Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-22 / 197. szám
Napirenden s as oktatásügy A városi tanács végrehajtó bizottsága csütörtök délelőtt kilenc órakor ülést tart. Az ülésen Kiss Lajos, a művelődési osztály vezetője számol be az elmúlt oktatási év eredményeiről és beszél az elkövetkező év feladatairól is. Ezen az ülésen döntenek e téglagyár új bányatelephe- lyéröl is. SZEPTEMBER 7. Koreai nagygyűlés Szeptember hetedikén délután a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulásának 19. évfordulóján ünnepi barátsági nagygyűlést tartanak a konzervgyárban. Az ünnepségen részt vesznek a Koreai NDK budapesti nagykövetségének képviselői is. mit Utunk ma a moziban? A hetedik kontinens. A gyerekek szigete. Csehszlovák— jugoszláv színes film. Szélesvásznú. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor. Híradó. Mindent tudni akarok 36. Előadás kezdete: fél 6 és 8 órakor. A PESTMEGVEI HÍRLAP KülONKIAP/CÍA XI. ÉVFOLYAM, 196. SZÄM 1967. AUGUSZTUS 22., KEDD Itt ez még újság A munkavállalást már brigádszerződésben Senki nem csalódott az első hónapok után Szocialista brigád a város mezőgazdaságában? Nem sok ilyenről hallottunk eddig. De az állami gazdaság munkásai ebben az évben már szocialista brigádszerződésben kötöttek munkavállalást. Tizenhárom brigád, kilencvennyolc tag. Ennyi a gazdaság friss versenymozgalmának alapja. A félévi értékelésekből az jY start nem volt rossz Kétezer csomag füzet nylonzacskóban Az írószerbolt igazi próbája a tanév kezdete. Amelyik ezt a rohamot is türelemmel állja, elnyeri a vásárlók kegyét. Hol van olyan kereskedő, aki nem erre pályázik? A Kecskeméti úti papírbolt nem túl idős. Alig több mint fél éve, hogy megnyílt — A start nem volt rossz — mondja Rab Balázsné, vezető. — Százötvenezer forintot hozott. Most, az, iskolaév előtt csak füzetből félmillió forint értékű van raktáron. Szaporodnak a vásárlók, a vezetőt a kötelesség és a vevősereg a pult mögé szólítja. Mihajlik Piroska az Arany János általános iskola hetedikes tanulója. Nemcsak a saját, hanem negyedikes öccse tanszereit is ő veszi meg. Az előrecsomagolt füzetek mellé öt ív kékpapírt és ötven címkét kér. „Hogy takarosak legyenek a füzetek.” Kenyeres Ambrusné, Ilonka számára vásárol. Kétszázhetven forintot fizet. — Nem kis pénz — jegyzem meg illetéktelenül. — Nem sajnáljuk — simogatja az anyuka Ilonka vállát. — Szeretnénk, ha ezután is, mint hat évig eddig, kitűnő lenne a kislányunk. Ismét kis szünet. A vezetőtől érdeklődöm tovább. — Előre csomagolják a füzeteket? — Természetesen. Minden osztály számára a szükséges tanszereket nylonzacskókba készítjük össze. A hetedikes csomag harmincöt forintba kerül, a negyedikeseké huszonötbe, az elsősöké a legdrágább — negyvennégy forint. — Hány csomagot készítettek? — Kétezret. Gyors becslés. Ezek szerint a forgalom egyharmadát, amely a városban az év elején jelentkezik, a 61. bolt szeretné lebonyolítani. — Ha lehet, még annál is többet — mondja az üzletvezető. (r. k.) nítását, a major fásítását, az erő- és munkagépek karbantartását, s azt, hogy kultúrműsorokat rendeznek, fejlesztik — vagy létrehozzák? — a terület sportját. A tehenészet öt szocialista brigádjáról is érdemes szót ejteni. Az egyik vállalta, hogy ebben az évben 152 400 liter tejet fej ki. Szabó Sándor derül ki, hogy már az első hónapok jó eredményeket hoztak. Amit vállaltak — teljesítették. S ennek nyomán ők maguk sem csalódtak. Felajánlásaik közül elsőnek a KISZ-esek vállalásairól emlékezünk meg. Nem kevesebbet vállaltak magukra, mint a gerely! üzemegységben 100 hold legelő gyomtalaNINCSEN ÖRÖM ÜRÖM NÉLKÜL Ömlesztett kenyér — cipőtalp alatt Szinte hallom: Már megint bennünket piszkálnak. Ezt a Sütőipari Vállalat munkatársai mondják majd, ha elolvassák ezt a néhány sort. Mert ugye, amikor nem volt autó, az volt a baj. Aztán jött egy autó, de még az sem volt elég. Most beállítottunk egy másikat is és ez sem jó? Ugyan mit akarnak még tőlünk? Erre gyorsan tudunk válaszolni, mi, akik naponta látjuk az autót, amikor megérkezik a 150. Népbolt elé. Polcokat akarunk. Olyan polcokat, amilyeneket a kenyereskocsiba szoktak tenni, s amire rá szokták rakni a meleg kenyeret, hogy ne nyomják egymást agyon. Mert nálunk a kenyér egyelőre ömlesztve van. Ami a kocsi belsejébe kerül, »azt egyféleképp lehet onnan kiszedni, ha belépnek a kocsiba. Természetesen azzal a cipővel, amivel az utcán is járnak. Erre a kicsit megtaposott platóra rakják azután a következő kenyérszállítmányt Már azt is kilátásba helyezték, hogy megbírságolják a vállalatot, ha ezen az állapoton nem változtat. Ami azt illeti, elég régen hangzott el ez az ígéret... ROPOG A ZÚZALÉK AZ ÚTHENGER ALATT... Hétszáz méteres, páratlan ajándék segíts másokok, téged is megsegítenék Néhány ember ajándékba ad egy útszakaszt. Kik ők, hogy ennyire gazdagok? A nevezetes Bérez brigád. Jól ismerik őket a Csongrádi út környékén. Néhány hónapja a kikátyúsodott Csongrádi utat javították éppen, amikor arra jártam. A hétkilométeres szakasz azóta elkészült. Hetven tonna anyagot használtak fel hozzá. Akkor ott egy ígéretet tettek. Nevezetesen azt, hogy egy 700 méteres útszakaszt társadalmi munkában építenek majd meg. Ennyi kell még az iskoláig és akkor ió úton járhatnak a gyerekek esőben, fagyban, hóban a suliba. De nemcsak nekik jelent könnyebbséget, hanem az állami gazdaság hangácsi üzemegységébe és a Szabadság Termelőszövetkezet állattenyésztő telepére igyekvőknek is. Autók száguldanak kővel megrakottan. A brigád tagjai terítik a zúzalékot, az úthenger több tonnányi súlya alatt recseg, ropog a kő. Egy hét óta dolgoznak itt. Nyolcszáz tonna alapkövet keli itt még felhasználni, mint Gregor Géza úthengerlő elmondja, mire a hétszáz méteres szakasz elkészül. És nem is akármilyen utat kapnak a hangácsiak, hanem korszerű, úgynevezett „itatásos” út épül. Ha az anyag is folyamatosan érkezik, két hét alatt készen lesznek vele. Ez a brigád munkája nagy részét a városban és környékén végzi. Mégsincs telephelye, a gépek szerteszéjjei vannak. Ám most úgy hírlik, hogy ezért az önként vállalt munkáért cserében telket kapnak a Vadas utcában, és vannak, akik tudni vélik, hogy már a kerítés is. meg az oszlopok is megérkeztek. Ha igaz, ott rendezik be a telepüket. Megérdemelnék, hogy így legyen. (-si) Arzén és levendula, meg az Osztrigás Mici A művelődési házban árulják a Vígszínház bérleteit Idén nem lesz színházi előadás a művelődési ház színháztermében. E helyett a művelődési ház az egyik legjobb fővárosi színház, a Vígszínház bérleteit biztosítja az érdeklődőknek a hét miniden, napjára és vasárnap délutánra. A bérleti előadások a következők: Gorkij: A nap fiai, E. O’Neill: Jön a jeges, J. P. Sartre: Altonai foglyok, Lope De vega: Lázadás a bolondok házában, G. B. Shaw: Hősök, Kesserling: Arzén és levendula, E. De Filippo: A cilinder, Thurzó Gábor: Gyorsított eljárás, Békeffy István: Gyilkosság lapzárta előtt, Karinthy Ferenc: Dukits Emil születésnapja. Ezenkívül a színház közös bérletet bocsát ki az Operettszínházzal. Ebben a fent felsoroltak közül öt darab szerepel és az Osztrigás Mici, az Operettszínháznak szintén öt darabja: Hello, Dolly! a Lili, a Teenager szerelem, a Knockout és Fényes Szabolcs Maya- )a. Az érdeklődők a művelődési ház emeleti 38-as szobájában kaphatnak további felvilágosításokat. +S+P+0+R+T+ Gyenge játék — súlyos vereség Sziget újfalu—Nagykőrösi Kinizsi 4:1 Jó labdarúgó időben, de rossz talajú pályán a következő összeállításban játszott a Kinizsi: Gömöri — Vass, Kecskés I, Baranyai, Csikós II, Pécsi, Kecskés III, Lányi, Szomolányi, Józsa, Klenovics. A körösi csapat megerősített védelemmel játszott, Szomolányi hátrament söprögető- nek. Alacsony színvonalú, kiegyenlített játékkal indult a mérkőzés. A körösi csapat fegyelmezetten játszott az első húsz percben. A 22. percben védelmi hibából az otthoniak megszerezhették első góljukat, egy perc múlva szép akciógóllal növelhették előnyüket. A 30. percben Lányi oldalvonalról küldött szabadrúgását Józsa a hálóba fejelte, 2:1. Fordulás után a körösi csapat feladta a védekező taktikát. Szomolányi jobbfedezet lett és Csikós II előre ment a csatársorba. Az 51. percben Kecskés I-et átjátszotta az újfalui csatár és 3:l-re módosult az eredmény. Ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. A körösi támadósorban nem volt elég átütőerő. A 65. percben Pécsi kezezése miatt Nagy Károly Az első félévben már 81 908 litert fejtek. Közülük a borjúnevelő brigád érte el a legjobb eredményt. 253 mázsa évi súlygyarapodást tizenegyesből újabb gólt szereztek az otthoniak. Utána — egy percen belül — Kecskés III és Lányi hagyott ki gólszerzési alkalmat, majd Kecskés I buktatta a kitörő csatárt, de a büntetőt kapufára lőtte az újfalui csatár. A 75. percben Lányit reklamálásért a bíró kiállította. A nagy erőbedobással és nagy lelkesedéssel játszó hazai csapat megérdemelten győzött a mélyen fomája alatti körösi csapat ellen. Gömöri kivételével az egész csapat csődöt mondott. Nem annyira a nagyarányú vereség, mint inkább az akarat nélküli, széteső, gyenge játék a kiábrándító. Szerdán itthon játszik edzőmérkőzést a Kinizsi. Nagykőrösi Kinizsi ifi— Szigetújfalui ifi 3:0 Kinizsi ifi: Vilcsák II — Hupka, Balogh, Aszódi, Máté, Farkas, Horváth, Manger, Hegedűs, Lengyel, Dér, A körösi ifik jó játékkal aratták szép győzelmüket. Góllövők: Lengyel (2) és Horváth. Jók: Máté (a mezőny legjobbja), Balogh, Lengyel és Dér. P. S. VANNAK LELKES KIS EMBERKÉK, DE — labda nélkül nem lehet kosárlabdázni Gál Sándor terveztek és ebből 164 mázsát már teljesítettek is. Képeink azt a három tehenészt mutatják be, akik az elmúlt hónapban a 20 tehéntől a legtöbbet fejték: Gól Sándor (naponta 270 litert), Nagy Károly (233 litert) és Szabó Sándor (197 litert fejt). (Kép, szöveg Papp Ambrus) Nem az utánpótlás bázisa bizonytalan, hiszen vannak lelkes kis emberkék, akik hetenként kétszer szorgalmasan eljárnak az edzésre, hogy megismerjék a kosár labda játék minden fortélyát. Anyag tehát van, lehetne belőlük jó sportolókat nevelni. A Kinizsi „sportnapközisei” ők. Egyelőre persze csak név- leg, mert „működésüknek” semmi hivatalos formája nincs. Állandó gond kíséri őket (akárcsak a felnőtt játékosokat) : a labdahiány. Ez a tizennyolc kisfiú és j kislány tíz-tizenegy éves. Igazán idejében kezdték a kosárlabdát. (Ámbár, ha meggon- I dőljük, hogy például az Egyesült Államokban nyolcéves gyerekeknek van kosárlabda- csapatuk, sőt bajnokságuk ...) Lehet belőlük kitűnő sportoló. De ehhez több dolog kellene, mégpedig sürgősen. mm 1. Mérkőzéseket kell játsza- niok, hogy megszokják a versenyzés légkörét. A győzelem, a siker érzése, önmagában is tanulásra buzdít. 2. Téli edzőhelyiségre is szükségük volna. 3. Végezetül: honorálni kellene azt az edzőt némiképp, aki vállalja ezt a nem túlzottan látványos — egyelőre legalábbis nem az — nevelői feladatot. Akikről szó van, a fiú- és a lánycsapat tagjai: Áll: (balról jobbra): Megy- gyesi Ágnes, Pászti Ágnes, Varga György edző, Urbán Zsuzsa, Karai Ágnes, Tóth Katalin. Fiúk: Kaszap Attila, Hupka János, Varsányi Dénes, Harsányt Gábor, Sóber László, Nagy Miklós. (mitru) MAZSOLÁK MIKOR KEDVES? — Mikor a legkedvesebb egy vendég? — Amikor elmegy. KERTMOZIBAN — Miért megy el, hiszen a harmadik rész még hátra van? — Éppen azért. KOCSMÁBAN — Mit szeretnél inni? — Attól függ... — Mitől? — Hogy ki fizeti. NAGY KÁR — Örököltem egy 200 000 forintos házat. — Szent ég, mennyi adót fogsz fizetni! (varga) A látszat csal. Itt tizenegy labdát tartanak a kezükben, de valójában mégis labdahiányban szenvednek.