Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-27 / 254. szám

ÄT^ß»rl<fD

T967. OKTOBER 27.. PÉNTEK

Jubileumi

kiállítás

Munkásmozgalmi dokumentumok a Műcsarnokban

A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum méreteiben is nagy műcsarnoki kiállítása a forradalom 50 esztendős útját, a Szovjetunió és a szocialista világrendszer fejlődését foglalja össze múzeumi tárgyak, ritka dokumentumok, fényképek és fegyverek, zászlók és plakátok tárlatával; seregnyi olyan újszerű megoldással, amelyeket eddig kiállításokon nem láthatott a hazai néző.

Logikus folytatása,

betetőzése volt a bolsevik harc a modern munkásmozgalomnak, Marx és Engels tanításaisarkában modem szoborcsoportra emlékeztető érdekes dioráma mutatja a polgárháború egyik' utolsó csatáját. Éppen a forradalom harmadik évfordulóján, november 7-én győztek Perekopnál a Vörös Hadsereg katonái, erről beszél a néző „vezérelte” magnóról Kun Béláné hangja, — valamint Kun Béláról, aki ekkor a Déli Front katonai tanácsának tagjaként tevékenykedett. Hatalmas kivilágított térkép, ismét sok gombbal, kigyulladó lámpácskákkal mutatja a polgárháború frontvonalait. Épp olyan, mint az a híres, történelmi nevezetességű villanyPETROGRÄD — AZ ESEMÉNYEK SZÍNHELYE (MAKETT)

riak. „Kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete” — hirdeti a Kommunista Kiáltvány mondatát az első térképfal felvillanó táblája, s utána sorra világlanak fel az országok a stilizált Európa-tér- képen. Az országokat ezúttal fényképekből, régi korabeli metszetekből állították össze, s az automatikus felvillanások sorrendjében válnak láthatóvá a kiáltvány korának első nagy történelmi megmozdulásai. Ezután az I. Internacionálé és az első proletár államnak, a Párizsi Komünnek állít emléket a kiállítás.

Az imperializmus kialakulásáról szóló dokumentumokat követi Ejzenstein világhírű filmjének óriásira nagyított filmkockája, amely a Patyom- kin cirkálót mutatja, világító diasorozatot az 1905-ös forradalomról, s elsötétített „kukucskálót” a Patyomkin útjáról. Lenin nagyméretű portréja után a világháború, a 17-es februári forradalom, az Ideiglenes Kormány és a kettős hatalom emlékei következnek, s máris ott áll a néző a Téli Dalota ostrománál.

Gombnyomással

működtethető berendezések vonják be a nézőt az eseményekbe a forradalom elterjedését, győzelmeit és harcait illusztrálja. Középen kis könnyű hintó áll, rajta géppuska, ez a „tacsanka", rekonstruált pontos mása a polgárháború harci eszközének. A terem másik

fényes térkép, amelyen Lenin hajdan a GOELRO-tervet szemléltette.

Erre, a gazdasági fellendülésre is érdekes tárgyak emlékeztetnek a harmadik teremben, ahol a békés építőmunka, az első szovjet ötéves tervek, a Nagy Honvédő Háború története villan fel. A

átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba." A kommunista és munkáspártok 1960-as dokumentumából vett idézetet villanó térkép-országok illusztrálják: a Szovjetunió és Mongólia hatalmas vörös foltja; a második fázisban, a háború után szocialistává vált országok piros alakzatai, és az ugyanakkor függetlenségüket elnyerő gyarmati népek fehér országai, majd néhány másodperc után a napjainkban felszabadult gyarmatok, és a szocialista Kuba vöröse, mint a nagy forradalom eredményei. Szocialista országok zászlai fogják körül a térképet, s körben a szocialista népek életének fontos eseményei. Stilizált térkép szemlélteti a KGST-or- szágok gazdasági életét, ott fénylik rajta a kis „csőfolyó’', amely a valóságban a hatalmas Barátság Kőolajvezeték. Nyolcméteres modem egyedi plasztika — stílusa emlékeztet a fiatal szovjet művészek első éveinek korszerű emlékmű-terveire — az űrkutatás nagyjait és hőseit köszönti, vitrinekben és tablókban áll a Szovjetunió mai életének, munkájának, kultúrájának látványos jele; Délisarkot megjárt expedíció — zászló, szovjet tudósok Lenin- és Nóbel-díjas diplomái, nép- művészeti tárgyak, technikai érdekességek.

Tizedét sem

mondtuk el a látnivalóknak,' a muzeális értékű fényképek; százának, szobroknak és ké- j peknek —, a moszkvai Fórra-; dalmi Múzeum gyűjteményé-1 nek ezer darabját adta a ki-j állításhoz, s a magyar társin- i tázmány is méltó anyaggal i

A NAGY KOMBINATOR

llfröl és Petrovról, valamint a Tizenkét szék című regény főhősének születéséről, kalandjairól írt tv-játékot Kapóst/ Miklós. „A nagy kombi- nátort” Bozó László rendezi. A nagystílű szélhámos, Osztap Bender és segédje, Sura Bala- gonov történetén keresztül megelevenednek a szovjet író- páros ismert szatírái. A tv-játékot, amelynek főszereplője Márkus László és Csákányi László, november 4-én este láthatja képernyőn a közönség.

Rákóczi menlevél

A Komárom megyei Szőny községben érdekes dokumentumokra bukkant dr. Ferenczy Miklós dunaalmási körzeti orvos, a Lilla-hagyományok lelkes gyűjtője. A „nagy szerelmesekre” vonatkozó adatok után kutatott a szőnyi református egyházközség irattárában, ahol több Rákóczi korabeli menlevelet talált. Közülük az egyiket Rákóczi fejedelem adta ki arról, hogy minden hadisarctól mentesíti a falu lakóit.

Dr. Anghi Csaba kitüntetése

A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Anghi Csabának, a Fővárosi Állat- és Növénykert nyugalmazott főigazgatójának több évtizedes eredményes munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdemrend aranyfokozata kitüntetést adományozta.

KÖNYVESPOLC

Hegedűs András—Márkus Mária:

Ember, munka, közösség

Témáját tekintve igen fontos, mondanivalóját illetően erősen elgondolkoztató, következtetéseit, megállapításait értve pedig rendkívül aktuális könyv a két, jól ismert szociológusé. Annak fölismerése, hogy a modem társadalmakban az ipari üzem nem pusztán a termelést, hanem a társadalmi—kulturális—szociális kérdéseket tekintve is metszéspontja előrevivő és hátrahúzó tendenciáknak, nem új keletű. Megtette ezt a fölmérést már korábban a polgári szociológia is, sőt legkiválóbb képviselői számunkra ma is aktuális megállapításokat adtak, s útmutatásban nem volt hiány. A szociológus szerzőpár vállalkozásának jelentősége és tiszteletre méltósága abban van, hogy az arra érdemes hagyományokat fölhasználva és továbbfejlesztve, hazai, szocialista viszonyaink között kísérlik meg ember és munka, ember és közösség bonyolult kapcsolatainak elemzését.

Három évig tartó, módszeres munka eredményeit foglalja össze a kötet; több ipari nagyvállalat, üzem volt a színhelye a fölmérő, vizsgáló munkának, s éppen ezért" a következtetések sem elméleti okoskodások, hanem nagyonis gyakorlatias megállapítások, olyanok, amiket haszonnal kamatoztathatnak üzemeinkben. Az egészében jelentős mű részeire bontva sem válik érdektelenné: valamennyi fejezet, így például A vállalatok társadalmi modellje és a társadalmi struktúra, vagy A kiscsoportok szerepe az üzemekben, önálló könyv témája is lehetne. Különösen áll ez a vállalati kiscsoportok szerepére, az elsődleges munkahelyi közösségekre, amelyeket ugyan eddig sem kezelt mellékesen a munkaszociológia, de igazi jelentőségüket és fontosságukat lényegében csak napjainkban kezdik elismerni. (Nem a szociológusok, hanem az ipari szakemberek. A szociológusok ugyanis már korábban megtették ezt.)

A szerzőpár nem kerüli el az ún. kényes kérdéseket, így például igen alaposan vizsgálják a munkahely-változtatások okait — s ennek jelentőségét, aktualitását most, az új gazdasági mechanizmus teremtette, alapvetően más körülmények között aligha kell hangsúlyozni —, sokoldalúan megvilágítva azt az ok-okozati összefüggésrendszert,

amire eddig nem, vagy alig jutott kellő figyelem iparvállalatainknál. Ennél, de a többi fejezetnél is, örömmel állapíthatjuk meg, hogy a szerzők igen világos okfejtése szerencsésen társult az egyszerű, sallangmentes, a mesterségesen agyonbonyolított tudományoskodó stílust mellőző feldolgozással. Ez külön értéke a műnek.

A könyvet nagy haszonnal forgathatják nemcsak az ipari üzemek legfőbb vezetői, hanem a középirányítók is.

(Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.)

(m. o.)

többi között két téglát látni itt, vallatott partizán kínnal bekarcolt üzenetével: „Nem szóltam egy szót sem.”

A negyedik terem

fő falát elfoglaló hatalmas térképen négy fázisban gyulladnak ki a lámDák a mű- anyagfal alatt. Először a felírat: „Korunk fő tartalma a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal megkezdődött

A REKONSTRUÁLT „TACSANKA”

(Foto: Gábor)

•geszneue ezr ki. asairsits

ovábbi szervek, egyesületek: lz egyik teremben bélyegki- illítást látni, címe: „1011—

967 a bélyegek tükrében”, nellette „A szocialista könyv ltja Magyarországon” címmel lönyvkiadóink mutatják be i múlt századtól napjainkig a orradalmi munkásmozgalom úadványait. A szakemberek, nuzeológusok a legjobbat lyújtották az évfordulóra.

r. gy.

A

z.értekezlet megváltotta a világot, legalábbis a jelenlevők a második órában még erre esküdtek. A hatodik órában azonban, amikor már az emberek szája keserű volt a sok bagótól és szemüket véresre marta a dohányfüst, és amikor mindenki csatlakozott az előtte szólóhoz, nos, a hatodik órában esküdni már senki sem mert. Legfeljebb arra, hogy egy kicsit hosszú ez már. Unták és a végén mégis szerencséjük volt. Rádöbbentek arra, hogy a világot megváltani nem olyan agyszerű, és ez a döbbenet jelen esetben Együttjárt az azonnali cselekvéssel. Ott helyben ki-ki levonta a konzekvenciát saját na- gyonis véges képességéről és közös megegyezéssel abbahagyták az értekezletet.

Igaz, az igazság megóvandó, el kell még mondanunk: a napirendek is elfogytak. És nég valamit: az értekezlet brigadérosa éppen délután négy órában egyezett meg a termelőszövetkezet vezetőivel, egy előreláthatóan tapasztalatokban gazdagnak ígérkező látogatást illetően. És akkor délután fél négyet mutatott az óra. Mert nem lehet az ilyesmit kihagyni. Ilyen komoly értekezlet után kell egy ids lazítás. Márpedig a Sáfrányos a járás legjobb pincéje, vezető ember ott tud a legjobban lazítani ilyen értekezletek után.

R

övid fél óra múltán, vagy nyolc Volga kerékgumija sírva fékezett a szövetkezet fehérre mázolt irodája előtt. Nagy port remek föl az ilyen gumik, a sok bamba nép neg csak ott bámult, mint borjú az új kapura. Mintha sohasem láttak volna még ilyesmit. A főkönyvelő kéri is azonnal a bocsánatot és nagyarázza, hogy rusnyák ezek az egyszerű Emberek, hiába na, nem tudnak viselkedni, fisak bámulnak, mindig csak bámulnak, ha a pincébe vendégek érkeznek.

A kellő Hiedelem után a főkönyvelő harap- íivalóért szalasztja az egyik gépírólányt, aki niniszoknyáját még feljebb húzza, hogy ne akadályozza a futásban. Tíz méterre a csopor- osulástól a fehér túsarkút is lekapja, hogy tellően demonstrálja az ügybuzgóságát. A rendégek addig felmennek az irodára. A fő- íönyvelő izzad, liheg, ha megkérdeznék, nem ;udná megmondani miért.

— Papramorgót, Jani bácsi — röffen egy dősebb parasztra, akit nemrég emeltek ki az rodára. Az öreg bütykös ujjaival kirakja szép iorjában a vékony snapszos poharakat, remegő kezével mindegyiket teleönti, aztán fejhangon invitál mindenkit, hogy:

— Ezt igyák, kartársak, ez finom, ez kis- isti szilva, a magja is benne van. — Ahogy nondókáját befejezte kacsintott egyet és egy nozdulattal felhajtotta a méregerős pálinkát, szeme azonnal könnybelábadt, a többiek vi- ízont köhögtek, krákogtak. Akkor még az öreg negkockáztatott egy megjegyzést.

— Jó apámtól azt tanultam, hogy az a pá- inka, amit nem lehet megköszönni. Már úgy Értette az öreg, olyan erős, hogy nem jön ki lang az ember torkán.

S

enkisem nevetett, a főkönyvelő le is intette az öreget, hogy hagyja abba a szellemeskedést.

— A kukorica hogy mondja? — kérdezte a rendégek brigadérosa a főkönyvelőtől, amikor nár a pálinkával megbirkózott.

Az irodában tizen dolgoznak. Most mindenei sunyit, a munkába fölé hajol, a világért sem íall semmit és nem lát semmit. Pedig hall is.

Ellenőrzés

lát is. De minek? A főkönyvelő az persze válaszol.

— A kukoricánk közepes — mondja és fél szemmel lesi a lányt, jön-e már? Mert ő sem szereti az ilyen kérdéseket. Kínos az ilyesmi. Akkor is, ha tudja az ember fia, hogy a kérdés amolyan falazás lenne a járási emberek részéről. Mert tulajdonképpen a bort akarják álcázni egy kis látszatellenőrzéssel. Szóval, hogy ne mondja senki, hogy idejárnak potyázni, ingyen inni a Sáfrányos pincéjébe. Becsülettel elvégzik ők a munkájukat. Persze, ha a szövetkezetiek megkínálják őket egy pofa borral, az más. Azt nem szabad, azt nem lehet visszautasítani. Az ilyen neveletlen meg nem áll egy bortermelő járásban. Mert a magyar ember már ilyen. Azon még a szocialista úristen sem változtat.

A másodvetésnél tartanak, amikor jön a lány. Letesz az asztalra egy kosár szárazkolbászt és két frissen sült cipót.

— Hát akkor talán menjünk le a pincébe, ott folytatnánk kartársak — adja ki az ordrét a főkönyvelő. Velük megy a miniszoknyás is, hogy legyen, aki kínálgatja a kartársakat.

Lent a pincében az történik, ami már ilyenkor, ilyen pincékben történni szokott. Érdekes, akár a délelőtti ismétlődne meg, szakasztott ugyanaz a helyzet. Csak itt papír helyett pohár van a kézben. De a világmegváltás most mintha jobban menne.

C

sodálatosan szép az élet, csak egy kicsit igazságtalan. Az ember hat óra hosszáig még csak-csak elértekezik, eldumál, el- dumálgat, de inni már nem képes, legalábbis hat óra hosszát egyfolytában, becsülettel, fenékig ürítve a poharakat, az már nem megy, még az ilyen komoly járási embereknek sem. Pedig emez a jobb, azt a bolond is tudja, csak az ember gyomra meg a hasa, az már nem a régi. Abba is hagyják, irány a falul Van ott egy jó földmúvesszövetkezeti presszó, abban minden földi jó. Legfőképp erős fekete.

Isszák a forró italt, az sem segít. A járási brigadéros gyomra cudarul csikar. Savas az istenadta, se a kolbász, se a bor nem tesz az ilyennek jót. Oda is súgja a főkönyvelő fülébe nagy bánatát. A főkönyvelő egy kicsit kapatos. Első hallásra nem is érti a bajt. Igaz, a beteg is finomkodik, uradzik, ahelyett, hogy nevén nevezné a gyermeket. Amikor nagynehezen megérti a dolgot, odainti a presszó bájos felszolgálónőjét:

— Irénke, aranyos, hozzon egy fél deci phe- nolphthaleint a járási kartársaknak — böfögi a lány képébe a kérést. 1

— Hát az mi a rossznyavalya, Ferkó bátyám? — kérdi ártatlanul a lány.

— Hát mi volna, hashajtó, te lány..;

A lány pirulva elmegy a pult mögé, először azt hiszi, gúnyolják, de szót vált az idősebb pénztárosnővel és tíz perc múlva mindenki előtt ott a phenolphthalein. Igaz, nem fél deci, csak egy kis tabletta, de a: is megteszi így, ősszel, faluhelyen.

Suha Andor