Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-23 / 277. szám
1967. NOVEMBER 23., CSÜTÖRTÖK Pénzt kapnak a jogszabályok mellé DUNA-PART Foto: Szigetfű Ismét működik a mozi Ceglédfeercelen is szélesvásznon látják az Egy magyar nábobot A ceglédberceli filmszínház árról volt híres mostanában, .hogy mindig zárt ajtókkal várta a vendégeket. A legutóbbi ellenőrzéskor kiderült ugyanis, hogy vetítőhelyisége nem felel meg a szabályoknak, a gépházhoz vezető lépcső pedig egyenesen életveszélyes. A szakszervezet nem járult hozzá a további üzemeltetéshez: Ceglédbercel mozi nélkül maradt. A községi tanács csaknem tehetetlen volt: nem volt pénz az átalakításhoz. Hogy végre ismét megkezdődhetett a vetítés, nagyrészt a berceii filmszínház dolgozóinak köszönhető. Szilágyi Ferenc gépész szabad idejét arra használta fel, hogy társadalmi munkában elkészítse az új lépcsőzetet. Csorna Lajosné, a pénztáros, a széksorok rögzítésében és a takarításban segített. A Mozi- üzemi Vállalat is hozzájárult a felújításhoz: olyan vetítőgépet küldött, amellyel végre Ceglédbercelen is lehet szélesvásznú filmeket vetíteni. Természetesen ez a műsor színvonalán is sokat változtat, ügy tervezik, hogy ezentúl heti három este tartanak előadást — vasárnap, hétfőn és kedden. A megnyitó november 26-án lesz. Ezen a Jókai-regényből készült kétrészes filmet, az Egy magyar nábobot és a Kár- páthy Zoltánt tűzik műsorra. BALATONAKARATTYA Mesterséges eső — két héten át Az utóbbi években több tízezer forintot költöttek a 600 éves balatonakarattyai Rákóczi szilfa megmentésére. A szakemberek ennek ellenére úgy vélik, hogy a nevezetes R ádióc! óa dás-sor o zat a New York-i Metropolitanról Előadó: Carelli Gábor A magyar rádió december ’régén sugározza első ízben a New York-i Metropolitan operaház történetéről szóló sorozatát. Az előadásokat a világhírű dalszínház magyar származású művésze, Carelli Gábor tartja. A zenei illusztrációban számos muzeális értékű felvételt is leforgatnak. Néhány év múlva már nem megy a gőzös Kanizsára A Budapest—Nagykanizsa közötti vasútvonal felújításával, korszerűsítésével párhuzamosan kivonják a forgalomból a gőzmozdonyokat. A korszerűsítési programnak megfelelően megérkezett az első két M—40-es típusú Diesel-mozdony Nagykanizsára. Az év végéig még több Diesel-moz- dóríyt kap a nagykanizsai fűtőház, néhány év múlva pedig már nem megy a gőzös Kanizsára, mert az egész mozdonyparkot kicserélik. Álomtól a felfedezésig „Alomtól a felfedezésig” címmel megjelent az Akadémiai Kiadónál Selye János új könyve, amely a tudományos kutatás és alkotó gondolkodás műhelytitkaiba vezeti be az olvasót. A világhírű tudós előző műve „Az életünk és a stress”, rövid idő alatt négy magyar kiadást ért meg. famatuzsálem végnapjait éli és a következő tavaszon már nem hoz rügyet, s nem növeszt lombkoronát. A helyi tanács mégis elhatározta, hogy megpróbálkozik a „lehetetlennel”. A híres fát kéthetes gyógykezelésnek vetették alá. Gyökerei körül nagy mennyiségű szerves anyagot süllyesztettek a földbe, s a kezelés egész időtartama alatt mesterséges esővel árasztották el. Remélik, hogy ezzel sikerül a ritka természeti emlék életkorát némileg meghosszabbítani. A LAKÓHELYI KÖZÖSSÉGBEN ÉLŐ EMBER — aki mindennap«« tapasztalataiból tudja, hogy életét alapvetően befolyásolja a település is, ahol lakik —, természetes jogának tekinti a beleszólási, döntési lehetőséget a helyi ügyekbe. Ügy tűnik, erről viszonylag kevés szó esik mostanában, bár az új gazdaságirányítási rendszer alapelveinek kialakítását megelőző vitákban sok fontos elvi kérdést kellett ezzel összefüggésben eldönteni. A tanácsi demokratizmus tartalma természetesen nem lehet vitakérdés: hiszen köztudomású, hogy tanácsaink népi önkormányzati szervek, amelyek egyesítik az államhatalmi és az igazgatási funkciókat. Ám hogyan valósítható meg a tömegek hatékony beleszólása, ha figyelemmel kell lenni arra is, hogy a tanács természetesen nem lehet független az ország, a népgazdaság hatalmi és igazgatási irányításától? A korszerű államigazgatás és a helyi gazdálkodás irányítása sajátos szakértelmet kíván; és ennek segítségével érvényesül a demokratizmus is, mert a demokratizmus tartalmi, lényegi erősítése azt jelenti, hogy a helyi lakosság választott szervei valóban minden, a területüket érintő lényeges kérdésben dönthetnek és döntési szférájukba kerülnek a területi fejlesztéshez szükséges anyagi eszközök is. AMI AZ ÖNÁLLÓSÁG ez utóbb említett sarkpontját, az anyagi eszközöket illeti, meg kell jegyeznünk, hogy az elmúlt évek változásai lényegében már előkészítették a jövő évtői várható nagyobb anyagi önállóságot. A tanácsok mind jelentősebb összegekkel gazdálkodtak, amit a tanácsi költségvetések gyorsan bővülő keretei jeleznek: 1957-ben például 7,4 milliárd volt országosan a tanácsi költségvetések összege, amely 1966-ban 18,8 milliárdra emelkedett. Ezen belül különösen gyors ütemben nőttek az úgynevezett községfejlesztési alapok — amelyek felhasználásáról a tanácsok eddig is teljesen önállóan dönthettek; 1957-ben 322,2 millió forint volt ez az összeg, 1966-ban pedig elérte az 1338,9 milliót. Mindez azonban csak azt jelzi, hogy a tanácsi gdzdálko- dás jövő évi változásai nem minden előzmény nélkül valók. Kétségtelen azonban, hogy 1968-tól nem egyszerűen a korábbi tanácsi hatáskörben lévő összegek bővítéséről, hanem ennél sokka!, többről: elvi változásokról van szó. EDDIG A HELYI ÉRDEKEKET igazán befolyásoló ügyek egész sorában az úgynevezett „kettős irányítás” elve érvényesült. Ez azt jelentette, hogy bár formailag a választott tanács — és ügyintéző szerve: a végrehajtó bizottság — vezette a tanácsapparátus osztályait, ugyanakkor azonban ezek az osztályok saját ágazati minisztériumuknak — illetve „magasabb fokú”, tehát járási, megyei kerületekkel szemben pedig: városi tanácsoknak is közvetlen felelősséggel tartoztak. Ilyen módon az ágazati, minisztériumi irányítás Budapestről döntött az ipari, a kereskedelmi, a munkaügyi kérdések többségében. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ahol a pénz — és hozzá: a magasabb szintű hatáskör — ott az érdemi döntés lehetősége is, márpedig ez eddig a minisztériumok kezében Volt. Így alakult ki az a sajátos munkamegosztás, hogy — némi túlzással szólva — az igények összegezése, tehát a kérés tartozott a helyi emberekre, de másnál volt a „pénztárkulcs”. Igaz, a tanácsok ezután sem gazdálkodnak „nyitott” pénztárból. Ám a kettős irányítás elve jogszabályi döntéssel megszűnt: 1968-tól a választott tanács felelős a tanácsapparátus munkájáért és a minisztériumok csak a tanácson keresztül irányíthatják a szakigazgatási osztályokat is. Korántsem formai változás ez, a jogszabály ugyanis azzal is számolt, hogy ellenvélemény alakulhat ki a miniszter és a megyei tanács között; ilyenkor a döntés a minisztertanács elé terjeszthető. Az új kormányrendelet szerint, a tanácsok éppen úgy mint az üzemek, maguk dolgozzák ki hosszú és középtávú — ötéves —, valamint éves terveiket. A megyei tanácsok részt vesznek az országos tervezésben is, ami módot ad az ágazatok, iparvállalatok területpolitikájának összehangolására. A tanács — bevételeiből és az állami hozzájárulásból — fejlesztési alapot képez, amire akár bankhitelt is felvehet Ami — látjuk — alapvetően különbözik a „pénzkérés” módszerétől; ez már valóban gazdálkodás. FONTOS* ÜJ TÉNYEZŐ továbbá, hogy a tanácsok általában ötéves időszakra — most átmenetileg: 1970-ig — előre tudják milyen őszetekkel gazdálkodhatnak, s így hosszabb időre szóló, jelentősebb fejlesztési előirányzatokat valósíthatnak meg. Gazdálkodásuk jelentős eleme, hogy az illetékességi területükön működő állami és szövetkezeti vállalatok nem élveznek majd — mint eddig — szinte „teljes területenkívüliséget”, hanem meghatározott kommunális adót fizetnek a tanácsnak, amely később az adókulcs „mozgatásával” vonzóvá teheti, vagy ha szükséges, nehezítheti új vállalatok telepítését, illetve a korábbiak bővítését, a helyi igényeknek megfelelően. Kétségtelen, hogy mindez — és egész sor fontos részlet- szabály még —, azt jelenti, hogy a helyi lakosság választott szerve: a tanács valóban érdemben irányíthatja a gazdálkodást, a fejlesztést. Természetes azonban, hogy az említett elvek megvalósulásának elsőrendű feltétele: a pénz, az anyagi lehetőség. Ahhoz pedig, hogy a helyi igények kielégítéséhez valóban elegendő összegek álljanak rendelkezésre, bizonyos időre van szükség. Ám a gazdaság- irányítási reform tanácspolitikai elvei — hoszabb távon — ebbe az irányba mutatnak, a helyi döntések lehetőségeit tágítják! Tábori András Hortobágy —1935 A közelmúltban Debrecenben és a Hortobágyon járt George Höllering, a londoni Academy Cinema igazgatója és tulajdonosa. Debrecenben bemutatta 32 évvel ezelőtt forgatott „Hortobágy” című filmjének egy eddig nálunk sem ismert kópiáját. A filmet megtekintették azok a szereplők is, akik még élnek a hortobágyiak közül. George Hollering elmondotta, hogy csaknem egy évig dolgozott ezen a filmen 1935-ben. összesen 25 ezer méternyi filmfelvételi készített a pusztáról. HANGVERSENY ÉRDEN Ünnepi hangversenyt rendeznek az érdi gimnáziumban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileuma alkalmából november 26-án délután. Ünnepi megnyitót mond Gyüre László, a községi pártbizottság titkára. A műsorban közreműködik a központi leányiskola, a parkvárosi, a vincelléri, az ófalusi, a tuscu- lánumi és az érdligeti általános iskola énekkara, valamint az állami zeneiskola növendékei. HÍNÁR A keszthelyi Balatoni Múzeum munkatársai évek óta kutatják a Balaton múltjára vonatkozó adatokat. Többek között behatóan vizsgálták; mikor kezdődött el a káros vízinövények elszaporodása, i ezek milyen hatást gyakorol- tak a tó medencéjére. Megáld lapították, többek között, hogy a hínár 1880-ban jelent meg először a Balatonban. Régi feljegyzések és újságcikkek bizonyítják, hogy 1880 előtt még a keszthelyi halászok sem isJ merték a hínárt. PÁTÁKI FERENC: Vihar a sziget körül (A Ráckevei Járási Füzetek I. száma) Iskolaigazgatók, tanácselnökök, pedagógusok két évtized előtti visszaemlékezései nyomán, a Hadtörténeti Intézet Könyvtára, az MSZMP Párttörténeti Intézete és az Országos Széchenyi Könyvtár segítségével látott napvilágot ez az ötíves kis helytörténeti mű. Dr. Mondok Pál, a Pest megyei Tanács elnöke — még mint a ráckevei járási pártbizottság első titkára — „Kőszöntő”-jében arról ír, hogy a múlt megismerésének vágyát szeretnék kielégíteni ezzel az induló füzetsorozattal. A ráckevei járás gazdag múlttal rendelkezik. E kis könyvecskék méltán segíthetik a liazafiság, a haza szeretetének elmélyítését. Pataki Ferenc tanító Front a város körül című munkájában már feldolgozta Cegléd felszabadulásának történetét. Üjabb müvében 1944. október 28. és december 10. közötti időszakban — másfélszáz forrásmüre támaszkod’ a — mondja el, hogy a szovjet csapatok milyen katonai bravúrral szabadították fel a Dunaharaszti- tól Tassig fekvő terület számos községét. A visszaemlékezést hitelessé teszi, hogy a szerző a ráckevei járásban élte át a felszabadulás nagy élményét. Egyike volt azon pedagógusoknak, akik elsők között segítették 1945 tavaszán a kaput nyitott iskolákban az újszellemű oktatás megindítását. Papp Rezső KIRÁNDULÁS M egbeszélték, hogy vasárnap délelőtt felmennek a hegyre. Mennek a szomszédék is. Jót tesz ez a tüdőnek, s jót a lábaknak, meg a sok ülésben meggémberedett tagoknak. A kirándulás a városi ember sportja. Mit is tehetne még ezenkívül? Hiszen se idő, se erő nem marad munka után másra, legfeljebb erre. De erre is csak ünnepnap. Az asszony már hét közepén kezdte a készülődést. Összevásárolt mindent a hideg ebédhez. Konzerveket, gyümölcsöt, vajat, szalámit, kolbászt, s szombaton, délután még egy kis francia salátát is, mert az a kedvence. Hajnalban indultak. Vitték Józsikát is, a négyéves kis, zömök fiúcskát, hadd szellőzzön. A gyereknek ez volt élete első nagyobb kirándulása. Élvezte is. Vígan futkározott az erdőben, mászta a hegyes sziklákat, s szülei azt sem bánták, ha leveri a cipő orrát, összekoszolja új nadrágját: szórakozzon szegény gyerek, az óvodából legfeljebb a térre viszik ki, de az meg mit ér? Ott is akkora a füst, meg a korom, mint máshol. Csak a szem érzi jobban magát, illúzió az egész, mert térségeket lát, nemcsak a magasra futó falakat, követ, betont, meg oszlopot. A gyerek élt a szülői engedménynyel. Lótott-futott egész délelőtt, mígnem a tízóraihoz izzadtan, csap- zottan, holtfáradtan került elő a sűrű mogyoróbokor mögül. I , ahogy már ezt a pedáns, házias, megbízható asszonykák szokták, fehér abroszt terített a fűre, arra rakta a sok ínyencséget, drága jó falatokat, az ünnepi alkalom méltó menüjét... Ettek, ittak, majd újra ettek és kényelmesen elnyúltak a hűs fűben, élvezték a csendet, a nyugalmat, a derűs, meleg őszi napot, a kellemes fáradtságot, a jóllakottságot, az életet. A gyerek elszenderedett. Hagyták. Egészségére válik itt kint a jó levegőn. Csak akkor kezdtek idegeskedni, amikor az órára néztek. A szom- szédékkal abban állapodtak meg, hogy déli tizenkettőkor Makkosmá- rián találkoznak a templom előtt. S most már mindjárt tizenegy óra, a templom pedig még legalább három kilométer. A férfi mosolyogva nézte az alvó gyereket: — Viszem ölben — mondta. — Nem lesz nehéz? — tiltakozott az asszony, de gyors mozdulatokkal pakolt össze. Néhány perc, s máris indulásra készen szólt; — No, mehetünk... — s kedvesen mosolygott. A férfi megvakarta a fejét, nagyot fohászkodott, s felnyalábolta az alvó gyereket, a kisfiú, mint afféle alvó emberke, elengedte kezét-lábát, feje lelógott, himbálózott, nem volt benne semmi tartás, ami könnyebbé telte volna a terhet. Utoljára akkor cipelte ölben a fiút, amikor először vitte óvodába. Annak már több mint egy éve, s Józsika ugyancsak megizmosodott azóta. Olyan, akár a só. Vastag combja, húsos feneke, karja lába, megnyomja a mérleg serpenyőjét. r Szuszogva mentek. Az asszony a hátizsákot cipelte. Mentek hegyre fel, völgybe le. Aztán újra fel, újra le. Már minden kis emelkedő Himalájaként magasodott előttük. Tó kilométernyit mehettek már, amikor az asszony kidőlt. — Pihenjünk!... — lihegte, s fáradtan ledobta a hátizsákot egy szikla tövébe, majd maga is melléje ereszkedett. — Jó!... mondta a férfi, s óvatosan a fűbe fektette az alvó gyereket. Kapkodták a levegőt pár percig, mozgatták zsibbadt tagjaikat, töröl- gették izzadt arcukat. Aztán az asz- szony megint az órát nézte: — Mennünk kell, mert nem várnak meg bennünket! Amikor a hátizsákot kezdte igazgatni, a férje kedvesen rászólt: — Hagyd, Marika, elfáradtál!... Majd én!... Hátára kanyarította a zsákot, és. óvatosan felölelte a gyereket is. Mentek. A nap ráült a fák koronájára. Délre járt az idő, melegedni kezdett a levegő a fák árnyékában is. A férfi halántékán kidagadtak az erek, agyában dobolni kezdett egy ér. Amikor levegőt vett, oldalában erős nyilallásokat érzett. De a távolban már feltűnt Makkosmária pihenője. A templom, meg előtte a füves tér, a sétányokon padokkal, a padokon színes ruhába öltözött emberekkel. — Még kétszáz méter! — lihegte a férfi és összeszorította a fogát. Az elhatározástól erőre kapott. Mintha könnyebbedett volna a súly. A szíve alkalmazkodott az erőfeszítéshez, nyugodtabban, mélyebben vert. Csak az oldala szúrt minden lépésnél kegyetlenül. A sétány benépesült. Gyerekek futkároztak, más ösvényekről turisták kanyarodtak a szélesebb útra, aztán egy kutya perdült lábuk elé veszett csaholással: a szomszédék kis pulija. E ly pillanatra megállt a férfi, hogy igazítson a gyerek fején. Ekkor az úton atlétatrikós futók hosszú sora jelent meg. Lihegve trappoltak, testükről szakadt a verejték. Elől magas, vállas, bronzbarnára sült fiatal ember szaladt. Szabályosan emelgette a lábát, tempózott görcsbe szorított öklével, a szeme már a célt kereste, kint a téren. A férfi félreállt a gyerekkel, utal engedett a futóknak. Az asszony is melléje húzódott, onnan figyelte a versenyt. A barna, magas fiatalember összeszedte maradék erejét, s az utó lse métereken hajrázni kezdett. A kirándulók tömege hangos ordítással bíztatta a küzdőket. A fiű szárnyakat kapott a hangorkántól és látványos vágtába csapott át. Nézd!... — suttogta az asszony csillogó szemmel. — Nézd, milyen pompás!... S milyen remek, kidolgozott alakja van!... — mondta és önfeledten követte a futókat... — Igen ... — szuszogta a férfi. — Pompás!... és nézett az asszony után ... Állt egy kicsit, elmerengett, aztán megindult a futók nyomán, be a térre. kutya ott maradt vele. Csaholva ugrált a keze után, de sehogy sem érte el, hát csak vinnyog* a loholt körbe-körbe. csóválta farkát, hogy jelezze, örül a találkozásnak, örül a baráti szagnak, ami a gőzölgő testből árad ... Tenkely Miklós A
