Pest Megyei Hírlap, 1967. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-05 / 209. szám

Meg j egyzések a Dunakanyar-íárlatlioz A NYITVATARTÁS. A vá­ros utcáin kétféle plakát hir­dette a tárlatot, az újságban cikk hívta fel rá a figyelmet, a teremben színvonalas kata­lógusfüzet várta a látogatókat. Minden eddigi kiállításnál na­gyobb volt tehát az előzetes propaganda: a vendégkönyv A tárlat megnyitója tanúsága szerint azonban a látogatottság nem állt arány­ban mindezzel. Erről sem a rendező szervek, sem maguk a kiállító művészek nem tehet­tek, de... De elgondolkoztató, hogy helyesen választották-e meg a reprezentatív tárlat nyitvatar­tási időpontját? Az eddigi ta­pasztalatok ugyanis azt bizo­nyították, hogy a kiállításokat nagy létszámmal látogatták a helyi iskolák növedéltei, aki­ket rajz- és művészettörté net tanáraik vezettek a képek és szobrok elé, ahol művészettör­téneti, stílusmagyarázó elő­adások keretében gyönyörköd­hettek a kiállított tárgyakban. Hiszen Vác: iskolaváros. A ta­nítás azonban csak szeptem­ber 1-én, gyakorlatilag szep­tember 4-én kezdődött s a ki­állítás 5-én már be is zárta kapuját. Nem lehetett volna a nyitvatartás időpontját leg­alább két héttel meghosszab­bítani? S a napi nyitvatartás sem a legszerencsésebb. A jövőben gondolni kellene arra, hogy városunkból sokan járna,k Pestre dolgozni, s ezek jelen­tős része csak este 6 óra körül érkezik haza. Nem lehetne ezentúl naponta 11-től 7-ig nyitva tartani a termet? A TEREM. Nagyon jó, hogy ha egyelőre ideiglenes jelleg­gel is, de legalább van a vá­rosnak kiállítási terme. Nem a legmegfelelőbb világítási meg­oldású, a falai is kopottak, a tárlat berendezése is szegé­nyes. De van s ennek örülnünk kell. Csakhogy: Vác művésze­tekért „hevülő” közönsége nem túl nagy számú, s figyel­me sem oly koncentrált, hogy emlékezetében tartsa, mikor s hol nyitja kapuját egy újabb tárlat. Amennyire helytelen volt az a gyakorlat, hogy éve­ken keresztül alig láthattunk képeket a városban, annyira zsúfoltnak tűnik az idei prog­ram: a művelődési ház állan­dó tárlatai mellett a kiállítási terem változatos rendezvé­nyei, sűrű egymásutánban; ta­lán nem á leghelyesebb módja a művészet szeretetére neve­lésnek ... A VÁLOGATÁS. A zsűri nehéz és felelősségteljes mun­káját bírálni nincs jogom, szándékom sem. A tárlat anyagából azonban nem derült ki, hogy mi volt a célja a ki­állítás rendezőségének. Be­nyomásunk szerint a Duna­kanyar művészeinek bemuta­tása, pillanatnyi formanyelvük megismertetése, alkotói felfo­gásuk regisztrálása. Csakhogy ehhez kevés is, sok is volt az anyag. Kevés egészében, sok részleteiben. Vagy még konk­rétabban fogalmazva: kevés a részvevők számát, sok az egyes művészek anyagát te­kintve.- * VÉGEZETÜL szeretnénk le­szögezni: ha a tárlatok sűrű egymásutánját a város befo­gadóképességéhez mérten túl­zásnak tartjuk is, örülünk, hogy művészeink alkotókedve töretlen. V. F. XI. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM 1967. SZEPTEMBER 5., KEDD Mit kell tudnia egy titkárnőnek? üzemeinkben, hivatalink­ban is egyre nagyobb követel­ményeket támasztanak azok­kal szemben, akik a vállala­toknál, intézményeknél titkár­női teendőket látnak el. Ezért a TIT helyi szervezete speciá­lis kollégiumot indít „Amit a művelt titkárnőnek tudnia kell” címmel. A hallgatók ügyviteli, üzemgazdasági, jogi ismereteket szereznek, általá­nos műveltségüket emelik, s megfelelő tárgyalókészséget szereznek. A felvételnél a je­lenleg is titkárnői, vagy más adminisztratív beosztásban levőket előnyben részesítik. Aki részt kíván venni e tan­folyamon, írásban közölje je­lentkezését a TIT váci szer­vezeténél (Pelczéder Tibor tit­kár címén): Vác, Lenin út 60. Az első menetben a vádak az élen mincfynközeiebbulunk^no- 150 forint mindenkinek, aki... vember 7 piros betűs ünnepé- •. , .. hez. Erre nemcsak a kalendá- rezsges az öreg falak kozott rium ------1--------------------­C igánybál a Gödörben A váci cigányzenészek szep­tember 9-én, szombaton a Vasutas Sportegyesület Gödör­féle klubhelyiségében este nyolc órától reggel öt óráig tartó, nagyszabású cigánybált rendeznek. A szünetben fel­lép Bajza József és Békési Er­zsébet a rádió két, népszerű magyamóta-énekese. szembetűnő karcsúsá­ga figyelmeztet, de a gyár­kapukon belül tapasztalható munkálkodás is. Nem titkolóznak A Váci Kötöttárugyárban tervszerűen és körültekin­tően szervezték a jubileumi versenyt. Jó a verseny nyil­vánossága is. Ha belépünk a Sallai utcai kapun, azonnal szembeötlik a nagy tábla. — Havonta értékeljük az elért eredményeket — tájé­koztat Papp Jánosné szb-tit- kár. — így az érdeklődést ál­landóan felszínen tudják tar­tani. A munka versenyt segí­ti az is, hogy o negyedéven­j kénti termelési tanácskozáso- ! kon a művezetők, csoportve- I zetők segítik a ranglista ösz- j szeállítását. — S a szocialista brigádok? I — Számukra a szakszerve­zet és a KISZ-szervezet kö­zösen Ki mit tud? vetélkedőt szervezett. Ezen legutóbb 23 brigádból annak egyharmada részt vett. Bár a körhurko- lóból csak egy jelent meg a viadalon, mégis övék lett a pálma. Hasznos, tartalmas Képzőművészek a város vezetőivel Magnó, televízió, bútor a tárgynyeremények között Á lottó augusztusi jutalom­sorsolásán a következő, Vácott forgalomba hozott 31. heti lot­tószelvényekre húztak ki tárgynyereményt: 323 428 (Ca- lypso-mognó); 2 595 494 (Tokaj televízió); 4 596 792 (kilencezer forintos utalvány); 6 554 508 (külföldi társasát); 6 556 520 (bútor és lakberendezés); 6 597 252 (karóra); 6 597 633 (Consul táskaírógép); 6 597 852 (Melódia rádió); 6 637 661 (kül­földi társasutazás); 7 760 026 (Melódia rádió); 7 798 632 (kar­óra); 7 802 113 (háztartási gé­pek), valamint a 7 803 677 (két­ezer forintos éléskamra-utal­vány). A nyertes szelvények szep­tember 19-ig adhatók le a Széchenyi utcai lottóirodában. volt a vetélkedő. Megrendez­zük a jövőben is. — Anyagi ösztönzés? — Az erkölcsi elismerésen kívül a termelő üzemrészek művezetői részére jutalmazási keretet adunk, amit helyben osztanak fel, ha teljesítették a vállalt feladatot. Minden munkacsoport kapott verseny­lapon, ennek segítségével fi­gyelemmel kísérhető a ver­seny állása. — Mi lesz az ünnepi juta­lom? — Az 50 éves évforduló tiszteletére üzemrészenként külön-külön a műszakok ré­szére versenyzászlót készí­tünk s azt a november hete- diki ünnepségen átadjuk. Az­nap megjutalmazzuk a győz­tes brigádokat is. Az egyéni versenyzőknek céljutalmat tűztünk ki, ami azt jelenti, hogy 150 forintot kap min­denki havonként, aki múlt év október havi órabérének szintjét megtartja, s legalább három különféle művelettel dolgozik. A lelkes ifjak öröm látni azt a példamu­tató együttműködést, amely a Váci Bélésszövőgyárban ta­pasztalható az üzemi párt- és KISZ-szervezetek között. Iga­zolja ezt a beszélgetés is, ame­lyet Nyerges Lajos párttit­kárral és Kovács Zoltán KISZ-titkárral folytattam a Rádi-úti munkahelyen. A párttitkár nem titkolja a hibát. A kezdetben nem telje­sítették önköltségcsökkentési tervüket s baj volt a hulla­dékcsökkentéssel. Mindezt az ipari agitációs csoport se­gítségével őszintén, feltárták a munkások előtt. Egy hónap alatt 869 kilóról 798 kilóra csökkent a hulladék. Elmondja a párttitkár, hogy az új gazdasági mechaniz­mus milyen pezsgést hozott máris az öreg falak közé! Gazdasági és politikai veze­tés egyaránt azon van, hogy az átmenet jól előkészített, s zökkenőmentes legyen. Kovács Zoltán KISZ-titkár fiatalságához illő lelkesedés­sel magyarázza, mennyire örültek a soproni testvérvál­lalat ifjúsági szervezete mun­kaverseny felhívásának, amely az ország valameny- nyi selyemipari vállalatának szólt. A kihívást elfogadták, s az első menetben a váciak kerültek az élre. Nevekkel ismerkedem. Za- char Ilona, Kollár Magdolna, Rábaközi Rozália — vala­mennyien megközelítik a 100 százalékot a minőségben, a mennyiségben pedig 106— 107 százalékot is elérnek. A VII. KISZ-kongresszus tiszteletére kezdeményezett munkaversenyt tovább foly­tatják, egészen az év utolsó napjáig. (H. DJ" CSÜTÖRTÖKÖN: az aranylábú fiúk Vácon játszanak A váci járási TST és a Lab­darúgó Szövetség meghívására csütörtökön hozzánk látogat­nak a Becsbe készülő öregfiúk. Délután négy órakor Gro- sics, Gellér, Buzánszky, Kár­páti, Sárosi, Bányai, Bozsik, Szojka, Budai, Hidegkúti, Szusza és a többiekből váloga­tott örökifjú csapat kezdi a játékot a Kosdi-úti pályán a váci járási válogatottal, illetve a váci és a járási öregfiúkkal. Az előmérkőzés 14.30-kor kez­dődik. A szünetben atlétikai ver­senyt bonyolítanak le. Francia-magyar klubest Vádirat az ÍRISZ ellen Tanczenekari hangszóró a háztetőről A járási ügyészség vádira­tot adott ki az ÍRISZ néven szereplő tánczenekar több tag­NORMA­TECHNOLÓGUST vasipari gyakorlattal KERESÜNK Fizetés kollektív szerint. Híradástechnikai Anyagok Gyára Ozemgazdasácv Osztály Vác, Zrínyi u. 17. T.: 58 ja ellen. Lafkó Tibor Damja­nich utcai lakos egy gitárzene­kart szervezett, amelyhez szükség volt hangosító beren­dezésre. Kezdetben a fegyve­res erők klubja kisegítette őket, amikor azonban a szer­ződésük lejárt, a hangosító al­katrészeket vissza kellett ad- niok. Dallos Tibor, a zenekar tech­nikai berendezésének kezelője a DCM-ben dolgozott, ahol több üzemrészben hangszóró közli a tudnivalókat. Dallos időnként egy-egy hang­szórót leszerelt s a portást kijátszva hat da­rabot kivitt a kapun. Más al­kalommal a zsákkészítő üzem­ben felszerelt, 27 ezer forint értékű ipari tv-kamera tartó­oszlopát vitte el. A vádirat szerint a zenekar tagjai leszerelték az egyik főté­ri ház tetejéről a tanács hangszóróját is. A KERAVILL-ban dolgozó társuk kisebb alkatrészeket hozott ki ellenszolgáltatás nél­kül a boltból a zenekari hang­erősítőhöz. Alsógödön is el­vittek egy oszlopra szerelt hangszórót. A vasúti kocsik­ban hat fogantyút csavaroztak le azért, hogy a hangfalra sze­reljék. Dallos és Lafkó a megyei börtönben várják a szeptem­berben kezdődő tárgyalást. Társaikkal együtt társadalmi tulajdont károsító lopás, illet­ve siklcasztás bűntettével vá­dolva állnak majd a büntető- tanács elé. a művelődési házban Az Express Ifjúsági és Uta­zási Iroda vendégeként öt na­pot töltött hazánkban a mar- seille-i Gabriel Fauré leánykó­rus. Már sok nemzetközi ver­senyen értek el jó helyezést. A 32 tagú énekkar egyik magyarországi napját a Duna­kanyarban töltötte. Megtekin­tették Visegrádot és Vácot. A Pokol-csárdában ebédeltek és a Kőltapu kisvendéglőben va­csoráztak. Este a klubest ke­retében szakmai tapasztalat­cserén vettek részt a Vox Humana énekkarral a Lenin úti művelődési házban, ahol a két énekkar kölcsönösen éne­kelt egymásnak. A vidám francia kislányok egy kelle­mesen eltöltött nap emlékével utaztak vissza Budapestre. — A Zalka Máté könyves­bolt újdonságai: Helyes kiej­tés, szép magyar beszéd, Beré- nyi József: Foglalkoztatottság és életszínvonal, Mark Lane: Elsietett ítélet (a Warren— jelentés bírálata), Chaplin: Életem. Irány: a Tátra — Legszebb az ősz a magas hegységben! — jelmondattal október 8-a és 11-e között négynapos tátrai, olcsó, ked­vezményes utat indít Vácról az IBUSZ Utazási Iroda. Né­hány állomás: Léva, Sel­mecbánya, Szliács-fürdö, Ár­vavára, Tátralomnic, Kés­mák, Poprád, Dobsina és Rozsnyó. A társasút részvé­teli díja 850 forint, ezenkívül a résztvevők igényelhetnek 300 korona költőpénzt. Jelent­kezni 300 forint előleg egyide­jű lefizetése mellett legké­sőbb szeptember 8-ig lehet a Széchenyi utca 14. szám alatt. A vakáció nagyon jól sikerüli Kapuzárás az alsógödi táborban (Tudósítónktól): Június 20-tól augusztus 27- ig tíz naponta 100 gyermek nyaralt az alsógödi úttörő­táborban. Nagy Erzsébet já­rási úttörőtitkár tájékozta­tása szerint az idei vakáció nagyon jól sikerült, mert a járás területén működő 30 csapatból 24 volt táborozni az ország különböző helyein. A csereüdülés keretében gyer­mekeink Balatonszárszón tá­boroztak. Egyedül csak a vác- bottyániak üdültek „itthon" negyven fővel. Az úttörőtitkár nagy elis­meréssel szól Józsa Kálmán­ról, a járási tanács elnökhe­lyetteséről, akinek szívügye a tábor fejlesztése, szépítése. Sokat segített a megyei úttö­rőelnökség és a honvédség is. Elég ez a segítség? Nem. Több kellene az üzemektől, a KISZ-alapszcrvezetektöl, a községi tanácsoktól. Mert ter­vek vannak, hogy miképp lehetne fejleszteni az alsógö­di tábort? Megtörtént a kapuzárás, de azí szeretnénk, ha jövőre több gyermek üdülhetne majd itt, mert ez azt is jelentené, hogy a cserelehetőségek folytán többen üdülhetnének a Bala­ton partján a mieink közül. Ezt a gondolatot érdemes +ovább támogatni, segíteni. Solymosi László Egy láda a tizenöt vagonból Naponta 15 vagon paradicsomot dolgoznak fel Dunakeszin. Képünkön Leszeniczki János, a konzervgyár munkása mosóvályúba önti a nyersanyagot

Next

/
Thumbnails
Contents