Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-29 / 203. szám

1967. AUGUSZTUS 29., KEDD a-err Meerut zJCÍrlap Üj tantermek - év végére Két új tanteremmel bővítik a csórnádi iskolát év végéig. Az anyagot már beszerezték, a munkát a mogyoródi Arany János Tsz építőbrigádja vállal­ta. Az iskolaépítésben a köz­ség apraja-nagvja részt vesz; társadalmi munkában vállal­ták az alapozást, a téglahor­dást és a segédmunkákat. A 300 ezer forintos beruházás községfej tesztési alapból és ál­lami költségvetésből létesül. Ha az építkezéssel a terv sze­rint haladnak, a gyerekek a téli szünet után birtokukba vehetik az új tantermeket. A konzervszezon újdonságai Kedvezmény a nyugdíjasoknak Iskolás munka — gyári programban Kétezerötszáz gyerek for­dult meg nyáron a Budapesti Konzervgyár három gyáregy­ségében: Dunakeszin például nyolcszázan dolgoztak. A sze­zon késő őszig tart, segítő kéz­re változatlanul szükség van. A konzervgyáriak az összes lehetőséget figyelembe vették: átmenetileg arra is sor kerül, hogy tizenkétórázzanak az ál­A Vízügyi Építő Vál­lalat Gépjavító Üze­me felvételre keres esztergályosokat és 1 tó maróst. Jelentkez­ni lehet Vecsés. Dó­zsa György úti üzem­ben. Kedvező kere­seti lehetőség. Üzemi étkeztetés. távola­itoknak munkásszál­lás bi ztositva. Jó kereseti lehető­ségek mellett betaní­tunk férfi és női munkaerőket • forgá­csoló. sajtoló és zo­máncozó munkakö­rökre. Felveszünk még: géplakatos, ál­talános lakatos, ma­rós, hegesztő, kőmű­ves szakmunkásokat. Jelentkezés: Főváro­« Gázkészülék­gyártó Vállalat. Bu­dapest, xm. kér. Révész utca 17—31. Munkaügyi osztály. Megközelíthető: a 15- fcs villamossal a Mar­git hídtól, illetve • Vér* attól ______ A Magyar Vlscosa Gyár (Nyergesújfalu Komárom megye) be­ruházói munkakörbe ÉPÍTÉSZMÉRNÖ­KÖKET ÉS ÉPÍTÉSZ- TECHNIKUSOKAT leeres felvételre a mű­szálfej tési program megvalósításához. Je­lentkezés személye­sen. vagy írásban a gyár személyzeti osz- tályán. ^ Bútorozott szoba iev tő tanuló fiú. vagy leány részére kiadó. VII.. Kassai 1 ft. Nagy­kőrös. Víz-gáz fnléssrerelóket, lakatos. avtains, tetőfedő és bádogos szakmunkásokat és segédmunkásokat AZONNAL FELVESZ a FAVORIT Építőipari Ktsz. (Budapest. XL ke* Sopron u. 149.) Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi osztályán Megközelíthető a Fehérvári útoo •*' Albertfalva kitérőig Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Eladó három szobás kertes ház, azonnal beköltözhető. sürgő­sen. Nagykőrös, Ba- racsl u. l. szám. Dunakanyarban víz- parti villát megvételre keresünk. Részletes leírást kérek. „Levele­ket árm égj el ölessel'” jeligére kispesti hir­detőbe, XIX. kér. Vö- rushadsereg útja 121. Bontásból való fa­anyag eladó. IX., Ár­boc u. 20. _____________ A z ócsai és nagykátai méretes szabóságunk­ba, önállóan dolgozni tudó férfiszabókat felveszünk. Jelentke­zés: Pest megyéd Ru­hatisztító és Szolgál­tató Vállalat, Buda­pest XI.. Lágymányos. Vásárváros. Telefon: 266—-083. ____________ E ladó: bontásból nagyméretű vályog, tégla, léc. deszka, kiscserép. Nagykő- rös. VIII.. Csiga u. 9. Eladó házhely, cse­répkályha és bieder­meier garnitúra. X.. Losonczy u. 36._______ E ladó 20 db szarufa, 20 gerenda, deszka, cserép. Nagykőrös, X. Szolnoki u. 24. Eladó Szamos utca 2. szám alatt levő házhe­lyem. Nagykőrös. Sürgősen eladó új Vvartburg garanciális. Or. Ferencz, Koca ér. Kit MELT BUDAPESTI MUNKÁRA kiemelt bérrel KERESÜNK kőművese két, férfi és női segédmunkások»!, ácsokat, asztalosokat, resiőket, vizszérelőket és villanyszerelőket AZONNALI BELÉPÉSRE. Építőipart férfi dolgozóknak szállást biztosítunk Jelentkezés? ÁPRILIS 4. KTSZ Bp. Vili.. Aurora u. 23. Felvételre keresünk csökkentett munka­idővel dolgozó 3 mű­szakos üzemeinkbe szövő-, fonó-, orsózó- nől dolgozókat és tanulókat, férfi segéd­munkásokat és gép­munkásokat. Korláto­zott számban felve­szünk 4—6 órás ki­segítő munkára lá­nyokat. Jelentkezni lehet: Gyapjumosö­és Szövőgyár (Bpest., XIII , Kárpát u. 9—11.) Budakalász, Ságvári; u. 27. Pómáz, HÉV- állomás. Gumikerekű (4—6 tonnás) lovaskocsik, traktorvontatásra is alkalmasak, valamint lószerszámok tsz-ek és állami gazdaságok részére eladók. Fővá­rost Szállítási Válla­lat (Anyagosztály). Bp., V., Marx tér 7. Telefon: 310—143. Női munkaerőt mo­sodai Uletve vasaló- gépek kezelésére azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés: 1400.— Ft-tŐJ 2000.- Ft-1g. Ezenkívül fel­veszünk férfi segéd­munkásokat mosodai munkára. Fizetés: 1600.- Ft-tői *>000.— Ft-fg. Munkaidő 3 műszakban. Jelentke­zés: Budapest. IV.. Attn» n 1*6--1sg. Festő szakmunkást azonnali belépésre felvesz a Szentendrei Betonárugyár. Mun­kásszállás és üzemi ét­kezés van. Felvétel személyes jelentkezés e3tén a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre. Dózsa Gvörgv út 34. szám. Férfi segédmunkáso­kat azonnali belépés­re felvesz beton el em- gyártási munkakörbe a Szentendrei Beton­árugyár. Munkásszál­ló és Üzemi étkezés van. Felvétel szemé­lyes jelentkezés ese­tén a gyáregység munkaügy osztályán. Szentendre, Dózsa György út 34. szám. Bádogosműhelyemet megnyitottam. Nagy­kőrös I.. Dózsa György u. 6. Dajka kádárféle házban. Szentendre Váróéi Ta­nács? VB. Községfej­lesztési csoportja ke­res kőműveseket fel­vételre. Vidékieknek munkásszállást bizto­sítunk. Téli .munka biztosítva van. Jelent­kezés: a Városi Ta­nács VB. Építési osz- tályán. 750 cm3 M—12-es ol­dalkocsis motorke­rékpár kitűnő álla­potban és 250 cnv-es kiskerekű JAWA mo­torkerékpár újszerű állapotban eladó. Nagykőrös, X., Hosz- szúhát u. 2. szám. Beköltözhető kis la­kást megvételre kere­sek. Vác, Gyömrő, Cegléd is érdekel. ,.Nyugdíj as férfi” jel­igére kérek ajánla­tokat a váci hirde­tóirpdába. _____________ K ertes házrész és egy rángatós kút el­adó. I.. Török Ignác u. 1. szám alatt. Fiat 1500-as, kitűnő állapotban eladó. Megtekinthető: szom­bat, vasárnap, dr. Gábris. Izsák, Rá­kóezi u. 19._________ E ladó 403-as MOSZK­VICS személygépko­csi. Megtekinthető: Abony, Ceglédi út 10, szám alatt. Telefon: Abony 11. Országos Söripari Vállalat felvesz fér­fi segéd- és betanított munkásokat. Kereset: a teljesítménytől füg­gően 1300—1800 Ft. ezen felül napi 2 liter sör. Munkásszállást, kedvezményes étkez­tetést, munkaruhát (jogszabály szerint) biztosítunk. Jelentke­zés : Budapest, X., Maglódi út 17._______ B eköltözhető ingat­lanok a dunaharaszti kirendeltség területén. Dunaharaszti: 3 szoba. konyha, speiz, pince. nyári­konyha, kamra, 230 n.-öl telekkel. Ara : 130 000.— Ft. szoba, konyha. zárt veranda, speiz. pince, 250 n.-ö) telekkel. Ara : 100 000.— Ft. 3 szoba. konyha, speiz, előszoba, für­dőszoba. 248 n.-öl te­lekkel. Ara : 250 000.— Ft. Ráckeve: 1 szóba, 1 konyha, speiz, pince. 1200 n.-öl telekkel. Ara : 50 000 — Ft­Szigetújfalu: l szoba, konyha, kam­ra veranda, 152 n.-öl telekkel. Ara : 35 000.— Ft. Érdeklődni lehet: PIK, Dunaharaszti, Dózsa Gy. n. L SKODA looo MB prí- rna állapotban eladó. Cegléd. Vadász 2. Jó állapotban levő fe­kete DANUVIA sürgő­sen eladó. Cegléd. Csörgő__utca 17. szám. Jó állapotban levő ol­dalkocsis IZS motor eladó. Cegléd. Fegy­ver _ utca 12. alatt. Fiatalok, figyelem! Ipari tanuló próbafel­vételt hirdet a Ke­lenföldi Hőerőmű Vál­lalat általános laka­tos szakma képzésé­re. Feltételek: vm. ált. isk. végzettség. Az ipari tanuló idő 3 év. Fiútanulók jelenke- zését várjuk. Lakást, szállást biztosítani nem tudunk. Jelent­kezni lehet: Bp.. XI.. Budafoki út 52. Tan­műhely-iroda. Eladó Nagykőrös, Ber­zsenyi utca 4/b. szá­mú azonnal beköl­tözhető házrész fize­tési könnyítéssel. Budapesttől 35 km-re beköltözhetően eladó, ’ szobás komfortos, családi ház 125 000 Ft-ért. Bihary Béla. Feisögöd. Ady u. 94. Kerékpárjának rend­behozását rövid ha­táridőre vállalom. Papp műszerész, Jó- kai u, 13. Nagykőrös. harmonika Ceg­120-as sürgősen eladó. léd. Dohány utca 11 ä. Moszkvics 407-es sür­gősen áron alul eladó. Búz Lajos. Kőcser. ITT, dűlő 51. sz._______ Elsőrendű 422 literes boroshordó eladó. Nagykőrös. VII. kér. Baross Gábor u. 8. Vegyipari munkára rém vegyésztechnikuso­kat. gyógyszergyártó szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat FELVESZÜNK JELENTKEZÉS: rObantai GYÓGYSZERÁRÚ­GYÁR. Budapest X.. Gyomról út 19—ti Teletne: t77—MfllSS mellék. landó dolgozók. Más munka­helyekről ’ várják a másodál­lásban besegítőket. A három gyár százötven nyugdíjasa kedvezményt kapott, hogy ha­vi 500 forint helyett 1500-at kereshet, természetesen csak évi 6000 forintig. Az iskolákkal is változatla­nul tartják a kapcsolatot. Most tárgyalnak a középiskolákkal arról, hogy szeptember 4-től J tíznapos váltásban dolgozná- j nak a harmadikosok és negye- j dikesek, tanári felügyelet mel- j lett, a politechnikai keret tér- \ hére. ötszáz diákra lenne szükség a készáruraktárakban október végéig. — s — i — mainas) 1967. augusztus 29, kedd, Emészt napja. A nap kél: 4.57, nyugszik: 15.31 órakor, A hold nyugszik: 14.50, kél: 22.32 órakor. Visszaesőként tíz hónapra ítélték Tizennégy nyulat lopott, öt­száz forint értékben egy érdi házból Mayer Pál 27 éves MÁV alkalmazott, pusztasza- bolosi lakos. Az érdi házat jól ismerte: előzőleg mar vásárolt | ott nyulakat. A Pestvidéki Já- 1 rásbíróság visszaesőként, jog­talan behatolás útján elköve­tett lopás miatt mondta ki bű­nösnek, s ezért tízhónapi sza­badságvesztésre ítélte. Mayer- nak egyben le kell töltenie azt a négyhónapi szabadságveszté­sét is, amelyet előzőleg a Pest megyei Bíróság (ugyancsak lopás miatt} szabott ki rá — de a végrehajtást három évi pró­baidőre felfüggesztette. Kisebb felhőátvonulások, néhány helyen eső, esetleg zi­vatar. Időnként élénk északi szél. Hűvös éjszaka. A legma­gasabb nappali hőmérséklet húsz-huszonöt fok között. — Országos állat- és kira­kodóvásárt tartanak ma Szo- kolyán. . — Tatabányán szeptember 20-án országos bányászati újítási kiállítás nyílik. A ter­vek szerint mintegy 200 újí­tást mutatnak be, köztük Pest megyei bányászati újí­tókét is. — A „Gödöllői szombatok” során szeptember 2-án Csaj- kovszkij-estet tart a kastély- előtti szabadtéri színpadon a MÁV Szimfonikus Zeneka­ra. Vezényel: Lukács Miklós, a Magyar Állami Operaház igazgatója. — A ceglédi piactér jövőre lemosható betonburkolatot kap. A hét végén: 176 közlekedési baleset Pest megye ismét a listán Egy hete örömmel számol­tunk be arról, hogy csökkent a hétvégi közlekedési balese­tek száma, és ezen belül — rendkívüli módon — Pest me­gye lemaradt a súlyos esetek listájáról. A mostanJ hétvége azonban újra szomorú képet mutat: 176 közlekedési baleset történt az országban Ebből nyolc halállal, negyvennyolc életveszélyes, illetve súlyos, 70 pedig könnyű sérüléssel vég­ződött. És Pest megye ismét a lis­tán ... Galgahévízen Benedek István 78 éves nyugdíjas fék­távolságon belül lépett egy motorkerékpár elé* amely el­ütötte. Az idős férfi a kórház­ba szállítás közben meghalt Felsögödön Borsos Mihály gépkocsivezető tehergépko­csival elgázolta Kemenczei József 17 éves ipari tanulót, aki sérüléseibe belehalt. Ket­tős halál történt vasárnap es­te 7 óra után Százhalombat­tán. Az Ercsi felől 'Budapest felé haladó személyvonat ha­lálra gázolt egy testvérpárt, Némedi Ilona 27 éves takarí­tónőt és Staub Györgyné Né­medi Irén 16 éves háztartás­belit — dunaújvárosi lakoso­kat A testvérek a helyszínen meghaltak. A vizsgálat eddi­gi adatai szerint mindketten a síneken, a Vonat előtt men­tek — de azt még nem sike­rült megállapítani, hogy eset­leg nem öngyilkossági szán­dékkal léptek-e a pályatestre. Bár nem Pest megyében történt, a balesetet egy váci lakos, Szabó Endre 30 éves gépkocsivezető okozta. Szabó Budapesten, a VI. kerületben, a Népköztársaság útja és a Körönd kereszteződésében te­hergépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget, és emiatt összeütközött egy személyau­tóval. A kocsi utasai: Zig- mund Ludvig 74 éves nyugdí­jas, NSZK-állampolgár, to­vábbá felesége és három ro­konuk életveszélyes, illetve súlyos sérüléseket szenvedtek. Szabó és utasa könnyebben megsérült. A rendőrség Sza­bót őrizetbe vette. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Fehér Sándor népi zeneka­ra játszik. 8.30: Lakberendezés az állatvilágban. 9.00: Harson a kürt­szó. 9.40: Dvorzsak: G-dut »/sona­tina. 10.10: Tán cm ed ó diák, 10.32: Rossini: Olasz nő Algírban. 13.16: Általában hallgatunk. Rákosi Ger­gely karcolafca. 13.31: Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik, Farkas Ilonka és Petri Miklós énekel. 13.49: Rejtély Stafía szigetén. Rá­diójáték. 15.13: Barokk muzsika. 16.00: A New Christy Minstrels együttes műsorából, 16.19: Gazda­sági újságíróké a szó. 16.24: Zon- goraművek. 17.15: „Lefelé folyik a Tisza.” F öldm ű vess zö vetkez éti együttesek vetélkedője. 17.43: A mi pénzünkből. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: Rudolf Sei kin zon­gorázik. 19.30: A Szabó-család. 20.00: Kedves lemezeim. 21.00: Mi­ért szép? 21.20: Világhírű barito­nok. 22.20: Sporthírek. 22.25: Me­ditációk. 22.35: Dallal-tánccal a vi­lág körül. 23.10: Zenekari muzsika. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Petress Zsuzsa és Szabó Miklós énekel. 13.00: Házunk tája. A Falurádió műsora. 14.08: Nép­dalok. 14.25: Fiatalokról — fiata­loknak. 14.30: Balettzene operák­ból. 14.50: A 66. Országos Mező- gazdasági Kiállítás és Vásár. 15.00: Tánczenei koktél. 15.50: A Cseh­szlovák Rádió Svát or ka fúvósze- nekara játszik. 16.05: Éva. Részle­tek Lehár operettjéből. 16.20: A Rádió Móricz Zsigmond Emlék- j könyve. 16-35: Két nyitány a Bér- j I1ni Filharmonikusok műsorából. 16.55: A sportriporter jelentkezik. 17.00: Csúcsforgalom. 18.10: Set Svanhotm Wagner-operákból éne­kel. 18.30: Rádió Szabadegyetem. 18.55: Kőszegi Pál láncdalaiból. 19.06: A Pro Arte vonósnégyes ját­szik. 20.30: Vörös Kálmán népi ze­nekara játszik, Divéky Zsuzsa éne­kel. 21.05: Csak bikiniben — diag­nózis több leletben. Az Ifjúsági Rádió műsora. 22.00: Opus ulti­mum. URH 18.00: Hírek. 18.05: Magnósok fi­gyelem. 18.50: A régi muzsika ived velőinek. 19.56: Különös vizek. 20.11: A jazz kedvelőinek: Sarah Vaughn énekel. 20.50: Undine. Részleteik Lortzing operájából. 21.28: A XX. század zenéjéből. TELEVÍZIÓ 9.0«: Tanévnyitó az Iskolateleví­zióban. Tájékoztató az 1967/68-as tanév műsoraiból. 17.58: Hírek. 18.05: A kék nyakék. Magyarul be­szélő francia kis játékfilm. 18.30: Kajak-kenu Európa-bajnokság 1967. Közvetítés Duisburgból, fel­vételről. 19.00: Teleimpex. Külke­reskedelmi és világgazdasági hír­adó. 19.30: Esti mese. 19.40: Mai vendégünk: dr. Viszkei Mihály, a Fővárosi Tanács VB tervosztály vezetője és dr. Kvassai Tibor, a Fővárosi Építőipari Beruházó Vál­lalat főmérnöke. 20.00: TV-híradó. 20.20: Shakespeare: Szentivánéji álom. Színmű két részben, A Ma­dách Színház előadása, felvétel­ről. A szünetben: kb. 21.15: Üj könyvek. 22.25: TV-híradó — 2. kiadás. A Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének vezetője 30 ÉVE, 1937. augusztus 29-én, bécsi emigrációban halt meg Fényes Samu regény- és drámaírói, fi­lozófus, szociológiai és jogi író. Kassai ügyvédi gyakorlatát adta fei, hogy Budapesten megindítsa a radikális eszmék szolgálatára „Üttörő” című hetilapját. Veze­tője lett a Szabaclgondokodók Magyarországi Egyesületének, amelynek ifjúsági tagozatából alakult ki a Galilei Kór. Tár­sadalmi tevékenysége folyamán rengeteg ismeretterjesztő felol­vasást, filozófiai előadást tartott. , »Kuruc Feja Dávid” című első történelmi drámája 1902-ben si­kert aratott csakúgy, mini a ké­sőbb színre vitt „Bacsányi’% „Messiás” és „Csöppség” című drámái is. Felvilágosító munkás­ságáért a Tanácsköztársaság le­verése után Fényes Samut az el­lenforradalom bebörtönözte, majd emigrációba ment. Becs­ben megindította a „Diogenes” című hetilapot, amelyet kevés híján, teljesen egymaga irt. Eb­ben az akkoriban Becsben élő József Attila több versét jelen­tette meg. Válogatott munkáinak tíz kötetét Becsben adták ki. — Százezer forint fedeze­tet biztosított a Pest megyei Tanács VB a Gyáli Községi Tanácsnak, új közkút építé­sére. — Ismét új állatokkal gaz­dagodott a Budapesti Állat­kert. A most érkezett, fiatal fókalány, a korra Iszirti, a bohóc- és a doktorhalak, az anakonda. az óriás boa és a tigriskígyók jól érzik magu­kat. — A kőröstetétleni Vörös Csillag Termelőszövetkezet­ben víztornyot állítottak fel. — Kisn érned in 250 ezer forintos egészségház épül. — A milliós pilisi ABC áruház még idén megnyílik. Az üzletháznak csak a be­rendezése 400 ezer forintba kerül. Szívjóság — Ha majd a férjem le­szel, drágám, minden gon­dodat és bánatodat megosz­tom veled! — Köszönöm, kedvesem, de nincs se gondom, se bá­natom. — Hát nem mondtam, hogy ha majd a férjem le­szel?! SÖRPOR Ausztráliai tudósok sörport állítottak elő. A por vízben oldható. Az így nyert habzó, aromás sör semmiben sem különbözik a szokásos sörtől Ijjabb aranyérmet szerzett a tápiószelei hárslevelű Véget ért a bratislavai II. ; nemzetközi borverseny, ame­lyen 24 ország 9S9 borát^birálr ta tíz napon keresztül a neves szakértőkből álló bizottság. A ; csaknem ezer bor közül 151 nyert aranyérmet, s ebből 33 \ került a magyarokhoz. Külö­nösen a badacsonyi borok 1 arattak nagy sikert, de arany­érmet kapott — s ez a homoki bortermelés újabb nagy elis­merése — a tápiószelei Orszá­gos Agrobotanikai Intézet hárslevelű bora. Nem ez az el­ső eset, hogy a tápiószelei hárslevelű ilyen magas elis­merésben részesül. Nemzetközi kutyakiállítás a BNV területén A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete szeptember első hetében minden évben megrendezi a Nemzetközi Ku­tyakiállítást. Az idei kiállítás­ra 1081 kutyát neveztek be, 82 fajtából. A kiállítók 11 országból jön­nek. Legnagyobb számban sze­repel a kiállított kutyák kö­zött a boxer és a tacskó. Szép számmal állítanak ki magyar kutyafajtákat is: pulit, komon­dort, kuvaszt és magyar vizs­lát. Idén isimét számos, Magyar- országon még nem látott kül­földi fajtában gyönyörködhet­nek a látogatók. Különös ér­deklődésre számíthat a világ legkisebb kutyafajtájából be­nevezett 5 Chihuahua Schip­perke és Landseer. A kutyák elbírálását 16 magyar és kül­földi bíró végzi. A kiállítás, amely a BNV területén lesz szeptember 9-én és 10-én, kül­földi tapasztalatokhoz hasonló­an kétszer egynapos, ami az* jelenti, hogy a kutyák egy része szom­baton. más része vasárnap kerül kiállításra. A közönség szórakoztatásá­ra mindkét nap „szolgálati kutyabemutatót” tart az egye­sület. A kiállításon alkalmi posta­hivatal működik, különleges bélyegzővel, és lehetőség vaa a közelmúltban megjelent ku­tyás bélyegsor megvásárlására* valamint alkalmi bélyegzővel, történő felülbélyegzésére is. P. A. ELSŐ FELADAT FELKÉSZÜLNI A TANÉVRE I Iskolaköpeny Puplin blúzok Fiú iskolaköpeny 5-ös nagys. Kis- és nagykamasz öltöny 6-os nagys. Fiú átmeneti és télikabát 5-ös nagys. Aktatáskák Fiúinqek Gyermek magasszárú cipő 31—34 Gyermek félcipő: 31—34 80.— Ft-tól 245,­Ft-tg 35,— Ft-tól 95,— Ft-iq 66,— Ft-tól 235.— Ft-tól 280,­Ft tói 60,­Ft tói 270.­Ft-lg 27.— Ft-tól 104,­Ft-ig 138,­Ft 128.­Ft

Next

/
Thumbnails
Contents