermeket. Ide-oda szaladgált, nem tudta, mihez kezdjen. Ekkor a fasiszták géppisztolysorozata lábát találta. Lezuhant, testével védte gyermekét a golyók elől. A szomszédos pincében tért magához. Mellette, katona- köpennyel gondosan betakargatva, ott feküdt a kis Gyula. — Nagyon kevesen maradtak meg, mire a Dunán át megjött a segítség — folytatta Mariska néni. — A katonák elmesélték: Kobzev százados mentett meg a kisfiúval együtt. — És a fénykép? Hogyan került magához a fénykép? — kérdezte a főhadnagy. — Amikor a kapitányt eltemették, egy orosz tiszt kivette a zsebéből a dokumentumokat, a leveleket és ezt a fényképet. Én elkértem emlékül... Most pedig ... vissza kell adnom Kobzev százados fiának. Az asszony levette a falról a fényképet és átnyújtotta Kobzevnak. Az őrmester óvatosan fogta meg édesapja időtől megsárgult fényképét. Hosszasan nézte. Aztán a falhoz lépett és a fotográfiát előbbi helyére tette. — Ez pedig Gyula — mondta Mariska néni, és egy másik fényképet mutatott, mely ott függött a százados képe mellett. A magyar néphadsereg tizedesi egyenruhájában erős, kerek képű legény nézett az őrmesterre kíváncsi szemekkel. , V. Bojko i l 1
