Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-29 / 203. szám

XI. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM AZ.MSZMP PEST MEQYEl BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAF>JÄ A mezőgazdasági kiállításon Vasárnapi rekordlátogatottság - Megkezdődtek a szakmai napok - Ma: bemutató Budakeszin PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1967. AUGUSZTUS 29., KEDD Szerdán kezdődik arab államfők khartámi az A szuddnS elnök ma a repülőtérre „költözik' Grecskó Mihály és családja Nagy tárcsáról jött a vásárra Alighogy megnyílt, máris Szeptember elsején a Soroksá- S rekordforgalommal dicseked- ri Állami Gazdaság kertészeti* hét a mezőgazdasági kiállítás: bemutatóját főleg a Pest me-§ az első vasárnap például több gyei szakemberek mint százezren keresték fel a meg. vásárvárost. Több tízezren jöt- Gondosan felkészültek tek a látogatók közül Pest már a Monori Állami m S kezletét augusztus 30-án, szer- S dán délután 17 órakor nyitják § meg — jelentették be vasár- ^ nap este hivatalosan Khar- ^ túmban röviddel azután, hogy ^ befejeződött a csúcsértekezle- ^ tét előkészítő külügyminiszte- * ri szintű tanácskozás. $ A külügyminiszterek kidol- § gozták az értekezlet napirend- ^ jét. A napirend négy pontból ^ áll. A külügyminiszterek ösz- k szesen két zárt ülést tartottak. S A javaslat, amelyet a Szu- Líbia csúcsértekezlete tekintik * B dán, Líbia és Jordánia képviselőiből alakult hár­mas bizottság dolgozott ki, úgynevezett sűrített napi­rendi pontokat tartalmaz. 1« Politikai, katonai és gaz­dasági intézkedések az izraeli agresszió következményeinek felszámolására. 2« Az idegen katonai tá­maszpontok felszámolása az arab országokban. 3* Az arab gazdaság szerepe a bagdadi értekezlet ajánlásai­nak fényében. 4» Arab politikai tevékeny­ség nemzetközi téren. Khartúmi sajtóértesülések szerint a szudáni fővárosba érkező első államfő Husszein jordániai király lesz, Burgiba tunéziai elnök és Idrisz líbiai király betegségére hivatkozva Nagydij a vásárban Háztáji favorit a G—33 Két hónap — 185 dekagramm hús környékéről, de a megye távo­labbi vidékeiről is. Még a dél­utáni eső sem tudta megzavar­ni a műsor legnépszerűbb ren­dezvényét: a meghívásos nem­zetközi lovasbajnokságot. Néz­nivaló jócskán akadt másutt te, óriási forgalmat bonyolí­tottak le az éttermek, ven­déglők, élelmiszerüzletek. Délutánra már kifogyott a vá­sár egyik „favoritja” a birka­pörkölt. A váratlan vasárnapi rekordlátogatottságra talán a jól sikerült szombati „Nagy nyári karnevál” adhat magya­rázatot. Erre az ország leg­szebb, leghíresebb hintóin ér­keztek, hajtattak be a pályára a színészek. Básti Lajos, a kar­nevál hercege, a híres debre­ceni ötös fogaton, Kossuth La­jos hajdani hintóján vezette a sort. Tegnap a kiállításon a szak­emberek csoportjai gyűltek össze az előadótermekben, s több autó vitte a csoportokat a bemutató gazdaságokba. Megkezdődtek a szakmai na­pok. E rendezvénysorozat ke­retében az elkövetkező napokban Pest megye több gazdasá­gába is ellátogatnak az érdeklődők. Tegnap például a Cegléd Keeskéscsárdai Állami Gazda­ságot keresték fel a kertimag- termesztő szakemberek. Ma a Kertészeti és Szőlészeti Főis­kola dunakeszi gazdaságában tartanak érdekes bemutatót. A nagyüzemi csemegeszőlő ter­mesztés módszereivel ismer­kedhetnek meg az érdeklődők. $ ^ A kakas nagyot nyújtózik, i kukorékolni készül. Ezt teszi, ide soha tovább nem jut, hi- i szén üvegcsőbe öntött neon ka- ^ kas ez, a Gödöllői Kisállat- ^ tenyésztési Kutató Intézet ^ messzire látszó jelképe. Teg- § nap újságírókat invitált meg a § gazdaság. § Első sajtótájékoztatójukon i örömmel jelenthették be, | hogy ^ a vásár nagydíját nyerték | el a magyar baromfihib­ridek előállításáért. y i A beszámoló során az inté- § zet vezetői elmondták, hogy 51963 óta új lendülettel, na- § gyobb célok érdekében dolgoz- ^ nak. | A feladat: a korábbinál i jelentősen többet termelő, i hazai állomány megterem­tése. ^ Az elmúlt évek alatt előkelő ^ helyre került a G—11, G—22 ^ és a G—33 jelzésű tojóhibrid. ^ Ez utóbbi háztáji tartásra is alkalmas. A nagykátai járás­ban 15 ezer aprójószággal kí­sérleteznek, helyesebben szól­va ezek napi tojástermelését kísérik figyelemmel. Háztáji körülmények között évi 200 tojást nyernek. A többi tojóhibrid 240— 250 tojás előállítására ké­pes nagyüzemi körülmé­nyek között. Külön téma volt a húscsirke. Szenzációszámba megy, hogy sikerült két hónap alatt 1 ki­ló 85 dekás súlyt elérni. A kí­sérletek titka, hogy a takar­mányhoz zsírport és aminósa- vakat adagolnak. Az intézet állítja elő azokat a szülőpáro­kat, amelyeket aztán a te­nyésztő hálózatban sokszoro­sítanak. A tájékoztatót követő bemu­tató jól tükrözte az elméleti eredményeket, s biztatást nyúj­tott a hazai húsbaromfi-ellátás további javítására. — t. gy. — lemondta részvételét a csúcs- találkozón. Az elnök a tuné­ziai miniszterelnököt, a király pedig a trónörököst bízta meg képviseletével. Nasszer elnök, aki Irak és Jemen elnökével Kairó­ban hármas találkozót tart, kedden este érkezik Khartúmba. Az egyiptomi elnök külön- repülőgépén jön még Aref ira­ki és Szalal jemeni elnök is. Azhari szudáni elnöknek az államfők fogadására szinte ál­landóan a khartúmi repülőté­ren kell tartózkodnia. A ven­dégek olyan gyors ütemben érkeznek egymás után, hogy az elnök nem tud időközben hazamenni. Ezért a repülőtér parancsnokának hivatali he­lyiségeit ideiglenesen átalakí­tották és az elnök számára szalont és hálószobát rendez­tek be bennük. Azhari kedden kora reggeltől késő estig a re­pülőtéren tart „ügyeletét”. Khartum a csúcstalálkozó lázában ég. A tereket, a Nílus- parti sétányt, a nemzetgyűlés épületét, a köztársasági elnöki palotát, az államfők szállá­sául kijelölt Szudán Hotelt a 13 arab állam zászlai díszítik. VLAGYIVOSZTOK Városrekonstrukció Megkezdődött a szovjet tá­vol-kelet legnagyobb városá­nak, a 400 ezer lakosú Vlagyi­vosztoknak az átépítése. A re­konstrukció során a nagy ki­kötőváros lakóterületeinek nagysága megkétszereződik. A távlati terv értelmében 10—15 emeletes házakat emelnek a Csendes-óceán partján 28 ki­lométer hosszúságban húzódó sétányokon. AMMAN 200 ezerből 12 ezer Jordániái jelentés szerint lassú ütemben folyik a mene­kültek visszatelepülése a Jor­dán folyó nyugati partvidéké­re. A június 5-e óta otthonuk­ból elűzött, vagy elmenekült 200 000 személy közül eddig csak 12 000-en települtek visz- sza. SZUEZ Izrael elfogadta Odd Buli tábornok javaslatát, amelynek értelmében meghatározatlan időre szüneteltetik a hajózást a Szuezi-csatornán. Eszerint további rendelkezésig sem Iz­rael, sem az EAK nem hasz­nálja a vízi utat. HURON Tragikus csoportos ejtőernyős ugrás Vasárnap egy hatezer méter magasságból végrehajtott cso­portos ejtőernyős ugrás 19 résztvevőjét az erős széllöké­sek az Erie-tó fölé sodorták. A szerencsétlenül járt ejtőer­nyősök közül csupán kettőt si­került kimenteni, kettőnek a holttestét megtalálták, a töb­biek pedig eltűntek a hullá­mok között. Hatályát vesztette a tűzszüneti egyezmény Csehszlovák kis traktor működés közben /-----------------------------------------------------------------------------------' A „Führer“ temetése Érdekes és fölöttébb sokatmondó hír járta be a vilá­got: George Rockwellt, az amerikai fasiszta párt alapító­ját és eddigi vezérét —, akit minden jelek szerint politi­kai versenytársai tettek el láb alól —, augusztus 29-én az Egyesült Államok kormánya a nemzet halottjaként ka­tonai gyászpompával temetteti el. Az indok, ahogy a USA hadügyminisztériumának, a Pentagonnak a képviselője erről a sajtónak nyilatkozott, a következő „Joga van ahhoz, hogy mint a haditengerészet volt re­pülőjét az állami katonai temetőben helyezzék el." A szó­vivő ehhez még azt is hozzátette: semmi akadályát nem látja, annak, hogy Rockwellt az Egyesült Államokban mű­ködő náci párt tagjainak horogkeresztes jelvénnyel dí­szített egyenruhájában temessék el. Ha feltűnő is a hír, s a világon mindenütt szenzáció­ként közlik is a lapok —, egyáltalán nem meglepő. Nem, azok számára, akik ismerik és figyelemmel kísérik az Egyesült Államok politikai tevékenységét. Miért lenne meglepő az amerikai hitleristák vezérének állami dísztemetése egy olyan országban, amelynek a katonái hosszú évek óta kíméletlen és ke­gyetlen háborút folytatnak a szabadságszerető hős viet­nami nép ellen, s a német fasisztákhoz hasonlóan a felperzselt föld háborús stratégiáját gyakorolják, védte­len asszonyokat, gyermekeket és öregeket mészárolnak le, békés polgári településeket, iskolákat és kórházakat bombáznak porrá. Egyáltalán nem meglepő, sőt természetes, hogy az amerikai „Führer"-t állami gyászpompával temetik el éppen azok közé az amerikai katonák közé, akik a má­sodik világháborúban a hitlerista Németország elleni harcban estek el. Nem meglepő, mert ez a gesztus a Johnson vezette amerikai kormány politikájának igazi, leplezetlen arcu­lata. (h. f. p.) (Foto — MTI) A kiállítás egyik szenzációja a nemzetközi lovasverseny Gazdaság gombai tehené­szetében is a vendégek fogadására. Naponként három-négyszá: szakember keresi fel a nagy üzemi mintatehenészetet. Csal erre a bemutató telepre négy ezer vendéget várnak. Tápió szentmar toriban a Kossuti (Folytatás a 2. oldalon) Ezzel összefüggésben meg­jegyzik, hogy az Odd Bull tá­bornoknak, az ENSZ-megfi- gyelők vezetőjének közremű­ködésével egy hónappal ezelőtt megkötött tűzszüneti egyez­mény vasárnap hatályát vesz­tette. Az egyezményt hivatalo­san nem hosszabbították meg. Egyiptomi és izraeli fegy­veres erők között Ismailiától hét kilométerre délre szomba­ton este egyórás tűzharc folyt le — jelentik hivatalosan Tel Avivból. Egy izraeli katonai szóvivő az egyiptomiakat vá­dolta azzal, hogy tüzet nyitot­tak egy izraeli géppuskafé­szek ellen.

Next

/
Thumbnails
Contents