Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-04 / 234. szám
1967. OKTOBER 4., SZERDA ™&Ctrlap 5 Megkezdődött a pártoktatási év Megyeszerte megkezdődött az oktatás a marxizmus—leli mizmus esti egyetemén és esti középfokú iskoláján. A tanévkezdés adatai szemléletesen tükrözik a magas fokú ideológiai képzés iránti érdeklődési: az egyetemre 1100-an, a középfokú iskolára pedig csaknem ezren jelentkeztek. Október közepén hangzanak el az első előadások a pártoktatás egyéb intézményeiben. A változatos tematikát felölelő tanfolyamokra ebben az oktatási évben körülbelül 20 ezren jelentkeztek. Ezt a számot még sorozatok érdeklődői. A tanév-kezdési statisztika szerint az oktatásban részt vevők között megnőtt a párttagok száma. Az arányeltolódás oka, hogy a pártonkívüliek zömét a szakszervezetek vonták be tanfolyamaikra, a korábbi éveknél lényegesen nagyobb részt vállalva a politikai oktatásból. A tanfolyamok, előadások különösen nagy figyelmet szentelnek a gazdaságirányítási rendszer reformjából adódó kérdéseknek, a gazdasági építőmunka elméletének és gyakorlatának, valamint a korszenövelik a kötetlen formában rű marxista közgazdasági tanulók, a különböző előadás- szemlélet kialakításának. A közelmúltban mutatta be a Duna Cipőgyár őszi—téli új cipömodelljeit. Képünkön egy kollekció látható a tetszetős új divatcsizmákból. Reméljük, amilyen szépek, ugyanolyan tartósak, illetve víz- és hóállók is lesznek (MTI — Foto) Nimbusz és Szerelmes Kettős magyar győzelemmel fejeződött be az idény utolsó galoppverseny-sorozata, amelyet vasárnap Bécsben rendeztek meg a kétéves és idősebb telivérek őszi nagy erőpróbájaként. Az 1300 méteres verseny rendkívül erős mezőnyében, Nimbusz nyergében Gelles Mihály nemzetközi mes- terzsokévai — könnyedén, két és fél hosszal lett első. A kétévesek futamában ugyancsak magyar telivér, Szerelmes nyert első díjat. A két első díj és több értékes helyezés révén lovasaink csaknem 100 ezer ichülinget hoztak a magyar lótenyésztés „konyhájára SELECTÁK A hollywoodi sztár egy hevesvérű olaszt választott férjéül. „Boldog férjével?” — érdeklődött a riporter. „Ilogy boldog vagyok-e? A hetedik mennyországban érzem magam! — mondotta a sztár. — Ezentúl csak olaszhoz megyek feleségűt” ★ Egy os lói kisfiú órákon keresztül hívta telefonon az egyik nőgyógyászati klinikát, mert beszélni akart ott fekvő édesanyjával. Végülis bizalmába fogadta a föápolónőt és megmondta neki, hogy miért hívja olyan izgatottan édesanyját: „Apuka elárulta nekem, hogy a gólya hoz egy kis testvérkét. Kérem mondja meg anyukámnak is, nehogy megharagudjék, amikor hazajön.” B OSTABONTÁS Sokan voltunk Korán reggel kezdtük a munkát Püspökhatvanban, a Tavasz utca 3-as számú ház telkén. A község lakóinak régi óhaja, hogy saját orvosuk legyen. A tanácsválasztások jelölő- gyűlésein ezt javasolták legtöbben az új iskola felépítése mellett. Ezért született a határozat: a községfejlesztési összegből orvosi lakást és korszerű orvosi rendelőt épít a lakosság. A cement, a tégla és a mész már a helyszínen van. Az első és a második tanácstagi körzet lakói kezdték az alap ásását. A munkálatokat Major János, a tsz-építők brigádjának vezetője irányítja. Azután egy másik körzet társadalmi munkásai serénykednek majd a megkezdett nagy munkán. Knetik László Püspökhatvan Pesti színház vidékieket vár Távirat Algírból Előadás az építőknek A fény, a pompa, az elegáns hall tegnap ritka vendégeket köszöntött. A Vígszínház kamaraszínháza, a Pesti Színház vendégül látta és megjutalmazta azokat az építőmunkásokat, akik a régi építményből Európa egyik legmodernebb és Budapest legkorszerűbb házát varázsolták. ötszáz nézőnek biztosítanak kényelmes helyet. A Művelődésügyi Minisztérium több tízezer forintos jutalmat é> kitüntetéseket osztott ki. s a színészgárda előadást rendezett az építők tiszteletére. Igaz, olyan munkát végeztek, hogy „egyiknek sem kell meghúzni a kabátját”, hogy jöjjön vissza, javítson valamit Az esti ünnepség kedves eseménye: távirat érkezett Algírból, amelyben a tervező Azbej Sándor jókívánságait fejezte ki. A gazdasági igazgató szavai után Lenkei Lajos, a színház direktora ezt mondotta munkatársunknak: — Reméljük hamarosan megismernek , bennünket. Nemcsak a fővárosiakra szá- 1 miiünk. hanem a Budapest kornyékéről, Pest megyéből érkezőkre is. Kedves vendégeink valamennyien, s mi igyekszünk ezért az előlegezett bizalomért jó produkcióval szolgálni. —Lg?.— maíiuw • 1967. október 4, szarda, Ferenc napja. A nap kél: 5.46, nyugszik: 17.1 S órakor. A hold kél: 6.18, nyugszik: 17.40 órakor. Megnövekedett felhőzet, helyenként eső, zivatar. Mérsékelt szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül. A leg- ' magasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. — Tíz évvel ezelőtt veszítette el a magyar szellemi élet, XX. századi nemzeti irodalmunk egyik kiválóságát, Szabó Lőrinc lírikus-műfordítót. Hozzátartozói, a pályatársak és a művészbarátok kegyelettel idézték emlékezetét az évforduló alkalmából: kedden a Kerepesi temetőben megkoszorúzták Szabó Lőrinc sírját. — Negyvenegy évi tanítás után vonult most nyugalomba Urhegyi Ferenc tanár, aki egész pedagóguspályafutását Dunabogdány- ban töltötte, így négy évtized óta a falu valamennyi lakosa az ő keze alól került ki az életbe. A kvantumfizika megalapítója 20 ÉVE, 1947. október 4-én halt meg 89 éves korában Max Planck No- bel-dfjas német tudós, akinek neve elválaszthatatlan a modern fizikai világkép fejlődésétől. Régi tudóscsalád sarja volt. 27 éves korában már egyetemi tanár lett. Tudományos munkássága évtizedekig előnyösen befolyásolta a fizika terén az egész német kutató és oktató tevékenységet. Utolsó éveit Göttin- genben, az amerikai megszállási övezetben, egy szegényes padlásszobában tengette. Max Planck egész életét a természet törvényszerűségeinek felderítésére szentelte és szaktudománya terén a materializmus következetes képviselője volt. Legjelentősebb vizsgálatai az energiatan és a hőelmélet, nevezetesen a hősugárzás körébe vágnak. Nevéhez fűződik a kvantumfizika megalapítása. Megállapította a róla elnevezett kvantumelmélet törvényeit. Szerencsés kimenetelű baleset történt Tápiószelén. Lestük Károly 23 éves gépkocsi- vezető, tápi ószelei lakos ittasan és a megengedettnél gyor- j sabban vezette a Pest me- j gyei Gabonafelvásárló és Fel- 1 dolgozó Vállalat teherautó- j ját. Emiatt egy kanyarban áttörte az útkorlátot, majd a Ceglédi út 1. számú ház sarkának ütközött. Lesták— Megyei tanácstagok fogadóórái. Ma délután 16 órakor Gönczöl Gyulámé a csomádi tanácsházán fogadóórát tart. Holnap Ber- náth Józsefné Gödöllőn fogad. — Mivel október l-MH a balassagyarmati közúti határátkelőhely, hídépítés miatt, átmenetileg megszűnt. a Vámosmikola—Pa- rassapuszta—Sahy átkelőhelyen közlekednek a Magyar- ország—Csehszlovákia és a Magyarország—Lengyelország közötti menetrendszerű autóbuszjáratok is, — A fegyveres erők napja alkalmából az üllői úttörők akadályverseny! rendeztek m Fácános erdőben. Harminchét őrs közül a Kismaros* I.ászló vezette 5/A-« Tigris őrs szerezte meg a győzelmet. nak semmi baja nem történt utasa, Boros Béla 51 éves mozdonyfűtő könnyű sérüléseket szenvedett. Ugyancsak az ital okozta « Vác határában történt balesetet. Nagy Imre, 54 éve* fűtő. váci lakos ittasan haladt motorjával az országúton, s elütötte az előtte gyalogló Dajka Imre 20 éves szapár- falui lakost Dajka sulyo* sérülést szenvedett. Mire keli a húsvágó bárd ? Áttörte a korlátot, háznak rohant a teherautó A HIVATAL Verekedő gebines A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Beethoven: g-moll szonáta, Op. 5. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Magyar nóták. 9.34: A kozmosz kapujában, lfl.10: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.30: A Szabó-család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.03: Erkel operáiból. 13.50: Babszem Jankó- 14.10: Iskolai kórusok énekelnek. 14.20: Pályaválasztás. 14.35: Könnyűzene Vincze Ottó müveiből. 15.15: Hagyomány és élet Pusztafalun. Rab Nóra riportja. 16.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.20: Anna Pál kórusműveiboi. 16.37: Puszták népe. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Sándor Judit énekel. 17.46: Szezon után. Vincze Péter riportja. 18.01: Csendes Don IX. 19.30: Esti pihenő muzsikával. 20.25: 180 fok — Földes György írása. 20.40: Szeptemberben hallották először. 21.20: Gondolat. 22.19: Bécsi ünnepi Hetek 1967. 0.10: Filmzene. PETŐ FT RÁDIÓ 10.00: Az elvált asszony. 10.42: Párizsi kitérő. 11.00: A Német Kultúra Hete. 11.35: Kórusok népdalokat énekelnek. 11.55: Zenekari muzsika. 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 13.32: Iskolarádió. 14.08: Könnyű fúvósmuzsika. 14.20: Most olvastuk. Koczkás Sándor jegyzete. 14.26: Liszt: Két rapszódia. 14.40: Köny- nyűzene. 15.00: Deres már a határ ... Bán Béla riportja. 15.10: Hegyek alján. Részletek. 15.30: A Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetem népi zenekara játszik. 15.50: Hirdetőoszlop. 16.05: Táncok hegedűre. 16.25: Zelk Zoltán versei. 16.30: Operettmuzsifca. 16.50: Tíz perc bolyongás a Fővárosi Művelődési Házban. Riportműsor. 17.00: Balettzene. 17.20: Orvosi tanácsok. 17.25: Délutáni frissítő. 18.10: A dzsessz kedvelőinek: Deseő Csaba együttese játszik. 18.26: Puccini művészi pályája. 19.26: Pécsi színházbarátok. Garami László műsora. 19.42: Pol- beat, 20.30: Kozsibrovszky üzletet köt. 21.00: Günther Ramin Bach- műveket orgonái. 21.26: Közép- és Kelct-Európa és az integráció. 21.36: A Deutschlandsender esztrádzenekara játszik. 22.00: Hangversenynaptár. 22.15: A beat-zené- ről és kialakulásáról. 22.56: Ugetö- verseny-eredmények. URH 18.00: Hirek. 18.05: Tánczenei koktél. 18.50: A Német Kultúra Hete. 19.52: A dzsessz kedvelőinek : Kovács Gyula együttese játszik. 20.07: Romantikus est. 21.49: 1 Szokolay Sándor: Hegedőverseny. I 22.15: Massenet operáiból. TELEVÍZIÓ 15.48: Újpesti Dózsa—Spartak j Trnava, Középeurópai Kupa Jab- ; darúgó mérkőzése II. félidejének közvetítése. 16.53: Dinamo Kiev— Celtic Glasgow. Bajnokcsapatok Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Kievből. A szünet- j ben: Hírek. 18.50: Mecsek Kupa 1967. Kisfilm. 19.00: Sokszemközt. I Aktuális ipari riportműsor. 19.30: j Esti mese. 19.40: Parabola. 20.00: j Tv-híradó. 20.20: Statisztika. Drá- I ma egy felvonásban. Az Irodalmi j Színpad előadása, felvételről, í 21.10: Üt a végtelenbe. 21.20: Vi- j dám dalos fiuk. 22.05: Tv-híradó — i Z. kiadás. Szokatlan ügyben fejezte be a nyomozást a Budai Járási Rendőrkapitányság. Mancsai Henrik bisztróvezető saját rezidenciáján, a herceghalmi bisztróban ünnepelte a születésnapját néhány barátjával és családtagjával. A helyiségben egy másik ünneplő társaság is helyet foglalt, akik arra ittak, hogy Part Márton biai lakosnak kislánya született. Manczal és Part között egy régebbi ügy miatt nézeteltérés volt, s néhány pohár ital elfogyasztása után most kiújult a vita. Manczal, mint üzletvezető kiküldte Partot a bisztróból, akivel társai is elmentek. Egy óra múlva azonban visszatértek. Az újra kezdődő vita — Manczal „kezdeményezésére” — tömegverekedéssé fajult. Ennek során az éppen ! betegállományt)in levő Pataki j Imre, Manczal szövetségese I egy székkel úgy fejbevágta Lukács Istvánt, Part szövetsé- ; gesét, hogy súlyos sérülést I szenvedett. Geiger György ; ököllel ültötte a gebinest. aki ! természetesen nem hagyta ma- ’ gát. Széket ragadott és végül i is Lukács Istvánt ütötte meg, aki most már a karján is megsérült. Retz Ferenc erre Man- czalra támadt, aki a konyhába rohanva kihozta a tekintélyes húsvágó bárdot —, de szerencsére gyorsan kicsavarták a kezéből. Manczalt ezután elbocsátották állásából. Ellene és a többi verekedő ellen súlyos, illetve könnyű testi sértésért, továbbá garázdaságért indult eljárás. Az „ünnepi est” mérlegéhez az is hozzátartozik, hogy a berendezésben is jelentős kár keletkezett. Szokásos őszi ígéret? Tavaly novemberben a korán beköszöntő havazás és hideg készületlenül érte a Köztisztasági Hivatalt. Ebben az évben az időjárástól függetlenül már szeptember végére rendbehozták a hóekéket, a szórókocsikat és nagy meny- nyiségú sózott homokot tárolnak a kelenföldi telephelyen, A Köztisztasági Hivatal kocsiparkja nagy teljesítményű ZIL teherautókkal gazdagodott, amelyeket hóekének, utcai locsolókocsinak és utcaseprő gépnek egyaránt használhatnak. Most az „indián nyárban” az új kocsikat locso- ióautókénl használják