Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-24 / 304. szám

1967. DECEMBER 24., VASÁRNAP PEST hegyei 'sM£rfap 13 Több utassal robog a busz Ötmilliós utastöbblet Nyugdíjkorúak szolgálatban Ígéretből: csuklósok Csak néhány térkép tanús­kodik a csendes szabában ar­ról, hogy aki az íróasztal mö­gött ül, vállain hordja az or­szág közlekedési gondjainak jelentős részét. Legalábbis, ami az autóbuszokat illeti. A budapesti MÁVAUT vezér- igazgatója, Hidasi György munkatársaival és beosztott­jaival együtt igyekszik bizto­sítani a főváros környékének, az ország szívét a különböző nagyvárosokkal összekötő fő­vonalak, s a határon túlra igyekvő járatok forgalmát. Egy esztendővel ezelőtt beszél­gettünk vele. • — Mi történt azóta? — Jólesik az embernek az, zal kezdeni, hogy: „Ígéretünk­höz híven”... Tavaly arra tet­tem ígéretet, hogy húsz csuk­lós autóbuszt juttatunk a Du­nakanyar két partjára. Telje­sítettük. A húsz jármű 800 utast szállíthat. Egyébként a csuklósítási programot — régi kocsik átalakítását, nagyobb befogadóképességűre — sike­resen hajtjuk végre. Annyira, hogy már 10 nap előnyre tet­tünk szert, s december 21-én, még a karácsonyi forgalom előtt átadtuk rendeltetésének a száznegyvenediket. A HÉV- nél — a szentendrei vonalra gondolok — a csuklósokkal sikerült elérni, hogy a nagy forgalom ellenére az eddigi túlterheltséget gyakorlatilag megszűntettük. Jövőre ehhez vehetünk további 32 csuklás buszt, amely Pest megyében teljesít szolgálatot. További segítség, hogy tíz, már nyug­díjba készült, most mégis használhatóan rendbe rakott kocsival növelhettük a parkot. Ez már a mi többlet felajánlá­sunk. • — Nagyobb-e a forgalom? — Természetesen igen-nel kell felelnem. Évről évre több utast kell célhoz juttatni. Az esztendő első felében három­millióval, évzárásig 5—6 mil­lióval több a MÁVAUT-om utazók száma. Jól jelzi meg­növekedett feladatiakat és a gyors teljesítést, hogy novem­ber utolsó napjára már befi­zethettük az egész évre szóló nyereségünket. Év végéig to­vábbi 13—14 millióval számo­lunk. S hadd legyek szerényte­len, mindezt csupán 12 jármű­vel nagyobb park produkálta. Számok helyett legyen elég annyi, hogy olcsóbban és pon­tosabban dolgozunk. Az utas számára az ennyit jelent, me­netrendszerűen és megbízha­tóan. Tudom, hogy vannak ki­vételek, ezt azonban nem fo­gadhatjuk el általánosnak. • — Az autóbuszok műszaki állapota? — Közismert, hogy nincs sok dicsekedni valónk, fele tu­lajdonképpen már nehezen bírja az iramot s nyugdí­jazható lenne. Ám a kocsik­ra szükség van, s ezért már tavaly elkezdtük a gépkocsi- vezetők alapos, céltudatos fel­készítését. Ennek lényege az, hogy a sofőr vigyáz a kocsira, s a legkisebb hibát is jelzik. A szerelő időben és lelkiismere­tesen igyekszik elhárítani azt. Ennek az összjátéknak az ered­ménye, hogy jármű-kontin­gensünk 90 százaléka forga­lomban van. Mindannyian tudjuk, hogy az új mechaniz­musban, új körülmények kö­zött csaík így lehetünk ver­senyképesek, s növelhetjük a bevételünket, tehát a fejlesz­tésre és fizetésre fordítható összegeket. • — Megkérdezhetem, hogy a budapesti MAVAUT igazga­tója mennyire irodaember? — Ügy is kérdezhette volna az újságíró, milyen gyakran található az irodájában. Hát én — legalábbis ebben a szak­mában — nem tartom jó ve­zetőnek azt, aki nincsen állan­dó kontaktusban a forgalmat bonyolító, járműveket rend­betartó munkatársakkal. -Ha­csak egy módom van rá, ide is, oda is elmegyek. Nemcsak a félig baráti, félig hivatalos lá­togatásra gondolok, amelyeket most bonyolítunk a járási székhelyek vezetőivel. Ennék célja nyilvánvaló: jobb kap­csolat, s lehetőség az igények jobb kielégítése. De minden alkalmat megragadok arra, hogy a vidéki szolgálati helye­ket megnézzem. Legutóbb Tá- piósülyre szaladtam ki. Jártam többek között Ikladon és az Ipari Műszergyárban. Ott kü­lönös örömmel tapasztaltam, hogy az igazgató, Oszkó Gyula megjutalmazta a gyári mun­kásforgalmat bonyolító MÁ­VAUT buszvezető gárdát. Ezek a köznapi látogatások nélkülözhetetlenek. A — Újdonságok? — Az idegenforgalomnak kedvezünk azzal, hogy az En­gels térről percek alatt szál­lót, vagy szobát rendelhet az utas. Elkészítettünk két Euró- pa-buszt, amely színvonalas külföldi túrákhoz használható. Üzembe helyeztük a Szálló­buszt, nem is olyan sokkal a külföldi kivitelezés után. Emellett eleget tettünk a ren­geteg különjárati és IBUSZ- kérésnek: forgalmas napokon 100 különjáratot, 65 IBUSZ rendeltetésű járművet bocsá­tottunk rendelkezésre. De még az Express-vállalat is igénybe vette a budapesti MÁVAUT kocsiparkját. A sokféleképpen forgatható számok ezúttal félreérthetetle­nül jelzik, hogy a MÁVAUT jelképes kocsija jó úton jár és gyonsan gördül előre. A jövő évi újdonságokról, a nagykö­zönséget érdeklő változások­ról, az év elején számolunk be. — tgy — A levegő emberei Csillagközelben Leáll egy motor Rakéták az égen Tízezer méter magasan a földtől megváltoznak a fogal­mak. Távozás, távoliét, távol­ság, visszatérés mást, többet jelent, mint idelent. Az ember harcát a természet erőivel. Kapcsolatot a felhőkkel, a széllel, a csillagokkal és az éj­szakával. Tízezer méter ma­gasan megszűnik a Föld lük­tetése, csak végtelen csend van és tökéletes béke. Az em­bert a földi világhoz csak a rádióhullámok vékonyka szá­lai kötik. Tízezer méter maga­san a tévedésre nincs bocsá­nat. A pilóta, amikor gépe fel­emelkedik a Földről, mégsem felelőtlen kalandba bocsátko­zik. Útja éppen olyan alaposan kiszámítva, mint egy hajó víz­re bocsátása. A gép nem cél, hanem eszköz, amelynek se­gítségével az ember legyőzheti a természetet, ös&zezsugorít- hatja a távolságokat és az időt. A gép — repülő labora­tórium, amelyben a pilóta in­kább a műszerek mutatóinak engedelmeskedik, mint a ter­mészet és a táj meglepetései­nek. Emberi munkát végez, és a gondjai emberi gondok. Nappalok és éjszakák Az elfogópilóta nappal és éj­szaka, esőben és felhők között, minden időben repül. Gépének műszered akkor is mindent lát­nak, amikor tekintete nem jut tovább a kapcsolóknál és mu­tatóknál. Nincs más vezetője, csak a tudás és a technika. Hatalmas, egy tömbből fa­ragott ember. Lomhán és eset­IEBEGÉNY Jövőre négy kiállítás A zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeumban jövőre négy kiállítás rendezését tervezik az emlékmúzeum birtokában levő olajfestményekből, rézkarcok­ból, temperaképekből, kréta­rajzokból és akvarellekből. El­sőnek Szőnyi István rézkarcait mutatják be a műveket meg­előző vázlatokkal és próba­nyomatokkal együtt. Egy má­sik kiállításon a mu keletkezé­sének útját kísérhetik végig az érdeklődők az első vázlattól a kész alkotásig. Többek között kiállítják a Reggel című képet, s mellette a csaknem 25 ceru­za-, kréta- és szénvázlatot. Ér­dekes lesz „A művész fejlődé­se a kritika tükrében” című összeállítás is, amelyen az ér­tékelő lapkivágások mellett látható lesz maga a mű is. Vé­gül kiállítják majd a Szőnyi István utolsó olaszországi út­ján készült vázlatokat és képe­ket. Különleges „szolgáltatásra" is készül a múzeum: a látoga­tókat kocsival, télen pedig szánkóval elviszik azokra a környező tájakra, amelyeket a nagy művész alkotásain meg­örökített. jú a kuncogok csoportjából — hogy mi a különbség a humo­rista és a békaember között? Puff neki! Vihog, nyerít, mák. A békaember ugyebár felveszi a szemüvegét, az uszonyát, hátára csatolja az oxigénpalackot, lebukik, be­megy a víz alá, úszik, kúszik, kutat, matat, szétkergeti a ha­lakat, felkavarja az iszapot, aztán nagykeservesen fel­hoz valamit a fenék­ről, boldogan felmutatja, mire a parton állók elnézően mosolyognak, vagy csak le­gyintenek, alant a mélyben a halak kárörvendve kerge főz­nek tovább, és lassacskán az iszap is leülepszik. Ugyanez van a humoristánál, csak uszony, oxigénpadack, víz és halak nélkül. Világos? Pompásan eldiskuráltunk vagy egy óra hosszat! No lám, azt ígértem, hogy egy hibámról beszélek, és a végén dicsekvés lett belőle. Dehát mit csináljak, valaki­nek ezt a munkát is el kell végeznie?! Kürti András Majd a felesegem védés ne essék: akkor is humorista lennék, de jól jönne az a Nobel-díj, amelyet azért kapnék, mert újra húsz­éves lettem, vagyis vissza­fiatalodtam. Ezzel be is fejezem, mert a szerkesztőség a lelkemre kö­tötte, hogy rövid legyek. Aki többre is kíváncsi, az fordul­jon a feleségemhez, mert ő — gyakran mondogatja — alaposan kiismert engem a házasságunk tizennyolc esz­tendeje alatt Kürti András gurul az egész társulat, itt mellettem a nevelő az öklét rágja. Most mit tegyek?! Egy pillanat alatt kiver a veríték, ingem a hátamhoz tapad, ki­újul a náthám, belázasodom, az arcok összefolynak előttem. Felállók, megköszörülöm a torkomat, hirtelen elnémul a terem. — Tisztelt országgyűlés! — hallom rémülten a saját han­gom. — Az előttem szóló igen tisztelt képviselőtársam inter­pellációjára csak azt válaszol­hatom, hogv a humorírás és a békaemberség — rokonszak­1929-ben születtem, és sok­sok szerencsés véletlen foly­tán, még ma is élek. Tizenöt éves koromban sze­relmes lettem egy Maca ne­vű lányba, és hosszas töp­rengés, vívódás után, írtam neki egy hosszú szerelmes le­velet. Maca felolvasta a le­velet az osztálytársnőinek, akik gurultak a röhögéstől. Amikor ezt megtudtam, sírni szerettem volna, de aztán nem sírtam, mert férfinak nem illik sírni, hanem kíváncsian megkérdeztem: melyik rész­nél nevettek a legjobban? Ekkor lettem humorista. Érettségi után beiratkoztam a Közgazdasági Egyetemre, ahol sok olyan dolgot tanul­tam, amit most, az új gaz­dasági mechanizmus kezdetén ki kell verni a fejemből. Már egyetemista koromban dol­goztam a rádiónak, a Ludas Matyinak és sok más újság­nak. Midőn írni kezdtem, elhatároztam, hogy megvál­tom a világot: létrehozom a világbékét, felrázom az Em­beriség lelkiismeretét, és min­den erővel azon leszek, hogy jobbá tegyem őket, továbbá kicseréltetem a lakásomban a parkettát. Az utóbbi sike­rült. Legalábbis megígérték, hogy kicserélik. 1951 óta a Ludas Matyinél dolgozom és azóta rengeteg humoreszket írtam, de ér­dekes módon még mindig van téma, erről az élet gon­doskodik, hűséges témaszállí- tóm. Több könyvem jelent meg, és időnként a televí­zióban is szerepelek, tv-kri- tikával, amelyet nagy öröm­mel csinálok, mert a tv-ben szidhatom a tv-t, és még ők fizetnek nekem. Ha még egyszer elkezdhet­ném az életet, és újra húsz­éves lennék... Hajjaj!... Té­Mikes György (Zsoldos Sándor rajza) Minden más életrajzi ada tóm megtalálható az írásaim­ban. Mikes György lenül lép ki a kabinból. A bú­vár érezheti így magát a szá­razon. Leveszi sapkáját, a homloka magas, a haja gyér. Érdeklődő arcán nyoma sincs a fáradtságnak. Harminchét éves. A neve: Balogh Lajos. — Gyermekkori szerelmem volt a repülés — mondja ké­sőbb, már az irodában. — És életem egyik legnagyobb csa­lódása. Furcsállja? Meglehet. De tudja, mi az, amikor egy vidéki gyerek elhatározza ma­gában: vagy repülő lesz belő­le, vagy semmi más? És kono­kul kitart elhatározása mellett. Másnak tizenéves korában a lányok jelentik a szerelmet. Nekem a repülés. Hittem, csak be kell egyszer ülnöm a gépbe, és máris meghódítottam a le­vegőt. Ezért csalódtam. Két évig, hogy magamra öltöttem az egyenruhát, csak nézhettem a karcsú gépmadarakat. Sóvá­rogtam és irigykedtem min­denkire, akinek ennél már több jutott a pilótaéletből. Ne­kem csak a tanulás. Nappal és éjszaka. Nyolc elemivel ke­rültem a hadseregbe. A sza­kaszban csak hármunknak nőm volt érettségije. Először azt kellett megszerezni és mellé a repülés nehéz, bonyolult tudo­mányát. Azt hiszem, mérnök is lehetett volna belőlem azzal az erővel. Gyerekfejjel nem így képzeltem el a pilóta éle­tét. Csak végtelen, szabad szárnyalásnak, minden földi kötöttség nélkül, az ember sza­bad akarata szerint. Csalód­nom kellett, de ezt a csalódá­somat azóta sem bántam meg. Mert mi is lenne, ha a pilóták úgy röpködnének a levegőben, akár a madarak? Egyszer, kez­dő koromban, csináltam egy galibát. Esti berepülésre in­dultunk. A startnál még de­rült, tiszta volt az ég. Amikor azonban a leszálláshoz készü­lődtem, eltűnt előlem a repü­lőtér. Kétszáz méter magassá­gig .kpd''lebegett a .leszállópá­lya felett." Csak egy százméle- res csücskét láttam, de a be­ton elejét nem. Addig még so­ha nem repültem bonyolult időben. Parancsot kaptam, hogy várjak a leszállással, de tudja, hogy van az ember, amikor még forró fejű fiatal, úgy érzi, már mindent tud, amit csak egy pilótának tudnia kell. A bet on pálya csücske volt az egyetlen irányom. A gép alig észrevehetően meg­remegett leszállás közben, az­tán már három keréken gu­rult. Csak később, amikor szo­kás szerint körüljártam a gé­pemet, fedeztem fel, hogy az egyik póttartály megsérült. A ködben, leszállás közben, el­sodortam egy falusi ház an­tennáját. Ha egy méterrel lej­jebb száll a gépem ... Nem fejezi be a mondatot, a régi történet ma is eleven erő­vel él benne. Felesége, két lá­nya van. És fontos feladata: őrizni a haza szabad légterét. nakká változott a háborgó égen. Megpróbáltam átjutni, bár a dolog nem sok jót ígért. A két motor erősen vibrált, a gép meg-megreszketett a ka­vargó széllökésektől. Ügy kel­lett egyensúlyozni, mint egy túltelt csészét. Ilyenkor már csak elemi gondolatai vannak az embernek. Tetteket sugalló gondolatok. Kikerülni a vihar- oól, baj nélkül. A veszélyben lévő hajókon sem engedik szó­hoz az érzelmeket. Nem segít megmenteni az embereket. Az egyik motor akadozva járt, ki­kihagyva. Jegesedés. A pilóták legnagyobb ellensége. A gép hirtelen megbillent. A minde- nit! Megijedtem? A pilóta is ember. Az egyik motor leállt. Huszonnégy utast várnak haza szeretteik. A szeretet ünnepére, össze Ijell szedni minden erőt, uralkodni kell a megbilleni gépen. És dönteni. Pillanatok alatt. És ez a döntés csak égj lehet: megkockáztatni a kény­szerleszállást, mindegy, hogy hol. Lassan előrenyomni 4 botkormányt. A gép orra í. Föld felé fordul. A magasság­mérő mutatója süllyedni kezd. Lejtőn siklunk. Megsejtettek-» valamit az utasok? Nem sza­bad megtudniok a veszélyt! Aj végzetes lehet. És holnap ka­rácsony este van. Engem U vár az asszony és az egyéves kislány, Vera. Sebesen közele­dik a Föld. A dombok között hosszú, elnyújtott völgy. Prá­ga még nyolcvan kilométer Odalenn az életnek semmi je­le. A rádiós homlokán csurog a veríték. Fázom? Melegen, van? A kezem akaratlanul nyúl a futómű csapja után Aztán lehanyatlik. Kerékre szállni a havas szántóföldön... Nem, itt csak csúszni lehet, akár a szánkó. Egyenesbe kell hozni a gépet, aztán kapasz­kodni, kapaszkodni mindenki- nek... Á Hátrasimítja sűrű, tömött haját. . *m — Régi történet, Ma már II 18-sal járjuk a világot. Az­zal ilyen hiba nem fordulhat elő, ha a pilóta pontosan be­tart minden szabályzatot. Oda­fenn, tízezer méter magasam éppen úgy érvényes a közleke­dés rendje, mint idelenn a Föl­dön. A végtelenbevesző eget egyenes légiútak szelik át, amelyek várostól városig, re­pülőtértől repülőtérig vezet­nek. Sem letérni, sem késni nem lehet. A határok átlépé­sénél például legfeljebb két percet „csúszhat” a pilóta és Budapesttől Damaszkuszig, vagy Dar es Salaamig sok ha­tárt kell átlépnie ... Vörös bóják Esteledik. A repülőtér hosz- szú betonkifutóját vörös bó­ják sora világítja meg. Az ezüstszínű gépek most is úgy gördülnek a startvonalra, mint Százszor a Fold kiírni SSÄ? «Ä85* amikor színes rakéta röppen az égre, nekirugaszkodnak a csillagok felé. Prukner Pál Hajnalban otthon ebédelt, éjféltájt otthon vacsorázott. Az ebédjét azonban Afrika föld­jén, Kuwaitban fogyasztotta eL Négyezer kilométer oda, négy­ezer vissza. Tizenkét óra sza­kadatlan repülés. Eddig négymillió kilométert repült. Mintha százszor kerül­te volna meg a Földet. Vagy ötször a Holdba repült volna és onnan vissza. Tizenegyezer órát töltött eddig a levegőben. Azaz: egy ,évet és három hó­napot volt távol a Földtől, fenn a levegőben. Ezerkilenc- százharmincban születeti. A neve: Schwanner István. Fog­lalkozása: a MALÉV pilótája. — Melyik volt élete legne­hezebb útja? — Régen történt, még öt­vennégyben, december 23-án. Akkor még nem II 18-cal, ha­nem Lg 2-vel repültem. Az út­vonal: Budapest—Prága. A gép fedélzetén huszonnégy utas és a személyzet. Pesten száraz, hideg idő volt, amikor elindul­tunk. A Kárpátok fölött azon­ban már nagy pelyhekben hullott a hó. Csodálátosan szép útnak ígérkezett. Az idő­jelzők semmi rendkívülit nem jelentettek. Ám egyszerre a karácsony hangulatát idéző téli égen görgővihar söpört vé­gig. A gép dióhéjnyi kis csó­Magas kereseti lehetőséggel keresünk betanított férfi munkaerőket textilkikészítői munkakörbe, valamint szövő átképzős munkakörbe 16 évet betöltött leányokat. SZÁLLÁST BIZTOSÍTUNK. Jelentkezés levélben: HAZA! PAMUh SZÖVŐGYÁR Budapest IV., Baross u. 99. II I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents