Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-06 / 210. szám
„Legyenek civilizáltabbá a falvak s bennük az emberek“ Értekezletet tartott a járási Vöröskereszt A járási Vöröskereszt értekezletének napirendjén az ifjúsági vöröskeresztes aktívák múlt évi munkája, az idei és az 1968-as évben elvégzendő feladatok megbeszélése szerepelt. Gajdos Józsefné bevezető szavai után Felczán Józsefné, a járási Vöröskereszt elnökségének ifjúsági felelőse értékelte a munkát. Az ifjúság mind nagyobb számban kapcsolódik be a nemes célú, áldozatkész szervezet tevékenységébe. A múlt évben 28, ebben az évben 35 ifjúsági vöröskeresztes csoport van a járásban. Összesen 1700-an segítik a Vöröskeresztben dolgozó felnőttek munkáját. Nyolcszáz- huszonkilencen végezték el az ifjúsági vöröskeresztes tanfolyamokat. A tanfolyamok népszerűsége is emelkedett, a házi betegápoló, a csecsemőgondozó tanfolyamot 310-en végezték eL Nemcsak lányok, de szép számban fiúk is. A témák kiválasztásánál szem .előtt tartották az élet támasztotta követelményeket, a gyakorlatot. Nem minden községben, faluban van még házi betegápoló. Legtöbb családban mindkét szülő dolgozik. Nagy segítséget jelent ott, ha a kistestvér vagy a beteg nagymama gondozása miatt nem kell szabadságot kivennie az édesanyának, mert a nagyobb gyerek el tudja látni a beteget. A tanfolyamok eredményességéért köszönet illeti a lelkes védőnőket, akik nemcsak felkérésre, de néhány községben önként jelentkeztek a tanfolyamok levezetésére. A 31 egészségügyi tanfolyamon 3841-en vettek részt, de kár lenne elhallgatni, hogy az egészségügyi felvilágosítás terén még van tennivaló. Mert jönnek még pálinkába áztatott kenyérrel iskolába a gyerekek, s az alkoholizmus égető probléma. Ha ezekről nem beszélünk, ha ellene semmit nem teszünk, akkor nem szűnik meg. Jól sikerültek az elsősegélynyújtó versenyek. A 25 csoportból 11 nevezett be a járási versenyre. Huszonegy egészségügyi vetélkedőt tartottak, 593-an vettek ezeken részt. Szép számú nézőközönség izgulta végig a kicsik vetélkedését, s közben tanultak a felnőttek is. A tiszta iskola mozgalom részvevői közül 15 iskola érte el a megtisztelő címet, a tavalyinál 96-tal több, összesen 175 osztály a tiszta osztály címet. A kis önkéntes közlekedési „rendőrök”, a közlekedési őrsök tagjai is minden dicséretet megérdemelnek. A beszámoló után Glatter Ilona, a megyei Vöröskereszt elnökségének ifjúsági felelőse, a járási Vöröskereszt munkáját értékelve megállapította, hogy a monori Vöröskereszt a megye legjobb szervezetei közé tartozik. A Vöröskereszt előtt álló feladatokról szólva elmondta, hogy ebben az évben többet kell tenni, közelebb kell kerülni a gyakorlati élethez. Az egyik legfontosabb munka az egészségügyi felvilágosítás. A serdülőkor problémáival foglalkozni ifjúságvédelmi feladat, az egészségügyi előadások célja felhívni a figyelmet, például az alkoholizmus okozta sokféle veszélyre, vagy a tisztaság fontosságára. Azt kell elérni, hogy az egészségügyi munka nyomán civilizáltabbak legyenek a városok, falvak, s bennük az emberek. <d) IX. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM 1967. SZEPTEMBER 6., SZERDA A MÁG jelenti: Tíz nap múlva szüret a Szárazhegyen — Gépesítették a silózást — Csak jól termő búzát vetnek Bognár Gyulával, az állami gazdaság főmezőgazdászával beszélgettünk a gazdaságban folyó időszerű mezőgazdasági munkákról, s a következőket tudtuk meg tőle: Az aratást a tervezett határidő előtt fejezték be. A terméseredmény a vártnak megfelelően alakult. Kimagasló teljesítményről is számot adhatnak. Ilyen volt például a holdankénti tíz mázsán felüli rozstermés, és a 22 mázsás holdankénti búzatermés. Újdonságnak számít a gazdaságban, hogy az alomszalma több mint 70 százalékát bebálázták és így rakták kazalba. Ezt azért tették, hogy az őszi esős-sáros és a téli havas-csúszós úton könnyebb legyen a behordása, és minél kevesebb legyen a veszteség belőle. Az aratás és a szalmalehúzás után azonnal megkezdték a tarló szántását, valamint a szerves és a műtrágya kihordását. Az aratás óta már több mint 1200 holdon szórták ki a műtrágyát. Szervestrágyát tettek 350 holdra és úgy számít- jáK, hogy még az őszi idényben további 600 holdat szervestrágyáznak. Jó ütemben halad az egyik legnehezebb őszi munka, a silózás. Minden üzemegység készít silót. A csévharaszti 120 vagonnal készített télire. A gombai üzemegységben eddig 80 vagon silót készítettek, a pándiban 70, a szárazhegyiben 40 vagonnal. A silózást teljesen gépesítették, emberi kéz csak a gépek kezelésénél szükséges. Folyik a lucernamag csép- lése a gazdaságban. Terven felül — mivel a népgazdaságnak nagy szüksége van rá — 220 holdon végeztek magfogást. A kezdeti cséplési eredmények biztatóak. Holdanként átlagosan 100—150 kiló magot sikerült csépelniük. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a lucernamagnak ötezer forint mázsája. Ha holdanként csak egy mázsa magot sikerül fogni, akkor is 110 ezer forint többletbevételt jelent ez a gazdaságnak. A fentiekkel egy időben történik az őszi vetések előkészítése. Bár az időjárás nem kedvező, a gazdaságban úgy gondolják, ha szárazba kerül a mag, mégis jó, mert ha megjön az eső, akkor kedvez a már földben levő magnak. S arra is számítanak, hogy ha egyszer megjön az eső, ki tudja mennyi esik és mennyi ideig. Eddig 700 holdon készítettek vetőágyat a gazdaságban. Megkezdődött az őszi takarmánykeverékek vetése, kilenc holdon már a földbe van. A rozs vetését ezen a h kezük, 470 hold rozsot és 510 íold búzát vetnek kenyérgabonának a gazdaságban. Említésre méltó, hogy csak nagyhozamú búzafajtát vetnek. Az 510 holdnak 60 százaléka bezosztája, 40 százaléka /értődi. A vetőmag a gazdaságban biztosítva van, most folyik a csávázás. A csávázást a gazdaság saját erőből oldja meg. Végül, de nem utolsósorban szólni kell a közelgő szüretről. A gazdaságban szeptember 15-e körül kezdődik a szüret a szárazhegyi üzemegységben. Közepes termésre számítanak. A szürethez szükséges kádakat, hordókat, darálókat, préseket és egyéb kellékeket már mind előkészítették. M. J. Tíz napig szünetel az árusítás az üllői vas- és műszaki boltban Az üllői vas- és műszakiboltban ismét leltároznak, mert a boltvezető személyében változás történt. Pár hónappal ezelőtt azért leltároztak, mert a boltot átalakították, s most újból szünetel az árusítás tíz napig. A boltot itthagyja régi vezetője, Béky László, aki tizenhat évig vezette, a vevők és az fonsz megelégedésére. Az évek azonban nem állnak meg... Drámai küzdelem és döntetlen a rangadón Péceli MÁV—Vecsési VÍZÉP 0:0 Borúlátóan készülődtek a nagy találkozóra az éllovas játékosai. Molnár, Varga és Sárost eltiltás, Tóth és' Néma sérülés, Kalász pedig külföldi útja miatt hiányzott az együttesből. A péceli vezetők és játékosok nem is titkolták: a vecsési veretlenségi sorozatot meg akarják szakítani. Mintegy ezer néző — köztük 400 vecsési szurkoló — előtt, Sándor játékvezető sípjelére a következő összeállításban kezdett a vecsési együttes: Bogár, Csernyi, Kalmár, Leimetter F„ Leimetter J., Siszler, Szűcs, Cserháti, Makovecz, Krausz, Szokolyai. Óriási iramban kezdődött a találkozó. A harmadik percben Krausz 20 méteres lövését szépen védte a hazaiak kapusa. Negyedórán keresztül erősen rohamoztak a hazaiak. Moldván 12 méteres nagy lövését Bogár nagy bravúrral hárította. A 14. percben Moldván nagy helyzetet hagyott ki. Teljesen egyedül kitört és mintegy 10 méterről mellé lőtt. Bene fejesét hárította Bogár jó érzékkel. A félidő második felében feljött a vecsési együttes és pontos, tervszerű játékkal, jóval többet birtokolta a labdát, mint ellenfele. Cserháti szabadrúgása szállt kapu fölé. A 32. percben Krausz nagyszerűen ugratta ki Szokolyait, aki nagy helyzetben hosszan szöktette magát. A 42. percben az előretörő Csóka hatalmas lövése zúgott el a vecsési kapu felett. Még ugyanebben a percben Moldván egy összecsapásnál megsérült, és csak szünet után tért vissza a pályára. A II. félidő első 25 perce óriási vecsési fölényt hozott. Bogár kivételével valameny- nyi játékos a péceli térfélen tartózkodott. Szemre tetszetősen, szépen támadtak a ve- csésiek, csatársorukból azonban hiányzott az átütő erő. Makovecz 25 méteres lövését védte a hazaiak kapusa, majd a kitörő Szűcsöt vágták fel gólhelyzetben a kaputól 17 méterre. A szabadrúgást Cserháti mellé lőtte. A 63. percben egy hosszan előrevágott labdával Szokolyai kitört, de a ki vetődő kapus a 16-os sarkánál elhúzta a lábát. A kétségbeesetten védekező hazaiaknak sikerült megőrizniük kapujukat a góltól. Az utolsó negyedóra ismét a hazaiaké volt. Moldván nagy helyzetben kapu mellé fejelt, majd a kitörő Bene lőtt kapu fölé. Nagy izgalmakban teltek az utolsó percek, de az eredmény nem változott. Vérbeli rangadót láthatott a nagyszámú közönség. Végig hatalmas iramú, de elég alacsony színvonalú, több, kemény összecsapással tarkított izgalmas küzdelmet. A vendégek mezőnyben szebben játszottak, de a hazaiak támadásai több gólveszélyt jelentettek. A látottak alapján igazságos döntetlen született. A vecsési együttesben: Bogár kitűnően védett. A védelem legjobja a kitünően helyezkedő, nagy nyugalommal játszó Kalmár volt. Csernyi és Leimetter F. is jól játszott. Leimetter J. kitűnően fejelt, sok támadást akasztott meg. Siszler szünet után jól játszott. A csatársorban az ismét kitűnő napot kifogó Makovecz játszott a legjobban. Nagy munkát végzett a mezőnyben Krausz, látványosan cselezett, jól indított. Szűcs és Szokolyai váltakozó sikerű harcot folytatott védőjével. Cserhátinak csak felvillanásai voltak. Sándor játékvezető egy-két kisebb hibától eltekintve jól vezette a játékvezetői szempontból nehéz találkozót. Szalontai Attila Kézilabda : Vecsés—Gödöllői ITSK 19 ; 12 (11; 6) Vecsés, vezette: Öcsai. Alacsony színvonalú találkozón az éllovas vecsésiek ezúttal meglehetősen mérsékelt játékkal nyertek. A kapu előtti nagyobb tapasztaltság és Helfenbein gólképessége döntött. A vendégek végig lelkesen küzdöttek, de a kapu előtt nem volt szerencséjük. Góldobók: Helfenbein (7), Drabek (3), Boda (2), Tolnai (2), Horváth (2), Szíj jártó (2), Raszl. Jó: Helfenbein (a mezőny legjobbja), Boda, Szijjár- tó, Drabek. (szatti) MAI VI f SOR Maglód: A légió (széles). Monor: A tolvaj (széles). Tápiósüly: Harlekin és szerelmese. Vecsés: Mid néni két élete (széles). Tempora mutantur... Cigarettázhatnak a diákok a gimnáziumban Több, mint 500 diák és meghívott szülő hallgatta nagy figyelemmel a gimnáziumban Tóth Erzsébet igazgatóhelyettes évnyitó beszédét. Amikor a házirend egyes pontjainak a módosításáról volt szó, a szokottnál is feszültebben figyelt mindenki. — Iskolánkban a jövőben, ha a szülő az ellenőrzökönyv- ben erre engedélyt ad, meghatározott helyen cigarettázni lehet — mondotta az igazgató- helyettes. Egyben elmondotta azt is, hogy az ilyen kísérlet más iskolákban már régi keletű. A bejelentést követő csendben az egyik negyedikes diák hirtelen odaszólt félhangosan a társának: — Aztán, remélem, tart majd Margit néni a büfében Savariát is ... Élcelődésben nem volt hiány. Pedig a dolog komoly. Azt bizonyítja, hogy a gimnázium erősen reagál a diákoknak a korból eredő gondolkozására. S ez nem baj. Akkor, ott hirtelen, egy pillanatra Nyilas Misiék vaskalapos gimnáziumára gondoltam. Tessék elhinni, mégiscsak jobb a nyílt láng, mint a hazu- dozva bújlcálás ... (f> Vb-ülés lesz ma 14 órakor Káván, ahol a népművelési koordinációs munkatervet tárgyalják, és értékelik a községi könyvtár munkáját. Tápiósápon 15 órakor kezdődik a vb-ülés. Napirendjén a családi események társadalmi megünneplése szerepel. Tanulni már ran mibál. .. 168 szakma - J88 tankönyve A szakmunkásképzés tananyaga nem maradhat el az ipar technikai fejlődésétől. A Munkaügyi Minisztérium az idei oktatási évben ezért bocsát 56 féle új tankönyvet és módszertani segédkönyvet a tanulók rendelkezésére. Ezenkívül a régebbi tankönyvek elhasználódásának és az elsőéves tanulólétszám növekedésének megfelelően hatvannégyféle tankönyv utánnyomásáról gondoskodtak. Az újonnan szerkesztett és a régebbi szerkesztésű tanköny- segítik. vek együttes példányszáma több mint félmillió. A könyvek szétosztása megkezdődött. Az intézetek a korábban használt anyaggal együtt összesen 588 féle tan- és segédkönyvből mintegy 1 300 000 példányt adnak a tanulóknak és tanáraiknak az új oktatási évre. Ezenkívül az intézetekben tanított 168 szakma elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítását 190 féle szemléltető eszközzel és kereken 100 oktatófilmmel Két potyagól hiteles története Felvételünk az üllő—Monor találkozón, a második gól előtti pillanatot örökíti meg. A rosszul helyezkedő Rétfalvi csak beleütni tud a beívelt labdába, amely akadálytalanul gólba tart,.. A harmadik gól előtti pillanat: Rétfalvi, a monoriak kapuvédője „mellényül” a labdának, amelyet az üllői csatár remek fejessel a kapuba továbbít (Foto: Gál Károly) A papák segítenének benne: legyen játszótér a régi üllői pályán láttam — lehettek 12—13 évesek —, amint a pálya körül körbe futottak. Két kör után megálltak. Lihegtek. Megkérdeztem tőlük, hogy mi volt a célja a versenyfutásnak ... Egyszerre válaszoltak: — Fogyni akarunk ... Hagyjuk meg nekik a pályát, hadd játsszanak rajta továbbra is, közben erősödjenek, ügyeskedjenek. Ez a pálya játszótérnek megfelel. Csinosítással, fásítással, tereprendezéssel, játékokkal, mini-focipá- lyával gyermekparadicsommá válna. S az biztos, hogy a papák segítenének ebben. (em) Miután felavatták az új üllői sportpályát, most az érdekli főiképpen a Rákóczi telep lakóit, mi történik a régivel? A telep lakosságának ugyanis az az óhaja, hogy az elárvult sportpálya helyén gyermekjátszótér legyen. A pálya fekvésénél fogva e re a célra lenne a legalkalmasabb, mert a talaj mély. Házhelyek parcellázására csak méteres töltéssel lehetne hasznosítani. Viszont 0 telepen a játszótér nagyon hiányzik, a gyermeksereg pedig már eddig is itt tanyázott. A jövő futballistái — ma még mezítláb — ezen a pályán „képezik magukat”. A napokban négy kislányt