Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-31 / 257. szám

1967. OKTOBER 31., KEDD rur Mf.cvr.i &'Cirlap 3 APROYADRA DRÁGA TANDÍJ (2) Százötven magyar és hatvan külföldi vadász vett részt a magyar vadásznapokon, mely­nek záróeseményeként vasár­nap, apróvad-vadásznapot ren­deztek Martonvásár határában. A vadászat az esős idő ellené­re, gazdag zsákmányt hozott. Fillérekből milliárdok Régi, tanítandó erény a ta kareKosság. Kis ember számá­ra nem is nagyon kínálkozott más lehetőség, minthogy gon­dosan megnézze hová teszi fil­léréit, s jól beosztva próbálja valamire vinni. Hogy élnek ma az emberek? Megdöbbentőek a számok: ez év elejétől október dere­káig 1700 millióval növekedett a betétállomány az országban! Ily módon kerek 25 milliardra emelkedett a hivatalos formák között megtakarított pénzösz- szeg. Pest megye immár 183 ezer betétkönyv forgaiomba- hozataiát jegyzi, s hozzávető­leg egymilhard forintról tud. Nem számoljuk ide természe­tesen a KST-ket. Mindez azért került szóba, mert ma az egész világon ta­karékossági napot tartanak. Aheiyett, hogy ennek múltjá­ról szólnánk, inkább a maikét érintő jelenről es jövőről ejtsünk nehány szót. Mindenek­előtt arról, hogy a társasház, családi otthon sokhelyütt a gépkocsi, vagy egyszerűen csak néhány komolyabb ház­tartási berendezés a követke­zetes takarékosság eredménye. Uj otthonokhoz ZóO milliós köl­csönt nyújtott az OTP Pest megyei igazgatósága egy év alatt. Ez idén az országban is egyedülálló akcióval hívták fel a lakosság figyelmét az éssze­rű, józan takarékosságra, mely a biztonságosabb, kiegyensú­lyozottabb élet tartozéka. Kin­cseskulcs akciót indítottak. Ot Pest megyei város lakossága kereste egyre szorgalmasab­bal, egyre nagyobb szenve­déllyel. S bár a szerencséseket kizárólag a pártatlan Fortuna válogatta össze, mégis mind­egyiknél visszatérő motívum volt a gyűjtés, amely vagy a teljes vásárlási értéket, vagy a hitelt biztosítja. A megtaláló katona lakást szeretne, a kis­diák szülei OTP-hitellel csa­ládi házat építettek, a nyug­díjba készülő tanítónő öreg korára gondol, s így akarja gyarapítani spóroltpénz állo­mányát, s így tovább. Végül még egy motívum: A takarékosság mindig egyé­ni akció. Haszna mégis mind­annyiunké. Aki odahaza jól megnézi, hová teszi a pénzt, az bizonyosan gondos, akkor is, amikor a közösség vagyonáról van szó. Magyar kormányküldöttség Dél-Amerikában Hétfőn magyar kormányde­legáció utazott Dél-Ameriká- ba Szurdi István belkeres­kedelmi miniszter vezetésé­vel. A küldöttség látogatást tesz Argentínában, Brazíliában, Chilében és Uruguayban. Az asszony azonnal megis­mer. — Csak nem volt a férjem­mel megint valami baj? — kérdezi. Elmondom neki, hogy ta­lálkoztam a volt férjével, aki elmesélte történetüket. El­mondta disszidálásának hát­terét. Most érdekelne ennek a furcsa és szomorú esetnek a másik oldala is. — Jöjjön beljebb — invi­tál kicsit kelletlenül Esz­ter. Nagyon szűkösen va­gyunk. A férjem bátyjáék fogadtak be ... ideiglenesen. A cseppnyi szobában zsú­foltság. A sarokban gyerek­ágy, benne a kisfiú, aki más­fél éves lehet. — Nem kertelek asszo­nyom ... A férje elbeszélése után az a véleményem, hogy maga miatt követte el azt a nagy ostobaságot. • — Ismerem ezt. A „szegény szerelmes férfi” és a „hűt­len asszony"... A fél falu ezt hajtja, főleg persze az ő rokonai és barátai... — Nem igaz? — Ahogy vesszük. Az tény, hogy nem politikai okok miatt akart disszidálni. Va­lóban több volt benne a fél­tékenység ... — Alaptalanul? — Nem szeretek erről be­szélni és különösen nem akarok mehtegetőzni. Éppen elég bajom volt már miatta. Még anyámék is az ő párt­ján álltak. Legalábbis addig, amíg Fricivel meg nem es­küdtünk ... Nehéz kérdezni. Várni kell, amíg magától beszélni kezd. Megnézem a kisfiút. Feltű­nően hasonlít az apjára. Az asszony mozdulatlanul ül a rekamién. Láthatóan hall­gatásra szánta el magát. És ekkor megérkezik a férj. Bemutatkozunk, elmon­dom jövetelem célját és azt várom, hogy haragszik. — Nézze, a történet na­gyon tanulságos. Arról szól, hogy mi az eredménye an­nak, amikor a szülők beleszólnak gyerekeik életébe. — Igen... A volt férjem hazudott magának, amikor azt mondta, hogy Frici elha­gyott engem... — Eszti szülei kijelentet­ték, hogy sosem adják hoz­zám a lányukat. Mert akkor én segédmunkás voltam és a szüleim sem tetszettek ne­kik. — Persze a te szüleid sem örültek nekem ... — Igen, mert azt mondták, hogyha már parasztlányt ve­szek el, akkor legalább egy gazdagot keressek ... Egymás mondatait folytat­va mesélik a történetet. — A maga szüleinek tet­szett a volt férje? — Igen ... Sofőr volt és a család elég jól állt. Az apó­som fuvarozott és üvegházi kertészetük is volt... — Miért nem akkor jött el hozzá? — kérdeztem az asszonyt. — Hová mehettem volna. Frici szülei egyszobás lakás­ban élnek és akkor még egy húga is otthon lakott. Kü­lönben sem fogadtak volna be. Ö sem jöhetett volna hozzánk... — És meg is keseredett az egész. Én tényleg abban ál­lapodtam meg Esztivel, hogy reménytelen. Még csak kilá­tásom sem volt arra, hogy lakást szerezzek. Utólag tu­dom, hogy gyávák is vol­tunk ... — Maga szerette a volt fér­jét? — Szerettem-e? — kérdez vissza az asszony. — Tudja, mifelénk faluhelyen ez nem úgv van, mint a regényekben. Anyámék azt mondták, hogy majd megszeretem. És — ki­csit aggódva néz az új férjére — úgy hiszem, szerettem is. Mindenesetre elhatároztam, hogy hűségesen kitartok mel­lette. De már az első hónap­ban kezdődött a féltékenység. — Igaz, hogy maga hamaro­san újra feltűnt a faluban? — Igaz... Amikor megtud­tam, hogy Eszti hozzáment fe­leségül, rájöttem, hogy még­sem tudok nélküle élni ... — Találkoztak is? — Egyszer ... Akkor azt mondta, hogy már késő — mondja a férfi. — Valaki visszamondta a férjemnek, hogy találkoztunk. Tudtam, hogy nem lehetek ve­le őszinte. Úgysem hitt volna. Pedig én tényleg nem akartam Fricivel folytatni... — Maga ennek ellenére le­járt a faluba? — Igen ... Sok barátom is volt ott. — Többet nem találkoztak? Szinte egyszerre felelnek: — Nem! Aztán az asszony folytatja: — Ekkor kezdte azt a disz- szidálási históriát. Állandóan arról mesélt, hogy. Nyugat- Németországban milyen jól él­hetnénk. Van ott egy gazdag rokona, az hozzásegítené egy kis műhelyhez. Lehetne autónk, házunk, a tengerre járhatnánk nyaralni... — Magának nem lett volna kedve menni? — Nem... Az a nagybácsi csak mese... — Nincs? — De van. Egyszer járt is Magyarországon, de minket meg sem látogatott. És én nem akartam kimenni. Jól megvol­tunk itthon is. Az ő szülei na­gyon rendesek voltak, különö­sen amikor megtudták, hogy gyerekem lesz. — Akkor a végén miért egyezett mégis bele? — Hathónapos terhes vol­tam, amikor megvert. Meg­gyanúsított, hogy a gyereknek Frici az apja és csak azért nem akarok vele menni, mert akkor nem találkozhatnék Fri­civel. Teljesen őrült volt. Fél­tem is tőle ... — Miért nem hagyta ott? Most már tudom, ho"” azt kellett volna... De akkor azt hittem, hogy megöl­ne. Egyszer elmentem anyá- mékhoz és elmondtam nekik a dolgot. Azt válaszolták, hogy asszonynak férje oldalán a he­lye. És helyeselték az ötletet... — Maga tudott a tervről? — kérdeztem a férfit. — Tudtam ... A faluban me­sélték ... — Többen is tudtak róla? — Mit nem tudnak egy ilyen kis fészekben? — Csodálom, hogy senki sem értesítette a rendőrséget... — Utólag hallottam, hogy egy névtelen bejelentés ment, de nem vették komolyan ... — Én akkor könnyebbültem meg, amikor a határőrök be­kísértek az őrsre. Tudtam, hogy börtön lesz a vége, azt hittem, engem is lecsuknak... De ő ebben nagyon rendes volt. Mindjárt elmondta, hogy ő erőszakolt rá ... — És most boldogok? A férfi felel: — Igen ... Azt hiszem, igen... Én a dologból egyet tanultam meg. Az embernek vállalnia kell mindent. Aki gyáva, aki megalkuszik, az csak így jár­hat. Nagy kerülőt tettünk, de megérte... Az asszony őszinte egyetér­téssel rábólint. Szinte önkénte­lenül nézek a gyerekágy felé... — Rá se legyen gondja ... Úgy fogom felnevelni, mint a sajátomat... ősz Ferenc Meghalt egy elvtárs Néhány hete volt a teme­tés, talán most már szólni le­het róla anélkül, hogy tisz­teletlenül sebeket tépnék fel. Meghalt egy elvtárs: hosszú évekig dolgozott a Pestvidéki Gépgyárban, régi mozgalmi ember volt, évtizedeken át tagja a szakszervezetnek, 1945 óta a pártnak is. Nem szerzett nagy rangot vagy cí­met: közkatonája volt a moz­galomnak, de ez átitatta egész életét. Dolgozott becsülettel, a gyárban szerették, s ami­kor néhány esztendeje nyug­díjba ment, illően, elvtársi módon búcsúztatták. Időn­ként bejött a gyárba, öröm­mel fogadták, ahogy azt mon­dani szokták, nem szakadtak el egymástól. Nem beteges­kedett, egyik percről a má­sikra hunyta le szemét. Azt szokták mondani ilyenkor: szép halála volt. Mint az éle­te: szép, mert munkás élet. A gyárban nem tudták meg azonnal a szomorú eseményt, de amikor megtudták ... Az özvegy magára maradt a halottal, öreg, beteg asz- szony, gyámolítóként gyer­mek sem állt mellette: maga próbált utánajárni mindan­nak, amit ilyenkor intézni kell. És ... és furcsa, méltat­lan dolgokban volt része. Nem akarom részletezni a szégyent, amit a közömbös­ség, a hivataloskodás, a ri­degség okozott. Nem talált segítőre sem a pártszervezet­nél, sem a szakszervezetnél lakóhelyén. Amikor azt sze­rette volna, hogy illően, for­radalmárként búcsúztassák társát, sírjánál munkásdalok, forradalmi énekek mellett adják meg a végtisztességet, először azt kérdezték tőle, van-e annyi pénze, amennyi­be az énekkar „kiszállása” kerül... Nem folytatom to­vább a megalázó vesszőfutást. Végül is a gyár, a Pestvidéki Gépgyár pártbizottsága meg­tudta a szomorú eseményt, s illő, méltó módon gondosko­dott a halott búcsúztatásáról, a forradalmár végtisztességé­ről. Mit akarok tehát? Meg- mondom: szivet! Azt a vala­mit, ami nincs határozatok mondataiba foglalva, amire nincs törvény, ami nincs ben­ne a fizetésben, semmi hiva­talos formulába nem foglal­ható, de ami nélkül létezni, élni, dolgozni, tenni nem le­het. Vagy lehet, de akkor az olyan is. És sok-sok dolgunk van, ami „olyan”. Akkor is felháborít, ha élővel bánnak el kurtán, ridegen, de még inkább akkor, ha egy halot­tal tesznek így. Egy halottal, aki soha nem követelt sem­mit a társadalomtól, nem igé­nyelt kivételt, különleges bá­násmódot annak fejében, hogy mozgalmi munkájáért hol lecsukták, hol „csak” ál­lás nélkül volt, aki a maga módján azt a társadalmat szolgálta már a húszas évek elején, Horthyék terrorja el­lenére, amelynek egy-két si­ma modorú, túlprecíz, s ép­pen ezért ridegen ostoba ügy- intézgetője oly könnyen kér­dezgetett az özvegytől az író­asztal mellett... Tudom: a halálnak is meg­vannak a maga prózai követ­kezményei. El kell intézni a temetést, s azért befizetni a kellő összeget. Tudom: az énekkart szállító autóbusz is pénzbe kerül. Mégis: ez,, csakis ez lehet az első kér­dés? Semmi nem mozdul meg ezekben az emberekben ilyenkor? Semmi? Eszükbe sem jut, hogy vannak meg- fogalmazhatatlan, s mégis át­hághatatlan erkölcsi szabá­lyai ennek a társadalomnak? És eszükbe sem jut: talán szívvel is csinálhatnák a dol­gukat? Nem akarok én itt a párt humánus, forradalmi múltúnkat méltóan őrző ha­tározatára hivatkozni a vete­ránok fokozott megbecsülésé­ről. Mert mindaz, ami az öz­veggyel, s a halott körül tör­tént, nem határozatok kérdé­se. Emberi tisztességé, érzése­ké; szívé. És vannak, akiknek ezt tudtára adni nem feles­leges ... Mészáros Ottó MONOK JELENTI: Félmilliós többlet Síugrásnak a Túlteljesíti jubileumi vállalását a gépjavító állomás Három esztendő leforgása alatt, a korábban sok nehéz­séggel küszködő, Monori Gép­javító Állomás kétszer szerez­JUBILEUMRA : DELBA a bemutatóteremben Umlékiinnepély a reformáció 450. évfordulóján A magyarországi egyházak ökumenikus tanácsához tartó- zó egyházak vasárnap a Kálvin téri református templomban közös emlékünnepélyt tartottak a reformáció 450. évfordulója alkalmából. Dr. Káldy Zoltán evangélikus püspök igehirdetése után dr. Esze Tamás református egyházkerületi főgondnok Mondott ünnepi beszédet, majd Haydn Teremtés című orató- humából hangzottak el részletek. Ezt követően felolvasták a hiagyarországi egyházak ökumenikus tanácsának az évforduló )lkalmából kiadott nyilatkozatát. Egy mosoly, egy figyelmeztető jelzés, s kattan a zár, exponált a kép. A többi már a laboránsok dolga. Csakhogy nem mindegy, milyen körülmények között, mi­lyen minőségű képet készíthet. Napjainkig számtalan olyan fotó- műtermi és laboratóriumi felsze­relés hiányzott, amelyeket csak nyugati valutáért szerezhették vol­na be. A január elsejétől életbe­lépő új gazdasági intézkedések eredménye, hogy az OFOTÉRT is önállóan szerzi be a hiányzó kül­földi árut. A csehszlovák DELBA jelentkezett, s egy sor, üzemi amatőröknek is igen hasznos, s viszonylag olcsó berendezést ígér. A sok közül egy-két érdekes­Kiállították a budapesti, Engels téri bemutatóteremben a rotációs szárítógépet. Az írógépasztalnyi készülék óránként közel 1000—1200 képet szárit, fényez. Rendkívül nagy fénymennyiséget sugárzó hordozható halogén fényszóró, négylámpás műtermi reflektor, elektromos lábvezérlésű képvágó gép, másoló- és szárítóberendezés szerepel a listán. A kiállítás ak­tualitását az említetteken kívül a jubileumi évforduló adta. Ezzel akarták bizonyítékát adni a két, azonos célért munkálkodó nép kölcsönös segítségének és egymás­ra utaltságának. A felsoroltakon kívül számtalan, eddig hiányzó korszerű berendezés kerül forga­lomba a csehszlovák—magyar tár­gyalások és üzletkötések eredmé­nyeként. — t. — te meg az élüzem kitüntetést. Tavaly a tervezett 18 millió forintos termelési érték he­lyett 24 millió forintnyi kü­lönböző munkát végeztek az állomás dolgozói. Akkoriban sokan vallották, hogy ez az eredmény elérte a monoriak teljesítőképességének határát. Nos, mint Berzsenyi Zoltán igazgató elmondotta, erre az állításra háromnegyed év alatt rácáfoltak. Lényegében azonos termelőeszközökkel, de a meglevő berendezések jobb kihasználásával 32 millió forint értékű kü­lönböző munka elvégzését vállalták a felemelt és feszített terv ke­retében. A feladat megoldásá­hoz Monoron is nagy ösztön­zést adott és ad a jubileumi vetélkedő. A legutóbbi felmé­rés, amelyet a háromnegyedév lezárásakor tartottak, arról ta­núskodik, hogy a monori trak­torosok, gépjavítók állják a szavukat, nemcsak teljesítet­ték eddig, de túl is szárnyal­ták — időarányosan — válla­lásaikat. Háromnegyed évi többletnyereségük megközelíti a félmillió forintot. A mezőgazdasági üzemek részére végzett gépi mun­kákból máris teljesítették feladatukat. Egész évre 66 500 normálhol­dat vállaltak, jelenleg túl van­nak a 67 000 normálholdon. Most újabb hajrába kezdtek a lánctalpas traktorok, s év vé­géig még 3—4 ezer normál­hold teljesítménnyel szeretnék megtoldani eddig végzett mun­kájukat. Amellett, hogy pótol­hatatlan segítséget nyújtanak, különösen a járás gyöngébb termelőszövetkezeteinek, üze­mük fejlesztéséről sem feled­keztek meg. Elkészült a saját erőből épült, nagy javítómű­hely, rövidesen hozzákezdenek — ugyancsak házi kivitelezés­ben, saját költségből — egy szociális kombinát felépítésé­hez. Félezer dolgozó régi vá­gyát, gondját elégíti majd ki az épület, amiben helyet kapnak az öl­tözők, a mosdók, az üzemi konyha és a kultúrterem. Ügy tervezik, hogy az új létesít­ményt májusban már átadják rendeltetésének. s. p. A Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége FEEVETEERE KERES okleveles gépészmérnököt vagy hajómérnököt Jelentkezni lehet a gyáregység személyzeti osztályán: Vác, Derecskéi dűlő. Telefon: 223.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents