Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-17 / 193. szám
1967. AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK AZ EMBER SOSEM LEHET ELÉGGÉ ÓVATOS A CSONTKOVÁCS Milyen lötty ez? Gyanús! Nem fiúnak való... Kubicsek István, a csallóközi Szelice község termelő- szövetkezetének jeles állat- gondozója. Híre túljutott az országhatárokon. Ennek az elmélyülő, zárkózott paraszt- embernek az állat volt a mindene. Főleg a „tehénkék”. Könyvből, orvostól, életből annyit tanult, tapasztalt, hogy az állat gyógyításával is foglalkozott. Főleg a ficamokat, reumatikus bajokat, rándulásokat orvosolta, így sok fiatal ló, tehén kerülte el a vágóhidat. Pista bácsiról a község és a tsz vezetői a legnagyobb elismeréssel beszélnek. Hírét mégis annak köszönheti, hogy már embereket is gyógyít. Először részvéttel nézegette a ficamos, gipszbe bör- tönzött apróságokat... — Ej, hát miért kell any- nyit szenvedni ezeknek a gyerecskéknek ? Pista bácsi megpróbálta a „kacsázás” gyógyítását az emberen is. Fogása, tapintása, a csontok szerkezetének ismerete és azok mozgatása — segített. Megmondta, négy hetet még pihenjen a gyerek, aztán szaladhat, mint a nyúl. A környékről néha egész autóbuszra való beteg KÖNYVESPOLC érkezik. Van, aki a karjával bajlódik, nem bírja emelni. Pista bácsi bejáratja. Van, aki a gerincére panaszkodik. Pista bácsi ilyenkor koncentrál és határozott ütéssel helyre billenti a ferde csigolyákat. Orvos is járt nála, aki feleségét vitte hozzá. Az asszonyka szülés következtében csípőficamban szenvedett. Kubicsek István négy hét alatt meggyógyította. Az orvos nagy pénzt nyújtott Pista bácsi felé, de ő nem fogadott el egy koronát sem. Van neki négy tehene, azok eltartják őt. Egyedül él. Nőtlen. Sokat olvasott Szok- ratészről, akinek házsártos felesége mindig zörgött a mozsárral, ha férje elmélkedett. Pista bácsi nem akart úgy járni. Reggelenként megfőzi a répát a „tehénkéknek”, aztán „rendel”. A beteget a kopott szobácskábán a fejőszékre ülteti: „Akinek nem tetszik a szegényes fogadtatás, az ne jöjjön.” De jönnek. Még Amerikából is. És nagy bajukban milyen szépen megférnek egymás mellett az emberek ... Nemrég két garázda alak megtámadta Pista bácsit: hátha tele van dollárral. Kubicsek István azonban ellátta a bajukat, adott nekik dollárt. Bicegve távoztak. (Másnap könyörögtek: Pista bácsi, csináljon vissza bennünket!) A csehszlovák orvosi kar is foglalkozott Pista bácsi tevékenységével. Mivel a község vezetői úgy nyilatkoztak, hogy Kubicsek István működése az emberek javát szolgálja és nem anyagiakért teszi, valamint nem kontárkodik olyan dolgokba, melyek az ő kézügyességét meghaladják, megengedték a betegek iránti részvétből, hogy ficamot, csigolya „helyrerakást”, izom-, izületbán- talmakat gyógyítson. Százával kapja a levelet: Dr. Kubicsek István ... Pista bácsi nem válaszol. Mosolyog: doktor... Nem vagyok én, csak: csontkovács. A szeliceiek becsületére legyen mondva, hogy a köz- séeben tartózkodó betegeket családtagnak tekintik. Pista bácsi nézetét vallják ők is: — A beteget szeretni, istá- polni kell, hogy gyógyuljon é- nem zsarolni! Galgóczy Imre Új sorozat: a Magyar Elbeszélők És ez kérem a happy end. de különösen századunk elején nem a regény, hanem az elbeszélés volt a magyar próza vezető műfaja. Ezért a sorozatban nemcsak regények jelennek meg, hanem elbeszélésgyűjtemények is; számos írót — legjelentősebb regényét és válogatott elbeszéléseit tartalmazó kötet képvisel majd. Ebben az évben kettő, azután évente hat kötet jelenik meg Magyar Elbeszélők jelzéssel. A hat kötet arányosan oszlik meg a régmúlt, a múlt és a jelen alkotói között. A sorozatot az teszi különösen érdekessé, hogy az ismert, közkedvelt klasszikus művek megjelentetésén kívül klasszikusok „felfedezésére” is vállalkozik. Irodalmunk korábbi korszaaz elfeledett Neveket és Néhány, 18 éven felülieknek szánt részlet Mm ádám gyermekkorából i. 1941-ben született, szeptember 2- ún. Apja azon a napon fejezte be a HÁZ építését, ezért jókedvében Ádámnak keresztelte. Így hát Adóm Ádám néven került be az anyakönyvbe, sírt is emiatt eleget kisiskolás korában. Apja 1946 elején keveredett haza a francia hadifogságból. Ezt a napot aztán kötelessége volt minden családi ünnepen pontosan visszaidézni. „Az ágyban feküdtem, mert hideg volt, fűteni nem tudtunk — kezdte a történetet ilyen alkalmakkor — és sírtam, hogy anya adjon valamit enni végre. Babfőzeléket kaptam. Mohón enni kezdtem.’’ Ahogy ideért a történetben, anyja, aki az ünnepi vacsorát tálalja (marhahúsleves, rántottszelet, sülikrumpli és kompót), ilyenkor büszkén félbeszakította, és elmesélte a Bab Történetét. Hogy volt neki egy fekete télilcabátja, azt cserélte el a piacon egy fél zsák krumpliért, meg egy kis babért. „Kiverekedtem egy üveg olajat is ráadásnak”, fordult el a konyhaszekrény felé, de azt soha sem mondta, hogy a piacos ezután az ő bőrkesztyűjében járt. Szóval, Ádámnak el kellett mesélni, hogy miközben a babfőzeléket eszegette, egyszerre csak megtelt a szoba egy hatalmas emberrel, aki egyenesen hozzá rohant, kivette a kezéből a babfőzelékes tányért és egy óriás libacombot rakott elé helyette. P iszkos lett a padló, alig tudtam felsikálni, zsörtölődött Ádám még tizenöt évvel később is. — Ügy kajoltad fiam azt a combot, hogy még a homlokod is zsíros lett tőle — nevetett harsányan Ádám András. Ették a rántottszeletet, fogyott a kompót, és a kis Ádám azon töprengett, hogy valóban emlékszik-e erre, vagy csak azért tudja ilyen pontosan, mi történt vele négyéves korában, mert azóta már annyiszor mesélték neki a nagy eseményt. Apja óriási nagy ember volt a szemében, ha télen hazajött, az • volt az első dolga, hogy szenet rakjon a tűzre. Olyan forróságot csinált mindig, hogy alsónadrágban is izzadtak. Ma is így látja őt: áll egy óriási kályha előtt, és miközben dobálja a nagy széndarabokat — az öccse bányász Turjánban, ö küldte mindig a sziklányi nagyságú barnaszenet — a lobogó lángok megvilágítják az arcát. y skolába csak hétéves korában került, mert ő szeptember másodikén született. Pontos emlékei ettől az időtől kezdve vannak. Például a tanítónője, Erzsi néni, Szilágyi Jánosné. Micsoda szigorú tanítónő volt! Egy pisszenést sem tűrt meg az óráin. Kísérleti osztályba járt, új módszerrel tanultak olvasni. Erzsi néni minden alkalommal nagy köteg kartonlapot cipelt be magával. Sok-sok betű látszott azon, és postást játszottak vele. Felmutatott a tanítónő egy lapot, amire szerinte azt írták, hogy alma. Ezt el is hitte neki mindenki, mert olyan kedvesen bizonygatta. Azután kinevezte Bíró Tomit almának, de ezen nem nevetett senki. Ezt a lapot ezentúl mindig hozzá kellett vinni. Igaz, bámulatos gyorsasággal megtanultak folyékonyan olvasni, de a kísérlet elfeledkezett az írási ól, így a mai napig is pocsék, ronda, olvashatatlan a kézírása. A neve miatt sokat bosszantották, de csúfnevet nem ragasztottak rá, talán azért, mert gondolták, elég neki a dupla-ádám. Hetedikes volt, mikor egy osztálytársa, aki nála három évvei idősebb, bukott diák volt, elnevezte Gyökérnek. Hogy miért éppen így, azt senki sem tudta. A névadóval jó barátságban volt, mindig is vonzódott az idősebbek társaságához. Egy alkalommal Bíró Tomival kószáltak az utcán, s az egyik ház előtt találtak egy zsák tollat. Bíró javasolta, hogy vigyék el a MÉH-be. Nem volt senki a közelben, elcipelték, ott az ember végignézte őket, aztán ötvenöt forintért megvette. Hű, de nagy pénz volt az! Az ötvenest kettéosztották, ö azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a fennmaradó öt forintot Tihay Bulcsúnak adják. Bíró Tomi sokáig veszekedett. Miért? Ő nem csinált semmit! Ádám azonban erősebb volt és így odavitték végül a pénzt Tihay- nak, sőt, amikor átadták, Bíró Tomi egészen úgy viselkedett, mintha ő lenne az adományozó. Tihay aztán másik iskolába került, később megtudta, hogy ötvenhatban lelőtték a Práter utcai harcokban, rrlső politikai élménye 1954-ből tL ered. Otthon Ádám rosszat nem hallott a népi demokráciáról; anyja nevezte mindig így, ha erről beszélt. Apja tagja volt a pártnak, sőt, egyszer talált egy fényképes igazolványt, amelyből kiderült, hogy az ö apja az MNDSZ-nek is tiszteletbeli tagja. Egyszer valamit arról is mesélt — valószínűleg egy családi ünnepen — Ádámné, hogy az orosz katonák nagyon rendesek voltak. Neki kenyeret adtak, a kis Ádámnak meg csokoládét. A németeket apja utálta, visszavonuláskor Németországig kellett mennie, ott esett fogságba. Egyszer majdnem kizárták a pártból, mert egy gyűlésen megkérdezték tőle: mi a véleménye a németekről? „Dögöljenek meg!” — mondta ekkor Ádám András. Végül is nem zárták ki. valahogy elfeledkeztek az egészről. (Igen családi előzmények után történhetett meg, hogy negyedikes korában Ádám megverte egy osztálytársát, mert Rákosira azt mondta, hogy kopasz. Persze, úttörő volt, és innen ered az a bizonyos első politikai élménye. Ha ünnepély volt az iskolában, mindig felsorakoztak az úttörők. Eleinte jó volt, mert külön csoportban volt az osztály és külön álltak egy zászló alatt a pajtások. De aztán egyik napról a másikra az egész osztály úttörő lett és ez nagyon nem tetszett Ádámnak. A szemle mindig úgy fejeződött be, hogy a csapqtparancsnok (az iskola- igazgató) elkiáltotta magát: „A dolgozó népért, a hazáért...” mire az egész iskolának ezt kellett harsogni: V „Rákosival előre!” 1954-ben egy csapatgyűlésen aztán az igazgató végigjárta az összes osztályt és kijelentette, hogy először is ettől a naptól kezdve ö nem igazgató pajtás, hanem igazgató úr. Másodszor pedig: ha ő azt kiáltja, hogy a dolgozó népért stb. (így mondta pontosan: a dolgozó népért stb.), akkor nekik meg azt kell mondani csak, hogy Előre. „Rákosi nélkül?" — kérdezte valaki. „Igen” — felelte dühösen az igazgató. Ádám ezt nem értette. Bosszúból elhatározta, hogy soha sem fogja mondani az igazgatónak, hogy úr, ebből azonban nem lett semmi, mert csakhamar bejelentette az osztályfőnök, hogy most azt kell már mondani, hogy igazgató elvtárs. A Rákosi viszont véglegesen elmaradt. Az igazsághoz tartozik, hogy volt még egy másik politikai élménye is. Egyszer reggel éppen iskolába indult, de látta, hogy anyja ott sír a rádió előtt. Mama! — rohant oda hozzá és sírt vele együtt. Kiderült, bemondta a rádió, hogy meghalt Sztálin. De több politikai élménye 1956-ig igazán nem volt. s z iskolaigazgató, aki pajtásból zx úr, majd elvtárs lett, még elvtárs korában kihirdette az osztályokban, hogy az egész iskola nyaralni megy majd nyáron Bakonyoszlopra. Ezen a címen mindenkinek be kell fizetni 118 forintot. Csak ennyit! — harsogta az igazgató, mert ezt a hirdetményt személyesen közölte diákjaival. A többi pénzt — tette hozzá — gyűjtés útján fogjuk fedezni. Az anyja, amikor a pénzt otthon kérte, legnagyobb meglepetésére nem azt mondta, az összeget hallván, hogy „csak”, hanem kiabálni kezdett, bogy „honnan a fenéből vegyen eny- nyi pénzt”. Apja, a hatalmas ember is egészen összehúzta magát a vacsoránál, amikor erre került a beszéd. Babfőzeléket ettek. Miközben szülei halkan beszélgetni kezdtek, Ádám arra gondolt, hogy tulajdonképpen most neki lenne az a kötelessége, hogy kiverje apja kezéből a tányért, és helyette libacombot adjon neki. Majd egyszer — bíztatta magát. Egyszer ennek is eljön majd az ideje. Benedek B. István kai bővelkednek remekművekben, címeket ismer csupán a művelt olvasó — de magukat a műveket, amelyek valamikor nagy sikert arattak, elfelejtette a közönség. Ez év őszén jelenik meg például a Magyar Elbeszélők második köteteként Ambrus Zoltán Midas király című regénye. Valamikor egymást érték a kiadásai, azután egyszerre kiszorult a könyvkiadás repertoárjából. Acsády Ignác nevét a történettudósok ismerik elsősorban; a múlt század egyik legkitűnőbb haladó történésze volt. Egyetlen regénye, Fridé- nyi bankja, 85 éve jelent meg először és utoljára. Az izgalmas, fordulatos cselekmény nemcsak szépírói fantáziáról, hanem az éles szemű, gazdasági kérdésekhez is értő történész szemléletéről is tanúskodik. Eötvös Károly, a nagy jogtudós a tiszaeszlári vérvád perben az ártatlanul vádoltak ügyvédje volt. A nagy per című műve a nemzetközi botrányt kavaró esemény leghitelesebb és legelevenebb leírása. Heltai Jenő, Krúdy Gyula, Illés Béla, Tatay Sándor regényein kívül ez a két mű is szerepel a Magyar Elbeszélők jövő évi programjában. További érdekességeket ígér a következő évi terv. Gozsdu Elek a századvég világát ábrázoló regénye, a Köd jelenik meg 1969-ben. Felfedezésnek számít a nehéz sorsú debreceni író, Oláh Gábor A táltosfiú című regényének kiadása is. Aki gyűjti a Magyar Elbeszélők című sorozatot, néhány év múlva a magyar próza legjavát tartalmazó kis könyvtár tulajdonosának mondhatja magát. A kötetek színes illusztrációkkal és utószóval jelennek meg egységes kiállításban. Az öreg halász és a - ló Drámai küzdelem zajlott le a napokban a Velencei-tavon a tó legöregebb halásza és a víz óriása, egy 80 kilogrammosra becsült harcsa, között. A 76 éves Örsi János — a halászati termelő- szövetkezet egyik legszorgalmasabb tagja — egyedül ha- lászgatott a vízen, amikor a „harcsakirály” belegabalyodott a hálójába. Az idős halász több óráig viaskodott a szabadulni akaró harcsával, amely végül is széttépte a hálót és elmenekült az egyenlőtlen küzdelem színteréről. Kár volt odaadni. Képes rá és mind megissza, Uj kiadásban jelent meg Móricz Zsigmondi Úri muri című regénye. A borítólapon felirat: Magyar Elbeszélők. Ezzel a kötettel könyvkiadásunk új sorozatát nyitotta meg a Szépirodalmi Könyvkiadó. A Magyar Elbeszélők — 120 év magyar prózájának legjavát gyűjti egybe. Legrégibb szerzője Eötvös József, legújabb a mai fiatal írónemzedék valamelyik tagja. Mert az új sorozat — ellentétben a régebbi, hasonló vállalkozásokkal — nemcsak a klasszikusoké. Belekerülnek élő íróink legjelentősebb alkotásai, a sorozat lépést tart az idővel, s elképzelhető, hogy a zárókötetek között már az elkövetkező évek könyvsikere is szerepel. Irodalmunk fejlődése során,