Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-07 / 237. szám
4 1967. OKTOBER 7.. SZOMBAT Orvosi lexikon — első kötet Megjelent az orvosi lexikon első kötete. A négykötetes lexikon, amelynek a jövőben évente egy kötete jelenik meg, összesen hatvanezer címszót tartalmaz. FEJFÁK Zentai János muzeológus, a pécsi Janus Pannonius Múzeum munkatársa több éves Initatómunliával az Ormánság, Zselicség, a Kaposvölgy, a Sárköz temetőiben háromezer -faragott fejfáról készített fényképet. A felvételeken hagyományos, jellegzetes elemeket őrző, ember és csónak alakú fejfáját, az őshaza és a honfoglalás idejére utaló kopjafákat és a töröktől átvett — tur- bános alakot utánzó — gombos fejfákat örökített meg. Zentai János célja a teljes ma- fyar „fejfamonográfva” elkészítése. ESZTERGOM 125 évforduló Fennállásának 125. évfordulóját ünnepli az esztergomi tanítóképző. Az iskola elődje, a mesterképző intézet egyike volt az ország első tanítóképzőinek. Az akkor csupán egy- tantermes épület épségben megmaradt, a fiatalok azonban ma már a korszerűen berendezett, kollégiummal ellátott felsőfokú intézetben tanulnak. Utak a lápon át Keszthely a legrégibb magyar városok egyike A Balaton vízszíntje évszázadokkal ezelőtt A Balaton nyugati partvidékén megtalálták a tőzegterület felett egykor átvezető utak maradványait. A Balaton el- tőzegesedett lápvidékén 'a 630- as években kezdték el kiépíteni az útvonalakat. Ezen a területen két fő forgalmi út haladt. Keszthely keletkezése és várossá fejlődése is ezekkel függ össze. A feltárt régi utak — a korábbi leletekkel és adatokkal együtt — újra megerősítik azt a megállapítást, hogy Keszthely egyike a legrégibb magyar városoknak. A régészeti következtetések szerint a 630- as években földrajzi értelemben már megvoltak Keszthely várossá fejlődésének a feltételed. A régi utak feltárásával és vizsgálataival hidrológiai szempontból is érdekes megállapításokra jutottak. A tőzegterületeken és a lápon átvezető utak cölöp- építményeiből lehet következtetni arra, hogy milyen volt a Balaton vízszintje évszázadokkal ezelőtt. Megállapították például, hogy 1769-ben a Balatonnak az Ad- riai-tenger fölötti magassága 104—105 méter volt. Az elmúlt évszázadokban nem sokat változott a Balaton szintje, csupán a török idők végén vagy az azt követő időszakban emelkedett számottevően. Ez a jelenség a török időkben a Sió levezetőképességének megrongálásával magyarázható. Az egyensúlyi állapot azonban a törökdúlás után rövid idő alatt helyreállt Szentendrei tervek Sikerül-e a „frontáttörés“? JOHN MADÁCH Köztudott hogy külföldet járó magyarjaink a világ minden táján találkozhatnak honfitársainkkal, évtizedek óta idegen országokban élő magyarokkal Mégis meglepetésként érte dr. Hont Ferencet, a Színháztudományi Intézet igazgatóját egy washingtoni találkozás. Az ismert színházi szakember különböző színházi kongresszusokon vett részt az Egyesült Államokban és Kanadában. Szabad estéit terméí * Allat-storyk Azok közé az emberek közé tartozom, akik nagyon szeretik az állatokat. S mint ilyen, gyűjtöm is az állat-storykat. íme, néhány: HÁRY Háry hatalmas komondor. Amilyen óriási, olyan szelíd. Bármit csinálhat vele gazdája, vagy ismerősei, sőt, idegenek is, csak a legritkább esetben morog. Jellemző erre a következő eset: Sanyi gazda és Háry villamoson utaztak. — Mondja, fiatalember, miért néz ez a kutya állandóan rám? — kérdezte egy termetesebb hölgy Sanyitól. Ö körülnézett és szokatlan dolgot fedezett fel. — Ha lelépne a kutya far- ! káról, asszonyom, gondolom, nem bámulná tovább... ★ Sanyi és barátja, Gyula, a téli szünidőt a Mátrában szándékoztak eltölteni. Természetesen, Háryval együtt. S mivel a Mátrában síelni is illik, három pár síléccel szálltak fel a buszra. Hogy miért három párral? De kérem, az csak természetes, hogy Háry is síelni fog! Gondolták a fiúk. Aztán nagyon meglepődtek. Hiszen Hárynak esze ágában sem volt megtanulni síelni. Sőt, talán életében először mordult rá úgy istenigazából gazdájára, mikor a lábaira kötötte a sílécet... OROSZLÁNOK Talán emlékeznek még az Állatkert oroszlánápolói arra a 10 évvel ezelőtti kisfiúra, aki nap, mint nap a ketrecek körül lebzselt. Megszületett a két oroszlán- kölyök, s a kisfiú azonnal szívébe zárta őket. Sőt, addig sündörgött az ápoló körül, amíg megengedte, hogy be- merijen vele a ketrecbe. Az oroszlánok kamaszkod- tak, és a barátság tovább mélyült. Már sörényes hím, és szépséges, puha mozgású nőstény lett belőlük, mikor egy vasárnap furcsa attrakciót láthatott az Állatkert közönsége. A rács mögött, a hatalmas hímoroszlán mellett egy vékony, göndörhajú kisfiú. Azaz, hogy nem pontos a fogalmazás: nem mellette, hanem rajta. Az oroszlán hálán ült, és a farkával játszott. E a fenevad lustán tátogatta hatalmas száját. Többen rosszullettek a rácson túl, sőt, a kisfiú anyja el is ájult*. — Miért nem jöttél ki, amikor hívtalak? — reccsent rá később az apja. — Mert féltem. Féltem, hogy megversz... — motyogta a kisfiú. — Az oroszlántól nem féltél? — mondta vészjósló hanggal az apa. — Á, attól nem kell. Az nem bánt engem ... AZ ELEFÁNT „Aki az oroszlánt szereti, az az elefánttal is jó barátságban van” — mondaná a közmondás, ha lenne ilyen. Ugyanis az előbbi történetben szereplő kisfiú a főszereplője ennek a storynak is. Az elefántmama eleinte nagyon gyanakvó és féltékeny volt. Fújt és trombitált, s csak több kiló kenyér, sütemény és perec elfogyasztása után tűrte meg a kisfiút a korláton belül. Az elefántgyerek annál hamarabb kötött barátságot. Kidugta ormányát a rácson, s amikor a kisfiút megsimogatta, visszasímított. Aztán a csuklója köré fonta „vízszip- pantóját” és hosszú percekig hintáztatta. De olyan jókedvvel, s jó ritmusérzékkel, hogy — gyerek létére is lepedőnyi — füle vidáman lobogott. Aztán eladták az elefántgyereket. Es a kisfiú hangosan bőgve búcsúzott el tőle... BETYÁR Betyár gyönyörű szürke farkaskutya volt. Gazdái nagyon szerették, mindent megengedtek neki. Nem csoda, hogy a kutya egy idő után teljesen elszemtelenedett, s ha rászóltak, megsértődött. Sőt, volt olyan is, hogy megszökött. Karácsonykor történt. Betyár elment a szomszéd utcába, gazdái barátjához, mivel megsértették. Mikor a gazdi megtalálta, hazavitte, s beengedte a szobába. Ott már feldíszítve állt a karácsonyfa. Betyár pedig a legnagyobb lelkinyugalommal hozzálátott a habcsókok eltüntetéséhez. Es a gazdája semmit sem mert szólni, nehogy megint megsértődjön ... Bartha Katalin szetesen színházakban töltötte. Egy alkalommal ellátogatott Washington hatalmas Körszínházába. A szünetben a színlapot nézegetve felfigyelt egy mondatra: „Műszaki felügyelő helyettese: John Madách.” Az. előadás végén a színfalak mögött találta meg az ismert nevet viselő férfit. Meglepetésére magyarul üdvözölte Hont Ferencet. Kiderült, hogy John Madách, Az ember tragédiája írójának, Madách Imrének dédunokája. Még egészen kisgyermek volt, amikor szülei a tengerentúlra vándoroltak ki. Ha rosszul is, de még ma is beszél magyarul. John Madách, a negyven év körüli férfi elmondotta, hogy szeretne ellátogatni Magyar- országra, tanulmányozni kívánja a magyar színházi kultúrát, s a színházi technika iránt is régen érdeklődik. És nagyon szeretné látni Az ember tragédiáját, amelyet színpadon még soha sem látott, de olvasta már a művet, s igyekszik most összegyűjteni az összes külföldi kiadást. A máshonnan érkezett látogató meglepődik, amikor a tanácsházán, a pártbizottságon, a művelődési otthonban, vagy a város lakóival bárhol beszélgetve azt hallja, hogy Szentendrén nincs számottevő kultúráiét. Minden kisebb, színházat, hangversenytermet, előadótermeket, egyéb kulturális intézmények sorát nélkülöző település kulturális életének természetszerű gócpontja a művelődési ház. Nos, Szentendrén ez az intézmény az elmúlt esztendőkben szinte évenként, félévenként cserélte vezetőit. A jelenlegiek is csak nemrég kerültek új beosztásukba. Marosvölgyi Lajos gimnáziumi tanár, a művelődési otthon megbízott igazgatója, és Medvecz- ky Imréné művészeti vezető a múltbeli, gyakori személyi változások ellenére is teljes mértékben élvezik a város bizalmát. Mindketten szentendreiek, s eddigi munkájuk jó ajánlólevelet jelent. Velük, és Déri György zenetanárral, valamint az általa vezetett Szentendrei Ifjúsági Együttes néhány tagjával beszélgettünk a művelődési otthon jelenéről, és tervezett jövőjéről. — Akik bíznak ebben a jövőben, ainnak zálogaként elsősorban a fél éve megalakult ifjúsági együttes reménytkeltő bemutatkozását említik. Lehetne az együttesről részletesebben is hallani? DÉRI GYÖRGY ZENETANÁR: — Három műfajt képviselünk: a versmondást, a dalt, és a kamarazenét. A zenekar öt éve alakult meg, a többiek pedig néhány hónapja csatlakoztak. Tagjaink diákok, ipari tanulók, szakmunkások — ketten például Pestről járnak ki a próbákra... Már az alakulásnál elhatároztuk, hogy csak újszerű összeállításokkal jelentkezünk, és hogy „másképpen fogunk szólni”. Első műsorunk, a Korok és Népek versből, dalból, vers alá játszott, és önálló zenéből állt. Ezt követte az októberi forradalmi évfordulóra szánt összeállításúink, és egy Petőfi-est. Az utóbbihoz grúz zenészek televíziós szereplése adta az ötletet: ők egy népies Petőfi- dalt is bemutattak. Akkor jöttünk rá, hogy ezek a nóták, amelyekben Kodály szavaival élve „o nép magára ismert”, kamarazenekarra is alkalmasak. Általában nagyon odafigyelünk a népművészetre. A Szovjetunió születésére írt ünnepi műsorunkban is sok itthon ismeretlen orosz népdalt hallani. — Miért részesítik előnyben a népművészetet? — Mert elhatároztuk, hogy mindenképpen igazodni fogunk a közönség igényeihez, mivel nem öttagú, hanem kétszáz főnyi hallgatóság előtt akarunk szerepelni — ennyi ember fér a művelődési otthonba —, a népdalt pedig mindenki érti. — Milyen külső segítséget kívánnak maguknak a további sikerhez? TÓTH ZOLTÁN PAPÍRGYÁRI SZAKMUNKÁS, AZ EGYÜTTES TAGJA: — Elsősorban azt, hogy nyugodtan dolgozhassunk. A gazdasági és hivatali életben az új mechanizmus már felszámolja, hogy mindenhez 10—12 aláírás kelljen. De a művelődési otthonokat sem segíti, ha mindenki mindenbe beleszólhat. Én évek óta bejáratos vagyok ebbe a házba, tudom, hogy a zenekart vezető Déri György barátomnak általában félévenként meg kellett valahol „védenie magát”; egyszer azért, mert nem volt 450 forintos keret az alkalmazásához, aztán azért, mert „minek kell külön zenekar, amikor úgyis van a városban zeneiskola”, aztán, hogy miért ír ceruzával a zenekar naplójába, mert persze az is van. Aztán mivel nem elég a zene- akadémiai végzettsége, be kellett még szereznie vagy hat j működési engedélyt. Vagy itt van a pár évvel ezelőtti, azóta szétoszlott színjátszó csoport példája. Egyszer előadták a Rab Rábyt — hát a premierre valóságos vizsgáló bizottság gyűlt össze. Ott volt a Zene- r-űvészek Szövetsége, meg a Szövegírók Szövetsége is, eldönteni, hogy nem népszínműgyanús-e a darab? Volt egy irodalmi szakkörünk, ahol előadásokat tartottunk, meg műsorokat állítottunk össze a saját szerzeményeinkből. Egyszer az egyik barátom Ábrányi Emilről beszélt a többieknek. Melós srác, és lehet, hogy nem egyetemi szinten szólt. Bejött akkor a terembe a művelődési otthon egyik régebbi igazgatója, és úgy leszúrta a barátomat, hogy ez többet el sem jött. Vagy egy másik példa. A papírgyárban, ahol dolgozom, van egy színjátszó csoport. Egyszer írtunk egy darabot, az volt a címe, hogy Házibuli. Kötetlen, helyi aktualitásokról is szót ejtő dialógusokból állt. Annyi jegy kelt el az előadásra, hogy nem fértünk volna el a gyárban és ezért itt béreltünk termet. És akkor a művelődési ház nem akarta engedélyezni a darabot — a gyár igazgatójának kellett mindenfelé telefonálnia, hogy elő tudjuk adni. MAROSVÖLGYI LAJOS IGAZGATÓ: — Szerintem egy művelődési otthonban az emberek műkedvelő tevékenységére meg kell adni a tévedéshez való jogot. A túlzott gondoskodás szerető ölelésével megfojthatja az alkotó kedvet, és a kezdeményezést. — Terveik? — Van egy kihasználatlan pincehelyiségünk: szeretnénk rendbehozatni, és akkor táncos rendezvényeket lehetne tartani. Egy ifjúsági klubot is meg akarunk alakítani. Az eszpresszónk most néha inkább kocsmához hasonlít —, ezen is változtatnunk kell. MEDVECZKY IMRÉNK MŰVÉSZETI VEZETŐ: — A kultúrához, műveltséghez természetesen nemcsak a művészetek szeretete tartozik, hanem a mai tudományos eredmények, az aktuális gazdasági, politikai témák, de még a modern táplálkozás, öltözködés, szépségápolás ismerete is. A jövőben ilyen előadásokkal szeretnénk bővíteni a programot. És meg kell tanulnunk jó reklámot csinálni. Padányi Anna KAVICSOK A húsvétot mindig Feriéknél töltötték. Ettek-ittak, pletykáltak, jól érezték magukat. Feriék jó házigazdák voltak, ezt nem tudták bizonyítani és magyarázni, ezt csupán érezték és ez volt a legbiztosabb corpus delicti! Feriéknél szabad volt sokat enni és inni. Szabad volt az evést félbehagyni, Juci, a háziasszony nem szólt, a szemével sem szólt, hogy belépéskor töröljék le a lábukat, hogy a hamutartóba hamuzzanak. Juci egyáltalán semmiért sem szólt. És délután a háziék nem ásí- toztak, nem pislogtak egymásra laposakat, nem jelentették be, hogy le akarnak feküdni, mert ezt ők évek óta már megszokták. És azt sem mondták, hogy ti csak kvaterkázzatok egyedül, ne zavartassátok magatokat. Nem. Sem Feri, sem Juci ilyent nem mondott és nem is tett, de még csak nem is gondolt, ök is jól érezték magukat, ott maradtak a vendégekkel és tiszta szívvel ittak, meséltek, egymás szájából veve ki a szót. Béla és Piroska a vonaton mindig be- valották egymásnak, hogy nagyon jól érezték magukat a sógoréknál. Mert Feri, a házigazda és a vendég Piroska édestestvérek voltak. Talán gyermekkorban, amikor egy házban, egy családban éltek, nem is vették észre, menynyire szeretik egymást. De hogy szétszakadtak, a távolság és az idő összeforrasztotta őket, és ha találkoztak, könnyezve tudtak egymásnak örülni. A karácsonyt mindig Béláéknál, a húsvétot mindig Feriéknél töltötték és ez számukra szinte már ünnepi rituálévá vált. Most is húsvét volt, szép tavaszi húsvét, ibolyaillattal, főtt sonkával, friss hagymával és beiglivel. Azután bor és kávé következett, de a férfiak a kávét már a másik szobában itták. Nem szerették a házimunkát, segíteni nem aka- ródzott nekik, ezért hagyták az asszonyokat, rámoljanak, mosogassanak egyedül. A férfiak nem ittak, a nagy politikai vitában mindenről megfeledkeztek. A nők kivitték a kancsót és egymást bíztatták. — Tudod, a Béla nem rossz fiú, de iszik. — Feri is. — Mi dolgozunk, még ünnepen is miénk a munka, igyunk. Borozgattak, iszogattak. Nem nagyon, de szemlátomást felhajtogattak. A férfiak először nevettek, aztán megdöbbentek. Piroska ledobta cipőjét és felhúzta a háziék nagy fiának cipőre szerelt hokikorcsolyáját és ott bógnizott a hálószoba drága, nagy szőnyegén. Juci a Kék Dunát fütyülte, mert leánykorában a jégen mindig ezt a lemezt rakták fel, ha a kisvárosban jégtáncversenyt rendeztek. Piroska fáradhatatlan volt. Szoknyáját időnként fellebbentette, meghajolt és pukkedlit csinált és odakiabált a férfiaknak: — Na, milyen vagyok? Mit szóltok? Az Almássy Zsuzsi volt ilyen? — aztán a házigazdához: — Ne félj, Feri, a szőnyeget kifizetem, nyolcezer forintunk van az OTP-ben. Az egész nem tartott sokáig, de kínos volt. Másnap a két férfi tapintatos volt, az egész estéről csupán zz összevagdalt szőnyeg árulkodott. Tiszta abrosszal terítettek, kakaót ittak, mazsolás kalácscsal, és kerülték egymás tekintetét. Aztán a férfiak ismét elvonultak. — Vajon, ilyen csúnyák, visszataszí- tóak vagyunk mi is? — kérdezte Béla. Feri hallgatott, mert tudta, hogy ennél sokkal csúnyábbak. A PRESSZÓBAN — Nem bírok már hazudni. Már félek a feleségem tekintetétől. Ezt meg kell értened! — Szóval nem szeretsz? — De Jutka, tudod, jól, hogy nem erről van szó. — Hát, miről, szivi? — Értsd meg, fáradt vagyok! Fáraszt az egész ügy, az egész nagy szerelem, fáraszt minden. Halálosan fáradt vagyok. — Te? — Igen. Én. Unom a hazugságokat, a csalást, a bújkálást, a rettegést. Alapjában véve én egy becsületes fickó vagyok, szeretem a munkámat, a családomat, a hazámat, az embereket, az életet, de a hazug életet már nem szeretem. — A hazádat!? Ha-ha-ha! Szóval meguntál? — Nem... csak... — Mondd meg csak íjszintén, meguntál. Igaz is, két év nagy idő. És én már negyvenéves vagyok és kövér és nem vehetem fel a versenyt a fiatalokkal. Rendben. Megértettelek. Nem kellek, de ezt szebben is előadhattad volna. Nem kellett volna a hazádra hivatkozni, meg az emberiségre. És re félj, a szemrehányás elmarad. Tudom; pontosan annyit adtam neked, amennyit te adtál nekem és én őszinte vagyok: sajnálom, nagyon sajnálom, hogy már vége. Szép lett volna még... OTTHON — Hol voltál, fiacskám? Mit képzelsz te, én nő is legyek, feleség is, anya is, háziasszony is, cseléd >.s? És én marha, mindezt vállalom és te este hét után jársz haza? — Szívem, ne ... — Milyen férj vagy te? És milyen férfi vagy te? És milyen családfő vagy te? Hazaadsz kétezer forintot oiyan gesztussal, mintha a Nobel-díjat raknád az asztalra elsejénként. És ezért mindent kívánsz. És én? És a megbecsülés? És a szeretet? Más gondos férj... De te? Vedd tudomásul, hogy én még, hogv én még... igenis, én meg egy igényes nő vagyok, akiért a hivatalban is... vedd tudomásul, hogy sokan odavannak értem. A főnök is fölfal a szemével. Te, te, szerencsétlen! — Tudod, hogy szeretlek, és én is tudom, hogy csak ezért mersz bántani, mert tudod, hogy szeretlek. Könyörgöm, ne bánts engem, Irma! — Adj egy altatót, és holnap reggelig ne is lássalak ... (Suha) FELESÉGEK SZAKÍTÁS
