Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-09 / 265. szám

1967. NOVEMBER 9., CSÜTÖRTÖK TERÜLETI BAJNOKOK: Budakalász, Dunakeszi Vasutas, Magléd és Üjhartyán A területi labdarúgó-bajnokság­ban az utolsó fordulót játszották. Az Északi és a Déli csoportban csak most dőlt el a feljutást je­lentő elsőség sorsa. Az a való­színű, hogy a megyei bajnokság­ból 4 csapat esik ki s Így a terü­letnek a 13. és 14. helyezetteken kívül a két legrosszabb 12. helye­zett mond búcsút. Hét hete veretlenül A legutóbbi hét forduló ]LSK akadályain lllllg veretlenül ju­HH tott túl a mW Ceglédi Vas­W* utas. Hétfőn Its éllovas Szolnok MTE ott­honában 3:3 (1:0) arányú dön­tetlennel végzett. Szigeti Ferenc edző ennek ellenére elégedetlen az együt­tes teljesítményével. Akárcsak Mezsőkovácsházán, Szolnokon Is a korábban legjobb csapat­rész, a védelem gyengélke­dett s emiatt húzott el 3:0-ra t hazai gárda. Igaz, egyik gól­juk sem esett akcióból. Ezután kissé engedett az iramból az éllovas, s ekkor egyenlített a Pest megyei együttes. ' Sok ceglédi szurkoló kisérte el csapatát autóbuszon, gép­kocsin, az 1500 néző jelentős részét ők alkották. Az edző re­méli, hogy a hátralevő két for­dulóban jobban játszik a csa­pat, amelynek teljesítményén az elbizakodottság jelei mutat­koztál?:. A CVSE mindkét ta­lálkozóját Cegléden vívja, de nem a Vasutas-pályán, hanem ti gerjei Építők sporttelepen. Á Vasutas-pálya játékterét ugyanis füvesítik, már egy he­te megkezdődött a munka. Végezetül a szolnoki összeál­lítás: Hamza — Cseh, Oláh, Vá­gó, Kábák, Halmi, Csurgai, Kökény, Csontos, Liptai, Papa- dimitriusz. G: Liptai (2), Csontos. Jó: Cseh, Oláh, Kökény. A Keleti csoport állása 1. SZMTE 28 19 6 3 63:24 44 2. SZVSE 23 15 9 4 58:38 39 3. Budai Spart. 28 14 5 9 49:31 33 4. Jászberény 28 12 7 9 43:42 31 5. Cegléd 28 12 6 10 58:37 30 6. Kecskemét 28 10 9 9 28:25 2‘) 7. KISTEXT 28 11 6 11 49:35 28 8. Sz. MÁV 28 9 9 10 45:37 27 9. Pénzügyőr 28 12 3 13 56:51 27 10. Gyula 28 11 5 12 40:54 27 11. MGM Debr. 28 9 8 11 36:43 26 12. Goldberger 28 11 4 13 42:52 26 13. K.-félegyh. 28 10 5 13 34:53 25 14. B.-csaba 28 9 6 13 26:39 24 15. Mk.-háza 28 7 3 18 23:57 17 16. Martfű 28 6 3 19 27:57 15 a megyei konferenciára November 19-én lesz a me­gyei konferencia. A PTS szer­da délutáni elnökségi ülésén tárgyalta meg a tagság elé ke­rülő beszámoló anyagát, ame­lyet ma délután a megyei TS tanácsülésén vitatnak meg és hagynak jóvá. IRODAGfPTECHNIKA VÁLLALAT Központ: Budapest V., Bécsi u. 8. Telefon: 182—980 Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy nagykőrösi üzemegységünk ÚJ CÍME: NAGYKŐRÖS, Örkényi út 44-46. Irodagépeiket új üzemegységünkben is készséggel, kifogástalanul megjavítjuk. új Áruház Ont is várjuk! Nálunk nagy választékban talál méterárut, cipőt, fehérneműt, kötött és divatárut, konfekciót és műszaki cikkeket. SZIVÁRVÁNY RAKOSMENTI ÁRUHÁZ Budapes XVII, Pesti út 27. Budai csoport Három vendéggyőzelem tarkí­totta a finálét. Ráckeve—Biatorbágy 0:2, Szent­endrei Építők—Délegyháza 3:3, Zsámbék—Sóskút 5:3, Pomáz— Tárnok 3:1, Halásztelek—Szigetha­lom 3:1, Diósd—Szentendrei Ma* thiász 2:4, Szigetszentinárton—Bu­dakalász 2:5. 26 19 6 1 26 17 3 6 26 13 4 9 26 12 6 8 26 10 9 7 26 -11 6 9 26 13 2 11 26 11 3 12 26 8 8 10 1. Budakalász 2. Pomáz 3. Ráckeve 4. Halásztelek 5. Biatorbágy 6. Zsámbék • 7. Sóskút 8. Sz.-márton 9. Diósd 10. Szigethalom 11. Sz. Építők 12. Délegyháza 13. Sz. Mathiász 14. Tárnok 8 11 5 13 10 11 5 14 3 21 73:23 44 67:33 37 77:47 30 44:32 30 58:38 29 54:47 28 46:62 28 41:44 25 34:46 24 31:45 22 36:69 21 26:45 20 44:55 19 27:70 7 Északi csoport Az éllovas Dunakeszi Vasutas győzött Vácott. Bár riválisa, Do- mony is nyert, Dunakeszi két pont előnnyel végzett az élen. Esze Tamás SE—Dunakeszi Vasutas 1:2, Domony—Fóti SE 2:1, Püspökszilágy—Mogyoród 2:2, Ve­rőce—Bajcsy SE 3:1, * Szokolya— Szód 1:2, Szob—Kisnémedi 3:1, Dunakeszi Kinizsi—Alsógöd 2:1. 1. D.-keszi VSE 26 15 8 3 49:2G 38 2. Domony 26 16 4 6 58:28 36 3. Bajcsy SE 26 14 5 7 76:36 33 4. Sződ 26 13 6 7 41:31 32 5. Szob 26 12 7 7 55:37 31 6. Fóti SE 26 11 7 8 52:31 29 7. D.-keszi K. 26 12 5 9 48:35 29 8. Mogyoród 26 11 7 8 56:44 29 9. Kisnémedi 26 10 3 13 39:39 23 10. Esze T. SE 26 8 6 12 51:58 22 11. Alsógöd 26 7 7 12 42:54 19 12. Verőce 26 8 3 15 36:67 19 13. P.-szilágy 26 7 2 17 31:73 18 14. Szokolya 26 3 — 23 19:94 6 A Püspökszilógy—Alsógöd 4:l-re végződött mérkőzés eredményét megsemmisítették, s a két pontot 0:0 gólaránnyal Alsógöd javára ír­ták, mert a püspökszilágyi csa­patban jogosulatlan játékos szere­pelt. Középcsoport A három ponttal vezető Maglód Nagykátan diadalmaskodott, s mi­vel vetélytársa, Isaszeg alulma­radt úriban, öt pont előnnyel nyerte a bajnokságot. Nagykáta—Maglód 8:4, Hévíz- györk—Túra 0:1, Űri—Isaszeg 5:1, Szentmártonkáta—Farmos 3:2, Gaigahévíz—TápiósüLy 4:1, Ecser— Lőrincz SE 3.-2. 1. Maglód 2. Isaszeg 3. Gaigahévíz 4. Túra 5. Nagykáta 6. Hévízgyörk 7. Tápiósüiy 8. Lőrincz SE 9. Farmos 10. Sz.-mártonk. 11. Úri 12. Gyömrő 13. Ecser 24 17 24 13 24 14 24 13 24 13 24 12 5 2 68 8 3 48 5 5 5 6 40 2 9 52 4 8 51 4 12 39 6 12 36 5 13 25 3 15 30 4 15 27 4 13 26 5 13 32 :17 39 :25 34 :37 33 :23 31 :36 28 :35 26 :52 20 :56 18 :49 15 :63 15 :44 14 47 14 :50 13 Gyömrőtől és Ecsertől 4—4, Hé- vízgyörktől és Farmostól 2—2 bün­tetőpont levonva. Déli csoport A rangadón nagy meglepetésre Üj hártyán idegenben legyőzte Ceglédbercelt, és ezzel négy pont előnnyel végzett az élen. ócsa—Nagykőrösi Építők 3 Kakucs—Albertirsa 3:1, Ceglédber- cel—Üjhartyán 1:3, Pilisi KSK— Dabas III. kér. 6:0, Ceglédi Épí­tők—Tápiószele 6:3. A Fürst SE— Táborfalvi KSK mérkőzés ered­ménye nem érkezett be, így ez a táblázat még nem végleges. 1. Üjhartyán 2. C.-bercel 3. Pilisi KSK 4. Péteri 5. Cégi. Ép. 6. Ócsa 7. Albertirsa 8. Kakucs 9. Dabas III. k. 10. Táborfalva 11. Fürst SE 12. N. Építők 13. Tápiószele 14. Dánszentm. 26 17 28 14 26 12 26 13 26 15 23 11 26 12 25 9 26 10 25 9 25 10 26 9 28 8 26 1 3 6 5 7 8 6 6 7 2 9 6 S 4 10 8 9 4 12 5 11 3 12 3 14 4 14 1 24 63:34 37 43:28 23 48:34 32 49:38 22 56:46 32 54:47 28 44:44 28 37:38 26 43:55 24 45:45 23 45:48 23 45:57 21 48:65 20 11:50 3 Almássy Zsuzsa londoni bravúrja A Richmond Kupa nemzet­közi női műkorcsolyázó ver­senyen Londonban, a kötelező Totőtippek és eredmények 1. FTC—Ü. Dózsa 1 x 2. Bp. Honvéd—Vasas 2 3. Szombathely—Csepel 1 4. Dunaújváros—Tatabánya 1 5. Komló—Győr 1 x 6. Eger—Salgótarján 1 x 1. Szeged—Pécs x 1 8. MTK—DVTK 1 9. Pécsi B.—BVSC 1 10. Bp. Spart.—Sz.-fehérvár 1 X í 11. Várpalota—Bp. Előre 1 x 12. Cagliari—Juventus 1 x 13. Brescia—Inter x 2 Pótmérkőzések 14. Kudabánya—in. kér. 1x2 15. Fűzfő—Táncsics SE 1 x 18. Z. Dózsa—Nagykanizsa 1 A 43. játékhéten 33 darab 13+1- es szelvényt találtak, nyeremé­nyek egyenként 19 818 forint. 13 találatot 46 pályázó ért el, s ezek­re egyenként 9737 forintot fizet­nek, 12-es 892, 11-es 7352, 10-es 37972 darab akadt. Nyeremények egyenként 335, 41, Illetve 15 forint. | gyakorlatok után csak a helye- ; zési száma miatt második he- j Iycn álló Almássy Zsuzsa — az AFP jelentése szerint — káprázatos, hiba nélküli kürt futott és ezzel teljesen megér­demelten nyerte el ez alkalom­mal már harmadszer — négy év alatt — az értékes nemzet­közi trófeát. MNK-döntő - győri sikerrel A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa idei dön­tőjét két vidéki csapat vívta a Népstadionban: a védő Győri ETO és az NB I-ben a kiesés ellen nagy harcot folytató Sal­gótarjáni Bányász. Győri ETO—Salgótarján Irt! (1:0). Népstadion, 3500 néző. V: Hegyes. Két ellentétes félidőből állt a mérkőzés. Az első fél­időben a Győr támadott többet, de a jól záró tarjáni védelem mellett csak 11-esből tudott gólt szerezni. Szünet után a Bányász jelentős fölényben játszott, de csatáraik kihagy­tál^ a helyzeteiket. A döntetlen jobban megfelelt volna a já­ték képének. JÁRÁSRÓL — JÁRÁSRA Gödöllői vélemények Az elmúlt tlégy esztendő alatt szépen fejlődött a járás sportja, a 34 egyesület mun­kája — állapították meg a gödöllőd konferencián. Növe­kedett a klubok aktivitása, ön­tevékenysége. Saját erőből, társadalmi munkával igye­keztek pályájukat fejleszteni, korszerűsíteni. Így például: Bagón, Domonyban, Isaszegen, Nagy tárcsán, Galgahévízen. A 16 hozzászóló közül sokan foglalkoztak a létesítmények helyzetével. Felvetődött, hogy Gödöllőn a meglévő pályák nem elégítik ki az igényeket. Hiányzik a városból a lőtér, holott a gödöllői sportlövészek évekkel ezelőtt az országos viadalokon is felhívták ma­gukra a figyelmet. Kevés a megfelelő tornaterem is. A kézilabda egyre jobban tért hódít, helyenként már a labdarúgás vetélytáirsává vált, sőt Csömörön és Túrán na­gyobb közönséget vonz, mint a föd. A sportág fejlesztését szolgálja az Isaszegen jövő évben készülő pálya is. Sok szó esett a sportolók neveléséről. Nem mindenütt törődnek eléggé ezzel a kér­déssel. A mérkőzéseken gyakori a rendzavarás. Egy- egy fordulóra 6—7 kiállítás jut és a renitens játékosok miatt idén eddig már 150 fe­gyelmi ügyet kellett tárgyalni. Sajnálatosan megnövekedett a botrányt okozó nők száma. Az új gazdasági mechaniz­musban az eddiginél sokkal nagyobb feladat hárul a sport­körök gazdasági felelőseire. Ez megköveteli, hogy szakképzett aktívák tevékenykedjenek ezen a poszton. Jó munkájáért 33 sportve­zető kapott oklevelet és pla­kettet, majd megválasztották a JTS 25 tagú tanácsát, 7 tagú elnökségét és a megyei konfe­rencia küldötteit Elnök Ná­das Lajos, elnökhelyettes Szűcs János és Kovács Ti­bor lett Csiba József A döntetlen története Már beszámol­ÄiäSpöffit tunk arról, ■’«Sí *S * IWk hogy a labda­iMWjfJKAjiK rúgó NB III 2a Síin® fordulójában a ílM 8 1 ISCT Pilisi Bányász 1.W 1 :i-es döntet­lent ért el ez ufc eilen, most a találkozó részleteit Ismer­tetjük. Pilisi Bányász—UFC 1:1 (1:#). Pilisvörösvár, 200 néző. V: Tóth. P. Bányász: Mariok — Nick, Hau, Krupp, Stiffter, Wenlzl, Mannhertz, Hegyeshalmi, Baríl, Peiler, Probst. A hazai támadások a 20. perc­ben gólt hoztak. A 35. percben Probstot utánrúgásért kiállították. Ezután több helyzetet hagytak ki a hazai csatárok. A H. félidőre feljavult UFC az 53. percben Va- reka révén egyenlített. A hajrát változatos játék jellemezte, mind­két oldalon kimaradtak gólszerzési alkalmak. A helyzetek alapján a Bányász győzelmet érdemelt vol­na. G: Hegyeshalmi. J: Krupp, Stiff­ter, Hegyeshalmi. Kovács Tibor Gólzáporos visszavágó Szerdán délután Pozsony­ban került sor az Inter Bra­tislava—Tatabányai Bányász KK visszavágóra. A magyar bányászcsapat 2 gólos előny- nyel utazott a szlovák főváros­ba, ez azonban nagyon ke­vésnek bizonyult, mivel a 21. percben márkiegyenlítettek a bratislavaiak, s utána sorozat­ban érték el góljaikat. Vég­eredményben 7:0 arányú ka­tasztrofális vereséget a magyar együttesre. mértek A tizennegyedik mexikói nem­zetközi kerékpáros körverseny 4. napján 182 km volt a táv. Az igen nehéz útvonalon többen feladták a küzdelmet. Megyerdi ismét az él­mezőnyben haladt, és az olasz Pa- rinivel, a mexikói Diazzal és a kolumbiai Rodriguezzel együtt a 4. helyen érkezett célba. Az össze­tett csapatversenyben Magyaror­szág a 3. helyre jött fel, Kolum­bia és Mexikó mögött. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLXANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, V1H., Somogyi Béla u. 6. U. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lnjza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—12» Gépíró szoba 10 óráról 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—162, 141—358 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Index: 25 084 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírta.» Irodánál (Bp. V., József nádor 'ér U sz.). Előfizetési dij 1 hónap:a ÍZ forint. APRQHIRDETESEK Az ÉM Betonelem gyár­tó Vállalat Szentend­rei Betonárugyára azonnali belépésre fel­vesz magas nyomású kazánfűtő vizsgával rendelkező dolgozókat, valamint segédfütőket. Munkásszálló és üze­mi étkezés van. Felvé­tel személyes jelent­kezés esetén Szent­endre, Dózsa György út 34. szám alatt a gyáregység munkaügyi osztályán Az EM Betonelemgyár- tó Vállalat Szentend­rei Betonárugyára — váci telepére — azon­nali belépésre felvesz magas nyomású kazán­fűtő vizsgával rendel­kező dolgozókat, vala­mint segédfütőket. Munkásszállás és üze­mi étkezés van, felvé­tel személyes jelent­kezés esetén Vác, KIS- RÉT dűlő 1. szám alatt. (A Forte-gyár és Váci klsállomás mel­lett___________________ Közületek figyelem! Épület és bármilyen bádogos munkát, mi­minőségi kivitelben vidéken is vállal. V., Hunyadi tér. 10. Tele­fon: 410—387 383—134. Könyveinkből „Them­se”-! egyebeket el­adnánk. Csak levél­ben: Szabadosék, Bu­dapest, XI., Bartók Béla 126. szám alatt. Cipész szakmunkást és fiatal betanított se­gédmunkást, valamint férfifodrászt felve­szünk. Péceli Vegyes Ktsz. Pécel, Maglódi út 3. szám alatt. Rövid határidőre mel­lékfoglalkozásban vál­laljuk villámvédelem, kisfeszültségű elosz­tó-berendezések, gazdasági és lakóépü­letek energiaellátásá­nak tervezését. Aján­latokat, „Energia 233 340” jeligére kér­jük a Felszabadulás téri hirdetőbe. Egyesült Gyógyszer és Tápszergyár sürgősen felvesz férfi vegyipari szakmunkásokat, se­gédmunkásokat, 40 órás munkahéten dol­gozókat kémiai üzem­be. Továbbá lakatoso­kat, hegesztőket, gép­kezelőket, hűtőgépsze­relőket, bádogosokat. exportcsoftiagoló- kat, anyagmozgatókat, takarítónőket, portá­sokat és őröket. Je­lentkezés: személye­sen a munkaügyi osz­tályon, Bp. X., Ke­resztúri út 30—38. Meg­közelíthető 67-es autó­busszal ________________ P etőfi út 27. számú ház beköltözhetően kétharmadrészben is eladó, Nagykőrös. Vegyipari munkára férfi vegyésztechniku­sokat, gyógyszergyár­tó szakmunkásokat, férfi segédmunkáso­kat felveszünk. Je­lentkezés : Kőbányai Gyógyszerárugyár, Bu­dapest X., GyÖznrői út 19—21. Te!.: 477—330/193 mellék.________________ F ényező, villanyszere­lő szakmunkásokat, gyakorlott motorteker­cselőt, marósokat, ma­gas nyomású kazánhoz fűtőt, kazánfűtő és anyagmozgató segéd­munkásokat keres azonnali felvételre a Mechanikai Laborató­rium dunakeszi tele­pe. Jelentkezés: Du­nakeszi, repülőtér, munkaügy.____________ F igyelem! Az Idősza­kos felülvizsgálatra előkészítem, elviszem gépkocsiját. Teljes ge­nerált is vállalok, nagy gyakorlattal. Hahn János, autósze- relő. Pilisvörösvár. Rózsavásár! 200 fajta legújabb bokor-, fu­tó-, babarózsa nem­zetközi újdonságok­ból. postán szállít 8— 10 forintos áron. Díj­talan árjegyzéket küld Szálkái Béla ró­zsakertészete. Pusz- t.aszabolcs 1101-es Skoda eladó. Bp., XX., Tompa u. 48. Üvegesek Ktsz, Buda­pest vni., Baross u. 66—68. Telefon: 330— 706. Épülő családi há­zának üvegezés! mun­káit elvállaljuk, fel­mérjük és a kívánt határidőre soron kívül elvégezzük. lm* 2 mm-es ablaküveg ára 37.60 Ft + 2% pótlék. Minden egyéb üvegfaj­tával is rendelkezünk és üvegezést válla- lunk. SÜRGŐSEN FELVESZÜNK: gép- és csőszerelő lakatosokat, villanyszerelőket, valamint hűtőgép- és kompresszor­kezelőket. Jelentkezés: Kőbányai Gyógyszerárugyár Budapest, X.. Gyömrői út 19—21. Telefon: 477—330/193. Az ÉM. Betonelem- gyártó Vállalat Szent­endrei Betonárugyára azonnali belépésre fel­vesz férfi segédmun­kásokat, betonelem- gyártó munkakörbe. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán Szentendre. Dózsa György üt 34. szám. Aprócserép eladó. Nagykőrös, Kárpát u. 36. Az Egyesült Izzó Gépgyára FELVÉTELRE KERES: esztergályos, maros szakmunkásokat, betanult esztergályos és marós munkásokat JELENTKEZÉS: 8—14 óráig a munkásfel vételi irodán CÍM: Budapest IV„ Szilágyi u. 26. Rpalota-Üjpest vasútállomástól 3 perc Megközelíthető 12-es villamossal, 43-as, 47-es, 84-es, 96-os autóbusszal Eladó 300 n.-öles te­lek két szoba össz­komfortos alappal. Monor, Rákóczi telep. Rosenberg házaspár u. 28. Állomáshoz két perc. Érdeklődni: Szi­lágyi Dezső u. 46. sz. Eladó Nagykőrös, Arany J. u. 34. számú házban egy padlós szoba. Spanyiel Pál. Üzembehelyezés alatti álló rugóüzemünk ré­szére keresünk fel­vételre rugókovács és lakatos szakmunká­sokat. Bérezés kol­lektív szerint. Jelent­kezés : Állami Mező- gazdasági Gépjavító Állomás, Cegléd. Mun­kaügy. Karambolozott gép­járművek javítását, gépkocsik fényezését, új műanyagfestésű el­járással rövid határ­időre vállaljuk, csak a lakosság részére. Olcsó, tartós fényű. Minden javítás garan­ciával. Kizárólag: Mo­torkerékpárjavító Ktsz-nél Budapest, XIV., Gizella út 20. Telefon: 296—265, 291 —697. ___________________ C egléd és Környéke Háziipari Szövetkezet Nagykőrösi Szolgál­tató Fiókja felvesz szakképzett varrónőt. Jelentkezni lehet Kos- suth Lajos u. 1. sz. Rózsaszükségletét mielőtt beszerezné, kérje díjtalan árjegy­zékemet, több mint 300 fajta bokor, futó és baba nemzetközi ró- zsakülönlegessé- geimről. Szálkái, ró­zsa kertészet, Puszta- szabó’cs. ___________ K isképernyős televí* zió eladó. Bemutatás' ra vidékre házhoz vi* szem. Danicz, Bp., I* Alagút u. 1. Tel.: 156-4 090 reggelenként 9-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents