Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
Közeledik a kongresszus Ülést tartott a népfront járási elnökség Rétvári Gyula elnökletével a járási tanács vb-termében gyűltek össze a népfrontelnökség tagjai és a meghívottak. Az első napirendi pont keretében Neumann Mihály elv- iárs tartott tájékoztatót a mozgalom közelgő -nagy seregszemléjével, a községi, járási és megyei szervek újraválasztásával, valamint az országos kongresszus előkészítésével kapcsolatban. Beszámolójában elmondotta, hogy a mozgalom most elmúlt négyéves munkájára tekint vissza. A jövőbeni feladatokat a IX. kongresszus irányelvei, az elmúlt években szerzett tapasztalatok, valamint az új gazdaságirányítási reformból a népfrontmozgalomra háruló követelmények jegyében kell, hogy megszabják. Tájékoztatta az elnökség tagjait a munka előkészítésének megyei tervéről, és az ezzel kapcsolatos községi és járási feladatok alapos elemzésére, pontos végrehajtására hívta fel az elnökség figyelmét. Második napirendként Rétvári Gyula elvtárs tartott tájékoztatót a járási vetélkedő előkészítéséről. Az elnökség a napirend kapcsán több határozatot hozott, majd a mindkét napirenddel kapcsolatos beszámolót tudomásul vette, és elfogadta. (f. g.) VIDÉKE l A PEST MEG I HÍRLAP K |JL; Ö N K I A -P Á S A IX. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM 1967. NOVEMBER 1., SZERDA ÜNNEPSÉG A FÁY-EMLÉKTÁBLA ELŐTT Gomba: takarékos község Szerte a világon október 31-én emlékeznek meg a takarékossági világnapról, ezzel hangsúlyozva az egyén és a társadalom boldogulásának egyik igen fontos tényezőjét. A gombai általános iskola október 30-án tartotta meg a szokásos koszorúzási ünnepségét a helyi Fáy András emléktábla előtt. Fáy András több évet töltött Gombán, számos munkáját itt dolgozta ki és itt fogadta Kölcsey Ferenc és Szemere Bertalan baráti látogatásait. Fáy András, mint az első magyar takarékpénztár megalapítója, lelkes apostola volt az egyéni és nemzeti takarékosságnak. Elveihez ma is hűségesek, a gombaiak, közel másfél millió forint a község takarékbetétje. Emellett sok új ház, televízió, modem lakásberendezés, háztartási gépek bizonyítják a gombaiak takarékos életmódját. Az iskolások is követik szüleik példáját, élenjárnak az iskolai takarékbélyeg-gyűjtés- ben. Az elmúlt tanévben 44 ezer forintjuk volt bélyegben, ez idén két hónap alatt közel nyolcezer forintért vásároltak már bélyeget. Részt vesznek a járási művelődési osztály által kiírt takarékossági versenyen, az irodalmi pályázatot készítik, melynek tárgya szintén a takarékosság. A hétfői koszorúzás alkalmából az iskola igazgatója: Arató Ferenc méltatta Fáy András érdemeit és hangsúlyozta a takarékosság fontosságát. Ezután koszorút helyeztek ei az emléktáblán a község lakód. Tugyi Rezsőné CSÚZLI Gyömrői meghívó vetélkedőre, kiállításra, em I éktábla-avatásra A megszokottnál sokkal színesebb és zsúfoltabb program köszönti Gyomron a kettős ünnepre ébredőket. A sort november 2-án az ifjúsági klub Forradalmi Köszöntő című vetélkedője nyitja meg, melyen a község KISZ- szervezeteinek csapatai mérik össze tudásukat. November 6-án a község múzeum baráti köre jelentkezik — fotókiállítást nyitnak. A kiállítás hármas tagozódá- sú. Idős Pál Mihály szobrász- művésznek a felszabadulást követő rajzai nyitják a sort. A rajzok az emléktáblát kapó Steinmetz Miklós kapitányt és katonatársát mutatják be. A következő falat a Szovjetunió gazdasági és kulturális életét bemutató képek borítják majd be. A sort Tóth Ambrus főhadnagy fotói zárják, melyek hazánk húszéves fejlődését példázzák. A kiállítás három órakor nyílik. öt órakor az OTP épülete mellett kerül felavatásra idős Pál Mihály szobrászművész alkotása, Steinmetz kapitány emléktáblája. Az emléktáblát Guba Pál, a járási pártbizottság első titkára leplezi le. Este hat órakor rendezik a községi ünnepélyt a művelődési házban, az ünnepi beszédet G öndics Zoltán elvtárs, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezetője tartja. Az ünnepélyt koszorúzás követi, melynek résztvevőit a gimnázium KlSZ-szervezeté- nek fáklyásai kísérik a szovjet hősi emlékműhöz. Ezzel egyidőben kerül sor az úttörők tábortüzére a strandkertben. A koszorúzás után bál lesz a művelődési házban. Kedden, az ünnep délelőttjén az úttörőházban a bélyeg- gyűjtők nyitják meg az évfordulóra rendezett kiállításukat. Az érdeklődők a művelődési Hegyi Füstös István rajza Enciánkék, olajzöld, orgonalila Mini mellett a maxi is Munkaalkalom lenne, csak a helyiség szűk Amilyen hosszú, véget alig Szabósága — annyira kicsi, érő neve van ennek az ül- szűk a helyisége. Hogyan lói vállalatnak — Pest megyei Ruhatisztító és Szolgáltató Vállalat Mértékutáni Kevesen voltak a közelben Támadás a monorí postakocsis ellen Nem hagyta el szolgálati helyét — Bűnjel: a leszakított félkabát Krimibe illő esemény szín- pergette vissza az eseménye- fiú erre közelebb lépett kislá- tere volt pénteken este a mo- két: nyomhoz, hogy felelősségre nori vasútállomás környéke. _ jrste hét óra körül szokás vonja az állítólagos fintorért, A derengő félhomályban meg- szerint megálltunk az állomás mire én. figyelmeztettem, hogy húzódó postakocsit még este rr" 'ott. Kollégám az ügyeket tartsa távolabb magát a kocsinyolc órakor is felcsigázott intézte — én meg a kislányom tói. Ekkor mereven, zsebredu- hangulatú embergyűrű fogta társaságában a kocsi ' mellett &ott kezekkel, fölényes testtarkörül. A történteket sokan rablótámadásnak vélték, bár a postakocsi gazdájának megtámadását más ok váltotta ki. Kovács Lajos bekötött fejjel, vértől elázott ingben így mellett állva őrködtem a postai küldemények biztonsága felett. Ekkor megjelent egy körülbelül 23 éves fiatalember, megállt a kislányom előtt, aki állítólag arcfintorral fejezte ki iránta érzett nemtetszését. A Elindul a barna maci... „Most elindul a barna maci és megnézi, hogy van-e minden gyereknek zsebkendője. Mikinek van, Györgyikének is van, Katinak is ... Legyetek csak csendben egy picit! Valamit súgni akar nekem a náci. Azt súgta, hogy miniig ebben az oviban szeretne maradni, mert itt csupa ren- ies kisgyerek van, mindeneinek szép tiszta a zsebken- iője.” Ez a jelenet a monori Toldi a teái óvodában játszódott le, Magdi óvó néni éppen zsebkendőket ellenőrzött, hiszen ez is Hozzátartozik a nap programjához. A kézmosás, a délutáni alvás és az apróságok egyéb „kellemetlen kötelessége” mindig ilyen játékos formában zajlik le Magdi óvó néni vezetésével. Nagyon szereti a kicsiket, s a kicsik is rajonganak érte, noha még csak másfél hónapja van az óvodában. Nem is olyan régen még a József Attila Gimnázium IV/A osztályának diákja volt Szőnyi Magda, s most egyszeriben néni — óvó néni lett. — Mindig az volt a vágyam, Hogy apróságokkal foglalkoztassam, s ez egy kis kerülővel sikerült is. Boldog voltam, mikor megtudtam, hogy ebbe az óvodába kerülhetek. A gyerekek? Először nagyon meglepett, hogy milyen éles megfigyelőképességiik van. Rájöttem, hogy minden mozdulatomra, szavamra nagyon kell ügyelnem. Rengeteg mókás dolgot művelnek, egy percig sem unatkozom mellettük. Egy tréfás epizódon sokáig derültünk. A kis K. Pityukánál testvérke érkezését várták. Pityu nekem is elújságolta az örömhírt, és én megkérdeztem: Aztán mondd, mit szeretnél, kislányt, vagy kisfiút? Mire ö roppant komolyan így felelt: Én inkább karácsonyfát. Kovács Lászióné, Klári néni irányítja Magdit, s nagyon elégedett vele. Ügyesnek tartja a kislányt, s azt mondja, valóban erre a pályára termett. Ha belép a kapun, a sok gyerek elészalad, s megfogják a kezét Magdi megtalálta tehát a helyét. S a barna maci tovább indul Monor legifjabb óvó nénijének irányítása mellett, hogy naponta játékosan tanítgassa a kicsinyeket. Koblencz Zsuzsa tással ezeket mondta: mi jogon mondja nekem azt, hogy hagyjam el a kocsit? Nem mindegy magának, hogy hol állok? Még felelni sem tudtam, máris a fejemen éreztem az első ütés fájdalmát. Villanásnyi idő alatt játszódott le az egész. Emlékezetem szerint még két-három ütés érhetett, de még mindig volt annyi erőm, hogy megragadjam a ruháját. Amikor a támadó szabadulni akart, a fél kabátját letéptem róla. Közben kiáltottam a kollégámnak, ekkor azonban a huligán már eltűnt a sötétben. Kovács bácsi, súlyos sérülése ellenére tovább őrizte szolgálati helyét, a postakocsit. Arcát, fél szemét elborította a fejéből patakzó vér — inge is áté-ott, egyenkabátján tenyérnyi vérfoltok vöröslőitek. Amikor kollégája és egy rendőr megérkezett a tett színhelyére, akkor ment el az elsősegély- nyújtó helyre. Az állomás környéke mindig forgalmas hely — vetették fel többen is a kérdést. Miért nem lépett közbe valaki? A kislány elbeszélése szerint közvetlen vonatérkezés előtt lévén, mindössze pár ember tartózkodott körülöttük. Különben is a postakocsitól nem láthatták sokan az eseményeket. A járási rendőrkapitányságon sem tudtak még mást mondani, mint amit Kovács bácsi. A bűnjel, a leszakított kabátrész megvan. Ennek alapján reméljük, hogy hamarosan kézre kerül az elvetemült tettes. Baky László tudnak itt dolgozni? — Tudunk. A 40 ezer forintos tervet néhány százalékkal túlteljesítjük — tájékoztat Juhász Györgyné, a varroda vezetője. — Van munkánk bőven, hiszen a Corvin Ottó kórház részére nagy mennyiségű ágynemű-garnitúra készül. A Fővárosi Gyógypedagógiai Intézetnek ugyancsak ágynemű és egyenruha — de itt vár sorára a RÁV-tól sok-sok javításra váró ruhanemű is. Mert mi ilyenkkel is foglalkozunk. — Persze elsősorban a lakosság jelentkező igényét elégítjük iá. Menyasszonyi ruhák mellett már készülnek a divatos télikabátok is. Mindezt ebben a kis helyiségben négy személy végzi — ha rövid a nap, megtoldják az éjszakával is. Bedolgozókból regimentet tudnának foglalkoztatni — törülközőszegés lenne a feladat — nem akad azonban ebben a nagy községben egy tágasabb helyiség, ahol az áru átadása, átvétele megtörténhetne. Az idei ősz divatszíne az enciánkék, olajzöld és az orgonalila — közli a vezetőnő, hosszúságban pedig a mini mellett már ott a maxi is. Nocsak... K. S. MAI MŰSOR MOZIK Maglód: A siker ára (széles). Monor: Szüzet a hercegnek (széles). Tápiósüly: Tolvajok szigete. Úri: Hívás a 03-on (széles). Ve- csés: A kalózkapitány (széles). klub helyiségében megtekinthetik a moszkvai közvetítést. Este hat órakor a járási honismereti vetélkedő egyik székhelye lesz a község. A vetélkedőn Ecsertől Űri községig résztvevő csoportok jönnek Gyömrőre. A gazdag programra mindenkit ezúton is szeretettel hívnak a rendezők. Furuglyás Géza VB-ÜLÉS lesz ma Káván 14 órakor, ahol megtárgyalják az 1967. évi adóbevételi tervek teljesítését. A vásárlók kívánságára: folyamatos nyitva tartás a ruházati boltban A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat monori méteráru és ruházati kisáru- háza, a vásárlók érdekeit és kívánságait figyelembe véve, reggel háromnegyed nyolctól este hat óráig egyfolytában tart nyitva. Sokan felvetették, hogy munkahelyükről délben — ebédidő alatt tudnának vásárolni menni — de az áruház éppen zárva van. — A vásárlók érdekeit mesz- szemenően igyekeztünk figyelembe venni eddig is, és a jövőben is — mondta Pete László boltvezető. — Ezt szolgálta a nyitva tartási idő megváltoztatása is. SPORT Tisztes vereség — kommentárral A mérkőzés rövid krónikája: közepes színvonal, kemény küzdelem. A törökbálintiak a szokott lendületes játékukat nyújtották. A monoriak tartalékosán álltak ki: Petries elaludt ..., helyette Belesik játszott — csatárt. A Törökbálint 2:0-ás vezetést szerzett. Az egyik gólt fejesből, a másik közeli lövésből — szögletrúgás után — került a monori kapuba. Szabó I-et szorosan őrizték a hazai védők. így is volt egy-két hatalmas, veszélyes „bombája”. Lászlónak és Bajkainak nem ment a játék. A második félidőben Kürtösivel szabálytalankodtak, a megítélt büntetőt Szabó I. értékesítette. 2:1. Summa summárum: nagyobb lelkesedéssel, bátrabb támadójátékkal az egyik pontot meg lehetett volna szerezni. Jól játszott Sáránszki, Si-. monovits, Szolnoki. Egy kis kommentár a tudósításhoz: Bajkai például nem akarta vállalni a játékot. Autóval aztán mégis elment és játszott... — nem történt semmi baja. Petricsről azt mondják: szeret sokáig aludni. Ez eddig rendben is van. De miért nem tud felébredni, ha keltegetilc. Érthetetlen. László Karcsi félt a szikrázó törökbálinti futballcsukáktól. De hol volt a technikája? — kérdezhetné bárki. (Alberték- nak hol volt?) Sáránszki és Simonovits hét-: rőí hétre kimagasló játékot nyújt. Nem ttidni, mi az oka. Egy biztos, nagyon gyanús. <ő-ő) Feltűnően gyenge játék mellett Üllő-Budaőrs 2:2 Az üllői labdarúgócsapat az utóbbi időben a hazai mérkőzéseken nemigen kényezteti el a szurkolóit, mert legtöbb esetben csak egy-egy döntetlent sikerül kiharcolni, így most vasárnap is ez történt. Hogy miért? Nincs kialakított csapat, a csatársor tagjait állandóan váltogatják, sőt védőjátékossal kísérletezik az edző a csatársorban, eddig nem sok eredménnyel. A vasárnapi mérkőzésen mindjárt a vendégek léptek fel támadólag, az üllői csapat csak a 7. perctől kezdve vette át a játék irányítását: Mellis fejesét kellett a vendégkapusnak hárítania. A II. perc meghozta a hazaiak vezető gólját. Holló kapott jó helyzetben labdát, aki azonnal kapura lőtt, és az a vetődő kapus fölött a hálóba pattant. Egymásután gördültek a hazai támadások. A vendégek azonban nem adták fel a küzdelmet. A 21. percben az üllői védelem már tehetetlen, a szétesően játszó hazai védelem mellett köny- nyen egyenlített a vendégcsapat. Hosszú ideig csak mezőnyjáték folyt a pályán, Bélyeggyűjtő szakkör Vecsésen Vecsésen, a József Attila Művelődési Otthonban megalakult az ifjúsági bélyeg- gyűjtő szakkör. Vezetője Perjés József, a 2-es számú általános iskola tanára, aki az iskolában már több éve vezet hasonló szakkört. A művelődési otthon szakkörének tagjai a község 14— 18 éves, főként középiskolás és ipari tanulókból álló fiataljai. És pedagógiai szempontból is kiváló a szakkör: irodalmi, történelmi, földrajzi, művészettörténeti, sporttörténeti, technikai és biológiai ismereteket terjeszt és népszerűsít. Ugyanakkor egyoen nemesebb szórakozást nyújt az ifjúságnak. Nagy az érdeklődés a ve- csési fiatalok között a bélyeggyűjtés iránt. Az új szakkör egyébként az Országos Bélyeggyűjtő Szövetség tagjaként fog működni. A szakkör legközelebbi ösz- sze jövetele november 21-én lesz. (pápay) a 40. percben viszont a vendég kapu előtt nyílott alkalom gólszerzésre, de az üllőiek elügyetlenkedték az akciót, egy perccel később már az üllői Erősnek kellett bizonyítani és hárítani egy veszélyes ellentámadást. A második félidőben is tovább folyt a sok hibával tarkított játék, rossz leadásait, mellélövések és védelmi kihagyások jellemezték. Az 52. percben a hazaiak szögletet értek el, de csak a játéktéren kívülre tudták rúgni. Nem sokkal később ismét nagy helyzet alakult a vendégek kapuja előtt, de a védelem nem tudott mit kezdeni a labdával. Később Mellis vállalkozott többször lövésre, de sikertelenül. A 82. percben a hazai védelem les miatt leállt — ami szerintem nem volt az — a vendégek Erős kapus mellett megszerezték a vezető góljukat. Üllő kétségbeesett próbálkozásokat tett a ki- egyenlítésért, ami némi szerencsével a 86. percben sikerült is. Az üllői csapatnak meg kellett elégednie a döntetlennel, ami még hízelgő is lehet számukra. _________(íülöp) A legifjabb monori birkózóbajnok Hadrik László, a monori Kossuth iskola tanulója, a budapesti területi birkozóverse- nyen, 41 kilós súlycsoportban hat győzelemmel első helyezést ért el. Lacit iskolája benevezte a december 28-án megrendezésre kerülő országos úttörőolimpiára. Az 1965-ös olimpián még 35 kilós súlycsoportban versenyzett — és első helyezést ért el. Tavaly a 38 kilós csoportban második lett.