Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-16 / 271. szám
2 1961. NOVEMBER 16., CSÜTÖRTÖK Magyar fiatalok a Német Demokratikus Köztársaság üzemeiben vállalatok, esetleg iskolák közösen szervezik. Az idén kiutazó fiatalok többsége 1—2 éves tapasztalattal rendelkező szakmunkás. Kisebb számban vannak közöttük olyan fiatalok is, akik ennél alacsonyabb szakmai tudással rendelkeznek. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között kialakult együttműködés keretében az idén és a következő években magyar fiatalok — önkéntes jelentkezés alapján — a Német Demokratikus Köztársaságba utaznak, hogy foglalkoztatásuk során gyakorlati, szakmai tapasztalatokat szerezzenek. Az NDK-ba utazó magyar fiatalok a kijelölt szakmai területeken — a gépgyártó, elektrotechnikai, elektronikai és könnyűiparban — sajátítják el setük teljesen azonos lesz a mienknél nem ritkán korszerűbb technikát, fejlett termelési módszereket, s tovább fejlesztik tudásukat. Hazatérésük után magasabb szakmai tudásukkal segítik népgazdaságunk további fejlődését. A fiatalok önként jelentkezhetnek Elsősorban nagykorú, megfelelő szakmai felkészültségű, nőtlen, illetve hajadon fiatalok jöhetnék számításba. Kiutazásukat a megyei tanácsok munkaügyi osztályai, a Kommunista Ifjúsági Szövetség illetékes szervezetei és a A fiatalokat csoportosan helyezik el az NDK nagyüzemeiben, ez nyilvánvalóan megkönnyíti számukra az új környezetbe való beilleszkedést. Munkafeltételeik, munkakörülményeik, valamint a kereaz ott dolgozó német fiatalokéval. Az együttműködés a hazai munkaerőhelyzetet lényegében nem érinti. A most kiutazó fiatalok száma ugyanis nem haladja meg az összes foglalkoztatottak fél ezrelékét. Nyilvánvaló, hogy ilyen vagy ehhez hasonló nagyságrendű átmeneti „munkaerőkiesés” egyik területen sem zavarja hazánk termelési céljait, viszont sokszorosan megtérül majd a hazatérő fiatalok szakmai tapasztalatainak felhasználásában. Újabb arab csúcstalálkozó? Az AI Ahrain kairói napilap közlése szerint kedd este Nasszer elnök fontos tanácskozáson elnökölt, amelyen részt vettek legfőbb munkatársai is. A tanácskozáson elsősorban a Biztonsági Tanács most folyó közel-keleti vitájával foglalkoztak. Az AI Ahram szerint El Feki külügyminiszter-helyettes a háromórás értekezlet végeztével telefonon azonnal érintkezésbe lépett az ENSZ székhelyén tartózkodó Mahmud Riad külügyminiszterrel. A MEN A hírügynökség jelentése szerint Nasszer elnök kedd este fogadta Szergej Vi- nogradovot, a Szovjetunió kairói nagykövetét. A nagykövet egyórás megbeszélést folytatott Amin Hoveidi egyiptomi hadügyminiszterrel is. Az Al Ahram, a bagdadi rádióra hivatkozva közölte, hogy rövidesen újabb arab csúcstalálkozóra kerül sor. Az iraki rádió nem jelölte meg a találkozó időpontját, színhelyét és annak kezdeményezőjét sem. FLOSY OFFENZÍVA ADEN ELLEN Néhány ólával azután, hogy hivatalossá vált: Anglia nem a FLOSY nevű hazafias szervezettel, hanem a rivális NLF- fel kezd tárgyalásokat a dél- arábiai közigazgatási hatalom átruházásáról, a FLOSY „általános offenzívát” jelentett be. Abdel Makkavi, a FLOSY (a Megszállt Dél-Jemen Felszabadítás! Frontja) főtitkára, az APS algériai távirati irodának adott nyilatkozatában közölte: „A FLOSY jegyveres erői kedden általános offenzi- vát indítottak Aden város ellen. És jolytatják előrenyomulásukat, bár angol gépek bombázzák őket és a brit hadsereg az ellenfél oldalán beavatkozik." A NEGYVENMILLIOMODIK A szovjethatalom ötven esztendeje alatt negyvemmil- lióan tekintették meg a lenin- grádi Ermitázst. A negyven- milliomodik belépőjegyet Galina Loszeva, az Ulan-Ude-i (a Burját Autonóm Köztársaság fővárosa) technológiai főiskola negyedéves hallgatónője váltotta a múzeum pénztáránál. A fiatal burját lánynak Borisz Piotrovszkij múzeumigazgató állandó belépőt, emlékérmet és a világkultúra kincsestárában található alkotásokról készült művészi albumot adott emlékül. Megegyezés a kongói zsoldosok ügyében Diallo Telli, az Afrikai Egységszervezet főtitkára, aki kedden a zsoldosok kérdéseivel foglalkozó AESZ-küldött- ség élén érkezett Rwanda fővárosába, Kigaliba, szerdán közölte, hogy megállapodás történt a tíz nappal ezelőtt Rwandába menekült kongói zsoldosok ügyében. A zsoldosoknak megengedik, hogy Rwandából Európába távozhassanak, de ezt megelőzően ujjlenyoA világ legrégibb kommunistája Dokumenturrtfil- met készítettek a Szovjetunióban a világ legrégibb kommunistája, a 71 év óta párttag Fjodor Petrov professzor életútjáról. Az ősz veterán részt vett az októberi forradalomban, a szovjethatalomért vívott harcokban és a távol-keleti par-'" tizáncsatákban. A filmkockák megelevenítik azt a nagy munkát is, amelyet Fjodor Petrov a múzeumok és színházak újjászervezéséért végzett. A munkásból egyetemi tanárrá, közéleti személyiséggé lett Fjodor Petrov a Komszomol folyóiratában, a Ju- nosztyban a mai fiatalokhoz fordulva több mint 90 esztendőt felölelő életútjának „bolsevik kódexében” megírja: hét évet és három hónapot töltött a schlüsselburgi hírhedt cári várbörtön magán- zárkájában. Hideg, éhség, szív- betegség kínozta, de kibírta, mert a nagy októberben testet öltő eszme erőt adott hozzá, hogy fizikai fájdalmai fölé emelkedjék. matot vesznek tőlük és valamennyiüknek írásban kell kötelezniük magukat, hogy nem térnek vissza többé Afrikába. A mintegy száz zsoldossal együtt Rwandába menekült körülbelül két és fél ezer ka- tangai csendőr ügyében a döntés úgy szol, hogy akik hazatérnek Kongóba, teljes amnesztiában részesülnek. azok viszont, akik megtagadják a Mobutu elnök által felajánlott amnesztia elfogadását, politikai menekültnek minősülnek. SZÍNES ürfotó Az amerikai űrkutatási hivatal kedden közzé tette az első színes fényképfelvételt, amelyet „űrtávolságban” elhelyezett kameráról, rádió útján továbbítottak a Földre. A fotót a Földünktől 35 600 kilométernyire lévő ATS- műhold, az úgynevezett alkalmazott technológiai mesterséges bolygó sugározta vissza a Földre, amelyet november 5-én bocsátottak pályára. A színes felvételen jól kivehető Észak- és Dél-Ame- rika, Afrika és Európa rajza, valamint Grönland. A FLOSY vissza akarja szerezni azokat a pozíciókat, amelyeket Anglia „a dél-arábiai szövetségi hadsereg bizonyos elemeivel karöltve” átjátszott az NLF-nek. „A Nemzeti Felszabadítást Front, fájdalom, hajlandó volt szerepet vállalni ezekben a manőverekben” — mondotta Makkavi. A szövetségi hadsereg és az NLF ellenőrzése alá került Adenben kedden este kihaltak az utcák. Csak angol járőröket és a Trevelyan angol főmegbízott koktélpartijára igyekvő estélyiruhás angolokat lehetet látni. A kaszárnyákban az angol tisztek az NLF-hez pártolt szövetségi hadsereg tisztjeivel megbeszélték a katonai létesítmények átadásának részletkérdéseit. Ezt a képet festette a kikötővárosról kedden este a UPI amerikai hír- ügynökség, hozzáfűzvén, hogy bár a FLOSY által bejelentett offenzívának nem volt külső jele, Aden feszült légkörben várja az elkövetkező napokat. Csodálat és bánat Jörge Colle, a Bolíviai Kommunista Párt titkára nyilatkozott az El Siglo című chilei kommunista napilapnak az országban a Che Guevara meggyilkolása után kialakult helyzetről és a pártnak a gerillamozgalommal kapcsolatos álláspontjáról. Jorge Colié elöljáróban leszögezte, hogy a Bolíviai Kommunista Párt álláspontja szerint a gerillaharc a fegyveres harc egyik formája a forradalmi erőknek a hatalom megszerzéséért folytatott küzdelemben, tehát taktikai jellegű eszköz és nem stratégia. Alkalmazása a konkrét történelmi helyzettől, az ország gazdasági, társadalmi és politikai jelenségeitől függ. A Bolíviai KP véleménye szerint a mai helyzetben, amelyet a katonai kormányzat ellenforradalmi offenzívája jellemez, az újjászervezkedésnek és az erők összegyűjtésének időszakára kell felkészülni. A munkásosztály és a parasztság nagy rétegeinek az egysége alapján lehetővé kell tenni egy széles antí- imperialista népfront kialakulását. Egyúttal azonban a jelenlegi bolíviai helyzetben a forradalom fegyveres útjaira is a legnagyobb figyelmet kell fordítani. A gerillamozgalmat azonban Bolíviában úgy kezdték el — mondotta —, hogy nem vették számba a fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges társadalmi és politikai tényezőket, és ezért idő előtt jött létre. A Bolíviai KP ennek ellenére szolidárisnak nyilvánította magát vele, és minden lehetséges eszközzel támogatta, anélkül azonban, hogy szerves módon részt vett volna benne. Aktivistáinak egy csoportja azonban a pártszervezetek keretein kívül részt vett * fegyveres harcban. Che Guevara halálával kapcsolatban kijelentette, hogy az egyrészt csodálatot, másrészt bánatot ébreszt bennünk. Csodálatot a meg nem alkuvó forradalmár iránt, aki életét Is feláldozta az ügyért és bánatot, amelyet még csak fokoz, hogy hidegen kitervelt gyilkosságról van szó, amelyet távol a harcterektől hajtottak végre a CIA ügynökei, bizonyos bolíviai katonai személyek cinkosságával. Colié tagadta, hogy Guevara halála következtében túlhaladottnak kellene minősíteni a gerillaharcot. Túlhaladottság helyett inkább bukásról kell beszélni, amelynek következményei rendkívül súlyosak a forradalomra nézve. Elmélyítik ugyanis a forradalom válságát Bolíviában és offenzívára bátorítják az ellenséget, amelynek ma módjában áll kiaknáznia „sikerét”. Igaz ugyan, hogy a forradalom javára pozitív tanulságokat is le lehet vonni az ügyből. A bolíviai nép morálisan a gerillák oldalán volt és maradt. Csak az sajnálatos — de ezt a Bolíviai Kommunista Párt előre látta —, hogy ez az erkölcsi támogatás nem konkretizálódhatott cselekvő módon. ATHEN Megkezdődött a Theodorakisz-per zeneszerző távollétében — a Athéni jelentések szerint az egyik görög ellenállási mozgalom 31 tagja ellen indított per legfeltűnőbb részletét jelenti az, hogy Mikisz The- odorakisz, a fő vádlott hiányzik. Hivatalosan nem indokolják, miért éppen az ő neve hiányzik a vádlottak névsorából. Előzőleg annyit mégis közöltek a hatóságok, hogy Theodorakiszt a rabkórházban ápolják. A hírügynökségek kiemelik, hogy a vádak alapján halálbüntetést is kiszabhatnak a perbefogot- takra. Többek között az a vád ellenük, hogy Athén központjában nyitott ablakon keresztül magnetofonok segítségével forradalmi beszédeket közvetítettek és „Le a juntával”! „Éljen a demokrácia!” szövegű táblákat helyeztek eL Szerdán reggel párosával összebilincselve vezették a 31 vádlottat a katonai bíróság szűk tárgyalótermébe. Az utcákon különleges biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, a tárgyalóterem pedig zsúfolásig megtelt a vádlottakkal, 20 védőügyvéddel és a vádlottak hozzátartozóival. A 31 vádlott közül 14 nő, a legtöbbje fiatal. Jóllehet a katonai bíróság „kommunista pernek” nyilvánítja a tárgyalást, a hírügynökségek megjegyzik, hogy a vádlottak között összesen csupán egy kommunista szerepel: Konstantin Filinisz, aki előzőleg már 11 évet töltött börtönben politikai elítéltként. A védők a per elhalasztását kérték mindaddig, amíg a fő vádlott, Mikisz Theodorakisz is megjelenhet, tekintettel arra, hogy az egész vádirat TheIsmerkedjünk az új törvényekkel (V.) A bér és a juttatások A Munka Törvénykönyvét áthatja az az alapelv, hogy aki többet nyújt a vállalatnak, a népgazdaságnak, az többet is kapjon. Az eddigiekben ismertetett rendelkezések között is már egy sor olyan intézkedés szerepel, amely érvényre juttatja ezt az elvet. Leginkább azonban a munka díjazásával és a különböző juttatásokkal foglalkozó előírások adnak rá módot, hogy a vállalatok a fenti alapelvet érvényre juttatva különbséget tehessenek a dolgozók között és felszámolják az egyenlősdi szemléletét és gyakorlatát. A törvény központi irányelvként csupán annyit mond ki, hogy a díjazás rendszerét a végzett munka mennyisége, minősége és társadalmi hasznossága figyelembevételével kell meghatározni, egyébként pedig biztosítja a helyi szabályozás lehetőségét. A vállalatok maguk választhatják meg a különböző ösztönző bérrendszereket és bérformákat. Maguk dönthetik el, hogy adott munkakörben és munkahelyeken a termelés mennyiségének a növelésére, a minőség javítására, anyagtakarékosságra vagy létszámmegtakarításra kívánnak ösztönözni. így a vállalatoknak sokféle lehetőségük lesz a kiemelkedő munka kiemelkedő elismerésére. A díjazás szempontjából a leglényegesebb a részesedési alap felhasználása, amit a kollektív szerződésben kell majd szabályozni. A részesedési alap nagysága mint ismeretes a vállalati gazdálkodás eredményességétől függ. Felhasználásában azt az elvet kell érvényesíteni, hogy azoknak a teljesítményét honorálják a legjobban, akiknek a munkája leginkább hozzájárul a gazdasági eredmény, tehát a részesedési alap növeléséhez. A kollektív szerződés rögzítheti majd azoknak a körét, akik a maximális nyereség elérése esetén átlagosan 80, 50, illetve 15 százalékos részesedést kaphatnak évi keresetük alapján. Az új szabályozás alapján a vállalatok a béren kívül a díjazás egyéb formáival, különböző juttatásokkal is elismerhetik a dolgozók munkáját. E juttatások forrása is a részesedési alap, s a vállalatok a kollektív szerződésben dönthetik el, hogy a részesedési alapból mennyit fordítanak a közvetlen egyéni díjazásra és mennyit közvetett juttatásokra. A vállalat például köteles a dolgozó üzemi étkeztetéséről gondoskodni, s a részesedési alap terhére hozzájárulhat az üzemi étkeztetés megszervezéséhez és színvonalának javításához. Ugyanígy a részesedési alap terhére meghatározott összeget fordíthat gyermekintézmények létesítésére, lakás- építési akcióra, üdülők fenntartására. Hogy melyik juttatást és milyen formában támogassák, azt o dolgozók kollektívája dönti el, s az ennek megfelelő intézkedéseket a kollektív szerződésben kell rögzíteni. Természetesen csak olyar* intézkedéseket lehet a kollektív szerződésbe bevenni, amelyeknek anyagi fedezetét a vállalat gazdálkodása biztosítja. A kollektív szerződésekben a juttatások szempontjából is érvényesíteni lehet azt az elvet, hogy a nehéz, egészségre ártalmas munka, a szociális helyzet, a munkában töltött idő alapján differenciáljanak. Lehetőséget adhat például a kollektív szerződés arra,íhogy az egészségre ártalmas munkakörökben nagyobb kaló- riájú étkeztetést biztosítsanak. Előnyben lehet részesíteni a sokgyermekes családanyákat, vagy a szociális szempontból különösen rászorulókat, a nyugdíjasokat. A kedvezményes üdülés juttatásánál, indokolt különleges figyelmet fordítani azokra, akik nehéz fizikai munkán, vagy egészségre ártalmas munkakörben dolgoznak, s jobban lehet érvényesíteni a kiváló munka megbecsülését is az üdülési beutalók kiadásánál. A munkahelyhez való hűség, a munkában töltött hoszszú Idő elismerésére a Munka Törvénykönyve továbbra is fenntartja a jubileumi jutalmat. E jutalom adományozásánál több egyszerűsítésre és könnyítésre ad lehetőséget. A folyamatosság követelménye itt is érvényét veszti, s csupán a munkában töltött évek számítanak együttesen ahhoz, hogy valaki a 25, 40, illetve 50 éves jubileumi jutalmat megkapja. A nyugdíjazás évében esedékes jubileumi jutalmat már a nyugdíjazáskor ki kell fizetni, s a 40, illetőleg 50 év után járó jutalmat akkor is ld kell fizetni, ha valakinek a nyugdíjazáskor csak 35, illetve negyvenöt éves munkaviszonya van. Ez a rendelkezés elsősorban a dolgozó nőknek kedvez, hiszen többségük az 55 éves nyugdíjkorhatárt elérve nyugdíjazását kéri, s így 40 éves munkaviszonynyal nemigen rendelkezik ötvenéves munkaviszonnyal pedig nemcsak a nőknek, hanem a nyugdíjba menő férfiaknak is csak viszonylag kis hányada rendelkezik a nyugdíjazáskor. Ez a könnyítés is kifejezi a munkában töltött dolgos élet különleges megbecsülését. S. E. odorakisz dossziéja alapján készült. Az ügyész és védők közötti vita során az előibbi végül is kénytelen volt kijelenteni, hogy „Theodorakisz jelenleg súlyos beteg”, de rendelkezésre bocsátja az ügyvédeknek a d-ssziét betekintés végett. A bíróság ezután a déli órákig felfüggesztette a tárgyalást, hogy az ügyvédeknek lehetőséget biztosítson a períratok tanulmányozására. Az ügyész szerint valamennyi vádlott tagja volt a „Hazafias Front” elnevezésű Illegális szervezetnek, amely a katonai diktatúra megdöntésére készült. Uruguayi tárgyalások A Szurdi István belkereskedelmi miniszter vezette magyar kormányküldöttség kedden folytatta uruguayi tárgyalásait. A nap folyamán dr. Ho- racio Abadie Santos ipar- és kereskedelemügyi miniszter ebédet adott a delegáció tiszteletére, majd a küldöttség megbeszéléseket folytatott dr. Charlone pénzügyminiszterrel. ATOMERŐMŰ A KOLA-FÉLSZIGETEN A szovjet sarkvidéki Kola- félszigeten megkezdték a nagy atomerőmű építését. Az építkezési terület előkészítése során 140 ezer köbméter sziklás talajt kell megmozgatni. YI. Pál—Alekszij táviratváltás VI. Pál pápa táviratban fejezte ki jókívánságait Alekszif moszkvai orthodox pátriárka' nak 90. születésnapja alkalma' ból. A pátriárka meleg hangil köszönetét mondott az üdvözli táviratért. *