Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-26 / 253. szám
n at Micrti xtf&ritm 1967. OKTOBER 26., CSÜTÖRTÖK Költöznek a gépek PVC-padló, műbőr, fólia A napokban kerülnek le az első méterek a hengerekről a fóti MÜFA Ktsz-ben s a PVC-anyagokat máris szállítják tovább a Pesti Díszműáru Szövetkezetbe. A pesti ktsz- ben női táskákat és retikülö- ket készítenek, s hogy kielégíthessék valamennyi megrendelőjüket, le kellett mondaniuk a műbőrök gyártásáról. Termékeik 60 százalékát exportálják a Szovjetunióba és a környező országokba. Ezért megállapodtak a fótiakkal, hogy átadják nekik műanyagüzemüket. A gépekkel lemegy a szakmunkás gárda is. A Díszműáru Ktsz-nek egyre több gondot okozott a többi ktsz anyagellátása is, most teljes vevőkörüket örökli a fóti MÜFA, hisz a berendezések PVC-padló, fólia és műbőr előállítására egyaránt alkalmasak. Itt lehetőség nyílik majd a gépek két- vagy hárómműszakos üzemeltetésére is, s az igényeknek megfelelően még bővíthetik termékeik körét. Október 25—november 7: Szovjet hetek az áruházakban Az Országos Áruházi Vállalat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom fél évszázados évfordulója tiszteletére két budapesti és öt vidéki áruházában október 25—november 7-e között szovjet heteket rendez. Az ünnepi heteket szerdán az Otthon Áruházban nyílt reprezentatív kiállítás vezette be. A Csepel Áruházban, Tatabányán, Salgótarjánban, Veszprémben, Debrecenben és Szegeden ugyancsak szerdán nyitották meg a szovjet heteket a szovjet fogyasztási cikkek ünnepi árubemutatójával. Annabella A balatonfüredi szívkórház mögötti területen, az arácsi strand közelében, tető alá került az új hatemeletes idényszálló, az Annabella. Nagyobb lesz valamennyi balatoni szállónál, egyidejűleg 768 vendéget fogadhat. Egy ember halála Az öregség tiszteletreméltóvá tesz. Néha olyan embereket is, akiknek életében nincs semmi tiszteletreméltó. A fehér haj, a megereszkedett izmok és a botladozó gondolatok mégis tiszteletet parancsolnak, mert önkéntelenül és többnyire öntudatlanul saját fiatal arcunkat látjuk a jövőbe vetítve, közel a halálhoz. A halálhoz, amelyet élő meg nem érthet. De vannak másfajta öregek is. Olyanok, akiknek halála nem a természeti törvény feletti egyszerű megrendiiltséget váltja ki belőlünk, hanem úgy érezzük, velük az életnek, a mi életünknek egy része halt meg. Az élő ilyenkor önmagában fedezi fel a halált. Meghalt dr. Pető András. Több mint egy hónap telt el azóta. Azóta halogatom, hogy írjak róla. Halogatom, mert annak ellenére, hogy ismertem, nem ismertem mégsem. Munkája materiálisán kézzelfogható és szemmel látható volt, de ő megbújt a munkája mögött, s személyiségének titkához nem sok embert engedett közel. Tu- dott-e egyáltalán róla, hogy van benne valami a titokszerűség sejtelmese égéből és félelmetességéből? De milyen ember is volt tulajdonképpen? Mióta meghalt, emlékeim mozaikjaiból igyekszem ösz- szerakni a választ. ★ Az intézet, amelynek igazgatója volt, hosszú, földszintes épület Budapesten a Vil- .lányi úton. Reggel kilenc óra volt, amikor először átléptem a kaput. És reggel kilenc órakor a szűk folyosón már megszámlálhatatlan nul sok bete? várakozott. Gyerekek. Egész testükben bénák, vagy egész testükben ernyedtek, beszélni nem tudók és akadozva beszélők, megmerevedett vagy örökös vitustáncban rángatódzó gyér- j mektestek. Szörnyű folyosó ! volt ez. Akkor ezt gondol- j tam, szörnyű folyosó ez. Gyerekek, akiknek testét szétrombolta a paralízis, s szétrombolta gyermekségüket is. Akkor azt hittem, hogy ezek a gyerekek nem tudnak mosolyogni. Arcukon, s a szülői arcokon is, komor, öreges beletörődés «' Sors- j ba. Pedig a „csodadoktorhoz’’ j jöttek, mert annak tartották J Petőt, de tudihat-e tenni valamit a doktor, van-e még remény? ★ A szobája egyszerű volt. Egy íróasztal és egy könyvespolc állt benne, meg néhány szék. Amikor beléptem, nem fordult felém. Arcán olyan közöny, mint egy indiai szoborén, jegyzetelt valamit. Egy idő után intett, hogy üljek le. Leültem. — Mit akar? — kérdezte. Belém akadt a §zó. — Riportot szeretnék írni... — nyögtem. — Ez kérem nem érdekes... Hallgattam, ő pedig írt tovább és nem törődött velem. De én elhatároztam, hogy nem tágítok. Néhány hosszú perc múltán valami ösztön súgta, hogy azt mondjam: — A módszer érdekelne doktor úr .. .1 Felnézett. S miután jól megnézett magának, elkezdett kérdezgetni mindenféléről. Mintha ő jött volna újságíróként hozzám. Amikor viszont úgy érezhette, hogy eleget tud rólam, beszélni kezdett a módszerről. ★ A módszer elnevezése: konduktív mozgáspedagógia. Nem orvosi tudomány és nem pedagógiai módszer. És mégis mindkettő. Pető ugyanis azt mondta, hogy a paralízistj szenvedett és ezáltal mozgás-: képtelenné vált gyerekeket hagyományos módszerekkel, tehát ’ sebészeti beavatkozással vagy az ezt kiegészítő egyszerű gyógytornával nem lehet biztonságosan mozgásképessé tenni. Véleménye szerint — s természetesen ez vulgáris megfogalmazás — a ’cözponti idegrendszerre kell: olyan hatást gyakorolni, az idegrendszert kell olyan ál- j lan dó ingernek kitenni: (tehát a szervezet vezérlőbe-: rendezését), amelynek követ-, kéziében a megmerevedett: vagy túlmozgásos végtagok j ismét a normális, vagy a normálist megközelítő mozgásra: lesznek képesek. Könyve, amelyet nem ő írt,; hanem előadásai és jegyzetei: alapján munkatársai állítot-: tak össze, itt fekszik .most: előttem. . Hevesen zajló és a ■ felszín alatt rosszindulatúan; hullámzó viták tárgya volt’ ez a könyv. Sok ellensége és j sok barátja volt. Kontárnak ■ tartották és esküdtek rá. Or-: vosok is, pedagógusok is.: Hogy e tudományos vitában: kinek van igaza, ezt eldönte- ; ni én nem tudom. De soha; nem fogom elfelejteni azt ■ a hatalmas faliszekrényt,; amely tele volt járógépekkel,! botokkal és mankókkal. Ezek-: kel a szörnyű, egészséget oly; kevéssé pótló segédeszközök-« kel. amelyekre immár a kü-! lönös énekszóra, különös! mozdulatokat végző gyere-! keknek nem volt szükségük.'. Nem kellett már a mankó,; mert a gyerekek egy-egy dal- ; lám. s a hozzájuk tartozó! mozdulat, néha évekig tartó! ismétlése segítségével — visz-! szakapták az élet mozdulatait.! ★ | A riporton túl is sokat jár- j tam a Mozgásterápiái Intézet- ; be. Aki egyszer oda belépett,; ha érteni nem is értette, pon- j tosan, mi történik ott, hatal- | mába kerítette az ott dolgo-j zók szinte kétségbeesetten el- ! szánt hangulata. A birkózás: az élet mozdulataiért. Azt hiszem Pető megked-: veit. Egyszer meghívott a la-: írására vacsorázni. Olyan volt: a lakása is, mint ő. Komor.: Rengeteg könyv mindenütt, j asztalokra, székekre és még; a dolgozószoiba díványára _ is j felhalmozva. Mielőtt a ház-! vezetőnő megteríthetett vol-: na, hosszas különmunkát je-; ientett a könyvek eltávolító-; sa. Jó vacsora volt, s utána; egy kevés bort ittunk. Bár ar-! ra nem emlékszem már. hogy! Pető ivott-e? S furcsa mó-! dón alig emlékszem rá. miről! beszélgettünk ezen az estén. 5 Egy valami azonban örökre j belém vésődött. Az intézet-! ről beszélgethettünk, s én az; ott kezelt gyerekekkel kap-! csolatban ezt a szót használ-! tana: szörnyű. Elvörösödött és kiabálni kéz-5 dett: í — Nem szörnyű! Mindent mondhatsz, csak azt ne mondd, hogy szörnyű! Vitázni próbáltam, de hallgatása értette meg velem, hogy mire gondol. Talán arra gondolt, hogy ez a szó, s mindaz, amit ez a szó takar — nem segít. S ezért a dühös kiabálásért s a rákövetkező rosszkedvű hallgatásért szerettem meg dr. Pető Andrást nagyon. Mert olyan ember volt, aki megértette és igazán, és mélyem érezte át a természet által ránk rótt szörnyűségeket, de nem beszélt róla. -munkája mögé rejtve érzéseit — dolgozott. ★ Intézete már régóta szűknek bizonyult. Építik már az újat, de a beköltözést nem érhette meg. Idős ember volt. s az ember meghal. Ez így van. Mégis vannak öreg emberek, olyanok, akik hagynak valamit a világra, akik halálukkal elvesznék a mi életünkből is valamit. Legalábbis én így érzem. Nádas Péter Zenélő kastély, 67 Hangversenysorozat Gödöllőn A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére ezen az őszön a gödöllői kastély dísztermében felcsendülnek a világ kamarazene-irodalmának legszebb melódiái. A Zenélő kastély hangversenysorozat öt esztendeje indult s az idén azzal az érdekességgel bővült, hogy minden hangversenyen egy- egy pályakezdő írót-költőt mutatnak be a közönségnek. A Zenélő kastély, 67 első hangversenyére vasárnap, október 29-én délután öt órakor kerül sor. Megnyitó beszédet mond Fercsik Mihály, a városi tanács vb népművelési felügyelője. A műsor első részében Bach és Beethoven, míg a második részben Davidov, Sztravinszkij és Hindemith művei kerülnek bemutatásra. Ez alkalommal Verbőczy Antal költővel ismerkedhet meg a közönség. A november 12-én sorra kerülő második hangverseny műsorát Bach, Mozart, Csajkovszkij, Chopin, Donizetti és Puccini műveiből állították össze. Ez alkalommal Tóth Zsuzsa novellistát mutatják be a közönségnek. A november 26-i hangverseny programjában Bach, Boccherini, Beethoven, Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov és Mendelssohn művei szerepelnek és Hajdú Zoltán költő áll majd a pódiumra. A december 10-i záróhangverseny programja Bach, Bartók, Schubert, Liszt, Prokof- jev, Ravel és Debussy egy-egy műve. Ezúttal Sándor György- gyel ismerkedhet xíieg a gödöllői közönség. Mind a négy hangversenyen a Zeneművészeti Főiskola hallgatói szerepelnek: Ben- csáth Annamária, Lux Erika, Márffy Gabriella, Miklósi Gabriella, Onczay Csaba, Torma Gabriella, Tőzsér Dániel és Vereczkei Olga. — P — Ábrányi Emil 1901 ben végezte el a budapesti Zeneművészeti Főiskolát, ahol évekig együtt járt Bartók Bélával. Orgonaművészi és karmesteri diplomát szerzett. Mint fiatal karmester, a lipcsei és a kölni operában karmesterkedett, majd 1911-től az Állami Operaház karnagya lett. Több operát komponált, jelenleg az Anderson New York-i kiadó megbízásából a „Balatoni rege” című dalművét fordítja németre. A 85 éves mester órákat tölt zongorája mellett, szép időben hosszú sétákat tesz a hegyek között, régi szenvedélyének, a turisztikának hódolva FRICI — Idehallgass. Akkor én is így nyomom a szöveget, na! Szóval: volt már vagy öt dobásod. Látod, tudom én ezt. Nem kell ahhoz húszévesnek lenni, hogy hetet-havat összehordjon az ember. Tehát: apád rámbízott. Érted? És nehogy azt hidd, ha te nem Jóba Fri- ;i vagy, akkor is ugyanúgy úszód meg mindazt, amit csináltál, eddig ... — Értem. A fater miatt én jó vagyok a gyárban ... Ezért nyerem el a bűnbocsánatot. No, akkor miért én csináltam meg azt, én a húszéves izé ... mondtam majdnem valamit, ami előtt fél napig vakarják a fejüket az okosok? — Még neked áll följebb? — Nem áll följebb, csak az igazság, igazság. Mintahogy az is igazság, hogyha nem a fő- htérnök jön arra, hanem bárki más, most nem ülnék itt. De az a tisztára nyalt muki, izé ... pardon, szóval a főmérnök, az szent! Hallatlan! Panaszt tesz. Hordják csak le azt a Jóba gyereket, mit képzel, kivel szórakozik? Vörös foltok gyúltak a képén a méregtől, a szeplők eltűntek benne. — És amikor a főmérnök viccel? Mert azt ,s hallottam. Nem lehet úgy dolgozni, hogy hiindig komoly pofát vág az ember. Abba bele lehet bolondulni. Az egész gyár szórakozik. Ha nem megy túl a határon, akkor mi a baj? En most is be tudom bizonyítani, hogy az az áram maximum egy legyet ütött volna agyon, mnyi volt. Hát rázott egy kicsit, istenem. Röhögtünk is. Tvisztel a góré, mondtuk, amikor hallottuk az ajtó mögött a szakramentet. Azután derült csak ki, hogy nem a góré tvisztelt, hanem... — És, ha most azt mondanák, hogy egy-két üecc van már a rovásodon, s tágasabb oda- kinn? Ahhoz mit szólnál, fiam? F rici meghökkent. Szórakozik, vagy komolyan gondolja? — Mit szólnék? Biztos, nem térdelnék le. rele van az újság hirdetéssel: villanyszerélőt azonnal felveszünk ... bérezés megállapodás izerint... Most rajta volt a meghökkenés sora. Csak hem azért olvassa a hirdetéseket, mert... ? — Jó lenne, ha egy kicsit megszűnnél. Így illik mondani, nem? Frici vigyorgott. A piros foltok eltűntek a képéről, helyére visszajöttek a szeplők. — Igen, izé ... szóval csönd lesz. Persze, ha mások marháskodnak ... — Ne kezd már megint. Akkor is maradj már veszteg a fenekeden. Benőhetne a fejed. Volt elég ficánkolásod. — Igen. Persze, azért, amit mondtam, azt íllom, mert... — Hagyjad már, fiam. Nem kell énelőttem most bizonygátnod, hogy nem adtad be a de- rekadat, hogy te megmondtad, mert így szeretnéd elmesélni a műhelyben ... Frici most először zökkent ki szemtelen nyugalmából. Zavarba jött, mert tényleg erre gon- iolt. Jobb, ha lelép. Kezdik fölnyitogatni a kozákja tetejét... — Elmehetek? — El. De, kérem: csitulj egy kicsit. Apád- íak meg mondd meg, csütörtökön vagy pénzkén elugrom hozzá. Frici már az ajtó felé sompolygott. Hirtelen megállt, úgy fordult vissza, mint akit kötéllel •ántanak: — Miattam? O lyan ijedelem bújt meg a hangjában, hogy majdnem elnevette magát. Azért van szíve is ennek a nagyszájú kölyökíek. — Eredj már! Csak nem voltam nála leg- ilább egy hónapja, öreg harcosoknál nagy idő :z, fiam! összeszoktunk, mi... Mondani akart még valamit, de Frici már tívül volt az ajtón. Fölállt nehézkesen az író- tsztal mögül, nyögve nehezedett fájós bal látóra, a székről fölvette a nylonpeler.kát, s ki- ritte a t’tkárnnnolr Mészáros Ottó t Ä fiü fülig érő szájjal, utánozhatatlan pimaszsággal, vigyorgott: ; — Most le tetszik tolni, igaz? I Nézte, ahogy a székre ül, eligazítja a nylon- : pelenkát, amit a titkárnő adott oda, mert csak iúgy, olajosán ugrott fel á műhelyből, s be- jpiszkítaná a széken a kárpitot. Ez is olyan ; furcsa dolog. Valami műanyag székek kellené- :n<*. mert ez ... A szeplős pofa álszent ko- i molysággá rándult össze, mintha soha nem isimerte volna a pillanatokkal előbbi vigyorgást. ; — Frici... ; — Tudom, tessék elhinni, tudom. Amikor ‘Szóltak, hogy már megint ide kell jönnöm, i tisztában voltam a letolással. Engem akkor 1 hívnak csalt a pártirodára. : — A te apád ... i — Ezt is tudom. Az öreg itt példakép volt, : régi, illegális kommunista, akire mindenki i fölnézett, s akkor a fia ... ; — Hagynád, hogy egyszer végigmondjak Jegy mondatot? — Tessék ... tessék ... i Ügy készségeskedett, mintha nem is ő szólt volna közbe. Tiszta apja, persze, harminc év- .vel fiatalabb kiadásban. Mert ilyen volt az öreg Jóba is. Ilyen szeplős, szemtelen, soha zavarba nem jövő, sarokba nem szorítható. — Apád hogy van? A kérdésre, mivel nem értette, hogy kerül ez ide, Frici fölkapta a fejét. Hová akar kilyukadni ez a másik öreg? Az a legmelegebb az egészben, hogy pont mindig ide hívják, az öreg „kipróbált harcostársához-’, ahogy azt a fater mondani szokta. — A fater? — kérdezett vissza, mint aki nem biztos a kérdésben. — Apád, jól hallottad. — Jobban. Most jobban. Tessék eljönni, már régen tetszett... — Abban nem sok örömöd lenne. — Beköpné... izé, szólna az öregnek? — Idehallgass, fiam! Apád itt tényleg nagy ember volt. Jóba Kálmán lakatos, balra a kaputól, kettes műhely, s ott is egész hátul, de nagy ember volt. Tudták, ismerték, kicsoda. Csak azt nem tudom, te tudod-e? E z elég bonyolult volt. Frici meditált egy csöppet, bajlódjon-e a megértésével, de azután megadó sóhajjal túltette magát az egészen. — Te most magadban azt számolgatod, mikor szabadulsz már tőlem, igaz? Frici rávigyorgott. Nem is csinált titkot belőle. — Mondd, mit akarsz te tulajdonképpen? Akarsz egyáltalán valamit? Erezte, hogy nem elég átgondoltan, logikusan beszél, nem fog utat találni a fiú értelméhez, valóban csak nyakon önti valami szentbeszéddel. _— Tessék elhinni, hogy nem egészen így akartam. Igaz, a góré mindig utolsónak jön az öltözőbe, s ha ő marháskodhat, hát akkor ne-; künk se tilos. Ki gondolta volna, hogy odaeszi a fene... izé. szóval, hogy a főmérnök jön?! Es arra én vigyáztam nagyon, hogy picit rázzon a kilincs, van annyi eszem, vagy villany- szerelő vagyok, vagy nem ... Egyszuszra mondta, s most úgy tett, mint aki elfáradt. Leejtette a fejét, mint akit nyakon vágták, de a szemével fölfelé pislogott. — Édes fiam! És a múltkor az a hecc, az egerekkel? Be a női öltözőbe? Húszéves fejeddel! — Mindenki marháskodik. Hát pont nekem nem szabad? — Azért, az túlzás, hogy mindenki. ♦ — Túlzás? Na ne tessék mondani! A góré jövőre nyugdíjba megy, de ő a fő heccmester! Az egész gyárban nincs olyan jópofa, belevaló muki... — Góré. muki... ezek a szavak, fiam ... — Miért? Az egész műhely górénak hívja. 1 Csak termelési értekezleten lesz belőle Ada- mecz szaktárs... ' I M agában, ha őszintén bevallja, imponált neki a kölyök. Nem alakoskodott, amit 1 gondolt, kimondta. Ebben az apja, tisz- : ta apja. Kálmán! Micsoda ember! Hányszor I verték őket félholtra a csendőrök, de Kálmán ' annyit se’ mondott, hogy, jaj.
