Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-30 / 307. szám

^pCnrltfP 1967. DECEMBER 30., SZOMBAT Továbbtanulnak a fiatalok A megyei tanács munkaügyi osztálya az 1966/67. tanévben általános, illetve középiskolát végzett fiatalok helyzetének vizsgálata során megállapítot­ta, hogy Pest megyében az. ál­talános iskolát végzettek 78%-a tanul tovább, mégpe­dig 53 százalék valamilyen ipari szakmát. Középiskolások­nál ezek a számok így alakul­nak: továbbtanul 49,6 százalék, 52 százalékuk szakmunkát. A végzett általános iskolások 12,6 százaléka, a középiskolások 40,4 százaléka lépett munkavi­szonyba. Jórészük később be­tanított munkás lett, vagy ma­gasabb szintű oktatásban ké­szül tanulmányai folytatására. Az általános iskola nyolca­dik osztályát múlt tanévben befejezettek 9,4 százaléka, az érettségizettek 10 százaléka, csaknem valamennyi leány, sem munkát, sem tanulási le­hetőséget nem keresett, hanem otthon, vagy a háztájiban se­gédkezik szüleinek. A munkaügyi osztály véle­ménye szerint az iskolát az idei tanévben befejező fiatalok to­vábbtanulási arányszáma lé­nyegében azonos lesz a tava­lyival. Hajós a parton KOLOZSVÁRI GYULA: Holicza Nándor 48 éve ha­jós —, de mindig a parton teljesített szolgálatot. Fiata­lon, Bécsben kellett volna munkára jelentkeznie, egy tengerjáró hajó kapitányánál, de azt mondta a vállalat sze­mélyzeti főnökének: csak ak­kor marad a cégnél, ha a par­ton kap állást. Máig sem biz­tos benne, hogy akkor jól döntött, de ismeri magát és — immár hatvanöt évesen — megállapítja: sokkal nyugod- tabb volt az élete a szárazföl­dön. Most is Budapesten, a Vigadó téri székházban dolgozik, most is a partról né­zegeti a hajókat, és most is a vizet, a víziutakat szereti. Dolgozószobájában ott ka­nyarog a Duna, a Tisza, hul­lámzik a tenger, pöfög a csó­nakok motorja és zakatol az óriáshajók több ezernyi lóere­je. Mert a legnagyobb hajók is elférnek a szobában, ahol a Lloyds Register több évszáza­da vezetett kötetei felsorolják a világ valamennyi száz ton­násnál nagyobb hajóját. A nagy angol regiszterrel far­kasszemet néz a holland Moor­mans Jaarboeck voor Scheep­VIBRÁCIÓ HÁT Ml A PÉNZ? Isten? Varázslat? Mindennek kulcsa, megváltója? Valakitől olvas­tam — régen — hogy a pénz nem más, mint ércbe ötvözött szabadság; ha pénzed van, mindened van — életed, bol­dogságod, szerelmed, sokezer örömöd; ha pénzed van, kriti­kátlanul Isten vagy, akié a ha­talom és a dicsőség, most és... — nos, nem mindörökké, csak ameddig a bankbetétedből te­lik. Régen írták ezt a regényt — akkor igaz is volt. És most hogyan állunk ezzel á regény témával? A kérdésre a szociál-morál aspektusából tagadó a válasz. De életünk teljes egésze a szo- ciál-morál elvi-etikai alapján áll-e, százszázalékos egyértel­műséggel? Vagy van még né­hány százalék heterogén elem, amelynek léte következtében az egyértelmű tagadás vibrálni kezd s ha nem veszi körül va­lamiféle szilárd fal, ez a vib­ráció egészségtelenül, esetleg fertőzve továbbterjedhet? Én, tudok erről a néhány százalékról. És úgy hiszem, is­merem valamelyest ezt a vib­rációforrást: a pénz-isten imá­datát, a könnyű pénz előtti, fenntartásokat elvető alázatot. VALAHA, sematikus dara­bokban láthattuk, hogy a mun­káslány, vagy tsz-lány annak az öntudatos ifjúmunkásnak, vagy fiatal traktorosnak nyúj­totta a kezét, áld kétszáz szá­zalékra teljesítette a normát és kikosarazta a gyanús, nem egészen tisztalelkűnek ábrázolt értelmiségit, aki ráadásul még le is tagadta az önéletrajzá­ban, hogy a szépapjának hu­szonhat hold földje volt az án- íi világban. Kinek nyújtja a kezét most a lány? A darabokban természetesen a pozitív hősnek; a Ludas Ma- tyiban és az életben egy po­zitív kocsitulajdonosnak, aki­nek némi készpénze is van. Persze nem minden lány, csak ahhoz a vibrációs néhány szá­zalékhoz tartozó lányok, aki­ket szatirikus hetilapunkban rajzokon, vagy az életközeli eszpresszókban, képletes vagy tényszerű utcasarkokon, képle­tes vagy tényszerű ötvenforin- tos alkalmi találkahelyeken le­het látni, megtalálni vagy sej­teni. Valamikor — az elején idé­zett regény régi világában — szerelmes voltam a sarki bol­tos lányába. Ürilány volt és boldog voltam, hogy szóba állt velem, aKi mindig csak egy nadrággal rendelkezett, nyá­ron mezítláb járt, de akit min­dig megdicsért a tanító úr és a tisztelendő úr is olyanfor­mán, hogy „vinnéd valamire, csak ne volnátok olyan szegé­nyek”. így azután a boltosék eltiltották tőlem a lányukat — a másik boltos fiához ment fe­leségül tizenöt évvel később — és amikor húsvét napján el­mentem meglocsolni, kifizet­tek húsz fillérrel és egy hor­padt pirostojással. Elgondolom: most, hogy már valamivel több nadrágom van egynél, bár vagyonom nincs — ha csak annak nem számít jó pár száz vagy ezernél is több kötet könyvem, meg ez a golyóstoll, amivel e sorokat a papírra rovom és a diplomám, amelynek való-vélt értékét öt éven át verték a fejembe az egyetemen — koromról nem beszélve, vajon milyen „elán­nal” indulhatnék ma egy Olyan vibrációs központú szerelmi ütközetbe? Azt hiszem, nem több esély- lyel, mint annak idején a sar­ki boltosék leányánál. ABBAN A BIZONYOS né­hány százalékot kitevő kör­ben — személyes adatgyűjté­sem ez! — az ilyen típusról a következő a legkedvezőbb vé­lemény: aranyos, okos fiú, csak hát egy árva tetűje sincs. Kvázi: mehet a fenébe, mert csak helyet foglal, időt rabol és egyáltalán semmi értelme az egésznek. És ezt a véleményt egyben morálszintnek, normának is fel lehet fogni! Ezek szerint bizony e szűk vonatkozásban még mindig vannak nálunk szegények és gazdagok. És e szűk vonatko­záson belül vannak olyan sze­gények, akik szeretnének gaz­dagok lenni. Lehetőleg köny- nyen; könnyű pénzzel — mert itt tartják ám igazán a mondás törvényét: aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni. Tehát lopni kell és csalni, sikkasztani kell és mindenkit levágni, szemreb­benés nélkül, de ígérőn moso­lyogva fogadni el a százast... És akkor van pénz, meg minden ami vele jár. Az ár nem nagyon számít: van, és jó, ha minél több van belőle. Tisztesség? Becsület? Nem is­meretlen fogalmak, sőt: e kör is hivalkodik velük s még a mellét is veri. Mint ahogy a tolvaj kiáltja leghangosabban a „fogják meg”-et. Kicsi világ ez nálunk — de élőn valós világ. Mocsárvilág, lidércfénnyel. Az igazán tiszta szívű emberek számára nyo­masztó. AKAROK EN IS — mint a tiszta szívű emberek sokasága — szépen élni, boldogulni, örülni egy színházi estének vagy egy jó könyvnek, egy új ruhának, egy tisztaleheletű csóknak, egy meleg ölelésnek, örülni a barátoknak, s ha úgy hozza a sor: egy pohár ital­nak, egy szelet zsíroskenyér­nek éppen úgy, mint egy he­rendin tálalt vacsorának ... Igen, így akarok, így szeret­nék én élni, dolgozván tisztes­séggel és becsülettel min­denért. Ez az igazi világ. Fé­nyes, szép világ. Az enyém és mindazoké, akik velem van­nak s akikkel én vagyok. Dér Ferenc vaart en Scheepsbouw: ez fő­leg a holland hajókat veszi számba. Holicza Nándor főfelügyelői szolgálati helye a MAHART műszaki könyvtára. Eseménytelen, nyugalmas munka a papírmázsáktól ros­kadozó állványok alatt. Negyvenkét éve vásárolta a könyvtárnak az első hajózási szakkönyveket: a MFTR tízezer aranykoronát adott Gonda Béla miniszteri tanácsos könyv- és térkép- gyűjteményéért. — A háború­ban, elpusztult az egész, csak Marsigli 223 éves remekműve, az első rendszeres Duna-leírás maradt meg belőle: az 1553-as leltári számot kapta a MA­HART könyvtárában. — Más ritkaságok? Zsúfolt polcra mutat: Ezek a könyvek mind egy Duna- Tisza-csatorna építését szor­galmazzák, köztük az elsőt 1805-ben. adták ki Szegeden. A könyvecske: német fordí­tás. Valamivel korábban írta magyarul Vedres István, Sze­ged szabad királyi város mér­nöke. Dolgozatának aggályo­sán precíz címet adott: „Egy hajózható csatorna létesítése Magyarországon, mellyel a Dunát és a Tiszát a legelőnyö­sebben lehetne összekötni”. A legelőnyösebb víziút természe­tesen Szegedet kapcsolná ösz- sze Pesttel, ezért bábáskodott felette olyan kitartóan a sze­gedi szerző, a szegedi nyom­dász és a szegedi kiadó... A polc végén áll a téma utolsó feldolgozása. Egy másik polc is „csator­naslágerrel” kezdődik. Szer­zője: Birlay István, címe: „Csolnákút Rotterdamból Pes­tig”. A valóban megtett „csol- naikút” a Rajna és a Duna közti Lajos-csatorna segítsé­gével1 zajlott le 1863-ban. Magyar, angol, orosz, fran­cia, német, holland, olasz nyelvű könyvek, folyóiratok veszik körül az íróasztalt: 8000 kötet. Hajózási jog, hajóépítés, navigáció, folyószabályozás, tengerészélet, tengerésztanu­lók tananyaga, a Duna. Bizott­ság jelentései töltik meg a pol­cokat. Csupa búcsú, csupa utazás, világjárás, bőrbe és kartonba kötve. Es mennyit utazott, látott életében a főfelügyelő, Holicza Nándor? — Pontosan 288 ezer kilo­métert. Fiatal koromtól jegy­zem a kilométereket. Száz­ötven,szer voltam Bécsben, minden európai országot be­utaztam, ismerem Elő-Ázsia és Afrika egy részét. Főleg vonattal mentem, ritkán hajó­val. Timbuktuba pedig — át a Szaharán —. kétpupu tevé­vel. — Az idén merre járt? — Tihanyban. Minden év­ben elutazunk valahová a há­zassági évfordulónkon. Mindig másutt töltjük a szeptember elsejét. Negyvenegy évvel ezelőtt állapodtunk meg így a feleségemmel: eddig még egy­szer sem szegtük meg ezt a tradíciót. Krajezár Imre JOBB HELYRE KERÜLT A KÖZSÉGI KÖNYVTÁR Két kis lakosságú község, Letkés meg Kismaros, vala­mint a nagyobb Kemence könyvtárának megfelelő elhe­lyezéséről nem gondoskodott a helyi tanács. Olyan szűk és al­kalmatlan hélyen működtek, amely a könyvek raktározásá­ra, sem pedig a kölcsönzés za­vartalan lebonyolítására nem volt elégséges és így az olva­sók is gyérebben jelentkez­tek. A Szobi Járási Tanács nemrég felhívta a három község taná­csát, hogy könyvtáruk részére megjelelő helyiséget biztosít­sanak. Ennek eredményekép­pen Kemencén az iskola volt nevelői szobájába, Kismaroson pedig a tanácsház épületében levő tágasabb helyiségbe köl­tözött a községi könyvtár. Ldt- késen viszont a könyvtár láto­gatóinak még egy rövid ideig türelmesnek kell lenniük. Amint a kultúrház bővítésének vontatottan haladó építkezése befejeződik, abban alkalmas otthont talál a könyvtár is. KÖNYVEK ÚTTÖRŐKNEK A közeljövőben új ismeret- terjesztő könyvek kerülitek az úttörők kezébe. A szakpróba füzetsorozatban jelenik meg a határőr, a ze­ne, és természetbarát próbafü­zet. Oj zsebkönyv formában jelenik meg, gazdag illusztrá­ciós anyaggal az őrsvezetők kézikönyve. Esztétikai és esz­mei neveléssel két kiadvány foglalkozik. Újdonság, s első ilyen jelle­gű kiadvány lesz, A forrada­lom lángjai című gyűjtemény, melyben a napokban elhunyt dr. Münnich Ferenc, Zalka Máté, Ságvári Endre, Kun Bé­la, Kállai Éva és mások élet­rajza szerepel. Louis és Denis Furcsa szerelem volt... Nem hagyományos, amelyben leány és fii' szívet cserél.. • Louis telán nagyapja lehetett volna a kis Denisnek! De nem ismerték egymást! S a jó Washkanszkyt kujónnak tartaná most a világ. és nem vértanúnak .. • Louis nem Denist, csak az életet szerette. S Denis szintén, — meg a sebességet... ... ebbe halt bele! Vagy mit tudom én? Mert a szíve élt. Csak a teste .. • Talán a szürkeállomány vált javíthatatlan ronccsá • •. Hát ez volt az alaphelyzet! Aztán Denis testét eltemették ... S talán vele együtt az öreg Louis holt szívét. Louis mellkasában Denis szíve majd három hétig továbbdobogott! S Louis szíve Denis testével lassan már porladott.. • Denisről keveset hallott az öt Kontinens. Fiatal volt, s biztos nagyon szép is. Egy alapítvány vette fel nevét is .. • Louis úgy kezdte tán, hogy nem söpörte le a mérleget, s fennhangon nagyot köszönt, ha új kuncsaftja érkezett. S morgott magában, hogy „sok az adó, nagy a bér” ... s addig morgott, míg szívében gyógyíthatatlanná vált egy ér ... De élni akart.. • S vállalta, — egy kiskereskedőnél ez bizony rém nagy rizikó — hogy régi szívét, mint romlott kálót kidobják. a bizonytalan újért! Pedig a régi, tán még évekig is elzakatolt volna ... ... ami nagy szó, ebbe* a korba’... r Agyában felült, kedvenc ebédjét jóízűen fogyasztja ... S feszülten figyeli a világ. Milliók kívántak jó étvágyat neki. • • S a kis Denist, már senkisem emlegeti.« Alkimisták unokái, tudós utópisták találgatták: Mi lesz 30 év múlva, ha a test szorul cserére? Mert nem segít már semmi generál.. • S Denis szíve Louis mellkasában még mindig nagyszerűen kalapál? De nem így lett! Valaki keresztülhúzta a steril számításokat. A gondolkodó azt vitatja: — Ki halt meg előbb? Louis, vagy a lány? S a válasz valahány, egymásnak ellentmondó • • • S mit mondok én? Csak úgy magamban, hisz senki sem íigyeL Műfogaimért, Szemüvegemért, talpbetétemért az ellenségem sein irigyel • •, * De mivel hordok már magamban, magamon protéziseket, így van, s lehet véleményem e furcsa szerelemről! Nagy dolog a bátorság! Mellkasokat metszeni, nem szuronnyal, szikével, állítólag Békében ... ... mégis háborús dolog . • • (Uram bocsá, úgy látszik, pacifista vagyok. I De nem, nem mondok semmit, — emberek, § legfeljebb kérdezek! — Nem lenne jobb kímélni a Lajosok szívét, hogy kitartsanak addig, míg a test kitart? Vigyázni a Denisek testét, s megfeddni a lányt, ha gyorsan hajt!? Es akkor nem lenne szükség szívcserére Ami lám egy cseppet sem könnyű dolog! S az Élet című film felére, amit amúgyis végigálmodok, a békesség lenne a legjellemzőbb alapgondolat, amelyhez, ha közelebb vitt Louis és Denis, — nevüknek örök hódolat. • • <5 § ?rSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJSSSSSSSSSSS/SS/fSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSjySSSSf*S*> kiállítás a budavári palotáról Érdekes kiállítást adtak át a nagyközönségnek a budapesti Történeti Múzeum várbeli ki­állítótermeiben : „A budavári palota építésének története a XVIII.—XX. században" cún- meL A bemutató rendkívül gaz­dag, két termet és egy folyo­sót töltenek meg az Országos Levéltár, az ÉVM Középület­tervező Vállalat és a Kiscelli úti Múzeum gyűjteményéből származó dokumentumok és tárgyak. Ezek között fellelhe­tők a várpalotáról 1715-től nap­jainkig készült rajzok, festmé­nyek nagyításai, az egykorú alap- és tervrajzok, homlokzati képek, terembelsőkről készült felvételek. Eredetiben láthat­ják a látogatók Ybl Miklós ter­veit, s Lotz Károly munkáját, a Habsburg-terem mennyeze­tének festménytervét. Bemutatják Nadler Róbert vízfestményét is, amelyen a Hauszmann Alajos tervei sze­rint épült palota látható. A kép érdekessége, hogy azt — a hátlapján talált jegyzet szerint — alkotója a bécsi VIII. nem­zetközi építész kongresszussal egyidejűleg rendezett építő­művész-kiállításra készítette, í900-ban. Az egyik lassan közelített A fekete nősténymacska már egy órá­ja várt a Kazal utca 6. számú ház tete­jén. Koromsötét éjszaka volt, és rettene­tesen hideg szél borzolta a szőrét. Majd megvette az isten hidege, de úgy gondol­ta, Gedeon kandúr megér ennyit. Fél egy felé a kémény mögül kibukkant egy macskaszem, az Őröm azonban korai volt, mert másik nem követte. Ez csak a félszemű Rezső kandúr lehet, gondol­ta a nősténymacska. Fél év óta folyton ' körülötte ólálkodik, nem érti, meg, hogy nála aztán nincs esélye. Ráripakodott: — Ugyan, mit akarsz! — Gedeont várod? — Es ha azt? — Egy kis gáz van .. . Most jön a sóder —, gondolta a nős­ténymacska. — Tűnj el a szövegeddel! — Izé, az történt... Nem is tudom, hogy mondjam meg ... — Na, ki vele, ki vele, ne kímélj — mondta flegmán a másik. — A Gedeon, szóval, szegény... Tu­dod, hogy milyen vakmerő volt... ha a spejzról volt szó, nem ismert lehetetlent. De ma délelőtt a házigazda élkapta és... — Kinyírta... Ne erőlködj! Egy sza­vadat sem hiszem ... ' — ...kinyírta, de hogyan? Szerzett egy nagy darab trotilt, rákötötte a hátá­ra, meggyújtotta a kanócot és Gedeont lei vágta az ajtón át az utcára. Csakhogy Gedeont, hiszen ismerted, nem olyan fá­ból faragták. Érezte, gáz van. De ha már így van, valamivel viszonozni kell. Be­ugrott a nyitott ablakon és usgyi a szek­rény alá. A kanóc közben égett. Az ip­sének már nem volt ideje kiszedni, örült, ha elhúzhatja a csíkot. Aztán egy dörrenés, a szekrény, tele mindenféle féltve őrzött kacattal, felment a plafon­ra. Es persze, Gedeon is ... — Idétlen vagy — vicsorgott a nős­ténymacska, de a szeme parázslóit az irigységtől. Hogy tud ez az ütődött ilyen szédületes sztorikat kitalálni? Vajon Gedeonnak eszébe jutna-e ilyesmi? — Hazudozol. mert tetszem neked, de lá­tod, hogy nem kellesz. Gedeon mindjárt itt lesá és ad a képedre — sziszegte. — Gedeon nincs többé — mondta Re­zső macska —, de ha úgy gondolod ... én ... — Egyszál sóvárgó szemével kö­zeledett a másik felé. — Ne közelíts! — fújt a nősténymacs­ka —, mert a maradék szemedet is kika­parom. — Higgy nekem, drágám. Meddig akarsz még itt állni, ebben a kandúr- zsibbasztó hidegben ?! — Ha kell, a sírig várok Gedeonra! És most, takarodj! — nyomatékképpen felemelte kimeredő körmeit. Rezső macska jobbnak látta, ha eliszkol, s vár, míg megérik a helyzet. ★ Másnap kora reggel lihegve esett be a helyi rendőrőrsre Rágó Mátyás, a Kazal utca 4-ből. — Láttam éjjel a repülő csészealjakat — hörögte a rémülettől még mindig tág­ra meredő szemekkel, az asztalra dőlve. — Írja le, mit látott. — A szomszéd ház kéménye irányá­ban láttam őket. Lencse alakú tárgyak, zöldes fényűek. Sokkal nagyobbak vol­tak, mint bármelyik csillag. Legalább ^kkorák, mint egy-egy macskaszem. — Na, azért túlozni nem kell —, in­tette le szigorúan a rendőr őrmester. — Jó, jó, hát akkor valamivel kiseb­bek. Kettő állt egy helyben, egy pedig lassan közelített, aztán megállt egy időre, majd hirtelen nagy sebességgel eltávolodott. — Milyen messze lehettek? — Ahogy én a régi vadászgató gya­korlatommal meg tudtam állapítani, úgy kétszáz kilométerre. Az őrmester pontosan feljegyezte a vallomást. — A sajtó szárnyra kapja? —kérdez­te izgatottan Rágó Mátyás. — Szárnyra. — Nem éltem hiába — gondolta, ami­kor kifordult a rendőrőrs ajtaján, s azon tűnődött, vajon, ha itt lesznek a Mars­lakók, jár-e tőlük e felfedezésért vala­mi érdem. ★ Gedeon egyébként tényleg felrobbant. Dozvald János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents