Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-11 / 35. szám

1968. FEBRUAR 11., VASÄRNAP rear MEcrn KJCiriap 9 A néptáncművészet v^j. takozó pályát futott be a íel&zabadulás után. Az el­ső évek feltörekvő út­keresése (1945—49) után a vi­haros, országos, sőt világsiker évei következtek (1949—55), hogy azután kikerüljön az érdeklődés fókuszából, s is­mét új utakat keressen a mű- yészi továbbfejlődés útján. Az, hogy ma kevesebb ref­lektorfény esik néptáncegyüt­teseinkre, mint például 1950 körül, tulajdonképpen in­kább jó, mint rossz. Igaz, az együttesek száma ma nem éri el az akkorit (amikor üze­menként, hivatalonként stb. alapítottak tánccsoportot), de a megmaradt kollektívák szí- vósabbak és alaposabbak, nem a könnyű siker vonzza őket, “hanem vállalják a nehéz munkát is. A művészi továbblépés nem könnyű. A népművészet a ma­ga kicsiszolt tökéletességével csak az első lépéseket köny- nyíti meg, megadja az elin­dulás lendületét. De a tovább­haladást keresve minden együttes nehéz feladat elé ke­rül, ha nem akar örökre a népművészet kincseinek ki- bányászásából megélni: az új, amivel kísérleteznek ugyanis gyakran (sőt többnyire) nem éri el a régi (az eredeti nép­tánc) színvonalát. Ezzel a problémával küz­döttek és küzdenek néptánc­együtteseink ma is. Sokat kí­sérleteztek és kísérleteznek, sokszor tévedtek zsákutcába, de ennek tapasztalatai alap­ján lassan kezd kialakulni egy új stílus, egy új művészi eszközrendszer az új felada­tok megoldására. Ezek a gondolatok foglal­koztattak bennünket, ami­kor megnéztük a „Táncosok bemutató színpadának” elő­adását, amely a Táncantoló­gia 1967 címet viselte. Ebben a műsorban az elmúlt évben tartott fesztiválok legjobb együttesei léptek fel legjobb számaikkal, budapesti és vi­déki tánccsoportok egyaránt. Alkalom nyílott tehát arra, hogy együtt lássuk a műfaj elmúlt évi legjobb produk­cióit — s ezzel betekintést nyerjünk a néptánckultúra jelenlegi állásába. A legfőbb eredmények között könyvelhetjük el, hogy koreográfusaink ma már a tánc újszerű tematikai meg­oldásait nem a tánctól füg­getlen cselekményben talál­ják meg, hanem magából a táncból bontják ki. A ko­reográfiák táncbeli kidolgo­zottsága különösen sokat fej­lődött, a koreográfusok egyre inkább nemcsak ismerői, ha­nem urai is a néptáncnak és hajlékonyán, finoman tud­ják alkalmazni saját monda­nivalójuk kifejezésére. A legkiemelkedőbb produk­ciót a Magyarországi Központi Nemzetiségi Táncegyüttes nyújtotta, az Iphigeneia elő­adásával. Bátor lépés a hí­res görög tragédia néptánc­színpadra vitele, de az együt­tes koreográfusának, Krics- kovics Antalnak sikerült ez. Kricskovics kitűnő érzékkel, a tánc legkorszerűbb eszkö­zeivel teremt drámai lég­kört. Igaz, számára különle­ges lehetőségeket az az, hogy a délszláv—görög táncművé­szet még mindig őrzi a régi görögök művészetével való közös eredet bélyegeit. Az együttes nagyszerűen kihasz­nálja ezeket a lehetőségeket, de munkája mégsem csupán a nemzetiségi együttesek szá­mára nyújt példát, hanem a magyar néptánc művészi fel­dolgozásában is. Kitűnően szerepeltek a Tánc- v antológia, 1967 műsorában a ! vidéki együttesek is. Az ő 5 munkájuk is ugyanabban az $ irányban halad, mint a pes- $ tieké, ebben a művészetben $ FRIDECZKY FRIGYES: Úgy kellesz... Ügy kellesz, hogyha nem kellesz már gondtalan elhagyhassalak s hogyha magányom rideg útján ténfergek esetten s újra vágylak, szótlan is érts és higyj a vágynak s ujjaid újra fogjanak. TÖMEGSPORT Merre fejlődik a néptánc? lAz aktív néző színháza a fővárosi es vidéki megje­lölés valóban csak földrajzi vonatkozású, nem takar irány­zat- vagy színvonalkülönbsé­geket. Hadd említsük ez al­kalommal a vidékiek közül példa gyanánt a pécsi Me­csek- és a Zalai táncegyüttest. Az előbbiek egyebek közt a jobbágysorsról készített tánc­jelenetüket mutatták be. Si­mon Antal koreográfiája ki­forrott, jó alkotás. A Zalai táncegyüttes (vezetője Or- sovszky István) József Attila verseihez fűzött táncképpel szerepelt. A koreográfus itt már nem ragaszkodott a nép­tánc formanyelvéhez, hanem újszerű mozgásanyaggal kí­sérletezett. Az eredményt még nem tarthatjuk teljes­nek, de mégsem csak a bá­torságnak kell már örülnünk, az ízlés és színvonal is kielé­gítő. Hogyan halad tovább a néptáncmozgalom? Nem kell hirtelen, gyors eredményeket várnunk, de bizalommal te­kinthetünk a további fejlődés elé. Ma nem a viharos sike­rek jellemzik együtteseink munkáját, mint inkább a stabi­lizáció, művészetük ma már egyre szervesebben tartozik művészeti életünk egészéhez. Nem cél, hogy mindenáron nö­veljék a csoportok számát, de lehetőség nyílik, hogy a meg­levők művészileg előre lépje­nek. így válhat a hagyomá­nyos néptánc puszta feldol­gozásából a ma életéhez kap­csolódó és azt a többi művészeti ághoz hasonlóan ki­fejező életerős, modem mű­vészetté. Vitányi Iván I'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS7SSSSSSSSSSSSSSSSSS. \ dező. $ a ki Brechtben csak a köl X A tőt, a drámaírót akarj) X észrevenni, éppen úgy félreér X ti, mint aki benne csak a szel X lemes színpadi mestert látji X meg, vagy éppen csak a mar X xista eszmék „propagátorát’ X Brecht nemcsak kiváló dráma X író volt, aki mellékesen rende X zéssol is foglalkozott, vagy for X dítva: nemcsak mesterrendez) X és színháztervező, aki műsor i is írt a saját színpada számára X nemcsak nagyszabású dráma X író és színpadművész, aki vi X lágnézetének a marxizmus X választotta, hanem páratlai \ művészegyéniség. Élete céljá X nak a szocialista színházművé \ szét megteremtését tekintette X Ebbe a célba a dráma, a szín 5 pad és a világnézet egyarán X beletartozik: a célkitűzés sé- s reime nélkül egyiket sem le i hét a másiktól külöúválasz­X tani. s § A Koldusoperában teljese- X dett ki Brecht „didaktikus’ X színháza, amelynek lényege t X közönség intellektuális meg X győzése, legfőbb tárgya pedii X a társadalomelemzés. Brech X meg akarta győzni nézőjét ar X ról, milyen a helyes társadat X mi berendezkedés: tehát meg X mutatta a kapitalista rendszer X hibáit, embertelen vonásait. J- X didaktikus színpad csupán a; $ észre számított: Brecht a kö X zönség elé tárta társadalom- X elemző paraboláit, ítéleté X kérte — azaz bizonyos hideg X kritikai távolságból mérte U X az állapotokat és folyamatokat X A „hideg” és „kritikai” tá- X volság — ez a lényege Brech X epikus színházának, nem pedi( X az, hogy epikus elemek kerül X nek a drámaiak közé, hogy t X pusztán megjelenítő drámaisái X helyét epikusság, az elbeszélé. X veszi át. De még csak nem i. í abban rejlik Brecht epiku: színházának lényege, hogy la­zán összefüggő jelenetsorrá oldja föl a szervezett drámát. Az ő epikus színpada kritikus, a cselekményektől — a bemu­tatott eseményektől — bizo­nyos távolságban maradó, a látottakhoz és hallottakhoz nem érzelmi beleéléssel és fel­oldódással, hanem intellektuá­lis hidegséggel közeledő nézőt kíván, „cigarettázó nézőt”. Olyat, aki nem felejtkezik el arról, hogy amit lát, az nem valóság, hanem „színház”, aki nem felejti el önmagát, s a műről, amely leköti, állandóan tudja, hogy az nem maga az élet, csak annak ábrázolata. 4 színpadnak tehát nem /l szabad nézőjét az illúzió­világba átvarázsolnia, hanem ébren kell tartania benne az igazi valóság tudatát, hogy megertse es meauirwju u*»» amit a színpad elébe tár. Mindezt természetesen nem­csak a különlegesseg, vagy a hagyományokkal való szakítás kedvéért, hanem a néző hatá­sos társadalmi tettre serkenté­se érdekében. A d,rámai szín­ház érzelmileg foglalkoztat, felkorbácsol, illúziókba ringat és kielégít: megrázva és meg­tisztulva, vagy felüdülve és megkönnyebbülve lépünk ki belőle, mint üdítő, langyos fürdőből, hogy azután vissza­térjünk a hétköznapok porába. Brecht epikus színháza azt tűz­te ki célul, hogy meggyőzze és ezáltal aktivizálja a nézőt, te­hát politikus színház, mar­xista művészet, amely élő tár­sadalmi gyakorlatot teremt. Logikusan következik ebből: Brechtnek olyan eszközöket kellett alkalmaznia, amelyek megakadályozzák a nézőt ab­ban, hogy elfelejtkezzék a színpadi illúzió kedvéért ön­magáról és a valóságról. Ezért idegen Brechttől mindenfajta szóvarázs, mámor és révület — helyettük művészi fő eszkö­zei az irónia, a szatíra, a gro­teszk humor. Ezeken kívül a néző szemléltetését szolgálják az úgynevezett elidegenítő ha­tások, olyan eszközök, ame­lyek megakadályozzák, hogy a színpadi illúzió győzzön a tu­datos valóság fölött. Erre való a színpad és a díszlet számos fogása, táblák, feliratok, vilá­gítási effektusok, a meztelenre vetköztetett színpadi világ, ezt szolgálták a „song”-ok és a színészi játék. Maguk a darab­szövegek nem sokat árulnak el az elidegenítés technikájá­ból. Brecht igazi drámaíró volt, színpadra írt; igazi ko­médiás volt, s a szöveget tel­jes mivoltában a színpadon bontakoztatja ki. Szövege csak a színpad és a színészi játék sajátos brechti eszközeinek összhatásában érvényesült. A „song”, a beiktatott ének, megszakítja a darabot, önálló funkcióval bír: dráma a drá­mában, azaz eszméltető, tuda­tosító, magától a darabtól el­idegenítő hatású. A „song­énekes” — míg énekel — nem a dráma szereplő személye csupán, hanem a darabíró bi­zalmasa: beavatott. Leginkább a vásári énekes hangján dalol, rigmusai a vásári ének hangu­latát idézik. A „song” valamely tételt bizonyít, erkölcsi tanul­ságot summáz, s hozzásegít, hogy az utána folytatódó cse­lekményt a néző kellően eltá­volodva, az előírt bíráló távol­ságból nézze. 4 mikor Hitler vette át az zl uralmat Németországban, Brechtnek menekülnie kellett. Megkezdődött másfél évtizedes emigrációja, hontalan bujdo- sása Európa és Amerika kü­lönböző országaiban. Az emig­ráció művészi pályáján újabb emelkedést jelentett. A fasiz­mus elleni világharc, a nép­frontpolitika kiszélesítette Brecht művészi akaratának körét: tárgyai közé vonta most a jelen minden problémáját, központban az antifasiszta, ké­sőbb a háborúellenes küzde­lemmel. A nemzetközi antifa­siszta összefogással való együttműködése Brechtet mű­vészileg hagyományosabb módszerekhez közelítette, dia­lektikus szemlélete azonban nem változott. Az emigráció­ban születtek Brecht világszer­te ismert nagysikerű művei, a Kurázsi mama, a Galilei élete, a Carrar asszony puskái, az Állítsátok meg Arturo Uit, a Kaukázusi krétakör. Életműve elevenen hat, darabjait világ­szerte játsszák, nemzetközi kultúreseménynek számít a Berliner Ensemble egy-egy Brecht-bemutatója. Saját rendeltetésének és sa­ját példájának mondana el­lent, ha a történelem és az ember állandó változására építő, a mindent összefüggései­ben megragadó dialektikus színház, melyet Brecht terem­tett, valaha is megakadályoz­ná a továbbhaladást. De alko­tójának helyét a változó törté­nelemben csak akkor határoz­hatjuk meg helyesen, ha ott jelöljük ki, ahová világnézeté­nél, kérlelhetetlen valóságáb­rázoló szándékánál és erejénél fogva tartozik: a szocialista realizmus mesterei között. — Fel kell len­díteni a tömeg­sportot — mond­ta tömören Csiga igazgató és szem­rehányó pillantást vetett Cinegére. A sportfelelős elővette a bukszá­ját és kinyitotta. Üres volt. — Jól van, nem kell mindjárt vi­tatkozni — legyin­tett az igazgató. — Az annyi mint... — tíz­ezer ... vagy hat­ezer ... azazhogy hajlandó lennék négyezer forintot rászánni __ — Bízzon ben­nem, igazgató kar­társ. Négyezerből fényesen megven­dégeljük azokat, akik teljesítmé­nyükkel fellendí­tik üzemünk sportéletét. Máris intézkedem, lesz itt tömegsport, de mekkora! Másnap öles plakát hirdette a porta melletti fa­lon a nagyszabású vetélkedők soror zatát. Pingpong, röplabda, sakk, természetjárás. Cinege a jéghoki­val is kacérkodott egy ideig, végül inkább a műkor­csolya mellett döntött. A jelent­kezési íveket két napig körözték, az üzemi étlap mellé csatolva, harmadik nap megkezdődtek a versenyek. Némi nehézség adódott, de szítá­sán leküzdötték. A röplabdára je­lentkező négy dolgozót például két csapatra osz­tották s beállítot­tak hozzájuk egy labdaszedő gyere­ket. Pingpongra ketten vállalkoz­tak: aránylag hat- mar megismerked­tek az asztallal és a hálóval, csak az ütőt fogták kö­vetkezetesen a la­pátnál. A legnagyobb sikert a szimultán sakk aratta. A könyvelés üdvös­kéje, lcuka mérte össze képességeit Kulcsos bácsival, a portai dolgozó­val. Tíz táblán játszottak, vágtat­tak az asztalok között. Szép volt a mérkőzéssoro­zat s ha lcuka a lépéseket is ismer­te volna, semmi sem menti meg az üzemi sakk ki­rálynő címétől. A bankett fér nyesen sikerült. Mintegy négyszá­zan tolongtak a kultúrteremben, az asztalok körül, elfogyott kilenc- száz szendmcs, két hordó sör, meg­számlálhatatlan üveg bor és három asztalterítő. A négyezer forintot 127 forint 70 fil­lérrel túllépte Ci­nege, ezért komoly dorgálást kapott az igazgatótól. — Hja — véde­kezett a sportfe­lelős. — Ilyen mé­retű tömegsportra nem számíthat­tam. Kérem sürr gősen megemelni a keretet, mert a focibajnokságot ennyi pénzzel el sem kezdhetjük. Ott kalóriát is kell adni a dolgozók­nak ... Várkonyi Margit URBAN ERNŐ: • • Összkomfort CSENDÍTEK EGYET a kávéskanállal, fg hívom asztalhoz a sündisznó frizurás pincér fiút. — Mi készül itt? — intek a türelmesen ül dögélő hölgyecskék felé. — Divatbemutató? A fiú elhúzza a száját. — Ebéd — feleli. — Diné. Külföldi paca kokra várnak az aranyosok. — Igazán? — Bizisten! Mióta bejött a va dászat szezonja, sűrűn van ez így nálunk, i pacák késik, a pipi meg üldögél. Na ja, mer olyan a rend, hogy .nemcsak a szarvasbikái lesznek itt fölvezetve, tisztelettel. Nőd vona Ion is teljes az összkomfort. Nem értem a fiút, és a fülemnek se akarói hinni: — Ügy vegyem, hogy... szerződtették eze két a lányokat? — Szerződtetés? Minek az? — oktat élné zően a fiú. — Meg... igazából nem is „olyan leányzók ezek. — Hanem, milyenek? — Hát... dolgoznak. Üzletben, hivatalbar kertészetben. Melyik micsodás ott. Itt van na luk a baj — kopogtatja meg homlokát a fiú — Arra spekulálnak, hogy ahány külföld autós vadász, annyi házassági alkalom. Talpii selyemben, három pappal, három cigányzene karral, meg amit akar. — Volt már rá p>élda? — Házasságra? Volt. Tavaly. Olyan kocsi: vitték el a leányzót, hogy hét nyelven beszéli Azóta nőben is bő a választék, nemcsak biká ban, ha a külföldi nimród szórakozni óhajt. — És a szülők? Vagy a ... hatóság? Ebb senki se szól bele? A fiú gúnyosan nevet: — Már miért szólna, tisztelettel? Ócska né egy „olyan”, ide be se teheti a lábát. A SZÁLLODÁI átjáró felől egy köpcös vérmes, vadászkosztümös úriember sétál be Kurtára nyírt haja már teljesen ősz, és kap panháj is szépecskén mutatkozik rajta. Az első számú ifjú hölgyhöz sétál oda. Vállon simítja, arcon csípi, majd a kezén is rácuppant egy atyás, ajnározó csókot. — Ez ellentmond magának, jó fiú — jegy zem meg. — Miért? — Ebből is házasság lesz? Soha! Anna! már a lehetősége is eleve ki volt itt zárva. — Ki hát! — hagyja rám a fiú. — De., majd bedob helyette valami kárpótlást a Hen Direktor. Bocsánat. A fiú elsiet, majd kisvártatva egy idős, igen igen nyájas, nagyokat hajlongó kolléga társa' ságában a nyugati nimród asztalához járul. Jómaga hűvösen udvarias. Legfeljebb egy- egy kurta biccentéssel írja-nyugtázza a ren­delést. Hanem az idős kolléga és a júnói ter­metű ifjú hölgy?! Valósággal tálcán a szívük. t. A LEGNAGYOBB csend és üresség — leg­alábbis a közmondás szerint — a nagypénteki mészárszékben uralkodik. De a k.-i nagyszálló „reprezentatív” éttermének csendje és üres­sége szombat délután három óra tájban még ennél is nagyobb. A székek, asztalok már helyre rakva. A pe­csétes abroszokat is annak rendje és módja szerint megfordították. A földig érő, csipke- függönyös ablakokon álmosító napsugár szi­várog be. Légy is dönög, de már igen-igen bágyadtan és egyre-másra -az üvegbe ütközve. Vendég rajtam kívül egy lélek se. Nagyon természetes tehát, hogy pincér is csak egy lát­ható a fedélzeten: egy nyakigláb, ösztövér, sündisznó-frizurás fiú. A forgóajtó belső be­ugrójában húzódik meg. önmagával játszik zsebsakkot. Peregnek a p>ercek, de lassabban és kivár- hatatlanabbul, mint a vadgesztenyék rozsdás lombjai odakünn, ha az aszfaltra vannak le- vitorlázóban. Hanem most nicsak: villogni kezdenek a forgóajtó fényküllöi, és mintha bizony őszi napsugarak szülnék, egy ifjú hölgy jelenik meg a középső asztalsor végén. De, micsoda ifjú hölgy! Termete — Jókai módján szólva — a Jú- nóénál is júnóibb. Tekintete végigpásztázza a termet. Ajkát biggyeszti, vállat von, majd puha, hullámzó, de igen céltudatos macskaj ár ássál a terem belseje felé indul. Hátulról is meg lehet nézni, ami azt illeti. Eleven kancsó, gömbölyített delta, lábra kelt sellő, ha pioéta gyönyörködne benne, tu­catjával tolulnának tollára az eredetibbnél eredetibb hasonlatok. A terem végében — most veszem csak ész­re — néhány p>arádésan terített asztal. Friss vágott virág, három-négyféle boros-palack, szalvétás kehely és foglaló táblácska a köze­pükön. Az ifjú hölgy egy pillanatig tétovázik, majd elhatározásra jut, és letelepszik az egyikhez. A pincér azonban nem mozdul. Se most, se a következő negyedórában, p>e- dig a terembe másik három hasonló kaliberű ifjú hölgy is belejt, és helyet is ugyanúgy foglal, miként az első. Mozgás azért van. Ó. nem a semmibe vett nőcskék türelmetlenkednek. Dehogy. A tálaló szoba lengő ajtaján nyílik minduntalan rés. A konyhalányok les-kelnek be rajta. És suttog­nak, vitatkoznak is. Ügy látszik: a parádéban felvonult ifjú hölgyek viseletét tárgyalják

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents