Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-07 / 5. szám

1968. JANUAR 7., VASÁRNAP 5 Füstölt angolna + A Velencei Halászati Termelő- szövetkezet újabban füstölt angolna készítésével foglalko­zik. Üzemük ellátásához a Kisállattenyésztő Kutató Inté­zet haltenyésztési osztályáról kapnak segítséget. A tervek szerint az idén mintegy 30—40 mázsa — a későbbi években pedig ennél jóval nagyobb mennyiségű — angolnát szán­dékoznak kifogni a tóból és azt készáruként exportálják. A citrommal ízesített füstölt angolna kiváló eledel. Létrán vagy falépcsőn? Létrán, vagy falépcsőn közle­kednek a GÖFÉM öntödéjének dolgozói a műhely és az öltöző között? A kérdést nem nehéz eldönteni. Látszólag. Vegyük szemügyre a dolgot. Ha igaz az, hogy a gödöllői Fémtö­megcikk Ipari Vállalat öntödé­je földszintes épületben van, és igaz az, hogy az üzemrész öl­tözőjét ugyanazon épület pad­lásteréből alakították öltözővé, akkor az is igaz, hogy valami­lyen eszköz szükséges az öltöző megközelítéséhez. Namármost. A megközelítés­nek eszköze lehet a létra is, a laiépcső is. Azt, hogy az adott ecetben melyik eszközről van szó, nem nehéz eldönteni. Csak meg kell nézni. Megnéztem. Az igazgató is megnézte. Az igazgató falépcsőnek látja. Az újságíró falétrának. Megközelítés kérdése. Es vitatkozni kezdünk a Gö- FEM vezetőivel. Nem arról, hogy létra, avagy falépcső köti-e ösz- sze az öntödét az öltözővel, ha­nem arról, hogy van-e egyálta­lán értelme az újságírásnak. A főmérnök azt mondja, hogy nincs. Az újságíró azt mondja, hogy van. £z a konfliktus. Ok azt mondják, igaz, hogy üze­mük „korszerűtlen, ez tagadha­tatlan”, de az is igaz, hogy eb­ben a korszerűtlen üzemben 25 nap, tehát maximális nyereség- részesedést fizetnek, hogy soha nem dolgoztak ráfizetéssel, és 15 év alatt, központi beruházási ke­retből mindössze körülbelül 2 miilió forintot kaptak. Es igaz az, hogy a csiszolóhelyiség zsú­folt és alacsony, igaz, hogy a nők számára nincs külön öl­töző, de az is igaz, hogy kilenc éve még az sem volt, ami most van, és lavórban mosakodtak munka után, és mindaz, ami most van, öltöző, mosdó, zuha­nyozó, kényszerűségből, fekete­beruházásból született. Nagy a fejlődés, de az is igaz, hogy itt, a város belterületén nincs lehető­ségük a további terjeszkedésre, ezért ki kéne települniük, új, kor­szerű üzemházat építeniük, ahol az előírásoknak megfelelően biz­tosítható a dolgozók egészség- ügyi és munkavédelmi ellátott­sága. Ezt kéne megírni. Mondom én naivan. Ezt nincs értelme megírni. Mondják ők. Miért? Kérdezem én. Azért, mondják ők, mert új­ságcikkekből még nem épültek üzemek. Ezt elismerem. Ide pénz kell, mondják ők, nem újságcikk. Egy újságcikk fel tudja hívni az illetékesek figyelmét, hogy ide, a GÖFÉM-be nagyon kell a pénz. Több, mint eddig. Mon­dom én. Igen ám, mondják ők, de ha maga ezt megírja, attól nem lesz pénz, csak a mi gondjaink növe­kednek. Ezt nem értem. Ugyanis, ha ország-világ meg­tudja, hogy ilyen a helyzet ná­lunk, akkor ki fog eljönni hoz­zánk dolgozni? Egyébként lát­tunk mi már korszerűtlenebb üzemeket is! És a dolgozók kö­zött is elégedetlenséget szül egy ilyen cikk. Mondják ők. Mondom én: ez esetleg még használ is az ügynek. Az elé­gedetlenség soha nem árt. Az ám, de az elégedetlenségből nem lesz pénz. Nem. De esetleg mindenkit, aki illetékes, arra kényszerít, hogy megoldást keressen és találjon. Ebben a kérdésben ismét nem értünk egyet. Épp úgy nem tud­juk eldönteni, mint azt, hogy szükség van-e az újságíró mun­kájára, vagy nincs, hogy szük­ség van-e a tények kimondásá­ra vagy nincs, épp úgy nem tud­juk ezeket a kérdéseket eldön­teni, mint azt, hogy falépcső vezet-e az öntödéből az öltöző­be, vagy csak egyszerű létra. Az igazgató szerint falépcső. Az újságíró szerint falétra. Nádas Péter Felnőttek Csillebércen A csillebérci úttörőtábor té­len sem elhagyatott. Egyik tanfolyam követi falai között a másikat Január 11-től négy napra a Hazafias Népfront Pest megyei aktívái veszik birtokukba. A tanfolyam ke­retében megvitatják a jelenle­gi nemzetközi helyzetet, a gaz­dasági élet legfontosabb kér­déseit Ugyanitt készülnék fel a népfronthálózat újjáalakításá­ra, és a Hazafias Népfront április közepén sorra kerülő IV. kongresszusára. Olcsó vízmű Eredményesen dolgozik Pi­lus zen tkereszten a vízgazdál­kodási társulás. A község bel­területén hét utcában van már vízvezeték. Az artézi kutak létesítéséhez hozzájárultak a község lakói is, családonként háromezer forinttal. Az össze­get az OTP kölcsönözte, tíz­évi törlesztésre. A forrás, amely ellátja Pilisszentkeresz- tet, naponta 200 köbméter vi­zet ad. A vízhálózat -kiépítésé­nek költségei t jelentősen csök­kenti, hogy a forrás természe­tes esése feleslegessé teszi a szivattyúkat felülvizsgálata — mondhatni: az új működési modell kialakí­tása — tehát korántsem ért véaat. Ide tartozik az is, hogy eddig jelentős számban tevé­kenykedtek szakemberek a távlati tervek kialakításán, most viszont a gyártmányfej­lesztésben lenne szükség erő­sítésre, a konkrét fejlesztői munka került előtérbe. Átcso­portosítani, a kellő arányokat meghatározni már a gazdasági vezetés dolga: a kérdés elvi felvetése azonban a kommu­nistáké. Azért, mert a gyár holnapja és holnaputánja ma már, az új mechanizmus kö­rülményei közepette, elsősor­ban a gyártmány- és gyártás- fejlesztés függvé-ye. Ezt kell tehát erősíteni ahhoz, hogy maga a távlati fejlesztés is reális legyen, s nem fordítva. Ilyen értelemben tartja felada­tának a pártbizottság s annak végrehajtó bizottsága a „be­leszólást”. És ez valóban a pártmunka, a termelés párt- ellenőrzésének új, hatékonyabb lehetősége: az erők elaprózása helyett a leglényegesebb kér­dések kiemelése, s az ezekben hozott döntés. A piac dönt Érdekes s fontos probléma volt az is, amiről Kovács Jó­zsef elvtárs, a párt-végrehajtó­bizottság titkára a többi kö­zött ezeket mondotta: — Sű­rűn elhangzott kommunisták­tól is. pártonkívüliektől is, hogy végső soron ki dönt? A gazdasági vezető? A pártbi­zottság? Ügy válaszoltunk a kérdésre: a piac dönt! A piac mond értékítéletet munkánk felett, ott ítélkeznek — bár­mennyire is szokatlan ma még ez a kifejezés — afölött, mit csináltunk jól vagy rosszul. A termék értéke, eladhatósága dönt; hiába „mellékelnénk” szándékainkat meg jót akará­sunkat. Nem volt könnyű elfogad­tatni ezt a szemléletet, s hiba lenne azt állítani, hogy ma már ez jellemzi az egész gyá­rat. Mégis, jelentős előrehala­dásról tanúskodik, hogy — például — tanulmányok ké­szültek a termékösszetétel gaz­daságosságáról, s így tudják, miért kapnak jó árat (pl. a klórszelepek, a zománcozott membránszelepek stb.), s mi az, amire ráfizetnek (pl. kon- denzedények). Az igazi fejlő­dést azonban az bizonyítja, hogy nem állnak meg a té­nyek kimondásánál, hanem keresik-elemzik az okokat, így például most a kondenzedény- gyártás rossz jövedelmezőségé­nek összetevőit. Szívós, s ne­héz, nemegyszer kudarcokat is tartogató munka a felvilágo- sító-meggyőző tevékenység. A kommunisták többsége mégis fáradhatatlan ebben. Mert mindig új és új teendő kíván­ja a magyarázó szót. Most pél­dául az, hogy 1968 második negyedévétől már biztosítani kell az egyenletes, ütemes ter­melést, ami eddig nem volt jellemző. Ugyanakkor maguk­nak a kommunistáknak is sű­rűn kell megküzdeniük az in­dokolatlan lassúság okozta akadályokkal. Többet vártak az eddig történteknél, például a kollektívák anyagi ösztönzé­sénél, általában a jobb, éssze­rűbb bérezésnél. Igaz, a tor- gácsolóüzem öntevékenyen ki­dolgozta a maga ésszerű és jó javaslatait, s ezek segítséget adnak a másutt kialakítandó gyakorlathoz Is, de jogos a kí­vánság, hogy gyorsabban szá­molják fel a korábbi évek egyik nyomasztó örökségét, az egyenlősdit. Többet vállalva Az új irányítási rendszerre való felkészülésben, s ami ez­zel együttjárt, a politikai mun­ka sokrétűbbé tételében, nagy szerepet vállaltak a pártalap- szervezetek. Igaz, egyik-másik kommunista közösség még ma sem találta meg teljesen a helyét, de például a központi ll-es pártalapszervezet, vagy a kovácsüzemi pártalapszerve­zet már „egyenesben” van. Kezdeményezéseik, körülte­kintésük, s nem utolsósorban önállóságuk jó példája annak, hogyan vállalnak többet az egész gyárra háruló feladatok­ból a kommunisták kisebb kö­zösségei. A központi II-es pártalap­szervezet titkára, Szőke Nán­dor elvtárs elmondta: elsősor­ban a nyílt, őszinte, kritikus légkör megteremtését tartják a legnagyobb eredménynek. Pár talapszervezetük hatósuga­ra átfogja a gyártmányfejlesz­tésben dolgozók egészét; rend­kívül fontos területet tehát. Ed­dig évente két-három, 1967- ben 11 új termékkel jelentkez­tek a piacon, s ebben az alap­szervezet is joggal érzi részét. Ugyanakkor részét érzi abban is, hogy még mindig nem si­került rövidíteni a fejlesztési témák kidolgozási idejét, a megengedhetőnél jóval több egy-egy prototípus időigénye. (A klórszelep kidolgozása Zárszámadás előtt Hévízgyörkön Közel járunk a hatvan f... A szövetkezet új irodaházá­nak üvegajtaján felírás: „A zárszámadás előkészületei mi­att kifizetések csak kedden és pénteken 8—12-ig.” Hajdú András elnök köteg- nyi jegyzetlapba temetkezve diktál — készül a zárszám­adási beszámoló. Kopog az író­gép, számok és adatok sói - koznak egymás mellé és alá. Terméseredmények átlaga, tervek és eredmények, bevé­tel és kiadás. Egy kiragadott mondat a beszámoló vázlatából: „Hatvanháromban még hu­szonnyolc forint jutott egy munkaegységre, tavaly pedig már ötvennégy forint hatvan fillér, az idén egy munkaegy­ség értéke...” Az elnök közbeszól: — Nagyon közel járunk a hatvan forinthoz. Azt hiszem, erről előlegként ennyi is elég... öt esztendő alatt ekkora változás — nem kis dolog. Mint ahogy nem kis dolog az sem, hogy az elmúlt fél esz­tendő alatt szinte havonta je­lentkezett valami új, nagysze­rű kezdeményezéssel a hévíz- györki gazdaság. Szeptember­ben kiállítást rendeztek a ter­melőszövetkezet tizenöt esz­tendejének történetéről. Tab­lók, fényképek, miniatűr vete­ményeskertek bizonyították a megtett utat. Novemberben megjelentették a termelőszö­vetkezet újságját, amelynek azóta már a második száma is napvilágot látott. Ugyancsak novemberben ötvenezer fo­rinttal járultak hozzá a köz­ségi művelődési ház építésé­hez. Decemberben nyolcvan nyugdíjasukat köszöntötték és pénzjutalmakat, gabonautalvá­nyokat osztottak szét közöttük. Három kertészeti szakmunkás- tanulójukat: Bazan Juliskát, Fercsik Margitot és Pintér Klárit néhány napos csehszlo­vákiai kirándulásra küldték. Most pedig... — Traktorosvetélkedőre ké­szülünk ... — újságolja az el­nök. — Úgy terveztük, hogy négy község — Bag, Hévíz- györlc, Galgahévíz és Túra — öt közös gazdaságának trakto­rosai mérik majd össze tudá­sukat február 24-én. A bagdak 1964-ben kezdődött el, s most, 1968-ban kerül sorra tömeg- gyártása.) Taggyűléseiken, akárcsak a kovácsüzemi kom­munisták Román Imre elvtárs vezette taggyűlésein, nem fe­hér holló a kritika és az — önkritika. Mert — s ezt fon­tos hangsúlyozni — a gyár kommunistáinak többsége, a párt gazdaságpolitikájának megvalósításáért érzett fele­lősséggel, nem a könnyebb utat választja. Mert könnyebb lenne csak számonkérni, csak határozni. Nehezebb, de iga- zabb út számonkérni és segí­teni. Határozni és közremű­ködni a határozat megvalósítá­sában. Bírálni, s ugyanakkor önbírálatot gyakorolni azért, amit maguk nem tettek jól vagy kellő alapossággal, azért, amit jobban csinálhattak vol­na. És ez a magatartás az er­kölcsi biztosítéka annak, hogy a gyár kommunistái mind több aktív segítőtársra találnak a pártonkívüliek között. A zománcozott membránsze­lep bevezetőben említett „le­gendája” tehát nem is olyan véletlen. Az eddig elmondot­tak talán valamelyest képet adnak arról, miféle változások munkálták meg a talajt az ilyen „legendák” valós meg­születéséhez, a gyár előbbreju- tásához. A pártszervezetek — melyek éppen most készítik hároméves iskolázási tervüket, s ebben erősen számítanak a járási pártbizottság segítségé­re is — nem méricskélik, ki- nek-mennyi a része ezekben a változásokban. Az a fontos, hogy ezek a változások érezhe­tők, hogy a folyamat maga el­kezdődött, s hogy — megállít­hatatlan. Mészáros Ottó ' sajnos visszaléptek, nem tud­ni pontosan, miért. Egy-egy gazdaságot négy-öt traktoros képviseli a vetélkedőn. Mi adta a vetélkedő ötletét és mi indokolja szükségessé­gét? — A televízió adta az ötletet a Ki minek mestere vetélkedő­vel. Szükségességét pedig az indokolja, hogy traktorosaink nem tartanak lépést a fejlő­déssel. A legtöbbjük még Hoffer-gépen és néhány hét alatt sajátította el ezt a nem is könnyű szakmát. Ami esz­tendőkkel ezelőtt még elégsé­gesnek bizonyult, az a tudás ma már kevés az univerzális gépek kezeléséhez. A legna­gyobb hiba, hogy traktoro­saink csak részben használják ki e nagy teljesítményű gépek­ben rejlő lehetőségeket. Gon­dolom, és hasonlóképpen gon­dolkodik a többi gazdaság ve­zetősége is, a vetélkedőre való szakmai felkészülés segít majd a probléma megoldásában. Ez azonban csak az első lépés l§sz a szakmai ismeretek bővítése érdekében. Tervünk, hogy megfelelő előkészítés után minden traktorost újra levizs­gáztatunk és áz elért vizsga- eredmények alapján állapítjuk meg az új béreket. És arról is szó került már, hogy katego­rizálni kívánjuk a traktor­munkát ... B. Kovács Zoltán brigádve­zető ezen a délelőttön csak néhány percre nézett be az irodáiba. Akkor is kosárral ér­kezett, egy kis kóstolóval. — Reggel disznót vágtunk — mondja. — Ha beszélgetni kí­ván, szívesen látom, de csak odahaza... A manzardtetós, háramszo­bás ház kamrájában asszonyok keverik a hűlő rizskását, da­rálják a májat. A böllér sze­repét, a régi jó barátság je­gyében, Koszta János, a szö­vetkezet párttitkára vállalta. — Ö hozott be a tsz-be is kilenc esztendeje és én úgy jöttem, mint az öngyilkosjelölt — nevet a gazda, barátságosan hátba vereget ve régi cimborá­ját, aki akkor az elnök tisztét töltötte be. — Jött hozzám és mondta: Zoli, gyere ... Nekem huszonhárom holdam volt, a szövetkezetnek pedig még any- nyi pénze sem, hogy petrót ve­gyünk a lámpába. Azóta azért csak eljutottunk valameddig. Az, hogy kilenc év alatt idáig jutottunk, nem magától szü­letett. Meg az a hatszáztíz munka­egység sem, amelyet a múlt esztendőben szerzett. Vagyis harminchatezer-hatszáz forint. — Ebből nyolcvan munka­egység az asszonyt illeti — mondja ki gyorsan. Négy esztendeje tagja a pártnak. Ajánlója ugyancsak Koszta János volt. — A saját elhatározásomból, de Jani barátom javaslatára léptem be a pártba. Előnyöm belőle semmi. Nem azért lép­tem be, hogy brigádvezető le­gyek, hanem azért lettem párt­tag, mert brigádvezető voltam. Őszinte meggyőződésem, hogy a párt nélkül célba érni nem lehet. A cél pedig egy erős, szilárd gazdaság, amelynek az eredményeit magam is él­vezni akarom. Még csak negy­venhét éves vagyok... A gazdaság legidősebb tagja Pető Pali bácsi. Hatvankilenc éves és kilencedik esztendeje dolgozik a közösben, mint fo­ga tos. Keresem délben, kere­sem a délután derekán, de a felesége mindkétszer azzal fo­gad: — Kint van a határban./. Csak a harmadik fuvar után találkozunk. Vékony csontú, alacsony, piros arcú, víg ke­délyű ember. Ha nem tud­nám az irodai kimutatásokból, talán nem hinném neki, hogy egyetlen nap alatt nyolcvanhét mázsát rakott fel a szekerére egymaga, s rakodott le ugyan- J annyit kint a hattárban. Ho­gyan bírja hatvankilenc éve­sen? — A munkát szeretni és bír­ni kell, ennyi az egész — egye­nesíti ki derekát. Mondom neki, ami házába hozott: — Fercsik Mihály népműve­lési felügyelő mesélte nekem, hogy öt esztendeje bent tet­szett járni a járási tanács­nál. .. — Emlékszem — bólint rá. — Arra kértem, segítsen vala­mi állást keresni a városban. Fel Is vettek volna a viilamos- vasúthoz síntisztítónak, de amikor megtudták, hogy régen voltam már hatvan éves, mondták, nem lehet Nem azért akartam elmenmi, mert a pénzt keveselltem idehaza, de a nyugdíj aggasztott, mi lesz ve­lem, velünk öreg napjainkra. Nem bírnám elviselni, ha va­lamelyik kisunokám üres kéz­zel menne el a házamból. És nyolc kisunokám van... Mondom a másik furcsasá­got, amit hallottam róla: — Februárban lesz húsz esz­tendeje, hogy Pali bácsi be­lépett a pártba. Pedig akkor még harminchat hold földön gazdálkodott. — Gyáva ember, aki a rend­szerét nem pártolja — ez a válasza. — Gúnyoltak is érte akkor a Kisgazdák sokat csak megvontam a váliam. Nem ér­dekelt a véleményük, soha nem mentem a mások feje után. Én így láttam jónak, s amit jónak látok, amellett mindig kitartottam. Akkor is, amikor már nem volt saját földem s most is, amikor már nem kívánkozom el innen se­hova. Igaz, hogy dolgozom ke­ményen, de semmi gondom az élettel, ötszáz munkaegységet szereztem az elmúlt esztendő­ben. Hatvan forintjával az harmincezer forint. Hozzá ezernégyszáz a földjáradék, meg aztán a háztáji is termett vagy hatezer forintnyi értéket. Ez összesen háromezer forintnál is nagyobb kereset havonta. Hol kaptam volna meg én hat­vankilenc éves fejjel ennyi pénzt? S most, hogy a nyugdí­jat is rendezték, már az öreg­ségtől sem félek. De azért két esztendőt még szeretnék kidol­gozni. Pihenni ráér azután is az ember, ha ugyan kibírom tétlenül a napok múlását... Sorra kigyúlnak a fények a manzárdtetős házak ablakai­ban. A legtöbb ablak mögött még ott csillognak a kará­csonyfák színes villanyfényei. B. Kovács Zoltánékhoz most kopogtatnák az első vacsora­vendégek. Ez itt már így szo­kás: a disznótor nemcsak a gazda, az ismerősök, jóbarátok ünnepe is. Előünnepe a ja­nuár végi zárszámadásnak. Prukner Pál Felvételre keresünk: vasszerkezeti lakatost, szerelőlakatost, kazánkovácsot, autogén­hegesztő szakmunkásokat, betanított lakatost és segédmunkást. SZÁLLÁS VIDÉKEN BIZTOSÍTVA, UTAZÁSRÓL GONDOSKODUNK! Jelentkezés a MAGYAR HAJÓ- ÉS DARUGYARBAN, Budapest XIII., Meder u. 9. vagy a SZAZHALOMBATTAI ERŐMŰ DARUGYARI KIRENDELTSÉGÉN Nagy Lajos építésvezetőnél m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents