Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-04 / 261. szám

Micrn g^frfap 1967. NOVEMBER 4., SZOMBAT Egyébként az a véleményem*.. j Új tiszteletbeli | doktorok x x i \ ! A Nagy Októberi Szocialista | ! Forradalomr 50. évfordulója § i alkalmából pénteken a Bu- & ; ^ : dapesti Műszaki Egyetemen ^ j nyilvános egyetemi tanács-1 i ülést tartottak. | Bensőséges ünnepségen | i avatták az egyetem tisztelet-1 | beli doktorává dr. Korach | | Mór nyugalmazott tanszékve- s ! zető egyetemi tanárt és dr. | ! Benedikt Ottó professzort, ^ : ICossuth-díjas akadémikuso- ^ A I irat, sokszorosan kitüntetett g : tudósokat, forradalmárokat, § : több évtizedes tudományos ^ I munkásságuk és a nemzetközi ^ : munkásmozgalomban kifej- ^ | tett tevékenységüli elismerése- § i ként. | Az iskolákban is gyakori téma az 50. évforduló. Az új százhalom- (t battai iskolában az orosz nyelvű órák tárgya: mit tudok a Szovjet­unióról? S a diákok sorra jelentkeznek Foto: Gábor ... nem szegyen az, ha valaki művelt. Ha általánosan művelt, az meg egyenesen kitűnő, mert az általános művelt­ség korunk műveltsége, mert az általánosan művelt ember ko­runk embere. Aki nem általános, az nem korunk, aki nem művelt, az nem ember. E kétségtelenül izgalmas és aktuális témáról folyt a kötetlen és éppen ezért természetesen tudomá­nyos csevegés egy szűkebb társaságban, amely társaság egyik kissé szikár, de nagyon szemüveges tagja, messzemenő maga- biztossággal és határozottsággal fejtette ki —, miszerint ő igen­is, művelt. Sőt általánosan művelt. Nem az irigység — talán az is — diktálta felbugyogni ka­ján kérdésemet, hogy miből gondolja, miszerint ő művelt em­ber, hanem inkább ama kíváncsiság: mit ért műveltség, sőt korszerű műveltség alatt. Elmagyarázta. Kiváló latinos és görögös volt a gimnáziumban és az iro­dalomban sem kullogott az osztály végén. Egyetemre ugyan nem járt, de eltelt életében nem mulasztotta el frissen és ébe­ren tartani humán műveltségét, sőt arról sem feledkezett meg, hogy tőle telhetőén lépést tartson e téren a fejlődéssel. Állítá­sát bizonyítván latin és görög klasszikusokat idézett latinul és görögül, rövid és tömör információt adott Moliére-ről és Shakespeare-ről, volt szava Camusról és természetesen ismerte Gorkijt, Solohovot, méginkább Turgenyevet, Csehovot. Ada­tok, nevek, verssorok repkedtek ajkán, hogy egy pillanatra megbűvölt tisztelet vette körül őt, aki ím bebizonyította, hogy műbeit, sőt szerinte, még korszerűen is az. Valamit motyogott még a csillagászatról, egy keveset Dar­winról, aztán bezsebelve a szájtáti tiszteletet, fölényes nyuga­lommal vonult vissza a karosszékbe, mint valami elefántcsont­toronyba ... — Hallott valamit a kvantummechanikáról? — kérdeztem aggódva... — Az, kérem, ha jól tudom, fizika. — Az a fizikusok dolga... — A hibridekről? — Az, kérem, ha jól tudom, a biológusoké, meg a tenyész­tőké. — Akkor talán valamit, ha lehetne, a korszerű irodai munkaszervezésről... Ha lehetne — könyörögtem, de ezt és még néhány „gyakorlati” kérdést úgy utasította vissza, mint­ha valamiféle szakbarbár törne be a korszerű műveltség szent ligetébe. Akkor és ott, tekintettel a társaság tagjainak vi­szonylag nagy számára, s ebből eredően az egy személyre jutó szólási lehetőség minimális, az oda nem figyelés maximális voltára, nem volt módom, hogy töredelmesen bevall jam: én bizony nem tartom magam még korszerűen művelt embernek. Elsősorban azért nem, mert Tacitust rosszul, vagy egyál­talán nem idézem, még csak azért sem, mert jó tanáraim ösz- szes erőfeszítése sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy latin tudományomat a matúra utáni első szellő el ne fújja, majd­hogynem nyomtalanul. En, kérem, azért nem tartom még kor­szerűen művelt embernek magam, mert éppen azokról van még kevés fogalmam, amely fogalmak ma át meg átszövik a ma emberét, s amelyek meghatározzák azt a lehetőséget, hogy a ra a emberéből a holnap embere legyen. ...Igaz: a polihisztorok kora lejárt, de lejárt ama humán műveltség kora is, amely megelégszik azzal, hogy egy diploma — legyen az egyetemi, érettségi, vagy szakmunkás — a „véget” s ne a kezdetet, más szóval, hogy lényegében a tudás megszer­zésének folyamatát lezártnak, s ne állandónak tekintse. Nem arról akarok én most disputálni, hogy a közgazdász az értsen a biogenetikához, a képesített könyveléshez, az űrhajózáshoz és a légpárnás köszörű használatához.,. Arról sem, hogy az idomszerész legalább olyan jó esztergályos legyen... Hogy a szövetkezeti agronómus a kisujjából rázza ki és magyarázza el, miért torpant meg a francia új hullám regényben és filmben egyaránt. Baj lenne az, hogy valaki vonzódik a görög klasszikusok­hoz? Nevetséges, ostobaság ilyesmit állítani. De a görög klasz- szikußokat olvasva — nem törődve a KRESZ-szel, amely az antik göröghonban ugyebár ismeretlen volt — átkelni az út­testen, majdhogynem halálos dolog. A korszerű műveltség bátran selejtez a szó jó és nemes értelmében és merészen pró­bál mind többet felfogni, tudni és alkalmazni is a ma tudásá­ból. Így van ez bizony, nem másképpen. Es, ha most szerény szerénytelenséggel hozzáfűzném, hogy ez egyébként nem is csak az én véleményem, nem éretném kisebbítve magam, hogy csatlakoztam a „korszerű” véleményekhez. Mert én szeretnék korszerűen művelt lenni! Gyurkó Géza Hli megkergette a királynét BUDAPESTI BESZÉLGETÉS BETTY AM B AT IE HOSSZAL ELŐSZÖR FÉRJÉ NEVET ISMERTE MEG A VILÁG. AN- TONIOSZ AMBAT1ELLOS, AZ UTÓBBI HÚSZ ESZTENDŐ NAGY RÉSZÉT BÖRTÖNBEN TÖLTÖTTE. BEBÖRTÖNÖZ­TÉK A NEMET URALOM IDEJÉN, A REAKCIÓS GÖRÖG RENDSZER HALÁLRA ÍTÉLTE, S CSAK A VILÁG TILTA­KOZÁSA AKADÁLYOZTA MEG KIVÉGZÉSÉT. 1964-BEN, 17 ÉV MTJLTAN SZABADULT, A LEGUTÓBBI PUCCS UTÁN AZONBAN ISMÉT LETARTÓZTATTÁK. MA MÁR FELESE­GE NEVÉT IS ISMERIK, AKI MINDEN ESZKÖZZEL KÜZD FÉRJE S FOGOLYTÁRSAI SZABADSÁGÁÉRT. 1933-BAN SZŐ SZERINT ÜLDÖZŐBE VETTE AZ ANGOL FŐVÁROS­BAN TARTÓZKODÓ FRIDERIKA GÖRÖG ANYAKIRÁLY­NÉT, AMNESZTIÁT KÖVETELVE FÉRJE SZÁMÁRA. A HÍ­RES „FUTÁS” A VILÁGSAJTÓ ELSŐ OLDALAIRA KE­RÜLT. MOST BUDAPESTEN, A GELLERT SZÁLLÓBAN BE­SZÉLGETÜNK BETTY AMBATIELLOSSZAL. — ön politikus, vagy fele­ség? — Ez is, az is. Viszont igaz, hogy csak férjemmel való meg­ismerkedésem után kezdtem foglalkozni politikával. Elein­te, amikor börtönbe került, va­lóban csak az fűtött, hogy visszaszerezzem szabadságát. — így került kapcsolatba a politikával? — Igen. 1945-től 1949-ig Gö­rögországban éltem. Ez a négy év elég volt arra, hogy meg­ismerjem férjem honfitársai­nak sorsát. Láttam, - hogy anyósom élete rendkívül ke­mény, s hasonló küzdelmet folytat a létfenntartásért min­den egyszerű • görög asszony. Láttam azt az óriási küzdel­met is, amelyet férjem és elv­barátai folytattak nemzetük szabadságáért. Ezek engem is arra köteleztek, hogy ne néz­zem tétlenül a harcot. — Tehát görögnek érzi ma­gát, annak ellenére, hogy ön brit állampolgár ma is? — Én az vagyok, aminek szü­lettem. Wales a hazám, s ez az ország szintén évszázados küz­delmet folytatott a szabadsá­gáért. — Nehéz élet az öné, ezt mindenki tudja, aki ismeri két évtizede folytatott harcát, Nem bánta meg, hogy vállalta a küzdelmet? Mi ad erőt eh­hez önnek? — Nehogy azt higgye, hogy amit teszek, áldozatnak érzem. A küzdelem tartalmassá, értel­messé tette életemet, s ma már el sem tudom magamat kép­zelni enélkül. Olyan jogokért küzdünk, aminek érdekében kötelessége mindenkinek fel­emelnie á szavát. Az elemi sza­badságjogok, a nemzeti függet­lenség, egyenjogúság — mind alapvető feltétele az életnek, s ezért érdemes harcolni. S a küzdelem köztien sok öröm és boldogság éri az embert: pél­dául az a nagyfokú szolidari­tás, amely körülvesz minket, ez pedig mindig erőt ad. — Kik támogatják a juntát? — A megtévesztett emberek, akiket kölcsönökkel, s egyéb kedvezményekkel vásároltak meg maguknak. Népszerű lát­szatintézkedéseket tesznek, nyugdíjemelést ígérnek, de a tömegek nagy részét ezzel nem tudják megtéveszteni. Sokszor látszólag apró dolgokban je­lentkezik az ellenállás, tulaj­donképpen jelentéktelen álla­mi intézkedések megtagadásá­ban, de ez is jelzi, hogy egy népet tartósan megtörni nem lehet. Sugárzik szeméből a bizako­dás. Látszik azonban az is, hogy fáradt — az elmúlt he­tekben beteg volt. Betty asz- szony ezekkel a szavakkal bú­csúzik: — Itt önöknél sok üzemben, gyárban jártam, beszélgettem egyszerű emberekkel és veze­tőkkel egyaránt, s rendkívül jólesett az az őszinte szolidari­tás, amelyet ügyünk iránt érez­nek. Ezt ezúton is, mindenki­nek köszönöm. B. B. I. HIDAK Egész nap a hidak, a bu­dapesti hidak járnak az eszemben. Pontosabban egy közülük: a Margit-híd. Tudom, hogy az Er-zsébet- híd szebb, a Lánchíd pati- násabb, az Árpád-híd kor­szerűbb, nekem mégis a Margit-híd a legkedvesebb. Mert a Szigetre vezet, mert ifjúságomat idézi. ... Akkor is szürke no­vemberi nap volt. Akkor, ma huszonhárom esztende­je. Vészterhes szombat. Harmadik hete tombolt a nyilas pribékek rémuralma — de fiatal voltam, vártam a találkozót Vele. Délelőtt még beszélget­tünk telefonon. Akkor hal­lottam a hangját utoljára. Kora délután felrobbant, vízbe hüllt a Margit-híd. Ott fúlt-e vízbe, vagy Da­chau, Auschwitz lett a sor­sa, soha nem sikerült kide­rítenem. Ha élne, ma lenne negyvenéves. ... De akkor, azon a hu­szonhárom esztendő előtti november 4-én felrobbant a Margit-híd, tetőfokára hágott a téboly, testvérü­ket siratva utána hullt a többi híd is. ... Tegnap hajnalban is­mét sétáltam a Margit-hí- don, bolyongtam a Szige­ten. „Hervad már ligetünk” — elhervadt már. De áll­nak a hidak. Véletlen: no­vember 4-e és november 7-e a naptárban három nap különbséggel követi egy­mást. A valóságban 1917- tői 1944-ig huszonhét esz­tendő telt el, s 1944. no­vember 4-től még egy évet kellett vámunk, hogy ün­nepelhessük az új világ hajnalának évfordulóját. November 7-e szimbó­lum. De nekem jelkép no­vember 4-e is. Az ifjúság tovatűnt. A test már erőt­lenebb, a haj deres. Ám a lélek erős. „Ö” már hu­szonhárom éve eltűnt, meg­halt. Békesség és nyugoda­lom néki és sorstársainak, a millióknak. És békesség, nyugodalom nekünk, az élő milliárdoknak. Békesség és nyugodalom a hidaknak is, hogy álljanak örökkön- örökké, kössék össze a par­tokat, s az embereket is. Lélektől lélekig. B. J. „Színkollekció46 - puliból Schmidt József­nek, a pécsi Gáz­mű tisztviselőjé­nek sikerült elő­állítania a teljes puli „színkollekci­ót”. A szabványok négy puliszínt fogadnak el: a fe­ketét, a fehéret, a szürkét és a fakót. A pécsi tenyésztő alakította ki az ország első fe­hér puütörzsét, amelynek jelen­leg már több mint 40 tagja van. Keresztezés révén később „kihozta” a szürke, legutóbb pedig a fßkö színt is. A faj­tiszta fakó puli egyelőre nagy rit­kaságnak számít. Schmidt József tenyészetének idei „termése” 18 fe­hér, 15 fekete és 4 fakó pulikölyök. A további cél az, hogy a kialakuló­ban lévő szürke és fakó pulitör­zsek színét rögzít­se, hogy azok biztosan tisztám öröklődjenek. Külföldön nagy az érdeklődés „színes” pécsi pu­li iránt. A fehé­rekből például már Milánóba. New Yorkba éí Hollywoodba eljutott egy-ft-l kölyök. SANYI FELELETE ' A juhászok tanfolyamán azt kérdezte az előadó: Mi kell a büdössántaság gyógyításá­hoz? Több tagbaszakadt, őszes férfi közt ifjú Sáfár Sándor is jelentkezett feleletre. — No szép öcsém! Mondd meg — szólt az állatorvos. — A sántaság gyógyításá­hoz két tényező kell — felelte Sanyi — úgy mint: juhász és bicska. — Ezt mióta tudod? — kér­dezte az előadó. — Már így csinálom gye­rekkorom óta. — Most hány éves vagy? Sanyi kihúzta magát: — Már tizenöt... ÉVA MEGSÚGTA... Az ,,Aranyhomok” hatalmas termetű agronómusát Ádám- nak hívják. Feleségét pedig Évának. Szép házuk, s két dundi gyermekük is van. Egyik reggel, a feleség ezt súgta urának: Anyának érzem (oh, Adam) magam. A férj olyat mondott, amit csak nagy indulatában mond: JÁBTOMBANKEITEMBEN — Azt a rabló ötvenit! — Ezzel elrohant. A major bejáratánál egy fogatos sietett elébe: — Agronómus úr! Megszü­letett a tizedik gyerekünk: Meghívjuk keresztelőre. Osz­tozzanak a nagy örömünk­ben. Az agronómus bólintott, sarkon fordult, sietett haza: — Évám, Évácska! Képzeld a kocsisom asszonyának meg­született a tizedik gyereke. Látnád, hogy az ura is mi­lyen boldog! Az agronómus jó kedvében az asztalra sújt: — Jöhet ide is a harmadik... De most az asszony kiáltja: — Azt a rabló ötvenit!... A SZÍNÉSZ, meg a nyúl A kis Trabant okos masi­na. Éjszaka Nagykunságból szállította haza a színészeket. Vilma néni szüntelen arról papolt, hogy ő ilyen, meg olyan közismert állatbarát; Hirtelen koppanás hallat­szott. Egy tapsifüles vágó­dott az első keréknek. — Lesz jó nyúlpaprikás — kiáltotta egy kolléga. — Adok én nektek! Volna szívetek elpusztítani azt a sze­gény nyulacskát? — hűtöttele társait Vilma néni. Nagy Béla kolléga leállította Trabantját, kezelésbe vette a nyulat. Simogatta, élesztget­te. Ennek láttán pálfordulás történt Vilma néninél: Gye­rünk már, mit vacakolsz Bé­la azzal a rongyos nyúllal? — Béla széles mosollyal közölte: Él, nem tört el a gerince! — és a lucernásban útjára en­gedte a „hasas” nyuszit. Az éltes színésznő hazáig is­mét azzal traktálta társait, hogy ő mekkora állatbarát. A kis Trabant okos masi­na, szüntelen azt súgta: — Fecseg a felszín, hallgat a mély. Galgóczy Imre rendezőt, mert a kitűnő sze­reposztás és az ellenállhatat­lan komédiázó kedv igazán kellemes estét biztosít a né­zőknek. Fentiek eleven bizonysága Kabos László, a szigorú tanér- báty szerepében. Számtalan egyéni nüasszal, sziporkázó öt­lettel szinte „társszerzője” az írónak. A legtöbb jelenetben ő teremti meg a helyzetkomiku­mot és ez nem az írott darab érdeme. Horváth Tivadar az elha­gyott és elhagyó férj szerepé­ben igen finoman árnyalt fi­gurát alakít, sajnos, a megtért és szerelmes férj alakja már sokkal kevésbé meggyőzőre sikerült. Jeleneten belüli han­gulatváltásai viszont annál jobbak. A hoppon maradt csá­bító szerepében Gálcsiki Já­nost láthatjuk. A tőle megszo­kott játékos kedvvel, őszinte komédiázó készséggel szín­padra állított figura sokszí­nűbb, mint ahogy azt a darab alapján várnánk. A többi szerepben L órán Lenkét, Hlatky Lászlót, Csata Zsuzsát, Zana Józsefet, Hege­dős Györgyit, Csonka Endrét láthattuk. Sajnos, az epizódok, mint említettük is, nem illesz­kednek szervesen a darabba, betétszám hangulatát keltik, s ezért levegőben lóg szinte va­lamennyi, színészileg kifogás­talan karakierszerep. A vastaps és a közönségsi­ker nem egyértelmű mérce. „Az ilyennek hazudtalak’’ még soká:a fog kellemes estét sze­Í rezni a közönségnek. K. L, Illetve ... Talán nem is a darabnak. A szóban forgó víg­játék ugyanis — a szokványos háromszög-szituáció új feldol­gozásban, néhány érdekes, de oda nem illő epizóddal körít­ve — alatta marad a többi Kállai-darab színvonalának. A közönség mégis tapsol. Sőt: vastapssal ünnepli a színésze­ket. És vastapssal ünnepli a Ilyennek hazudtolok Új Kállai-darabnak tapsolhat a Kis SzínDad közönséae

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents