Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-12 / 215. szám
1967. SZEPX-EMC^J: 12., KEDD A párbeszédhez ketten kellenek Növekszik vagy csökken o kollektivitás szerepe a párt- alapszervezetek és általában a pártszervezetek munkájában az új mechanizmus körülményei közepette — így foglalható össze annak lényege, amiről Dunakeszin, a járműjavító •gyes gyáregységében kommunista munkásokkal beszélgettünk. Nem valami „ahogy lesz, úgy lesz” kérdés ez, legalábbis a beszélgetés ezt mutatta. Voltak, nem is kevesen, akik aggodalmaskodtak: vajon az önállóság, a gazdasági vezetés nagy hatás- és jogköre nem jár-e együtt a pártszervezet, s általában a politikai szervezetek háttérbe szorulásával? Ugyanakkor voltak olyanok is, akik úgy vélekedtek: a gyorsan változó körülmények közepette nincs is mód arra, hogy különösebben tanácskozzanak a kommunisták, hogy a pártvezetőség kikérje a tagság véleményét. Volt egy harmadik nézetcsoport is. Eszerint csakis a növekvő kollektivitás biztosíthatja a nagyobb bajok, zökkenőik nélküli előrehaladást, azt — mint egyikük mondta —, hogy a mechanizmus az legyen, ami. A kollektivitás növelése, módszereinek gazdagítása természetesen nem egyszerű, s nem is spontán folyamat; tudatos munkát kíván. A munkások maguk is több példát említettek arra, mi mindenben változott a pártmunka módszeressége az elmúlt években, így a többi között a pártcsoportok aktív tevékenységének szorgalmazásában, a gyorsabb, jobb információban s így tovább. Van azonban valami, ami ahogy Dunakeszin, úgy másutt is nagyobb figyelmet, törődést kíván. A most egy esztendeje lezajlott vezetőségválasztó taggyűléseken igen sok helyen elhangzott: szorosabban kötődjék a tagság és vezetőség egymáshoz. Erről beszéltek a dunakeszi munkások, de erről például az ÉVIG ceglédi gyáregységének kommunistái is. A vezetőség — hangoztatták ezeken a taggyűléseken — biztosítson nagyobb teret a tanácskozásnak, ne szorítkozzék csupán a dolgok tudtul adására. A tagság pedig ne csupán a vezetőség megválasztásakor, hanem rendszeresen és következetesen bírálja, mérlegelje a vezetőség munkáját, mert ez, és csakis ez lehet az alapja a kollektivitás elmélyülésének. Hiba lenne természetesen összekeverni a kollektivitás fogalmát valamiféle „önagvon- ülésezés”-sel, munkát gátló vi- tatkozgatással, fecsegéssel. Tagság és vezetőség szoros kapcsolata, együttműködése, véleménycseréje nem terjedhet ki a mindennapok ezernyi kis ügyére, de keserves hiba lenne — következményeit tekintve keserves — a nagy ügyeket is kis ügyekké degradálni, s elmulasztani a közös megvitatást. A vezetőségválasztó taggyűlések óta eltelt egy esztendő jelentős eredményekkel gazdagította a párt- szervezeteken belül mind erőteljesebben megtalálható korszerű munkamódszerek gyakorlatát, s a kommunista közösségek nagy többségében biztos, jó alap teremtődött arra, hogy e tekintetben is bátran lépjenek előbbre. A párbeszédhez ketten kellenek — mondta az egyik dunakeszi munkás, s a közhely hangzású gondolat nagyon is fontos tartalmú: a kölcsönös eszmecsere valóban párbeszéd legyen. Eddig ugyanis legtöbbször csak egyik fél hallatta szavát. Vagy a tagság, vagy a vezetőség. A vezetőség beszámolt, a tagság tudomásul vette. A tagság bírált, javasolt, tanácsolt, a vezetőség meghallgatta. És igen sokszor a gondolatok és szavak nem azonos pontban találkoztak, hanem, ha párhuzamosan is, de külön-külön utakon áramlottak. Mi kell ahhoz, hogy állandó és szüntelen legyen a munkát javító gondolatok áramlása? Elsősorban az, hogy tagság és vezetőség egyaránt igényelje ezt. Amint azt az ÉVIG ceglédi gyáregysége pártszervezetének titkára megfogalmazta: nem lehet olyan jelentős kérdés, amiben a vezetőség a tagság nélkül dönthetne. Egész egyszerűen a vezetőség önmaga nem vállalhatja a felelősséget, hogy a kommunista közösség véleménye nélkül mond igent vagy nemet nagy horderejű, az egész kollektívát érintő kérdésekben. Helyes, jó út, hogy a párt- szervezetek többségében ma már — így van ez az Ipari Szerelvény és Gépgyárban, a Szerszám- és Gépelemgyárak Porkohászati Gyárában, a Pestvidéki Gépgyárban s még sok helyen — a taggyűléseket megelőzik a pártcsoportok tanácskozásai, ahol a taggyűlés elé kerülő kérdéseket vitatják meg. Hasonló, s ugyancsak jó lehetőség a kibővített pártvezetőségi ülés, ahol a meghívottak nem csupán a forma kedvéért, hanem véleményük, nézeteik megismeréséért hallgatják meg, mert igen sok esetben olyasmivel gazdagíthatják a vitát, ami máskülönben rejtve maradt volna, s csak később, esetleg már a végrehajtáskor okozna fejtörést. Tagság és vezetőség szorosabb kapcsolatának elengedhetetlen feltétele még valami: a gyors és rendszeres információcsere. Nem csupán arról van szó, hogy a felsőbb párt- szervezetek határozatairól, állásfoglalásairól késedelem nélkül kell tájékoztatni a tagságot, hanem arról is, hogy a vezetőség tiszta képet kapjon a tagság véleményéről. Egy egy párthatározat tudtul adása csakis a munka kezdete lehet. A visszhang fölmérése, elemzése a folytatás, s az; a helyi viszonyok közepette milyen teendőket igényel a határozat végrehajtása. A kollektivitás elmélyítésének igen fontos feltétele a taggyűlések alapos előkészítése, megszervezése. A tagok ne az utolsó pillanatban értesüljenek a taggyűlésről, s a napirendről, hanem időben ismerjék meg azt. Igen nagy gondot fordítanak a taggyűlés előkészítésére például a Csepel Autógyár motorgyárában, a Váci Kötöttáru- gyárban, a Forte Fotokémiai Iparnál, a Nagykőrösi Konzervgyárban, s ez az előkészítő munka busásan „fizet” a tartalmas taggyűlésekben. Ilyen előkészületek után valóban rangja van a kommunisták tanácskozásának, a tagok joggal érzik, hogy véleményük fontos, hogy a vezetőség szükségét érzi tanácsaiknak, s nem csupán a rend, a pártdemokrácia „játékszabályai” kedvéért kéri ki azt. Sok tényező szerepet játszik még abban, hogy a párbeszédhez valóban és mindig: ketten legyenek. Része van benne a vezetőség jól átgondolt munkatervének, a taggyűlések rendszerességének. Fontos, hogy időről időre a választott vezetők külön is beszámoljanak a rájuk bízott terület — az agi- tációs munka, az oktatás, a tagdíjfizetés, az ifjúsági szervezet patronálása — helyzetéről. Rendkívül fontos a személyre szóló pártmegbízatások rendszerének kialakítása épp úgy, mint a pártépítő munka kollektív tevékenységgé való fejlesztése, erősítése. Minden területen, minden részfeladatban ott rejlik tehát a pá »beszéd kölcsönösségének lehetősége: élni kell vele! Olyan erőforrás ez, ami növeli a kommunista felelősségérzetet, az alkotó kedvet, s ezzel, mind a vezetőség, mind a tagság a cselekvéshez kap felbecsülhetetlen értékű segítséget. Mészáros Ottó Múzeum a Várhegy mélyében Tanácskoztak a vadászok Több gondot fordítanak a fogoly és a fácánállományra Vasárnap délelőtt a megyei tanács székházában tanácskoztak Pest megye vadásztársaságainak vezetői. Az értekezleten a megyei vadászválasztmány intézőbizottsága számolt be az elmúlt hét esztendő munkájáról. Mint a jelentésből is kiderült, a választmány megalakulása óta sokat fejlődött a vadásztársaságok szervezeti élete és a vadgazdálkodás. Sokat tettek e nemes szenvedély hódolói a fácán- és a fogolyállomány feljavítása érdekében. Az elmúlt hónapokban került sor az újabb tíz esztendőre szóló, haszonbérleti szerződések megkötésére. Most, az új vadászidónyre hetven apróvadas társaság készül. A jövő feladatairól szólva megállapították, hogy a legfontosabb tennivaló a fogoly- és a fácánállomány megóvása, további fejlesztése. Jelenleg hat fogoly- és fácántelep működik a társaságok kezelésében, s ezenkívül a megyei választmány kakucsi telepén is foglalkoznak mesterséges keltetéssel. Faíalpon, égő gyertya mellett áll a 3 puttonyos tokaji aszú Budán a Vár — a Mátyás-templom és a Halászbástya környékén minden ház valóságos múzeum. A templom közvetlen szomszédságában áll a híres Fortuna Étterem. Ezt egészíti ki a tavaly megnyílt Taverna borozó, amelynek mély pincéjében kapott helyet a Bormúzeum. Itt összegyűjtötték az ország valamennyi borpincéjéből a világversenyeken részt vett díjnyertes magyar bobokat. Például a debrői hárslevelű 1964-ben aranyérmet nyert az egyik borversenyen és ebből három üveg volt a gazdaság birtokában; ezeket a Bormúzeum átvette. A gyűjtök, szakértők, vagy az érdeklődök ezeket a ritka palackokat is megvásárolhatják. A múzeumban a legrégibb borok 8—10 évesek. Ennél öregebb borokat nem tartanak, ugyanis a „tíz éven felüliek” elvesztik élvezeti értéküket. Aki vásárol a múzeum kincseiből, az a bor minőségéről, fajtájáról, középkori mintára bizonyítványt kap. Fiatalok, szerelem, szórakozás A tv szombat-vasárnapi műsorából Lányos mama panaszkodott: „A kislányom barátnői mind járnak társaságba, menyasz- szony is van közöttük, s a többi is gyakran megy színházba, moziba az udvar lójával. Az én lányom is van olyan szép, olyan okos is mint társnői, s mégis teljesen egyedül van, pedig már húszéves. Néha két-három napig jár föl hozzánk egy-egy fiú, de azután ehnaradnak. Vajon hol lehet a hiba?” — A megoldás roppant egyszerű. A mama, aki igen féltette egy szem lányát, amint megjelent egy fiatalember a láthatáron — a legjobbat akarva — meghívta, uzsonnát adott, majd hármasban társalogtak. A fiatalok egy pillanatra sem maradhattak magukra, s ezt bizony kevés fiatalember viseli el két napnál tovább. S hogy ezt a kis történetet felelevenítettük, arra a szombat esti olasz film, az „En, a mama meg te” adott alkalmat. Itt is hasonló szituációval és mamával találkoztunk. A film igen mulatságosan, sok helyzetkomikummal mutatta be: milyen nehéz a szerelmeseknek egy ilyen mama mellett. Bizonyára mindannyian jól szórakoztunk, s együtt örültünk a fiatalokkal, amikor végül persze minden sikerült. Nem minden fiatal pár helyzete oldódik meg sok viszontagság árán ugyan, de mégis szerencsésen. Az egyik nagynéni árván maradt unokahúgát felnevelte, taníttatta, s mindent megadott — legalábbis úgy vélte —, hogy a kislány felnőtt korában boldogan éljen. Csak egyet nem: a bizalmat. Így ez a lány is olyan helyzetbe került, mint előbb említett társnői. Hanem, cumikor dolgozni kezdett, egyik percről a másikra „felnőtté ütötték”. Szerelmes lett egy nős emberbe, és ez a szerelem tragédiába torkollott... Joggal mondhatnák sokan: a kopaszodó táncdalénekes /l jelenésre várakozott. Kerített magának egy széket s ülve nézte a jövés-menést. Ideges volt és szomorú. Mostanában minden fellépés előtt hevesen dobogott a szíve: elfogadják-e még. Nagy a konkur- rencia. Űj üstökösökkel vannak tele a színpadok. Eddig még valamennyit túlélte, de milyen áron. örökös vitatkozásban saját magával, megújuló erőfeszítésekkel, folytonos újkereséssel. Mozgásművészetre járt, énekelni tanult. Szorgalmasan tanulmányozta a külföldi tánclemezeket, elemezni próbálta mások sikereit. Ö sohasem volt „nagy név”, inkább jó közepes. Megélt a többiek mellett, lakást vásárolt, bebútorozta. Hetenként legalább négyszer vidékre járt, a felesége sokat mérgelődik emiatt. Olyankor vásárol neki egy faliszönyeget vagy egy újfajta lábast. A felesége kitűnő háziasszony, egyetlen előadásán nem volt még ott. Ha a rádió közvetíti valamelyik lemezét, úgy kell felhívni a figyelmet rá. Ettől eleinte elkeseredett, most már megszokta. F alaki hangosan odaköszönt. Ottó volt, az egyik újonc csillag. Jó mozgás, kevés hang. Befutott slágereket ad elő, biztosra megy. Mielőtt színpadra lép, hátraszól: — Na most letarolom a mezőnyt. — Óriási tapsokat kap. A múltDIADAL kor összeveszett a műsorösszeállítóval, amiért Ottó után osztotta be. — Tönkre akarsz tenni — rikácsolta, és csodálkozva néztek rá. Szelíd, jómodorú kollégának ismerték. Vidéki haknikon vicceket mesélt az autóban és megkínálta a társaságot a felesége sütötte aprósüteménnyel. M a este ő is új számot akar bemutatni. Tulajdonképpen ismert táncdal, humoros változatban. Számtalanszor elpróbálta, az öccsének is bemutatta — Jóska azt mondta, kitűnő. Most félt. Borzasztó lenne most elviselni a kudarcot. Most, amikor amúgyis annyi minden fáj neki. Már-már alig lép fel jobb helyeken. A televízióba nem hívják, a rádióba is alig. — Tulajdonképpen abba kellene hagyni — gondolta rezignálton és gépiesen figyelte, hogyan festi ki magát a tizenhétéves gimnazistalány, aki nemrég debütált. — Nemsokára te következel — ütött valaki a hátára. — A rendező volt, akiről nem tudta, hogy azért hívta meg őt erre az előadásra, mert valaki hirtelen lemondott. Ha tudja, akkor is vállalta volna, de így jobb. A rendező szeretett jó embert játszani. Biztatóan 0° mosolygott a kopaszodó tánc- dalénekesre és tovasietett. ,daállt a függöny mögé. Hallgatta a fütyülést, a dübörgést. Mostanában ez a siker. A csend, az udvarias taps a bukás. Hallotta, amint a konferanszié bemondja a nevét. Úgy lépett ki a színpadra, mint aki fejest ugrik a mély vízbe. Először csak fejeket látott maga előtt, aztán kirajzolódtak az arcok. Csupa fiatal fiú és leány. Várakozón néztek az ismeretlenre. Előtte* a kedvencük szerepelt, aki azért nem tudott ismételni, mert sietnie kellett egy másik előadásra. Elénekelte az első számot Ez is humoros volt, néha belekuncogtak és ez felbátorította. Fintorgott, grimaszokat vágott. A széksorokban ülők biztatóan nevettek. Groteszk mozdulatokat tett, körüljárta a mikrofont. Ez új volt, érdeklődéssel nézték. A második számnál már kitört a füttykoncert. — Vissza, vissza — kiabálták a hajlongó énekesnek. A zongorista csodálkozva nézett a gitárosra. Erre nem számítottak. Félve ültek le kísérni a táncdalénekest. Nem szerették, ha szemük láttára ég le valaki. A kopaszodó férfi boldogan állt újból a mikrofon elé. Most következett az új szám, amitol eddig félt, de most biztos volt benne, hogy siker lesz. Megérezte o hangulatból. T omboló tapsvihar. Hogyan született, miért született, nehéz megmagyarázni. A közönségnek is megvan a maga pszichológiája. Amellett az énekesnek jó hangja volt. Tudott vele bánni. Bevált fogásai voltak rá. A harmadszori ismétlés után verejtékezve szaladt ki a színpadról. Egy pillanatra látta Ottó csodálkozó tekintetét, de nem törődött vele. A közönség még tapsolt és kiabált. De ö már nem ment ki többé. Babonás volt, félt, hogy elrontja az egészet. Maradjon meg ez így, ilyen töretlenül. — Gratulálok... — szaladt oda valaki s ő elégedett mosollyal nyújtotta a kezét. f éhányan körülvették, veregették a vállát, aztán otthagyták. Megtörülközött, tiszta inget vett. Aktatáskájába gondosan belepakolta a másikat, átvette a honoráriumot, aláírta az ívet. Észrevétlenül, de diadalmasan indult az autóbusz- megállóhoz. Bende Ibolya más is csalódott, más lány iá vélte hiábavalónak az életét, azután szép lassan a nagy Ö helyét elfoglalta a következő nagy ö, és boldogan élt tovább. Igenáim, de csalódás és csalódás között igen nagy a különbség. Ennek a lánynak az életében ez volt az első szerelmi élmény, s ez olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy a szakítás végzetessé vált. Egyes esetektől eltekintve, egy fiúnak és egy lánynak hány csalódást kell megérnie, hányszor hiszi, hogy ez Ö, míg végül valóban megtalálja az Igazit? Mit tegyünk tehát? Legyünk bizalommal gyermekeink iránt. Ne tartsuk erőszakkal vissza őket természetes törekvéseiktől, inkább segítsünk nekik, irányítsuk őket S hogy a fiataloknak menynyire szükségük van az ilyen élményekre, azt kifejezte a tv vasárnap esti „Peng a gitár” műsora is. A film igen kedvesen, ízléses összeállításban, jó zenével ízelítőt adott a teenage- rek érzelemvilágáról, s érdeklődési körükről is. S mikor érdekelje az embereket a szerelem, a szerelemről szóló zene, ha nem fiatal korban? S tudhatjuk, hiszen sok jel és bizonyíték mutat ebbe az irányba, ifjúságunk megállja a helyét a munkában, a tanulásban — az életben. A szerelem, a szórakozás az élet egyik oldala, ettől tehát eltiltani, ezt megakadályozni nem lehet. Sőt, inkább elő kell segíteni, hogy a megfelelő korban, a megfelelő módon találkozzanak vele. Például ízléses, szórakoztató és mértéktartó filmekkel, fenével, ahogy a tv adott erre példát szombat-vasárnap. Hermann István Újabb ötszáz Trabant A magyar külkereskedelmi és iparvállalatok szakemberei számos export-import üzletkötéssel érkeznek haza a vasárnap zárult lipcsei őszi vásárról. A MOGÜRT-nek sikerült beszereznie újabb 500 Trabantot, s így 9300 fölé emelkedik az NDK-ból ez évben hazánkba érkező személygépkocsik száma. )
