Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-19 / 274. szám

1967. NOVEMBER 19., VASÄRNÄP V » KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT ADY ENDRE K ilencvenedik születésnap­ját ünnepeljük Ady Endrének november 22-én, s immár alig több mint egy esz­tendő van hátra halála fél évszázados évfordulójáig. A magyar irodalomban aligha volt még költő, aki olyan tu­datosan tört a lírai teljességre és köteteiben olyan eleven erővel valósította meg ezt a teljesség-szándékot Hunn, új legenda című ars poeticáját gyakran idézzük, de ritkán valóságos és egész értelme szerint. Csak a l’art pour l’art polémia ez a költemény, vagy valamiféle arisztokratikus művész-gőg program-verse? Van benne e polémiából is va­lami, s tagadhatatlan az indivi­duális költői büszkeség vers­ben megnyilvánuló jelenléte. De több és konkrétabb ez az ars poetica, mint ahogy telje­sebb és nagyobb Ady lírai életművének a valóságos éle­tet poetizáló egész teljesítmé­nye is. Mire is jó a hunn ki­rály, az Attila temetésének mondáját hasznosító jelképes csattanó? En voltam Űr, a Vers csak cifra szolga, Húlltommal hullni: ez a szolga dolga, Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel. A Nagyúrrá magasított én s f szolgává degradált vers el­lentéte nem csupán az öncélú művészet elutasítása, s nem fis a művészi arisztokratizmus formulája, hanem tudatos Szembesítése a lírai egésznek és a lírai résznek. A poéta éle­tének és az egyszeri ihletnek. A teljes életműnek és az •gyetlen versnek kiélezett ér­tékrendje. Aki „mindennek jíött”, annak sohasem egy- *gy vers csdszoltsága a legfon*- tésabb. A Minden-t nem né- liány vers, de ciklusok és kő- tétek egésze, sorozata közelít- ieti csak. A mai — Mindensé- íet ostromló — költői vállal­kozások igényeit tulajdoníta­nánk Adynak, a mai poéta hallomását aktualizálnánk, Üd „kozmosz-szí vű’Vnek ne­vezte a századeLeji költőt? $emmi erőltetésre, utólagos korszerűsítésre nincs szükség. Maga Ady tudatosan megfo­galmazta ezt már: a Hunn, új •agenda előtt prózában is. Akkor, amikor 1909-es önélet­rajzában négy új hangú kő­ié te törekvéseit és tapasztala­téit összegezte: „Mindent el ilkartam mondani, ami ma ‘lő magyar emberben, támad­hat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket" Ady- nál a „mindent elmondás” költői igénye a mérték, »melyhez alkotó tevékenysége minden, részleges mozzanatát méri. A dy Endre lírai szintézise végletes élmények ál­landóan kiélezett és szinte drámaian, dialektikus szem­besítéseiből született Az egyetemes emberi történelem, s érzés- és gondolatvilág, a nemzeti sors, s a hazai érzések és gondolatok ütköztetéseiből vagy azonosításaiból épült a tíz kötetes költői életmű. Mi­lyen magával ragadó például Ady csaknem egyforma ottho­nossága: szorongással a Du­na, nosztalgiával a Szajna, figyelő fantáziával a Néva partján. S milyen fölemelő ugyanaz a lelkesült újjongás, amellyel a Csák Máté földje ellen eorakozók, a Riviérára lelátogató hegy-bajtársak, s a Nikoláj pályaudvarra csóvát dobó orosz baka mozdulatait kíséri. Vagy a halál is mi­lyen monoton következetes­séggel settenkedik be a költő életébe, de mennyi- féle helyen és alakban: nyár végi lehullt levelek „züm­züm”-jében a párizsi Szent Mihály útján, sírkertet mér­ve a mindszenti temetőben, s a történelmi végzettel far­kasszemet nézve Jean Jau- rés, Kincs Gyula vagy Zu- boly életére emlékezőn. De lehetetlen észre nein venni, hogy a Pár is, az én Bakonyom képében és gondolatában Ady élményei mennyire ha­sonlatosak világtörténelmi je­lentőségű európai kortársai érzéseivel, gondjaival. Hiszen más, nehezebb sorsú „szegény- legények” is bújdokolnak ek­kor Európa „Bakonyai”-ban: Lenin éppen Párizsban is — vagy Capri szigetére húzódva Gorkij. Kora egyetemes, világtör­ténelmi kilátópontjára emel­kedve szemlélte és érzékel­te Ady Endre az életet s a hazai társadalmat. Egyete­mességének tudatosítása azon­ban nem a nemzeti poé­ta megtagadását jelenti, ha­nem éppen igazi rangja, ér­téke szerinti elismerését mindannak, amá benne ma­gyar, nemzeti. Mert Ady érezte, tudta, átélte, hogy az egyetemességet nem a nemzeti ellen, de csak a nemzetiben lehet felismerni, megvalósítaná és elérni. Jel­legzetes magyarságmotívu­maiban éppen annak a drá­mai küzdelemnek lehetünk részesei, amelyet a törté­nelem alakuló-változó sodrá­ban a költő nemzete fel­nőtté érleléséért, az egye­temes emberihez fölmagaso­dó öntudatáért folytatott. M indehhez csupán egyet­len — születésnapjához is Ülő — példát: miként is vált meghatározó költői mo­tívummá lírájában szülőföld­je, a szilágy sági Érmellék és Érmindszent. Nemcsak olyankor, amikor élesen ki­rajzolódik a szülőföld képe, hanem olyankor is, amikor csak távoli indítékként vil­lan meg verseiben pátriája mindennapi és mégis különös világa. A történelem szárny­csapásait érzi meg és érez­teti Ady az otthoni élet ap­ró eseményeiben. A kivándor­lók és megtépett hazatérők' nehéz sorsában, az elszaporo­dó szektákban, az öreg Kiül­né „közönséges” tragédiájá­ban, magyar és román parasz­tok nyári nekigyürkőzéseiben s téli „rettegéseiben”. A ter­mészet világa mindig az em­beri lét terepe Ady lírai ké­peiben. S ha olykor nincs is jelen személyesen az ember a tájban, a költői kép, az értelmét alakító jelentés a természeti elemeket akkor is telíti népivel, nemzetivel, em­berivel. Mert benépesül a táj: munkába gömyedőkfeel és megalázottan töprengőkkel, pócsi búcsúsokkal és kese­rűségükben lázadókkal Be­népesül a táj jelennel és múlt­tal, darabos parasztokkal és kapáló „asszonycsapat”-okkal, öntudatlan vonulókkal és tu­datos sereglőkkei. Tuhutum vezette régi magyarokkal, s Dózsa szavára mozduló job­bágyok hadaival, mocsarak, erdők közt megbújó szegény- legények bánatával és néki­keseredett kurucok lobogá- sávai. így nő Ady költésze­tében Érmindszent, műként az egész ország egyetemes pont­jává a világnak. V ilágtörténelmi sodrásban él és alakít Ady fan­táziája: nemcsak Érmindszent vált immár kitörölhetetlen pontjává a világnak, hanem Budapest „futás utcái” is a nemzeti létnek. A Hadak út­ja nem csupán egyetlen köl­temény Ady többi verse közit, de történelmi fordulat is: a „hazátlan bitangok”- nak titulált proletárokat ál­lítja a költő egy ősi monda jelképesitő erejével a magyar társadalom és nemzeti lét központjába. S ezzel még egyetemesebb távlatokba tá­gítja a hazai valóságot: az a hadak útja azóta a törté-' nelemben a szocializmus or- szágútjává vált, Nem kisebb és nem kevésbé merész forra­dalmi tett ez az 1900-as évek elején, mint amilyen Az anya Gorkijának alkotó cselekede­te volt Koczkás Sándor Dal Detroitból Csak egy szusszanás a szünet, meg nem törhet a lendület, megy a munka, sodor, rohan, rohan... Mert tudhatod, hogy élni kell, hogy enni, inni, félni kell, most, míg bírod, rohanj, áldozz, ha átkozol, csendben átkozz: öregkorodra, tehetetlen, nem bírsz szikkadó kezeddel, most szedd össze öregkorod, most, még bírod, most még bírod! Jaj, vigyázz nagyon magadra, mert oly egyedül vagy hagyatva, — a házrengeteg rádmorog — mint sebzett állatok. Csak egy szusszanás a munka, többet gondolunk magunkra, hogy nélkülünk rohan, rohan... rohan! Alig érzed már a szelet, alig lát már száraz szemed, alig élsz, s ha meghalsz? OKÉI Több kenyér lesz majd másoké! Kígyó-hosszú sötét sorban fázol hajnali bíborban, éhezel történelmi percet, immár embernek neveznek, s az öleb kap reggelit. Csak gubbasztanak elveid, s a pénz már rávisz bármire... Kinek vagy hát a senkije? Csak egy szusszanás az élet, átéheztél egy-két évet, s a világ tovább rohan, rohan, rbhan... Somodi Barna . — Kedves barátom, édes öregem, hallom, hogy írni akarsz ezekről a szerencsétlen Haj- dúékról. Mondd, jó lesz ez? Ha valaki, én iga­zán tudom, mennyire rászolgálnak, hiszen a tíz másik gyárral nincs annyi baj, mint ezzel az eggyel, de mégis: jó lesz ez? Idehallgass, kedves barátom: kiteregetni, ország-világ előtt a szennyest? És ha ráharap valamelyik nyugati lap? A Szabad Európa? Jó az nekünk, ha ml adjuk a lapot az ellenség kezébe? Töké­letesen egyetértek veled, hogy ez a Hajdú meg a brancsa nagy disznóságokat csinált, de hát másként is rendezhetjük ezt. Kiküldők egy bizottságot, megnéznek mindent töviről-hegyi- re, azután repül, akinek repülni kell. Lesznek, néhányan, azt én is tudom, de hát ez a cikk, kedves barátom... — őszintén megmondom neked, hogy kon­zultáltam az ügyben föntebb. Föntebb, érted? Szóval illetékes elvtársakkal. Hümmögtek. Tudod te, mit jelent egy ilyen hümmögés? So­kat kedves, barátom, sokat! Ha jaj, erről én órákig mesélhetek neked. Egy fejcsóválás, egy hümmögés: fontos! Nagyon fontos, öntelt em­ber az, aki nem figyel az ilyesmire oda! Elvi­leg igazad van abban, hogy az igazság a hüm­mögés ellenére is igazság marad, de hát ne légy naív: elmélet és gyakorlat, kettő! Én ma­gyarázzam neked? Nap mint nap láthatod, nem? Szóval konzultáltam. Ügy látom, nem tartanák szerencsésnek. Ugye, új mechaniz­mus előtt, s ilyesmi. Az emberek felhördülné­nek: ha most ezt csinálhatta ez a Hajdú meg a brancsa, mi lesz, ha még nagyobb... Hát ezt akarod te? Hát nem az az újság dolga, hogy lelkesítsen? ösztönözzön? Pont kipécé- zel egy ilyen lerobbant helyet, s azt kell meg­írni? Ha akarod, én most neked elsorolok a tíz gyáregységből tízszer-tíz ragyogóbbnál- ragyogóbb témát, csak azt az egyet hagyd. Minden családnak van szégyene, hát a miénk ez. Melyik család veri a mellét, ha a szégye­néről esne szó? Nehogy félreérts: szó sincs arról, hogy miattunk ... nekünk igazán nem kellemetlen a dolog! Leleplezi az újság, én kiadom az utasítást, vizsgáló bizottság, tételes ellenőrzés, fegyelmi tárgyalás, ítélet, s válasz a lapnak. Kész. Megtettük, ami a kötelessé­günk, példásan megbüntettük azokat, akik rá­szolgáltak. — Na, várjál csak, ez nem ilyen egyszerű. Igaz, igaz, Hajdú korábban a hármas gyár­ban volt igazgató, s onnét elég csúnyán tá­vozott. Van benne valami; hasonló ügyei vol­tak. Cimborák, jogtalan juttatások, kivétele­zés, összejátszás... Nem intézkedtünk? De igen! Leváltottuk, áthelyeztük. Büntetés ez, drága barátom. Mozgatni egy embert, kivenni a megszokott helyről, új helyre állítani, idege­nek közé... Jó, a fizetése nagyobb lett, de hát nagyobb a gyár is, éppen a hatos gyár igaz­gatója ment nyugdíjba, hát Hajdút oda tehet­tük. A hatos pedig nagy gyár, több a fizetés. A pénze több lett, de csak nem akarod azt mondani, hogy erkölcsiekben jobban járt? Először is fegyelmi, azután félévi prémium­elvonás, nyereségrészesedésből való kizárás ... Hát mi kellett volna még? — Nem szabad csak a rosszat látni. Hajdú elbocsátott három embert, igaz. Jogtalan volt, ez is igaz. Visszavettük őket? Igen! Ahogy az egyeztető bizottság határozatát megkaptuk, intézkedtem. Tehát: Hajdú tévedett, de a vál­lalat jóvátette. Miért kell ezt felhánytorgat- ni? Régen volt, talán igaz sem volt, hát nem? Nos, a következő. Hallottam, mert referáltak róla, hogy egy napon át semmit mrst nem tet­tél, mint a szerszámosoknál voltál, s beszéltél az emberek jó felével. Mondd, tényleg csak magunk között kérdezem, ki ajánlotta, hogy odamenj? Nem mondod? Hát így is jó. Külön­ben nem lényeges, gondoljuk, ki volt. Nem, nem, nehogy félreérts, szó sincs arról, mintha kutatnánk, vagy ilyesmi, ez tiszta öngyilkos­ság lenne ... Hehe ... Manapság nagyon rossznéven veszik az ilyesmit, s ki olyan bo­lond, hogy a hurokba dugja a nyakát? Na, szóval biztos vagy te abban, hogy minden úgy van, ahogy a szerszámosok elmondták? Tudom, tudom, elég régen ismerlek, leellenőr- zöd te más oldalról is. És ezt ellenőrizted? Igen? Kiknél? — Kedves barátom, így nem jutunk dűlőre, ha te semmit nem mondasz meg nekem, újra meg újra csak azt kérdezed, így van, nincs így? Nem szabad ennyire prakticista módon szemlélni egy nagyvállalat... izé... Ez bo­nyolult szervezet, szerkezet...'no nézd csak, még belezavarodok, kell egy kis ital, torok- nedvesítőnek ... tudom, te nem iszol, meg­átalkodott antialkoholista vagy ... pedig hidd el, a konyak nem bolondít meg, serkent... Különben is, munkaidő után vagyunk, most már nekem is szabad. No, egészségedre ... Te­hát: ismerlek, hogy konok ember vagy, de azt is tudom, hogy semmivel sem kevésbé okos. Okos vagy, öregem, ez pedig manapság nagy szó! Aranyat ér. Kedves barátom, ha te most okosan belegondolsz, mondd meg: kinek fog segíteni ez a cikk? Én cikk nélkül is el­intézem azt a társaságot, Hajdúnak nem lesz kegyelem, erre szavamat adom neked! — Kell tehát a cikk? Fölhergeli a gyárban az embereket, a nagyvállalat rajtuk fog vi­hogni, Hajdúra ujjal mutogatnak s így to­vább. Lazul a fegyelem, hidd el nekem, egy- egy ilyen cikk elsöpri a vezetők tekintélyét, mert azt mondják az emberek, hogy: na vég­re, lekapták a körmükről őket... Ezt akarod? Most ne azt mondd, hogy a városi pártbizott­ság járt nálam... Persze, hogy járt. Az elv­társak igen baráti szóval fölhívták a figyelme­met, sőt, néhány jelenséget konkrétan is szó- vátettek, s én megegyeztem velük, hogy leren­dezem. Közben külföldre kellett mennem, hosszú üzleti út, amikor hazajöttem, a fel­gyűlt, összetorlódott tennivalók ... ezért, csak ezért maradt el. Azt ők sem vitatták, hogy Hajdú ragyogó szakember. Igen, igen, a veze­tői tulajdonságok java hiányzik belőle, de hát ki tökéletes? Mi sem vagyunk azok, Hajdú sem az. En hibátlanul dolgozom? És te? Hát akkor? — Eszembe sincs védeni Hajdút, félreértesz kedves barátom, nekem Hajdú egy ember a vállalat tizenötezer embere között, vagy, ha nagyon nézem, akkor egy a sok száz vezető közül. Hát ennyi emberből nem lehet egyik­másik selejt? A nagy számok törvénye .. « Rossz, persze, hogy rossz a hangulat Hajdú gyárában. Az emberek manapság nagyon igé­nyesek. Hiába, változik a világ, megtanultak látni' az emberek, s meg is mondják a véle­ményüket. Jó ez, de mennyire jó! Az üzemi demokrácia fontos, nagyon fontos! Hajdú eb- ben-abban önkényeskedett, ez vitathatatlan, de hát úgy érezte, hogy keménynek kell len­nie. Miért hagyták, az ottaniak? Nem hagy­ták? Nézd, én mindennek nem járhatok utá­na, nekem referáltak, megértheted. Most hal­lok először arról, hogy hozzám is jönni akar­tak. Ki nem engedte őket? Hozzám nem le­het bejutni? Ezt nem komolyan gondolod? Hát mit csináljak, ha külföldi adja külföldi­nek a kilincset? A főhatóságok is jönnek, s így tovább. Meg a mechanizmus, öregem! Hó­napok mentek rá az előkészületekre. Szóval ki nem engedte? A Gyula, a főosztályvezető? Ne mondd! Pedig az egy olyan rendes gyerek. Együtt járt vadászni Hajdúval? Ebben még semmi bűn. Persze, az nagyon helytelen volt, hogy nem engedte ... Akkor én már régen intézkedtem volna, s nem lene ez a kellemet­len malőr ... ez a cikk ... Kedves barátom, én igazán tisztellek, nagy élvezettel szoktam olvasni a cikkeidet, azok tényleg olyan ... olyan klasszak, szóval a lényegre ... nem fe­csegsz ... hanem bele a közepébe, s tények, tények... sokszor már magam is kapkodom a fejem, hogyan szeded te össze ezeket az ada­tokat, tényeket... Neked akarok jót, hidd el, kedves barátom, amikor óvlak ettől a cikktől. Tudod, odafönn is hümmögtek, én sem értem, minek ez a nagy nyilvánosság? Persze, per­sze, a közélet tisztasága, ebben tökéletesen igazad van. — No, kedves barátom, nem jutunk dűlőre? Es mondd, mondogasd csak öregem, lényegé­ben mit akarsz belevenni a cikkbe? Izé . .. szó­val Hajdúék dolgain kívül? Nem, nem, ne tedd, hát mit gondolnának rólam, hogy hoz­zám nem jut be a gyár párttitkára! De ez... szóval ez véletlen, a Gyula önkényeskedése, biztos lehetsz benne, hogy megkapja a kellő jutalmát érte, olyan fegyelmit akasztok a nyakába... Tehát? És mondd kedves bará­tom, láthatnám a cikket, megjelenése előtt? Ha lehetne. Nem, nem kontroll, csak ugye... Ha mindenáron ragaszkodsz hozzá, hogy meg­írod ... A sajtó felelőssége, ezt ne feledd! Nem értelek barátom, miért fontos ez annyira ne­ked, miért fontos ez nektek ... Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents