Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-30 / 204. szám

Mtcrii ™/€/rl«p 1967. AUGUSZTUS 30.. SZERDA Az afrikai csúcsértekezlet előtt Julius Nyerere tanzániai elnök kedden bejelentette, hogy részt vesz az Afrikai Egységszervezet csúcsértekez­letén, amelyet szeptember 11 és 14-e között tartanak meg Kinshasában. A Malawi Köztársaság el­nök hivatala viszont nyilat­kozatban közölte, hogy Mala­wi nem képviselteti magát a kins hasai értekezleten. Izrael provokációja egyiptomi halászhajó ellen Egy izraeli repülőgép hét­főn gépfegyvertüzet nyitott egy egyiptomi halászhajóra, 30 kilométerre Port Said-tól, egy halász meghalt, három megsebesült. A halászhajó visszatért a kikötőbe. Az inci­dens a Földközi-tengeren nemzetközi vizeken történt. DA NANG A vietnami háború eddigi legnagyobb partizánoffenzívá|a Kambodzsai kormánynyilatkozat Hétfő éjszaka elindult Dél- Vietnamba az az amerikai megfigyelő-csoport, amely Johnson elnök felkérésére kí­séri majd figyelemmel a jövő vasárnapi dél-vietnami vá­lasztásokat. A csoport indulá­sával egyidőben a szabadság- harcosok merész, rajtaütés- szerű támadást hajtottak vég­re Saigon egyik külvárosában a helyi választási iroda ellen. A dél-vietnami partizánok hétfőn megindították a háború LONDON Kedden délelőtt Londonban ? Kínai Népköztársaság ügy­vivői hivatala előtt 15 kínai diplomata összeverekedett né­hány angol járókelővel, akik gúnyt űztek Mao elnökből és távozásra szólították fel a kí­naiakat A jórészt középkorú angolok és a kínai diplomaták közül néhányan jelentéktelen sérüléseket szenvedtek, míg a rendőrség szét nem választot­ta őket. Már napok óta szóváltás folyik az utcán angol járó­kelők és a kínaiak között. Kedden a kora délutáni érákban újabb, ezúttal már véres verekedés tört ki Lon­donban, a kínai képviselet hátsó bejáratánál, egy szűk 15 éves körű 8 általánost végzett fiatalokat FELVESZ l ÉVES fonó-szövő ipari tanulónak 1967. IX U beiskolázással a MAGYAR PAMUTIPAR Jelentkezni! Bpest IV, Erkel u. 30. Szakoktatási Iroda. Lakást biztosítani nem tudunk. Továbbá felveszünk 16 életévüket betöltött leányokat gépi betanuló dolgozónak. kis zsákutcában. A „második menetben” rendőröket és újságírókat vertek a diploma­ták: körülbelül negyven an­gol és kínai vett részt a vere­kedésben, amelynek során egy rendőrt baltával, egy fotóri­portert pedig baseball ütővel sebesítettek meg a fején. Vé­gül a kínai diplomatákat visszaszorították az épü­letbe, a sebesült rendőrö­ket pedig három mentő­autó szállította kórházba. A viaskodásban kínaiak is megsérültek. Sanghájban a „vörösgárdis­ták” támadást intéztek a Kira Marta görög hajó ellen. Au­gusztus 16-án a „vörösgárdis­ták” egy csoportja behatolt a hajóra és arra kényszerítette a görög tengerészeket, hogy Mao Ce-tungot éltessék, ki­tűzték a fényképeit és térdre ereszkedjenek a vörösgárdis­ták előtt. Az egész hajót jel­szavakkal mázolták tele. Ezzel másodízben ért görög hajót huligántámadás kínai kikötőben. Egy hónappal ez­előtt a Kapitan Vamvakasz hajó több tengerészét bántal­mazták. Teljesítménybérrel gépkocsivezetőt felvesz az 1. sz. AKOV; 1. sz. üzemegysége, bpesti, váci, ceglédi, gödöllői, szigetszentmiklósi munkahelyekre. Jelentkezés: XIII, Forgács u. 22. Munkaügy • • ZPULETFX (fenyő- és faragott fa) — Hajópadló — Pallótokos és hevedertokos, lemezborítású teliajtó, hárosi lappal: 60, 65, 75 és 85-ös méretekben KKPHKTO: 2. sz. Fogyasztási FMSz. Bp. X., Fehér út 1. (Éles sarok) Telefon: 149—202 eddigi legnagyobb támadó hadműveletét — jelentik egy­behangzóan a nyugati hírügy­nökségek. Az elmúlt 24 órában a partizánok a Da Nang-i amerikai támaszpont kör­nyékén nyolc hidat sem­misítettek meg. A hétfőn elindított offenzíva első célja Da Nang elvágása a külvilágtól. A támadást tü­zérségi előkészítés előzte meg: a partizánok 85, 140 és 152 milliméteres ütegekből támad­ták a környéket, majd közvet­lenül megrohamozták az or­szágutat. Az amerikai légierő hétfőn ismét bombázta a Hanoitól a kínai határ felé vezető vasút­vonalat. Kedden B—52-es nehézbom­bázók három hulláimban tá­madták a demilitarizált öve­zetet A B—52-esek légitáma­dását taktikai légibevetések előzték meg. A kambodzsai kormány nyi­latkozatban cáfolta az ameri­kai propagandának az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló koholmányait. A nyilatkozat szerint az amerikai propagan­da azt állítja, hogy észak- vietnami hadosztályok tartóz­kodnak Kambodzsa északke­leti tartományaiban, szovjet és kínai hajók Sihanoukville kambodzsai kikötőben nagy mennyiségű fegyvert és had­felszerelést tettek partra és ezt kambodzsai területen át a dél-vietnami felszabadító erőkhöz juttatták. — A fenti vádak képtelensé­gét a kambodzsai nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizott­ság és minden külföldi megfi­gyelő, köztük egy ismert ame­rikai egyetemi tanárokból álló csoport is megállapította. A nyilatkozat rámutat arra, hogy az U. S. News and Wordí Report című amerikai hetilap augusztus 28-i számának egy cikke elárulta e zajos propa­gandahadjárat hátterét. „Az Egyesült Államok ha­marosan kénytelen lesz átvinni a háborút kam­bodzsai területre” — frta a lap. A koholmányok e lépés igazolását célozzák — mondja a nyilatkozat, amely befejezésül felhívja az ENSZ és az igazságszerető országok figyelmét arra a rendkívül ko­moly veszélyre, amely Kam­bodzsa függetlenségét és terü­leti sérthetetlenségét fenye­geti. Adeni jelentés A dél-arábiad hadsereg és rendőrség kedden kiadott kö­zös nyilatkozatában vissza­utasította A1 Babakrinak, a legfelsőbb tanács ügyvivő el­nökének felhívását, hogy ve­gyék át a hatalom ellenőrzé­sét a szövetség államaiban. Babakri elmondotta, hogy a katonatisztek, akiket megkér­dezett, közölték vele: a had­sereg nem kíván beavatkoz­ni a politikusok ügyeibe. Babakri a visszautasító vá­laszt követően benyújtotta lemondását a legfelsőbb ta­nács titkárságának. Ezt meg­előzően azonban még elfo­gadta pénzügyminisztere le­mondását, aki támogatta a hadsereghez intézett felszó­lítását. Babakri közölte, hogy a következő lépést a jelenleg Genfben, illetve Londonban tartózkodó minisztereknek kell megtenniök, hazatértük után. Ugyanakkor bejelen­tette, hogy a jemeni határ közeiében fekvő Alawi sejk­ség „o nép kezére került”. A brit protektorátus alatt álló délarab szövetségnek — mint ismeretes — 1968. ja­nuár 9-én függetlenné kel­lene válnia. TORONTÓBAN többezres tömeg tüntetett Konstantin gö­rög király ellen, aki részt vett a Sárkány típusú vitorláshajók 10. világbajnokságának első előfutamában. TITO jugoszláv elnök De Gaulle-hoz intézett üzeneté­vel Párizsba utazott Kocsa Popovics. A HONGKONGI ANGOL GYARMATI BÍRÓSÁG há­romévi fogházra ítélte az egyik betiltott hongkongi kí­nai nyelvű újság három szer­kesztőjét. A GENFI TIZENNYOLC- HATALMI LESZERELÉSI BI­ZOTTSÁG keddi ülésén foly­tatták a vitát a szovjet és az amerikai küldöttség részéről augusztus 24-én egyező szö­veggel beterjesztett atomso- rompószerződés-tervezetrőL MERÉNYLET AZ ORSZÁGÚTON A sötét országúton gépkocsi robog a dominikai fő város, Santo Domingo felé. A bokrok mögül hirtelen gép­puska ugat fel. A gumik azonnal „leülnek”, a fényszórók kialszanak, a kocsi kiszolgáltatottan keresztbé-áll a be­tonon. A másodperc újabb töredéke alatt feljebb irá­nyítják fegyverük csövét a merénylők: pontosan negy­venhat golyó zúdul át a szélvédő üveg, illetve annak he­lyén. Hét golyó fúródik az autó utasának testébe, akit a támadók halottnak hisznek — és ez mentette meg Anto­nio Imbert tábornok, a jelenlegi dominikai kormány katonai tanácsadójának életét. Imbert volt az egyike annak a tizenhárom magas rangú dominikai tisztnek, akik 1961 júniusában ugyan­azon az országúton, ugyanúgy ölték meg Rafael Leoni­das Trujillo tábornokot, a gyűlölt diktátort, ahogyan most végezni akartak az akkori támadás egyik részve­vőjével. Ha a merénylet sikerül, már egy sem élne Trujillo tizenhárom merénylője közül, öt tisztet közvetlenül a merénylet után elfogtak Trujillo kopói — ezekkel a rövid úton, minden ítélet nélkül végeztek. Imbert hat másik társát fél évvel később, a börtönben gyilkolták meg, a tizenkettedik pedig nemrég halt meg az Egyesült Álla­mokban, rendkívül gyanús körülmények között. A megölt diktátor fia, Ramfis, több száz millió dol­lárt örökölt apjától. Ügynökei ebből egymilliót azoknak ajánlottak fel, akik „befejezték a müvet”, vagyis végez­nek a Tizenhármak utolsó életbenmaradottjával, Imbert tábornokkal. — Most még nem sikerült nekik — mondja a lábba- dozó Imbert —, de nincsenek illúzióim. Egymillió dollár nagy pénz, és tudom, hogy életem minden napja a sors ajándéka... (ha-) Megnyílt a negyedik arab csúcsértekezlet (Folytatás az 1. oldalról) EAK repülőgépe a késő dél­utáni órákban szállt le Khar- túm repülőterén, ahol Azhari szudáni elnök, Mahgub mi­niszterelnök és a szudáni fő­városban tartózkodó más ma­gasrangú arab személyiségek fogadták. Nasszer a szálláshe­lyéül kijelölt Szudán Hotelben a délután folyamán tárgyalt Husszein jordániai királlyal, Helou libanoni elnökkel, Szü­lém el Szalahhal, Kuwait képviselőjével és Aref iraki elnökkel. Iszmail al Azhari szudáni elnök az eredetileg kitűzött időpontban, kedden este meg­nyitotta a negyedik arab csúcsértekezletet. Azhari szudáni elnök meg­nyitó beszédében hangsúlyoz­ta, hogy az arab népek törté­nelmének jelenlegi sorsdöntő szakaszában súlyos felelősség nehezedik az arab vezetőkre. Fejszál király, Szaúd-Arábid uralkodója Azhari szudáni ál­lamfőt javasolta a csúcsérte­kezlet elnökévé. A jelölést Aref iraki elnök is támogatta. Az ünnepélyes megnyitás után az értekezlet zárt ajtók mögött folytatta munkáját. Szovjet vezetők üdvözlete a khartúmi értekezlethez Nyikolaj Podgomij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alek- szej Koszigin, a szovjet mi­nisztertanács elnöke táviratot intézett az arab államfők khartúmi értekezletéhez. — Az arabok együttes har­ca a bűnös izraeli agresszió ellen, az agresszor mögött álló imperialista körök ama pró­bálkozásai ellen, hogy me­rényletet kövessenek el az arab államok szuverenitása és területi épsége, törvényes jo­gai és érdekei ellen, teljes megértésre és támogatásra ta­lál oVszágunkban, az egész sok milliós szovjet nép részé, ről — mondja a távirat. — Miként a múltban, a Szovjet- -unió most is az arab népek hűséges barátja. Az izraeli agresszió elleni harc egyúttal harc az impe­rializmus egész agresszív po­litikája ellen, amely megnyil­vánul abban, hogy az imperia­lizmus útonálló háborút visel Vietnamban, provokációkat szervez Kuba ellen, külföldi zsoldosok felforgató csoportja­it küldi Kongóba, összeeskü­véseket sző Afrika, Ázsia és Latin-Amerika más országai és népei ellen­A táncművészet varázslója Bármennyi nagyszerű tánc­művész tehetség születik Grú­zia földjén, aligha vetekedhet­nek Vahtang Csabukianival. Az 56 éves balettmester vitán felül a szovjet táncművészet legnagyobbjai között foglal helyet. Több, mint harminc évvel ezelőtt alkotta meg azt, amit ma grúz klasszikus balettnak neveznek. Csabukiani jelenleg a tbiliszi opera- és balett­színház vezető balettmestere: kitűnő balettszerepek és elő­adások tucatjai fűződnek ne­véhez. Csabukiani minden tánca nem csupán csillogó technilcai bravúr, hanem romantikától fűtött költemény. Annak ide­jén Csabukiani, művészi tevé­kenységének első évében tán­colta el — kettesben a fiatal Galina Ulanovával — az orosz klasszikus balett főszerepeit: Csajkovszkij két híres balett­jét, „A hattyúk tavát” és a „Diótöröt”. A grúz mester a „Laurenci- át" és a „Don Quijotét" tartja kedvenc balettjeinek. Mind­kettőt ő tanította be a moszk­vai Nagyszínházban, de Le- ningrádban és Tbilisziben is. Csabukiani az általa betaní­tott műveket a grúz népi tán­cok anyagába építi, de párat­lan leleményességgel alkal­mazza bennük a klasszikus balett elemeit is. Vahtang Csabukiani művé­szi pályafutásának tetőpontja a tbiliszi opera- és balettszín­házban bemutatott „Othello”- balett. Ebben nem csupán a balettmester és a szöveg­könyvíró szerepét töltötte be. de ő táncolta a mű hősét is. Az „Othello” sikerében joggal osztozott Alekszi Macsavaria- ni zeneszerző és Szuliko Vir- szaladze díszlettervező. A há­rom művész megmutatta a Shakespeare-tragédia mély emberi értelmét, s ugyanakkor sajátos nemzeti színezetet is felcsillantott abban. Az „Othello” 1958-ban kezdte meg diadalútját a kü­lönböző szovjet és külföldi városok színpadain. Eljutott Monte Carlóba és Tokióba is, ahol Desdemonát Mikiko Motsuyamo híres japán ba­lett-táncosnő alakította. Utóbb átjutott az óceánon: Buenos Airesben Serge Lifar, a híres francia _ balettmester tanította be. A „Grúzia Film” stúdió filmet készített Csabukiani „Othelló"-jából, s ezt csak­nem az egész világ minden mozijában bemutatták. Ó alapította a tbiliszi tánc­intézetet, s 25 év alatt a ba­lettcsillagok egész sorát ne­velte fel, akikkel a grúz ba­lettművészet joggal büszkél­kedhet. Vahtang Csabukiani 1933- ban parlnemöjével, Tatjána Vecseszlovával együtt New Yorkban vendégszerepeit. A fiatal leningrádi művészeit több mint harcmincszor lép­tek fel Amerikában. Huszonöt évvel később, 1958 nyarán Csabukiani ismét ellátogatott Amerikába, a grúz balett mű­vészcsoportjának élén. Ven­dégjátékuk két hónapon át tartott Brazília, Argentína, Chile, Peru, Kolumbia és Ve­nezuela városaiban. Balettest a tbiliszi Állami Operában Véres összetűzés

Next

/
Thumbnails
Contents