Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-03 / 260. szám

1967. NOVEMBER 3.. PÉNTEK ( Csillagosok, katonák Jancsó Miklós új filmje Természetesen jóslat, de megkockáztatom: Jancsó Mik­lós ismét alkotott egy nagy magyar fesztiválfilmet, melyre felfigyel a világ; melyet azon­ban itthon, várhatóan, lénye­gesen kisebb közönségsiker kí­sér. Könnyű lenne a dolgot a hazai közönség értetlenségével elintézni. De hát a külföldi si­ker sem értékesebb a hazai­nál, hiszen ott sem a közön­ség széles rétegei, hanem a kiválasztott kevesek, az értők, és az elmaradhatatlan sznobok az ilyen filmek sikereinek le­téteményesei. Pedig az elvont 1— és nem elhanyagolható — esztétikai szempontok mellett a művészet lényeges tényezője a közönség is. Ha egyszer ilyen ez a közönség: ennek a közön­ségnek kell a művészetet csi­nálni. Hallom az ellenvetést: nem szállhatunk le a közönség színvonalára. Hát, nem. Ha már a filmnél tartunk, Pudov- kin, Eizenstein, Korda és a filmművészet többi klassziku­sa sem „szállt le”. Csak a kö­zönségnek csinálták művészi és sikeres filmjeiket. Ennyit ál­talában és most essék szó Jan­csó Miklós új filmjéről: a Csillagosok, katonákról. A film cselekménye egy nap alatt zajlik egy ismeretlen orosz faluban. A fehérek ez időben fölénybe kerülnek és offenzívájukat arra használ­ják fel, hogy irgalmatlan bosz- szúhadjáratot indítsanak a vö­röskatonák kis csapatai ellen, melyekben sok internacionalis­ta magyar is harcolt. De ez már nem harc, nem háború, ha­nem embervadászat, szadista öldöklés. Erről szól ez a film, s az események során a sze­replők elvesztik emberarcúkat és gyilkoló, vagy önmentő gé­pezetté válnak. Cselekedeteik­ben egyre inkább döntő rugó­vá válik a gyilkolás, a bosszú. Eltűnnek a messzi célok, el­tűnnek az eszmék, nem hang­zanak el forradalmi jelszavak sem, célul csak egy marad: ölni és ha lehet, életben ma­radni. Az egymással szemben álló feleket hovatovább csak a ruházatuk különbözteti meg, a néző pedig borzad a vad öldök­léstől. Ismert és szándékában he-, lyeselhető törekvés, hogy tör­ténelmi eseményeinket fosszuk meg a ködösítő mítosztól, a hő­sökről szedjük le az utókor által rájuk szőtt illúzióköntöst. Számoljunk le azzal, hogy a forradalom romantikus diadal­menet, jelszavaktól hangos, hősökkel benépesített díszlet. A forradalmat nem a Téli Pa­lota nagy rácsos kapujának be­törése jelenti, bár ez a ben- j nünk megmaradt és ma már ki­törölhetetlen kép is egy nagy film része. Ez a dezilluzioniz- musként említett irányzat te­hát nem új. Már John Reed is ennek szellemében írta meg híres könyvét. Mégis, amikor ez ember egy ilyen filmben találkozik vele, idegenkedik és értetlenkedik. Igaz, tudjuk: a forradalmat nem csupa tiszta szándékú hős vitte győzelemre, a harcosok soraiban nem min­denki szilárd, elvi alapokon álló, tudatos forradalmár volt. Éppen ezért az ember a művé­szettől a tudós logikai pontos­ságán, a részigazságok hiteles ábrázolásán túl valami többle- ; tét vár. Persze, nem a már ] megszokottá vált pátoszt. Ez a pátosznélküliség azonban ki­ábrándító, amikor a magyar internacionalistákról megtu­dom, hogy azért jelentkeztek a Vörös Hadseregbe, mert a to- borzó azt ígérte nekik, hogy hazamehetnek. A vérfagyasz- tóan szadista fehérgárdista ez­redes viszont elengedi a ma­gyarokat, mondván: miért avatkoznak önök a mi ügyünk­be? Menjenek haza, ez a mi harcunk ... A film, a deheroi- zált hősök nem adnak meg- ! nyugtató feleletet erre a na­gyon is logikusnak látszó érv­re. Ha a hazai közönségsikerre tett negatív jóslatom beválik, úgy vélem ennek oka főként az lesz, hogy a néző — lehet, hogy vágya korszerűtlen? — nem hideg fejű külső szemlé­lőként akarja végigélni az ese­ményeket, hanem azt várja, hogy a hősök magukkal vi­gyék, meggyőzzék, érzelmileg magukhoz láncolják. Ez a filim, ez a történet pedig — legalábbis bennem — azt az érzést keltette: elég a harcból, elég az eszeveszett öldöklés­ből. Már sajnáltam minden halottat. Értelmetlennek tar­tottam megölni az ápolónőt, aki bár áruló lett, de abban a szituációban a dolgok már úgysem a valós súlyúikkal vol­tak mérhetők. Felborult egy értékrend, minden tett más­ként minősül és éppúgy értel­metlenné válik a hősiesség, mint a gyávaság. Ügy érzem, értem Jancsó Miklós szándékát. Azt is elis­merem, hogy ezt a szándékot magas művészi szinten, nagy tehetséggel oldotta meg, egyenrangú alkotótársával, Somló Tamás operatőrrel és a kitűnő magyar, szovjet és len­gyel színészekkel, de a leg­okosabb szándék, a legmaga­sabb nívójú művészet igaz próbája az elért hatás. És en­nek egyértelműségében és értékében kételkedem. Zavart az is, hogy a film alapképlete sok tekintetben azonos a Szegénylegényekével. Mindkét filmben a retrográd erők megtorló akciójának ki­szolgáltatott kisebbség elem- bertelenedéséről van szó. Mindkét esetben a valóság­ban haladó, tudatunkban hős­ként felfogott embercsoport embertelenedik el a hatalom kegyetlenkedései következté­ben. A két Jancsó-filmben — ha időlegesen is — de elbu­kik az eszme és ebben a kö­zegben megterem a gyáva, megterem az áruló és az ér­telem felett győznek az elva­kult indulatok. Még megol­dásaiban is sok a hasonlóság: egyforma okok miatt lesznek árulóikká az emberek, mind­két filmben a hatalom gyakor­lói ártatlan lányokat vetkez­tetnek le, hogy ezzel is lelep­lezzék embertelenségüket. Az árulót mindkét esetben a sa­ját embereik ölik meg. A Sze­génylegények hangulatilag döbbenetes hatását a véget nem érő monoton sétákkal éri el a rendező. Itt felgyorsul a tempó: a szereplők zaklatott futása, száguldó lovaglása a hangulatteremtő elem. Ott hosszú hetek, itt egy nap az esemény... Nem folytatom, mert még olyan színezete lenne a do­lognak, hogy vitatom a Sze­génylegények átlagon felüli művészi kvalitását. Erről nem lehet szó, és vallom: a Csilla­gosok, katonák, szintén nagy film, a magyar filmművészet egyik jelentős alkotása. Jan­csó Miklós filmművészetünk markáns, sajátosan gondolko­dó egyénisége. Filmjei, lá­tásmódja mindig megdöbben­tő. elgondolkoztató és vitákra serkent. Ezúttal sem a teljesítmény művészi színvonalát vitatom, inkább a cikk elején tett jós­latra kerestem magyaráza­tot. Lehet, hogy érveim legdön­tőbb cáfolata a minden bi­zonnyal kivívott nemzetközi és szakmai elismerésen túl a hazai közönségsiker lesz. őszintén kívánom, hogy így legyen. Ebben az esetben az első impressziók írója téve­dett és ez lényegesen kisebb baj egy filmrendező tévedé­sénél. .. ősz Ferenc // Politechnikai“ pályázat A Művelődésügyi Miniszté­rium még a múlt évben pá­lyázatot írt ki a politechni­kai képzés tapasztalatainak összegyűjtésére, a politech­nikai képzéssel kapcsolatos megfigyelő, kísérletező és elemző munka fellendítésére, valamint a politechnikai kép- j zés irodalmának gazdagítá­sára. Az első fordulóra beér­kezett pályaművekből össze­sen 90 került országos elbí­rálásra. Az általános, valamint a kö­zépiskolák kategóriájában 2500 forintos első díjat nyert „Ké­zi síkkötés az általános is­kolában” című pályaművével I dr. Farkas Györgyné, a gö­döllői Imre utcai Általános Iskola tanára. 1500 forintos második díjban részesült „A mezőgazdasági gyakorlati fog­lalkozás keretében a tante­remben végzendő gyakorlatok tematikus feldolgozása” című pályaművéért Jónt Józsefné, a Tatárszentgyörgyi Általános Iskola tanára. Hajnóczy apja és a pécsi püspök A Tolna megyei Majos köz­ségben a Martinovics-féle moz­galom egyik vezetője, Hajnó­czy József családjával kapcso­latos emlékre bukkant Kari Béla helytörténetkutató és Csupor Tibor általános iskolai tanár. Régi iratokból kiderült, hogy a vértanú apja: Hajnóczy Sámuel egy éven át Majoson volt evangélikus lelkész és 1749 nyarán a pécsi püspök üldöztetései miatt kellett el­hagynia a községet. Hetvenéves a legrégibb vidéki villamosvasút Az ország legrégibb villa- mosvasútja, a szombathelyi, 70 éves. A három kilométer hosz- szú pályán közlekedő villamos a 63 000 lakosú város tömeg- közlekedésének legfontosabb eszköze: naponta húszezren utaznak rajta. Évi utasforgal­ma hétmillió fő. Évek óta az ország egyetlen veszteségmen­tes villamosvasúti vállalata. Baleseti statisztikája rendkí­vül kedvező. Az öreg, kis te­herbírású pályát korszerűsítet­ték: erős, hosszú, hegesztett síneket fektettek le. Űj kocsi­kat is kapott a vállalat. Szamuil Marsak: Hányszor ösztökéltem... Hányszor ösztökéltem, buzdítottam az időt, míg száguldott velem. Megzargattam, sarkantyúba fogtam, ügy figyeltem: száll-e sebesen. t Ráérősen megyek már, a földet hallom így is lépteim alatt. Hallom, ahogy beszélnek a tölgyek, mélybe fut az erdei patak. Nem lassúbb, csak csendesebb az élet: esti erdő, csendes nyugalom. Búcsúzó lomb suttog a sötétnek. Kettőnk helyett magam hallgatom. Nyolcvan esztendeje Lenin-díjas szovjet költő. Fodor András fordítása született Szamuil Marsak, Tanácsklub Nagykőrösön Ügyintézés — pihenőben Nem hivatalos értekezleten voltunk, hanem egy kelle­mes szobában, ahol a kényel­mes heverőkön, a mély fo­telekben ült, beszélgetett és itta a feketét a hallgatóság. Nagykőrös város tanács­tagjai, akik eljöttek a megye első tanácstag- klub-avatójára. Sorra nézem a jelenlevő­ket. Ül közöttük megyei ve­zető, van akinek a kezében táska, látni, hogy mielőtt hazament volna, idejött ér­deklődni. Aztán szépen itt­maradt. S van akinek a csiz­máján a tanyák pora, hiszen Gógányból, Árbozból és Lu­dasból jöttek, mert vonzotta őket a meghirdetett prog­ram. Csak úgy záporoztak a kér­dések Kulcsár Jánoshoz, a megyei földhivatal vezetőjé­hez, aki az új földtörvényről tar­tott előadást. Mindenkinek volt valamilyen hozzáfűznivalója. Nagyon érdekes és sokak­nak új volt, amit S. Hege­dűs László tanácselnök-he­lyettes mondott a nagykőrö­si gondokról. A földtörvény hibátlan végrehajtása évi két- miilió forint megtakarítást je­lent a városi termelőszövet­kezeteknek. Nehéz forintokat fizetnek földjáradék címén mintegy ezer hold után. A föl­dek bár magas aranj'korona- értékűek, de nagyüzemi gaz­dálkodásban kevésbé hasz­nosíthatók. Négyezerre tehető azok­nak a száma, akik a föld­törvény végrehajtásában a Együtt születni a nagy nappal... A pilisszentiváni kis ház előtt türelmetlenül, aggódva sétált fel-alá a bányamester. Ha meg­állt, csak azért tette, hogy jobban hallja a zárt ajtókon kiszűrődő fájdalmas hangokat. Az­után hívták és a bába boldogan kiáltott: — Na végre, négy lány után az ötödik, ez már fiú! Kevés boldogabb emberpárt lehetett volna találni 1917. november 7-én a bányászkoló­nián a Péter házaspárnál. S alig tudtak róla, hogy tőlük sok ezer kilométernyire egy óriási ország vajúdta végig ugyanakkor az annyira várt jövevényük: a szocializmus megszületé­sét. A kis Guszti ott csetlett-botlott a kertben, anyja óvón vigyázta. S mégis, hányszor volt beteg! Éppen úgy, mint a vele született új tár­sadalom, amely nemegyszer fájón kereste ön­magát, az utat, amelyen járnia kellett. S most itt ül a hajdani kisfiú, dr. Péter Gusztáv, a törökbálinti téglagyár párttitkára. Belőle fel­nőtt, a megvalósult eszméből világhatalom lett. — Végeredményben eljegyeztem magam a téglával — mondja, amikor életéről kérdezem. — Maga arra nem emlékszik, milyen volt ná­lunk. Az apám munkanélküli lelt, később az óbudai téglagyárban kapott munkát. Nagy protekció kellett, hogy érettségi után behozzon engem is a gyárba — segédmunkásnak. Ha visszagondolok rá, nem is volt olyan nagy baj az a pár év. En aztán igazán tudom, milyen volt kézzel és most géppel téglát csinálni. — Talán bizony a téglagyártáshoz kellett az államtudományi diploma? — Értem én a tréfát. Csupán szeretek min­dig többet tudni. Ezért olvasok, ha kis időm van és ezért végeztem el a közgazdasági tech­nikumot is — ráadásnak. Kisüzem a miénk. De hatvanöt embernek az otthona. Nem mon­dom, előfordul néha súrlódás, ma már mind ritkábban. Főleg — ne vegye dicsekvésnek —, a tizenegy tagú pártszervezetnek is része van benne, hogy így van. — A törökbálinti téglagyár kisüzemnek szá­mít? — A lehető legkisebbnek — kísérletinek — az óriási trösztön belül. Viszont két év múltán egyike lesz a legmodernebbeknek. Szovjet és NDK gépeket kapunk, ötvennégymillióból alagút rendszerű égetéssel automatizáljuk a termelést. Az agyagbányászástól a kiszállításig mindent a gép végez majd és az évi tízmilliós kistégla termelésünk megháromszorozódik. — Megéri ez a kisüzem az óriási befekte­tést? — Feltétlenül, hiszen a kitűnő agyagunk legalább még száz évre elegendő. A munkás­gárda jó, gondolom, küldenek majd beállító, betanító munkásokat az új gépekhez. Azonkí­vül egyes műveleteket más gyárakban ismer­nek már, tehát lesz honnan tapasztalatot me­ríteni. — Érdekes lehet ilyen világtörténelmi na­pon születni. — Igen. A kisebb fiam mondta: híres em­ber vagy, te, apu, mindenki ünnepli a szüle­tésnapodat. Várakozásom ellenére szinte azonnal megértette: nem énértem nagy nap november hetedike, hanem nekem és ki tudja még hány ezer embernek lett váratlan szép öröme, hogy éppen ezen a napon születhetett... k. m. városban valamilyen mó­don érintettek. Négy óra hosszú idő. Dél­után hattól este tízig még sok másról esett szó a klub- avatón. Például arról, hogy miért is hozták létre és mit várnak tőle a jövőben. Dr. Janovich Tibor például az­zal kezdte, hogy a klubéletet afféle „kívánsághangverseny­nek” gondolja. Mindenki ír­ja fel, vagy mondja el ötle­teit, amiről hallani, vitázni akar és mivel szeretné a klubesteket kellemessé tenni. Ami a tagoknak tetszik belőle, azt igyekeznek megvalósítani. Magyar László kérte, akár többször Is — nemcsak ha­vonta egyszer — jöjjenek össze egy-egy vasárnap dél­utánra. A „klubtanács” még sokáig ízlelgette a hallottakat, sor­ra mondták terveiket és amit a tanácstagok máris kértek: vitát a városfejlesz­tésről, tájékoztatót a tanyai gyermekek továbbtanulásá­ról. Ajánlották azt is, ese­tenként közösen vizsgálja­nak meg egy-egy panaszt, amelyről a hivatalos tanács­üléseken annyi szó esik. k. m. Teenagerosztály Az ország egyetlen és el­ső „teenager- osztályát” nyitották meg a napokban Budapesten a Luxus Áruházban. Az osztály máris nagyon népszerű a vásárlók körében. A fiatalok áradata válogat a kedves, divatos hoJ mikban Gépipari tanácskozás új termelési módszerekről Ha azt akarjuk, hogy tenné- | mányos ülésszaka, amely egy­kéink kelendőek legyeinek a nemzetközi piacon, nemcsak minőségben, hanem árban is versenyeznünk kell. Ennek elengedhetetlen feltétele a korszerű anyagok felhaszná­lása mellett úgy megszervez­ni a termelést, hogy az előál­lítás olcsóbb legyen. Van még behozni valónk ezen a téren. A gépiparban máris beve­zethető új eljárásokkal, illet­ve folyamatban levő kuta­tásokkal ismerteti meg a vállalatokat a Gépipari Tudo­mányos Egyesület III. tudo­úttal a szocialista országok eredményeinek seregszemléje is lesz. Megismerhetik a részvevők azt a szovjet sa­lakhegesztő gépet, amely 2— 300 milliméteres fal összehe­gesztésére alkalmas. Érdeklő­désre számít az a magyar el­járás, amellyel az ezüstözött kés úgy hegeszthető, hogy az ezüst nem sérül meg. A november 9-től 11-ig tartó tanácskozhat gyakorlati bemutatók és kiállítás egé­szíti ki.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents