Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-20 / 196. szám

10

i'ta?

Siti,

KMírlap

i967. AUGUSZTUS 80., VAS AHN AI'

Talán, mindenkinek...

Mint lapunk Is hírt adott róla, a múlt vasárnapok egyikén a Dunába fulladt a szentendrei Betonelemgyár egyik munkása.

Kelemen Gyula, a gyár gondnoka, Kárpáti Károly és Sturm Ferenc .gyárbeli asztalosok :

— Hogy kinek jutott eszébe felépíteni a házat a családnak? Amikor szegény Páli János azon a vasárnapon belefulladt a Dunába, már hétfőn vagy kedden magam is mondtam Aszalós József né szb-titkárnak, hogy valamit csinálni kellene, mert hiszen Páliék eladták a régi házukat Tahitót- falun és ősszel onnan el kell költözniük, de az új szentendrei ház még félig sincs kész, és az asszonynak, meg a két kisgyereknek nem lesz hova menniük. És hogy ez nem lehet nekünk sem mindegy, hiszen a Páli Jancsi évekig itt dolgozott, az asszonyt is itt ismerte meg, mert az is itt dolgozik a mozaiküzemben, de még a felesége testvérei is itt dolgoznak. Aszalós Józseféé azt válaszolta, hogy nem én vagyok az első, aki szóltam. Úgyhogy akkor mindjárt le is jöttem ide a műhelybe, megbeszélni a szaktársakkal, hogy mi majd megcsináljuk az asztalosmunkát. Kárpátit már régen ismerem, még együtt dolgoztam vele, amikor én is asztalos voltam, de Sturmról is feltételeztem, hogy hajlandó segíteni.

— Hogy mekkora értékű munkára vállalkoztunk? Azt mi nem számoljuk, kérem. De ha mind a hárman jól megnyomjuk, akkor két-három vasárnap alatt, vagy hat hétköznap délután kész leszünk a tetőszerkezettel. Ha padló is kell, altkor tovább tart, de ha parkettát szeretne az asszonyka^ azt sajnos, nem tudjuk elkészíteni.

Németli Jánosné fiatalasz- szony, tekercselő, a Kandó Kálmán szocialista villanyszerelő-brigád egyetlen női tagja:

— Kinek jutott eszébe felépíteni a házukat? Azt nem tudom, csak azt, hogy amikor mint szakszervezeti bizalmi gyűjteni mentem a műhelyekbe, akkor már hallottam: szó van róla, és aztán a mi brigádunkból a Szűcs Pista is azt mondta, nálunk ne gyűjtsék, mert legfeljebb 600 forint jönne össze, viszont, ha megcsináljuk a villanyszerelést, az legalább kétezret jelent. És hogy mindenáron befejezzük a házat, mert nem a Páli Jancsin múlott, hogy nem épült fel eddig, hiszen csak 24 éves volt, és megvolt már a két gyerek, az egyik hároméves, a másik hathónapos.

Majoros József, a Kilián szocialista brigád tagja:

— A mi gyárunkban szokás, hogy segítünk egymáson. Ha valaki házat épít, legtöbbször az egész brigád elmegy hozzá segíteni. Az ilyesmit nem mindenhol találja meg az ember, és talán ezért is van, hogy bár nagyon elmaradott felszereléssel működik az üzem, mégis az emberek nagy része megragad itt, és törzstaggá válik.

— Nálunk is az egyik brigádtag most építkezik és hozzá is eljárok segíteni. Ezt csak azért mondom, hogy általában mindenki természetesnek vette azt is, hogy befejezzük a Páli házát. A mi brigádunk például száz órát vállalt, és hallottam, hogy a Dobó István szocialista brigád is felajánlotta, majd falaznak, meg a szállítók is, akik Páli közvetlen munkatársai voltak, jöttek, hogy felteszik a betongerendákat és a födémelemeket. A cső- üzemi Egyetértés brigádnak azt mondták, hogy az ő felajánlásukra talán már nem is lesz szükség.

Teljesítménybérrel

gépkocsivezetőt

felvesz

az 1. sz. AKÖV;

1. sz. üzemegysége, bpssti, váci, ceglédi,

gödöllői, szigetszentmiklósi munkahelyekre.

Jelentkezés: XIII.,

Forgács u. 22. Munkaügy J

Jesztrebszky János művezető:

— Hogy mindenkinek megcsináltuk volna? Hát nem egészen, mert ugye itt van egy csomó olyan ember, aki csak jön, szétnéz, ideteszik, odateszik, dolgozgat egy kicsit, és egy fél év múlva továbbáll anélkül, hogy tudná, tulajdonképpen mi is megy a gyárban. Mi, régiek, általában két év után Veszünk valakit komolyan. Akkor már az illető rendszerint állandó munkára dolgozta be magát, megvan a helye; a szerepe.

— Páli Jánost mindenki becsülte. Nagyon sokat dolgozott, túl sokat is, kellett neki a pénz, de ezt mindenki megértette, mert hiszen ott volt a család, és építkezni akart. Azért nehogy azt higgye, hogy őt csak a pénz érdekelte. Szállítómunkás volt, nehéz helyen dolgozott Mivel a gyárat fokozatosan gépesítik, annak idején hirdettek egy könnyűgépkezelői tanfolyamot. Páli az első szóra elvégezte és át is tudták volna helyezni az új képesítésének megfelelő könnyebb munkára, ahol ugyanannyit kereshetett volna. De ő mégis két évet várt, hogy megmaradhasson a régi kollektívában. így csak egy hónappal ezelőtt kerülhetett a gépre, és hát amint tudja, nem sokáig dolgozott már rajta.

Bernat Tibor, személyzeti vezető:

— A gyár is segít. Kaphatnak bontott anyagot a váci telepünkről, ahol néhány épületet szanálunk — az ottaniak majd társadalmi munkában elvégzik a bontást.

— Kinek jutott először eszébe? Nem tudnám megmondani, de még a temetés előtt volt egy szocialista brigádvezetői értekezlet és ott is szóbakerült. A temetésen hatvan ember volt a gyárból, még csodálkoztunk,.hogy ennyien vannak, hiszen szombat volt.

Elsősorban az érdekelt, honnan indult el a kezdeményezés, de nem lehetett megtudni, kinek jutott az eszébe. Talán, mindenkinek ...

Padányi Anna

VÉRÜNK ÉRTED, FESZTIVÁL!

Álmodtam:

t ^ A dalnak mindjárt vége, a kiművelt tenor 5 ^ magasra szárnyal. A karmester feltesz még v ^ egy utolsó színes tuskockát a szédítő ak- ^ kordtoronyra, még billegeti, igazgatja, de a § közönség már érzi, kész a mű, beteljesült a § tavasz, a csillagfényes reménykedés, a hüt- $ len nő visszajön, zokogva, térden állva, visz- \ sza bizony, visszaborul kedvese karjaiba.

^ Valami szív tájáról induló erő rántja ösz- ^ sze a könnyzacskókat és a tenyereket, s fel- $ zúg a taps, forrón, egy ritmusban. Az éne- ^ kés hajlong, remegőn, meghökkenve saját ^ sikerétől. A zenekar újrakezdi a kódát, s ő ^ mámorosán énekel: „jöjj vissza hozzám!” A ^ karmester odailleszti az utolsó háromszög- ^ letű akkordot a harmóniatoronyra, a közön- i ség nyög a gyönyörűségtől. És akkor kigyúl | a színpad fölött, messze, szinte az égben % egy fényes négyszög, benne a világító szám- mai: 75. A vastaps egy pillanatra megder- $ med.

§ — Disznóság! Mi van ott?!

^ Ott ül fenn a Gonosz, a kultúrpolitilcai ^ sznobság, a dölyfös úri zsűri, meg a bemon- ^ dó, aki szenvtelenül továbbkonferálná a mű- ^ sort.

§ Bár a jegyszedők elhárító ütegei reflekto- ^ roznak, egyre többen emelkednek a székso- ^ rok közül elordítva az ezer éve bennük re- | kedt igazságot, hogy igenis „jöjj vissza hoz- | zám”, igenis „hozd el a tavasz dalát”, igenis S trllalallala ...

\ A pontok azonban csak nem szaporodnak ^ ott a magasban.

!j — Hát ezért szenvedtünk, ezért éltünk $ túl Gorlicéket, Don kanyarokat?! Fújj, zsü- § ri, le a zsűrivel! Vesszen a Beatles! Le a ze- ^ nei kormányzattal!

§ Mellén széthasítva ingét, feldúlt férfi ro- ^ han a 3-as kamera felé:

^ — Ide lőjetek! Jöjj vissza hozzám! —

ji Hatalmas betűkkel virít a mellén: „Hozd el :> a tavasz dalát...!” Egyre többen ordítanak: i „Kizsákmányolok! Hol a többi pont? Eltet- $ tétek magatoknak, míg a nép nyomorúságos 5 75 ponttal...”

$ Bozólfi úr, a bal harmadikról, végigröhög $ a zsivajgó, könnyeit szipákoló, szivrepedt ^ közönség sorai alatt és egységes támadásra § agitál:

^ — Elvtársak, így nem nyerjük meg a har$ cunkat, csak az egységes kiállás ...

^ — Kedves közönségünk, habár az elhang$

Merd madame

zott dal... — kezdi a bemondónő, szinte bekapva a mikrofont. A középtájon feltartanak egy csomag vattát. Száz kéz kap utána.

Bedugni a füleket!

— Kedves közönségünk, habár az elhangzott dal...

— Még vattát! Repedjen meg a hangszórótok! Jöjj visszát akarunk, nem hagyjuk ...!

A második sorban csattogni kezd valami szerkezet. Röpcédula. Osztogatják a széksorok alatt.

„Elvtársak! A mi ügyünk a nép ügye! Amíg nem teljesítik jogos követeléseinket, ne hagyjátok abba a tapsot! Egységben az erő! Tartsatok ki, hogy unokáink már szabadon dalolhassák: „Jöjj vissza hozzám...!”

Érződik a röpcédula hatása, a könyékig elzsibbadt tenyerek új erővel csapódnak egymásnak. A bemondónő krákog. Hirtelen mozgolódás támad jobboldalon. Egy férfi leállt a tapssal:

— Emberek, ez a mi szegény, drága bemondónőnk, aki oly sok kedves estén... —

Lecsapják.

— Opportunista!

Valaki hatalmas kalapáccsal a nadrágderékban a pontjelző tábla felé mászik. Bözsike, az utolsó előttiből előre iramodik az orchesterhez. Sikoltva ajánlja fel magát az énekesnek, kárpótlásul a 75 pontért. Stanci néniék a negyedik sorban zászlót hímeznek. A közepén arany betűkkel: „Jöjj vissza hozzám!” Egy előkelő kopasz ember, ötven kiló cementet cipel be a vészkijáraton, kicselez két jegyszedöt, sikerül elérnie a széksorokat. Feltépi a zsákot, tenyerébe köp és bele- tenyerel a cementbe. Száz más kéz nyomul utána, köpködnek, mártanak. Mire az utolsókhoz jut a cement, az elsők már sziklakemény tenyerekkel verik a ritmust.

Ekkor azonban a rendezők elözönlik a sorok közötti folyosókat. A jegyszedők szolgai arccal mutogatnak, a megjelölteket kirán- gatják a sorok közül.

— Tartsatok ki! Emlékezzetek ránk! — ordítanak vissza.

Az udvaron, ahol falhoz állítják őket, farkasszemet nézve a zsűri előre szegezett pontozótábláival, elszántan éneklik:

— „Jöjj vissza hozzám, hozd el a tavasz dalát!”

S benn a tömeg egyre tapsol.

Dozvald János

'SSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS**

TANÉVNYITÁS

A bölcsődébe úgy került a kisgyerek vagy a csecsemő, hogy ő maga nem is igen tudta felmérni, hogy mi történt vele. Az egyik napról a másikra új környezetbe került, új arcok hajoltak fölé, ezt meg kellett szoknia. Ha a család és a bölcsőde segítséget adott neki azzal, hogy minél kisebbre csökkentette az eltérést a két környezet között, akkor, ha nem is köny- nyen, de pár hét alatt beleszokott a megváltozott életformába.

Hetekbe telhet, amíg a gyerekek az új környezetet elfogadják, megszokják az óvodai életet. Az érzékenyebb kisgyermekek, akár

voltak már bölcsődések, akár nem, síróssá, nyugtalanná válnak. Gyakran előfordul, hogy a rendesen kéredzkedő gyerek most újból bepisil, éjszaka felsír, romlik az étvágya.

Vagyis felszínre kerülnek a kiegyensúlyozatlanság tünetei. Ezek átmeneti jellegűek és könnyen rendeződnek, ha a kicsi segítséget is kap a felnőttektől. Ilyen az óvó néni kedves gondoskodása, sok játékötlete. Segít a lassan kialakuló kis csoport, olyan gyerekekkel, akikkel szívesen van együtt. A rendszeres élet az óvodában mind a biztonság érzését növeli és ezzel együtt csökken félelme is. A rendet,

VIDÁM ÜNNEP

Foto: Gábor

a következetességet igénylik a gyerekek, könnyebb elegei tenni a feltételeknek, ha tudják mindig, mi fog történni körülöttük A három éven felüli gyermekek tehát, még az érzékenyebbek is, megszokják és meg is szeretik az óvodát. Könnyebben és jobban megértik a követelményeket, mint a bölcsődés kisbabák.

Sok helyen a „nagy” böl- csödések látogatást tesznek az óvodába, ahol az óvó néni már ismerkedik velük. A családi gyerekeknek is lehetőséget kell adnunk, hogy megismerkedjenek az óvodás gyerekekkel.

Emellett éreztetnünk kell azt is, hogy érdekel bennünket szülőket minden, ami az óvodában történik. Megkérdezzük, hogy mit játszott, milyen érdekes dolgot látott, kivel játszik szívesen. De semmi esetre sem azzal kezdjük, hogy már megint milyen piszkos lettél, „elvesztetted a zsebkendődet”, vagy érdeklődésünk csak arra terjed ki, hogy mit evet és megette-e az ebédet. Ez ugyanis a legkevésbé fontos a kisgyereknek, el is felejti délutánra a déli étkezést. Sokkal izgalmasabb az, hogy Pisti tud nagyon magas tornyot építeni és az óvó néni mesélt. Vagy a sérelmek felsorolása, hogy segítséget nyújtson a mama, na meg hogy egy kicsit sajnálja is. Ilyenkor mutogatja sebes térdét, vagy a dudort a homlokán. Természetesen sajnálhatjuk. „Szegénykém biztosan fájt, de majd otthon bekenjük és meggyógyul.” Ha panaszkodik, hogy társa lökte el, ne háborodjunk fel. „Biztosan nem akarta”, és ha erősködik, akarattal történt? Nos, akkor sem rohanunk az óvó nénihez, vagy a másik kisgyerek mamájához elégtételért. Az óvó néni biztos nem hagyta szó nélkül az incidenst. De a gyermeknek is válaszolni keli: „Még nem tudja, hogy egy óvodásnak így nem lehet viselkedni, azért durva. Biztosan meg fogja tanúim.”

Hazamenetelkor engedjük, hogy ő irányítsa a beszélgetést, ne faggassuk állandóan hogy meséljen és ne várjur tőle dalokat, verseket. Otthc I életünk zavartalan rendbe i folytatódjék tovább.

(Dr. H. A.)

B

ámészkodom az utcán, úgy élvezem ahogy a főváros hemzseg a turistáktól. Lépten-nyomon miniszoknyás, színes pizsamás, farmer- nadrágos, körszakállas külföldiekbe ütközöm, s úgy örülök, hogy Budapest szépségének hírét messzi földre elviszik. A bábeli hangzavarban kedves külsejű francia házaspár szólít meg. Elpirultam a büszkeségtől, hogy pont engem szemeltek ki a sok járókelő közül. Valami után hevesen érdeklődtek, az biztos.

L

elki szemeim előtt megjelent Rózsa néni, volt középiskolai tanárnőm, aki generációkat oktatott Balzac nyelvére, s még kanárimadarait, galambjait is francia szavakkal becézte. — Rózsa néni most segíts! — így magamban, s csüggtem ajkukon, vajon mi után érdeklődnek? Itt a csoda menthet meg a szégyentől — gondoltam, s minden lámpaláz nélkül elszavaltam nekik La- martin egy négysoros versikéjét, hogy tudásom, s kiejtésem bámulatba ejtse őket. Meg aztán, nem egy Jean Gabin filmet láttam én szinkron nélkül, ott is ragadt rám valami. Az előadott versike bizalmat ébresztett bennük, mosolyogtak. Ez meg csak fokozta bátorságomat, s csak úgy hetykén odavetettem nekik: hogy Louvre, Notre Dame, Moulin Rouge, Villon, Eiffel — már

mint torony, s még folytattam volna, de a férfi közbevágott, sőt a könnyebb érthetőség céljából nagy kört írt le a levegőbe.

— No, helyben vagyunk! — ujjongtam, ezek a Bazilikát keresik, hiszen fotóznak is, gép a vállukon.

— Oh, avec plaisir — mondom én, s az asszonykába karolva, cipelem őket boldogan a Bazilika felé. Hiába, a tudás nagy kincs — mondogattam magamban.

Így szépen megyünk, men- degélünk, végig a Tanács körúton, zavaró momentum csak az volt, hogy az asszonyka minden KÖZÉRT és zöldséges kirakatot meg akart nézni.

* z Engels téri KÖZÉRT előtl /i már megfeledkeztem a jó modorról, s újjal mutattam nekik a Bazilika idelátszó, nemesen ívelt bronz kupoláját, de francia barátnőm ezt már nem látta, mert berohant a KÖZERT-be, s egy tízkilós görögdinnyével tért ki.

— Merd Madame — borul a nyakamba, összecsókol a jó idegenvezetésért, s továbbmentek zsákmányukkal.

£

n pedig bementem a boltba, nagyon sápadtan, alig jött ki hang a torkomon, csak egy félkört írtam a levegőbe, s az árusító rögtön megértette, hogy egy fél diny- nyéről van szó ...

Horváth Erzsi