Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-11 / 161. szám

1967. JŰLIXJS 11., KEDD

KÖNYVESPOLC

Edvard Valenta:

*

Árny az ablakban

Edvard Valenta, a népszerű cseh író először lép a magyar közönség elé izgalmas, érdekfeszítő detektívregénnyel. Hőse Viktoriné, ez a finom, törékeny, idős hölgy, aki Prága villanegyedében, saját villájában lakik tökéletes szépségű unokahugával, Verunkával. Az életük vidám és gondtalan mindaddig, míg ezt a boldogságot váratlanul meg nem zavarja a lány hirtelen betegsége. A szép lány megbénul. És nem sokkal később újabb váratlan fordulat történik: meggyilkolják Viktorinét. Ekkor lép színre Hurych kapitány, aki sok-sok bonyodalom és nyomozás után — nem egészen négy nap alatt — nemcsak sikerrel felgöngyölíti a rejtélyes bűnügyet, hanem sajátos egyéniségével, frappáns és újszerű detektívlogikájával ebben a műfajban új iskolát is teremt.

Valenta kitűnő, gördülékeny stílusa, humanizmusa, alapos emberismerettel megrajzolt alakjai, és a könyv lebilincselő cselekménye bizonyára kitűnő szórakozást nyújt majd az olvasónak. A regényt Kopasz Csilla fordította.

„Fülbevaló“- teheneknek

A dunavecsei Virágzó Termelőszövetkezetben új módon jelölik meg a törzskönyvezett szarvasmarhákat. Eddig — amint az általában szokásos — az állatok szarvába sütötték bele a törzsszámot, amely azonban hosszú idő után sokszor olvashatatlanná kopott. Ehelyett most házilag fülbe akasztható kis táblákat készítenek műanyagból, s ebbe préselik a számot. Előnye, hogy messziről is jól leolvasható a törzskönyvi adat. A közös gazdaság törzskönyvi állománya már e „divatos függőt” viseli. A társgazdaságok is érdeklődnek az előnyös megjelölési módszer iránt.

HIRD

Ezeréves gyermekjátékok, mitikus állatküzdelmeket ábrázoló ötvösmunkák

A Janus Pannonius Múzeum és a Nemzeti Múzeum régészei négyévi munkával félezer sírt tártak fel a hirdi homokbánya területén felfedezett nagy kiterjedésű avarkori temetőben. Az idén újabb 4500 négyzetméteres

leneteket ábrázoló díszítéseikkel a vadászéletmódra, növényornamentikájukkal az ezen a tájon ekkor már virágzó szőlőkultúrára utalnak, míg a finomművű, művészi kidolgozás magas színvonalú ötvöskultúrát bizonyít. A halászati foglalkoterületen folytatják az ásatá- sokat. Ez a terület a IX. szá- i zásra az állati bélre füg- zadig — a honfoglalás kéz- i gesztett bronzhorgok utaldetéig — szolgált temetke- j nak.

zési helyül és az előkerült j A legelterjedtebb haszO

lyan kétségbeejtően egyforma ez az egész, ha elsőosztályú, ha a legolcsóbb. Könnyek, suttogások, fekete . ruhák, naftalin- és faggyúszag, koszorúk, csokrok, vörösre duzzadt orrok. Kifacsart könnyek és maguktól ömlők. Kövér, szuszogó öregasszonyok, harákoló vén férfiak, körbepislogó fiatalabbak, távolabb a játszó gyerekek. Őket elküldték. Láthatnak még elég temetést. Unatkoznak. Kövekkel dobálják egymást, a fejfák között fogócskáznak. Meghalt szegény. Jó ember volt, mert ilyenkor mindenki jó ember. Egy órára, talán másfélre. Utána szidhatják megint. Kézszorítások, hamisan csengő, színpadról lopott fuldoklásokkal átszőtt szavak. Fölvillanó gondolatok: még mindig az a régi, pecsétes ruha van rajta. Minden temetésre ebben jön. Halottra nem költ az ember. Sokba jött a koszorú. Mibe kerülhetett ez a nagy cirkusz? Ki fizeti? Mikor bontják föl a végrendeletet? Az a magas félrfi a közjegyző? A halottasházba csak a közvetlen rokonok férnek be. Ha vannak ilyenek. Mert az odakint állók ugyanolyan közvetlen rokonnak érzik magukat, mint azok, akik betolakodtak. Minek a fölhajtás? A közjegyzőnél már úgysem változik meg a végrendelet! Itt legalább jó a levegő ...

agának való öregember volt, nem tűrt meg maga körül sen- , w m kit. Még a tulajdon húgát sem. ## Vajon mit hagyott rá? És nekünk? Rengeteg pénze lehetett. Egész életében nem költött semmire, de vagyonokat keresett. Hiszen dől a pénz egy pörösködőkkel állandóan nyakig levő ügyvédhez! Havonta zsebre vágta legalább a tízezret! Ha nem többet. Itt nagy pénz dagad! Hajaj, s hozzá a ház. Jó téglaház, kétszer leszigetelt, terméskő alappal, négy nagy szobával, valamennyi mellékhelyiséggel, hatszáz négyszögöl kerttel, öt percre a buszmegállótól. A városból minden félórában jön a busz. Szinte semmi bejárni-kijárni annak, akire a ház marad. Kire hagyhatta? Talán a húgára? Á, az nem lehet, nem szívelhette. Talán Hajdúékra? A lányuk valami keresztlány, vagy ki volt... ha ugyan ... ki tudja az ilyesmit? Ki leskelődött be az ablakán? Nem látni be a falak mögé! Mondják, a lány hetente kétszer legalább itt volt, nála. Van olyan vénember, aki megbolondul. És micsoda húsos-szép teremtés ez a lány! Szép kis disznóság lenne, ha tényleg Hajdúékra hagyná a házat! Megér legalább háromszázezerét. Egy vagyon. Megcsinálja a szerencséjét, aki beleülhet. Mi lenne, ha ránk hagyta volna? Hiszen hányszor hívtuk Zsófival, jöjjön el hozzánk, szegről-végről unokatestvérek lennénk, vagy mi a szösz... de hívhattuk ezt, magának való bolond vén ember!”

M

A1

lig tudja a pocakját tartani. És az a randa stuccolt bajusz! Valami mm* » távoli rokon, másodunokatest- / # vér vagy kifene. Persze, itt termett, mintha a családhoz tartozna. Nem rös- tellt a vén fejével idepofátlankodni. Utazott vagy kétszáz kilométert a Zsófijával. Micsoda nő! Az a ruha! Manapság már semmi nem számít, egy temetésre is bárhogy elmennek emberek. Törődnek is a végtisztességgel! Szegény Jenő, ha látná, micsoda maskarák sereglettek ide! A pénzszag a legjobb hivogató! És pénze, az volt Jenőnek. Kellett, hogy legyen! Hová tette volna? A húgának éppen csak annyit adott, amennyi az éhenhalástól megmentette. Többet egy krajcárral sem. És kikiabálta ország-világnak, hogy a húga még ezt se’ érdemelné, mert ha nem büntetné a törvény, a földgolyón végigkorbácsolná. Soha nem felejti el, neki, hogy amikor negyvennégyben egy aranykarkötő árán megpucolhatott voina, a húga azt mondta, nem! És ezért volt oda négy évet. Negyvennyolcba’ került haza. Ezért kellett neki ötvenéves fejjel mindent élőiről kezdeni. Mert mire hazaért, alig valamije maradt. A nagy házból azt vitt a rokonság, amit akart. Mentették. Hát nem nevetséges!? Lopták, ez az igazság. Tudta, ezért nem ment egyikhöz sem, amikor hazajött. Csak hozzánk. Mi nem hoztunk el tőle semmit. Csak azt a két klubfo- tőjt. Micsoda bőr! Ha nem hozzuk el, széthasogatják a csavargók. Príma lett volna cipőfelsőrésznek. Nálunk megmaradt. Első alkalommal kínáltuk neki. Vigyed. Nem kellett. Nekünk adta. Nem úgy. mint a többieknek! De nem ám! Jenő úriember volt. Ez biztos. És tudta, hogy kik azok, akik fölérnek hozzá. Tudnia kellett..

A

ELEGEDEITEK.

FEKETEBEN

nagy mennyiségű lelet alapján következtetni lehet az itt élt népek kultúrájára, életmódjára, szokásaira. A sírok egy részét feldúlt, kirabolt állapotban találták.

§ A gyermeksírokban ta- § Iáit tárgyak fejlett gyérig mekkul túszra utalnak:

í; a kislányokat kedvelt ékszereikkel és játékaikkal — ^ fülbevalóikkal, bronzhuzalból, § karikákból vagy gyöngyökig bői készített nyakláncaikkal, ^ csörgőkkel és apró bronzko- § lompokkal — temették el. A ^ kisfiúk sírjába miniatűr bal- ^ tát, nyilat, bronzabroncsok- kai összefogott favödröcskét ^ helyeztek.

Az asszonyokkal ékszc- j reiken kívül eltemették ; a munkájukat szimbolizáló eszközöket:

>így a szövés-fonás mestersé- Sgére utaló orsógombokat. A ! férfisírok övgarnitúrákat — ! ezüst és bronz szíjvégeket ! csatvereteket — valamint i fegyvereket tartalmaztak. A i cizellált arany, ezüst ! és bronz ötvösmun;kák — karperecek, fülbe- ! valók, veretek — mitikus i állatküzdelmekre, vadászjenálati eszköz és fegyver volt a kés,

amit az bizonyít, hogy a férfisírokon kívül a női- és j gyermeksírokban is mindenütt — a halottak kezébe helyezve — megtalálható. A temetkezés szertartásaira emlékeztetnek a lábfejhez helyezett állati csont-, valamint a tetem felett gyújtott áldozati tűzmaradványok is.

A páratlanul gazdag déldunántúli avarkori temető anyagát a Janus Pannonius Múzeum jövő évben nyíló, újjárendezett régészeti kiállításán mutatják be.

csak két fotelt vállalnak”. És most itt vizslat ;5 a nagyasszony, mint a dögkeselyű. Évekig íe- ^ léje sem néztek. Az egész pereputtya. Pedig mennyit betegeskedett. Szegény kis Hajdú-^ lány ápolgatta, takarított, mosott rá, hordta az ^ j ételt, amikor fekvőbeteg volt. Egy idegen töb- 5; f bet ér száz rokonnál, igaz a mondás. Talán ^ j hozzám is ezért húzott szegény Jenő. Neki se’ S | senkije, nekem se’. Az öregemberek magukra maradnak, még akkor is, ha sokan vannak kő- ^ ] rülöttük. Hát még ha azt lesik, mikor bukik ^ < orra, hogy vihessék, amit hagyott. Mondtam is ^, neki, lyukas fityinget se hagyjál Stefinek ^ i meg a többieknek. A húga is, Árnál. Ronda ^ egy szipirtyó! Micsoda mocsok szájjal jött ne- ^; kém, hogy bolondítom a bátyját, súgdosok a ^ fülébe, én vagyok a Leója, vagy mifenéje i| Még azt sem átallotta kimondani, hogy ta- & Ián ... mert a bátyja soha nem érdeklődött g nagyon a nők iránt... A pénz eszét veszi az embereknek. Én meg Jenő! Ilyet! Még hallani is kölyökkoromban hallottam, hogy vannak férfiak, akik... azóta se’. Árnál! A szent. Misére jár minden reggel. És akkor ilyen mocskot a szájára vesz. A pénzt féltette, a házat, az egész örökséget. Mert azt hiszi, az ő jussa. Meg is mondta; ha ég-föld összeszakad, akkor is az övé lesz. Porolni fog, ha kell, az istennél is. Én nem is kérdeztem Jenőt. Magától mondta, hiába tiltakoztam, hogy „ugye azért neked is jó lesz egy kis...” Mert ilyen volt. Akiket szeretett, azokhoz kedves. Mintha bátyja lett volna az embernek ... azért neked is jó lesz egy kis ... Amált szétveti a méreg, ha meghallja a fölolvasáskor!”

M

ind idejött. Stefiről gondoltam.

Az még minden halotton megszedte a maga vámját. Így * * édeském, úgy kedveském ... értette a módját a behízelgésnek. Aztán Zsófiák. Erőltették volna nagyon a rokonságot. Amál- kám, édes ... írogathatták nekem a leveleket, tudtam én jól, mire megy az egész. Csípni, harapni abból, ami az enyém lesz! De ez a vén senki, ez a pióca, az a tengő-lengő bakkecske, hogy ez is ideállít, ez mégiscak sok! Hát mit képzel? Nem volt elég a szégyen, amikor rebesgetni kezdték nekem, hogy Amálka, csak nem ... Biztos, biztos volt benne valami. Jenő mindig zavarban volt, látni se’ nagyon szerette a nőket. Soha nem felejtem el, hogy zavart ki a fürdőszobából, amikor bementem, hogy megkeressem a fésűmet... ! Miket mondott rám, mint akinek elment az esze! És ez a Hajdú lány is, itt van az anyjával, apjával, testvérével. Senkik. Mert ehhez a félbolondhoz mindenki bejáratos lehetett, csak engem zavart el. Ez a lány is! Biztos takarónak kellett, hogy ne gyanakodjanak arra a vén bakkecskére... Istenkém, hiszen olyan sokfélék az emberek. Bántam volna is én, de miért kellett Jenőnek így tenni velem ? Érezte a halálát, tudom. Ott az ágyon, a telefonnal a kezében halt meg. Biztos engem akart hívni. A kisasszony már nem kapcsolt neki, emlékezne rá, mondta nekem. Engem kért volna. Amál — mondta volna — mégiscsak te vagy az egyetlen ... igen ... ezért volt a telefon a kezében ..

M

enet. A halottaskocsi nyikorgó kereke. Az üveg mögött a koporsó. Aranybetűk. Élt 69 évet. Koszorúk. Faarcú gyászhuszárok. Pap Két öregember a ministráns mellette: Manapság már a pénz sem csábítja a gyerekeket. A sóder csikorog a talpak alatt. Gyűrt zsebkendők, férfiakra támaszkodó nők. Szavak a sírgödörnél. A kötél új, amivel a koporsót leeresztik, Fehér még. Nem illik a sok feketéhez. Rögök kopognak. Szabályos, takarékos mozdulatokkal dolgozó sírásók. Magasodik a hant. Mint tépődő szövet, reccsen a föld, amikor a fejfái beleszúrják. Pillanatra látszik csak. Koszorúk takarják. Oszlik a menet. A gyerekekért kiabálnak. Holnap reggel a közjegyzőnél, mondják egymásnak. Magabiztosan ráznak kezet Könnymaszatos csókok. Amikor már a többiek nem látják, elégedett pillantások a hitvesre. Talpuk alatt csikorog a kavics. Jajdul- va zárul a vaskapu. Ma már nem temetnek.

Mészáros Ot‘"

SZOLNOK

Kórházavatás

Szolnokon a vasutasnap központi ünnepségeként vasárnap felavatták az új 300 ágyas MÁV-kórházat és a korszerűen felszerelt rendelő- intézetet. Az új létesítményt dr. Csanády György közlekedés- és postaügyi miniszter adta át dr. Szebeni Józsefnek, a kórház igazgató főorvosának.

T v-f igy elő

Uborkaszezon a képernyőn. Ezzel a találó mondattal foglalhatnám össze az elmúlt heti műsort.

Bizonyára, az uborkaszezonnak tulajdonítható a szombat esti Thália-kabaré is.

Kabaré a Thália égisze alatt — vezették be az estet, amely — a harsány kacagás helyett — csendes mosolyt kívánt rajzolni a nézők arcára. Valóban, csak csendes mosolyt váltott ki, kivéve Kellér Dezső helyenkénti szellemességét és az író—olvasó találkozó jelenetet. Az utóbbit is inkább a kiváló színészi alakítások tették derűssé. (Hacser Józsa, In- ke László.)

A beatles énekes, nemcsak üvölteni tud, emberi érzései is vannak, sőt az érzelgősség sem idegen tőle. Nehéz lenne válaszolni arra, hogy erről akarta-e meggyőzni a nézőket __ az Egy könnycsepp az arcon című olasz film, vagy idegenforgalmi propagandát folytatott Nápolyról.

Az Egy könnycsepp az arcon című sláger születéséről szól a film. Arról a népszerű dalról, amely elnyerte az 1964. évi San- Remo-i fesztivál nagydíját.

A film íróinak fantáziájából nem futotta üres-járatú keretjátéknál többre. A konzervatív apa, a zenetanár megveti a dzsesszmuzsikát. A modern zene iránti gyűlölködése csak fokozódik, amikor megjelenik hazájában ifjúkori barátjának fia, aki nem más, mint Bobby, a kiváló énekes. Bobby a gyakorlati emberek hazájából, Amerikából érkezik. Amikor a professzor először látja a dzsesszrajongó tömeget, lesújtóan jegyzi meg: Ö, mi szegények. Ezt Verdi hazájára érti.

A történetből nem maradhatott

ki a szerelem sem, amely a professzor lánya és Bobby között szövődik. Ez a szerelem hozza Bob- byt emberközelbe, s készteti arra, hogy bebizonyítsa: ismeri és szereti a klasszikus muzsikát is. S, ezzel nemcsak a lány szerelmét nyeri el, hanem az apa ro- konszenvét is.

Mire vége a filmnek, nem marad más, mint az Egy könnycsepp az arcon című sláger dallama, Bobby Solo hangja, amit már régebbről ismertünk. S talán néhány fiatal Bobby rajongó arcán igazi könnycsepp remegett. Ennyi érzelgősség láttán nem i* csoda.

Tamás Menyhért

Minifilmek

Ne légy csökönyös”. Jól meg- zzadt a rendező, amíg felvétel .őzben jobb belátásra dirigálta a csacsit

csacsit

rátöri munkájáért, Imre István a „Zárszámadás”, Kovács Tibor a „Zsi és Mi kalandjai” sorozatért, Vértes György grafikus „Ettől lesz melegem” és Bácskai István rendező az „Ürruha” című film alkotásáért kapta meg az elismerést és a vele járó jutalmat. A nívódíj kiosztása után Zsigmondi Endre, a Magyar Hirdető igazgatója tájékoztatott a reklámfilmek szükségességéről, sikeréről és jövőjéről.

— Az első reklámműsor igénytelen, egyszerű jelenetből, számtalan esetben bábjelenetből állott. Hét évvel ezelőtt kezdtük el a munkát olyan formában, amely

a rendelő, a néző és a film

szakembereinek igényét is kielégíti.

Sokáig nem éltek hazánkban a reklámfilmek óriási lehetőségével, hatásának nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget. Ám, hogy olyan témákat is feldolgoztunk, amelyek napjainkban sokat emlegetett problémákat oldottak meg, gyártásuk iránt egyre nőtt az igény. Jó példa erre a „Körösi papucs” esete. A fájós lábúak számára készült ez a lábbeli, amely már eljutott a sivatagtól a fjordok hazájába is. A kereskedelem valamilyen oknál fogva nem rendelte meg. A gyártó ktsz kért fel bennünket olyan film elkészítésére, amely újításukat propagálja. A film bemutatása után olyan

nagyasszony. Meg ez a kis-sem- mi férje. Kivonultak. Nélkülük m mm » halottat temetni, s főként Je- # m nőt! Szegény Jenő. Valahol talán még megvan a levele, amiben elpanaszolta, hogy „Stefiék ellopták a bőrgarnitúrát, de

„Zsi-Mi kalandjai” című film két kedves figurája

A modern lakás dísze

nagy lett az igény, alig győzik a megrendeléseket kielégíteni. Természetesen most már*a kereskedelem sem idegenkedik tőle, mert biztos, jó jövedelmet hoz. Vagy például jól tükrözi a Ganz-MÁVAG felkészülését a mechanizmus bevezetésére a most készülő filmünk. Január 1-től kiváló szakmunkásokkal kívánja kezdeni az évet. Egyelőre esztergályosokat keres, kiemelt bérrel. Bemutatjuk a munkahelyet, s mindazt a szociális juttatást, amelyet csak ott kaphat meg a munkás.

Tehát megindul a konkur- rencia.

Már más üzemből is jöttek hasonló igénnyel hozzánk. Ez nagyon jó, bizonyára meghozza az eredményt.

— Rendezőink, grafikusaink ötletén, fantáziáján múlik, jó vagy rossz filmet készítünk-e? Egyformán tetszik-e a nézőnek, a megrendelőnek, s igen fontos az, hogy bemutatása után milyen a hatása, főleg forintba átszámolva.

Ezek az egy-két perces

minifilmck is nagy művészi igénnyel készülnek. Azok, amelyeket az utóbbi években forgattunk, a maguk nemében mind kiváló alkotások. Ennek hiányában nem lenne olyan sikerük, nem lenne annyi hódolója, mint napjainkban van. Ha nem így volna, magunk ellen csinálnánk velük rossz reklámot.

András Ida

A Műveszeti Dolgozók Szak- szervezetének székházé bal

idén először, kiosztották a legjobban sikerült reklámfilme kért járó nívódíjat. Az alkotók, forgatókönyvírók, rendezők, kiváló mesterei a szakmának. Nevük sok kedves, ér dekes ötlet után vált közismertté a tv-nézők előtt. Vér András rendező a „Kiárusí- tás”ért, Berczenik Miklós ope-