Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-27 / 175. szám

^c^rrtop 1967. JÜLIUS 27., CSÜTÖRTÖK Savaria-kamevál Szombathelyen megkezd­ték a felkészülést a már ha­gyományos augusztusi Sava- ria történelmi karneválra. El­készült a karnevál szöveg- és forgatókönyve. A szerkesztő- és rendező bizottság 13 kép­ben vázolta fel Savaria csak­nem 2000 éves történetét, amelyet mintegy 4200 jelme­zes elevenít meg. Nehéz volt a viharos és tragédiákban bő­velkedő 2000 esztendő esemé­nyeit úgy sűríteni, hogy a Minivizor történelmi hitelesség igénye ne száműzze az ünnephez illő könnyed játékosság hangu­latát. A 13 kép jó érzékkel mel­lőzi a felesleges eseményeket a fontosabb, látványosabb ké­pek előnyére. A római indítás után szervesen kapcsolódnak egymáshoz az avar, a honfog­laló, a Hunyadi, a Dózsa, a tö­rök, a kuruc, a francia jele­netek, majd a szabadságharc, a Tanácsköztársaság, a Hor- thy-korszak, 'a felszabadulás és végül a sok érdekességet tar­talmazó mai kor képei. A narrátor szerepét az idén is Sinkovits Imre és Gombos Katalin tölti be. ÚJ FILMEK Nincs üres hely a MAFILM- stúdiók. „órarendjében”: a nyár csúcsforgalmat hozott a műtermekbe. Első filmjét ké­szíti elő Sándor Pál rendező, aki Bohóc a falon címmel három fiatal nyári va­kációjának kalandjait örökíti majd meg a celluloidszalagon. A Sodrásban és a Zöldár al­kotója, Gaál István Keresztelő című forgatókönyvét filmesíti meg. „Szerzői” filmet készít Sára Sándor: ő az írója, rendezője, és operatőre a Feldobott kő című produkciónak. Mai témájú Máriássy Félix Kötelék című készülő filmdrámája, amely egy pilóta és egy asz- szony kapcsolatában a felelős­ségvállalás, az élettel való szembenézés kérdését veti fel. Hernádi Gyula írta Az ötödik parancsolat című filmet, rendezője Rényi Tamás. Története a háború napjaiban egy asszonylakta faluban játszódik, ahová egy napon öt katonaszökevény ér­kezik. Hamarosan munkához kezd Fábry Zoltán, aki Egymás mellett, akár a fó­kák címmel készít filmet, míg Zol- nay Pál a Próféta voltál, szívem című Somogyi—Tóth regényt „fordítja le filmnyelvre”. Jaki kolostor A Dunántúl egyik leglátoga­tottabb nevezetessége a kö­zépkori építészet ma is telje­sen épségben pompázó reme­ke, a Szent György tisztele­tére emelt bencés apátsági jáki templom, amely hazai középkori román templomépí­tészetünk legdíszesebb, épí­tészetileg és szobrászatilag i leggazdagabban kiképzett em- : léke. Építtetését a Ják nemzet­ség kiemelkedő tagja, Jáki Márton kezdte el a XIII. : század második évtizedé­ben. ! Befejezéséig majdnem 50 év ! telt el. i Mai alakját 1896—1904 kö- • zött Schulek Frigyes ter- ! vei szerinti restaurálása­kor kapta. ; A dombtetőn álló épületet «valamikor kolostor vette kö- ! rül, amely egyúttal erőd is > volt. Erről több hiteles adat ! tanúskodik. Az idők folyamán ! elpusztult középkori kolostor ! maradványait most feltárják. ! A tervek szerint a feltárás ! után romkertet alakítanak ki ! a templom körül, s rendezik, > parkosítják a környékét. Micaela Cendali és Antonio Sabato a film egyik jelenetében szavuk Porladó kövek Érd ófalujában, az eredeti római út szomszédságában, egy pincelabirintus fölött ha­talmas kastély magasodik. Ép­ségben átvészelte mind a két világháborút, aztán 1945 után előbb az ajtajait, ablakait fe­szegették ki, később a tetőcse­repeket hordták el, majd pedig a falakból került építőanyag sokfelé; vihette mindenki, éppúgy, mint régebben a szin­tén falubeli, Mátyás király idejéből itt maradt másik kas­tély anyagát. A Szapáriak ér­di rezidenciája nem áll egye­dül sorsával... A ráckevei járási, s a me­gyei népi ellenőrzési bizottság átfogó vizsgálatot fejezett be nemrég a műemlékekről. Né­hány idézet az összefoglaló jelentésekből: „A ráckevei, szentendrei és váci járás, valamint Szentend­re város építési csoportja a műemlékekről, műemlék jelle­gű és védett épületekről nyil­vántartást nem vezet, így azokról áttekintési lehetőségük nincs. Ezek az épületek sok­szor a tudomásuk nélkül ke­rülnek átépítésre, lebontásra.” „A járási és városi építési csoportok dolgozói nem isme­rik a műemlékvédelemmel kapcsolatos rendeleteket”. „Az építési csoportok mun­káját támogatná a műemlék- védelmi albizottság. Ez azon­ban a legtöbb helyen csak megalakult, de nem tevékeny­kedik. A hiba oka: az építési csoportok nem igénylik az al­bizottságok tevékenységét, mert azzal egy kis munka vol­na.” t Annak ellenére, hogy a mű­emlékvédelemben 1957 óta je­lentős eredményeink vannak, s ezek az OMF létrejöttének, és a központi szándéknak, központi beruházásoknak kö­szönhetők — a pusztulás még mindig nagy. Igaz, valameny- nyi műemlék máról holnapra történő rendbehozatalát nem bírná el sem az országos, sem a helyi költségvetés, de nehe­zíti a gyorsabb előrehaladást, hogy sok község, járás, város értetlen és érdektelen ebben a témában. Az állami házak tatarozására fordítható össze­gekből a legtöbb helyen csak igen kis hányadot juttatnak a műemlékeknek, s állagmeg­óvással is alig találkozunk. Arra, hogy sokszor nem a pénz hiányzik, hanem a jó szándék, példa a Ráckevén a közeljövőben felszabaduló épület, amit eddig hivatali cé­lokra használtak. A község ahelyett, hogy lakásokat léte­sítene ott, a Savoyai kastély restaurálást akadályozó, a kas­télyban élő családoknak — át akarja engedni a házat egy másik központi intézmény­nek ... Hogyan lehetne előrelépni? Központi forrásokból az ed­diginél többet nem várhatunk, ám sokat segítene, ha a hely- történeti szakkörök sikeres és hasznos tevékenységéhez ha­sonlóan, fellendülne és tartal­mat kapna a műemlékvédelmi albizottságok munkája. Ha a tanácsok építési osztályai jobb gazdái lennének a műemlé­keknek, ha azok sorsát szá- monkérnék tőlük, tehát fele­lősséggel tartoznának értük, akkor bizonyára jobban tá­maszkodnának az albizottsá­gokra is, mert ez lenne az ér­dekük. Sokszor megtörténik, hogy egy új létesítményre nincs elég pénz, és ezért régi épületet szemelnek ki a célra. Miért nem eshet a választás ilyen­kor olyan házakra, amelye­ket bűn volna átadni az enyé­szetnek? Igaz, a műemlék vagy műemlék jellegű épület tatarozása több pénzbe kerül, de tekintsék a tanácsok ezt be­ruházásnak, amely majd hosz- szú távon kamatozik. Az ilyen építkezéseket segíthetnék a műemlékvédelmi albizottsá­gok felmérésekkel, javaslatok­kal, az OMF pedig ingyen tervvel és műszaki szakértő­vel. Járható ez az út. A ma­gántulajdonban levő műemlék épületek szakszerű tatarozá­sához szintén az OMF adhatna — ad is, ha kérik — tervet, szakértőt, az OTP pedig köl­csönt. ] A ráckevei Savoyai kastély­ban berendezett múzeumban láttam egy tablót. Felirata: az utóbbi évtizedekben tönkre­ment helyi műemlékek. A mellélcelt fényképeken gyö­nyörű épületeket látni. Alat­tuk dátum: a lebontás, a pusz­tulás ideje. 1860, 1890, 1910, 1930, 1950 — sorakoznak az évszámok. Ideje lenne e szá­mok után most már pontot, végleges pontot tenni. P. A. BENNSZÜLÖTTEK Gilette Gazdag fickó vagyok. Már négy borotvaké­szülékem van. Bárhová utazom, mindig ott­hon felejtem a borotvakészletem. Ezért a garderobomban van nikkel, bakelit, alumí­nium és aranyszínű alumíniurokészülékem is. Az utolsót Balatonszéplakon vettem, ahová két hétig vezettem egy kicsiny expedíciót. Bementem az ÁBC-áruházba, amelyben a friss vajtól a szalmakalapig mindent kapni, csak borotvakészüléket nem. — Írd fel, hogy borotva-apparát is kell — szólt a vezető kartárs egy fiatalabb hölgyhöz. — Holnap rendeld meg a központtól! Egy percig sem bosszankodtam. Sőt, érez­tem, hasznos tagja vagyok a civilizált társa­dalomnak. Igaz, csupán névtelen hős, aki jobb­nál jobb tippeket ad az ABC-áruháznak. És az ebből keletkező haszon kettős. Az áruház áru­kollekciója szélesedik, nagyobb haszonra tesz szert, és megelégedetten dicsérik majd az utá­nam jövő szerencsésebb férfiak, akik itt keresik és meg is találják az otthon felejtett borotvá­jukat. Ilyen és ehhez hasonló megelégedett, öntelt gondolatokkal a fejemben és jóleső érzéssel a szívemben értem egy kis fűszerüzlet, afféle falusi bodega elé. Megálltam a kirakatnál. Ott az arany készülék egy vízszínű, de felet­tébb gusztusos műanyag-tokban. Bementem. — Mennyi lesz? — kérdem, őrá mutatva. — Húsz, kérem. Pontosan húsz. — Feleli egy tikkadt férfihang. Kezembe veszem, vizsgálom, alumínium ké­szülék, melyet bearanyozott a gondos ipari tervezés. Érdekes, tavaly Balatonlellén ugyan­ezt a készüléket arany és doboz nélkül nyol­cért vettem. — A dobozt is muszáj? — bátorkodom al­kudni. — Együtt van, kérem. Az ám, tényleg együtt. Táskarádió Begyalogoltam Siófokra. Mondják, hogy az valami nagy bennszülött-település, járási szék­hely. Van ott valami nagy sátor, amit boltnak neveznek és abban minden marhaságot lehet kapni, a táskarádióba telepet is. Jó nagy dí­szes sátor, jól kitalálták a bennszülöttek. Oda­bent hűvös van, hűvösek az eladók is. Ez is okos dolog, húsz percet gyalogoltam tűző na­pon, holott reggel, amikor még jó volt a kis rádióm, mondta a szpíker, hogy Milánóban három nap alatt száz ember őrült meg a ká­nikulától. De én elszánt fickó vagyok. Az eró­ziónak mindig szívesen teszem ki magam. Eső, szél, nap, röhögve tűröm mindet, a hideget is. Mosolyogva néztem az eladó szemébe, és mo­solyogva kértem a rádjóba... — Nincsen. Elfogyott. Tessék próbálkozni a bódéban. Innét száz méter jobbra, aztán ket­tőszáz balra, egy kis utcában a torony mellett. Ott talán. Pontos cím volt, odataláltam. — Nincs kiszolgálás, kérem! Az éjjel be­törtek hozzánk a huligánok — mondta egy kö­zépkorú hölgy nagyon hivatalos hangon, való­színű délelőtt a rendőrségen vette föl ezt az orgánumot, ahol éppen kihallgatták. — De a nagy boltba, innét kétszáz méter jobbra, aztán száz balra ... — Onnét jövök, köszönöm. — Oda is betörtek? — kérdi a nő együttér­ző kárörömmel. Sült hal Sokféle hal él errefelé a vízben. Nemes és nemtelen halak, süllők, fogasok, pontyok és keszegek. Aztán jönnek a bennszülött halá­szok és szépen kihálózzák őket. Pontyot, sül­lőt, mindenféle finom húsú halat Csak az isten tudná megmondani, hogy- hogynem másnap a bennszülöttek szövetkezeti szektorának vasbódéiban csupán a nagyon szálkás keszeget kapni, azt is csak reggel hét- től-kilencig. Igaz, nagyon olcsón. Néha, ha a bennszülöttek karácsonyt akarnak rendezni, a kófic nyaralónépségnek, akkor délután sgytől- kettőig ismét kapni paprikás lisztben forgatott, olajban sült keszeget. Ilyenkor valaki elordítja magát a parton: „Hal!”. A pecsenyére sült palik felugrálnak és rohannak a keszegért, mint valaha másfajta, régebbi népek rohantak a mannáért. A bódé előtt tolakodnak, könyökölnek, összevesznek és viszik a zsákmányt a homokfövényben lus­tán heverésző asszonyoknak. Tíz méterre e bódétól csodálatos jelenség­nek lehetünk szemtanúi. Egy bennszülött ma­szek vasbódéjában minden egészen máskép­pen van. Lehet, hogy ide is betört a kapitaliz­mus, minden esetre a bódé talmi fényei és sminkkel álcázott hullafoltjai erre engednek következtetni. Először is a reklám. „Sült hal, lángos, ková­szos uborka és főtt kukorica kapható”. Ezek az itteni lakosság sajátságos módon elkészített ételei, amelyeket azonban az itt henyélő beto­lakodók is megszoknak és megszeretnek. A bódéra ki van írva szép kaligrafikus, büszke betűkkel a tulajdonos neve is. Mellette feltün­tetve a nyitvatartási idő: reggel kilenctől este hatig. Odamentem, finom illatok szálltak, csörgött a nyálam. Senki sem állt előttem, a bolttu­lajdonossal kedvesen szóba elegyedtem és ő is kedvesen válaszolt. — Filézett süllő, tessék parancsolni, telje­sen szálkamentes. Rámutattam egy szépen sült, tenyérnyi nagyságú, gusztusos haldarabra, uborkát is kértem és hozzá lángofit. — 13.50-et tetszik fizetni. „Hogy-hogy”? Ezt nem mondtam, mert szé- gyeltem, ezt csupán gondoltam, miközben néztem a tenyérnyi sült halat és fizettem. — Legyen szerencsénk holnap is a kedves vevőhöz — hallom még a biztatást. Néhány méterrel arrébb beleharaptam a halba s meg­lepődve konstatáltam, a hal tele van szálká­val. Késő este két óra hosszáig ültem a vízpar­ton és egykedvűen bámultam a mindenre el­szánt, őrült pecázókat. Megszámoltam, a hoz­zám legközelebb álló két férfi, nyolcvanhat darab keszeget fogott. Nyolcvanhat keszeget, de semmi mást. Akkor egyszerre fény gyúlt az agyamban. Ezek a maszek pecások a szö­vetkezetnek szállítják az árut, a szövetkezeti halászok pedig a bennszülött maszekokat lát­ják el nemes hallal. Csakis így lehet megér­teni ezt a dolgot itt, vadvízországban. Még nem mondtam el, hogy kicsiny balato» ni expedíciómnak rajtam kívül még két tagja volt: a feleségem és a kisfiam. Én voltam az expedíció vezetője, mert én ismertem legjobb ban a vidéket, az itteni éghajlatot, időjárást Értettem a bennszülöttek nyelvét és ismertem szokásaikat. Még arról sem szóltam, hogy a miénken kívül sok ezer expedíció vert itt ta- nyát. Már egy hete gyűjtögettem élményeimet sokat mozogtam közöttük, éreztem, hogy meg­szerettek, megbarátkoztak velem a bennszü­löttek. Már nem szólítottak a Nagy Fehér Va­rázslónak és sok mindenben bizalmukba avat­tak. Közben néhány értelmesebb fickót rá­szoktattam a tüzes víz ivásra, így többet lo­csogtak és én többet tudtam meg. Egyik este, még itt is szokatlanul borús, vi­haros időben meglepően szokatlan dolgoka hallottam tőlük. A szálloda szakácsa, aki hosz szú évekkel ezelőtt telepedett le a bennszü lőttek falujában és teljesen felvette szokásai kát, este tízkor a harmadik féldecinél plmond- ta, hogy ma este azért volt hideg a sült hús és meleg a gyümölcskompót, mert neki fel mondtak és ő egy önérzetes ember, aki min dég tudja, hol és hogyan kell törlesztenie. A csónakmester úgy 11 felé megcsókolt é bocsánatot' kért, hogy délelőtt nem adott csó nakot és elküldött a... A tízkilós vasláncot L játékos kedvében ejtette meztelen lábfejemre „Régi fickó vagyok én, békebeli nagy törzs­főnököket szolgáltam, megszoktam a baksist.’ Barackot nyomtam a vén tengeri medv< fejére, nyugtázva őszinteségét. A halárus éjfélkor kivett zsebéből egy kötej gyűrött százast, amit errefelé váltópénznek i neveznek és kért még egy rundó tüzes vizet Amikor koccintottunk becsületesen bevallotta hogy a filézett süllő helyett néhanapján kény télén a szálkás balintot is eladni a kedves ve vöknek. Igaz, ezért is ötven forintot kér. de í egyedül nem törheti le az árakat, mert i bennszülött maszekok agyonvernék. Jött a boltos, jött a pincér, jött mindenki aki egészséges volt és még.nem nyomta el a: álom, s elmondták, hogy tulajdonképpen ő! nem rossz emberek, hogy most van a szezor most keresik a télire valót... Eltelt még egy tapasztalatokban gazdag hét Amikor kicsiny gőzösünk, kifutott az öbölbe és visszatekintettem a még sokáig integet bennszülöttekre, nem tudtam rájuk haragúd ni. Kedves, gyermeteg lelkű emberek és nen is voltak olyan vadak. Mindent megtettek éf tünk. Suha Andor BOTRÁNY Szélesvásznú olasz film äiu ttasieiyauan, anoi nem-s :sak erre a kapcsolatra derűig :ény, hanem az egész társaság^ erkölcstelen életmódjára is. Sj Mert gazdagok, úgy érzik, szá- § nukra nem lehet kötelező^ semmiféle erkölcsi-etikai tör- ^ .'ény: úgy élnek, szeretkeznek,^ szakítanak, aztán újra kibé-S {ülnek, ahogyan éppen pilla-1 íatnyi szeszélyeik kívánják. $ Ebből a társaságból, ebből az § “létformából — az adott kere- § ek között — nincs szabadu- $! lás. Túlságosan is sokat tud- -5 rak egymásról: önön érdekük, íiogy eltussolják a drága ék- í szer eltűnése miatti botrányt.* Hiába gyűlölik egymást, ah- ^ roz, hogy megtarthassák a vi- ^ lág előtti tisztes álarcukat, ^ mosolyogniok kell egymásra § is, mert különben menthetet- ^ lenül lelepleződnének. A filmet Anna Gobbi írta és ^ rendezte. Műve nem éri el ^ Fellini közismert és világsi- ^ kert elért alkotását, az Édes ^ életet, de így sem volt haszon- ^ tálán filmjének bemutatása. ^ Segít az eligazodásban: milyen | is tulajdonképpen a nyugati S gazdagság világa, mi mindent * takar talmi csillogása, hideg, s ^ néha szemkápráztató fénye. ^ Üres, kiégett, kopár érzelem- ^ világú emberek élnek mögötte, ^ akiknek talán egyetlen őszinte^ szavuk és érzésük sincs. (P) & A film témája ezúttal is az olaszországi édes élet. Két fő­szereplője: a dúsgazdag Dario — Philippe Leroy alakítja — és felesége, Alessandra — Anouk Aimée játssza kitűnően —, akik ismert tagjai a római felsőbb társaságnak. Hű kísé­rőjük Mauro, az ifjú színész, akiről sok pletyka kering Alessandrával kapcsolatban. Nem véletlenül, ez csakhamar bebizonyosodik Dario tenger­A Székesfehérvári Villamos- Bági, Televízió- és Rádióké-$ szülékek Gyárában a Koma-; rovról elnevezett műszerész-; brigádra bízták a hordozható $ televíziók gyártását. A Koma-! rov-brigád eddig 1700 kis te- ! levíziót gyártott és adott át a i kereskedelemnek. Naponta í 50—60 készülék kerül le sza- : lagjukról. A szerelőszalag * mellett a kisgépek próbaége- j tésére külön állványokat épí- ; tettek, amelyeken nyolc-tízen- > két óra hosszat tartják bekap- ! csolva a minivizorokat. A VTRGY-ben egyelőre 4000 > minivizort gyártanak. A kis« hordozható készülék igen jó > minőségű, éles képet ad. » rsssssssssssssssssssssssssrssssssssssssssss*'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents