Pest Megyei Hírlap, 1967. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-17 / 245. szám

4-""ffsB'ltm

1967. OKTOBER 17., KEDD

Gondolatok a múzeumban

Őr a sziklakertben--------------- rőt, okker és

j Az ŐSZ I kevert-arany---------------- színeiben pompázik a zebegényi kert. A csöppnyi völgy még smaragdzöld, kiharsan belőle az alma- fák piros gyümölcse, de a domboldal már elhalványult, halk színei oldottak, líraiak, ifeár a híres képen, mely a foszlós szélű, vibráló rajzó kerti padot emeli szinte a személyiség rangjára. A pad áll I ma is a zebegényi kertben és mielőtt a dombra indulna az ember, hogy elgyönyörködjön a táj varázsos szépségű panorámájában, jólesik megpihenni rajta.

S

zürke, esőáztatta, napszítta, gyalult pad, megrokkant támlájára az idő rávéste már a tovatűnt éveket. A kép után mégis újnak tűnik, erősnek, amit már semmi sem pusztíthat el. Rövidesen viszontláthatjuk a legújabb magyar bélyegen, olyannak, amilyennek a magyar falu csendes mindennapjainak festő poétája, Szőnyi István látta s megalkotta.------------------------— Szőnyi

1 A zebegényi | István--------------------------- Emlékmúzeum, több egy múzeumnál. „Példátlan élményt nyújt. Az országban egyedülálló” — ahogy a napokban idelátogató Vályi Péter pénzügyminiszter találóan megfogalmazta. „Több mint egy múzeum, mert nemcsak Szőnyi István kivételes művészetét őrizte meg, hanem hangulatában, emberségében egy nagyszerű ember, egy nagy humanista emlékét is”.

S

zobáin, műtermein nem változtatott senki, hét esztendővel a művész halála után is minden olyan, mintha ma is falai között élne a mester, csak éppen hivatalos dolga elszólította valahova. A nappali szoba falát könyvállványok futják körül. A falakon képek, két utolsó, befejezetlen munkája, a Vetkőző lány és a Zebegényi táj és a ma már világhírű Kerti pad, melyet még

QSTFFYASSZONYFA

Ismeretlen

Kossuth-levél

Eddig ismeretlen Kossuth- levélre bukkantak a Vas megyei Ostffyasszonyfán. A levelet Nagy Károly helyi földművesszövetkezeti boltvezető egy évvel ezelőtt Hutter Sándor csöngei lakostól kapta. Kossuth Lajos kereken 75 évvel ezelőtt, 1892. október 15-én írta a levelet gróf Krein Béla címére. A közeljövőben történészekből, múzeoiógusokból, levéltárosokból, írásszakértőkből álló bizottság vizsgálja meg a levelet.

PUSZTAMONOSTOR

Ikerpárok

esküvője

Ritka, szép családi ünnepség színhelye volt a pusztamonostori tanács házasságkötő terme. A község anyakönyvvezetője két ikerpárt adott össze. Búzás Ferenc és ikertestvére, Búzás József, az ugyancsak ikertestvér Szabó Évát, illetve Szabó Irént vette feleségül. A lakodalmat a „leányos háznál” rendezték meg, ahol a hagyományos jászsági ételek, italok kerültek az asztalra. Az ifjú házasokat legalább öt szekérderékra való nászajándékkal halmozták el.

PÉCSVÁRAD

„Leányvásár"

A hagyományos pécsváradi „leányvásárt” — amely a fiatalok ismerkedését, szüleik egyezkedését, valamint a színes, látványos vásári mulatozást szolgálta egykor — vasárnap a népművészek seregszemléjének, a dél-dunántúli termelőszövetkezeti fiatalok találkozójának és a „leányvásár” felelevenítésének jegyében rendezték meg.

maga Szőnyi István helyezett ide, mert ettől a művétől nem tudott megválni soha. És nem is akart. Hozzánőtt, élete és művészete igazolását látta benne.

A hálószobában könyvek, clavicytherium, az ágy, melyben örökre lehunyta szemét és a három gyerek képe. Zsuzsa,

! a római televízió bemondónője, Jolán vegyészmérnök Budapesten, és Péter, akit tizennyolc éves korában ragadott el a kegyetlen halál. A barokk magyar parasztszobában, a híres Sirató asszonyok. Aztán fenn, a nagy műteremben a Zebegényi temetés, egyszerűségében is megrendítő alkotása. A festőállványon színes vázlat, Kollányi Ágoston filmjéhez készítette. És paletták, ecsetek, festékek, festékörlő mozsár, minden ott, ahová utoljára tette.---------------------- mint két

I Alig több, I hónapja----------------------- nyitotta

m

eg kapuit a képzőművészet barátai előtt. Azóta nyolcezren zarándokoltak el ide, magyarok és a világ minden tájáról érkezettek. Finn diáklány, kanadai kereskedő, angol tanár, francia tisztviselő, dán orvos, holland munkás, német pártmunkás, lengyel mérnök, a weimari múzeum igazgatója és nagyon sokan mások. A vendégkönyv bejegyzései szerint „ilyen meghitt, emberközelségű emlékházat még nem láttak sehol”.

„Most értem még jobban Szőnyit, a nagy művészt, hogy otthonában is láthattam alkotásait, és még jobban érzem, milyen igaz ember volt” — jegyezte fel önmaga és egyúttal sokak véleményét Lantos Erzsébet, Rómában tanuló ösztöndíjas restaurátor-hallgató.

Lapozgatva az emlékkönyvet, Kállai Gyula, Aczél György dr. Szabó Zoltán, Cser- venka Ferencné, Major Tamás, Várkonyi Zoltán, Beck Judit, Karinthy Ferenc, Pátzay Pál és még sok más, neves közéleti és művészember nevével találkozhatunk. Szőnyi István életében is jeles emberek találkozóhelye volt ez a ház és az is maradt napjainkban is.---------------------------------- ezt a

| Továbbfejleszteni | ne’----------------------------------- mes

en szép hagyományt — ez a gondolat foglalkoztatja a

múzeum festőművész igazgatóját, Dániel Kornélt.

— Élőnek megtartani Szőnyi István művészetét és emlékezetét, ez legfőbb célkitűzésem. Egyelőre csak szombat-vasárnaponként Szőnyi István életéről készített filmek vetítésével egészítjük ki a múzeum- látogatás programját. Nincs tudomásom róla, hogy valaha is vastapssal fogadtak volna múzeumban bemutatott filmeket. Itt ez ma már szinte természetes. Ha bővíteni tudjuk a bemutatásra kerülő filmek választékát, ha hétköznapokon is rendezhetünk vetítéseket, ha több nyelvű tárlatvezető magnetofonokat alkalmazhatunk, biztos, hogy még többen jönnek el ide. Tervezzük, hogy tavasztól őszig Kerti pad hangversenyeket rendezünk a múzeum kertjében. Ha a nagymarosi lovas iskola vezetői hozzájárulnának ahhoz, hogy túráik alkalmával útbaejtenék múzeumunkat, még több lenne a látogatónk. Télen pedig lovasszántúrákat rendezhetnének ide. Már most rendszeresen vetítjük Szőnyi István külföldre került képeiről készített diafilmeket. És a legnagyobb tervünk: műteremházakat szeretnénk építeni fenn, a dombtetőn, ahonnan belátni a tájat s az alant hömpölygő vén folyót. Ezekben a műtermekben magyar és külföldi festőművészek alkothatnának. Olyan gondolat is felmerült: nem pénzen válthatnák meg itt-tartózkodásukat, hanem egy itt készült festménnyel. Az évek során egy második múzeum alakulhatna ki ily módon Zebegényben...-----------------------------a XX.

I Szőnyi István | századi----------------------------- magyar

festészet kimagasló művésze volt. Falut szerető, csendes festői bölcsessége a legnagyobb témát fedezte fel és emelte a művészet rangjára a Zebegényben töltött évtizedek során: a falusi magyar tájat és a benne alkotó embert. Amikor csendben eltávozott, szinte végrendeletszerűen elevenedett meg híres képe, a Zebegényi temetés: tanítványai egyszerű fakoporsóját vállukon vitték ki a zebegényi hegyoldal kicsiny temetőjébe.

Szemközt a Nagyszálló; közömbös, elképzelt idegenségek- kel teli épület. Mögötte, áttetsző párákat úsztatva, a Duna. Balról a vízesés csobog, negyedóránként a kút zenél. Hátul bokros, gondozott domb; vizesárok keríti körül. Jobbról az út csíkja; elsuhanó busz után futnak a földre hullt levelek. Sok piros pad. És fák: fűz, nyír, szil, mocsári fenyő. Liliputhidak. Meztelen fiúcska pisil. Pucér lány hever ábrándozva. Nem fáznak: szobrok. Az aranyhalak sem fáznak. Pedig ők élőlények. De a tavacska vize meleg. Pompáznak a lótuszok. Körben, mint valami barikád, parkoló gépkocsik. Verebek csipognak, feketerigó fütyül. S ha olykor fuvallat indul, zizegve gyérül a lomb.

Ember?

A domb tetején piktor dolgozik. Elmélyülten s amennyire csak lehet, a növényzetbe rejtve magát. A kút tetején fiatal nő rajzol. Haját kék szalag szorítja le, rajzlapján a budai táj körvonalai. Egy magányos fiatalember — sporttáskája a vállára vetve — karórájára néz, megindul a busz végállomása felé; átejtette valaki... A vizesárok partján, az utacskán, friss beton. Még puha.

Elzsongító, gyógyító nyugalom. Az ősz meleg színei. Csend.

Csend?

Csörög a kavics,

csoszogó léptek bolygatják. Bot koppan. Egyszer. Kétszer. Háromszor. S a kanyarban feltűnik az is, aki tartja. Keki- ruhás, alacsony öregember. Tányérsapka a fején. A bajusza cirokszínű, a haja fehér, az arca kicsattanó piros. Karján szalag, a szalagon betűk: PARKŐR.

— Gábor bácsi?

— Vengerszki vagyok... Vengerszki.

Közelebb tolja a fülét. Belekiáltok:

—- Gábor bácsi?

— Az volnék. Én meg magát, lássa, külföldinek néztem.

Végigfürkész. Honnan tudom a nevét'? A telepvezetőre hivatkozom. Megnyugszik.

— Nem unalmas?

— Ha látta volna, mi volt itt délelőtt! Vagy maradjon itt

délutánra. Sőt, még jobbat mondok: jöjjön ki vasárnap. Jaj, csak vasárnap sose lenne! Attól félek. Csakúgy nyüzsögnek itt az emberek. Én meg váltig őrködöm, hogy ne rongálják a fákat, ne szedjék a virágokat, ne lépjenek a fűre, ne etessék és ne fogdossák ki a halakat, ne szemeteljenek, ne másszanak a falra. Járni kell mindig, és figyelni, hogy kárt ne tegyenek. Főleg a gyerekekkel sok a baj. Hálót hoznak magukkal, azzal akarják kirángatni a halakat.

— És sikerül nekik?

— Nem könnyű azokat megfogni, kérem. Tavaly órákig halászott itt négy felnőtt, míg kiemelt tizet. Valamelyik másik tóba vitték át őket. De azért a gyerekeket nem engedem. Most vasárnap is két hálót koboztam el.

— Sok gorombaságot kell lenyelnie?

— Ahányan vagyunk, annyi fajta. Vannak, akik megsértődnek, ha az ember szól nekik. Valaki a napokban még a nevemet is felírta, hogy majd feljelent, mert figyelmeztettem, hogy ne menjen a növénybe. Oktalanul nem szólok senkinek, ha meg szólok, úgy mondom, hogy ne legyen sértő. És, hallja-e, milyen különös: a külföldiek jobban megértik, hogy nem szabad. Meg aztán nem is tudnak feleselni, csak intenek, hogy jó, jó ... De a magyarok mindig visszafeleselnek.

— Soknak találják a tilalmat?

— Szíhatják a jó levegőt, sétálhatnak, gyönyörködhetnek a sok virágban, mert nyáron annyi virág van itt, hogy csuda, üldögélhetnek, és még sze- relmeteskedhetnek is.

— Azért nem szól rájuk?

— Van egy őrtársam, az pi- rongatja őket, hogy erre sok külföldi jár, ne vigyék el a rossz hírünket. De én mondtam neki, hadd csak, a külföldiek is ezt csinálják. Meg azt is mondtam neki, hogy

a szerelemben a bíró sem parancsol.

Tudja, a falumban, ahonnan feljöttem a lányomhoz, egy legény elszerette az egyik ember feleségét. A férj a bíróhoz fordult, bepanaszolta a menyecskét. Abban az időben a bíró nagy úr volt, minden hozzá tartozott. Magához hivatta a menyecskét meg a legényt, és kezdte őket dorgálni, hogy így, meg úgy, így nem szabad, úgy nem szabad, de egyszer- csak a menyecske közbeszólt, hogy szerelemben nem parancsol a bíró... Most hétfőn is, mi történt? Egy katona egy nővel egyenest az iroda elé ült, a vízeséshez, ahol a legtöbben járnak. Nem törődtek azok, kérem, semmivel, csak egymásnak estek, és csókolóz- tak szakadatlanul. Aztán épp akkor jött arra egy külföldi csoport. Mindjárt előkapták a fényképezőgépeiket, és levették őket, utána meg elkérték a címüket, hogy majd elküldik nekik a fotográfiát. Nevette őket a sok külföldi, de ők nem bánták, csak csókolóztak.

— Hány éves?

A posta idei bélyegei közül néhány nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi filatéliai életben is feltűnést keltett. Az év legszebb bélyegének kikiáltott — a májusi amszterdami bélyegvilágkiállítúsra kibocsátott — Amphilex 67. elnevezésű bélyeg például világsikert aratott.

A negyedik negyedév főleg a jubileumi bélyeg kiadási időszaka. Nálunk még nem készült különlegesség lesz a magyar posta centenáriuma alkalmából kiadandó bélyegblokk, amelyet mélynyomás és domborított arany-fólianyomás kombinációjával gyártanak. Kodály Zoltán emlékét a Lég- rády Sándor tervezései alapján készülő művészportré bé— Hetvenhárom. S két éve vagyok parkőr itt, a Margitszigeten.

— Télen is őrködnie kell?

— A pad karfájának a magasságáig ért a hó, abban jártunk. Már reggel hétkor itt voltam, mert a sirályok nagyon idekaptak, szedték volna ki a halakat. Hajkurásztam, dobáltam őket, fütyültem, hogy elriadjanak. Jó is volt a mozgás, mert két víz közt még cudarabb a hideg, s a vastag jég még nagyobb hideget ád. A másik társammal óránként váltottuk egymást, csak úgy lehetett kibírni. Ez volt a ruhám, ami rajtam van, mert ez már téli ruha.

— Meddig tart a munkaideje?

— Reggel kilenctől este ötig. Nyáron meg nyolcig. Aztán már csak a rendőrség vigyáz. Kedden van a szabadnapom.

— Elégedett?

— Volt nekem az életben ilyen is, olyan is. Gondolja el, hogy csak négy évet nyomtam le az első világháborúban. Aztán 1953-ig földműveléssel foglalkoztam. Hetvenhárom év már elég.

Valami utolsó betegség kéne,

oszt nem jön. Nem találom én már örömöm semmiben. Minek az ilyen öreg, mondja, kérem, minek?

— Hát szükség van itt is magára. Megbecsülik. Vagy nem?

— Igyekszek, hogy szó ne érjen. Nem viselném el, ha megdorgálnának, hogy nem jól teljesítem a szolgálatot, vagy ha a főnök úr egyszer azt mondaná, hogy ne így, vagy ne úgy. Nem szólt nekem egy árva szót se soha. Le is sülne az orcámról a bűr. Én azt nem tenném semmiért, hogy félórával később jöjjek, vagy korábban elmenjek, mint egyes nyugdíjasok.

— No, látja, van öröme.

Mosolyog. Bölcsen, szemérmesen. Eltapossa a csonkig égett cigarettát, feláll.

— Hallja-e, én ennyit, amióta parkőr vagyok, szolgálatban még nem ültem. Nézze csak az utat, már jönnek a munkából a népek, hozzák a sok gyereket, a betonra meg vigyázni kell, míg meg nem szikkad annyira, hogy felbir egy embert.

Korát meghazudtoló fürgeséggel veti magát két férfi s egy nő után:

— Lezárták azt az utat, ne arra menjenek!

Az egyik férfi pökhendin feléje fordul:

— Megijedt, öreg?

— Nem ijedtem én meg, csak kár lett volna a betont összetaposni.

Távolról nyomon követem. Hegyesvégű botjára fel-fel szúr egy-egy papírdarabot, figyel, figyelmeztet, barátkozik. Sokan kedves ismerősként üd- vözlik: ők a sziklakért törzsvendégei.

A padok és az utak benépesülnek, nő a zsivaj, s álmatag tekintetükkel feltünedeznek a szerelmesek is. Gábor bácsinak most már nincs egy szabad pillanata sem.

lyegen örökíti meg a posta. Ugyancsak Légrády Sándor tervezte a november 7-re megjelenő három értékből álló bélyegsorozat képeit.

Az idei évre még a harmadik festménysorozat kiadását is tervezi a posta.

Debrecenben elkészültek a történelmi nevezetességű épületek díszkivilágítási berendezései. Esténként reflektorfényben úszik a református nagytemplom is. A templomteraszról 12, a környező épületek faláról 10 reflektor világítja "meg a kéttornyú templomot.

Prukner Pál

Veszekednek a szomszédok

— Hallottad? — emelte fel a férfi a fejét az újságból.

— Nem — mondta az asszony, mert valóban nem hallott semmit, el volt foglalva az ágyazással. A rekamiéjuk még mindig nehezen nyílik, pedig ötéves, a huzatja egészen megsötétedett.

— Síposék már megint...

Most valóban hallott valami csapkodást, rekedt férfimormolást. Sípos megint részegen jött haza. Szokásos dolog, hetenként legalább kétszer előfordul. De nem mindig verekszik. Van olyan — mesélte Siposné — amikor megeszi a vacsoráit, lefekszik engedelmesen. Hogy bírja? — kérdezte akkor Siposnét, aki még nincs negyven és nem is lenne csúnya, ha elmenne egyszer-kétszer fodrászhoz.

— Bírom... — vont vállat Siposné. Szerette volna neki elmesélni, hogy az ö férje más. Csendes, türelmes ember. Hazajön, babrál a bélyegeivel, rádiót hallgat. Televíziójuk nincs

— elvből nem veszek — mondogatja a férje

— ameddig nem tökéletes.

Jó, ő nem ellenkezik. Neki amúgyis dolga van. Nem sok, mert a Patyolatban mosat, hetenként egyszer jön Rózsi néni, kitakarít. Sándor azonban szereti a meleg vacsorát és szeret korán lefeküdni. Amellett azt is szereti, ha ő fekszik le hamarabb, öt év óta ezt így szokták meg. Ö lefekszik, Sándor még gurgulázik a fürdőszobában, aztán bejön. Felhúzza az órát. A saját karóráját és a vekkert. — Hánykor kelsz? — kérdezi meg tőle egészen feleslegesen. Mert minden reggel fél hétkor kel. De ez is hozzátartozik a rendhez.

A férje mindjárt leteszi az újságot. Ez jeladás a lefekvésre. Tulajdonképpen nem is bánja, fáradt ő is. A könyveléstől is el lehet fáradni.

Odaát megint csapódott valami.

— Borzasztó — mondja a férje és valóban letette az újságot. — Némely ember hogyan él...

Arcán látszott, hogy nem sorolja magát a némely emberek közé. Ő a jó férj és jó apa lesz három év múlva. Akkorra ütemezték be

a gyereket. Akkorra minden meglesz a lakásban, amire szükségük van.

A rekedt férfihang káromkodott. — Eredj az... — hallatszott.

Az ö férje sohasem káromkodik. Nem iszik — borzong a bortól. Az anyja főnyereménynek tartotta ezt a házaasságot. — A világot összekeresheted, akkor sem találsz különbet, ö bólogatott rá — igaz. Nem iszik, nem dohányzik, nem kártyázik. Csak a bélyegek, de az sem kerül sokba, mert az ismerősök szállítják neki a levelekről.

Csapódott a fürdőszoba ajtó. A férje most megy gurgulázni. Nyújtózott, elővette a hálóingét. Négy hálóinge van, két nylon egy habselyem, egy flanell.

— Ha az egyik elrongyolódik... — mondja a férje — azonnal veszünk másikat.

Jó volt letenni a párnára a fejét. A rádióból tánczene hallatszott. Mióta nem táncolt? Talán utoljára az esküvőjén. A férje nem szeret táncolni. — Buta rángatózás — mondogatta. a néha részt vettek valami vállalati rendezvényen, együtt nézték a táncotokat és málnát ittak.

A falon túl asszonysírás hallatszott. Siposné. Vajon miért él együtt az urával?

A fürdőszobából hallatszott a vízcsobogás. A férje minden este alaposan mosakszik. Odolt használ.

— Te, drága... — szokta mondani, mikor odaáll az órát felhúzni. A kék szeme ilyenkor kifényesedik. Érdekes, hogy mindig csak este fényesek a szemei és napközben soha nem mondja, hogy drága.

Szemét kerülgeti az álom, pedig nem érdemes aludni. Arra a kis időre már nem érdemes. Az ölelés is az esti szertartások közé tartozik.

Csukódik a fürdőszoba ajtó.

Odaát, a falon túl tovább tart a csapkodás. Sipos talán földhöz veri a tányérokat. J[zt is szokta. Nagy, magas ember Sipos, az ő ura a válláig ér.

— Hánykor kelsz? — hallja a kérdést és gépiesen válaszol — fél hétkor.

A többi is pontosan úgy történik, mint máskor.

Odaát most rikácsoló hang hallatszik. Ügy látszik itt vendégeskedik Siposné anyja. Néha feljön vidékről, szidja a vejét.

— Borzasztó... — mondja a férje, de már szuszog. Ez is egyforma. Pár pillanat múlva óramű pontossággal, diszkréten horkolni kezd.

Bende Ibolya

Polgár István

Amphilex 67 - Postai centenárium Kodály - November 7 Harmadik festménysorozat