Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-16 / 12. szám

PEST 1IEC1 g^íirfap 1968. JANUÁR 16., KEDD ^'*'*'r''S*S*SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^ | Tékozló fiú Havas fa, óriási gomba, madár érinti, és ezüst por hull zizegve kalapomra, ötszáz kéményből száll a füst, indázva száll és kavarogva. Bealkonyult. A hó világít. Ügy rémlik, minden tetszhalott ma. Lopózkodva megyek hazáig — legalább egy kutya csaholna, vagy a szél fújná halk danáit. Végre! A vedlett, narancssárga ház ablakából elhaló hang ömlik ki az út havára — ó, régi harmonikaszó! Megadom, bármi is az ára, fogadj vissza, falum, te jó. I Polgár István Karambol - őzzel A kemény tél, a mínusz 15— 20 fokos hideg, valamint a hó­takaró megváltoztatta a va­dak életmódját a Közép-Ti- sza vidéken. Az országutak, ta­nyák környékén még világos nappal is gyakran látni dider­gő nyulakat, özeket. A vadak merészsége azonban sokszor végzetes kalandot eredmé­nyez. Alcsiszigetnél egy mo­torkerékpáros összeütközött az útmenti fák mögül hirte­len előbukkanó, jól megter­mett őzzel. A motoros felbo­rult, de a sérülést megúszta, az őz azonban a helyszínen ki­múlt. Talponálló helyett Modern Presszó ITALBOLTBAN — JOGHURT MEGÉR EGY AlITÓT A CIMBALOM A cimbalmot úgy ismerik az egész világon, mint „tősgyöke­res” magyar hangszert, pedig tulajdonképpen arab eredetű. Az arab „kenum” volt az őse, akárcsak az angol dulcimer- nek, az olasz psalteriónak, a német haekbrettnek. De amíg ezek a hangszerek idővel álta­lában múzeumi tárgyakká váltak, addig a magyar cim­balom élő hangszer maradt. Tantárgy lett a főiskolán Népszerűségét jelentősen elősegítette az is, hogy cimiba- lomkészítő mestereink kikü­szöbölték a hangszer hibáit. Az egyik régi magyar mester -— Schunda József — hangtom­pító pedállal megszüntette a cimbalom húrjainak „egymás­ba zúgását”. Ezzel, mint an­nak idején Liszt Ferenc meg­állapította: „az ősi hangszert kiragadta pongyolaságából és megadta nekik szalonhangiar- senyi és zenekari képességét”. A magyar nép kedvelt hangszere a XIX. század végén és utána egyre nagyobb ran­got kapott, s ezt világhírű ze- neköltődnknek köszönheti: a „Bánk bán”-ban Erkel, a „Há­ry János”-ban Kodály, a „Far­sangi lakodalom”-ban Poldini juttatott fontos szólamokat a cimbalomnak. A cimbalom 1890-ben lett „tantárgy” a Nemzeti Zenedé­ben, 1897-ben a Zeneakadé­mián, 1945 óta pedig tanszé­ke van a Zeneművészeti Főis­kolán. Tökéletes rezonancia Magyarországon ma kizáró­lag a budapesti Hangszerké­szítő és Javító Kisipari Szö­vetkezetben készítenek cim­balmot Itt gyártják a Bohák- rendszerű cimbalmot is. A Bohák-család tagjai vol­tak azok, akik Schunda után módosították, tökéletesítették a hangszert. — A régi rendszerű cimbal­moknál — mondja Bohák La­jos —, aki *maga is hosszú ideig gyártotta a cimbalmot a szövetkezetben — a hangfo­gókat a beléjük öntött ólom­nehezék rányomta a húrokra. Apám már 1914-ben olyan módosítást hajtott végre, amely ezt a nyomást szabá- lyozhatóvá tette. Elődeim megváltoztatták a hangoló és akasztó szögek eddigi rend­szerét és ezzel ellensúlyozták a húrok 103 mázsányi húzását, amely a tőkét gyakran meg- repesztette (tőkére épül a cim­balom) és ami a legfontosabb; családom tagjai tökéletesítet­ték a cimbalom rezonanciáját. ' Importanyagból Nem könnyű feladat a cim­balom gyártása, amelynek fa­része kizárólag lucfenyőből vagy diófából készülhet. De nem akármilyenből! A fa­anyagnak először 4—5 éven át a szabadban, majd 2—3 évig zárt helyen kell száradnia, amíg eléri a csupán 14 száza­léknyi nedvességtartalmat. ségben meleg levegővel kiszá­rítani; de ezek a kísérletezé­sek ez ideig még nem jártak kellő eredménnyel. A cimbalom faanyagának jó része és 123—133 húrja tel­jes egészében importanyag: tehát a „legmagyarabb hang­szer” nyersanyagát nem Ma­gyarországon produkálják. Becstől Bandungig A háború utáni években, a cimbalmok minősége lerom­lott, és ennek következtében a külföldi érdeklődés erősen megcsappant. A szövetkezet­ben most kevesebb cimbalmot gyártanak, de olyanokat, amelyek megfelelnek régi hír­nevének, s ma már Bécstől Tokióig, Bukaresttől Ban­dungig, nemcsak zenekarok, hanem magánosok is érdek­lődnek a magyar cimbalom iránt. A cimbalmot különben a Komsumex Vállalat exportál­! ja és egy Bohák-féle cimba- Az utóbbi években a cim- i lom dollárértéke egy kisebb balomikészítéshez szükséges j f>utó árával vetekedik, fát megpróbálták zárt helyi- | Ják Sándor Befejeződött a próbanépszámlálás Mintegy 65 000 család — ke­reken 200 000 személy — ada­tainak összeírása után hétfőn országszerte befejeződött a próbanépszámlálás. Az össze­írásnak az volt a célja, hogy a Központi Statisztikai Hiva­tal az 1970. január 1-én sorra kerülő általános népszámlálás­hoz megfelelő tapasztalatokat gyűjtsön a számlálóapparátus szervezéséről, a nyomtatvá­nyok célszerű formájáról, kér­dések csoportosításáról, az adatok gépi feldolgozásáról. Az összeírásokat, több mint kétezren — főleg pedagógusok — végezték. A próbanépszámlálás a csa­ládoknak 2 százalékára terjedt ki. Valamennyi összeírt sze­mélyről körülbelül 70 adatot nyertek. A próbanépszámlálás eredményeit az év végén, vagy a jövő év elején kötetbe fog­lalva közzéteszik. Kilenc italbolt van Pilisvö- rösváron, de már nem sokáig. A község vezetői ugyanis arra törekszenek, hogy anyagi le­hetőségeikhez mérten a rosszhírű talponállókat kulturált szórakozóhelyek­ké alakítsák. Az egyik kocsmából nemrégi­ben zenés presszó lett, ahol minden délután öt órától zon- goraszó, hét végén pedig há­romtagú zenekar várja a szó­rakozni vágyókat. A vörösvá­riak máris megszerették a „Modern” Presszót, hiszen a másik kettő együtt nem tudott százhúsz vendéget fogadni. Megpecsételődött a sorsa egy másik italboltnak is. A sör és a bor helyett ezentúl tejet és joghurtot mérnek benne, mert tejvendéglővé alakítják. Ha pedig elkészül az új népbolt, a régiből zenés, melegkonyhás kisvendéglő lesz. Egy éve épül, s rövidesen megnyílik a Tárna Étterem. Egymillió "00 ezer forin­tot költöttek rá; a tanács az építőket is bizto­sította és teljesen újjáalakítot­ták, korszerűsítették. A mo­dem konyha kétszázötven em­bernek főz majd s gondolnak azokra is, akik hazaviszik az ebédet. Már csak a bútorokat várják, s a tervek szerint feb­ruár elején „avatják” ismét a jó konyhájáról ismert Tárnát. Nagymama titulusa Kossuth-adó és színes tv Az Elektromechanikai Vál­lalat az idén ismét nagy je­lentőségű munkákat végez a rádió- és a televízióadások korszerűsítésére. Egyik fontos vállalkozásuk az új Kossuth adó elkészítése. Helyesebben két adóberendezésről van szó, egyenként 150 kilowattos tel­jesítménnyel, ebből az egyiket már átadták, a másik az év közepére készül el és a kettőt egybekapcsolva valószínűleg ez év végén helyezik üzembe. A vállalat idei másik fon­tos feladata a kísérleti színes televízió adóberendezésének elkészítése. Két hónappal ez­előtt döntöttek arról, hogy a korábbi tervektől eltérően ezt az adót nem külföldről hozzák be, hanem itthon gyártják, csupán a gyártáshoz szükséges műszereket importálják. A kí­sérleti színes adó az év végé­re készül el, üzembe helyezé­sének pontos időpontjáról még nincs döntés. Kék madár „Ornitológus cse­megének” számít az a hazánkban rendkívül ritka, csodálatos kék színekben pompá­zó kék-fu nevű- madár, amely a napokban a Ve­lencei- tóra láto­gatott. A szárcsá­nál valamivel na­gyobb madár fe­je és nyalta pom­pás türkizkék, a fejének hátsó ré­sze, tarkója indi­gókék, testének többi része és szárnya pedig va­lamivel élénkebb kék színben pom­pázik. A kék madár a mediterrán éghaj­latú vidékeken -. Spanyolország.- ban, Itáliában, a Szovjetunió d-gli részen, valamint Északnyugat-Af­rikában rendkívül gyakori, nálunk azonban ember- emlékezet óta csak másodszor fordul elő. Az el­ső, hazunkba lá­togató kék-furól kiderült, hogy az egyik szomszédos ország állatkert­iéből szökött meg. Az ornitológusok egyelőre rejté­lyesnek vélik a madár mostani „látogatását”. Nem tartják való­színűtlennek, hogy ez a példány is valamelyik ma­dárházból vagy állatkertből szö­kött meg. A madarat na­ponta figyelik. Egyelőre semmi jelét nem adja annak, hogy hi­degnek találná a Velencei-tavi ég­hajlatot és távo­zásra készülne. Ülőhely az ablak mellett N‘ KÖNYVESPOLC Randé Jenő: Fultontól Brüsszelig „Mi együttérzünk Európá­val, de nem vagyunk Európá­ban. Httzzá kapcsolódunk, de nem vagyunk elválaszthatat­lan része. Érdekelt társak va­gyunk, de. nem veszítjük el ön­állóságunkat ...” 1929 végén írták le ezeket a mondatokat a Saturday Evening Postban. Aki leírta, az — Winston Churchill volt. És napjainkban a brit oroszlán ott karmolász- sza a Közös Piac kapuját, hogy vágre-valahára bebocsát- tatást kapjon abba az „Euró­pába”, melynek oly hosszú időn át fölényes szemlélője volt. A közismert újságíró könyve bevezetőben áttekin­tést ad az „egyesült Európa” sokszor fölvetett, s mindig hamvába holt eszméjéről, majd — Fultontól Brüsszelig — igen nagy alapossággal elemzi a második világháború végétől napjainkig terjedő idő­szakot a nyugat-európai integ­ráció szemszögéből. Érdekes téma, érdekes könyv. Randé jóval mélyebb­re ás az újsághasábokon meg­ismert tényéknél. Az okokat keresi, az indítékokat, melyek mozgatói és létrehozói voltak az újságlapokon megjelenő eseményeknek. Igen szemléle­tes, s gazdagon dokumentált képet ad a brit diplomácia sok színű játékáról az USA és Európa között, valamint azok­ról a szervezetekről, melyek napjainkban az „egyesült Európát” képviselik. A szerző, aki az események jórészének közvetlenül szemtanúja volt, jó arányérzékkel keveri poli­tika, gazdaság és személyes vonatkozások anyagát; könyve így válik nemcsak érdekes, él­vezetes olvasnivalóvá, hanem tartalmas, mély áttekintést adó művé is. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.) (m. o.) yi em, nem szabad, foglalt az a hely. Azért csak üljön le. Ha megjön a gazdája, legfeljebb maga feláll, nem igaz? Meddig utazik? Sajnos, azt hi­szem, ülhet végig ... Maga is minden­nap vonatozik? Még sose láttam. Ne csodálkozzon, hogy mindig az ab­lakon lógok. Várok valakit. Nem a ba­rátomat. A kezemre néz, a gyűrű? Nem, őt sem. Elég, ha egy családból egy em­ber teszi meg ezt az utat. Valakinek otthon is kell maradni. A gyerekkel. Meg a tsz, a háztáji. Amellett bedolgo­zó. Lánykaruhákat varr, megvan belő­le a havi hétszáz... Mást várok. Látja, így van ez hetek óta minden­nap. Elindul a vonat, s én máris leva­kartam magam az ablakról. Nem jött. Mondtám ugye, végig ülhet. Véletlenül szállt a harmadik kocsiba, igaz vagy nem? Én szándékosan. Har­madik kocsi, nagy szakasz, dohányzó. Menetirány jobboldal. Azelőtt én is ar­ra a kocsira szálltam fel, amelyik ép­pen megállt előttem. De az ősz óta ... Mondja, maga szerint eltűnhet egy ember egyik napról a másikra? Eltűn­het, persze. De előkerülhet. Én is ebben bízom ... Ne nézzen olyan furcsán rám, nem vagyok bolond. Elmondom ... Jólesik olyasvalakivel beszélgetni, aki azon a helyen ül... A z ősszel történt, itt a Keletiben. Ta­lálomra felszálltam az egyik kocsi­ba, s leültem ide, az ablak mellé. Né­zegettem kifelé. Üres volt a szakasz, az­tán megtelt. Egy hely maradt csak, a magáé, ahol most ül. Talán egy perc volt az indulásig, nyílt az ajtó. Bejött ő. Körülnézett, idejött. Szabad? Szabad. Leült. Én két állomással tovább utaztam. Mikor leszálltam, megszámoltam a ko­csikat. A harmadik volt. Azután mindig a harmadik kocsiba szálltam. Azóta is . i. Befelé, hazafelé, egyaránt. S ő mindig jött. Na nem, nem mindig ideült. Ha volt máshol hely, oda. Ha nem volt sehol hely, állt. A harmadik, vagy negyedik napon le­tettem arra az ülésre a munkásigazol­ványomat. Foglalt! Jól számítottam. Megtelt a fülke, csak az a hely, ame­lyiken most maga ül, az maradt üres. S ő megérkezett. Tudja, én korán kiérek a Keletibe, közel van a gumigyár. Be­felé meg én szállók fel előbb, ő két megálló után. Odajött, látta az ülésen az igazolványt, mégis megkérdezte: sza­bad? Mi az, hogy szabad! Persze, hogy szabad! Hát neki foglaltam! Valahányszor megláttam —, tudom, nevetségesen hangzik, de esküszöm, így igaz! — szúrni kezdett a vesém. Én olyankor mindig valósággal meghülyül­tem. Remegett a kezem, nem tudtam, hogyan rakjam a lábam, úgy ültem, olyan mozdulatlanul, hogy elzsibbadt a fél felem. Közben rá-rálestem. Egy cso­da! P ”dig nincs semmi különös rajta, mégis egy valóságos csoda! Nem könnyű leírni a külsejét, pedig itt van most is, magam előtt látom. Na várjon, csak: középtermetű, finom az alakja, az arca. Az arca különösen finom vo­nalú. S nehéz, hosszú szőke haj omlik a vállára. S egy kicsit mindig szomorú a tekintete. Mikor megmondta, hogy pékségben dolgozik, s néha nehéz kasznikat emel­get, egyszerűen nem hittem el. Mon­dom, az nem létezik! Egy ilyen vékony, törékeny teremtés jobban teszi, ha szél­ben ki sem megy az utcára ... Elvinné. Vagy, mondom, a brigádban egy-két iz­mos férfiember elvégzi a maga munká­ját is. Na, erre megsértődött. De komo­lyan. Égett a képem. Akkor meg — mondom — a lelke végzi azt a munkát, mert hogy nem az izmai, az biztos. Le­het. Azt mondta erre mosolyogva: le­het. Amikor megérkezett a Keletibe, én már itt ültem mindig, ő megkocogtatta kívülről az ablakot. Otthon meg, mikor leszállt, visszaintett. A télen friss hide­get hozott a kocsiba ..; Volt már maga úgy, hogy jó érzés va­lamire ránézni? Csak, egyszerűen: jó érzés. Mit mond, a nehézfürtű szőlőtö­vek? Az, olyanra gondolok. Vagy a szá­zadmilliméter pontosságúra esztergált acél? Maga esztergályos? Én a gumi­gyárban dolgozom, ő ríieg pék. Lelkesen tudott beszélni a munkájá­ról! Gyakran mérgelődött. Nekem ma­gyarázta, s olyankor kipirult az arca, képzeljem, ha valaki lerobban a bri­gádjukból, vagy nem megy be dolgozni, akkor ők nem kapnak kisegítőt. Ahe­lyett is dolgoznak. Rengeteg munkájuk van, elvégzik helyette is. Eddig rendben lenne, de mégis mérges, mert hasonló helyzetben a másik brigád kap kisegí­tőt. Mindegyik brigád, csak az övék nem! Érti maga ezt? I tt szokott leszállni. Ne haragudjon, lehúzom az ablakot, kinézek már ... Hátha meglátom. Nincs. Egy hónapja nincs. Eltűnt. Szombat délután fél négykor leszállt, visszamosolygott, ahogy szokott, s azon a sarkon, ott, lefordult. Azóta nincs. El­tűnt. Létezik ilyen? Hogy meghalt? Viccnek is rossz, ö nem hal meg. Beteg? Lehet. De makk- egészséges volt azon a szombaton ... Nem mehetett férjhez se, soha senki nem kísérte ki az állomásra ... Lehel, hogy műszakot cserélt. De hát ezt miért nem mondta meg? Nem, nem voltunk soha sehol együtt. Csak itt a vonaton. Harminc kilométer oda és vissza. Mindennap. Nem mond­tam neki, soha semmi olyant... Mit is mondhattam volna. Meséltem neki a kisfiámról, a feleségemről is. Az ő éle­tét is ismerem. Én úgy vettem, észre, valósággal hazajön, amikor leült ide. szembe. C sak az lehet, hogy műszakot cserélt. Ha azt mondja szombaton: na is­ten áldja, Kálmán, hétfőtől nem látjuk többé egymást, rendben van. Minden rendben. De nem szólt egy szót sem .. Nem értem ... Várom. Mindig várom. Itt a vonaton Deregán Gábor á ' i 1 I Rác Bernáték 6 évig vár-; tak a szövetkezeti lakásra. \ Érveiket felsorolták min- \ den esztendőben a tanács- \ nál. Szűk albérleti szoba, \ kisgyerek, nagymama és! ők. Lyukas a mennyezet, \ becsurog az eső. Bernátékat a tanács egy\ toronyhaz legfelső emele- S tén juttatta otthonhoz. Bér- \ ci gyerek birtokba vette a \ kis szobát. A felnőttek a; nagyszobában nyugodtak| meg. Az apró hibákra azt \ mondták az építők: dolgoz- | nak a falak, hiba nélkül \ nincs élet. Bernáték ebbe! aztán belenyugodtak. A! minap, mikor már min-\ denkt az igazak álmát \ aludta, a kis Berci fel-1 riadt: — Édesanyám, esik! — Ne törődj vele, fiam,' aludjál — szóit félálomban! az anya. — De itt a plafonról esik. | — Hű — kapkodott az \ apa, mint az a bizonyos! Bernát.... Reggel már több kárval- 5 lőtt várta a művezetőt, \ rendelje el a garanciális! javításokat; kőművesmun- J kát, festést. Sokan már bí-\ rósággal fenyegetőztek. A \ művezető (szakmája kőmű- \ vés) hatalma teljébenj csendre intette a dühös la- > kokat: Türelem, emberek, \ mi van ma? Péntek? Hát; ma már hazamennek az' embereink, de hétfőn reg-! gél... — Nálam kezdjék, szak- \ társ, mert beteg a... — J Nálunk elvtársam, mert el- \ áztunk. — Legyen szives nálunk \ kezdeni, „mérnök úr” — j remegte Bernét nagymama. \ A művezető biccentett. \ Nagymama kérése minden-\ kinél előbb teljesült. Még \ a miniszoknyás lányok is l csodálkoztak ezen. A néntj a liftben aztán elárulta a \ siker titkát: — Jaj, leikecskéim, a ti-! tulushoz érteni kell. Én az\ anti világban is mindig azt * mondtam a tiszthelyette- \ sünknek, hogy: ezredes úr... 5 Galgóczy Imre ?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents