Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
1967. DECEMBER 10., VASÁRNAP 3 „A Föld országainak szövetsége. .66 Gyermekek az Októberi Forradalomról-H eti kommentár becsülni a párt káderpolitikájának elveit és gyakorlatát Állandó folyamot A káder-munka — s erre a Politikai Bizottság is figyelmeztet határozatában — nem „kampány”, melyet egyszer előtérbe állítanunk, másszor háttérben hagyunk. Ez a folyamatosság — mely egyenes következménye az átgondoltságnak — sok tekintetben jellemző a Mechanikai Művek káder- és személyzeti munkájára. Nem csupán arra gondolok, hogy a káderfejlesztési tervben szereplő 190 emberrel rendszeresen és tervszerűen foglalkoznak, s nem is csak arra, hogy — például — az elmúlt években 32 fizikai munkást emeltek ki különböző vezető beosztásokba — olyan is van, aki fizikai munkásként kezdett, s ma főosztályvezető ugyanitt —, hanem arra, hogy a kádermunka a pártalapszer- vezetéknél is mind jobban a tudatos, átgondolt, és tervszerű tevékenység jellegét ölti, s masuk a pártvezetőségek is, ösz- sze tételükben, képzettségük színvonalát tekintve, mind erőteljesebben látják el a „kollektív káderes” feladatát. Jónéhány olyan irányító dolgozik a gyárban, mint az üzemfenntartási főosztály vezetője, a terv- és munkaügyi osztály, a minőségellenőrzés főnöke, akik tíz-tizenöt esztendeje végzik közmegelégedésre munkájukat, s akik együtt nőttek a gyárral, a sokasodó feladatokkal. Ma már például nem ritkaság itt, a Mechanikai Művekben, hogy a beosztottnak nagyobb a fizetése, mint főnökének; nem a rang, a cím, hanem a végzett munka dominál tehát, legalábbis a tendencia érvényesül. Márpedig ez fontos tényező a káder-munkában, mert valós érdemek szerint osztályoz, s véget vet annak a korábbi hangulatnak, hogy valaki „jól fekszik”, vagy „jó elvtárs” s így tovább. Dr. Sánta Gyula, az igazgatási és személyzeti főosztály vezetője azt mondja: — Talán némi magyarázatot ad a jelenlegi helyzetre, hogy a gyárba bekerülő fiatal szakember jó ideig vándorol. A maga szakterületén belül mindent megismer a gyárban, s csak akkor kapja meg végleges beosztását. Ez segített abban, hogy aki fél évnél tovább marad, azt már véglegesen „ittragadtnak” tekinthetjük. A próbaidő alatt általában eldől, beválik-e számításunk, s beilleszkedik-e az új ember. Eddig, hogy kiszólással éljek, nem volt befürdé- sünk az elmúlt években: akire igent mondtunk, az megállta a helyét Tisztázott elvek A kádermunkában, s a személyzeti munka pártellenőrzésében nemcsak az jelent fontos tényezőt, hogy a párttitkár minden esetben ott van a minősítéseknél; sokkal inkább az, hogy tisztázott elvek alapján végzik ezt a munkát a pártalapszervezetek. A Politikai Bizottság határozata alapján igen nagy gonddal dolgozta ki a párt-végrehajtóbizottság az un. hatásköri listákat, kik tartoznak az alapszervezetek s kik a párt-végRégi és új (Foto: Szigetfü) Új szovjet búzafajták Pavet tukjanyenko, az ismert szovjet növénynemesi tő újabb őszi búzafajtákat kísérletezett ki. Az új búzafajták terméshozama (hektáronként átlagosan 65 mázsa) meghaladja a Magyarországon is ismert „Bezasztája—1” szovjet búzafajta hozamát A kísérletezések megmutatták, hogy az új szovjet búzafajták ellenál- lóak a betegségekkel szemben, nem dőlnek meg és jól bírják a hideg időjárást rehajtóbizottság hatáskörébe, sőt, a különböző alapszervezetek sajátos adottságait is messzemenően figyelembe vették a Itatáskor megállapításakor. A tisztázott elveknek, s ezek közismeretségének tudható be, hogy — többek között — sűrűn jelentkezik valaki, s a káderanyagát kéri elolvasásra a személyzeti osztályon; az is, hogy a kilépővel megbeszélik, milyen véleményt küldenek róla (Sajnos, a máshon- nét érkezőkről sűrűn kapnak semmitmondó, kikozmetikázott „jellemzéseket”, melyek többségét félredobhatják, mert értéktelenek.) A kádermunka tisztázott elveinek, s főként azok állandóságának tudható be, hogy például ma már 24 osztályvezető közül hat nő; korábban nem ez volt a helyzet Ugyancsak e tisztázottságnak köszönhető, hogy az új mechanizmus szükségessé tette gyáron belüli átszervezés zökkenők nélkül zajlott le, és senki nem vált fölöslegessé. Koller Tamásné: — Annak megértetése, hogy az emberek megítélésében a legalapvetőbb a végzett munka, s nem az ilyen vagy olyan messzi múlt, nem volt könnyű. Léteznek még meggyökeresedett előítéletek, ha oszlófélben is, de még van bizalmatlanság, és persze, olykor elfogultság is van. Olyan, hogy „miért nem engem neveztek ki, holott én jobb szakember vagyok”, s attól függően, ki az, akit kineveztek, s kit nem, el-elhang- zik még olyan is, hogy „azért mert ő párttag”, illetve „persze, mert pártonkívüli”. A végAkitol átvettem a sok-sok dossziét, azt mondta, meglátom, hogy érdemes átlapozni a pályázatokat. Néhány napi* azonban íróasztalom egyik vagy másik sarkára tologattam a gyermekmunkákat. Egyrészt már el is múlt a Nagy Októberi Szocialista F onradalom ötvenedik évfordulója, másrészt mit írhatnak olyat a diákok, aki a jól ismert témában újat nyújthatna. Nemhogy az októberi forradalmat nem ismerhetik, de a második világháború is messii történelem a számukra. Végül mégis lapozni kezdtem. Az első három fogalmazást félretettem, — persze nincs bennük semmi. A negyediknél azonban megtorpantam. Ez nem volt ugyan önálló munka, témája is ismerős: leningrádi séta. A formája azonban megkapó. Egyszerű, ízléses kötés, képekkel. Belül gondos, avatott válogatással összeszedett képsor, rajzokkal díszítve. Történelmi, művészeti élmény Leningrád- ból, vers Jobbágy Károlytól és végül kis őszinte utalás, hogy nem egészen önálló a munka: „Köszönet az engem segítő »idegenvezetőknekA „városnéző”: Balogh Annamária, tápiószelei 7/c osztályos tanuló. Mind jobban elmerültem a lapozgatásban: ezek a gyerekek szeretettel, értően nyúltak egy-egy témához. Magával ragadott fantáziájuk. A békéről, a felszabadulásról, az űrhajósokról, a szovjet tudományról, a forradalomról, a nemzetköziségről szól egy-egy mű. Irodalom, földrajz, történelem órák gondosan felépített tananyagai rögződtek ilyen színesen, él- ményszerűen a diákokban. De szembeötlik itt más is. Az, hogy sokat hozzáolvastak: verset, elbeszélést, s akadtak, akik veteránokat látogattak meg, feljegyezni régi, de meg nem fakult emlékeket, kicsit ügyetlen rímekbe formálni élményeiket. Nemesihegyi János nyolcadikos fóti kisfiú „Találkoztam a csillagokkal" című elbeszélésében űrhajós. Íme néhány sor az álomivilágból: „A sebesség rehajtó bizottság igyekszik kellő figyelmet fordítani az ilyen félreértésekre, esetleges sértődésekre, de ugyanakkor — s hisszük, hogy így teljes az igazság — tudunk nemet is mondani. Mert a kádermunka nemcsak nevelés és dicséret, ösztönzés sokféle eszközét, módját kívánja meg, hanem a bírálat gyakorlását is. Tények és tanulságok szoros függését, előre mutató, pozitív voltát igazolja tehát a vizsgálódás alapján fölrajzolható helyzetkép. Egy dologgal azonban még adós vagyok: a válasszal a címben föltett kérdésre. Sátor János, az igazgató mondja: — Tévedés lenne azt hinni, hogy csak azért végezzük így a káder- és személyzeti munkát, mert kommunista vezetők vagyunk, s erre köteleznek bennünket a párthatározatok. Nyersen fogalmazva: a gyár létezését, legalapvetőbb érdekeit szolgáljuk vele, mert másként nem boldogulhatnánk. Ez az egyik. A másik: rendkívül nagy biztonságot ad a gyárvezetés számára, hogy jól ismeri a kádereket, tudja, mit bízhat rájuk, mit várhat tőlük. Ez most, a mechanizmusreformra való fölkészülés során kamatozott igazán. Ugyanakkor viszont legalább ilyen biztonság- érzetet ad a kádereknek, hogy tisztázottnak tudhatják értékelésüket, helyüket, szerepüket, fontosságukat. Tudják, hogy mit várnak tőlük, s mit kapnak érte cserébe. Bizalmat éreznek, s bizalommal fizetnek érte. Ez a kölcsönösség az, mely a holnapot tekintve is — biztonságérzetet ad... Mészáros Ottó egyre nő! Az űrhajó előtt nagy test van! A fékezörakéta bekapcsolása ellenére az űrhajó zuhan! Majd nagy lökést éreztem, s az űrhajó mozdulatlan lett. Kiszálltam. Levettem a fejvédöt, éreztem, hogy van levegő, de azt is láttam, hogy egy rejtelmes, ismeretlen helyre, másik bolygóra jutottam..." A fantasztikus világból azután hazakormányozta hajóját Nemeshegyi János, s boldogan tért meg azzal a jó érzéssel, hogy a kísérlet sikerült, a tudomány gazdagodott. Kapornai Júlia hetedikes kisoroszi tanuló Péter bácsival, egy öreg forradalmárral beszélgetett. Az ő szavait idézi gyöngybetűs saraiban: „Én akkor húszéves voltam. Egyszer éppen a Szmolnij palota előtt sétáltam egyik barátommal, Ivánnal. Mikor nagy kiabálás ütötte meg a fülünket. Mentünk a hang irányába, és a Putyilov-gyárba jutottunk. A munkások éljeneztek. A munkások vezérét, Lenint éltették ... Én még néhány évig ott éltem Leningrádban, majd hazajöttem Magyarországra és itt segítettem a forradalmat.” Most Gallai Margit nagy- kátai nyolcadikos kislány munkája került a kezembe. Fodor József: Piros fejfák című versét elemzi. Ö ezt választotta. Irodalomtanára elégedett lehet az egyéni hangú elemzéssel. Gallai Margit érti a költő szavát és a versen keresztül közel került hozzá a szovjet ember is. Fodor József versét idézi történelmi visszapillantásában Schneider Erika nagymarosi nyolcadikos. Okosan, szépen ír a békéről. Egyszerűek, ezért nagyon igazak szavai: „A Szovjetunióra minden elnyomott nép mint reménycsillagára tekint föl. Ma már olyan nagy hatalom, hogy felemelt tiltakozó szava is elegendő, hogy megfékezze az imperialista hatalmak támadását. Esténként a televízió adásaiból látom a háború borzalmait. Szívem szerint minden vietnami gyereket magamhoz ölelnék, védenék. Eszembe jut, hogy milyen jó is békében élni, dolgozni, tanulni. Ezt a boldogságot a forradalom hőseinek is köszönhetjük.” Két, festett, ízléses kartonlap között egyetlen oldal, összesen harminc, kézzel írott sor. Családi történet: a nagymamához utazik Mecsekaljára minden évben az egész rokonság. Törvény, hogy édesapa nevenapját együtt ünnepeljék. Sorra jön mindenki. Egy valaki hiányzik, akinek képe a falon. Katonaruhában. Néhány vázlatos sor következik: „1914. Hadüzenet. Háború ... Mind ritkábban érkeztek a szürke tábori lapók. Az utolsó előtti a hadifogolytáborból érkezett ... Majd egy üzenet; a magyar hadifoglyok csatlakoztak a szovjet felkelő csapatokhoz! ...” ... 1917. november 7. Utolsó levél: ötágú pg. röscsillagos pecséttel: „Életét adta a szabadságért, az orosz proletárforradalom ügyéért és győzelméért. A kép is, a levél is megfakult. 50 éve már!” — Simon Éva hetedik osztályos dunakeszi kislány örökítette meg ily röviden, tehetségesen, igaz érzéssel csupán néhány sorban az elmúlt évtizedek történelmét. Gábor Zoltán Kemencéről moszkvai kisfiúval levelez. Szerjózsa és környezete életét írja meg. Azt is, mire vágyik Szerjózsa, illetve a Szerjózsák és a magyar Zoltánok. Zoltán írásából kitűnik, hogy álmaik, elérhető céljaik nagyon hasonlítanak. Kiss Benedek Beáta Vácról Gorkij nyomón emlékezik a forradalom hőseire, Tolnai Teréz Ceglédről vietnami történetet beszél el. Azután ismét új ötlet: Budinszky .Anna gyömrői tanuló interjút készített Leninnel. Lenin a tőle megszokott kedvességgel nyilatkozik: hogyan szervezték meg a bolsevik pártot, hogyan élt a száműzetésben, milyen nagyszerűek az orosz emberek, milyen erő rejlett az összefogásban, hogy megdönthették a cári rendszert. Lenin „nyilatkozott” a forradalom győzelméről és arról, mi mindent kellett megvalósítani a győzelem után. Gáti Zoltán budakeszi nyolcadik osztályos tanuló munkájában veteránok emlékeznek. Mezei József ceglédberceli kisfiú összefoglalja, mi is történt 1917-ben. Képösszeállítása külön említésre érdemes. Farkas Ákos Nagykátán tanul, ö a jövőbe pillant dolgozatában és amit lát biztató: „Az emberek majdnem mind a tudományt szolgálják, ami már magas fokot ért eU Legismertebb tudományágak a fizika, a kémia és a matematika. Hatalmas gyárak, tudományos kutatóintézetek épültek, amelyek nagyon sok embernek adnak foglalkozást. Ezekben a gyárakban készítik a hidroplánokat, monoplánokat, repülőket, fotonrakétákdt és villamosautókat... A föld országai egyesültek. Egy állammá alakultak. Nevük: a Föld országainak szövetsége. Minden nemzetből választották egy embert. Ezeknek a tanácsa irányítja a földet..-. •.. Én, aki ezt a tudósítást adtam az új világról, csak tanulmányi úton vagyok itt, tapasztalatszerzésre. Lassan indulok vissza a XX. századba. A viszontlátásra!” *s tanulmányi úton jártam, úgy érzem. Egy villanás* nyira a jövőbe pillantottam. Mert a sok kis dolgozat több* sége ugyan a múltról, a fórra* dalom győzelméről szólt, még* is a jövőbe engedett belátni-. Számtalan lelkes, okos, tanú* lásra kész emberkét találtam, akik már most bontogatják szárnyukat. Veszelák Ferenc vámosiskolai kisdiák fogalmazta így: „... Ezt akartam csak leírni. Nem sokat írtam, de szívből írtam. És főleg igazat. Köszönöm, amit nékem adtál kedves dédnagyapám.” Idézhettem voina még számos ' pályázatból. Valamennyi jó ötletet kínált. Mind más és más volt, mind másért gyönyörködtetett. Aki kiugró tehetségeket keresne az írások, a tanulmányok között, rossz úton járna — bár bizonyára egy-egy ilyen is akad. Aki azonban szívek, igaz érzelmek után búvárkodik — kincsesházba téved. Igazgyöngy, amit itt talál. Lehet, hogy némelyikben a szülő tanácsa, gondolata is meghúzódik. Annál jobb. A cél úgyis az volt, hogy a gyerekek minél többet megtudjanak arról a fényes korról és ne csak értsék, hanem szeressék is azokat, akik életüket adták a nagy cél megvalósításáért. A cél az volt, hogy a diákok érezzék, mennyire összefügg mai életünkkel az 1917-es forradalom. Csupán néhány pályamunkán találtam egy-egy tanár nevét: „Átnézte Dira Frigyes- né, Kalácska Lászlóné, szaktanár ...” Az is lehet, hogy néha a tanári ellenőrzés túlnőtt a? átnézésen, lényegtelen piros tintás javítások árulkodnak; a tanárok a gyerekekkel együtt izgultak, készültek. ,Az agyonforgatott dosz_ sziék elolvasottan fekszenek most már íróasztalomon. Egyik-másikat előhúzom, újra olvasom. S ugyanazzal a lelkesedéssel, örömmel adom tovább, járjanak kézről kézre, amilyen elismeréssel, nagy örömmel nekem adták át a vaskos köteget. — sági — Elkerülhetetlen? Napi, s valóban: nap mint nap közölt hírek, „...elütötte a HÉV Szentendrén Bognár Pál 42 éves kocsikísérőt. Bár rendelkezések tiltják, Bognár a pályatesten közlekedett. Sérüléseibe a helyszínen belehalt”. A másik: „Vecsésen Fazekas Ignác, 76 éves tsz-nyugdíjas lefekvés előtt lezárta a kályhát, amelyben parázs volt”. A kiszivárgó füst öt is, feleségét is megölte. A harmadik: ___a U évízgyörki vasúti megállóhelyen megkerülte a lezárt sorompót Bobál Mihály 70 éves termelőszövetkezeti éjjeliőr... A gyorsvonat kerekei halálra gázolták”. A negyedik:... Az ötödik:... Mondják: ki-ki úgy hal meg, ahogy a „nagykönyv- ben megírták”. Nagykönyv? Miféle naívság! Elkerülhetetlen halál volt a Fazekas házaspáré? Bognár Pálé? Bobál Mihályé? Elkerülhetetlen? Rohanunk. Zárva a sorompó. Gyerünk mellette. Menjünk a sínek között; rövidebb az út. Rövidebb az élet is! Kaptiodunk. Vonatra ugrunk. Busz után futunk. Figyelmetlenek vagyunk. At, az úttesten, nem nézve semerre. Elzárjuk a kályhát, bár ég benne a tűz. Fellökjük a forró vízzel telt fazekat. Hová rohanunk, miért kapkodunk, miért nem tudunk egy kicsivel egy egészen picivel figyelmesebbek lenni? A legtöbbel fizethetünk érte. És fizetünk is. 1966-ban kilencven halálos kimenetelű közúti baleset történt Pest megyében; az országban 931 ember vesztette így életét. A megyében 659 súlyos sérüléssel járó baleset történt; 5561 az országban. És ezek csak a közúti balesetek; mellettük mennyi oktalan halál! Füstmérgezés, földomlás, talált lőszer, vízbefúlás ... örök általás: miért pont velem történne? örök elbizakodottság; tudok én vigyázni. Az életünk az, amiből csak valóban egy van, s ami megismételhetetlen. Mégis: vigyázunk a cipőnkre, ruhánkra, ne legyen piszkos, pecsétes. Óvjuk a bútort, mérgelődünk egy eltört tányér vagy pohár miatt, s akikor az életünk .. Hát csak ennyit ér? A tragédiák mindig szörnyűek, torkot szoritóak, de még inkább azok, ha útját állhatta volna egy csöpp figyelem, a fegyelmezettség, a percnyi türelem. Mert fölhúzzák azt a sorompót, mert a járt úton is hazajutunk, nemcsak a sínek között... Hová rohanunk? Miért? A náthával orvoshoz megyünk: Írjon fel gyógyszert, s citromot eszünk, forró teát iszunk. Picit lázas a gyerek, kétségbeesik a család, hívja a doktort, v irr ászt az ember- palánta mellett, s nagyot sóhajt, amikor csökken, s eltűnik a láz. Dühöngünk, hogy az üzemi étkezdében rossz az ebéd, visszaadjuk az üzletben a sületlen kenyeret, s a panaszkönyvet kérjük... s közben újra és újra: átbújunk a sorompó alatt, vagy medette, a síneken járunk, a szekérre nem teszünk lámpát, a kerékpárunkon régóta hiányzik a macskaszem... a daru alatt sétálunk az üzemben, nem tesszük fel a védőszemüveget... Felnőttek vagyunk. Félünk a haláltól, s közben megkísértjük. Felnőttek vagyunk, de sem magunkat, sem gyermekeinket nem tudjuk "egyel emre, higgadtságra, türelemre nevelni. Arra, hogy legalább az utcán, a vonaton, a buszon legyünk ilyenek. Hát valóban elkerülhetetlen? Egyszer mindenki meghal, igaz. De így...? Krónikás
