Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-19 / 15. szám

1968. JANUAR 19., PENTEK 3 Autóvásár 1968-bun Még mindig kereslet - Használtért újat Használtért használtat A vendegjoggal visszaélni nem szép dolog. Ezért vegyük úgy, hogy mindaz, amit az alábbiakban elmondok — ma­gánvéleményt, magánügyben — soha és senkivel nem esett meg. Meghívó a megszokott szö­veggel: „...Mária és ...De­meter házasságot kötnek.” Időpont, hely. Tintával a meg­hívón: szíves örömmel látjuk a lakodalomban. Alatta a lány kerek, gyerekes betűkkel ki­rajzolt neve. Margit... Mar­git? Ki lehet? Elő a kis okos­sal, a kopott, de nélkülözhe­tetlen jegyzetfüzettel. Semmi, semmi. Lap lap után. No vég­re, megvan! Riportot írtam Margitról 1966 nyarán. „... a legjobbak közé tartozik a szö­vődében ... 6 volt az, aki két esztendeje három másik lány­nyal brigádot alakított, s azóta már elnyerték a szocialista cí­met. Ma tizenhatan tagjai a Zoja brigádnak... szívesen készítenek közös programot...” Magánvélemény* magánügyben Aradatszerű mennyiség. Hány ezer forintba lehet mindez? Kezdődnek a tósztok. Oly­kor jópofák, leginkább vagy laposságok, vagy félre nem érthető célzások, hogy mit kell az ifjú párnak tennie egymás­sal. Vége a vacsorának, tortá­kat hoznak be, néhány kávét, nekem is. Margit odahív ma­gukhoz, lényegében most mu­tat be férjének, mert amikor a templomból megjöttek, csak lekezelésre volt idő. Demeter enyhén részeg már, alig szól valamit, Margit hadar. „ ... meg kaptunk egy csomót ajándékba, ami kellett, sanyu- kámék betettek a takarékba ötvenezret, mert tavasszal máj építeni kezdünk, addig ná­lunk leszünk meg. Eladták az egyik tehenet, meg két disznót is, hogy meglegyen az ötven­ezer ...” Pohárral a kezében vigyorogva lép hozzánk egy huszonöt körüli legény, min­denáron velem akar pertut in­ni, mert „te fejes vagy biztos, s elintézhetnéd, hogy vissza­adja a rendőrség az engedé­lyem a motorra ...” Margit tessékeli el, s sorolja okos-hi­deg ésszerűséggel, hogyan is, mint is lesznek. Demeter köz­ben szaporán koccintgat a jö­vő-menő vendégsereg aktuális tagjával, majd „pszt! pszt!”, jön a zenekar, azazhogy nem ide, hanem a másik szobába, itt megmaradnak az asztalak, ott bontják meg, hogy vala­mennyi hely legyen. Csárdás. Valaki rikkant, nevetnek. Mi,t? Nem tudom. 3. Húzzák derekasan, s szeren­csére, nem afféle „malacban­da”; jó összhangzású, össze­szokott társaság, öltözékük sem amatőröket stejbet. Egy kislánnyal beszélgetek, Margit brigádvezetője, a gyárból őt, meg a párttitkárt hívta meg Margit, de utóbbi nem jött el; bevallja, hogy furcsán érzi ma­gát, városi lány, munkáscsa­ládban nőtt fel, kicsit idegen­szokatlan neki mindez. Gyári dolgokról beszélgetünk, igen okosan fogalmaz, de mondat közepén vállánál fogva föl­húzza egy férfi, „gyere ba­bám!” felkiáltással táncolni cipeli, válla fölött a kislány grimaszokat vág felém, alig tudom tartami a nevetésem. Valaki földönti az egyik boros- kancsót, pillanatnyi riadalom, ruhát hoznak, törlik, mondat­foszlányok úsznak a levegő­ben, odasodródik hozzám Mar­git édesapja, a szövetkezetről beszél valamit, hogy a kuko­rica művelésénél kibabráltak velük, azután legyint, s ott­hagy, anélkül, hogy befejezné. Kimegyek, az ajtó mellől Mar­git húga rebben el, ahogy el­suhan mellettem, kapkodó lé­legzetéről hallom, hogy sír. Míg az udvar hátuljára botor­kálok a sötétben, valaki a gyomrán könnyít... Menyasszonytánc. ötvenes. Vőfély, vagy hogy hívják, soha nem voltam tisztában az ilyes­fajta fontos tisztségekkel. Sze­gény Margit. Mosolyog, csap­zott, izzadt az arca, haja kó­cos, kézről kézre adják, része­gek cibálják erre meg arra, de- hát beletették a pénzt a kalap­ba... Némelyik úgy nyúlkál- csúszkál a kezével, hogy... Demeter a részegek merev vi- gyorával nézd maga előtt a poharat, harsányakat vihog mindenkire, aki odamegy hoz­zá, s persze, koccint, iszik, ahogyan az illik. Margit tán­col. Vaskos megjegyzések röp­pennek, valaki töltött káposz­tát akar enni, s amiatt méltat­lankodik, hogy azt miért nem főztek. Valaki mellettem ne­vén nevezve a dolgokat fejte­geti, hogy miért is cserélne a vőlegénnyel, majd az anyós, Demeter édesanyja érdeklő­dik, kórek-e egy kávét, s ami­kor igent mondok, visz magá­val a konyhába, ahol még min­dig három asszony sürög. Míg fő a kávé, a néni Margitot di­cséri, a fiát szidja, mert „nem érdemel ilyen lányt”. A kávé iható, csak ez a zsírszag ne lenne mindenütt a házban, de­ltát ... a néni eltűnik vala­merre, az egyik asszony a má­sik kettő hahotája közben az uiráról mesél, hogyan is volt, illetve nem volt, amikor ők megesküdtek... A kalap majd­nem tele papírpénzzel, mást, mint lila százasokat, már nem is látok. Az egyik sarokban gajdéinak, hamisan, szörnyűén, a zenészek végre abbahagyják, Margit mamája viszi a kala­pot, számolni a pénzt. Margit leroskad a férje mellé, a fiú még a fejét sem emeli fel. A nászajándékos szobában már készítik a helyet, s néhány perc múlva már hangzik is, hogy induljon az ifjú pár ... Indul. Tanácsok hangzanak el. Bíztatják Demetert, aki alig áll a lábán, bambán vonszoló­dik Margit karján. 5. A templomosok teljes reali­tással ecsetelik, hogy mi is tör­ténik a szobában, odaát. A bá­csika mellettem állva kom­mentál, ki kicsoda, szentéletű vasfazekakat emleget, akiknek nem a füle kormos... Megke­resem a brigádvezető kislányt, aki nagyon mérges, mert az egyik fiú — megmutatja — nagyon is tömören közölte vele szándékát... s azzal bíz­tat, hogy menjünk már el, s elszontyolodik, mert megmon­dom neki, hogy van még két és fél óránk az első vonatig vagy autóbuszig. Leülünk be­szélgetni, bánja hogy eljött, mert nem érezte jól magát, „nem azért, mert én bárkit le­néznék, hanem mert ez az egész olyan értelmetlen”. Az­után, a tisztán nyíltak, az ál­szenteskedést nem ismerők stílusában azon aggódik, hogy ha Margit most úgy marad­na... képzeljem el, milyen gyerek lesz az, amikor a fiú teljesen részeg... Poharat nyomna valaki a kezünkbe, hogy igyunk Szent István em­lékére (!), s sértődötten távo­zik a tag ad 9 válaszra, mert nem érti, hogy neki és nem Szent Istvánnak szólt a nem. A férfiak már mind része­gek, az asszonyok között is szép számmal vannak, akik­nek gyanúsan csillog a szeme. Az egyik vendég csirkecombot eszik szelet tortával, egy má­sik a zenekart nyaggatja a Bodri kutyámért. Végre, a vonat. A ház előtt, amikor az állomásra indul­tunk, egy férfi csatlakozott hozzánk, s még most is azt tudakolja, hogy „ugye, szép lagzi volt?” Szép, felelem, s közben a jégvirágokat nézem a vonat ablakán. Mészáros Ottó Pest megyei fiatalok mehetnek szakmai gyakorlatra az NDK-ba A magyar kormány és az NDK kormánya között, mint ismeretes, megállapodás jött létre, amely magyar fiatalok­nak lehetőséget biztosít az NDK szocialista üzemeiben folytatandó szakmai gyakorla­ti tapasztalatok megszerzésé­re és továbbfejlesztésére. A múlt évben megkezdődött ideiglenes jellegű foglalkozta­tás eddigi kedvező tapasztala­tai alapján ez év első felében ismét módja nyílik magyar fiataloknak más szakmákban a továbbképzésre. Pest megyéből e hó 30-ig traktoros és mezőgazdasági berendezéseket kezelő, vala­mint mezőgazdasági gépsze­relő szakmára az erre kijelölt állami gazdaságoknál és me­zőgazdasági gépjavító vállala­toknál a KISZ -szervezetek közreműködésével jelentkez­hetnek az érdeklődő fiatalok. A vállalatok, állami gazdasá­gok ismertetik a jelentkezés részletes feltételeit, s a Pest. megyei Tanács munkaügyi osztályával együttműködve végzik a szervezés munkáját A második félévben további szakmák kijelölésére kerül sor. SZAZHALOMBATTA 7000 csibét mentettek meg a tűzoltók - a víztől Sürgős segítségért riasztották a százhalombattai Rákóczi Termelőszövetkezet baromfi- nevelői a vezetőséget: a távoli Tildy-tanyán levő telepüket el­öntéssel fenyegette a belvíz. A tagok mozgósítására már nem volt idő, ezért a gazdaság a Százhalombattai Hőerőműhöa fordult kéréséveL Az üzemből azonnal útnak indították a tűzoltókat, akik nagy teljesít­ményű szivattyúberendezéssei néhány óra alatt víztelenítet­ték a baromfitelepet. A hőerő­mű tűzoltói áldozatkész mun­kájukkal hétezer csibét men­tettek meg a pusztulástól. „Tragikus hirtelenséggel..“ i. A hideg ellenére bokorra való kölyök ócsorog a tanács­háza előtt Jobb híján engem bámulnak, mint egyetlen ide­gent Két és fél ezer lelket számláló faluban valami az esküvő. Esemény, téma, fő­ként télvíz idején. Jönnek már felnőttek is, egy idősebb, csiz­más paraszt bácsi hozzám lép, s kérdi: „Kit tisztelhetek öcsém-uramban?” A feleletre pislog csak, nem érti, hogyan pottyantam ide, talán segítsé­gért talán tanácsért vissza­megy a csoporthoz, ahonnét hozzám lépett, de néhány szó után széles mosollyal jön visz- sza, s invitál is: „de hiszen a Margitka pesti ismerőse, ugye?! Tessék csak, tessék, hiszen a házhoz kellett vol­na ...” Jön a pár, meg a tö­meg. Margit észrevesz, nem tudja eldönteni, mit tegyen, végül is sután felém integet, a fiú mellette rámnéz, kérdez valamit, azután bólint a fele­letre, nyilván azt, hogy „aha”, ez az... Nem szeretek „ez” lenni, de ha egyszer már el­jöttem ... Odabenn kétségbe- ejtően erőltetett ünnepélyes­ség; sárguló aszparáguszok, koszos cserépben, nyikorgó, öreg székek, a leterített író­asztal mögött akadozó szavak- ital közhelyeket sorol az anya­könyvvezető. Talán csak én veszem észre mindezt, mert az „ünneplő közönség” a két vö­rösödé fiatalít lesi ott, akik percegő tollal kaparják a könyv lapjára a nevüket, az­után a szónoklatot hallgatják. Végre, vége. Odakinn. Margit egy pilla­natra: „jaj, de nagyon1 örü­lök hogy el tetszett jönni”. A korábbi paraszt bácsi: „öcsém- uramat gardórozásra reám bízták, minthogy most a temp­lomi menyegző leszen.” A násznép a templomba, mi a házhoz, ahová majd megtér­nek. A háznál megül mindent a zsír nehéz szaga, szaladgáló asszonyok, de odabenn már rend van. Az öreg — „már ugye azért kommendálták ne­kem öcsém-uramat, mert ma­gam is afféle vagyok” — pá­linkás poharakat hoz a kezé­ben, s némi méltatlankodás­sal veszi tudomásul, hogy ihat magában, mert italt nem szí­velő csudabogárral hozta össze a sors. Lehajtja, krákog, aho­gyan illik, szája elé tett ököl- leL Mozgatja a buzgóság, hogy szórakoztasson valamivel, át­cipel a szomszéd szobába, ahol megtöltik a helyiség felét az ajándékok, rajtuk kínos preci­zitással az ajándékozók neve. Mi-minden! Mennyi oktalan­ság, kivagyiság, s némi józan­ság. Vastag damaszt asztalte­rítő, szalvétákkal. Porcelán étkészlet, a legrosszabb min­tázattal, melyet valaha csak tervező kitalálhatott. Karcsú­szép kerámiaváza. Mellette dunyha. Egy gépi perzsasző­nyeg Húsdaráló. Kávéfőző. Autoszifon. Fél tucat szörnyű falvédő. Két hattyú, kék tó­ban, fölöttük kék ég, lila erdő; kép persze, „festmény”, visz- szariasztó aranyozott keret­ben ... Negyvenketten vagyunk. Jobbomon Margit húga, aki vagy nagyon unhat, vagy ku­ka, mert igenen meg nemen kívül mást még nem hallottam tőle. Bal oldalamon hatalmas férfi, időnként, ha a tányérjá­ra pislogok, a gyomorrontás kerülget. Igyekszem nagyon lassan enni, hogy így bliccel­jek el néhány tálkörbehordást. Öregek - és a Az országban 200—220 idős, elhagyott ember dobja él éle­tét, az összes öngyilkosok hét százaléka. Ez Pest megyében 15—20 tragikus esetet jelent évente. Leginkább ilyenkor vetik fel legélesebben a tár­sadalom és a környezet fele­lősségét. Próbáltam adatot sze­rezni, hogy hányán voltak kö­zülük olyanok, akiknek egyet­len rokonuk sem élt. Pontos adat nincs, de úgy becsük, hogy körülbelül a fele telje­sen egyedülálló volt. Az öregek egy rétege való­ban rendkívül nehéz helyzet­ben él. Az idősebbek mór a felszabaduláskor elérték, vagy megközelítették a nyugdíjkor­határt. Mások az elképzelé­seik, még ma is sokan idege­nül érzik magukat ebben a vi­lágban. De ők mégis könnyebb helyzetben vannak, mint azok, akik valamilyen oknál fogva nem tudták megszerezni a nyugdíjjogosultságot. Közülük is a legszerencsétlenebbek a mezőgazdaságból kiöregedett emberek. Sokan teljesen egye­dül maradtak, a fiatalok a fő­városba költöztek, és úgy érzik azzal, hogy otthagyták a házat az öregnek, már le is tudták a köteles gyermeki hálát. A községi tanácsok tudnák csak elmondani, milyen nagy gon­dot jelent a sok „ottfelejtett” öreg ember, akinek száma még napjainkban is egyre nö­vekedik. A városi elhagyott öregek sorsa könnyebb. Laiká­IV. legfiatalabbak sukban benn van a víz, a gáz, a pesti bérházakban mindig akad valaki, aki rájuk nyitja az ajtót és visz nekik egy tá­nyér meleg levest. De falun egyedül él a házban. Hallot­tam olyan öregemberről, aki­nek öngyilkosságát is csak két hét múlva vették észre. A tanácsok rendszeres se­géllyel próbálják helyzetüket enyhíteni, ostromolják érde­kükben a helyhiánnyal küzdő szociális otthonokat. De ez sem mindig megoldás. „Nem megyek a szegényház­ba. Tudom, hogy odavisznek, ezért inkább végzek magam­mal ...” — ezt irta búcsúleve­lében egy teljesen magára ma­radt 70 éves férfi, akinek elő­ző nap örömmel újságolta a tanács előadója, hogy hosszas utánjárással sikerült a számá­ra kiharcolni egy helyet a szo­ciális otthonban. Az előadó másnap reggel a pártbizottság­tól kért egy kocsit kölcsön, hogy illően szállítsa az öreget új lakóhelyére. De már későn érkezett.. . Ugyanebben a faluban nem­sokkal e szomorú eset előtt, egy másik öreg ember azért akasztotta fel magát, mert egy fél éve Ígérték neki a szociális otthonban való elhelyezést, de addig nem sikerült. Búcsúle­velében ezt írta: „Teher va­gyok én mindenkinek, jobb lesz nekem odaát. A temetési költséget megtalálják a lá­dámba . Az öregek magánya a legfáj­dalmasabb akkor, ha ez nem szükségszerű. Sokkal nehezeb­ben viseli el a teljes magára- hagyottságot az, akinek gyer­mekei, hozzátartozói élnek és módjuk lenne, hogy legalább látogatásaikkal enyhítsék az öregség szomorú magányát. Néhai Z. néni lánya három­szobás lakásban él a Dorottya utcában. Férjének kocsija van. Z. néni akkor lett öngyilkos, amikor a lánya fél éve Olasz­országban nyaralt... Z. néni lányát hivatalában találtam meg. Az egyik „Zm- pexnél” úgynevezett „bonyolí­tó”. A férje egy másik külke­reskedelmi vállalatnál üzlet­kötő. — Nekem még most is na­gyon nehéz erről az ügyről beszélni, mondja, s közben fi­gyelem az arcát. A feltörő könnyek őszintének látszanak. — Mindenki engem tartott fe­lelősnek ... A gyilkosának. Többször látogattam meg, kérdeztem, hogy van-e szüksé­ge pénzre. Mindig azt mondta, hogy nincs. Ami neki kell, megterem a ház körül. Tudott dolgozgatni. Amikor ... meg­halt, húsz csirke kapirgált az udvarban. — Ügy hallom nem is a nyomor miatt tette. Nagyon egyedül volt. — Két gyerekünk van. A férjem sokat dolgozik, nem kívánhatom, hogy egyetlen pi­henő napján a kocsiján engem az anyámhoz vigyen. Külön­ben is anyám nagyon nem sze­rette. A gépkocsifront, az autóvá­sárlás csaknem mindenkit érdekel, azokat is, akiknek még csak igen távlati terveik­ben szerepelhet. A Merkúr Vállalat igazgatója tegnap az 1968-as helyzetről tájékozta­tott. Ezek szerint még min­dig változatlanul a kereslet lesz az uralkodó. Sotk ezer ko­csival kevesebb érkezik, mint amennyit megvásárolnának. A legkeresettebb a Trabant maradt. Hasonló a helyzet a Wartburgnál. Egyedül a Skoda típusból áll rendelkezésre megfe­lelő mennyiség. Milyen járműveket hoznak be az idén? A felsoroltakon kívül ter­mészetesen Moszkvicsot, de tárgyalnak a Fiat, Renault, Volkswagen és más cégek képviselőivel is. Hogy me­lyikből lesz üzlet, azt e perc­— A szomszédok azt mond­ják, hogy az utolsó évben egy­általán nem volt nála? — Ez hazugság. Mielőtt el­utaztunk Olaszországba, meg­látogattam. Én tudom, mi fájt neki. Azt akarta, hogy enged­jem hozzá nyaralni a gyereke­ket, miután Olaszországba nem vihettük magunkkal. Nem tudta megérteni, hogy ezeknek a gyerekeknek sivár lenne a ház. Se tv, se rádió, se haverok, se a megszokott kényelem ... — ön hány évig lakott eb­ben a házban? — Tizenkilenc éves voltam, amikor Pestre kerültem. — Ügy hallottam, megkapta azt a táviratot, melyben az édesanyja haláláról értesítet­ték? Miért nem jött haza a te­metésre? — Én hazajöttem volna... En akartam ... De a férjem ... Évekig készültünk arra, hogy egyszer ő mutatja meg nekem Rómát. Az öngyilkosok öt százaléka szerelmi |bánat miatt dobja el életét. Ök a legfiatalabbjai a szomorú seregnek. Sokan kö­zülük a 20 évet sem érik el. Míg a többi kategóriában a férfiak vannak többen, itt a nők vezetnek. Legsajnálatra- méltóbbak azok a lányok, akik első nagy szerelmükben csalódtak. Sokan vannak, akik szerelmük következménye mi­att menekülnek a halálba. Mögöttük mindig megtalálható a szigorú szülő, legtöbbször a prűd, vallásos környezet. Ezek a lányok nem a születendő gyermektől, nemcsak a szü­lők haragjától, hanem legin­kább a falu szájától félnek. Ez a kategória „a legbeszé­desebb”. Majd mindegyikük írt búcsúlevelet, természete­ben természetesen nem tudni. Annyi azonban bizonyos, hogy nyugati személykocsikból is érkezik az idén. A Merkur Vállalat egyéb­ként tervezi csepeli telepé­nek modernizálását és olyan körülmények megteremtését, hogy aki megkapta kiutalá­sát, az órák alatt kézhez kapja, s elvezethesse jár­művét. Ez mindenekelőtt a vidékieknek kedvez. Foglal­kozni akarnak a használt ko­csikkal is, részben úgy, hogy azok árát leszámítják az új jármű árából, részben úgy, hogy akár cserébe másik, használt kocsit kaphasson. Lényeg, hogy az általuk át­vett és eladott használt ko­csik minőségéért bizonyos mértékig szavatolnak. Ez a lépés indokolt, hiszen éven­te 30 ezer magángépjármű cserél gazdát. — tgy — sen: Hozzá. Ahhoz, aki miatt szörnyű tettüket elkövették. Talán nem sértem meg emlé­küket, ha leírom, hogy e leve­lek legnagyobbrészt csöpögnek a szentimentalizmustóL Hem­zsegnek bennük a közhelyek: „Légy te akért boldog és fe­lejtsd el azt, aki miattad ment el a halálba”. „Évente egyszer gyere ki a síromhoz és hozz egy csokor sárga rózsát, mint akkor.” Az akkor szónak vé­gig nagy betűvel adta meg a nyomatékot szegény kislány. A levelek egyike sem táma­dó. Mindben nosztalgia, meg­bocsátó szerelem és önsajnálat Látszik, hogy legalább holtuk­ban szeretnének bejutni annak az embernek a szívébe, aki az élőt eltaszította. Feleslegesen eldobott Fiatal életek, értelmetlen, ostoba ha­lál. Hátterében a prüdéria és az olcsó sláger-szentimentaliz- mus, a pengős regények ro­mantikája, És ami a dologban a legkegyetlenebb, még e le*• velek sem érik el azt a célt, amire a szerencsétlenek szán­ták. — A Pistát tetszik keresni? — kérdi egy fiatal fiú a tsz udvarán. — Igen. Ismered? — Hogyne. — Mesélj róla. — Mit meséljek? — Amit tudsz. — Csuda klassz fiú. Most még itt melózik, de hamaro­san felmegy Pestre. Gitáros lesz. — Van menyasszonya? — Annak? Mint a pelyva annyi. Egy csaj alig fél éve ön­gyilkos is lett miatta. Irtó sze­retik a lányok . . — ezt mond­ja a fiú és érzem hangjában i)7. irigységet. ősz Ferenc (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents