Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
1967. NOVEMBER 19., VASÄRNÄP V » KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT ADY ENDRE K ilencvenedik születésnapját ünnepeljük Ady Endrének november 22-én, s immár alig több mint egy esztendő van hátra halála fél évszázados évfordulójáig. A magyar irodalomban aligha volt még költő, aki olyan tudatosan tört a lírai teljességre és köteteiben olyan eleven erővel valósította meg ezt a teljesség-szándékot Hunn, új legenda című ars poeticáját gyakran idézzük, de ritkán valóságos és egész értelme szerint. Csak a l’art pour l’art polémia ez a költemény, vagy valamiféle arisztokratikus művész-gőg program-verse? Van benne e polémiából is valami, s tagadhatatlan az individuális költői büszkeség versben megnyilvánuló jelenléte. De több és konkrétabb ez az ars poetica, mint ahogy teljesebb és nagyobb Ady lírai életművének a valóságos életet poetizáló egész teljesítménye is. Mire is jó a hunn király, az Attila temetésének mondáját hasznosító jelképes csattanó? En voltam Űr, a Vers csak cifra szolga, Húlltommal hullni: ez a szolga dolga, Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel. A Nagyúrrá magasított én s f szolgává degradált vers ellentéte nem csupán az öncélú művészet elutasítása, s nem fis a művészi arisztokratizmus formulája, hanem tudatos Szembesítése a lírai egésznek és a lírai résznek. A poéta életének és az egyszeri ihletnek. A teljes életműnek és az •gyetlen versnek kiélezett értékrendje. Aki „mindennek jíött”, annak sohasem egy- *gy vers csdszoltsága a legfon*- tésabb. A Minden-t nem né- liány vers, de ciklusok és kő- tétek egésze, sorozata közelít- ieti csak. A mai — Mindensé- íet ostromló — költői vállalkozások igényeit tulajdonítanánk Adynak, a mai poéta hallomását aktualizálnánk, Üd „kozmosz-szí vű’Vnek nevezte a századeLeji költőt? $emmi erőltetésre, utólagos korszerűsítésre nincs szükség. Maga Ady tudatosan megfogalmazta ezt már: a Hunn, új •agenda előtt prózában is. Akkor, amikor 1909-es önéletrajzában négy új hangú kőié te törekvéseit és tapasztalatéit összegezte: „Mindent el ilkartam mondani, ami ma ‘lő magyar emberben, támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket" Ady- nál a „mindent elmondás” költői igénye a mérték, »melyhez alkotó tevékenysége minden, részleges mozzanatát méri. A dy Endre lírai szintézise végletes élmények állandóan kiélezett és szinte drámaian, dialektikus szembesítéseiből született Az egyetemes emberi történelem, s érzés- és gondolatvilág, a nemzeti sors, s a hazai érzések és gondolatok ütköztetéseiből vagy azonosításaiból épült a tíz kötetes költői életmű. Milyen magával ragadó például Ady csaknem egyforma otthonossága: szorongással a Duna, nosztalgiával a Szajna, figyelő fantáziával a Néva partján. S milyen fölemelő ugyanaz a lelkesült újjongás, amellyel a Csák Máté földje ellen eorakozók, a Riviérára lelátogató hegy-bajtársak, s a Nikoláj pályaudvarra csóvát dobó orosz baka mozdulatait kíséri. Vagy a halál is milyen monoton következetességgel settenkedik be a költő életébe, de mennyi- féle helyen és alakban: nyár végi lehullt levelek „zümzüm”-jében a párizsi Szent Mihály útján, sírkertet mérve a mindszenti temetőben, s a történelmi végzettel farkasszemet nézve Jean Jau- rés, Kincs Gyula vagy Zu- boly életére emlékezőn. De lehetetlen észre nein venni, hogy a Pár is, az én Bakonyom képében és gondolatában Ady élményei mennyire hasonlatosak világtörténelmi jelentőségű európai kortársai érzéseivel, gondjaival. Hiszen más, nehezebb sorsú „szegény- legények” is bújdokolnak ekkor Európa „Bakonyai”-ban: Lenin éppen Párizsban is — vagy Capri szigetére húzódva Gorkij. Kora egyetemes, világtörténelmi kilátópontjára emelkedve szemlélte és érzékelte Ady Endre az életet s a hazai társadalmat. Egyetemességének tudatosítása azonban nem a nemzeti poéta megtagadását jelenti, hanem éppen igazi rangja, értéke szerinti elismerését mindannak, amá benne magyar, nemzeti. Mert Ady érezte, tudta, átélte, hogy az egyetemességet nem a nemzeti ellen, de csak a nemzetiben lehet felismerni, megvalósítaná és elérni. Jellegzetes magyarságmotívumaiban éppen annak a drámai küzdelemnek lehetünk részesei, amelyet a történelem alakuló-változó sodrában a költő nemzete felnőtté érleléséért, az egyetemes emberihez fölmagasodó öntudatáért folytatott. M indehhez csupán egyetlen — születésnapjához is Ülő — példát: miként is vált meghatározó költői motívummá lírájában szülőföldje, a szilágy sági Érmellék és Érmindszent. Nemcsak olyankor, amikor élesen kirajzolódik a szülőföld képe, hanem olyankor is, amikor csak távoli indítékként villan meg verseiben pátriája mindennapi és mégis különös világa. A történelem szárnycsapásait érzi meg és érezteti Ady az otthoni élet apró eseményeiben. A kivándorlók és megtépett hazatérők' nehéz sorsában, az elszaporodó szektákban, az öreg Kiülné „közönséges” tragédiájában, magyar és román parasztok nyári nekigyürkőzéseiben s téli „rettegéseiben”. A természet világa mindig az emberi lét terepe Ady lírai képeiben. S ha olykor nincs is jelen személyesen az ember a tájban, a költői kép, az értelmét alakító jelentés a természeti elemeket akkor is telíti népivel, nemzetivel, emberivel. Mert benépesül a táj: munkába gömyedőkfeel és megalázottan töprengőkkel, pócsi búcsúsokkal és keserűségükben lázadókkal Benépesül a táj jelennel és múlttal, darabos parasztokkal és kapáló „asszonycsapat”-okkal, öntudatlan vonulókkal és tudatos sereglőkkei. Tuhutum vezette régi magyarokkal, s Dózsa szavára mozduló jobbágyok hadaival, mocsarak, erdők közt megbújó szegény- legények bánatával és nékikeseredett kurucok lobogá- sávai. így nő Ady költészetében Érmindszent, műként az egész ország egyetemes pontjává a világnak. V ilágtörténelmi sodrásban él és alakít Ady fantáziája: nemcsak Érmindszent vált immár kitörölhetetlen pontjává a világnak, hanem Budapest „futás utcái” is a nemzeti létnek. A Hadak útja nem csupán egyetlen költemény Ady többi verse közit, de történelmi fordulat is: a „hazátlan bitangok”- nak titulált proletárokat állítja a költő egy ősi monda jelképesitő erejével a magyar társadalom és nemzeti lét központjába. S ezzel még egyetemesebb távlatokba tágítja a hazai valóságot: az a hadak útja azóta a törté-' nelemben a szocializmus or- szágútjává vált, Nem kisebb és nem kevésbé merész forradalmi tett ez az 1900-as évek elején, mint amilyen Az anya Gorkijának alkotó cselekedete volt Koczkás Sándor Dal Detroitból Csak egy szusszanás a szünet, meg nem törhet a lendület, megy a munka, sodor, rohan, rohan... Mert tudhatod, hogy élni kell, hogy enni, inni, félni kell, most, míg bírod, rohanj, áldozz, ha átkozol, csendben átkozz: öregkorodra, tehetetlen, nem bírsz szikkadó kezeddel, most szedd össze öregkorod, most, még bírod, most még bírod! Jaj, vigyázz nagyon magadra, mert oly egyedül vagy hagyatva, — a házrengeteg rádmorog — mint sebzett állatok. Csak egy szusszanás a munka, többet gondolunk magunkra, hogy nélkülünk rohan, rohan... rohan! Alig érzed már a szelet, alig lát már száraz szemed, alig élsz, s ha meghalsz? OKÉI Több kenyér lesz majd másoké! Kígyó-hosszú sötét sorban fázol hajnali bíborban, éhezel történelmi percet, immár embernek neveznek, s az öleb kap reggelit. Csak gubbasztanak elveid, s a pénz már rávisz bármire... Kinek vagy hát a senkije? Csak egy szusszanás az élet, átéheztél egy-két évet, s a világ tovább rohan, rohan, rbhan... Somodi Barna . — Kedves barátom, édes öregem, hallom, hogy írni akarsz ezekről a szerencsétlen Haj- dúékról. Mondd, jó lesz ez? Ha valaki, én igazán tudom, mennyire rászolgálnak, hiszen a tíz másik gyárral nincs annyi baj, mint ezzel az eggyel, de mégis: jó lesz ez? Idehallgass, kedves barátom: kiteregetni, ország-világ előtt a szennyest? És ha ráharap valamelyik nyugati lap? A Szabad Európa? Jó az nekünk, ha ml adjuk a lapot az ellenség kezébe? Tökéletesen egyetértek veled, hogy ez a Hajdú meg a brancsa nagy disznóságokat csinált, de hát másként is rendezhetjük ezt. Kiküldők egy bizottságot, megnéznek mindent töviről-hegyi- re, azután repül, akinek repülni kell. Lesznek, néhányan, azt én is tudom, de hát ez a cikk, kedves barátom... — őszintén megmondom neked, hogy konzultáltam az ügyben föntebb. Föntebb, érted? Szóval illetékes elvtársakkal. Hümmögtek. Tudod te, mit jelent egy ilyen hümmögés? Sokat kedves, barátom, sokat! Ha jaj, erről én órákig mesélhetek neked. Egy fejcsóválás, egy hümmögés: fontos! Nagyon fontos, öntelt ember az, aki nem figyel az ilyesmire oda! Elvileg igazad van abban, hogy az igazság a hümmögés ellenére is igazság marad, de hát ne légy naív: elmélet és gyakorlat, kettő! Én magyarázzam neked? Nap mint nap láthatod, nem? Szóval konzultáltam. Ügy látom, nem tartanák szerencsésnek. Ugye, új mechanizmus előtt, s ilyesmi. Az emberek felhördülnének: ha most ezt csinálhatta ez a Hajdú meg a brancsa, mi lesz, ha még nagyobb... Hát ezt akarod te? Hát nem az az újság dolga, hogy lelkesítsen? ösztönözzön? Pont kipécé- zel egy ilyen lerobbant helyet, s azt kell megírni? Ha akarod, én most neked elsorolok a tíz gyáregységből tízszer-tíz ragyogóbbnál- ragyogóbb témát, csak azt az egyet hagyd. Minden családnak van szégyene, hát a miénk ez. Melyik család veri a mellét, ha a szégyenéről esne szó? Nehogy félreérts: szó sincs arról, hogy miattunk ... nekünk igazán nem kellemetlen a dolog! Leleplezi az újság, én kiadom az utasítást, vizsgáló bizottság, tételes ellenőrzés, fegyelmi tárgyalás, ítélet, s válasz a lapnak. Kész. Megtettük, ami a kötelességünk, példásan megbüntettük azokat, akik rászolgáltak. — Na, várjál csak, ez nem ilyen egyszerű. Igaz, igaz, Hajdú korábban a hármas gyárban volt igazgató, s onnét elég csúnyán távozott. Van benne valami; hasonló ügyei voltak. Cimborák, jogtalan juttatások, kivételezés, összejátszás... Nem intézkedtünk? De igen! Leváltottuk, áthelyeztük. Büntetés ez, drága barátom. Mozgatni egy embert, kivenni a megszokott helyről, új helyre állítani, idegenek közé... Jó, a fizetése nagyobb lett, de hát nagyobb a gyár is, éppen a hatos gyár igazgatója ment nyugdíjba, hát Hajdút oda tehettük. A hatos pedig nagy gyár, több a fizetés. A pénze több lett, de csak nem akarod azt mondani, hogy erkölcsiekben jobban járt? Először is fegyelmi, azután félévi prémiumelvonás, nyereségrészesedésből való kizárás ... Hát mi kellett volna még? — Nem szabad csak a rosszat látni. Hajdú elbocsátott három embert, igaz. Jogtalan volt, ez is igaz. Visszavettük őket? Igen! Ahogy az egyeztető bizottság határozatát megkaptuk, intézkedtem. Tehát: Hajdú tévedett, de a vállalat jóvátette. Miért kell ezt felhánytorgat- ni? Régen volt, talán igaz sem volt, hát nem? Nos, a következő. Hallottam, mert referáltak róla, hogy egy napon át semmit mrst nem tettél, mint a szerszámosoknál voltál, s beszéltél az emberek jó felével. Mondd, tényleg csak magunk között kérdezem, ki ajánlotta, hogy odamenj? Nem mondod? Hát így is jó. Különben nem lényeges, gondoljuk, ki volt. Nem, nem, nehogy félreérts, szó sincs arról, mintha kutatnánk, vagy ilyesmi, ez tiszta öngyilkosság lenne ... Hehe ... Manapság nagyon rossznéven veszik az ilyesmit, s ki olyan bolond, hogy a hurokba dugja a nyakát? Na, szóval biztos vagy te abban, hogy minden úgy van, ahogy a szerszámosok elmondták? Tudom, tudom, elég régen ismerlek, leellenőr- zöd te más oldalról is. És ezt ellenőrizted? Igen? Kiknél? — Kedves barátom, így nem jutunk dűlőre, ha te semmit nem mondasz meg nekem, újra meg újra csak azt kérdezed, így van, nincs így? Nem szabad ennyire prakticista módon szemlélni egy nagyvállalat... izé... Ez bonyolult szervezet, szerkezet...'no nézd csak, még belezavarodok, kell egy kis ital, torok- nedvesítőnek ... tudom, te nem iszol, megátalkodott antialkoholista vagy ... pedig hidd el, a konyak nem bolondít meg, serkent... Különben is, munkaidő után vagyunk, most már nekem is szabad. No, egészségedre ... Tehát: ismerlek, hogy konok ember vagy, de azt is tudom, hogy semmivel sem kevésbé okos. Okos vagy, öregem, ez pedig manapság nagy szó! Aranyat ér. Kedves barátom, ha te most okosan belegondolsz, mondd meg: kinek fog segíteni ez a cikk? Én cikk nélkül is elintézem azt a társaságot, Hajdúnak nem lesz kegyelem, erre szavamat adom neked! — Kell tehát a cikk? Fölhergeli a gyárban az embereket, a nagyvállalat rajtuk fog vihogni, Hajdúra ujjal mutogatnak s így tovább. Lazul a fegyelem, hidd el nekem, egy- egy ilyen cikk elsöpri a vezetők tekintélyét, mert azt mondják az emberek, hogy: na végre, lekapták a körmükről őket... Ezt akarod? Most ne azt mondd, hogy a városi pártbizottság járt nálam... Persze, hogy járt. Az elvtársak igen baráti szóval fölhívták a figyelmemet, sőt, néhány jelenséget konkrétan is szó- vátettek, s én megegyeztem velük, hogy lerendezem. Közben külföldre kellett mennem, hosszú üzleti út, amikor hazajöttem, a felgyűlt, összetorlódott tennivalók ... ezért, csak ezért maradt el. Azt ők sem vitatták, hogy Hajdú ragyogó szakember. Igen, igen, a vezetői tulajdonságok java hiányzik belőle, de hát ki tökéletes? Mi sem vagyunk azok, Hajdú sem az. En hibátlanul dolgozom? És te? Hát akkor? — Eszembe sincs védeni Hajdút, félreértesz kedves barátom, nekem Hajdú egy ember a vállalat tizenötezer embere között, vagy, ha nagyon nézem, akkor egy a sok száz vezető közül. Hát ennyi emberből nem lehet egyikmásik selejt? A nagy számok törvénye .. « Rossz, persze, hogy rossz a hangulat Hajdú gyárában. Az emberek manapság nagyon igényesek. Hiába, változik a világ, megtanultak látni' az emberek, s meg is mondják a véleményüket. Jó ez, de mennyire jó! Az üzemi demokrácia fontos, nagyon fontos! Hajdú eb- ben-abban önkényeskedett, ez vitathatatlan, de hát úgy érezte, hogy keménynek kell lennie. Miért hagyták, az ottaniak? Nem hagyták? Nézd, én mindennek nem járhatok utána, nekem referáltak, megértheted. Most hallok először arról, hogy hozzám is jönni akartak. Ki nem engedte őket? Hozzám nem lehet bejutni? Ezt nem komolyan gondolod? Hát mit csináljak, ha külföldi adja külföldinek a kilincset? A főhatóságok is jönnek, s így tovább. Meg a mechanizmus, öregem! Hónapok mentek rá az előkészületekre. Szóval ki nem engedte? A Gyula, a főosztályvezető? Ne mondd! Pedig az egy olyan rendes gyerek. Együtt járt vadászni Hajdúval? Ebben még semmi bűn. Persze, az nagyon helytelen volt, hogy nem engedte ... Akkor én már régen intézkedtem volna, s nem lene ez a kellemetlen malőr ... ez a cikk ... Kedves barátom, én igazán tisztellek, nagy élvezettel szoktam olvasni a cikkeidet, azok tényleg olyan ... olyan klasszak, szóval a lényegre ... nem fecsegsz ... hanem bele a közepébe, s tények, tények... sokszor már magam is kapkodom a fejem, hogyan szeded te össze ezeket az adatokat, tényeket... Neked akarok jót, hidd el, kedves barátom, amikor óvlak ettől a cikktől. Tudod, odafönn is hümmögtek, én sem értem, minek ez a nagy nyilvánosság? Persze, persze, a közélet tisztasága, ebben tökéletesen igazad van. — No, kedves barátom, nem jutunk dűlőre? Es mondd, mondogasd csak öregem, lényegében mit akarsz belevenni a cikkbe? Izé . .. szóval Hajdúék dolgain kívül? Nem, nem, ne tedd, hát mit gondolnának rólam, hogy hozzám nem jut be a gyár párttitkára! De ez... szóval ez véletlen, a Gyula önkényeskedése, biztos lehetsz benne, hogy megkapja a kellő jutalmát érte, olyan fegyelmit akasztok a nyakába... Tehát? És mondd kedves barátom, láthatnám a cikket, megjelenése előtt? Ha lehetne. Nem, nem kontroll, csak ugye... Ha mindenáron ragaszkodsz hozzá, hogy megírod ... A sajtó felelőssége, ezt ne feledd! Nem értelek barátom, miért fontos ez annyira neked, miért fontos ez nektek ... Mészáros Ottó