Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
1967. DECEMBER 24.. VASÁRNAP WECV6I „Csak ülnék, ülnék csendesen...66 Marti nákné naponta két darab kétkilós kenyeret vesz a pi lisszentker esz ti nép bojtban, és vasárnaponként négy kiló húst apróz fel pörköltnek. Ha a katonafiú is otthon van, ti- zenegyen ülik körül az asztalt. Martának János kóbányász, kék szemű felesége és kilenc kerek fejű fiú. A legnagyobb már angyalbőrben, a legkisebb Vállas kötényben. A csöppnyi asszonyka mesz- Szebbről menyecskének látszik, csak a rá világító napfényben látni rajta a gyermek- sírásban, dajkálásban töltött évek nyomát. o Hogy rányitunk, éppen tésztát dagaszt a karácsonyi hurkába tölteléknek. Disznóölés volt náluk szombaton, elérte a koca a kétszáz kilót, ideje jött a késnek. — Voltak-e a srácok aznap Iskolában ? ^ — Miért ne — válaszolja. — Csak lábatlankodtak volna. Nem olyan nagy esemény ez hálunk, mint városon, megszokták már. Évente két-há- rom disznóra kerül sor. A jó falatnak örülnek/ A konyhában ülünk, jókora helyiségben. Látni, sok emberre szabták. Mint ahogy minden nagy ebben a házban. Egy éve építették, óriási erőfeszítéssel. Erről faggatom elsősorban. Olyan szokatlan manapság az ekkora család és mellette még az anyagi gyarapodás. — Mi ennek a titka? — Én még el nem gondolkoztam rajta! Igyekezni kell, fogni mindent. Én ezt hazulról hoztam, mi is voltunk elegen testvérek. A kétszobás régi házunkra meg már nézni sem szerettem.' Mindig viz.es volt az oldala, rendet alig lehetett tartani benne. Mondtuk az urammal, addig nem nyugszunk, amíg igazi házat nem hagyunk a gyerekekre. Kövünk volt, egy kis anyagot félretettünk, és OTP-kölcsönt kértünk. Csak negyvenezer forintot kaptunk, de így is kihoztuk. Egy nyáron át ropogott minden izmunk, még a kicsik is sürög- tek, mint a hangyáit. De mire jött az első hideg, mi már belülről néztünk kifelé. A centrifugáról hallott — ke- zefejével hátrább löki a fej- kendőt —, hogy milyen az, amikor nem kell a vizes lepedőt kézzel facsarni. A sok munka mellett is kicsiny a keze, szinte elhinni sem lehet, hogy annyit dolgozik vele. Hajnalok hajnalán kel naponta, útnak indítva a családot. Férjét, két fiát a bányába, a többieket iskolába-óvodába. Rendbe teszi a „csatateret”, ellátja a háztájit, boltba fut, ki a ház végébe, a kertbe, ahol megterem a fazékbavaló. Mosás, vasalás, főzés, takarítás, kert, jószág. Soha meg nem szűnő kör, amely a létét körülfonja. Izgalmas utazásnak számít, ha felmegy Pestre, a legnagyobb távolság, amit megtett, mikor aratni mentek a felvidékre. Mégsem tűnik visz- szamaradottnak. Olvassa az újságokat, utolsó betűig a Nők Lapját, a rádióból tájékozódik, mi újság a világban, s keresi a műsorból a fúvószenét. vés, ami nálunk egyre jut. Csak marakodás lenne a vége. A fiúk megszokták: amíg valamit használni lehet, öröklik egymástól. — Lesz-e a kilenc fiúnak karácsonya? — Miért ne lenne? Megkapják minden évben a fát feldíszítve, alatta az ajándékot, mikor mire telik, és kinek mi kell a legjobban. Hasznos dolgot, a kisebbek azonkívül valami játékot is találnak a csomagban. (5) © © Naponta mos, hetente egyszer nagymosás — mosógéppel. Dicséri, az volt az okos ember, aki a gépet kitalálta. — Hogy becsülnek-e? Nem. Inkább gúnyolnak az emberek. Megjegyzéseket tesznek rám. Sokak szerint az nem munka, gyereket nevelni. Csak amit az irodában dolgoznak, az a becsülni való? Valaki egyszer azt mondta, alkotni kell. Azzal, hogy én kilencszer feküdtem a szülőágyra, embert nevelek a semmi kisgyerekből, talán nem: alkotok? Mire menne itt min-] den, ha mi is csak szép dől- ] gokról locsognánk, aztán csa-i Iád sehol? Anyagi helyzetükről beszél,] érezni belőle, náluk „stabil” ] helye van minden fillérnek.Aj családi pótlékkal együtt hat- i ezer forintnyi a jövedelmük.] Egyre-egyre igazán kevés jut, • mégis rendes az otthonuk. A ] gyerek, akit otthon találtam, ] jólöltözött. 5 ■ ■■ s A hatodik gyerek után érmet, jutalmat kapott Negyvenöt éves, teljhatalommal felruházott: reggelente kiszabja, kinek mi a dolga, ki hordja a vizet a mosáshoz, ki menjen a kicsikért, ki ügyeljen a jószágra. ki a soros az udvarseprésben. Amikor megkérdem, mit kívánna a karácsonyi angyaltól, ha benyitna az ajtón, habozás nélkül rá vágja: — Szobabútort. Egy szobánk még üres. Néha leülnék a fotelbe, és csak ülnék, ülnék csendesen... Komáromi Magda i'WTFTVTéW AT ATT A ráckevei Árpád Tsz II Y IjlllMlllV. Miül I Üvegházában már 10 ezer paprika növekszik a cserepekben és még 250 ezret ültetnek el. Márciusra már szüretelik a termést. Az üvegház hasznosítására kísérletképpen gombát is telepítettek. A kísérlet eredményes volt, 40 ezer forintot jövedelmezett a szövetkezetnek Foto: Gábor forduljanak él. A borversenyeken ilyenkor — tudniillik a zamatpróba után — kiköpik a bort, s csak aztán nyilatkoznak. Kérem; nem tudtam megtenni ... Nyeltem, s csak azután mondtam; soha jobb riz- linget. És következett az első díjat nyert vörös. Hasonló próba, hasonlóan szívből fakadó — ha mondom! — kinyilatkozások. Közben, természetesen, hogy hű legyek az igazsághoz, arról Is elejtettem néhány szót; bizony, erejükben sem utolsók ezek a bajnok itókák. A házigazda — Siket Gábor — egyetlen kortyot sem ivott, mint akinek már nem újság, hogy jók a borai, s nem is vesztegeti ilyen haszontálanságok- kal az energiáját, hogy kóstolgasson. Olykor úgy tűnt, ahogy ott a pincét jártuk, mintha nem is az „Oh, mister Alkohol” nyugalmát háborgattuk volna, hanem éppen ellenkezően a művészet csarnokában — ha ugyan az effajta csarnokoknak nincs közvetlen közük a művészethez! — nyílt volna alkalmunk betekinteni. Szóval, mintha egy tárlaton jártam volna, s a tárlatvezető: Siket Gábor. Ha valamit nem vennék észre — mondjuk a kadarkánál: benne van-e a fajtajelleg? — a tárlat vezető (mit is beszélek?), szóval Siket Gábor figyelmeztet, hogy a bor színé- ,, nek és zamaténak, hovatovább | töménységének — valami össz- S hangja van. Nekem ekkor az í jutott eszembe, hogy valaki — $ értő ember — megmagyaráz- § za, amit tudok, látok, érzek, j! csak éppen megfogalmazni ]; nincs elég készségem ... Egy- ^ szóval, hogy a Mona Lisa nagy ^ festmény, de tudom-e, mi a titka? Tudok-e a madonna mo- * sólyának megfejthetetlen rej- ;] télyéről? ^ Hagyjuk azonban a nagy ^ szavakat — az olvasó még. azt § hinné: „a bor tette ezt, az át- kozott ital” —, valójában nem % erről van szó. A pince, ahol $ jöttünk-mentünk. kínált más ^ érdekességet is. Mert | nézzük csak a hordókat. Helyi, dömsödi tölgyekből ké- ^ szültek. Siket Gábor édesapja ^ — jó negyven esztendeje — S még madarakat is látott eze- $ ken a tölgyeken, amelyek most S] a testükből hasított szép ívű ^ bordáik által bort ölelnek. Le- ^ het-e szebb vége fának? ^ Ezek az öreg hordók külön- ^ ben még mintha titkok nyit- 5 ját is sejtették volna egy pil- S lanatra. Vagyis, hogy mi a Si- § két Gábor titka. Igen, először ^ az jut az ember eszébe, hogy N talán ezeknek a különleges hordóknak lehet valami varázsuk, hogy a fiatal dömsödi gazda 1961 óta — amikoris három első díjat nyert boraival a megyei versenyben — egyre- másra aratja a sikereit a különböző rendű-rangú borversenyeken. Dehát a borbajnok, akinek nyolc serleg, s számos más dísztárgy sorakozik a vitrinjében, s megannyi kitüntető oklevél tulajdonosa — nem szereti a romantikus talányokat. — Minden azon múlik, hogyan kezelik a bort — mondta egyszerűen, s figyelmeztetett, hogy egyébként a szövetkezetnek, a dömsödi Aranykalásznak a borai is egyre-más- ra nyerik a díjakat, pedig ott ugye másmilyen hordók vannak. Ez igaz is. Csakugyan másféle hordókban tartják, érlelik a bort az Aranykalász pincéjében, s tavaly országos első díjat is szereztek, mi több, a nemzetközi borversenyen is „dobogóra kerültek”, azaz ezüstérpiet nyertek. Mindösz- sze annyi kívánkozik még ide, hogy különben Siket Gábor az Aranykalász főkertésze. — Tehát jól kell kezelni a bort — mondtam, s húztam egyet a díjnyertes fehérből — szóval ennyi az egész... — Ennyi. — Ügy mondják ezt kérem, hogy a bornak is élete van, mint az embernek — magyarázta Fekete Zoltán tanár úr, aki látogatóba jött a dömsödi bor bajnokhoz, s ugyancsak szakember: a Budapesti Kertészeti és Szőlészeti Technikumban oktatja a borászatot Néhány esztendeje Siket Gábor is nála vizsgázott, mint levelező hallgató. — A bornak is van ifjúkora — folytatta a magyarázatot a tanár úr —v van neki ugye érett kora, a vénül is. Minden korában másként kell vele bánni. Megkóstoltuk az idei bort is; mondhatom, tüzes ifjúságot él. Serdülő még ugyan, nincs letisztulva, de már sejteni lehet, hogy mi lakozik benne. Ha mostohán a sorsára hagynák, könnyen elkallód- nának az értékei, de megkap mindent, amire szüksége van. Az ember persze nem köny- nyen mond le róla, hogy ahol titkokat sejt, ott végülis titkokat tudjon meg Tovább érdeklődtem, hogy mégis milyen módszerek szerint történik ez a borkezelés. A házigazdán látszott, hogy gondot okozott neki a kérdés. Nem válaszolt mindjárt. Végül lakása könyvespolcához vezetett Siket Gábor: — Ezekben vannak a módszerek — mutatta a könyveit. Mindenféle szőlészeti, borászati irodalom sorakozott itt-; középiskolás tankönyvek, népszerű kézikönyvek, majd s a híres Rakcsányi professzor vaskos munkája. Ez utóbbi különben egyetemi tankönyv,« vizsgázik is belőle Siket Gábor, aki — csak úgy mellékesen szólva — a harmadik év végén jár a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola levelező karán. — Tehát, aki ezt a halom könyvet itt elolvassa, s megtanulja mind, amit ezekben ösz- szehordtak; abból lesz a jó, versenyképes bortermelő. — Még nem biztos! — mondta Fekete tanár úr. — Szorgalom is kell hozzá, ha valaki be akarja tartani az előírásokat. Aztán mit érne ez az egész tudomány tapasztalatok nélkül? Végül, érzék dolga is ez. A házigazda tiltakozott, hogy ennyi erényt tulajdonítsunk neki. — Az a baj — mondta —, hogy legtöbben nem foglalkoznak eleget a borral, nem kezelik megfelelően tisztán, és lehetne sorolni a hibákat... Elég az hozzá, nincs elég ellenfél: ez az én sikereim titka. Erre mi gyorsan összeütöttük a poharainkat Fekete tanár úrral, s meghúztuk a nedűt, majd olyan tiszta^ szívből tiltakoztunk, hogy nem jöhetett utána semmilyen ellenvélemény. — Aki tud, az tud — mondtuk, s éltettük a borbajnokot. Dékiss János A FŐVÁROSI VILLAMOSVASÚT felvételre keres: kocsivezetőt. kalauzt, tékezőt-csatolót, váltóőrt, kőművest, lakatost, lemezlakatost, ácsot, bádogost, tetőfedőt, villanyszerelőt, esztergályost, fényezőt, maróst, betanított munkást, segédmunkást (férfi, nő), takarítónőt, felépítményest (pályamunkást), váltótisztítót, kábeles segédmunkást címfestőt FELVITELI Budapest VII.. Akácfa u. 15. Bort kupába, bort...! — mondtam, miközben játékos csengéssel telt a poharam, aztán már hajtanám is le a nedűt, de félúton megáll a karom. Vigyázzunk! Én itt nem holmi borissza vagyok, hanem szakértő. Nem elég lenyelni az italt, majd meg kijelenteni: „ez igen!” Meg kell mondani, hogy mi a véleményem: illatáról, zamatáról, s a színét is méltányolni szokás. Szóval álljon meg a menet... A házigazda csakugyan érdeklődéssel nézett felém, hogy mit szólok tavaly termett fehér borához, amely az idén szerzett első díjat a Pest megyei borversenyen, így hát nem engedhettem a csábításnak. Előbb a villany felé fordítottam a poharat, s nézegettem, nézegettem — milyen gyönyörűen törik meg benne a fény. Nem vitás, az aranyvíz (ha egyáltalán van ilyen!) sem tündökölhet különbül. A következőkben illő tisztelettel belenyaltam a csodás tükrözésú italba, megforgattam, „megrágtam” a számban az első kortyot, s jönni kell a nyilatkozatnak a zamatról — különben; micsoda zamat! —, de én először nyeltem egy nagyot... A gyengébb idegzetúek most Látogatás a borbajnoknál # Rózsaszínű riport a dömsödi borok titkairól Mert ha fokról fokra is, a valamikor gyárat sem látott ember munkássá, a szó nemes és igaz értelmében vett nagyüzemi munkássá kupálódik. Nagy dolog ez gyáron belül, s társadalmi méretekben is. Sok minden kell ehhez a folyamathoz. Rengeteg szakmai tanfolyam. Nyílt légkörű termelési értekezlet. Nyitott ajtók, jó szó. Ez sokszor mindennél többet ér Az emberek nemegyszer semmi mást nem kívánnak, mint hogy meghallgassák őket. Kibeszélhessék azt. ami görcsberándult bennük. Es sajnálni tőlük az erre szánt időt? Rossz vezető az, aki elpocsékolt óráknak fogja fel ezt. És ebben, magam szerint, semmiféle változást nem hoz az új mechanizmus, mármint visszafelé. Mert előre: kell, hogy hozzon! Nem az ilyen meg olyan műszaki, köz- gazdasági törvények, feltételek, összefüggések érdeklik a gyári embereket. Ez néhány tucat vezető dolga, felelőssége. A nagy többséget az- érdekli, mennyi a becsülete a gyárban? Anyagiakban, erkölcsiekben. Mert most is szép számmal vannak, akik bejönnek hozzám, s megkérdik: fél éve új helyen vannak, hogyan látom, sikerült beilleszkedniük? A gyár: bonyolult szerkezet, bonyolult gépészetileg, tech- tiológiailag, s még bonyolultabb emberileg. Legutóbb Is írásbeli figyelmeztetést adtam az egyik művezetőnek, mert — ordított.. Ám miért ordított? Mert az emberek saját testi épségüket veszélyeztették, hiába figyelmeztette előre őket. Mégis: egy vezető nem veszítheti el a fejét. Az ordítás nem vezetői stílus! Más. Soron kívüli jutalmat adattam — háromszáz forintot — az üveggyár éjszakás művezetőjének, mert amikor éjjel fél kettőkor bejöttem, mindent tökéletes rendben találtam nála. Híre ment? De még mennyire! Ezt akartam ... Mert nem gyeplő a vezetés, egyszer rövidebbre fogni, másszor hosszabbra ereszteni, hanem: lélektan. Megérteni, mi munkál az emberekben, minek milyen visszhangja támadhat, mi milyen reakciókat vált ki, s így tovább. Akik most kezdik, azok már az egyetemen tanulják. Mi, öregebbek, régebben kezdők, a magunk bőrén, kárán, kínlódásain át tanultuk meg a gyári lélektant. Ha megtanultuk. Mert minden nap kritika a tudományunkról, minden igazságtalanul megbántott ember egy-egy elégtelen jegy a bizonyítványunkban. Nem győzöm eleget hangoztatni: a dolgozó azért jön a gyárba, hogy dolgozzon. Minden másra ott vannak az ilyen meg olyan című, rangú, beosztású vezetők. Ne packázzon egyetlen irodista se a papírjai mellől a munkással, de: a munkás se cigarettázzon félórákat, pocsékolja az anyagot. Mert azt is magyarázgatom sűrűn, hogy nem az a lényeges, ki hol lóg, irodában-e vagy a műhelyben, hanem maga a lógás a felháborító. Akad, aki buzgón bólogat rá, de amikor a szeme előtt történik mindez, semmi pénzért ki nem nyitná a száját... Hát erre is tanítani kell az embereket. És ahhoz, hogy azt, amit a tanító mond, elfogadják, elfogadhassák, a tanító példamutatása kell. Mert prédikációt eleget hallgathattak az emberek. És régóta rájöttek, hogy a ráolvasás semmit nem segít. A példamutatás annál többet! Bejött hozzám egy egyedülálló asszonyka: rosszul tanul a gyerek. Egymaga keres, világos, hogy nincs pénze külön korrepetálásra. Megkértem Itt egy mérnököt: matematikából, fizikából segít a kölyöknek, s azóta már nem visz szekun- dákat haza. Volt, aki mellé odaadtam a gyári jogászt, hogy végre egyenesbe jusson bonyolult peres ügyével. Apróságok, igaz? Dehát az élet, még gyáron belül is, ilyen apróságokból áll. A nyugtalan, az ideges ember nem tud jól dolgozni. Márpedig nekünk nyugodt, jól dolgozó emberek kellenek. Rajtuk segítek, a gyárat segítem. Elválaszthatatlan a kettő. Bontottak néhány épületet a gyárban, jöttek a bontási anyagért. Rendben van, kapjon, aki rászorul és aki: megérdemli! Mert a gyár az gyár: a munka dönt, a tanúsított magatartás. Csak abból megélni, hogy én szegényebb vagyok, miht a mellettem dolgozó, nem lehet. Nem erkölcsös. És ezt meg kell mondani! Mert volt olyan ember, akit azonnali hatállyal el kellett bocsátanunk, s akivel én beszéltem utoljára. Férfi létére sírva mondta: „ha nekem előbb mondják el mindezt” ... Hát itt van hallatlan nagy felelőssége minden vezetőnek, a művezetőtől az igazgatóig. Mert az egyszemélyi felelősség nem egyetlen személy felelősségét jelenti gyáron belül, hanem minden területen a felelős vezetőét. Ha ez Így lesz. akkor nekem is könnyebb lesz, ezért szorgalmazom. Tíz esztendeje egy volt laktanyából kellett megteremteni az Egyesült Izzó váci Tv Képcső- és Alkatrész- gyárát. Nagyjából sikerült. Most már mind több erő. energia és kedv jut arra, hogy az ötvenvalahány helyről bejáró 1800 ember — kollektíva legyen. Ha meglesz ez is, akkor tényleg ember és gyár harmóniája teremtődik meg. És ez az a legtöbb, legfontosabb, amit rámbíztak, amikor azt mondták: Brabecz József, te leszel a képcsőgyár igazgatója ... M. O.