Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-27 / 202. szám
1967. AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP Kihunytak a fények SZÉLJEGYZETEK A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOKHOZ AZ ELMÚLT vasárnap kihunytak a szegedi Dóm tér vakító fényei, véget értek az idei szabadtéri játékok, amelyek egy hónapon át az idén Is az ország kulturális és idegenforgalmi központjává varázsolták a Tisza-part különben csöndességéről és nyugalmáról nevezetes városát. A tizennyolc Dóm téri előadást közel százezren nézték meg, egy-egy előadásra tehát átlag öt és félezer néző jutott. A játékok hetei alatt zsúfoltak voltak a szállodák, a vendéglőit, a cukrászdák, az utcákon hatalmas autótábor nyüzsgött, sűrű egymásutánban érkeztek a tömött vonatok és százával az autóbuszok az ország minden részéből és külföldről. EGYSZÓVAL: körülbelül olyan volt a város, amilyennek azok álmodták meg, akik harminc és egynéhány esztendővel ezelőtt először vetették föl a szegedi szabadtéri játékok gondolatát, valamint azok is, akik a második világháború után, kereken tíz esztendővel ezelőtt a már tradicionálissá vált, de a világkatasztrófa poklában tetszhalálra kárhoztatott játékok felújításáért szálltak síkra. A most kővetkező sorokat mégis az aggodalom kényszeríti papírra, a Játékok jövőjéért érzett mélységes, őszinte aggodalom. Az az érzés, hogy némiképp hamis vágányra siklott a dolog és — ha így halad továbbra is — nagyon messze elkanyarodhat attól a céltól, amely kezdeményezőit vezette, és amelynek létjogosultságát köszönheti. MI IS VOLT hát az eredeti cél, amelynek szolgálatára Rerrich Béla építőművész , csodálatos alkotása, a szegedi Dóm tér nyújtott szinte példátlan lehetőséget? Töltse be Szeged azt a szerepet, amit az osztrák Salzburg tölt be közel fél százada a szabadtéri színjátszásban. A kezdeményezésnek óriási sikere volt, a szegedi játékok híre néhány év alatt szinte világszerte elterjedt, és amikor Mascagni személyesen dirigálta a szegedi Dóm tér színpadán remekművét, a Parasztbecsületet, a produkció nemzetközi vonatkozásban is az esztendő egyik legjelentősebb kulturális és művészeti eseménye volt. A HÁBORÚ UTÁN, amikor sor került a Játékok felújítására, az eleinte csaknem kizárólag művészeti és kulturális cél igen nemes politikai programmal is bővült: a Dóm téri játékokat a szomszéd népekkel való kulturális kapcsolatok fejlesztésére is fel lehet és fel kell használni. Az összetett cél eredményes szolgálatának egyik legfőbb előfeltétele a művészi színvonal biztosítása. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy azok, akik összeállítják a játékok műsorát, kiválogatják az előadásra kiszemelt darabok szereplőit, rendezőit, dirigenseit, díszlet- és jelmez- tervezőit, velük együtt, tökéletesen ismerjék a szabadtéri színjátszás — technológiáját. Mert hát ez a technológia merőben más, mint a zárt, a fedett színpadé. A szegedi Dóm téri színpad óriási játéktere — az erősen túlméretezett, hétezerötszáz személyes nézőtribünről nem is beszélve — különleges játék- és beszédtechnikát, különleges orgánumot igényel. Ezt igényelte már a múltban is, amikor a tér páratlanul nagyszerű akusztikáját még nem likvidálta a három emeletnyi magasságú vasvázas tribün. DE NEM IS VOLT akkor még szükség semmiféle zseniális hangerősítő, hangkésleltető berendezésre. Tisztán, szabadon szárnyalt a szó és a zene, amelyet ezek a furfangos technikai berendezések — a legszerencsésebb esetben is — gépzenévé torzítanak, a nézőt éppen úgy megfosztják a közvetlen élménytől, mint akár a rádió vagy a televízió, akár a film A kevéssé szerencsés esetben a padsorok alatt elhelyezett hangszórókon keresztül harsogó hang mindig bizonytalan intenzitása és a nagy nézőtéri távolságok miatt a színészek parányivá zsugorodó alakja között bántó, zavaró a nagy aránytalanság. Ha a színész játék közben közelebb téved valamelyik rejtett mikrofonhoz, fülsértőén harsan fel a hangja, ha eltávolodik tőle, érthetetlenné halkul. Ennél még a szabályozható hangerősségű rádió vagy televízió is illúziót keltőbb élményt nyújt. EZ AZ EGYIK OKA annak, hogy például az idén sokkal több örömet lelt a Dóm téri Cigánybáróban az, aki a rádió közvetítését hallgatta, mint aki a Dóm tér zsúfolt nézőteréről hallgatta és nézte végig. Az egyes darabok rendezői minduntalan hangoztatják, hogy a Dóm tér természetes adottságait a föléje boruló csillagos égboltozattal együtt döntő szerephez kell juttatni. Az elv helyes, csak az a baj, hogy egyre kevésbé érvényesítik. Ma már ott tartunk, hogy ha a tér fölé egy hatalmas ponyvát feszítenének ki, a közönség minden erőfeszítés nélkül zárt színházban érez- hetné magát, mert amit kap, az nem más, mint valami hy- pertrophiában szenvedő szabályos zárt színpadi produkció, amelynek minden mérete óriásira növekedett. Az óriási mélységű és szélességű játékteret a legtöbb esetben félig naturalista, félig formabontó kulisszákkal építik be és zsugorítják össze olyan parányivá, hogy a nagy játéktérhez is túlméretezett statisztéria sűrű tömkeleggé zsúfolódik rajta, amelyben elvész a színészi játék, a tánc és az eszmei tartalom egyaránt. Kétségtelen, hogy a szabadtéri színjátszásnak elengedhetetlen kelléke bizonyos mértékű látványosság is, de a legtöbbször itt is elvétik a mértéket, túl nagy dózist erőszakolnak a közönségre belőle Talán ez az oka annak, hogy a produkció egyre gyakrabban csaknem cirkuszi látványossággá fajul. Pedig a szabadtéri játékok közönsége nem cirkuszra, nem panoptikumra vágyik, amikor esetleg több száz kilométeres fárasztó utazás után elfoglalja helyét a nézőtéren. SÜLYOS, VESZEDELMES hibák ezek, bennük rejlik annak egyik oka, hogy az idei játékok közönsége általában nívócsökkenést érzett, és aggodalommal gondolt a szegedi játékok jövőjére. De van — sajnos — másik oka is. A játékok idei programjába öt „attrakció” került. Erkel Hunyadiia. Shakespeare Ham- letje, a Mojszejev-együttes, Strauss Cigánybárója és Verdi Don Carlosa. A Hunyadi László — enyhén szólva — unalmas volt. Zenéje vontatott, színtelen, énekesei fásul.- tak. Címszerepébe a közönség nagy többsége fájó szívvel kívánta vissza Simándy Józsefet A Cigánybáró kínos csalódást okozott. Jókai bájos meséje Strauss hasonlóan bájos muzsikájával egyetemben elkallódott a röppentyűs, görögtüzes, puffogó cirkuszi manőverek kusza összevisszaságában. Súlyosan téved az, aki azt hiszi, hogy manapság ilyesmire van igénye a „nép”-nek. Megfeledkezik arról, hogy a „nép” már nem „misera plebs”, régen moziba jár, rádiót hallgat és televíziót néz. a Csinnadratta-cipőből alaposan kinőtt. Hatalmas paraszti tömegek özönlöttek az ország minden részéből Szegedre, négy alkalommal zsúfolásig megtöltve a Dóm téri tribünt, de ez a Cigánybáró csúnyán megbukott előttük. Viszolygó érzést ' keltett bennük is az, hogy kabarészínészetünk egyik érdemes csillagára tukmálták például Mária Terézia császárnő szerepét, viszont Zsupán igazán tréfás figurájának alakításával kiváló operaénekesünket, Szalma Ferencet tisztelték meg. A MOJSZEJEV-együttes tagadhatatlanul nagyszerű teljesítménye sem egészen az volt. amit várt a publikum. Inkább szédületes akrobatika, mint balett vagy magas színvonalú népi táncművészet. Igen nagy várakozás előzte meg a Don Carlos szabadtéri bemutatóját. A zenekar Vaszy Viktor vezényletével valóban klasszikus teljesítményt nyújtott, a külföldi szólóénekesek viszont általában kielégítetlenül hagyták a közönséget, amelynek az volt az érzése, hogy honi operistáink is nyújtottak volna legalább annyit és talán vonzóerejük is nagyobb lett volna. A LEGÉRDEKESEBB és mondhatjuk, legfigyelemre méltóbb kísérlet a szabadtéri Hamlet volt. Az elmélkedő dán királyfi világát igen alaposan átgondolt és tiszteletre méltóan mértéktartó eszközökkel plántálta át a szegedi Dóm térre Vámos László, a rendező, akinek legfőbb érdeme az, hogy nem vonta meg a szót Shakespeare-től, mint ahogy tavaly és tavalyelőtt szóhoz juttatta Madách Imrét is Az ember tragédiája szabadtéri előadásán. (A közönség különben értetlenül áll a rejtély előtt, hogy miért maradt le az idei műsorról a szegedi Dóm tér hagyományos darabja, a Tragédia, és az előzetes jelentések szerint miért maradt le a jövő évi műsorról is, holott nyilvánvaló, hogy a legnemesebb tradíció követelné állandó műsoron tartását legalább annyi jogcímmel, mint amennyivel évtizedek óta elmaradhatatlan attrakciója Salzburgnak Hugo von Hoffmannsthal Jeder- mannja.) AKIK IGAZAN SZÍVÜKÖN viselik a szegedi játékok jövőjét, igen sok kivetnivalót találnak a műsorpolitikában, főleg abban, hogy nem kap ezen a téren a szegedi Dóm tér egyéni profilt. Számos olyan darab jut a Dóm tér szabadtéri színpadára, amely az ország más szabadtéri színpadain is előadásra kerül, vonzóereje így megoszlik. Ez lehet a magyarázata annak, hogy egyre nehézkesebben alakul ki Szegeden a szabadtéri játékok igazi gócpontja, de annak is, hogy a szegedi Dóm tér még mindig nem termelhette ki az annyira nélkülözött igazi szabadtéri műfajt. És még egy szerény észrevétel kívánkozik ide. Akad néhány színész, énekes, aki a szegedi szabadtéri játékokat csak olyan táj színházfélének tekinti, igen mérsékelt ambícióval vesz részt a Dóm téri együttes munkájában, a Szegeden töltött időt nyári üdülésnek fogja föl. A színvonal szempontjából pedig ez sem közömbös. Magyar László A KISFIÚ A kisfiú az apja miatt árva. Apját felakasztották, mert megölte a feleségét. Utoljára azt üzente ki, hogy a rokon házaspár, akik már akkor jó ideje nevelték, fogadják örökbe a gyereket. Azok örökbe fogadták. A házaspár saját gyerekként nevelte a kisfiút. Néhány éve megmondták neki: nem édes szülei. Megmondták, hogy hinták az apját, később azt is, hogy mit tett. A kisfiú szomorú lett. Később már nem volt kedve semmihez. Aztán apró lázadásokkal, stiklikkel próbálta a maga külön világát megteremteni. ★ — Hány éves vagy? — 15 leszek. — Mikor vittek a pomázi intézetbe? — Még tavaly. Tavaly novemberben. — Hányszor szöktél meg? — Nyolcszor. — És miért? Nem érezted jól magad? A kisfiú, B. Lajos erős, jól fejlett, értelmes, rokonszenves kölyök. Legutóbb 3,7 volt az iskolai átlaga. Nagy barna szeme van, tele szomorúsággal. Máskor azonban vidám, nevet, például akkor, amikor a slágerfesztiválról beszélgetünk. Egyelőre az intézetnél tartunk. — A nagyobbak néha megvertek, meg kitoltak velem — mondja. — Nem volt barátom sem. Igaz, volt egy barátom, de más intézetbe vitték. Ha csak az lenne a baj, hogy nyolcszor megszökött az intézetből... ★ Mielőtt a nyomozó felhozta volna a fogdából, elmondta a bűnlajstromát. Pomázról általában a rokonokhoz szökött. Gyónón, Alsógödön és Túrán azonban lopott is a rokonoktól. Miután 14 éves elmúlt, eljárás indult ellene, de a bíróság egy évre próbára bocsátotta. Ez azt jelenti: ha egy évig nem követ el semmit, megszüntetik ellene az eljárást. Most a pilisvörösvári kirándulás miatt ül a rendőrségi fogdában. Kétszer szökött oda az intézetből, legutóbb augusztus elején. A nyomozó röviden elmeséli a történteket: — Egyik barátjával szökött Pilisvörösvárra. A barátja hazament, ő csavargóit. Megismerkedett egy fiatalemberrel. A fiatalember régi ismerősünk: ötszörösen büntetett, lakás és foglalkozás nélküli, 26 éves; Háserfrantz Istvánnak hívják. Háserfrantzcal alkalmi munkát vállaltak egy házépítésnél. Aztán a kisfiú bemászott egy lakásba, ellopott onnan néhány ruhadarabot és egy értékes táskarádiót. A rádiót Háserfrantznak adta, az eladta Budapesten. — Mennyi pénzt kaptál a rádióért? — Semmit. Másnap azt mondta, hogy amit kapott, elkártyázta. Pedig azért loptam, hogy el tudjak utazni Pilisvö- rösvárról. — Hová akartál utazni? — Csak el akartam utazni Nem akartam már ott lenni. — És amikor Háserfrantzcal együtt segítettél az építkezésnél, azért nem kaptál pénzű? — Kaptunk, de Háserfrantz nekem nem adott belőle. Csak egy rossz nadrágot adott. — Szép barátod van! — Hát... Azért az intézetben egyik fiú sem ilyen. Egyik se tolt volna ki ennyire velem. Akik Pilisvörösváron megismerték, azt is megtudták róla, hogy az intézetből szökött. Mégsem akadt senki, aki értesítette volna a pomázi intézetet. ★ Karján tetoválások. „Beatles együttes”, „Magdi szeretlek” és még két lánynév. — Mi van Magdival? Kis fintor az arcán: — Szélhámos. Azt mondta, hogy ő is szeret. De közben — megtudtam — más udvarol neki. Elfordítja a karját. Most látom, hogy bal kezének nagy ujja szokatlanul vékony és görbe. — A szüleim mondták, hogy még édesanyám törte el másfél éves koromban. De nem vitt orvoshoz. Utána vittek el tőle a szüleim. Egykedvűen néz maga elé. Egykedvűen, megtörtén. Rám néz, akar valamit mondani, de hirtelen elkapja a tekintetét. Még nincs 15 éves. Tisztában van vele, hogy a lopásért elítélik. Azt mondta, szeretné a nyolcadikat befejezni, utána szakmát tanulni. Többször is megkérdeztem, de mindig ugyanazt válaszolta: ha kiszabadul, felhagy a csavargással, szakmát tanul és albérletbe költözik. Őszintén mondta mindezt. Hiszen még nincs 15 éves és különben csendes, töprengő kisfiú. Murányi József A Duna-parton (Foto: Kotroczó) A LÉNYEG: A PAPÍR A bűnügy végére a bíróság ítélete már pontot tett. Németh Ferenc, a tápiószentmár- toni tanács volt elnökhelyettese bevetetlen földeket magánosoknak adott ki, és a haszonbérleti díjat felvette. Szerepel az ügyben két erdész, akik hasonló bűncselekménynyel vádoltan álltak a bíróság előtt és több gazda, akik a földeket használták és a tanácselnök-helyettest, valamint az erdészeket megvesztegették. A bűnügy tehát lezáródott, nincs róla mit beszélni. A bűnösök elnyerték büntetésüket, most már rajtunk a sor, hogy levonjuk az ügy felettébb figyelemre méltó tanulságait. Mert az elítélt bűnösök mellett egy szemlélet is a vádlottak padjára Kívánkozik. Nézzük csak a hátteret. A bíróság előtt sokat szerepelt 96 hold föld, melynek egy részét feketén adták ki haszonbérletbe. A föld telekkönyvi tulajdonosa a men- dei erdészet, amely azonban i szántónak nyilvánított földeket nem erdősítette, ezért i fennálló rendelkezéseknek megfelelően, azt hasznosításra felajánlotta a Tápió- szentmártoni Községi Tanácsnak. A községi tanács a földterületeket átvette, majd szintén a törvények szelleméhez igazodva, felajánlotta a Kossuth Termelőszövetkezetnek. A tsz a 96 holdat jegyzőkönyvileg átvette. Ez még 1955-ben történt. Aztán többé a földeknek tájékára sem néztek. így történt, hogy a bevetetlen földeket különböző gazdák birtokba vették és a szabálytalan föld- foglalás eltussolására kisebb- nagyobb összegekkel és terményekkel „kenték meg” a vádlottakat. Az ügyből engem az érdekelt, hogyan lehet napjainkban 96 hold földdel játszani, hogyan lehet hűbéri birtokokat osztogatni? Hogyan lehetséges az, hogy ekkora földdarab hiánya sehol nem volt feltűnő? Megkockáztatom a feltételezést: egyetlen nagybirtokos intézője sem tehette volna meg, hogy észrevétlenül lekanya- rítson száz holdat és azt saját zsebére hasznosítsa. Faludi Imre, a Tápiószent- mártoni Községi Tanács elnöke azt mondja: — A mendei erdészet szabályosan járt el. Ök 1955- ben ezt a 96 holdat átadták a községnek. Ekkor még Németh Ferenc volt az elnök- helyettes. Ö foglalkozott a földügyekkel. Németh a területet felajánlotta a Kossuth Tsz-nek és azt Berzsenyi János, a tsz elnöke át is vette. — Tudomása szerint a tsz mit csinált a földdel? — Semmit. Nekem Berzsenyi János elnök azt mondta, hogy ki sem mentek megnézni. E több tagban álló földterület ugyanis nem volt alkalmas a nagyüzemi művelésre ... — Ezt az átadáskor nem tudták? — Biztosan tudták ... Kérem ez az ügylet papíron teljesen szabályosan lett lebonyolítva . i. Valóban. A szereplő szervek birtokában megnyugtató papírok és jegyzőkönyvek vannak. Abban semmiféle alaki hiba, vagy törvénytelenség fel nem fedezhető. Az irodák jól végezték dolgukat Csak a föld maradt parlagon és adott lehetőséget a spekulációra. A tsz elnökhelyettese, Szabó János nem szívesen beszél az ügyről. — Nekünk ez a föld nem kellett. Meg sem néztük, azt sem tudtuk, milyen földek és merre vannak. — Miért nem érdeklődtek utána? — Nem a mi dolgunk! Mi papíron átvettük, az erdészetnek kellett volna megmutatni. — A tsz-nek tehát nem kellett volna a föld? — A földből sosem elég, ha jó. — Ezek jó földek voltak? — Nem láttuk azokat... Tápiószentmártonban ennél többet nem lehetett megtudni. Nagykátán a járási földhivatal vezetője Mezei Sándor. Az ügy kiváló ismerője, a bíróság előtt tanúskodott és részt vett az ügy vizsgálatában is. — Németh Ferenc földmanipulációiról már régebben is meséltek. 1963-ban vizsgálat is indult... Erről a tápiószentmártoni elnök is beszélt. Ö ezt mondotta: — Akkor, szerintem e 1- kenték az ügyet. Pedig, ha akkor kipattan, Németh
