Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-20 / 16. szám
4 r/frVlm» 1968. JANUAR 20., SZOMBAT Emlékezés Gábor Andorra Néhány esztendővel ezelőtt egy tekintélyes folyóirat megkérdezte olvasóit: mit tartanak az év legjelentősebb könyvének? A válaszokból az derült ki, hogy a folyóiratokban és könyvalakban megjelent riportregények „viszik a pálmát”. Vagyis, az irodalom „közvetlenül közérdekű”, leplezetlenül publicisztikai hajtása bizonyult a legerősebbnek. Gábor Andor halálának 15. évfordulója ismét eszünkbe juttatja ezt a bizonyos körkérdést, mert munkássága jelenti ft magyar irodalomban azt az életművet, amelyben elválaszthatatlanul megvalósult a publicisztika és a hagyományos értelemben vett szépirodalom egysége. Előveszem egyik kötetét — ttem sokkal halála után adták ki — s a címlapról tintakék, törd betűkkel bemutatkozik a cím: Összegyűjtött cikkek. Mennyit tud ártani egy ilyen cím! Ilyent még az összegyűjtött műveknek sem szabad adni, mert azok is az olvasónak készülnek. Ha az olvasó mégis fellapozza a könyvet, hamar megállapítja — érdemes volt. Mennyi remek cím a cikkek, a napilapokba bezsúfolt kis irodalmi miniatűrök előtt! — Halottak arcai. A csóti purga- tórium, Lopják a csontból a velőt, Horthy kertje, Gábor Andor a címadásnak is művésze volt. S a ragyogó cím után nem következnek érdektelen, a holnap számára hatodrendű dolgok; még nem a „halhatatlanság" számára írt cikkecskéi, karcolatul sem ereszkednek le az átlagszürkéhez. 1920 szeptemberében írta a Szeptemberi emléket — Hor- thyék vizsgálati fogságában, a Markó utcában. Egy „az anyaországtól elszakadt" pozsonyi szerkesztő kért tőle kéziratot, amely a „kívülre- kedt” magyaroknak azt hirdetné, hogy Magyarországon „élni, élni! mily édes, mi szép!” — nem úgy, mint a „raboknak”, akik az utódállam fennhatósága alá kerültek. — „Virágot a virágnak — mondja Hamletnek valaki, miközben virágot szór Ofélia sírjára” — írja válaszlevelében Gábor Andor, s megokolja, miért nem tud utánanézni, ki is mondja ezt a Shakespeare- drámában. Aztán következik egy shakespeare-i levél: a Magyarországon „élni, élni! mily édes, mi szép” — az ország teteme felett mondott Anto- niusz-beszéd. A helyzet is an- toniuszi és shakespeare-i: a szerkesztő arra kéri Anto- niusz-Gábor Andort, hogy éltesse Magyarország — Caesar gyilkosait. Es Gábor Andor is elmondja a temetési beszédet. Látja a férfit, akit nyolcán ütnek puskatussal, a nőt, akit nem kékre, hanem feketére vernek, s a másik nőt, aki megőrül a félelemtől. De kimondja ő is, hogy „Brutus derék, becsületes férfiú, s a többi is mind, mind becsületes”, hiszen „Ő, pozsonyiak, nagyon-nagyon vidámat szeretnék írni önöknek: Láttam egy embert, aki mezítelen volt, mint Krisztus, a vér csörgött félrelógó homlokából és széttárt két karjának csuklójából, s hörögve tántorodott a halálba, elmeredt szemeim előtt... Jó pozsonyiak, ahol öt éjszakát töltöttem, tetvek, poloskák és rendőrtisztek között, a puszta földön, mely ha mégoly kemény volt is, vajszerűen puhának tetszett azoknak a szívéhez képest, akik körülöttem a jogrend . helyreállítását gyakorolták ... Már ezentúl én vidám író leszek, a legvidámabb a vidámak közül, s hangosan fogom dicsőíteni az anyaországot, s rajovgani fogok kultúrájáért, amely vasrács és vasajtó mögött tartja a magyar írót, akinek szavát, önök, naiv emberek, hallani akarják.” Eldalolja az új magyar Má- ria-siralmat, dalban, sanzonban írja meg a Körmagyart. Osszeszorul a torok a nyomorúság, a kegyetlenség láttán; de ö arra kényszeríti, hogy kinyíljon, adja tudtára ország- nak-világnak, milyen sors vár Horthy-Magyarországon a dolgozó emberre. Az első világháború előtt népszerű író volt. Az emigrációban fenyegették, zsarolni próbálták: s makulátlanul tiszta magatartásával kiharcolta, hogy továbbra is Magyarország egyik legnépszerűbb írója, újságírója legyen. Krajczár Imre DEBRECEN Négyhetes lesz RAK ÉTAVÁR OS a nyári egyetem Elkészült a négy évtizedes múltra visszatekintő debreceni j nyári egyetem idei programja, 1 amelynek időtartama az eddigi három hét helyett négy hét lesz. A külföldi részvevők kívánságára a debreceni előadások után egyhetes budapesti és balatoni kirándulást iktattak a programba. „Beszélt" a Baíaton — Péntekre virradó éjjel — ahogy a halászok mondják — hangosan „beszélt” a Balaton. A nappalok és az éjszakák közötti hőmérsékleti különbségek hatására az összezsúfolódó, illetve kitáguló 20—25 centiméteres jégpáncél hangjelenségek kíséretében több helyen végigrepedt. A repedések néhol 2 kilométer hosszúságban szelik végig a jégmezőt. TÁPIÓSZELE Jelvénygyár Tápiószelén megkezdte munkáját az Állami Pénzverő jelvényfestő üzeme. Az új részlegben egyelőre 37 községbeli asszony dolgozik, de az év végéig még ötvenen kapnak munkát. Tápiószelén a fővárosi üzemben vert érméket festik, zománcozzák. Első munkájukként 43 000 szocialistabrigád- jelvényt készítenek kétféle méretben. Gépkocsink csikorogva fékezett, Kissé csodálkozva néztünk szét: annyira jelentéktelen helyen álltunk meg. Hatalmas vaskapu, az út két oldalától elinduló nyílegyenes drótkerítés. Személyazonosságunk szigorú ellenőrzése után beléptünk a zajtalanul' nyíló és csukódó páncélajtón. Zegzugos, kanyargós folyosó. Újabb ajtón kisebb helyiségbe értünk: az ügyeletes tiszt szobájába. Puha csend, halk zeneszó, arcunkon, kezünk fején friss légáramlatot érzünk — dolgozik a légkondicionáló. Előttünk irányító pultok, a pultokon számtalan műszer. Az asztalnál ülő ügyeletes tiszt feláll és jelenti: — Minden rendben! Középen tej fehér képernyőn számok vilióznak. Parancs érkezett — A rakéták startra készek! — A képernyők mellett kígyóinak a zöld tablók — indítás! Nem messze tőlünk, a föld felett hatalmas páncéllemezek futnak hátra és az aknákból lángfelhőtől kísérve, kiemelkednek s megindulnak a távoli cél felé a rakéták. Az ügyeletes máris jelenti a hangosbeszélőn: — A parancsot végrehajtottuk! A puszta kellős közepén, a rakétavárosban, ahova ellátogattunk, megismerkedhetünk azoknak az embereknek az életével és munkájával, akik a rakéták üzembentartásáról és a készenlétről gondoskodnak. A szerelő- és karbantartórészleg a legmodernebb techMinimanckenck kertinadrágban „Manekenek” próbálnak a Váci Kötöttárugyár főtechnológusának irodájában, amikor betoppanunk. Az egyiken kék kertinadrág, a másikon bordó mackó. Az ifjú hölgy, a négyéves Palotai Eszterbe innen jött át, a gyár óvodájából, egy kis próbára. Látszik, hogy megszokta a nyilvánosságot, hangosan köszön. A fiatalember, a nagy barna szemű Mojzer Zolika, szintén négyéves, már bátortalanabb. Alig akarja megmondani a nevét. A vásárlók keresték az üzletekben az olyan gyermeknadrágot, amely a derekat is védi. Ezért készült el a Váci Kötöttáru- gyár új terméke, a perionszálas kertinadrág, amelyet jövő héten mutatnak be a kereskedelemnek. Nekünk tetszett a kollekció, »reméljük az illetékeseknek is fog — s akkor a második negyedévben Zolika és Eszterke és a többiek ezt viselhetik. I nika szerint épült, hatalmas gyárhoz hasonlít. Iparvágányok, zajtalanul suhanó elektromos targoncák, emberek fehér köpenyben, fenn a magasságban, a fényszórók szomszédságában pedig emelődaruk. A sündisznótüskék az épület tetején, a rádiólokátorok antennái — a második emeleten van a távmérőszolgálat A legjobbkor érkeztünk: új típusú rakétát szerelnek. A hatalmas acélszivart a rakéta- rendszer egyik aknájába helyezik. Adott pillanatban elég egy számot tárcsázni, s a rakéta másodpercek alatt elindul a cél felé. Ez a munka nem veszélytelen Igaz, a szovjet rakétaipar fejlett: úgyszólván mindent előre ki lehet számítani, tökéletes gyári viszonyok között lehet üzembe helyezni a szárnyas lövedékeket. A próbaüzemeltetés, a rejtett hibaforrások feltárása rendkívüli jelentőségű az ilyen bonyolult technikai folyamatnál. Itt a legapróbb hiba is életveszélyt jelent. Sokszor csak a szakember hatodik érzéke segít. Te- iepszerte beszélik még ma is Hazankov mérnökkari őrnagy esetét, aki szinte vakon tapintott rá a hibára az egyik rakétablokkban: — Vizsgálják meg! A blokkot kiemelték, gondosan végigvizsgálták a kábelt és hibát találtak. Mi is ez a hatodik érzék? Nincs ebben semmi misztikus,, semmi „földöntúli”. Egyszerűen a hozzáértésről, az éveken át megszerzett tapasztalatról van szó. Egyik legnehezebb és a legveszélyesebb szakma a rakétavárosban — a rakétatűzszerészeké. Kollégáikhoz, a hagyományos tűzszerészekhez hasonlóan, ők is csak egyszer tévedhetnek az életben. Mindjárt el is mesélnek egy esetet. Régebben történt egy korábbi típusú rakétával: az egyik állásban üzemanyag-szivárgást fedeztek fel. Az aknanyílásból sárga füstfelhő kavargott elő. A szivárgást meg kellett szüntetni, mert a rakéta felrobbanással fenyegetett. A feladat nehéznek, kockázatosnak ígérkezett. Ügy döntöttek, hogy a sérült helyen tömítést kell alkalmazni. Sosztyin tiszt volt a vállalkozó. Lemászott az aknába, és ragyogóan teljesítette a feladatát. A neheze mégis ezután következett. Az indításig fennmaradó rövid idő alatt tisztázni kellett a hiba okait, kizárni annak lehetőségét, hogy az még egyszer előforduljon. Azt mondják, hogy a távközlési szakemberek nélkül az egész rakétafejlesa- , tés egy lépéssel sem jutna előre. ök hallgatják le és rögzítik a rakéta bonyolult és számtalan berendezésének, alkatrészének „pulzusát”. A „kardio- gramból” azután megállapítják a megfellebbezhetetlen „diagnózist”, baj esetén pedig a „betegség” okait. Szakmai körökben azt állítják, hogy ez viszonylag egyszerű, amíg a rakéta a földön, van. A nehézségek akkor kezdődnek, amikor a rakéta elszakad a földtől. Ekkor már csak a bonyolult és precíziós műszerek tartják az egyedüli kapcsolatot a repülő testtel. Ezek „szeme” és „füle” szigorúan követ és rögzít minden mozzanatot, minden rezdülést. A rakéta, mint ismeretes, kérészéletű. A szorgalmas műszereknek tehát rendkívül rövid idő alatt a mérési műveletek tömegét kell elvégezniük. Szakemberek véleménye szerint ezek száma idővel százezernyi műveletre bővülhet. Felmerült továbbá az a feladat, hogy a repülés alatt hogyan mérjék automatikusan a rakétatest, a fontosabb alkatrészek és berendezések rezgésszámát. Szjrinyin mérnökkari alezredes társai segítségével újításokat és módosításokat eszközölt az erre a célra szolgáló berendezésen. Elbúcsúzunk a rakétatelep parancsnokától, Alekszandr Alekszandrovics tábornoktól, akinek szaval megerősítik azt a benyomást, hogy a rakétatelepen a hipermodern technikát is állandóan tökéletesítik. Nyikolaj Gorbancsov Kopek kismacskái Biológiai szempontból különösen érdekes eset történt a Baranya megyei Szentlörincen: egy kutya kismacskákat nevel. Ha az embert a múltjára emlékeztetik Olyan pózban ül a széken, mintha az nyugágy lenne. Lába nyújtva, háta a támlának feszül, keze lóg. És ingerülten kérdi: —* Miért pont engem szúrt ki? Véletlen. De nekem ilyen emberre van szükségem. Gúnyosan mosolyog, a hangja keserű. — Hát persze. Pontosan ilyen kell. Mindig pontosan én kellek mindenhez, mert az Oláh vajasfejű. Szünet. Elgondolkozva szól, már-már bölcseleg: — Az ember egyszer csinál valami süket dolgot, aztán folyton piszkálják miatta. Később kimenthet egy sétahajót a Dunából, élhet remete módjára, akkor is rámondják: „na, na, ezzel jó lesz vigyázni”. Tudom, hogy így van, ne is magyarázza. — Nem magyarázom. Felém fordul, s cseppet sem bántóan kérdi: — Akkor miért akar mace- rálni? Engem mindig, mindenütt csak macerálni lehet? Sóhajt, legyint, unja a témát. — Nincs szándékomban bántani. Azt szeretném tudni, mi a kifogás maga ellen? Elvégre négy éve dolgozik, s ez a hatodik munkahelye. Látszatra vándormadár, és nem szeret dolgozni. Én ezt nem hiszem. Meggyőződés nélkül mondom, csak azért, hogy meginduljon a beszélgetés. Észreveszi. Hunyorog, szája szélén apró, ideges rángások. — Rendben van. Egy-két dolgot elmondok. Tudja, mi az, vajasfejű? — Sejtem. — Szóval, ez vagyok én. A házban, ahol lakom, volt egy haverom, együtt jártunk suliba. Nem tagadom, nem nagyon ízlett a gimi. Éppen csak túljutottam az akadályokon, a Franci, a haver, meg le is verte. De nem volt vészes, tö- ribol sikerrel javított. Szóval, eljutottunk a harmadikig, amikor bejött a balhé. Elkötöttünk egy Moszkvicsot. Széttárja karját, mintegy jelezve, hogy részéről befejezte a dolgot. — Ennyi az egész? — Nem elég? — Nyilván volt folytatása is az ügynek. — Ja. Nekirohantunk egy hársfának, mert én vezettem. Meg akartam tan".’-.;i, mert a Franci istenien érti. Gyorsan mentünk, szembe jött valami, engem meg elkapott a pánik és reccs. Kiugrottunk, futni kezdtünk, hogy meglógjunk. Nem sikerült, engem elkaptak. Nyakamba varrtak másfél év felfüggesztettet és intézetbe dugtak. Ráadásnak nyolcezer kártérítés. — A nyolcezret ki fizette meg? Csodálkozik. — Az apám. Ki más fizethette volna? — Örülhetett neki. — Igen. Eladta a motorját, de egy ujjal sem nyúlt hozzám. Az öreg rendes fiú. Már visszafizettem volna neki az egészet, ha hagynak rendesen dolgozni, de így még csak a felénél tartok. — Azt magyarázza el, miért nem hagyják rendesen dolgozni? — Mondtam már. Ha valami becsúszik, elővesznek engem. — Minden munkahelyén tudtak a kocsihistóriáről? — Persze. Mert én voltam a hülye. Amikor először melózni kezdtem, odaálltam a személyzetis elé, és nagyképűen elmondtam az egészet. Tudja a fene, azt hiszem, hencegni akartam. Bólogatott, aztán tartott egy prédikációt a meggondolatlan fiatalokról, miegymás, és azt mondta: „Remélem, itt megbecsüli magát.” — Ezek szerint, nem fogadta meg a tanácsát. Gunyoros lesz a hangja. — Ezek szerint. Mert ugye maga például eltűrné, hogy „hülye barom”-nak nevezzék? Elém vágott, egy papírt, mutogatott rajta valamit. Néztem a papírt, láttam, hogy nem én csináltam, mondani akartam neki, erre ő: „Fogja be a pofáját, hülye barom!” Mit tehettem? Megkérdeztem tőle, szereti-e a kettes kolbászt. Emelte a kezét, és elkaptam és megcsavartam. Ennyi volt. Másnap már nézhettem az álláshirdetéseket. Ja, és a személyzetis azt mondta: „Lehet, hogy igaza volt. De tudja, engem annak idején mennyit ütött a mesterem? És tűrtem szótlanul.” Figyeli az arcomat, kicsit kihívóan, kicsit ellenségesen. Azt mondom: — Ez önérzet és vérmérséklet kérdése. Kap a szón: — Igen, önérzet dolga, önérzetes vagyok, és nem fogok eltűrni sértéseket, megalázást a rohadt kocsi miatt. Jó, nem dicső dolog, értem én. De akkor tizenhét éves voltam. Nem mentség, tudom, viszont nem elegendő ok, hogy az embert teljesen hazavágják. — A törvény nem „vágta haza”. — Az nem. De az emberek között más a törvény. Az emberek könnyen ítélnek és általában megjátsszék magukat. — Nem mindenki játssza meg magát. Legyint. — Ugyan. A legtöbb. Új munkahelyemen két nap után hivatott a főnököm. Azt mondta nekem atyáskodó jóindulattal, hogy tud rólam mindent, de ő bízik bennem és az ügy közöttünk marad. Köztünk. Az eáész műhely megtudta. Aztán eltűnt egy százas a Horváth zsebéből, és azonnal engem hivattak az irodára. Kiforgatták a zsebeimet, körbeforgattak, összetúrkálták a fiókomat. Persze, hogy nem találták. Néhány napig még elviseltem, ahogyan a többiek rámnéztek, aztán kértem a munkakönyvem. Egyébként meglett a százas, később rajtakaptak egy srácot, és az bevallotta, hogy ő vette el a pénzt, meg valami zsebrádiót is. — A többi is ilyen história? — Mind ilyen. — Mindenütt gyanakvással fogadták? — Mindenütt. Hallgat, majd kesernyésen nevet. — Vannak persze olyanok, akik nevelni akarnak. Leülnek, beszélgetnek velem, érzelegnek. Ilyenkor elfog a düh, Azt szeretném, ha hagynának. Dolgozni akarok, csendben, nyugodtan. Vinni akarom valamire és minél előbb, mert .úgyis eléggé elszúrtam már az időmet. — Még csak huszonhárom éves. Most először látok a szemében szomorúságot. — De csak ennyit. Többet én sem tudnék mondani ma* gaménak, mint ezt a huszonhárom évet. Pedig azt hiszem több is telt volna tőlem, ha... Ah, nem érdemes. Kínáljon meg egy cigivel. Átnyúl az asztalon, közel húzza az asztali lámpát, eljátszik a kapcsolóval. — Látja, ez vagyok én. Hol felgyújtanak, hol kioltanak. — Rossz hasonlat, mert banális. De, hogy folytassuk a hasonlatot: a lámpát végül Is égve hagyják. Azért van, hogy világítson. — Rendben van. Az tetszik, hogy nem sajnál. De azért higgye el, rohadt dolog, ha az embert folyton a múltjára emlékeztetik. Uankóczi Sándor A Hunyadi utcában lakó Tóth Lajos főállattenyésztő 12 esztendős kutyája, a „Kopek" névre hallgató értelmes tacskó, nemrégiben két cicát kapott társul. A szopós korban levő kismacskák „társasága” felébresztette „Kopek” anyai ösztöneit olyannyira, hogy a tejmirigyei működni kezdtek, és most már szoptatja is a kis- cicákat. A furcsa összetételű család egészséges, és a jelek szerint tartósnak ígérkezik a különös kutya-macska barátság. BAJA NAGY PRÉLÓ Az idei farsangon február 3-án felelevenítik Baján a délszlávok hagyományos fonóünnepségét, a bunyevác nagy prélót. A sajátos eredetiségét máig megőrző vidám mulatság egyben a délvidék színéé népviseletének seregszemléje is lesz, Csatornaellenőrzés - levegőnyomással Az Építéstudományi Intézet kutatói új és gyors módszert dolgoztak ki a csatornák ellenőrzésére. A rendszeres csatornavizsgálatoknál használt eddigi módszer a víznyomáspróba ugyanis sokáig, általában 5 —6 óráig tartott. A ' világviszonylatban is újnak számító vizsgálati eljárás alakján víz helyett levegőnyomással ellenőrzik a csöveket, s így már 10 perc is elegendő annak megállapítására, hogy kell-e javítani a csövet. k i i
