Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-13 / 190. szám

Mindennapi kenyerünkért L assan elül a cséplőgépek zaja is, fedél alá kerül az utolsó szem gabona, számot vethet a gazdaember egy esz­tendő munkájával. Bízvást el­mondhatjuk máris, valóra vál­tak számításaink, mert ha meg is tizedelte búzavetésein­ket a belvíz, sikerült megter­melni a szükséges gabona­mennyiséget. Még jobb a hely­zet városunk határain túl Pest megyében, ahol emberemléke­zet óta most takarították be a leggazdagabb termést. Szak­emberek a megmondhatói, hogy ebben — a kalászosokra nézve kedvező időjárás mel­lett — különösen nagy szerepe volt az egész éven át tartó, lelkiismeretes munkának. A z évek óta magas hozamot eléri termelőszövetkeze­tek, állami gazdaságok példáz­zák, hogy a jobb termés már nemcsak egy-egy „kiugró” esztendő ajándéka, hanem ál­landó is lehet. Erre pe­dig továbbra is szükségünk van, hiszen a legfontosabb célkitűzéseink közé tartozik az ország kenyerének, minden­napi kenyerünk hazai termés­ből való biztosítása. Immáron a harmadik esztendeje sikerül a hazai szükségletet megter­melnünk. Túl a népgazdasági igényeken, a termelőszövetke­zetek és az állami gazdaságok érdeke is megköveteli a gabo­natermesztés színvonalának a javítását. A múlt év ja­nuárjától kezdví az új árin­tézkedések nyomán átlagosan 22 százalékkal emelték a búza állami felvásárlási árát. Ta­valy, de az idén is tekintélyes többletjövedelemhez jutottak a kenyérgabona-termesztő gazdaságok. rpavasszal még a határt já- • ró nagykőrösiek bizako­dásában sok aggodalom ve­gyült. A vetések egy részét víz borította, több száz holdat kellett kiszántani. Ám a szak­szerű munka pótolta a kiszán­tott növények termését is. Ná­lunk is fölismerték a műtrá­gya — különösen a hidegtől sanyargatott, gyöngébben fej­lődő növényzet számára — termést fokozó hatását. Nagy hasznát vették a vetések a tél­végi, tavaszi fejtrágyázásnak, jelentékeny területen sikerült megmenteni a termést a vízle­vezető árkok ásásával. Tavaly is bebizonyosodott, ezen a nyáron még inkább, hogy a ko­rábbi évek legnagyobb verej- tékes munkája, az aratás, már nem teheti próbára az emberi erőt. A gépek — még a leg­nagyobb melegben is — vi­szonylag könnyedén és gyor­san takarították be a termést. E zekben a napokban, az aratás befejezése után az őszi nagy munkára készülnek a mezőgazdasági üzemek. Az agronómusok, brigádvezetők figyelme arra összpontosul, hogy megalapozzák az 1968. évi jó gabonatermést. Vetés alá szántják a tarlókat, készí­tik a magot. Ahhoz, hogy az esetleges mostohább viszo­nyok között is jó termést ta­karíthassunk majd be — elő­re nem tudhatjuk, hogyan alakul az időjárás — már most, a mag vetése előtt ré­sen kell állniok a gabonater­mesztőknek. Résen, minden­napi kenyerünkért! (s. p.) PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 189. SZÁM 1967. AUGUSZTUS 13.. VASÁRNAP Közvéleménykutatás A Hírlapkiadó Vállalat közvéleménykutató csoportja azzal a kéréssel fordult a kon­zervgyár szakszervezeti bi­zottságához, hogy alakítson egy közvéleménykutató brigá­dot. A húsz aktivistának az lesz a feladata, hogy néhány napi­lapot és hetilapot rendszere­sen olvasson, és írásban vála­szoljon azokra a kérdésekre, amelyeket a vállalat közvéle­ménykutató csoportja egy-egy írás nyomán feltesz. Őszintén, nyíltan mondják majd el a maguk és munkatársaik véle­ményét. Az újfajta brigád működé­se elé nagy várakozással te­kintünk. — 213 épülő lakás közül negyvennek az átadására ke­rül sor szeptember végén Cegléden. Az építkezésen már a földgáz bevezetésé­nek munkálatai folynak. Ötvennégyezer forintos „kozmetika“ — nem minden tanulság nélkül A bolt... a maradék- és leértékelt áruk üzlete egy hónapig volt zárva. A bolt vezetője valamivel tovább lesz. Két és fél évig. Sikkasz­tás és orgazdaság miatt. Szakái Lajosról, a bolt ve­zetőjéről jó véleménnyel vol­tak felet'« a. Jó szakember­nek tart i /X, hiszen már 1938-ban segédlevelet szer­zett a rőfös és divatáru szakmában. A felettesek jó véleménye először akkor in­gott meg, amikor egy leltá- rozásnál jelentős hiányt ál­lapítottak meg a revizorok a Szakái által vezetett bolt­ban. Később, egy- másik lel­tározásnál, ismét hiányt ta­pasztaltak. Hanyagságot, felületességet állapítottak meg a szakemberek, s emiatt a vál­lalat fegyelmi eljárást indí­tott Szakái Lajos ellen. A ha­tározat szerint alacsonyabb munkakörbe kellett volna he­lyezni őt, ám úgy látszik pó­tolhatatlan volt személye, hi­szen továbbra is az üzlet ve­zetője maradt. Később sem volt minden rendben körülötte, hiszen a vállalat igazgatója megvonta tőle a nyereségrészesedését, s ezt követően utielszámolás- hamisítás miatt újra fegyelmi Az Áramszolgáltató Vállalat nagykőrösi üzemvezetősége FELVÉTELRE KERES villanyszerelő szakmunkásokat és segédmunkásokat JELENTKEZÉS: az üzemvezetőségen. NAGYKÖRÖS, Kossuth Lajos u. 72. sz. bizottság elé került. Szigorú megrovásra ítélték. Ügy lát­szik itt telt be a pohár, mert Szakái Lajosnak mégis csak át kellett adnia a boltot. Ter­mészetesen szabályos átadó­átvevő leltározás szerint. Igen ám, csakhogy megint nem stimmelt a leltár. Mivel közeledett az árleszállítás időszaka, az amúgy is zilált boltot bezár­ták, s várva az új árrende­zésre, csak darabszám sze­rinti leltárt készítettek. A hiányt mintegy 54 000 forintra becsülték. Mit tesz ilyenkor egy élel­mes boltvezető, ha még min­dig élvez annyi bizalmat, hogy a bezárt üzlet kulcsát nála- hagyják? Szakái bement a boltjába, s miután odahaza gondosan papírra vehette a hiányzó té­telek forintösszegét, a leg­nagyobb lelki nyugalommal kijavította, „kozmetikázta” a leltárba vett áruk jegyzékét. így lett 25 pár zokniból 125 pár és még tovább lehetne folytatni a példákat, hiszen 98 tételt hamisított meg. Végül is az 54 ezer fo­rintos hiányból hatezer forin­tos többlet lett! Egy kissé elszámolta magát... A házkutatás során egyéb ügyeire is fény derült. Lo­pásból származó autóalkat­részeket, számológépeket vá­sárolt nagy mennyiségben, s persze nem minden haszon nélkül. A Nagykőrösi Bíróság, gon­dos és körültekintő mérlege­lés után mondta ki a vád­lott bűnösségét: két és fél évi szabadságvesztésre ítélte a nagyvonalú boltvezetőt. Vád­lott .fellebbezett az ítélet el­len. A múlt héten a Pest megyei Bíróság jogerőre emelte az ítéletet. Az ügyből remélhetően Sza­kái Lajos felettesei is levon­ják a tanulságot... (—tai) (Az írást a „Képes Újság" nyomán közöljük) Üvegvaluta Van aki tagadja, van aki be­vallja, de tény: még a jól be­osztott háztartásban is előfor­dul, hogy a fizetés előtti na­pokban előkerül a spájzból az üvegvaluta. Nem szégyen ez, csak kel­lemetlen. Különben szégyen vagy nem szégyen, mindegy, tíz üveggel indultam a Len­csés-Világos dűlőből a legkö­zelebbi boltba, a Kossuth La­jos utcára. A kereskedő a pá­linkás és beföttes üvegeket át­vette, ám a sörös üregeket — igaz, módfelett udvariasan — visszautasította. Mint elmon­dotta két hete nem kaptak sört, vigyem a sörös üvegeket máshova. A következő boltban is így jártam. Kénytelen voltam hát bejönni a központba, ahol a 150-esben, már lesütött fejjel, mint aki rossz fát tesz a tűz­re, rebegtem el a kérdést: — Átveszik? — Miért ne? Pedig ebben az üzletben is két hete volt utoljára sör. (t) A ruha teszi az embert, s a kidobó ember a vendéglőt? Kedden történt a KIOSZ- ban. Kivételesen sör is volt, a vendégek nagy többsége tehát sörözött. Az egyik asztalnál egy kőműves csendesen iddo- gált. Ám egyszerre egy tekin­télyes úr az asztalához lépett és felszólította, hogy hagyja el a termet. — Ilyen ruhában itt nem le­het lenni — mondotta. — Kü­lönben is rendesen viselked­jen! Miután a vendég sem ré­szeg, sem kötekedő nem volt, ám igazságát érezte, nem volt hajlandó távozni. Az iménti úr ekkor a foga között szisze­gett valamit... Ez a harmadosztályú ven­déglátóipari egység igazán előkelő akar lenni. Még kido­bó embert is tart. Ám szerin­tünk akkor lenne a színvonal igazi, ha azt osztályos kiszol­gálás jelentené. Mégpedig a tisztességes munkásemberek, nem pedig a renitens részegek érdekében! „Eső kéne, eső, eső..." Hány mázsa lesz körtetermés? Inga és munkatársai megingathatatlanok A több mint negyven na­pos szárazság a mezőgazda­ság majd minden területén kieséseket okozott. Ezt a lai­kus is megállapítja, ha ránéz az augusztus közepén sárgu­ló levelű fákra. Sárgulnak, hullanak a levelek, száradnak is, pedig hol ■van még az ősz? A Petőfi Termelőszövetke­zetben a híres-neves alma- és körteültetvényre vezető úton csúszik a homok. Isten tudja, mióta nem látott esőt. A tanyaudvarra érve csönd fogad, még Szentpéteri bá­csit sem találjuk, az önkén­tes „gyümölcs portást”. Csak Inga keveredik elő, a fő „gyü­mölcsész”. Nadrág, trikó, sa­ru. Szellős az öltözéke és irigylésre méltóan könnyen lépked a süppedő homok­ban. — A nyomon kell menni, ott nem süllyed — tanácsolja. Társaságunk harmadik tag­ja Bárány Lajos, a termelő- szövetkezet elnöke. — Látott-e már piros kör­tét idén? — Nem! — A párbeszéd néhány nap­pal ezelőtt játszódott le a vá­rosban, ennek eredményeként tapossuk most a homokot. És közben arról beszélünk, — beszélünk? — beszélnek, hogy permetezni kéne és főleg locsolni, locsolni, locsolni. Ezt mind a ketten elismerik, csak azt nem döntik el ilyen gyorsan, hogy elég lesz-e a so­rok között kihúzni a csöveket, és a szórófejekről spriccelni a vizet, vagy inkább tövén lo­csol ják-e a fákat? — Szerintem elég középre rakni a csövet — mondja Inga. — Több víz kell ennek — így az elnök, mert ha tovább tart a hőség és nem jön eső, akkor nagy lesz a súlyveszte­ség. — Mennyi idő kell a csövek felszerelésére, Inga? — Egy nap. Kevés szóból is értenek itt az emberek. így van, hisz eredetileg az elnök is gyü­mölcstermesztő, Ingát pedig ki ne ismerné a környéken a szakemberek kö­zöl. Fiatal is, lány is, — de micsoda belevaló lány — te­lepvezető is, és jó szakember. — Mennyi lesz ezen a terü­leten — már a körték között járunk — Inga? — kérdem, mert szükségét érzem, hogy már én is szóljak valamit. — Háát... meglesz húsz mázsa. tán — Lesz az száz is, meglát­ja — így az elnök. Ezen aztán elvitatkozgat­nak. Persze ez csak látszatvi­ta, hiszen az ültetvény jövőre fordul termőre. De máris olyan szép pirosak a körték, hogy a munkások is „kiba- zsalták”. Inga szerint, a sze­dés idején, minden sor elé őrt kell állítani. Ez tulajdonkép­pen elismerés. Akarva vagy akaratlanul. Inga és mun­katársainak megingathatat- lanságát jelzi. Közben megérkezett az eső. Nem kellenek már a csövek... csak majd még több őrt kell állítani a sorok elé... SPORT Labdarúgás MA: rajt az őszi fordulóban Anyu, olyan szomjas vagyok (Foto: Tamasi) MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Van, aki forrón szereti. Amerikai filmkomédia. Fősze­replők: Marylin Monroe, To­ny Curtis és Jack Lemmon. Szélesvásznú. Korhatár nélkül megtekinthető. Előadás kezdete: fél 4 óra­kor. Irma, te édes I—II. Színes, szélesvásznú amerikai filmvíg­játék. Főszereplők: Sirley Mac Laine és Jack Lemmon. Csak 16 éven felüliek látogathatják. Dupla helyárak. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadás kezdete: délután 6 órakor. Matiné A jégbalett csillaga. Előadás kezdete: délelőtt tíz órakor. Hétfői műsor: Irma, te édes I—II. Szí­nes, szélesvásznú amerikai filmvígjáték. Főszereplők: Sir­ley Mac Laine és Jack Lem­mon. Csak 16 éven felüliek lá­togathatják. Dupla helyárak. Kísérőműsor: Magyar hír­adó. Előadás kezdete: délután 6 órakor. Az elmúlt félév a Kinizsi jobb formáját mutatja, a ha­zai pálya előnye is a körösiek­nek kedvez, ennek ellenére nem bízhatjuk el magunkat. A felkészülés, a csapatszel­lem jó, s bár kevés remény van a bajnokságra — a Ve- csés hat ponttal vezet —, mégis minden mérkőzést, minden pontot komolyan kell venni. A mérkőzés délután négy órakor kezdődik. Előtte az ifik fél háromkor játszanak. P. S. ! o I KAR | 5 Igazán nagy kár, hogy a ^ ! felnőttek gyakran megfe- ^ g ledkeznek a gyerekekről. i ! Mint most is. Az Irma, te i S édes előtt egy bűbájos Ho- $ ! moki Nagy István filmet ^ | mutatnak be. Pletyka egy§ l délutánja a címe. -. ! Melyik gyerek nem látta ^ !a Cimborákat? Melyik nemi gszerette meg Pletykát? Nos, 5 i az ő kedvencük esetük, bot- S í ük, szájában egy nagy ^ | kukkerral kel harcra sün- ^ i disznókkal, furfangoskodik ^ ; egy farkaskutyával. S mind- ^ g ezt egy csak 16 éven felüli- s 1 eknek engedélyezett film s i előtt teszi. § $ Kár. & i $ Nagykőrösi Kinizsi—Monori SE Ma kezdődik a megyei lab- larúgó-bajnokság őszi fordu- ója. A Kinizsi idehaza, a Mo­torral játssza első őszi mér­kőzését. A tavaszi forduló itán a két csapat helyzete a abellán: 2. Nagykőrös 35:12 21 0. Monor 23:24 14 A monori együttes hazai lályán és idegenben csaknem lasonló teljesítményt nyújtott tavaszi mérkőzések során. lazai mérlegük: 13:ll-es gól- rány és 8 pont, idegenben: 0:13-as gólarány és 6 pont. A negyei osztályban a Monor rte el a legtöbb (6) döntet- ent, ebből négyet idegenben. Íz jó védelemre mutat, de a sapat csatársora is a jók kö- é tartozik. Legnagyobb ará- lyú győzelmük 5:2 volt Abony llen. A múlt évben nagyon ól szerepeltek és csak gól- ránnyal lettek negyedikek. 965-ben Monoron 1:0, Nagy- tőr ősön 5:4 volt az eredmény hazai csapat javára. A múlt vben Monoron 3:l-re, itthon :l-re végeztünk. Az idén ta­passzal Monoron 3:3-as dön- etlen született.

Next

/
Thumbnails
Contents