Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-06 / 30. szám

196S. FEBRUAR 6., KEDD tSyßlHflP 3 Munkában a „sokemeletes kubikos” Az épülő Gyöngyösi Hőerő­művet szolgáló visontai kül­fejtési! bányában a nyitóár­aitok kiásása során eddig 7,5 -millió köbméter földet moz­gattak meg. Ebben a hónap­iban a második, ugyancsak NDK-gyártmányú óriáskotró­gép is munkába állt. A sokeme­letes épületkolosszushoz hason­ló marótárcsás kotrógép (ké­pünkön) egy óra alatt több száz kubikos napi munkáját végzi el. BARANGOLÁS A TI A NY El KÚRIÁKBAN A reformpárti megye Török korban, magyar iskola Tanulmány fekszik Kiss l'Akos régész szekrényében. A Jnemrég elkészült munka a földtani őstörténettől egészen a millenniumi Tinnye és kör­nyéke történetét foglalja ma­gában. Talán nincs még egy olyan község' az ország­ban, amelynek múltjáról olyan részletes képünk lenne, mint Tinnyéről, e munka alapján. Hallatlan sok érdekességet őriznek a le­véltárak. — Jó néhány éve felkeltette az érdeklődésemet a történeti 1 forrásokban gyakran említett, a múlt század óta keresett s mind ez idáig nem talált Aynard vára. Barangoltam a Buda környéki hegyekben, 1960-ban meg is találtam a vár alapjait. A rá vonatkozó forrásmunkák tanulmányozása közben jöttem rá, hogy a ma­gyar köznemesi gazdálkodás legkiemelkedőbb területe Tinnye, Jászfalu és Uny volt, ahol a földesurak a haszonvé­telt együttesen kezelő közne­mesi szervezetet hívtak életre, mely természetesen rokonsági kapcsolaton alapult. A forrá­sokból mindenekelőtt a XVII. századi Miskey István, katonai tisztségviselőből dunazugi bir­tokossá lett nemes neve emel­kedik ki. Az ő unokája kapta meg Tinnyét, Jászfalut birto­kul. A Pest megyei levéltár­ban megtalálható forrás­anyag páratlan betekin­tést enged a XVIII—XIX. század köznapjaiba. A források például bőséges adattal szolgálnak arra, hogy Tinnyén a közbirtokosok húsz négyszögölre is lezsugorított belső földesúri telkeket adtak az úgynevezett udvartelki zselléreiknek, akik ezért kü­lönböző szolgáltatásokat nyúj­tottak. Valóságos falusi prole­tariátus alakult ki ilyen for­mában ezen a vidéken. A reformkorban Kossuth fi­gyelmét is felkeltette a Tinnye környékére jellemző nagyszá­mú közbirtokosság, s mivel a megyeházán politikai jogokat csak birtokosok gyakorolhat­tak, beköltözött Tinnye—Uny- ba. Itt egy sereg közbirtokost nyert meg eszméinek. Érdekes egyébként megjegyezni, hogy a forrásokból kiderül: Pest megye mindig re­formpárti volt. Kimagasló egyénisége volt a múlt századnak Simoncsics János, Pest megye alispánja, szintén tinnyei közbirtokos, a magyar színjátszás patrónusa, aki a Baeh-korszak sötét évei­ben átmentette a Nemzeti Színházat a jövő korszaknak. Ö volt egyébként a Pesti Ha­zai Első Takarékpénztár igaz­gatója. E bank alapításának tárgyalásai Tinnyén kezdőd­tek, ennek emlékére fenyőfát ültettek a Simoncsics kúria előtt, mely ma is ott áll Hu­szonhárom kúria volt a re­formkorban Tinnyén. Közülük öt épületet védetté nyilvání­tottak. Tinnyén vett birtokot Landherr András építész, Pol- láck Mihály barátja, aki a tinnyei klasszicizáló zsinagó­gát építette. Vásárhelyi Géza közbirtokos régészeti múzeu­mot hozott itt létre a múlt század közepétől. A tinnyei gyűjtemény szá­mos darabját őrzik a Nemzeti Múzeum kőtárá­ban. Vásárhelyi hajlékában ven­dégszerető fogadtatásra talál­tak az ország vezető tudósai. Az író Fáy András is rendsze­resen itt tanyázott közbirtokos barátai körében. Több regény­alakját valószínűleg tinnyei emberekről mintázta. Tinnyei közbirtokos volt Hant ken Miksa, a magyar földtan úttö­rő tudósa is, aki a múlt szá­zad közepétől Európa-szerte híressé tette itteni kutatásai­val a tinnyei tájat. Sok kövü­let viseli ma is nevében a te­lepülést. — Hogyan élt a köznép ezen a vidéken? — Tanulmányomban a XVIII. század elejei birtokpe­rek írásainak olvasása nyo­mán e táj eddig teljesen fel­dolgozatlan törökkori történe­tére is fény derült. Egy teljesen magára ha­gyatott nép története ez. A népnek nincs vezetője. De mégis, az új hit, a reformáció terjesztői tanítják a népét, s különös, hogy az ő révükön a lakosság e sötét korban betű­vetést tanult. Iskola működött — Apu, te művelt ember vagy, ugye? — kérdezte a fiam a minap, s engem abban a pillanatban elöntött a hideg veríték. Egy ilyen kérdés kapcsán már leégtem a dode- kafoniát illetően, amikor gö­rög városnak mondtam, s emlékszem, egyszer hasonló kérdése után vigyorogva kö­zölte velem, hogy a tetraéder, az nem zenei műszó, hanem valami mértani izé... Ha jól emlékszem. — Igen, kevés számú bará­tom annak tart — motyogtam vissza, mert nem vagyok hü­lye azt mondani, egy fecsegő gyereknek: nem művelt, ha­nem tökkelütött fajankó. Még elmondaná ott is, ahol ugye­bár ez újdonság erejével hat­na ... — Akkor légy oly kedves, mondd el a madarak osztá­lyait ... — Mit mondjak el? — Azt, hogyan osztályoznád a madarakat... — Es miért fontos ez neked pont most, amikor látod, sür­gős újságolvasnivalóm van és egyáltalán minek neked az, hogy a madarak osztályozva le­gyenek? — kérdeztem méltat­lankodva ... — Az iskolában van rá szükség .. . Szeretném, ha el­mondanád, mert te művelt egy a török fennhatóság ideje alatt Tinnyén és Unyon! — Nehéz természetű ember­típus alakult itt ki a történe­lem viszontagságai folytán. Olyan embertípus, aki jogai­nak bátor vitatója volt, s e jogokért merészen kiállt az úriszék előtt is. Páratlan úr­béri per zajlott a vármegye előtt a XIX. század első felé­ben. Ez a per, melyben a tiny- nyei, jászfalui és unyi adózó nép perelte jogaiért feudális urait, fél évszázadon át folyt. Pontosan 1811-től 1861-ig tar­tott. Maga Kossuth Lajos is szót emelt benne, s a király véleményét is kikérték. E per anyaga há­rom méter hosszú iratsor a Pest megyei Levéltárban. — Változatos, tragikus for­dulatokban bővelkedik Tinnye történetének 1848-as fejezete is. A haladó közbirtokosok lel­kesen vettek részt a szabad­ságharcban. Érdemes lenne közkegyelet tárgyává tenni a tinnyei régi temetőben porla­dó 48-as hősök sírjait. — Mi lesz a rengeteg adatat tartalmazó, s a múlt magyar élet valóságos mikroszkopikus vizsgálatát nyújtó tanulmány sorsa? — Egyelőre Komárom me­gye tervezi a kiadását. Remél­hetőleg Pest megyét is be le­het majd vonni. D. J. fej vagy, s biztosan jobban tu­dod, mint én — vette elő me­gint a műveltség fegyverét. De nem adtam meg magam könnyen. — Nézd fiam, mi az osztály nélküli társadalom felé hala­dunk ... Érted? Mi, embe­rek ... S akkor most te a ma­darakat akarod osztályokba sorolni? Tőkés madár ... — Az a réce — vágott köz­be. — Mi az, hogy réce ... Ja, a tőkés réce ... Hát igen... Mi­re jó ez? Akkor ugyebár, ezek szerint lenne dolgozó réce, értelmiségi réce, meg egyéb réce — próbálom a madarak osztályozásának feleslegessé­géről meggyőzni a gyereket, de méltatlankodva intett le... — Ne tessék most viccelni, az ügy komoly .,. Tehát? Hogy ott enné meg a fene a madarakat, az osztályaikkal együtt, hiszen én a lábasban már régen megvalósítottam a madarak osztály nélküli társa­dalmát. Van ehető és ehetet­len madár. A pulyka és a pe­csenyekacsa ehető, a stiglinc és a dögkeselyű ehetetlen. Kész! De mondani kell vala­mit, óvatosan, megfontoltan, visszaemlékezve biológia- óráimra, amelyekről többet lógtam, mint a függő cinke fészke ... Megvan! A madarak osztályozása A reform őket igazolja Építő mezőgazdászok Gomba után, az Ecser irá­nyába elkanyarodó műútról letérve, alig egy kilométer tá­volságra megragadó látvány­ban van része az idegennek. Fiatal nyárfákkal beültetett füves térségek között, körülvé­ve betonutakkal, szabályosan sorakozó szép típusú istállók, üzemépületek. Az úttest túlol­dalán pedig négyszöget alkot­va balatoni nyaralónak is be­illő manzard-emeletes szálló, mellette földszintes, kertes csa­ládi otthonok. Korunk esztéti­káját és technikai fejlettségét képviselő modern farm ez az új település: a Monori Állami Gazdaság tehenészete. Amióta fölépült, de különösen a tava­lyi mezőgazdasági kiállítás óta, valóságos idegenforgalmi centrum. Jártak itt már a Szovjetunió­ból és Albániát kivéve min­den népi demokratikus ország­ból állami vezetők, szakembe­rek, Nyugatról pedig amerikai, angol, svéd, osztrák s más nemzetiségű turisták, érdeklő­dők. Most, télidőben, is alig telik el nap, amikor ne jön­nének tanulmányozni a telepet az ország más vidékeiről. Az istállók, a ragyogóan tiszta ita­tásos borjúnevelők, a teljes sterilitást biztosító tej ház, a központi fűtéses öltöző-, fürdő­épület, egyszóval az egész komplexum láttán a lelkes, el­ismerő szavak mellett akarat­lanul is fölteszi az ember a gyakorlati kérdést: Mennyibe került mindez? — Huszonkétmillió forintba. Hitetlenkedem: ez nem léte­zik, ennyiből ezt nem lehet megépíteni. Az igazgató, Pilinyi József, erre csak annyit mond: — Mi magunk építettük. Természetesen a szakipari munka kivételével. És nyolc hónappal a kitűzött határidő előtt készültünk el vele. Ilyet se hallottam még. Mert most már elég általános, hogy állami gazdaságok, termelőszö­vetkezetek kisebb építkezése­ket, átalakításokat, tatarozáso­kat maguk végeznek, saját építőbrigáddal. Ám a gombai telephez egy gépesített szak­emberekkel ellátott, nagy lét­számú gárda kellett. Hát hányán dolgoznak itt, az építőrészlegben? Az igazgató, élvezve izgatott érdeklődésem, enyhe fölénnyel azt mondja: — Hát kérlek, cinkefélék ... Aztán hártyás szárnyúnk... — Micsoda? — Hártyás lábúak, na, azt akartam mondani — mente- getődzöm, de az ügy remény­telen. — Hártyás lábúak, legfel­jebb ... Legfeljebb! — emeli fel az ujját a fiam oktatóan, hogy elönt a méreg ... — Mit tanítsz te itt engem, taknyos ... — förmedek rá — ha olyan jól tudod, akkor mi­nek kérdezed. Vedd tudomá­sul, hogy te még a mlágon se voltál, én már ismertem a ma­darakat, a tyúkokat is — szemtelen vigyor a gyerek ar­cán. Igen, ezt a tyúkokat nem kellett volna mondanom... — És ne röhögj, te jómadár, ha az apád beszél, ha egy művelt ember hajlandó arra, hogy ve­led szóba álljon... Eridj a fenébe, szégyelld magad — maradok magamban a dühvei és a szégyennel meg az újság­gal ... A fene ezeket a mada­rakat, meg az osztályaikat... Villámként az agyamba vág a gondolat, már üvöltöm is át a másik szobába. — És a denevér... Hallod? ... A denevér, az nem hártyás szárnyú? Mi? — De igen — szól vissza a fiam a teljes reménytelenség hangján. Csakhogy az nem madár, hanem emlős. Bumm! A denevér nem madár. Ak­kor meg mi a fenét repked? Ki érti ezt a mai világot?! Gyurkó Géza — Várjon egy kicsit, ennek külön története van. S elmondja szépen, sorjá­ban. 1961-ben kezdődött: őket bízták meg azzal, hogy tárolják több állami gazdaság építkezéseihez szükséges anyagokat. Akkor szervezték I meg a faipari üzemüket: ajtó­kat, ablakokat, más nyílászáró szerkezeteket készítettek. Az­után kezdtek maguk is építe­ni. Először kisebb, egyszerűbb beruházásokat valósítottak meg. Növekedett a kőművesek, az asztalosok, ácsok, épületla­katosok, festők létszáma. És jött a nagy erőpróba: a gom­bai tehenészet. — 1962-től 67-ig 45 millió forint értékű építési beru­házást magunk valósítottunk meg. Csak a villany, a víz és a fűtés szerelését végezték mások. Amikor a majorokat jártuk, többször is rámutatott egy-egy sertésólra, hizlaldára; ezt is mi csináltuk. Bekalauzolt egy szép, világos, több helyiségből álló épületbe, megmutatta a zuhanyozófülkéket. Lakatosok, szerelők, traktoristák dolgoz­tak bent a jó melegben. — Látja, ez ököristálló volt, és karbantartó műhely lett be­lőle. Mentünk vissza a műúton Monorra. Hosszú üzemépüle­tet, fedett színeket' láttunk, gé­pek sorakoztak alatta. A köz­ponti gépjavító üzem, maguk építették. Most már 30 milliós értéket képviselő géppark szer­vezett javítását, karbantartá­sát végzik itt. És elmentünk a csévharaszti, 22 millióból ké­szülő új sertéstelep mellett is. Szinte szédültem, mennyit ké­pesek építeni. — Pedig még nem fejeztem be — csigázta tovább érdeklő­désem Pilinyi József. — Ami­kor nincs elég csinálnivalójuk itthon az építőknek, nem eresztjük őket szélnek, hanem másutt vállalunk munkát. Építettek már az alagi, a váci, a soroksári, a nagykőrö­si állami gazdaságban s még Bács megyében is. Sőt a fő­városban, az Operaház mel­letti Tokaji-borozó is az ő munkájukat dicséri. — Most emelnek az építőink Budán három kétszintes há­zat 36 lakással. És egy két­emeletes, 18 lakásos házat, alul üzletsorral Monor főte­rén. Csak álmélkodom. — Miért csodálkozik? Ha el tudjuk végezni, miért ne vál­lalnánk? Hiszen ha jól szer­vezett a munka, akkor mint vállalkozás sem veszteséges, nem lehet ráfizetni. Itt, a gazdaság központjá­ban, is építkeznek. Már áll­nak egy hosszú, földszintes, csupa ablak épület falai. Ez lesz az új étterem és konyha, a régi, kicsi helyett, s egyben kultúrterem céljára is szolgál beépített színpadávaL Hány emberrel dolgozik ez a külön vállalko­zás? — Még várjon egy kicsit — kajánkodik az igazgató —, még nem vagyunk a végén. — Nekünk utak, utak és megint csak utak kellenek. Nem lehet ma már teherau­tókkal, traktorokkal ott köz­lekedni, ahol még a nagy­apáink jártak szekerekkel. Van tehát útépítő, kubikos­brigádjuk, aszfaltozórészlegük. Most már kialakítottak egy kultúrtechnikai üzemet, mér­nökökkel, technikusokkal, szakmunkásokkal, megfelelő gépekkel. Így képesek lesznek vízvezeték-, sőt csatornaépí­tésre is. — És tudja, még mit csiná­lunk? Ugye, nem is sejti? Lá­dákat, gyümölcsrekeszeket. Ta­valy 60 ezret készített a fa­ipari műhelyünk, jól jött az alma szállításához. Idén már félmillió export hűtőládára kötöttek szerződést. — Tudja, milyen ládaszege- zőink vannak? Valóságos mes­terei a szakmájuknak! Elérkeztünk az idei tervekig. Sok ezres állatállományuk szá­mára saját maguk akarják megtermelni a takarmányt. Ezért amellett, hogy növelik a pillangósok területét. Gom­ba határában völgyzáró gátat építenek víztárolóval. Ebbői öntöznek majd 400 holdat. A másik terv: Csévharasztnál 180 holdas öntözött mestersé­ges mintalegelő, szakaszos villanypásztoros legeltetéssel. Végre megmondja a létszá­mot: 250 ember végez a mo­nori gazdaságban építő- s ez­zel kapcsolatos ipari tevékeny­séget — Idén legalább 25—30 mil­lió forint értékű építési és ipa­ri jellegű munkát végzünk. Ennyit meg kell csinálni. Pén­zünk van, nekünk nem kell beruházás senkitől. Nem, mert amellett, hogy nyereséggel zárták a múlt évet, az amor­tizáció után több millió jut beruházásra, és hitelük is van. Tehát építhetnek, amennyit csak tudnak. — Pedig még nem olyan ré­gen voltak ellenlábasaink — mondja Pilinyi József. — Mondogatták, hogy mindez nem a mi profilunk, miért csi­náljuk, foglalkozzunk csak a mezőgazdasági termeléssel. És hiába érveltünk, hogy elsősor­ban ezt szolgálja az építőtevé­kenységünk. De most már nincs akadálya, az új mecha­nizmus bennünket Igazol. Méghozzá teljes mértékben. Hetesi Ferenc Pál BUDAPESTI RAKTÁR GÁZTÁVVEZETÉK- ÉS BELSŐ GÁZSZERELÉSI MUNKÁIHOZ KIVITELEZŐT KERESÜNK Befejezési határidő: 1968. szeptember. Kiviteli érték: 500 millió Ft Terv és költségvetés van. Autó- és Alkatrésskereskedelmi Vállalat Kereskedelemfejlesztési Osztály Telefon: 125—930, 114—496, 317—341 Ügyintéző: Gécs László i i

Next

/
Thumbnails
Contents