Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-09 / 213. szám

fzMírSap 1961. SZEPTEMBER 9., SZOMBAT Fél liter tej — és ami mögötte van az olvasó elé. Bárhol lejátszódha- a szereplők nevét elhallgatjuk, es Igaz történet kerül itt tott volna, ugyanígy, ezért a színhelyet sem jelöljük meg. A történetet kommentáló véleményeket Nagykörösön gyűj­töttük. A történet Pár hete, kora reggel, egy gépkocsivezető állított be a termelőszövetkezet állatte­nyésztési központjának tejhá­zába. — Győrből jöttem — mond­ta. — Egész éjszaka vezettem, fáradt és éhes vagyok. Nem adnának egy kis tejet? A fejőnők egymásra néztek és lopva a fiatal szeparáló­lányra. De az, se szó, se be­széd, elhagyta a helyiséget. A sofőr tanácstalanul téblá- bolt, majd keserűen kifakadt: — Sajnálják tőlem azt a kortynyi tejet? Hisz annyi te­li kanna van itt!... Az egyik fejőnő ekkor tele­mert egy jó félliteres bögrét, és átnyújtotta a férfinak, majd együttérzőn kísérte az ajtóig, elhárítva az örvendező hálál- kodást. De álig csukódott be az aj­tó a gépkocsivezető mögött, visszatért a szeparálólány, és rátámadt a fejőnőre, mi jogon adott a tejből, mikor kizárólag csak ő döntheti el, kinek ad­ható, kinek nem? — De hisz te úgysem adtál volna, ismerünk! — Nem is! Hova jutnánk, ha mindenkit, aki ide betéved, jóllakatnánk? Nekem az a kö­telességem, hogy a tejjel el­számoljak, és nem az, hogy jótékonykodjak! — harsogta, majd kirohant a gépkocsiveze­tő után. Az éppen emelte szájához a bögrét. A szeparálólány rá­kiabált, fenyegetőzött, kérte tőle vissza a tejet. A férfi megrökönyödve nézett rá, az­tán dühödten a földre loccsan­totta az italt. — Hát sem becsületet, sem emberséget nem ismer maga? — fordult egy pillanatra vissza megvetően a kapuból... A vélemények BALÁZS /ANOS, A PETŐFI TSZ DINNYEKERTESZE: — Én, kérem, ha ott menne el valaki a dinnyeföld mel­lett, és azt mondaná, szomjas, megéhezett, megkínálnám dinnyével. Természetesen azonnyomban be kellene fala­toznia. Ügy gondolom, ezért a tagság se róna meg és a ve­zetőség se mosná meg a fejem. Eladni, persze nem adnék el a vándornak. Ezt csak azért bo­csátottam előre, hogy kimond­hassam: én a tejből is juttat­tam volna a győri sofőrnek. A magyar becsület, az emberi jóérzés diktálta volna, hogy juttassak. Emlékszem, milyen jólesett nekem is 1945-ben, amikor jószágokért mentem a Dunántúlra, hogy kaptam ke­nyeret. Nem pénzért, csak jó szívből adtak. Még olyan hely is akadt, ahol ebéddel vendé­geltek meg és szállást is fel­ajánlottak. Ilyen a magyar vendégszeretet. Igen, én azt mondom, a fejőnő járt el he­lyesen. Biztosan zárva volt még a tejbolt, szeszes italt a gépkocsivezető nem ihatott, a tejtől várta a felüdülést. Én elhittem volna neki, hogy nem ravaszkodik. De azért ilyet nem csinálnék sorozatosan. FARAGÓ TERÉZ, KONY­HAKERTÉSZ BRIGÁDVEZE- TÖ A PETŐFI TSZ-BEN: — Ezen el lehet töprenge­ni, hogy mitévő lennék ilyen esetben? Társadalmi tulajdon­ról van szó, és azt nekem kö­telességem védeni. Esetleg el­ajándékozhatnék így akár öt- százszor fél liter tejet is na­ponta, és az már 250 liter, tíz kiváló tehén egynapi tejter­melése. Tíz tehenet fenntarta­ni, ápolni, fejni, ez tetemes összeg! És ezt mi csak úgy jó­szívűségből eltékozoljuk? Nincs jogomban ajándékba bocsátani a közvagyont. A fe­jőnő nem rendelkezhet felette. A szeparálólány csak abban hibázott, hogy visszakövetelte. Akkor én már félreállok, nem veszem vissza a tejet, nem alázom meg a sofőrt. Sőt, ha látom, hogy valóban nagyon elfáradt, kiéhezett, eltikkadt, ha nagyon áhítozik a tejre, egy pillanatnyi habozás után én is adtam volna neki, és nem éreztem volna lelkifur­dalást. Emberi kötelesség jót tenni azzal, alti rászorul. Ügy gondolom, az én felfogásom helyes. Ha mást kellene elfo­gadnom, azt csak rámerősza­kolnák. Mindenesetre valóban (ó lenne megtudni, hogy mi ebben a kérdésben a hivatalos álláspont? BÁRÁNY LAJOS, A PETŐ­FI TSZ ELNÖKE: — Fáradt, szomjas emberen mindenki szívesen segít. Vi­taihatatlan, hogy segíteni kell. Ha ott lettem volna, én is azt mondtam volna, adjanak. Mel­lesleg ezt a mennyiséget el is lehet számolni. A bökkenő esak az, vajon valóban olyan tmberrel állunk-e szemben, »ki tényleg fáradt, rászorult? Ha ezt meg tudják ítélni, minden további nélkül adni kell. Bárki, aki a tsz-szel kap­csolatban áll, és valami cse­kélységet kér, fél liter tejet, vagy egy szem almát, nem ta­gadható meg tőle. Az ilyen kérést teljesíteni természetes, emberi cselekvés. Nem társa­dalmi tulajdon elleni vétek, inkább valami vendéglátásféle. Nincs szükség a társadalmi tulajdon ilyen merev, félreér­tetten túlzott védelmére. Sze­rintem a szeparálólány rossz- indulatát takargatta, amikor a tsz-vagyon őrzésével ma­gyarázta álláspontját. Más kérdés, ha idegen lép a tsz tel rületére, és engedély nélkül dézsmálja a tsz-vagyont. Ak­kor akár 2 forintnyi károko­zásért is el kell ítélni. Ez már bűncselekmény. DR. HANNY VILMOS, A VÁROSI TANÁCS MEZŐ­GAZDASÁGI OSZTÁLYÁ­NAK JOGÜGYI ELŐADÓ­JA: — Szerintem a sofőr volt a leghibdsabb, amiért kiloccsan­totta a tejet, hiszen láthatta, hogy két kötelességérzet csap össze: a szeparál ólány a jog­szabálynak, a fejőnő az erköl­csi normának tesz eleget. Vagy adta volna vissza a te­jet, vagy itta volna meg. De a földre lódítani?!... Ettől füg­getlenül, az adott helyzetben, emberség szempontjából, an­nak volt igaza, aid a fáradt gépkocsivezetőnek a tejet odaadta. A fejőnőben meg­nyilvánuló emberségérzet mindenképpen rokonszenvet kelt. Ügy tettem volna én is, és biztosra veszem, rajtam kí­vül sokan mások is, mint ő. Vannak esetek, amikor az írat­lan erkölcsi szabályok áttörik a jogszabályt és néha át is kell törniük. De azért azt sem lehet állítani, hogy a szeparál lólánynak nem volt igaza. Bár minden tsz-tag úgy őrizné a közös vagyont, mint az a lány. Biztos, hogy az adakozásból nem csinálnak rendszert ott, ahol a felelős vezető ennyire vigyáz a közös vagyonra. A két szembenálló fél egyikét sem lehet elítélni. Mind a ket­ten jót akartak. Sok olyan dolgozó kellene a termelőszö­vetkezetekbe, mint ez a ket­tő, mert az, hogy a közös va­gyon egy kis töredéke körül ekkora vitát csapnak, azt bi­zonyítja, hogy sajátjuknak te­kintik azt, ami mindannyiuké. Az ember csak a saját prob­lémáit tudja ennyire kiélezni. Polgár István J san Évadnyitó a Déryné színházban Évadnyitó társulati ülést tartottak pénteken a Kulich Gyula téri székházban az Ál­lami Déryné Színház művé­szei, műszaki dolgozói. Szalai Vilmos igazgató az elmúlt évadról elmondotta, hogy a színház több mint kétezer elő­adását mintegy 630 000 néző tekintette meg, s falujáró autóbuszaik az ország több mint 440 helységét keresték fel. Nagy sikerrel szerepeltek a jugoszláviai vajdaságban, felléptek Csehszlovákiában, s bemutatót tartottak Bécsben. Állandó játszóhelyként kap­csolták be vidéki kőrútjaikba Heves és Borsod megye fal- vait. Még az idén több bemutatót tartanak, ezek szerepeit kiosz­tották, s rövidesen megkez­dődnek a próbák is. „Tanévnyitó“ az Állatkertben ' I Megkezdték az elektromos kéziszárítók gyártását A Labor Műszeripari Művek megkezdte az elektromos kéz­szárítók gyártását. A villamos fűtőtesttel és a miniatűr ven­tillátorral felszerelt készülék kisebb és mégis ugyanolyan hatású mint a külföldiek. Minden bekapcsolás után egy percig működik — a kéz kö­rülbelül ennyi idő alatt szá­rad meg — utána automatiku- kikapcsol. Nem megfelelő a gyümölcsök szín- és cukorképződése A szárazság miatt lkárbaveszett a sok napfény Megnyílt a budapesti álta­lános és középiskolák legjobb biológusai részvételével az ifjú állatbarátok klubja az Állatkertben. A foglalkozáso­kon filmvetítések, különböző gazdaságok látogatása és még sok színes érdekes prograr. szerepel egész éven át. A „tan­évet” dr. Anghy Csaba pro fesszor, az Állatkert igazga­tója nyitotta meg. Kétszintes családi házak — Divat a nádtető Új nyaralónegyedek és vikendtelepek a Balaton partján Az évszázad egyik legmele­gebb júliusát az átlagosnál ugyancsak napfényesebb au­gusztus követte a Duna—Tisza közén. Az elmúlt hónap 42 órányi „fénytöbblétét” azon­ban a szárazság miatt nem hasznosíthatták, sem a kerté­szeti növények, sem a gyü­mölcsfák. A perzselő meleg korai érést idézett elő, sok he­lyütt pedig kifejezetten leéget­te a kertészti növények lomb­jait. A gyümölcsök szín- és cukorképződése sem megfele­lő. Az eddigi próbaszüretek tanúsága szerint a szőlők is alaposan megsínylették a csa­padékhiányt: a mustok rend­kívül alacsony cukorfokúak. Az átlagosnál több napfényt csak azokon a helyeken hasz­nosította jól a növényzet, ahol mesterségesen enyhítették a csapadékhiányt. Az utóbbi években a Bala- ton-partnak mind a 42 telepü­lésén szembetűnően megnöve­kedett az építési kedv. A ha­tóságok évenként legalább 1000 építési engedélyt adnak ki a telektulajdonosoknak. A nagyobb üdülőtelepeken és a hozzájuk csatlakozó anyaköz­ségekben mind népszerűbbek a kétszintes családi házak. Ba- latonfüreden viszont inkább az emeletes társasházak száma gyarapodik. Ugyanitt nemré­giben hozzáfogtak az OTP­fa vált be a munkámba pénzbeni megváltása Mint ismeretes, az új gazda­sági mechanizmus bevezetésé­vel az üzemi munka- és védő­ruhák elosztásának eddigi .................................... r >* Árulás, asszony a neved 7 em, semmiképpen sem szabad rosszat Is mondani egy Trabantra. Olyan ez, mint az igavonók között a szamár: szürke, egysze­rű, igénytelen, nem szép, de szamár, akarom mondani gépkocsi. Természetesen néha a sza­már is csökönyös kedvében lehet, ilyenkor a nagyfülűt noszogatják, répát tartanak az orra elé. A Trabantot szerelik, esetleg tolják. Sza­marat gyerekkoromban, Trabantot nem is olyan régen toltam. — Akkor megyünk? — Igen, indulhatunk... Es a nő, az asszony, a hűség és a kitartás két lábon járó szimbóluma, úgy ül be mellém, mintha Mercedes lenne kocsim és olyan ha­nyagul gyújt rá, mint aki iggzán megszokta az „állj elő Trabant” világát. Kocsitulajdonosné. Büszke az autóra, a férjére, aki szemre leg­alább is magabiztosan bánik a száguldani ugyan nem, de sietősen szaporázni képes gé­pezettel. Dúdolok, fütyürészek, fél kézzel fo­gom a kormányt — a másik azért készenlét­ben — hadd lássa, milyen igazi férfi mellett ül, akinek semmi, abszolúte semmi egy ilyen, vagy akár egy másmilyen kocsi feletti uralom megszerzése. jy akasként ülök a volán mögött, s kíváncsi büszke jérceként forgatja nejem a nya­kát, akaratlanul is lenéző pillantásokat vetve a gyalogosokra. A motor hirtelen leáll. — Történt valami? — kérdi őnagysága szenvtelen hangon, s amíg én a motorházban babrálok, mélyen előrehajolva, nehogy meg­lássa teljesen hozzá nem értő arcom tanács­talanságát, sétálni kezd le, s fel.., — Nincs benzin? , — Nagyon kérlek, ne kérdezz ilyen hülye­ségeket — mordulok rá, mert utálom, ha ilyen primitívnek néznek. Ennyire azért értek a ko­csihoz __ — V an ... Akkor jó — sétál tovább, amíg én gyertyát cserélek, csavarokat piszkálok, El motort tapogatok, amely az istennek sem in­dul. — Komolyabb a baj... Itt fel kell tolnom ezen a pár méteren a kocsit, aztán amott le­gurulunk egészen a közeli szervizig — mon­dom és nekidülök partnak fel, a Trabantnak. Elettársam, aki minden rossz vállalását vál­lalta annak idején az anyakönyvvezetö előtt, mellettem baktat, s anyai szívvel időnként zsebkendőt ránt, s letörli már nem is izzadó, hanem cseppfolyós homlokomat. — Nehéz? — kérdi részvétellel. Nem tudom megölni, mert akkor el kell engednem az autói, az gurulna vissza, kezdhetném elölről. — Nem. Gyerekjáték —, hörgőm. i bben a pillanatban nyugati rendszámú Mercedes áll meg nem messze, kipattan belőle egy no\ kezében filmfelvevőgép és har­sány derűvel fényképez: minket. Azaz, hogy csak engem. Feleségem, sehol. Hol van? Ott sétál, dúdolva, cigarettázva az út másik olda­lán, mint akinek semmi köze ahhoz a hörgő pacákhoz, ott a Trabant mellett, s még annál is kevesebb köze ahhoz a micsodához, amit a fene se tudja, miért tol az az őrült pali az or­szágút másik oldalán. Sőt, megáll és úgy áll és úgy néz, mint valami csodálkozó idegen ér­deklődő. „Jé, ott egy ember, egy kocsival... Ki lehet az, s miért tolja azt az izét...” — ez van az arcára írva. Istenem, csak egy pillanatra elen­gedhetném az autót, lenne mit filmeznie an­nak a festett nyugati bestiának, aki már hup­pan is vissza a férfi mellé és már nagyokat nevetve suhannak tovább. Megállók, káprázik a szemem, lihegek és eb­ben a percben, az ájulás előtti pillanatban eszembe jut: nem vettem üzemanyagot, csak akartam. Benyúlok a kocsiba, tartalékra állí­tom az üzemanyagcsapot, a motor felberreg, a feleségem már mellettem ül, s az őszinte rész­vét hangján megjegyzi: — Kis csacsi. Nagyon fáradt vagy? Mond­tam, hogy nincs benzin ... De hát nem akar­talak idegesíteni azzal, hogy én jobban értek a dolgokhoz... Azért is mentem el — törli az arcom, és közben a szememet is, hogy majd­nem belerohanok az útszéli árokba. ■ egöljem? Az árulás asszonyát? Othellónak volt Trabantja? Gyurkó Géza j központi előírásai megszűn­nek. A vállalatok maguk dön­tik el, hogy mely munkakör­ben dolgozóknak adnak majd munkaruhát. Sokhelyütt gon­dolkodtak azon is, hogy a jö­vőben esetleg egyáltalán nem osztanak munlcaruhát, hanem azt pénzben megváltják, s így a dolgozó tetszése szerint vá­sárol magának ruhát. Kísérlet­képpen két vállalatnál, a Du­nai Vasműben és a Vörös Csil­lag Traktorgyárban az idén bevezették a pénzbeni meg­váltás módszerét. Ez azonban, a legújabb elemzések szerint nem vált be. A. dolgozók a pénzt többnyire másra költöt­ték, s ezért utcai ruháikat kénytelenek munkaidőben is hordani. Sokan kérik, hogy az új mechanizmus bevezetése után is természetben kapjanak munka- és védőruhákat. M sorházak építéséhez is. Fo­nyód, Balatonszéplak, Zánka és Ábrahámhegy közelében új víkendnegyedek alakulnak ki. Az új épületek és telepü­lések, mivel már az építési engedély kiadásánál messze­menően figyelembe veszik a vidék hagyományait, esztéti­kailag nem rontják a vidék arculatát. A legtöbbjük sze­rencsésen egyesíti magában a modernséget és a hagyomá­nyokat. A Balaton északi partján például — különösen a szőlővidékeken — még ma is sok modern villa építtetője ragaszkodik a nádtetőhöz. „Aranyszőlő“ A hagyományok ápolására és a mezőgazdaság fejleszté­sében elért eredmények elis­merésére „Aranyszőlő” ván­dordíját alapított Gyöngyös város tanácsa. A díjat — a 14 karátos arannyal futtatott tömör fémből készült szőlő­fürtöt — első alkalommal ez év szeptember 24-én ítélik oda, illetve adják át. Restaurálják a szabadkigyósi kastélyt Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség irányításával nagy­szabású helyreállítási munka kezdődött Szabadkígyóson, a Wenckheim-grófok egykori kastélyában, amely Ybl Miklós tervei alapján, reneszánsz stí­lusban épült. Importból: Bútor - ház - autó Az üzletekben a vásárlók egyre gyakrabban találkoznak külföldi gyártmányokkal. A közhasználati, fogyasztási cik­kek behozatala évről-évre nö­vekszik. Erre az évre 10 mil­liárd fornit körüli behozatalt terveztek, ezt azonban tetemes mennyiséggel túlszárnyalják. Sokféle ruházati cikkel, lakbe­rendezési tárggyal, bútorral, háztartási gépekkel és felsze­reléssel gyarapítják az árúvá­lasztékot. A bútorbehozatal fokozására jellemző, hogy a tavalyinál mintegy 230 száza­lékkal több külföldi árut ta­lálhatnak a vásárlók az üzle­tekben. A kül- és belkereskedelem nagy gondot fordít az építő­anyag ellátás javítására. Az importlistán szerepel többek között cement, tégla, cserép, tetőfedőpala, csempe, ajtó, ab­lak, fenyőfűrészáru. Terven felül szerzett be a külkereske­delem 157 000 tonna cementet. 70 millió téglát, 15 000 köbmé­ter fenyőfűrészárut és 20 000 köbméter fenyőgömbfát. Ezek­nek az építőanyagoknak a nagy többségét a Szovjetunió szállítja. Az előző évekét jóval meg­haladó mennyiségben importál a külkereskedelem személy­autót is. Az eredetileg terve­zett, 13 000 helyett 20 ezernél több személygépkocsi érkezett, illetve érkezik az idén. Ennek többségét a baráti országok szállítják, de bővítik a vá­lasztékot a Renault, Volkswa­gen és Fiat típusok is.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents