Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-08 / 238. szám
IffflT OKTÓBER VAS4RNAP "k/£ír!ap Megnyugtató intézkedés Nem számlázzák a locsolás! díjat Annak idején. Ütköző érdekek című cikkünkben, a ráckeveiek esetét hozva tel példaként, jeleztük, milyen nyugtalanságot keltett a megye vízművel rendelkező, de egész nyáron vízhiánnyal küzdő városaiban, községeiben a locsolás! díjat beharangozó nyombeszerzésére és beszerelésére évente 1 millió forintot fordíthat a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat. Ahhoz azonban, hogy minden fogyasztót mérővel láthasson el, nyolcmillió forintra és a jelenleginél jóval több munkaerőre lenne szüksége. A követtatvány, melyet augusztus má- j kcző év májusáig tehát nem tudja a kérdést végleg megoldani. Épp ezért minden segítséget örömmel fogad. Ha valaki- saját maga vásárol vízmérőt, melynek az ára körülbelül 500 forint, a beszerelését soron kívül elvégzi a vállalat Türelmetlenség Idézek Szentpéteri László vb-einök leveléből: „A vecsési vízmű tervét, társulati alapon, 1960-ban kezdtük el megvalósítani. 1966. december 31-ig 72 kilométer hosszúságú vezeték- hálózat, 121 közkút, vízműtelep, víztorony s több más, szükségkívánta tartozék épült, 2000 házba bevezettük a vizet A lakosság 5 millió 867 ezer forint érdekeltségi hozzájárulással és 1 millió 128 ezer forint társadalmi munkával támogatta e jelentős létesítmény tető alá hozását, Az ivóvíztársulat szervezése idején, az összes vízügyi irányító szerv véleménye és szaktanácsa alapján, azt ígértük a lakosságnak, hogy a vízmű teljes felépítéséig, vagyis tíz évig, az ivóvízszol- gáltatással kapcsolatban az érdekeltségi hozzájáruláson kívül más teher nem merül fel. A Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat megalakulásával azonban most már másodízben teszik próbára a lakosság és a helyi vezetők türelmét. Első ízben 1904-ben, amikor egy összegben vetetlek ki. visszamenőlég, másfél évi vizdíjat. És most. amikor áz eddigit 300— 1000 százalékkal felemelték... Súlyos kihatással van ez a további öntevékeny kezdeményezésre, mert azok a községek, amelyek saját erejükből próbálkoznának megoldani hasonló problémáikat, mint például a szomszédos Üllő, Gyömrő és Monor, sorra visszariadnak. De mi is v//w/wy///w/.'Mttmwwwiw////^/’. elálltunk emiatt a gázvezeték | megépítésének gondolatától, $ mely iránt egyébként igen 5 nagy érdeklődés mutatkozott... ^ A PVCS jóvoltából a vízmű- | vei rendelkező községekben 8 az ivóvíz luxuscikké lépett I elő.. Válasz a levélre sodik felében, a Pest megyei Víz-, és Csatornamű Vállalat juttatott el a lakossághoz. Azóta, sok-sok aláírással, számtalan panaszos, orvoslást és i. zságtevést sürgető levél érkezett a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályára. s természetesen, szerkesztőségünkbe is. Magunkhoz véve ez utóbbiak közül egyet, azt, amelyiket a vecsési tanácselnök, Szentpéteri László irt, személyesen néztünk utána, vajon lehetséges-e lesimítani a „felborzolt kedélyeket"7 S örömmel állapítottuk meg, hogy ?lehet. A megyei tanács gyorsan, megnyugtatóan Intézkedett. Tárgyalások kezdődtek — Az idén, tekintettel arra. kogy a községekben, a nagy szárazság miatt, általában csak az ivó- és a háztartási vízmennyiséget lehetett biztosítani, locsolási díjat egyetlen fogv isztonak sem kell fizetni, nem számlázzák az összegeket — újságolja Vasvári József vízügyi előadó. — Ettől füget- lenül, Pest megye Tanácsának a közműves vízellátásról szóló 3/1966. (XII. 16.) TÜ. számú rendelete továbbra is érvényben van, ellene senki nem fellebbezhet. A locsolási díjak rendezésével kapcsolatban azonban tárgyalások kezdődtek. Persze, ha az Országos Vízügyi Főigazgatóság más döntést nem hoz, 1968-ban, <* május elsejétől szeptember 30- «£7 terjedő időszakban, á lőcsó- lati díjat már meg kell fizetni. Megjegyzésemre, hogy a közvélemény szerint a kérdés végleges megoldását a vízmérő felszerelése jelentené, Így válaszol : — Ez igaz. Ahol mérő van, * ténylegesen felhasznált mennyiség után fizeti a vizái jat a fogyasztó. Vízmérők SZALAGON Foto: KotroczÁ ^ — Nemcsak Vecsésen, de ^ szinte a megye minden helysé- í gében összetévesztik a társu- § lati hozzájárulási költséget a s vízdíjjal — reflektál a levél | mondataira a vízügyi előadó. ^ — Az előbbit mindenki, aki ^ az ivóvíztársulat erdekeltségi | körébe tartozik, a helyi dön- S tés alapján, a vízmű létesité- ^ séért f izeti, ez utóbbi viszont j‘|az Országos Vízügyi Főigaz- - | gatóság árrendezési munká- ^ latai során kialakított fogyasz- > tási mennyiségi átalány sze- J rint fizetendő, s tulajdonkép- $ pen nem más, mint Jenntartá- $ si és üzemeltetési költség. § Ilyen teher később sem hárul | majd a lakosságra, holott, ha vízmű községi kezelésben § marad, a fenntartási költsé- § get is a lakosságnak kellett | volna fedeznie. $ — A vízdíjat sem Vecsé^ sen, sem másutt senki nem § emelte fel: az átalánymeny- ^ nyiségeket, mint említettem, ^ az Országos Vízügyi Főigaz- $ gatóság állapította meg. At- $ tói függően, hogy csak ker- $ ti csap van-e, vagy a lakás- ^ ba is bevezették a vizet, az i átalányt, egy napra, személyenként 50, illetve 70 liter § mennyiségre vetik ki. 1967. $ július elseje előtt, függetlenül | a létszámtól, családonként ál- $ lapították meg a vízdíjat. Az § új, személy szerinti átalány $ igazságosabb: a nagyobb családok most többet fizetnek, ^ mint például a nyugdíjas, idős $ házaspárok. S * ;— A törpe vízműveket rendelet alapján vette át a PVCS, mert korszerűbben és megbízhatóbban tudja azokat üzemeltetni. E vállalat egyébként, hogy fontos feladatát zavartalanabbik láthassa el, a megyei tanácstól jelentős állami dotációban részesül. Megértjük Szentpéteri László vb- elnököt, a vecsési ek panasza hasonlóképpen érthető, mert az ivó- és háztartási víz mennyiségi átalánya még mindig elég magas. Reméljük, hogy tárgyalásaink e kérdésben is majd megnyugtató megoldást eredményeznek. — A másfél évre visszamenőleg kivetett vízdíj körülményeit kivizsgáljuk, a legközelebbi községi tanácsülésre elmegyünk, és a vizsgálat eredményéről tájékoztatást adunk, egyúttal a tanácstagok esetleges észrevételeit is megválaszoljuk. — Arról, hogy a megyében bárki is visszariadt volna az öntevékeny kezdeményezésektől, nincs tudomásunk. Sőt! Monoron és Üllőn például javában folynak a társulat- szervezés előkészítő munkálatai. Méghozzá aggodalom nélkül, mert aggodalomra nincs okúk: a vízmérők felszerelésével minden ilyesféle panasz megszűnik. Űj társulatok vízmüveinek már most is csak vízmérő felszerelésével engedélyez házi bekötéseket az üzemeltető vállalat — mondotta befejezésüL Polgár István llku Pál Angliába utazott llku Pál művelődésügyi miniszter — Patrick Gordon Walkernak, az angol közoktatási és tudományos ügyek miniszterének meghívására — szombaton reggel néhány napos látogatásra Londonba utazott. A jubileum tiszteletére Kitüntetések A Népköztársaság Elnök! Tanácsa az önkéntes ifjúság, építőtáborok fennállásának 10. évfordulója alkalmából, az építőtáborok megszervezése és eredményes működése terén kifejtett munkássága elismeréséül Szalai Katalinnak, a monori József Attila gimnázium tanárának a Munka Érdemrend bronz fokozatát adományozta. A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány életmentés során tanúsított önfeláldozó magatartása elismeréséül Szabó Sándor és Papp László gyömrői lakosoknak az Életmentő Emlékérem kitüntetést adományozta. SZÓFIA Búzarekord Bulgária idei búzatermése rekordnak számít A hektáronkénti átlagos termés harminc mázsa volt. A Bolgár Népköztársaság harmincmázsás búzatermésével utolérte Franciaországot és Ausztriát. Pályázat, dijak, gyerekek Felszabadult berregés vág a csend arcába. Sustorgó zaj, hirtelen robbanással kivágódó ajtók, rohanó cipők csattogása. Hangos zsivaj, szótöredékek, elkapott szemvillanás, sodródó öröm. Szünet, Az óra után fellélegző gyerekek vidám tülekedése. Pillanatok alatt kialakuló csoportosulások, fogócska, barátságos egymástpüfölés. Kint a nap utolsó erejének megfeszítésével melegíti a homokot, az új iskola homlokzatán hosszasan megpihen. A csábítás nagy: sokan igyekeznek az őszi napfényben fürdő udvarra. Mégis megtorpannak, a faliújság előtt álldogálókba ütköznek. PÁLYÁZAT! ÉRTÉKES DtJAK! A nagybetűs felirat húzza a tekintetüket. A kisebbek lassan betűzik, de a felsorolt díjak olvasásakor megcsillan a szemük. — Jó volna egy diavetítő — mondja egy szemüveges, félénk kislány. — Már mindenkinek van. a szomszédban is, de ha átmegyek, nem engedik, hogy én vetítsek. Egy sajátot szeretnék! — Kérted már anyukádtól? — Még soha! Nem mertem — összeszaladó, gondolkozó arcvonások. — így más lenne. Igazi! Lélektan a gyárban Miért borul fel a targonca ? — „Lereszelt“ vagontető A dicséret gazdasági tényező A pszicholwgn« a munkahelyi nlkaima««ágról, a pihenésről Igler György, a Nagykőrösi gebbi munkahelyemen, a tisztességes ember, és jól akar Konzervgyár néhány hónapja Ganz-MAVAG-ban alkalmat- dolgozni. Egyszer aztán kikap- alkalmazott pszichológusa fia- lannak mutatkozott beosztása- csői, hirtelen elveszti döntési tál ember. Három esztendővel ra egy darukezelőnő. Az illető képességeit, a dolgokon nem ezelőtt végezte az egyetemet. már évekig azon a területen tud többé uralkodni. A pszi- Amikor eddigi, és tervezett dolgozott. Kifogástalanul vé- chológus szerint ez törvény- gyár beli munkájáról kérde- gezte a feladatát, és ezért si- szerű. icm, válaszaiból általánosság- került elintéznie a szakszerve- _ ___. . b an is értesülök arról, mi a zetnel, s a felettesemel, hogy xett és végez majd a konzerv- munkalélektan szerepe a mo a lélektani véleményezés eile- gyárban? dem nagyiparban? nére régi munkáját végezze — Színdinamika és világítási — Munkám legfontosabb ré- mindaddig, amíg a saját hibá- vizsgalatokat, de erről ne be- szét az alkalmassági vizsgála- iából, figyelmetlenség miatt szeljünk többet, meg a szóban tok jelenük. Nálunk, szezon le nem ..reszelte” egy új vagon benne van a lényeg, és a mun- elején, évente sok száz új tetejét. Hatalmas kart okozott, kaiélektannak ez a területe munkás kerül a gyárba. Kü- dolog humora, hogy a fe- amúgy is eléggé isírért.. Az lönböző területekre osztják be letteseinek, akikkel előzőleg már viszonylag új, hogy ná- őket anélkül, hogy ismernék nézeteltérésem tamadt az ügy lünk a gyár egyes üzemeiben képességeiket hogy tudnák, mindez a prémiumukba néhányperces pihenőket iktatmiiyen munkára alkalmasak, derült... Az asszonyt a bíró- nak a műszakba. Ilyen pihevagy alkalmatlanok. Persze, ^ tárgyaláson felmentették nőkel általában a munkások évek múlva, esetleg többszörös a kártérítés alól, mert megmu- eddig is tartottak (tízórai, ciga- helyváltoztatás után, leggyak- tatta az igazolást pszichológiai rettaszünetet stb.). Most üze- rabban mindenki a megfelelő alkalmatlanságáról. Így utó- ménként megállapítjuk a fára- területre kerül: „megragad” lag arT°l is meggyőződött dékonysági görbét, és a pihe- valahol, ahol ő is jól érzi ma- hogF a lélektani vizsgálat, és nőt a legalkalmasabb időre gát és ahol megfelel. Nos, a annak negatív megállapítása, tesszük. pszichológus dolga, hogy kiküszöbölje azt a hosszú időt amíg a gyár és dolgozói meglelik a mindenkinek alkalmas munkaterületet. — Szeretnék egy példát hallani arra, hogyan, miből derül ki, ha valaki nem alkalmas mondjuk egyfajta segédvagy betanított munkára? az ő érdeket szolgálta volna, ha — meghallgatják ... — Azt mondta, hogy e* m asszony évekig jól dolgozott; nem lehetett véletlen hsl egyszeri figyelmetlensége? — Milyen személyesebb, az érzelmi motívumokat különösen figyelembe vevő területei vannak az üzemi pszichológiának? — Elégedettségi fokokat ku- - Törvényszerű volt Ha tetó felméréseket >s végzek. — Ml ezeknek a leglényegesebb eddigi tanulságai? — Hogy az embereket nemvalaki olyan munkára kerül, amire alkalmatlan, akkor háromféleképpen viselkedhet — Itt vannak a nagy gyű- Vagy nem látja el rendesen csak a torint érdekli, hanem mölcsiömeget szállító targon- a dolgát, és akkor előbb-utóbb munkájuk erkölcsi elismerése cások. Ez a munka látszólag áthelyezik. Ha cinikus ember, Is- Elégedetlenek azzal a gya- nem nagyon nehéz: eddig a akkor ügyei arra, hogy 1 á t- korlattal, hogy csak akkor konzervgyárban is könnyen s z ó 1 a g mindent elvégezzen, szólnak nekik, ha valamit bekerülhetett valaki az ilyen De ha becsületes és lelkiisme- rosszul csinálnak. Igénylik a brigádokba, legfeljebb akkor retes az illető, akkor megteszi- dicséretet Lehet, hogy közhelyezték el, ha már nagyon ti magát képességein felül Sazdász szempontból ez érthe- sok gyümölcsöt borított ki. cselekszik, es mindenképpen teüenül hangzik, mert sokan Valójában kitűnő látás, jó teljesíti azt, amit elvárnak gondolhatják, hogy az embere- egyensúly- és térérzék, kifo- tőle. S munka után háromszor két a jó munkáért fizetik, gástalan reflexek, megfelelő olyan fáradtan megy haza. Szólni csak rendkívüli esetben idegállapot keil hozzá. Ha mint az, aki alkalmas beasz- kell, a rendkívüli eset pedig mindez, vagy csak egy is tására. Például van, aki bol- a termelésben elsősorban a hiányzik e tulajdonságok kő- dog, ha monoton ülőmunkát hiba... De az én felméréseim zül, az illető alkalmatlan erre végezhet. Mást ugyanez sokkal sokaságában az emberek igé- a feladatra. Hallottam, hogy inkább kifáraszt, mintha moz- n>’e eléggé egyöntetűen hang- az egyik gyárban halálos bal- gékonyabb munkakörben dől- ^k, s ez a sok igény összesítve, esetet okozott egy targoncás, gozna. Mindannyian ismerünk ha úgy tetszik, gazdasági té- Persze, ez végletes eset, de a olyan embereket, akik idege- nyezőként is szerepelhet. Alapkisebb baleseteket, károkat is sen, fontoskodva, verejtékezve vet* emberi tulajdonság szóéi lehet kerülni a lélektani, végzik ugyanazt a munkát, 'al a megkérdezett embe- alkalmassági vizsgálattaL amit mások látszólag félkézzeí elégedetlenségében és vá— A szakképzettségen kívül teljesítenek. Az előző személy tokozásában: hogy az egyén a nagyjából azonos feltételek tulajdonképpen alkalmatlan munkájában is fontosnak kellenek ahhoz, hogy valaki- arra a beosztásra, amit csak akarja tudni magát... bői jó darukezelő legyen. Ré- túlmunkával képes ellátni, de Padányi Anna Nem pénzért kapnám, lökném ... Egyszerre túlfűtött lelkesedéssel : — Verset is írok, rajzolok is! Már nincs időm megkérdezni a pályázat témájáról, mert fut a többiek után. — Na, te hős, ehhez mit szólsz! Most légy okos, kéne mi, az a fényképezőgép! — Ügy csinálsz, mintha te nem lennél odáig érte. Né engem biztass, lássuk, te milyen nagy legény vagy! Ugratás, évődó lökdösődés/ Két hetedikes fiú. — Mindjárt az első díjra pé-; ly áztok? — Ha már indulunk,;; mondják szinte pórusban. Az ácsorgó beszélgetőket mindig újak váltják fel. Veszekedés csattan, két láthatóan elütő természetű kislány vitatkozik. — Ugyan te nagyképű! Ne akard nekem bemesélni, hogy téged nem a dijak, a dicsőség érdekel! Mindenki azárt jelentkezik. — Én akkor sem! És tényleg nem az érdekel! — Még ha lenne táskarádiód, meg a többi, akkor érteném! — Nincs, na és! Neked is csak a szád jár, csak azért hangoskod«:, hogy produkáld magad! Nem tűr kőzbevágást, most már folyamatosan, dühtől pirulva beszél. — Apu sokat mesélt nekem a Szovjetunióról, mert járt ott többször is, elmondta, hogy milyenek ott az emberek Beszélt a felszabadulásról is, arról, hogy azok, akik most a gyárakat, a lakásokat építik, meg az űrrakétákat lövik fel, hogyan harcoltak itt! Én erről fogok írni! — Igaza van — szólnak közbe többen. Tüskehajú, nyughatatlan fiú kontrázd. — Eleinte én sem akartam pályázni, de az én apám a finomítóban dolgozik — a tiéd is — szól az előbb még oly nagyhangú kislányhoz, — és még tg beszélsz így? És ő mondta, hogy ott a szovjet szerelők meg mérnökök mennyit segítenek, milyen barátságosak, és hogy nélkülük nem menne olyan gyorsan a munka. — Ügy van, mi is tulajdonképpen azért járhatunk ebbé az iskolába ... magas rövidlátó fiú hirtelen elhallgatással végződő közbeszólása. Tovább vitatkoznak, egyre több gyerek kapcsolódik a beszélgetésbe. Szőke kislány kucorog a lépcsőn, csak mess- sziröl hallgatja a „nagyokat". Kérdésemre szaggatott, hüp- pögő sírással válaszok — Én is ... úgy szeretnék csinálni valamit, írni, vagy mást, de... én olyan ügyetlen vagyok! Szégyenkezve szalad el. Még tart a szünet Az iskola előtt is futkároznak, játszanak a gyerekek. A háttérben az épülő házak, falakat húzó munkások. Nemsokára visszaülnek a padokba tanulni. Együtt nőnek Százhalombattával Kicsit talán egymásért vannak, lesznek. Ezt ezek a félénk, vagy lelkesedő gyerekek is érzik, de még megfogalmazatlanúl. Nem tudják, hogy ezért is fognak benevezni erre a pályázatra, igyekszenek, dolgoznak majd. Ahogy magam mögött hagyom őket. még fülembe ér a csengő visszahívó hangja. . ★ A Szovjetunióról szóló pályázatot a Dunai Kőolajipari Vállalat és a Dunamenti Hőerőmű igazgatósága hirdette meg a százhalombattai gyerekek számára. A pályázat első díjat nyert művét lapunk is közli. Varga Ve*a