Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-05 / 262. szám

1967. NOVEMBER 5., VASARNAP 5 “TÄiWop Tanya, 7967 Az idők mutatta irány A* apaj pusztai, Kiskunsági Állami Gazdaság dolgozóinak szociális helyzete nem a leg­jobb és nem a legrosszabb a többi, megyei állami gazdaság­hoz viszonyítva. Ezért az alábbi képet átlagosnak is ve­hetjük. Az itteni tanyai embe­rek törekvését viszont, hogy központi településre költözze­nek, ma még nem nevezhet­jük országosan jellemzőnek. A gazdaság központjából, Apajról egy óra az út fogat­tal a juhászmajorba, Külső- Szunyogpusztára. Ha ugyan helyénvaló ezt a kifejezést használni a poros, teknős föld­szalagra, hogy út. Előttem egy öreg, merev hát, és a lo­vak perspektivikusan keske­ny edő, tarajos, szép figurája. Az utak mellett megkapaszko­dott, fátyoloson áttetsző er- dőcskék rőtet, rozsdát, na­rancsot, sárgát mutatnak; mö­göttük barna szántás, vagy elfakult legelő; csak az őszi búza hangos zöldje tiltakozik az évszak szép fáradtsága el­len. Aztán csupán egy kísér­leti telep faggatja a fiikar szi­ket; miért, mit ad? Aztán már semmi. A szem mindenfelé egyforma távolságra látja a horizontot: itt valóban kerek­nek tűnik a világ. A messzi tanyák — Ürbő, Pereg, Ju­hászföld — apró, mészfehér, fekvő téglalapok. A ménes fe­kete pontok sokasága. Nem hallani a rohanás zaját, csak azt látni, hogy lassan oldalra úsznak. A gazdaság központja, Apaj — amely 9 kilométerre esik a legközelebbi falutól —, egy S—10 kilométer sugarú körzet centruma. Mintegy 12 nagyobb major és sok magányos ház tartozik ehhez a területhez. Hozzávetőleg 300 ember él a külső tanyákon, körülbelül annyi, mint az apaji, közpon­ti településen. Háromszáz ember — csak kis töredéke ez a Ma­gyarországon tanyán élő egy­milliónak, de törekvésében alapvetően különbözik ez a pár száz lelkes csoport a többi tanyasitól. Mindenképpen el akarnak költözni kieső lakó­helyükről ! Pedig őket is marasztalja az olcsóbb megélhetés, és a szin­te korlátlan, néhol 25—30—40 sertésre is felrúgó és — a más földjén ingyenes — állat­tartás lehetősége. De: — Se villany, se tévé, csak a petróleumlámpa. Se posta, sem újság, se üzlet. Évek óta nem voltam moziban, nem akarom, hogy a gyerekeim is ugyanúgy éljenek! — mondja határozottan Móricz Istvánné, az egyik külső-szunyogpusztai juhászné. És a többiektől is ugyanezt hallani. tikus és tetszetős, több szo­bás, zárt verandás, fürdőszo­bás szolgálati lakások építését. Ebben az esztendőben Apaj új, héttantermes iskolát kap, és a következő években a ta­nítók, tanárok száma 14-re emelkedik. Minden külső ta­nyán lakó gyereket elhelyez­nek a háromszori étkezést nyújtó napköziben. Nyaranta egy-egy gyerekcsoportot bala­toni táborozásra küldenek. Az iskola máig elért eredményei nagyon nagyok —, általános változás tükröződik bennük. Néhány éve még elemi tiszta­sági problémákkal küszköd­tek, de most már csak 15 olyan gyereket tartanak szá­mon, akiket otthon nem gon­doznak, nevelnek megfelelően, s ez érintett családok nagy ré­sze sem őslakos. 1956: orvosi rendelő épül. (Azóta az egészségügyi dolgo­zók száma négyre emelkedett.) 1964: néhányan magánépít­kezésbe fognak a központi te­lepen. 1967: a magánépítkezők előtt megnyílik az állami gazdasá­gok dolgozóira érvényes 100 ezer forintos kedvezményes ál­lami hitel lehetősége, amely­hez a kölcsönnek mindössze 10 százalékát kell felmutatni. Bi­zonyos, a gazdaságban eltöltött idő után elengedik a tartozá­sok egy részét A kedvezmé­nyes építkezésre 74 család je­lentkezik. Tízen azóta már fel is húzták közülük a házukat. Ezenkívül az idén adták át a mintegy kétmillióért épített, modern konyhával is, színpad­dal is ellátott üzemi éttermet, és egyben kultúrotthont. Ez a kultúrotthon különben számomra jobban mutatja a fejlődést, mint például az, hogy az állami gazdaság dolgozói közül már tizenhatan vettek gépkocsit. Nem a szoros érte­lemben vett népművelési ered­ményekre gondolok, hiszen a népművelés országos problé­mái itt is jelentkeznek. A könyvtár ugyan egy kijáró, lel­kes egyetemista lánynak kö­szönhetően nagyon jól műkö­dik. De kultúrcsoportjuk nincs, a mozit pedig leállították, mert állandóan rossz, szakadt filmeket kaptak. Szóval ez a kétmilliós léte­sítmény eddig kevés olyan lát- ványos eredményt hozott, amit jelenteni lehetne a járási ta­nács népművelési osztályának. De annál többet tett a hétköznapok kultúrájáért! Az épület reggeltől estig nyit­va áll, mivel itt napi három­szori — igen olcsó és jó — üzemi étkezésben részesülhet­nek a gazdaság dolgozói. S azt hiszem, a mindennapra bizto­sított szép környezet és tiszta­ság tesz annyit a kultúráért, mint egy-egy ritka szombat esti rendezvény. A ragyogó padló, csempe, mosdó, a tiszta konyha, a lemosott asztallap, általában a szappan, törülköző és mosószerek használata meg­teremtette azt ezen a tanyavi­déki kultúrházban, amire olyan sokat szoktunk hivatkoz­ni: az európai színvonalat. Két dolgot is bizonyított ez szá­momra. Először azt, hogy egyáltalán nem törvényszerű egy új létesítmény hamaros „lerobbanása”. Másodszor: hogy ma már minden ember igényli és becsüli a kulturált környezetet, legyen tanyai, vagy városi. — A több épületből álló megüresedett tanyákat nem akarjuk lebontani. Átalakítjuk azokat gazdasági épületté. A feladat: jó kutakat fúrni, ki­vezetni a villanyt, a kőutat, 1970-ig 21 kilométer utat aka­runk építtetni — és készenléti szobákat létesíteni az állatte­nyésztőknek — mondja Megye­ri Vilmos, a gazdaság igazga­tója. — Érdekük sürgetni a beköl­tözést, amikor a korszerű ál­lattartáshoz mindenképp köz- művesíteni kell a majorokat? — Előbb-utóbb úgyis elköl­töznének a tanyákról. Ha nem marasztaljuk őket központi le­telepítéssel a gazdaságban, ak­kor máshová mennek. S a munkaerőt nekünk kötni kell, mivel még idénymunkást is egyre nehezebben kapunk. Ér­dekeltek vagyunk azért is a mind kulturáltabb életmód megteremtésében, mert az em­bereknek óhatatlanul követ­niük kell a termelés kulturál­tabbá válását. Például ezután havonta akarunk exportálni fiatal bárányt: ez nagyobb szakképzettséget kíván a juhá­szoktól. Telente ipari bedolgo­zást szeretnénk vállalni. Ez Is nehezein képzelhető el a szét- -szórt tanyákon. — Számításuk szerint hány év alatt tudják felszámolni a tanyai életformát? — Azt hiszem jól számolok, ha azt mondom, hogy 15 év elég a terv megvalósítására. De ha csak 20 év alatt megy, s ha addigra a mostani dolgozók nagy része nyugdíjas is lesz, ezt akkor is szorgalmazni kell. Mi csak az idők mutatta irányt követjük... Padányi Anna Érvelésük, terveik mellett mai életmódjuk Is növekvő igényekről tanúskodik — győ­ződöm meg, amikor bekopog­tatok néhány lakásba. Minde­nütt ragyogó tisztaság. Ko­nok, szívós harc eredménye ez a nyári porral, a sár- és fcótengerrel, a korai sötétedés­sel. Harc az öreg uradalmi cselédházak pergő vakolatá­val, nedvességével. Harc a saját, régebbi igénytelensé­gükkel, a máról holnapra élés megszokottságával. A felfelé törekvők új szigorúságával szólják meg azokat az ország szegényebb vidékeiről jött be­települteket, akiknél a sze­génység lompos szokásokkal társult. Az idegen itt vagy ha­sonul, vagy kiközösítik. Minek köszönhető, hogy új elképzeléseik iiyen élesen ki­rajzolódtak? Az okokat hiába keresnénk csak a tanyán. Ha érdemben meg akarjuk lelni a magyarázatot, kövessük nyo­mon — a termelés fejlesztését most csak éppen érintve — az állami gazdaság szociális fej­lődését, amelyről írásos bi­zonylatok és az emlékezés tudósított 1951-ben a modem közleke­dési eszközöket mindössze há­rom kerékpár, képviseli Apaj- pusztán. A ''két tanítóval és összevont osztályokkal műkö­dő iskolában ekkor még a gye­rekek 51 százaléka ismétlő! 7955: megkezdik a kívülről kevéssé mutatós, de belül igen prak­— Jöjjön, elmegyünk az Uzsoki utcába, ismerkedjen meg Huszár Mihállyal, a mi Marxunkkal — invitál" Mezőné a Kistarcsai Községi Tanács­nál. ★ A kertben a dáliák feje már kókadt az éjjeli fagytól. A hó­fehér hajú, nagy szakállú öreg kifakult kék vászon munkaru­hában földet ás. — Dehogy tart fel, dehogy — kísér befelé. — Az ilyen vén nyugdíjas már bőven mé­ri az időt. Hát szóval a leve­leimre kíváncsi? Térül-fordul és két karján púposra halmozott, madzaggal átkötött csomagokkal tér visz- sza. Elborítják az asztalt és a zongorát, amelyen frissen for­mába öntött birsalmatorta hűl. — Igen. írok és kapok leve­let a világ minden részéből, minden jeles politikustól és közéleti személytől. De mielőtt egyet is megmutatnék, jól je­gyezze meg: ezeket a levele­ket nem azért írom, hogy rá­Ezer érésből passziózzak, vagy hogy értékes gyűjteményt hagyjak a fiaimra. Egy célom van: el­juttatni mindenkihez a kis­ember szavát. A fennélők ál­landóan érezzék, hogy a rang kötelességgel jár: harcolni a békéért. Ez nem hobby, ez küldetés. — Na, beírta a füzetébe? Mert akkor nézze a listát, mondja a sorszámot, hogy kí­néit a levelét akarja olvasni. Ezt az ezernél több borítékot csak szigorú rendszerezéssel lehet kezelni. Lapozom, nézem az immá­ron három év gondos munká­ját Huszár Mihály nyugdíjas főgépész, kitüntetett békehar­cos és veterán kommunista 1964-ben írta első levelét Sza- kasits Árpádnak kormányki­tüntetése alkalmából. Sokat töprengett, hogy hehhezkötöt- ten hogyan hasznosíthatná magát, hogyan folytathatná a békemunkát, amit még a Bor­sodi Hőerőműben kezdett. S nagyszerű gondolata támadt: amint az újságban olvasta, hogv _ világ v :etői, vagy az itthoniak közül valani magas kitüntetést kapott, tollat raga­dott és leveri írt neki. Szív­ből jövő sorokat, amelyben ké­ri: magas m*’''.sáeát. vagy a megbecsülő kitüntetést hasz­nálja jel a bene megóvására, 1500 tonnás előny 300 ezer forint jntalom ÜNNEPSÉG A DCM-BEN A Dunai Cement- és Mész­mű dolgozói tegnap ünnepel­ték az októberi forradalom jubileumát a DCM kultúrter­mében. Hári Béla, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és töroegszervezetd osztályának helyettes vezetője mondott ünnepi beszédet. A cement üzem dolgozóinak kellemes meglepetésben volt részük ezen az ünnepségen. A gyár vezetősége a jubileum al­kalmából 20 kiváló dolgozó jel­vényt, 32 oklevelet és 300 ezer forint pénzju­talmat osztott ki a gyár legjobbjainak. E külön­legesen bőséges jutalmazási keret tiifika, hogy túlteljesítet­ték éves tervüket: jelenleg már 15 ezer mázsa cementtel előbbre jár az üzem, mint ahogy az 1987-es termelési tervele előírják. Az ünnepségen a párt, a szakszervezet és a KISZ is pénzjutalommal örven­deztette meg legjobb ak­tíváit. Az ünnepséget a gyári lakó* telep, — Deák vár óv odásaméit műsora zárta be. Az aprósá­gok szovjet és magyar zász­lócskákkal léptek a színpadra és megejtő bájjal énekelték sva évforduló tiszteletére született gyermekdalokat Irodalmi színpad házi kamerával Emlékezés az ellenforradalom áldozataira Az 1956-os ellenforradalom áldozataira emlékezve Buda­pest népe szombaton főváros- szer te megkoszorúzta a már­tírok sírjait és emlékműveit Virággal díszítették a Buda­pesti Pártház védelmében el­esettek emléktábláját is. Az emlékezők virágot helyeztek el a Kerepesi temetőben nyug­vó mártírok sírjaira, majd a fegyveres erőknek az ellen­forradalom elleni küzdelem­ben hősi halált halt tagjai sír­ját keresték feL Romany Pál, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese és Óvári Miklós, a Központi Bizottság tagja az egyetem új épületeit is megtekintették MEGEMLÉKEZÉS AZ EGYETEMI VÁROSBAN Az Auditorium Maximum, a Gödöllői Agráregyetem nagy­terme ünnepi díszbe öltözött. Most nem jegyzetelnek a hall­gatók, a szónokot, övári Mik­lóst, az MSZMP KB tagját, a tudományos és oktatási osztály vezetőjét figyelik, aki a világot átformáló forradalomról be­szél. A padsorokban diákok, a díszemelvényen az egyetem vezetői és a vendégek. Dr. Lökös László párttitkár kedves vendéget mutat be, szovjet tábornokot, aki üdvöz­lő szavaiban nagy elismeréssel beszél a gyönyörű gödöllői in­tézetről, amelynek tudományos munkáját a határokon túl is ismerik. Szavalat, kórusmű, saját szerzeményű dal tarkítja az ünnepi programot. A második részt a televízió is közvetíti. Az oktatásra használt tv-ka- mera a III. számú előadóte­remből sugározza az Auditó­rium Maximumba a helyi iro­dalmi színpad verses összeállí­tását. Az elmúlt félszázad ese­ményeit Idézi a kórus dráma!/ szuggesztív hangon. — Bip-bip — az űrhajók közismert szignálját zümmögi a kis rakétamodell, amellyel u ünnepség utáni fogadáson ked­veskedtek a szovjet vendégek az egyetemnek. levél és kéri, hogy a békeharc le­gyen „élete kísérője”. ★ És a válaszok? Ezerötven fo­rintos nyugdíjából csengő fo­rintokat költ a hivatalos fordí­tásokra, amelyek mind ott so­rakoznak érkezési sorrendben a címeres, színes borítékokban. De Gaulle, Walter Ulbricht, Ben Bella, Novotny, Tito, Hai- lé Szelasszié, Dortieos, dr. Sík Endre, Komját Irén, Kassák Lajos, Gellért Oszkár, Gáspár Sándor és így sorolhatnám még oldalakon keresztül a ma­gyar és a külföldi neveket. Van, ahol a protokollfőnök ír­ja a választ és csak az aláírás a valódi és vannak, akik sa- játlcezűleg köszönik meg a so­rokat. S ahogy lapozok a név­sorban, egy kicsit megütódve látom a világhatalmasságok, államfők sajátkezű köszönetét s ugyanakkor sok, csak a mi szűkebb hazánkban ismert név mellől hiányzik a válasz. Nem hinném, hogy Sávoly Pálnak, az Erzsébet-híd tervezőjének kevés lenne a dolga. S mégis, kétoldalas választ írt, olvas­sák el egy részét: „A híd tervezése és megal­kotása sok-sok napi gyötrődés­be és álmatlan éjszakába ke­rült, de megérte, mert a kész mű évekre szolgálni fogja nemcsak Budapest lakosságát, hanem az egész országot. Együttérző soraiból és mások üdvözletéből látom, hogy mun­kámban mellettem állt az egész dolgozó magyar nép. Üd­vözlete nemcsak a múlt elis­merése, hanem buzdítás az el­következendő feladatok meg­oldására is.” Barinkéi Oszkár így ír: „Köszönöm Önnek, az eddig nem ismert békeharcosnak hozzám írt levelét. Kívánok jó egészséget, hosszú életet és békeharcos munkájához sok sikert.” S gondolom, Kállai Gyulá­nak is akadt tennivalója, mégis személyesen írta Hu­szár Mihálynak: „örülök, hogy idős kora el­lenére is figyelemmel kíséri a béke érdekében kifejtett erő­feszítéseinket.” ★ Amikor átnézem a különbö­ző nagygyűléseken, kongresz- szusokon készült feljegyzéseit, elolvasom hozzászólásait, meg­kérdem, mit szeretne még sze­mélyesen megérni? Bozontos szemöldöke alól fiatalosan megcsillan fakó kék szeme: — Ha egyszer elutazhatnék Moszkvába! Évek óta tudósí­tom a moszkvai rádiót. Tavaly értesítettek, hogy egy levele­met felolvasták a magyar mű­sorban. Ajándékul képsoroza­tot küldtek a Kremlről és Le­ninről. De látja? Alig van be­lőle. Jönnek a gyerekek, az úttörők, hogy Huszár bácsi, magának van igazi képe, ad­jon az őrsnek. Ilyenkor mit tehet az ember? Odaadja. Nekem majd küldenek mási­kat. Idén májusban azt ia megígérték, előjegyzésbe ve­szik a nevemet a szovjet útra. — S addig? Mik a közeleb­bi tervei? — Most nem levelet írok. Beszéltem a falum vezetőivel* hogy november hetedikére alakítsunk a Népfronton belül magyar—szovjet baráti társa­ságot. Közreműködő lenne elég. A mi családunk hosszú életű. Én még csak hetvenegy éves vagyok. Még olyan sokat szeretnék tenni. — Erről írjon az újságban; ne a szakállamról — évódiís ked’-esen a kertkapuban. — Az már afféle vénemberes do­log ...' k. m.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents