Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-22 / 250. szám

1967. OKTOBER Ti., VASÁRNAP * Mtctet ZKirkiP >»1 Cukor lesz SZORGALMA­SAN VILLAZ­ZAK A HALMO­KAT ÉS KUPA­COKAT A TE­HERAUTÓRA. A MONORi Álla­mi gazdaság­ból IS ÚTRA KEL A CUKOR­RÉPA A GYÁR­BA. A TEHER­KOCSIK SOK EZER TONNÁT szállítanak A FÖLDEKRŐL {Foto: Gábor) Beszélgetés a háztájiról Hogyan lesx az új mechanizmusban? RENDELETEK s munkaközvetítésről és a munkakönyvről A munkaügyi miniszter ren­deletét adott ki a munkaköz­vetítésről és a munkaerőtobor- fcásról, s ugyancsak megjelent a miniszter rendelete a mun­kakönyvek kiállításáról, keze­léséről, nyilvántartásáról, a tnunka könyvbe történő .be­jegyzésekről. (Mindkét rendelet összefügg az új Munka Tör­vénykönyvével, a vállalatok, a tanácsok nagyobb önállóságá­val. Változások a mezőgazdasági szakképzésben Megszűnik a levelező oktatás Gödöllőn Magyar egyházi delegáció utazott Japánba Magyar egyházi delegáció ü ártott Japánba, dr. VJBtírtlia Tibor református püspök ve­zetésével, a keresztyén béke- konferencia japán regionális bizottságának tokiói béke- összejövetelére. A megbeszélé­seken arról tárgyalnak, hogy milyen feladatok hárulnak az ázsiai keresztyénekre az ame­rikai agresszió mielőbbi be­szüntetéséért vívott harcban. Évről évre növekszik a me­zőgazdasági szakembereikkel szemben támasztott követel­mény, s a gyors iramú fejlő­dés mind nagyabb feladat elé állítja a különböző szakok­tatási szerveket is. Dr. Szűcs Kálmán, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője elmondotta: az egyesített minisztérium, alkalmazkodva az újabb igé­nyekhez. több módosítást, át­szervezést hajt végre a me­zőgazdasági szakoktatásban, j Minthogy csaknem 19 ezer mérnök és 25 ezer techni- • kus továbbképzéséről, illetve | utánpótlásáról és a speciális i szakmunkásgárda kiképzésé- I ről kell gondosicodniok, január 1-től kezdve lét­rehozzák á Mezőgazdasá­gi és Élelmiszeripari Mér­nök- és Vezetőképző In­tézetet. ! A . gödöllői Agrártudományi , Egyetemre a felvehető lét- I szám háromszorosa jelentke- ! i zett. A következő években | mintegy 900—950 főt vesz- : nek fel évente a felsőokta­tási intézményekbe. Gödöl- ! lön megszűnik az oktatás á j levelező tagozaton. A felsőfokú technikumok­ban az idén áttértek a há­romesztendős képzésre, s egy­ben megkezdték -a techniku­mok összevonását Az eddig 20 helyen működő mezőgaz­dasági felsőoktatási intézmé­nyek ezentúl csak tíz helyen marad­nak meg, többek között Zsámbékon is. A következő tanévtől a me­zőgazdasági technikumok új típusú mezőgazdasági szak­középiskolaiként működnek majd. Jelenleg a legfőbb ten­nivaló a betanított és a szax- munkásképzésinél akad. Tö­megével van még. szükség a gépekhez., a .yegys^rekhez és a korszerű technológiákhoz jpl értő munkásokra. Külön gondoskodik a minisztérium az olyan termelószövetkezeti vezetőik képzéséről, akik szé­les körű termelési, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek ugyan, de szakmai, vezetési ismereteik elmaradtak a mun­kaköri követelményektől. Ré­szükre Zsámbékon négyhó- napos tanfolyamokat rendez­nek. Az ember, aki az irodába lépett, az elnököt kereste. Be­hozta az ostorát is, ebből egye­nesen következett, hogy fo­ga tos lehet. Az elnök nem volt a szobában, az ember mégsem ment el mindjárt, hanem egy kicsit topogott, amíg végül a íőagronómus megkérdezte: — Mi a baj János bácsi? — Hát — mondta az em­ber —, már elnézést kérek, de én arról akartam érdeklődni, hogy hogyan lesz ebben az új mechanizmusban? — Már mi hogyan lesz? — Hát a háztáji. Ez a beszélgetés Csemón, a Szabad Föld Termelőszövet­kezet irodájában hangzott cl, közelebbről; a homoki vidé­ken. ahol meglehetősen sok gonddal küzdenek. A szövet­kezet mérleghiányos, az embe­rek keveset keresnek, mert aki állandóan dolgozik, annak sem haladja meg a jövedelme az évi 8000—9000 forintot, ha csak nem traktoros. Mostoha természeti viszonyok, s ala­csony szőlőárak sújtják a tsz-t Tehát az emberek ér­deklődnek; hogyan lesz az új mechanizmusban? Ettől várják a változási. Persze nemcsak Csemón van ez így. Vannak ugyan ta­pogatózok — főként vezető ambereK, úgy értem; gazda­sági vezetők —, akik óvato­sak. s úgy beszélnek a gaz­daságirányítás új rendszeré­ről, mint valami esetleges el­képzelésről, amelyekről még mindig nem lehet egészen bi­zonyosat tudni. Az ilyenek j inkább csak nagy vonalakban j az elveket emlegetik, ha egy­általán szóra bírhatok. Az j emberek többsége azonban j színesen beszél az új mecha- ! nizmusról — különösen a munkások, parasztok, tehát a kétkeziek —, a szavaikban várakozás feszül, pontos rész- • leteket szeretnének tudni, j Egyszóval választ várnak kér- | déseikre. Talán az a legkife- í jezőbb, ha azt mondjuk: a hétköznapi életben érzékel­hető leginkább a változások I Levegője. A csemöi termelő- j szövetkezet főagronómusa — | Mészáros Béla — később ezt ' így erősítette meg: „csak tud­ná. hogy hányán jönnek hoz­zánk napjában ilyen kérdé­sekkel, mint ez a Détári János bácsi is, ezzel a háztájival!” Dehát térjünk csak oda visz­sza, hogy a fogatos — Détári János — megkapta a kívánt felvilágosítást. A főagronómus elmagyarázta neki: a jövőben úgy lesz, hogy mindenki kap a szövetkezettől háztájit, aki csak dolgozik. Tehát nem úgy, mint eddig volt, hogy akárhányan dolgoztak a csa­ládból, egy családnak csak egy háztájit lehetett kimérni. Nem! Most aki legalább 150 napot dolgozik a szövetkezet­ben egy esztendőben, azt meg­illeti a háztáji föld. így ter­mészetesen lehet egy család­nak több háztájia is. A magyarázat láthatóan megnyugtatta a fogatost, úgy­hogy ott mindjárt helyben hozzá is kezdett a számítá­sokhoz; — Akkor ugye, az asszony is kap egy háztájit, mert le­dolgozza a 150 napot. Az egy­szer 800 négyszögöl szőlő. Ak­kor ugye én is ledolgozom a 150 napomat. Ez megint 800 négyszögöl szőlő, összesen a kettőnké egy hold. És akkor még marad is időm, hiszen a 150 nap után még valahova máshova is elmehetek dolgoz­ni ; hosszú az esztendő ... A furcsa számítás nem maradt minden hatás nélkül. — Hogyan gondolta ezt? — nézett a íőagronómus a foga- tosra, mint aki csak most kezdi érteni, hogy miről is van szó. — Ügy gondolta, hogy csak 150 napot dolgozik egy esztendőben a szövetkezetben? — Hát, ha csak annyi kell a háztájiért? Szóval az emberek érdek­lődnek és ugyanekkor spe- kulálgatnak is. Talán, mert éppen a lényeget nem értik. Érdemes ezen elgondolkozni. Ugyanebben a csemöi szövet­kezetben egy fiatal agronó- mus — név szerint Banai Be­nő —, aki most került kj az egyetemről; arról panaszko­dott, hogy neki az emberek noszogtátásí) ^e^ten&égb feladat az első munkahelyén. Az tudniillik, hogy megy az egyik házhoz: „jöjjön dolgoz­ni. Pista bácsi”, megy a má­sik házhoz: „jöjjön dolgozni, Józsi bácsi” — aztán van, aki jön, van, aki nem. Most is, hogy a szeptemberi esőzések után gyorsan hozzá kellett fogni a szürethez, mert rohadt a szőlő, most is legtöbben a. háztájiba szaladtak előbb. Ezek után nem nehéz elta­laki és a jó viccen nagyot bérűit a hálás közönség. . Aztán 11 óra felé egy tiszt bejelentette: — Leszállt a köd. Reggel felőtt nem jöhetnek értünk... Hogy a hajónak személy­zete is van, az csak ezekben az órákban derült ki. Az utas hajlamos azt hinni, hogy a parancsnoki hídon levő sö­tétkék ruhás, elegáns tiszte­det a vállalat csak dekorá­ciónak rakta oda, hogy tel­jesebb legyen az illúzió. A matrózok közül a rátartiak csíkos inget viselnek, de a többség inkább marhapász­torra vette a figurát, mivel farmernadrágot és lezser pu­lóvert hord. Az utas ke- resztülnéz ezeken a folyami tengerészeken és a hajó al­katrészének tekinti őket. Nem így a bajban ... A matrózoknak ezekben az 'órákban megnőtt a tekinté­lyük. Ezt a legtöbben élvez­ték is. Különösen megfigyel­tem egyiket. Keszeg kis fia­talember volt, csíkos blúz­ban. Azonnal körbefogták az utasok, ömatrózsága felhasz­nálva a lehetőségeket, tájé­koztatót tartott a tengerész- élet nehézségeiről, nyugta­tott, tanácsokat osztogatott és vigasztalta az arra legkevés­bé rászorulókat, a fiatal lá­nyokat — Egyszer a Vaskapuban... Amikor Belgrádban jártunk... — így kezdődnek a történe­tek és ne adj’ isten, hogy egy­nek is Tass, vagy Dunabog- dány térsége lenne a szín­tere. Lám, senki sem figyelt rá, amikor a kötelet partra dobta, de most hivatalos sze­mélyiség — szóvivő lett. A hajón étterem működik. Idősebb pincér dóigozik benne. Amint tisztázódik a helyzet, az éttermet megrohanják. Mintegy 10 vacsora van. Az­tán semmi... A pincér egy ideig még adja az italt, aztán zárórát csinál. Leszedi az asz­talokat, elrámolja a hamutar­tókat. Az étteremből szálloda lesz. Akik itt ültek, szerencsé­sek. Párnázott székeken alhat- nak. A gyerekek számára két- három széket tolnak össze, nagynehezen lefektetik őket, lassan csend lesz. aztán fel­ébred az egyik, visítani kezd, felriad a többi is és kezdődik az altatás elölről. És ez ismét­lődik többször. A gyerekes mamák megbocsátóak a reni- tenskedő csöppséggel. Nem így egy öregúr. Négy széket tolt össze, feje alatt táska, cipője a szék alatt, takarója egy orkán- kabát. Amikor felsír valame­lyik gyerek, felháborodottan ül fel: — Miért nem tudják elhall­gattatni ezeket a büdös köly- köket? — háborog és ettől fel­ébred a többi is. Reggel meg­kérdezem tőle: — ön ugye agglegény? — Honnan tudja? — Mi lesz itt velünk regge­lig? Éhen halunk — sopánko­dik egy asszony. Aztán szétnéz a piacon. Nem hinném, ha nem látom; 10 zacskó sava­nyú cukrot vásárol. Zsákmá­nyával boldogan megy vissza férjéhez, mint aki biztosította a család jövőjét. Persze, a férj sem marad el asszonya mö­gött összeszedett vagy 15 szé­ket Hátul, az egyik lenti he­lyiségben nagy ponyvával ta­kartak le különböző hajótarto- zékokat Leszedte a ponyvát és egy tökéletesen kényelmes két­személyes heverőt eszkábált össze. Erre feküdtek le és a ponyva egy része bőségesen elég maradt takarónak. Szo- pogották a savanyúcukrot, be­szélgettek, aztán álomba szen- derültek... persze nem azért, hogy hajót küldjenek, mert ebben biztos voltam. Inkább azért, hogy értesítsék a rádiót: olvasson be egy közleményt az ittreked­tek hozzátartozóinak meg­nyugtatására. Aztán azzal nyugtattam magam: ez biztos eszébe jut a MAHART illeté­keseinek is. Hát nem így tör­tént. Hazatérésünk után meg­kérdeztem a forgalmi osztály vezetőjét. A válasz: — Gondoltunk erre... De aztán úgy döntöttünk, hogy mégsem olvastatjuk be ezt a közleményt... Ez még na­gyobb pánikot okozott volna. Sajátos érvelés! A hajó tatjában büfé „üze­melt”. A büfés álmában sem gondolta, hogy vevője akad a szikkadt zsemlékbe helyezett hajszálvékony téliszalámi-sze­leteknek, darabonként kettő- nyolcvanért — Ezt a bulit o büfés csi­nálta, hogy ezeket a vackokat eladja — jegyzi meg egy fia­tal nő, mint kiderül, az ÉVM Szolgáltató Vállalatának konyhavezetője — aki mégis­csak szakmabeli. A zsemlék természetesein percek alatt el­fogynak. — Jöjjön velem Az utasok nevében felmegyünk a kapi­tányhoz — intézkedett egy férfi. Ketten már voltak, dehát egy szabályos petícióhoz hár­man kellünk. — És mit kérünk a kapi­tánytól? — tájékozódom. — Hogy intézkedjen! — Mit tudna intézkedni? — Első pont: fizessenek mindenkinek egy vacsorát és egy reggelit. Második: fizessék meg az elvesző munkabért. Harmadik: igazságosan osszák el a székeket és fekvőalkalma­tosságokat. Negyedik: küldje­nek egy matrózt a partra, hogy telefonáljon segítségért... Ha jól emlékszem, ez lett volna a bizottmány történelmi „négy pontja", de a küldöttség nem alakult meg. A vezér csa­lódottan vonult el helyére és sértetten lefeküdt Volt a követelésnek egy, pontja, ami nekem is tetszett volna. Ez pedig a telefon. Na A sajtó tekintélye: többen kijelentették, hogy ezt a fel­háborító esetet meg kell 'írni az újságoknak. Szabó Józsefné, a halásztelki vegyesbolt veze­tője azonnyomban tollat ra­gadott. Külön fájdalma volt, hogy miután az üzlete egysze­mélyes, távollétében nem tud kinyitni, így a környék lakos­sága tej és kenyér nélkül ma­rad. Az ÉVM Szolgáltató Vál­lalat 700 embere pedig nem kap ebédet, mert a konyha ve­zetőjével itt az egész személy­zet is, a kollektív KlSZ-kirán- duláson. Szabó Józsefné papírszalvé­tára írt felháborodott hangú cikkét több helyen felolvasta. A siker óriási volt. — Ez az! Jól meg kell mon­dani nekik... — Persze az újságok nem fogják leközölni... meglátja elkenik az egészet — vélemé­nyezte egy szemüveges férfiú. sütöttek. Akinek volt pénze, reggelizhetett. A kiránduló azonban nem szokott tömött pénztárcával útra kelni. így a többség csak az ajtón keresz­tül figyelte a Kevesek lakmá- rozását. Egy kisfiú rángatni kezdte az apját: — Éhes vagyok... Éhes va­gyok ... — Nincs pénzem, .nemsoká­ra hazaérünk — csitította pi­ruló füllel a papa. — Tessék — lépett mellé egy asszony és egy százast csúsztatott a kezébe. — Majd megküldi... — Dehát asszonyom, ön azt sem tudja, hogy ki vagyok. — Rendelje csak azt a reg­gelit a gyereknek — mondta az asszony és visszament a sa­ját gyerekeihez. Majd később egy cédulát adott át. Ezen a következő név és cím állt: Meggyes Istvánné. Pest megyei Rendőrkapitányság. Aradi ut­ca 21. A pénzt visszaküldtem. Kö­szönöm asszonyom... Reggel az étteremben teát, kávét főztek és tojásrántottát Aztán reggel nyolckor fel­tűnt a mentőhajó. Vígan füty- tyengettek egymásnak, majd nemsokára a Dunaföldvár megindulhatott Pest felé. Fáradt, mosdatlan ember­sereget löttyintett partra a hajó. Azt vártuk volna, hogy a szárazföldiek ovációval fo­gadják hajótörött, hős különít­ményünket. Ekkor már min­denkit feszített a közlési vágy. Elmesélni a történteket. (Mert azért nem kis dolog egy ten­gerrel. nem rendelkező kis or­szág polgárának, igazi hajótö­rést szenvedni. Ezzel csak ke­vesen büszkélkedhetünk, hála a MAHART-nak ... ősz Ferenc lálni, hogy körülbelül hol van ezeknek a détári Jánosoknak — meglehetősen naiv, de ugyanekkor talán teljesen jó­hiszemű — félreértésük. Le­gyünk őszinték, ezeknek az embereknek eddig nem sokat adott a szövetkezet. Most pe­dig úgy látják, hogy az új in­tézkedések — mint mondjuk a háztáji földek kimérésének új rendszere is — valamilyen visszakanyarodást jelentenek arra felé, ahonnan a tsz-szer- vezéskor elindultak. Kiszámít­ják, hogy boros vidék lévén, itt szőlős területen mérik ki a háztájit, s ebből 800 négy­szögölet kaphat egy tag, tehát, ha van a családban négy mun­kaképes ember, összejöhet akár két hold is. Ezzel pedig már csak-csak lehet valamit kezdeni. Különösen, ha azt is hozzáadják, hogy még idó is marad ... Hogy mi lesz a kö­zössel? Hát, majd lesz vala­mi... Pedig ezek az intézkedések éppen o szövetkezetek érdekében, a közös gazdaságok erősödé­sét hivatottak szolgálni. Csak­hogy ebben az esetben a ko­rábbi módszerek sem marad­hatnak meg a gyakorlatban. Beszéljen erről a íőagronó­mus; hogyan osztották eddig a háztájikat? Mészáros Béla véleménye: — Hogyan osztották? Meg­mondom. Rendszerint minden­ki kapott, akire tavasszal szá­mítani lehetett, hogy esetleg eljár majd munkába. Ez volt a gyakorlat. Aztán előfordult, 1 hogy csak néhány napot dol­goztak a háztájiért. Ide tarto- ' zik továbbá, hogy szinte egy­értelmű szabállyá vált az évek ■ során: ha a háztájit szántó- i földből mérik ki, akkor egy i hold. Ha szőlőből, akkor 800 négyszögöl. Se több, se keve- ! sebb. Pedig az alapszabály I megmondja pontosan, hogy a? t egy hold sj;án tó, vagy a 800 _ : négyszögöl szőlő csak felső ha­tár. ami: adható! Persze, hogy adhattak volna kevesebbet is ! annak, aid ezt nem érdemelte meg... ! íme tehát a válasz a osemői . fogatosnak: most majd min­denki kaphat háztájit — egy I hold szántót, vagy 800 négy­szögöl szőlőt —. de azt végülis a szövetkezet dönti el, hogy hány napi közösen végzett munka után. Megadhatja 150 naD után is — jogában áll. De nem kötelessége. Hiszen éppen az a lényeg, hogy a közös föld­jei rendben legyenek. Ha ez- * zel nincs baj, minden közös munkát elvégeznek egy-egy „ tag évi 150 napi közreműkö­désével. hát legyen a háztáji­ból a felső határ. Az viszont nem megy, hogy a háztájik miatt végképp elmaradjon a közös munka. Ez ellenkeznék minden új gazdasági elképze­léssel. A1 főagronómus véleménye szerint a háztájik kiosztásá­nak új módja végülis valami­lyen serkentő. húzó erő; legalábbis az kell, hogy le­gyen. Igaza van. Ez ugyanis , valóban sokat jelent, ha egy család három holdról viheti haza évente a kukoricát — mondjuk, ha három dolgozó tagja van —, illetve másfél holdról szüretelhet. Különösen akkor jelentős ez, ha a közös is megfelelően gyarapszik, talpra áll. így növekedik iga­zán a paraszt jövedelme. Kö­vetkezésképpen ez a népgaz­dasági érdek is. Dékiss János NE VÁRJON az utolsó pillanatig! ELŐVÉTELBEN VALTSA MEG UTAZÁSI JEGYÉT ' a vasútállomáson, vagy az IBUSZNAL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents