Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-07 / 264. szám

ft m&&Hap 1967. NOVEMBER 7., KWD Pátosz nélkül Ne Proletárok és proletárok Í em több, csupán három, igaz, milliós nagyságú számj 10, 30, 180. Egyszerű számsor, de a történelem döntő —, mert az emberiség sorsát alapvetően új irányba fordí­tó osztály növekedésének — számsora. A Világ proletár­jai, egyesüljetek! jelszó megszületésekor, a Kommunista Kiáltvány megjelenésekor tízmillió, a győztes proletár­forradalom idején harmincmillió, ma pedig ISO millió a világ proletárjainak száma. Proletárok és — proletárok. Mert az elméleti létezésből gyakorlattá lett szocializmus a proletariátus arculatát is átformálta: más proletariá­tus ez, mert hatalmat gyakorló munkásosztály. A hata­lom birtokosaként vagy harcolva a hatalomért, a fiatal, fejlődő országokban élve, vagy a kapitalizmus védbás- tyáin belül küzdve, más-más társadalmi, s gazdasági kö­rülmények közepette, mégis, határokat nem ismerve, földrészek távolságait legyűrve testvér a testvérrel a proletár. Fél évszázada társadalmi valóság a munkáshatalom; fél évszázada történelmi tény a proletárállam. Marx és Engels, a jövő osztályának stratégiáját és taktikáját fogal­mazta meg, Lenin már a hatalomért harcolókét. Nap­jainkban a munkásosztály élcsapatai, a kommunista pár­tok, szerte a világon már a győztes és ötvenesztendős pro­letárhatalom tapasztalataival gazdagodva elemezhetik, s határozhatják meg hazájuk proletariátusának feladatait. ötven esztendő alatt hatszorosára nőtt a világ proletárjai­nak száma; ötven esztendő alatt az I. Internacionálét meg­alakító tíz kommunista párt mellé nyolcvan sorakozott, s ma a világ kilencven országában marxista—leninista párt tömöríti az osztály legjobbjait. Proletárok: foszfátbányász Dél-Amerikában, szerelő a Fiat-műveknél, gépkezelő Af­rikában; angliai textilmunkás, szovjet esztergályos, ma­gyar lakatos, francia műszerész; férfi vagy asszony, lány; fehér vagy színes bőrű; 180 milliós sereg! Van közöttük, aki ott ül a parlament üléstermében, s van, aki rendőrök­kel vív véres utcai csatát; van, akinek zsebében „cincog a fillér”, s van, aki örökre letette a létbizonytalanság gond­ját. Van, akit utcára lök a kapitalista akarata, s van, aki, sok százezer társával maga szabja a törvényt, s határoz­za meg a holnapot. Annyi minden megkülönbözteti őket, s mégis: egyek! A z ipari forradalom társadalmak forradalma is: új erőviszonyok alakulnak ki, minden addiginál erő­sebb küzdőfelek lépnek a politikai harcok porondjára, s ahol megteremtődik a nagyipari munkásság, ott, ha a történelem időmértékével mérve is, már jelen van a munkáshatalom ígérete. Hatalom? Robotba beleroppanó derekú brazil munkás, szuronyok árnyékában élő indo­néz vagy görög, sztrájkharcokat vívó olasz vagy francia: höl van tőlük a hatalom? Hol volt az orosz proletártól?! Es mégis, e proletár győzelmének ötvenedik évforduló­ját üli most a világ. A történelem csak ideig-óráig tűri el az erőszakot: a kerék mindig előre forog, s akik meg­akasztják, akik hátrafelé cibálják, azoknak pusztulni kell. Hányszor eltemették az első proletárállamot, hányszor: és hányán jósolták, lesték pusztulását s ötven év felel nekik! Ótven év: ötven forradalmi év nemcsak a szovjet munkásnak, hanem a világ proletariátusának is. Harcok, szenvedések, könnyek, vér, bukások, de győzelmek is! ötven év: egy ország volt a világon, s ma a szocializmus világrendszer! ötven év: először emelte magasra a pro­letár a győztes fegyvert, s ma hány országban pihen a munkáskéz a hatalmat és békét, haladást és humanitást őrző fegyveren! A történelem első proletárforradalmának győzelme évezredek végére tett pontot, mert a munkáshatalommal új kort, az osztály nélküli társadalmak korát kezdte meg. Új rendet teremtett: példát, reményt, minden proletár­nak. Annyi próféta volt, s annyi álmodozó, de egyikük sem tudott tenni: a forradalmakat osztályok csinálják, s cselekedni is csak — társadalmi méretekben — osztá­lyok képesek. Erre adott példát az orosz proletariátus, s most a világon mindenütt e példát köszöntik azok, akik követték, vagy követni fogják! A világ proletáriátusa öt­ven év alatt számbelileg hatszorosára nőtt, de öntudat­ban, forradalmiságban, küzdelme szervezettségében, cél­jai, tisztázottságában a fél évszázadinak sokszorosára emelkedett. A számbeli növekedéshez az adott ország gaz­dasága szolgáltatta az alapot, de a forradalmiság meg­sokszorozásához: október! I mmár ötven esztendeje, hogy azoknak is, akiknek na­gyon nem tetszik, ki kell mondaniuk, le kell írniuk: proletár. És ami a döntő, ami mindennél fontosabb: nél­külük nem állítható fel a társadalmi erők mérlege már egyetlen országban sem. Kívül vagy belül a hatalmon, de tényezői ennek a hatalomnak, s nem akármilyenek! A proletár és proletár korunk fogalompárja: a már hatal­mon levő, s a még hatalomért harcoló; a már a maga or­szágát építő, s a még a maga országának megteremtéséért küzdő; a már törvényt hozó, s a még mások hozta törvény ellen harcoló proletár. Fehér vagy színes bőrű, férfi vagy nő, távol vagy közel hozzánk, testvérünk, harcostársunk, mert: proletár. Proletárok és proletárok a világon min­denütt így érzik ezt: tudják, hogy akik ötven esztendeje először szereztek meg minden hatalmat, a történelmi rea­litások közé állították ezzel a jelszót. Viidgr proletárjai, egyesüljetek! Rézkori települések a kétegyhózi halomsírok térségében ÚJ ÜZEMBEN El sem lehetne most téved­ni Solymáron, hiszen minden­ki a műanyaggyárba igyek­ezik. Az évfordulóra átadott két üzem egyikében tartják az ünnepséget. A gyár KISZ-szervezeténék irodalmi színpada adja a mű­sort. A forradalom első nap­jait idézik a versek, a vissza­emlékezések, a zene. A kö­szöntők után került sor a ju­talmak átadására: tizenhatan a könnyűipar kiváló dolgo­zója kitüntetést, tizenheten kiváló dolgozó jelvényt, negyvenen pedig oklevelet íkapták. Mintegy háromszázan részesültek pénzjutalomban. Az ünnepség egyik része vé­get is ért. A szovjet vendé­gek, a gyár vezetői és a KISZ-esek fáklyákkal vonul­nak megkoszorúzni a hősi em­lékművet Mire visszaérnek, már min­den készen áll, hogy három zenekarral kezdetét vegye a , reggelig tartó mulatság. I A Nagykőrösi Konzervgyár a jubileum idejére több vo­natra való tartósított árut készített el — többletként. Esztendőről esztendőre nö­vekszik a külföldi és hazai kereslet a félkész termékek iránt. Fedezése évről évre visz- Ezatérő gond. A nagykőrösiek mégis azzal az eltökélt szán­dékkal vágtak neki az 1967- es évnek, hogy azt jóval ko­rábban a jubileumi évfordu­Ez a jellemző a találkozá­sunkra, a beszélgetésre, amit folytattunk és meg merem kockáztatni —, bár ismeretsé­günk túlságosan friss és rövid — ez jellemzi ezt az embert, aki nagy és sorsdöntő törté­nelmi idők tanúja és részese volt. Zamek Vladimir éppen, hogy csak betöltötte tizenkilencedik évét, búcsút mondott moszkvai otthonának, özvegy édesanyjá­nak, kishúgának, és 1944-ben egy hideg januári napon, elin­dult a frontra. Ebben nem len­ne semmi különös, hiszen bizo­nyára aznap is sok-sok vonat szállította a Szovjetunió külön­böző vidékeiről Ukrajna felé a katonák tíz-, és százezreit. ő azonban nem így utazott, re­guláris egységbe osztva, mint a többi vele egykorú és önként jelentkezett szovjet fiatal. S nem is oda, ahová ők mentek; a frontvonalba, hogy felváltsák a már régebben harcoló csa­patokat. Ö, a hatéves korától Moszkvában nevelkedett nagy­lóra zárják. A közben beál­lott aszályos idő ellenére nagy szorgalommal, s kitűnő szervezéssel elérték, hogy az ünnep előestéjére már 40 mil­liós értékkel többet készítettek el a tervezettnél is. Ez több szerelvény árunak felel meg, s részben a hazai választékot növeli, részben nagyobb be­vételt jelent a külhoni pia­cokon. városi fiú —, magyar parti­zánnak ment. Mert Vladimír édesapja és édesanyja magyar kommunisták, emigránsok vol­tak, így kerültek 1930-ban Prá­gából a Szovjetunióba. 9 — Akkor, a háború éveiben, csak egy célunk volt; kijutni a frontra. A szovjet fiatalok erre készültek. Így indokolja, miért jelent­kezett. De én tudom, hogy nem volt ilyen egyszerű dolog el­menni a hátországból egy par­tizánosztagba, oda akárki nem mehetett. S ez így volt az ő esetében is: Vladimir már évek óta tagja volt a Komszomol- nak, és 1943-ban, 18 éves korá­ban, fölvették a Szovjetunió Kommunista Pártja soraiba. Ezért részesülthetett hát ab­ban a megkülönböztetett ki­tüntetésben, hogy beosztották egy magyar hadifogoly önkén­tesekből alakult partizánosz­tagba. Tapasztalt, sok kemény harcban edződött férfi: Rácz Gyula, a magyar illegális kom­munista agrármozgalom egyik vezetője, volt a csoport pa­rancsnoka. Kijev akkor már fölszaba­dult, innen indultak át a túl­oldalra, a német és a magyar hadsereg állásai mögé, a meg­szállott területre. Állandó ve­szélyben volt az életük, attól a perctől kezdve, hogy a szovjet hadsereg vonalát elhagyták és a senki földjén, erdős, mocsa­ras, vidéken szivárogtak ke­resztül. Vladimir nem beszél az izgalmas részletekről. — A németek soha nem tudták teljesen elfoglalni a megszállott szovjet területeket, csak a városokban, nagyobb községekben voltak egységeik, másutt csak kisebb, főleg áru­lókból toborzott ukrán rendőr­ség tanyázott. És bennünket a lakosság mindenütt segített. így jutottak el egy lengyel partizánbrigádhoz, amelyet Robert Setanoivsky vezetett. Itt azután a kis magyar cso­port beilleszkedett a százezre­ket magába foglaló, front mö­götti partizánhadsereg életébe. A felderítő és fegyveres ak­ciók mellett, azt a feladatot kapták; kis szállítható házi­nyomdában készítsenek röpla­pokat a magyar egységek ré­szére és teremtsenek kapcso­latot velük, segítsék felnyitni a magyar katonák szemét: ezt a háborút idegen földön nem az ő hazájuk érdekeiért foly­tatja Horthy és kormánya. így vonult a partizánbrigád nyu­gat felé, egészen Rownóig. Há­rom hónapot töltött Vladimir közöttük, amikor egyesültek a szovjet hadsereggel és ő egyen­ruhát öltött, áthelyezték a ne­gyedik ukrán front parancs­nokságára. Itt is hasonló mun­kát végzett, több, ott szolgáló magyar társával együtt: tájé­koztatókat készítettek a szem­benálló magyar csapatok szá­mára, az otthon lezajló ese­ményekről. Sok magyar hon­véd és tiszt szökött már át ab­ban az időben hozzájuk és nem egy részt kívánt venni a fasizmus elleni harcban. Akik akkor kint voltak Ukrajnában, tapasztalhatták; a szovjet egy­ségek állásaiból nemegyszer tisztjeik, bajtársaik szóltak hozzájuk a hangszórókon ke­resztül. Zamek Vladimír hang­ja is felhangzott azokban a hetekben, hónapokban a kü­lönböző arcvonalszakaszokon. — Elmosódott az emlékeze­temben ez az időszak — mond­ja most —, hiszen azóta hu­szonhárom év telt el. De egy mozzanatra jól visszaemlék- szem. Arra a napra, amikor az angol—amerikai szövetséges erők Franciaországban partra szálltak és megnyitották a má­sodik frontot. Egyik hadosztályhoz ment ki, egy erdőszélen levő egység ál­lásaiba. S ezúttal nem hang­szórón, hanem közvetlen élő­szóval, tölcséren olvasta be a túloldalon levő magyaroknak a nagy eseményt. Tíz percig be­szélt egyfolytában és egy lövés sem dördült el. — Mindenki hallgatta, nem tüzeltek. Magyarországhoz értek — a szovjet hadsereg átkelt a Kár­pátokon. Ekkor már a második ukrán front parancsnokságán teljesített szolgálatot. Derűsen nyugodt arcán, egyáltalán nem száraz, inkább jókedélyű és vidám hangula­tán. figyelem az emlékezés és talán a megindultság jeleit. S meg is kérdem, milyen érzés volt hazatérni? A pátosz, a fennkölt érzés is­mét csak engem tett elíogódot- lá. — Háború volt. Értettem én, miiyen nagy a jelentősége, hogy már idáig értünk. De nem Magyarországon szület­tem. Társaim, az üj Szó szer­kesztőségének a tagjai; Illés Béla, Kassai Géza, Gyáros László és Wagner Anna, sok­kal idősebbek voltak nálam, és nagy örömet éreztek. Hiszen ők, itthon nőttek fel és boldo­gok voltak, hogy hazajöhettek. Azt is kérdem; és milyen emlékei vannak az itthon el­töltött első időkből? Megint csak nevet: — Az én emlékeimhez ha­sonlókról már olyan sokat ír­tak. Szinte közhely, hogy a szovjet katonák mennyire sze­rették a gyerekeket. Egy biz­tos; a magyar lakosság iránt őszinte barátságot éreztek és ez az oka, hogy amerre én jártam, mindenütt tapasztal­tam a kölcsönös megértést. December lett, amikorra Debrecent elérték. Voltak ma­gyarok, akiknek itt már véget ért a háborús küldetésük és le­szereltek, itthon láttak munká­hoz. Ő ment tovább a feltar­tóztathatatlanul előrenyomuló hadsereggel. Kiskőrös, Duna- földvár, azután a túlsó part, a Balaton vidéke és Sopron. És 1945 április elején a Bécs mel­letti Baden. Ez volt az utolsó állomása a frontparancsnok­ságnak. Csak nem akaródzik bele­nyugodni, hogy valamilyen szép, vagy izgalmas élmény nélkül írjam meg róla ezt a cikket. De minden hiába, azt mondja: — Ha naplót vezettem vol­na, akkor most fölidézhetném, mi minden történt velem a há­ború végéig. De ha megszól is érte, kimondom: most még ar­ra sem tudok visszaemlékezni, hogyan töltöttem el május ki­lencedikét, a győzelem ünne­pét. Igen, tizennégy éves kislánya is mondja neki nemegyszer: — Apu, te soha nem beszélsz arról az időről, csak másoktól hallom, min mentél keresztül. Amikor elment nyáron, föl a csillebérci táborba és él­ménybeszámolót tartott az út­törőknek, akkor is a bajtársai­ról, elvtársairól mondta el em­lékeit. — Tudja, az természetes volt akkor, hogy kimentem felderítésre, vagy süvítő go­lyók között elkúsztam az első vonalba. Vagy pedig, hogy sok­sok gyaloglás után leültünk valahol pihenni egy elhullott ló farára. Annyira természetes, mint most az, hogy elintézek egy aktát, vagy, hogy civilizál- tan, bekében élünk. Hát ilyen „pátosz nélküli” ember Zamek Vladimír, a szovjet hadsereg ifjú harcosa. Biztosan érdekli az olvasót további élete, sorsának alaku­lása: 1945-ben leszerelt, vissza­utazott Moszkvába és előkészí­tette édesanyjának és húgának a hazatérését. Előbb itthon rö­vid ideig az ifjúsági mozga­lomban, a MADISZ-ban tevé­kenykedett. De 1946-ban, az akkor még magyar—szovjet közös vállalatként alakuló MASZOVLET légiforgalmi tár­saság igazgatója mellé, egy mindkét nyelvet jól beszélő titkárt kerestek. Őt választot­ták. Légiforgalmi szakember lett az elmúlt 21 év alatt és most a MALÉV vezérigazgató­jának első helyettese. 1949-ben házasodott meg: egy moszkvai kislányt vett feleségül, akivel együtt járt középiskolába. S bár őt a munkásmozgalom és a felszabadító háború vete­ránjai közé sorolják, még min­dig fiatal; mindössze 43 éves. Hetes! Ferenc Pál Kétegyháza határában a Ma­gyar Tudományos Akadémia megbízásából nagyarányú ha­lomsír-ásatást folytattak az elmúlt hónapokban. A legnagyobb riieglepetést az utolsó két hét feltárása hozta. Hazánkban eddig még sehol nem bukkantak a ha­lomépítő népek településnyo­maira. Nem tudjuk, hol lak­tak a halomépítők, hisz eddig csak temetőiket sikerült fel­tárni. Most Kétegyháza hatá­rában településnyomokat ta­láltak. Három különböző idő­szakban éltek itt törzsek, mégpedig kettő a halomsír ke­letkezése előtt, a rézkor vé­gén, az utolsó pedig egyidős a halmokkal. Az ásatásokat jövő nyáron folytatják. Ön is megnyerheti a Szerencse-sorsjáték főnyereményeit • Kétszobás öröklakás, gépkocsival vagy családi ház garázzsal, gépkocsival. • Kétszemélyes, kéthetes utazás Olasz- és Franciaország legszebb tájain • Százezer forintos és egyéb szabadválasztású vásárlási utalványok. Személygépkocsik a húzás után azonnali szállítással. NÉGY FORINTÉRT SZERENCSE-SORSJEGGYEL ! Kapható az újságárusoknál, a trafikokban, a boltokban, a postahivatalokban és a levélkézbesítőknél. Rövidesen megtekinthetők a budavári palota középkori szárnyának és udvarainak fel­tárt maradványai. Felvételünkön a barokk palota Király pincéjében a középkori palota keleti homlokzatának föld­szinti maradványai- láthatók, háttérben a helyreállított erkéllyel Konzerwonatok az ünnepre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents