Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-24 / 304. szám

1967. DECEMBER 24.. VASÁRNAP WECV6I „Csak ülnék, ülnék csendesen...66 Marti nákné naponta két da­rab kétkilós kenyeret vesz a pi lisszentker esz ti nép bojtban, és vasárnaponként négy kiló húst apróz fel pörköltnek. Ha a katonafiú is otthon van, ti- zenegyen ülik körül az asztalt. Martának János kóbányász, kék szemű felesége és kilenc kerek fejű fiú. A legnagyobb már angyalbőrben, a legkisebb Vállas kötényben. A csöppnyi asszonyka mesz- Szebbről menyecskének lát­szik, csak a rá világító nap­fényben látni rajta a gyermek- sírásban, dajkálásban töltött évek nyomát. o Hogy rányitunk, éppen tész­tát dagaszt a karácsonyi hur­kába tölteléknek. Disznóölés volt náluk szombaton, elérte a koca a kétszáz kilót, ideje jött a késnek. — Voltak-e a srácok aznap Iskolában ? ^ — Miért ne — válaszolja. — Csak lábatlankodtak volna. Nem olyan nagy esemény ez hálunk, mint városon, meg­szokták már. Évente két-há- rom disznóra kerül sor. A jó falatnak örülnek/ A konyhában ülünk, jókora helyiségben. Látni, sok ember­re szabták. Mint ahogy min­den nagy ebben a házban. Egy éve építették, óriási erőfeszí­téssel. Erről faggatom elsősorban. Olyan szokatlan manapság az ekkora család és mellette még az anyagi gyarapodás. — Mi ennek a titka? — Én még el nem gondol­koztam rajta! Igyekezni kell, fogni mindent. Én ezt hazulról hoztam, mi is voltunk elegen testvérek. A kétszobás régi há­zunkra meg már nézni sem szerettem.' Mindig viz.es volt az oldala, rendet alig lehetett tar­tani benne. Mondtuk az uram­mal, addig nem nyugszunk, amíg igazi házat nem hagyunk a gyerekekre. Kövünk volt, egy kis anyagot félretettünk, és OTP-kölcsönt kértünk. Csak negyvenezer forintot kaptunk, de így is kihoztuk. Egy nyá­ron át ropogott minden iz­munk, még a kicsik is sürög- tek, mint a hangyáit. De mire jött az első hideg, mi már be­lülről néztünk kifelé. A centrifugáról hallott — ke- zefejével hátrább löki a fej- kendőt —, hogy milyen az, amikor nem kell a vizes lepe­dőt kézzel facsarni. A sok munka mellett is kicsiny a ke­ze, szinte elhinni sem lehet, hogy annyit dolgozik vele. Hajnalok hajnalán kel napon­ta, útnak indítva a családot. Férjét, két fiát a bányába, a többieket iskolába-óvodába. Rendbe teszi a „csatateret”, el­látja a háztájit, boltba fut, ki a ház végébe, a kertbe, ahol megterem a fazékbavaló. Mo­sás, vasalás, főzés, takarítás, kert, jószág. Soha meg nem szűnő kör, amely a létét körül­fonja. Izgalmas utazásnak szá­mít, ha felmegy Pestre, a leg­nagyobb távolság, amit meg­tett, mikor aratni mentek a felvidékre. Mégsem tűnik visz- szamaradottnak. Olvassa az újságokat, utolsó betűig a Nők Lapját, a rádióból tájékozódik, mi újság a világban, s keresi a műsorból a fúvószenét. vés, ami nálunk egyre jut. Csak marakodás lenne a vége. A fiúk megszokták: amíg va­lamit használni lehet, öröklik egymástól. — Lesz-e a kilenc fiúnak karácsonya? — Miért ne lenne? Megkap­ják minden évben a fát fel­díszítve, alatta az ajándékot, mikor mire telik, és kinek mi kell a legjobban. Hasznos dol­got, a kisebbek azonkívül va­lami játékot is találnak a cso­magban. (5) © © Naponta mos, hetente egy­szer nagymosás — mosógép­pel. Dicséri, az volt az okos ember, aki a gépet kitalálta. — Hogy becsülnek-e? Nem. Inkább gúnyolnak az emberek. Megjegyzéseket tesznek rám. Sokak szerint az nem munka, gyereket nevelni. Csak amit az irodában dolgoznak, az a be­csülni való? Valaki egyszer azt mondta, alkotni kell. Azzal, hogy én kilencszer feküdtem a szülőágyra, embert nevelek a semmi kisgyerekből, talán nem: alkotok? Mire menne itt min-] den, ha mi is csak szép dől- ] gokról locsognánk, aztán csa-i Iád sehol? Anyagi helyzetükről beszél,] érezni belőle, náluk „stabil” ] helye van minden fillérnek.Aj családi pótlékkal együtt hat- i ezer forintnyi a jövedelmük.] Egyre-egyre igazán kevés jut, • mégis rendes az otthonuk. A ] gyerek, akit otthon találtam, ] jólöltözött. 5 ■ ■■ s A hatodik gyerek után ér­met, jutalmat kapott Negy­venöt éves, teljhatalommal fel­ruházott: reggelente kiszabja, kinek mi a dolga, ki hordja a vizet a mosáshoz, ki menjen a kicsikért, ki ügyeljen a jó­szágra. ki a soros az udvarsep­résben. Amikor megkérdem, mit kí­vánna a karácsonyi angyaltól, ha benyitna az ajtón, habozás nélkül rá vágja: — Szobabútort. Egy szobánk még üres. Néha leülnék a fo­telbe, és csak ülnék, ülnék csendesen... Komáromi Magda i'WTFTVTéW AT ATT A ráckevei Árpád Tsz II Y IjlllMlllV. Miül I Üvegházában már 10 ezer paprika növekszik a cse­repekben és még 250 ezret ültetnek el. Márciusra már szüretelik a termést. Az üvegház hasznosítására kísérlet­képpen gombát is telepítettek. A kísérlet eredményes volt, 40 ezer forintot jövedelmezett a szövetkezetnek Foto: Gábor forduljanak él. A borverse­nyeken ilyenkor — tudniillik a zamatpróba után — kiköpik a bort, s csak aztán nyilatkoz­nak. Kérem; nem tudtam meg­tenni ... Nyeltem, s csak az­után mondtam; soha jobb riz- linget. És következett az első díjat nyert vörös. Hasonló próba, hasonlóan szívből fakadó — ha mondom! — kinyilatkozá­sok. Közben, természetesen, hogy hű legyek az igazsághoz, arról Is elejtettem néhány szót; bizony, erejükben sem utolsók ezek a bajnok itókák. A házigazda — Siket Gábor — egyetlen kortyot sem ivott, mint akinek már nem újság, hogy jók a borai, s nem is vesz­tegeti ilyen haszontálanságok- kal az energiáját, hogy kóstol­gasson. Olykor úgy tűnt, ahogy ott a pincét jártuk, mintha nem is az „Oh, mister Alko­hol” nyugalmát háborgattuk volna, hanem éppen ellenke­zően a művészet csarnokában — ha ugyan az effajta csarno­koknak nincs közvetlen közük a művészethez! — nyílt volna alkalmunk betekinteni. Szó­val, mintha egy tárlaton jár­tam volna, s a tárlatvezető: Si­ket Gábor. Ha valamit nem vennék ész­re — mondjuk a kadarkánál: benne van-e a fajtajelleg? — a tárlat vezető (mit is beszé­lek?), szóval Siket Gábor fi­gyelmeztet, hogy a bor színé- ,, nek és zamaténak, hovatovább | töménységének — valami össz- S hangja van. Nekem ekkor az í jutott eszembe, hogy valaki — $ értő ember — megmagyaráz- § za, amit tudok, látok, érzek, j! csak éppen megfogalmazni ]; nincs elég készségem ... Egy- ^ szóval, hogy a Mona Lisa nagy ^ festmény, de tudom-e, mi a titka? Tudok-e a madonna mo- * sólyának megfejthetetlen rej- ;] télyéről? ^ Hagyjuk azonban a nagy ^ szavakat — az olvasó még. azt § hinné: „a bor tette ezt, az át- kozott ital” —, valójában nem % erről van szó. A pince, ahol $ jöttünk-mentünk. kínált más ^ érdekességet is. Mert | nézzük csak a hordókat. Helyi, dömsödi tölgyekből ké- ^ szültek. Siket Gábor édesapja ^ — jó negyven esztendeje — S még madarakat is látott eze- $ ken a tölgyeken, amelyek most S] a testükből hasított szép ívű ^ bordáik által bort ölelnek. Le- ^ het-e szebb vége fának? ^ Ezek az öreg hordók külön- ^ ben még mintha titkok nyit- 5 ját is sejtették volna egy pil- S lanatra. Vagyis, hogy mi a Si- § két Gábor titka. Igen, először ^ az jut az ember eszébe, hogy N talán ezeknek a különleges hordóknak lehet valami vará­zsuk, hogy a fiatal dömsödi gazda 1961 óta — amikoris há­rom első díjat nyert boraival a megyei versenyben — egyre- másra aratja a sikereit a kü­lönböző rendű-rangú borver­senyeken. Dehát a borbajnok, akinek nyolc serleg, s számos más dísztárgy sorakozik a vit­rinjében, s megannyi kitünte­tő oklevél tulajdonosa — nem szereti a romantikus talányo­kat. — Minden azon múlik, ho­gyan kezelik a bort — mond­ta egyszerűen, s figyelmezte­tett, hogy egyébként a szövet­kezetnek, a dömsödi Aranyka­lásznak a borai is egyre-más- ra nyerik a díjakat, pedig ott ugye másmilyen hordók van­nak. Ez igaz is. Csakugyan másfé­le hordókban tartják, érlelik a bort az Aranykalász pincé­jében, s tavaly országos első díjat is szereztek, mi több, a nemzetközi borversenyen is „dobogóra kerültek”, azaz ezüstérpiet nyertek. Mindösz- sze annyi kívánkozik még ide, hogy különben Siket Gábor az Aranykalász főkertésze. — Tehát jól kell kezelni a bort — mondtam, s húztam egyet a díjnyertes fehérből — szóval ennyi az egész... — Ennyi. — Ügy mondják ezt kérem, hogy a bornak is élete van, mint az embernek — magya­rázta Fekete Zoltán tanár úr, aki látogatóba jött a dömsödi bor bajnokhoz, s ugyancsak szakember: a Budapesti Ker­tészeti és Szőlészeti Techni­kumban oktatja a borászatot Néhány esztendeje Siket Gá­bor is nála vizsgázott, mint levelező hallgató. — A bornak is van ifjúkora — folytatta a magyarázatot a tanár úr —v van neki ugye érett kora, a vénül is. Minden korában másként kell vele bánni. Megkóstoltuk az idei bort is; mondhatom, tüzes ifjúsá­got él. Serdülő még ugyan, nincs letisztulva, de már sej­teni lehet, hogy mi lakozik benne. Ha mostohán a sorsá­ra hagynák, könnyen elkallód- nának az értékei, de megkap mindent, amire szüksége van. Az ember persze nem köny- nyen mond le róla, hogy ahol titkokat sejt, ott végülis tit­kokat tudjon meg Tovább ér­deklődtem, hogy mégis milyen módszerek szerint történik ez a borkezelés. A házigazdán látszott, hogy gondot okozott neki a kérdés. Nem válaszolt mindjárt. Végül lakása köny­vespolcához vezetett Siket Gá­bor: — Ezekben vannak a mód­szerek — mutatta a könyveit. Mindenféle szőlészeti, borá­szati irodalom sorakozott itt-; középiskolás tankönyvek, nép­szerű kézikönyvek, majd s a híres Rakcsányi professzor vaskos munkája. Ez utóbbi különben egyetemi tankönyv,« vizsgázik is belőle Siket Gábor, aki — csak úgy mellékesen szólva — a har­madik év végén jár a Kerté­szeti és Szőlészeti Főiskola le­velező karán. — Tehát, aki ezt a halom könyvet itt elolvassa, s megta­nulja mind, amit ezekben ösz- szehordtak; abból lesz a jó, versenyképes bortermelő. — Még nem biztos! — mond­ta Fekete tanár úr. — Szorga­lom is kell hozzá, ha valaki be akarja tartani az előírá­sokat. Aztán mit érne ez az egész tudomány tapasztalatok nélkül? Végül, érzék dolga is ez. A házigazda tiltakozott, hogy ennyi erényt tulajdonít­sunk neki. — Az a baj — mondta —, hogy legtöbben nem foglalkoz­nak eleget a borral, nem keze­lik megfelelően tisztán, és le­hetne sorolni a hibákat... Elég az hozzá, nincs elég el­lenfél: ez az én sikereim tit­ka. Erre mi gyorsan összeütöt­tük a poharainkat Fekete ta­nár úrral, s meghúztuk a ne­dűt, majd olyan tiszta^ szívből tiltakoztunk, hogy nem jöhe­tett utána semmilyen ellenvé­lemény. — Aki tud, az tud — mond­tuk, s éltettük a borbajnokot. Dékiss János A FŐVÁROSI VILLAMOSVASÚT felvételre keres: kocsivezetőt. kalauzt, tékezőt-csatolót, váltóőrt, kőművest, lakatost, lemezlakatost, ácsot, bádogost, tetőfedőt, villanyszerelőt, esztergályost, fényezőt, maróst, betanított munkást, segéd­munkást (férfi, nő), takarítónőt, felépítményest (pályamunkást), váltótisztítót, kábeles segéd­munkást címfestőt FELVITELI Budapest VII.. Akácfa u. 15. Bort kupába, bort...! — mondtam, miközben játékos csengéssel telt a poharam, az­tán már hajtanám is le a ne­dűt, de félúton megáll a ka­rom. Vigyázzunk! Én itt nem holmi borissza vagyok, hanem szakértő. Nem elég lenyelni az italt, majd meg kijelenteni: „ez igen!” Meg kell mondani, hogy mi a véleményem: illatá­ról, zamatáról, s a színét is méltányolni szokás. Szóval áll­jon meg a menet... A házigazda csakugyan ér­deklődéssel nézett felém, hogy mit szólok tavaly termett fe­hér borához, amely az idén szerzett első díjat a Pest me­gyei borversenyen, így hát nem engedhettem a csábítás­nak. Előbb a villany felé for­dítottam a poharat, s nézeget­tem, nézegettem — milyen gyönyörűen törik meg benne a fény. Nem vitás, az aranyvíz (ha egyáltalán van ilyen!) sem tündökölhet különbül. A kö­vetkezőkben illő tisztelettel be­lenyaltam a csodás tükrözésú italba, megforgattam, „meg­rágtam” a számban az első kortyot, s jönni kell a nyilat­kozatnak a zamatról — külön­ben; micsoda zamat! —, de én először nyeltem egy nagyot... A gyengébb idegzetúek most Látogatás a borbajnoknál # Rózsaszínű riport a dömsödi borok titkairól Mert ha fokról fokra is, a va­lamikor gyárat sem látott em­ber munkássá, a szó nemes és igaz értelmében vett nagyüze­mi munkássá kupálódik. Nagy dolog ez gyáron belül, s társa­dalmi méretekben is. Sok minden kell ehhez a folya­mathoz. Rengeteg szakmai tanfolyam. Nyílt légkörű ter­melési értekezlet. Nyitott aj­tók, jó szó. Ez sokszor min­dennél többet ér Az emberek nemegyszer semmi mást nem kívánnak, mint hogy meghall­gassák őket. Kibeszélhessék azt. ami görcsberándult ben­nük. Es sajnálni tőlük az er­re szánt időt? Rossz vezető az, aki elpocsékolt óráknak fogja fel ezt. És ebben, magam sze­rint, semmiféle változást nem hoz az új mechanizmus, már­mint visszafelé. Mert előre: kell, hogy hozzon! Nem az ilyen meg olyan műszaki, köz- gazdasági törvények, feltéte­lek, összefüggések érdeklik a gyári embereket. Ez néhány tucat vezető dolga, felelőssége. A nagy többséget az- érdekli, mennyi a becsülete a gyár­ban? Anyagiakban, erköl­csiekben. Mert most is szép számmal vannak, akik bejön­nek hozzám, s megkérdik: fél éve új helyen vannak, hogyan látom, sikerült beilleszked­niük? A gyár: bonyolult szerkezet, bonyolult gépészetileg, tech- tiológiailag, s még bonyolul­tabb emberileg. Legutóbb Is írásbeli figyelmeztetést adtam az egyik művezetőnek, mert — ordított.. Ám miért ordított? Mert az emberek saját testi épségüket veszélyeztették, hiába figyelmeztette előre őket. Mégis: egy vezető nem veszítheti el a fejét. Az ordí­tás nem vezetői stílus! Más. Soron kívüli jutalmat adat­tam — háromszáz forintot — az üveggyár éjszakás műveze­tőjének, mert amikor éjjel fél kettőkor bejöttem, min­dent tökéletes rendben talál­tam nála. Híre ment? De még mennyire! Ezt akartam ... Mert nem gyeplő a vezetés, egyszer rövidebbre fogni, más­szor hosszabbra ereszteni, ha­nem: lélektan. Megérteni, mi munkál az emberekben, mi­nek milyen visszhangja tá­madhat, mi milyen reakció­kat vált ki, s így tovább. Akik most kezdik, azok már az egyetemen tanulják. Mi, öregebbek, régebben kezdők, a magunk bőrén, kárán, kín­lódásain át tanultuk meg a gyári lélektant. Ha megtanul­tuk. Mert minden nap kritika a tudományunkról, minden igazságtalanul megbántott ember egy-egy elégtelen jegy a bizonyítványunkban. Nem győzöm eleget hangoztatni: a dolgozó azért jön a gyárba, hogy dolgozzon. Minden más­ra ott vannak az ilyen meg olyan című, rangú, beosztású vezetők. Ne packázzon egyet­len irodista se a papírjai mel­lől a munkással, de: a mun­kás se cigarettázzon félórákat, pocsékolja az anyagot. Mert azt is magyarázgatom sűrűn, hogy nem az a lényeges, ki hol lóg, irodában-e vagy a mű­helyben, hanem maga a lógás a felháborító. Akad, aki buz­gón bólogat rá, de amikor a szeme előtt történik mindez, semmi pénzért ki nem nyitná a száját... Hát erre is taníta­ni kell az embereket. És ah­hoz, hogy azt, amit a tanító mond, elfogadják, elfogadhas­sák, a tanító példamutatása kell. Mert prédikációt eleget hallgathattak az emberek. És régóta rájöttek, hogy a rá­olvasás semmit nem segít. A példamutatás annál többet! Bejött hozzám egy egyedül­álló asszonyka: rosszul tanul a gyerek. Egymaga keres, vi­lágos, hogy nincs pénze külön korrepetálásra. Megkértem Itt egy mérnököt: matematikából, fizikából segít a kölyöknek, s azóta már nem visz szekun- dákat haza. Volt, aki mellé odaadtam a gyári jogászt, hogy végre egyenesbe jusson bonyo­lult peres ügyével. Apróságok, igaz? Dehát az élet, még gyá­ron belül is, ilyen apróságok­ból áll. A nyugtalan, az ide­ges ember nem tud jól dol­gozni. Márpedig nekünk nyu­godt, jól dolgozó emberek kel­lenek. Rajtuk segítek, a gyá­rat segítem. Elválaszthatatlan a kettő. Bontottak néhány épületet a gyárban, jöttek a bontási anyagért. Rendben van, kapjon, aki rászorul és aki: megérdemli! Mert a gyár az gyár: a munka dönt, a ta­núsított magatartás. Csak ab­ból megélni, hogy én szegé­nyebb vagyok, miht a mellet­tem dolgozó, nem lehet. Nem erkölcsös. És ezt meg kell mondani! Mert volt olyan em­ber, akit azonnali hatállyal el kellett bocsátanunk, s akivel én beszéltem utoljára. Férfi létére sírva mondta: „ha ne­kem előbb mondják el mind­ezt” ... Hát itt van hallatlan nagy felelőssége minden veze­tőnek, a művezetőtől az igaz­gatóig. Mert az egyszemélyi felelősség nem egyetlen sze­mély felelősségét jelenti gyá­ron belül, hanem minden te­rületen a felelős vezetőét. Ha ez Így lesz. akkor nekem is könnyebb lesz, ezért szorgal­mazom. Tíz esztendeje egy volt laktanyából kellett meg­teremteni az Egyesült Izzó vá­ci Tv Képcső- és Alkatrész- gyárát. Nagyjából sikerült. Most már mind több erő. energia és kedv jut arra, hogy az ötvenvalahány helyről be­járó 1800 ember — kollektíva legyen. Ha meglesz ez is, ak­kor tényleg ember és gyár harmóniája teremtődik meg. És ez az a legtöbb, legfonto­sabb, amit rámbíztak, amikor azt mondták: Brabecz József, te leszel a képcsőgyár igazga­tója ... M. O.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents