Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-15 / 165. szám

1967. JÜLIUS 15., SZOMBAT A MI HÁZUNK A kétszáz esztendős, föld­szintes sarokház egykor a Grassalkovichok tiszttartóinak lakása volt. Ma a hétezer la­kosú Kerepes község művelő­dési otthona. Modernül beren­dezett termeiben, szobáiban esténként sokáig világít a lám­pafény még nyáridőben is. Fia­talok és öregek egyaránt ott­honra találnak itt, ahol tanul­hatnak, művelődhetnek, szóra­kozhatnak kedvük szerint. 'Klub, könyvtár, mozi egy épü­letben található. Ez teszi von­zóvá és az a tény, hogy a he­lyi tanács éppúgy a sajátjának érzi, mint a termelőszövetke­zet és az egész község lakos­sága. berekről, a világ dolgairól. Amikor védelmére kelteim az üldözött művészeknek, inter­nálótáborban találtam magam. A garanyi táborban ért a fel- szabadulás is ... — Esztendeje kerültem ide — kezdi a beszélgetést Váiyi Nagy Dezső igazgató. — Akkor még másmilyen kép fogadott. A változás annak eredménye, hogy előbb a tanács, majd a termelőszövetkezet vezetői is felismerték: a maguk aolgát segítik, ha meghitt otthon lesz az épületből. A felismerés ön­magában, persze, kevés. A vál­tozáshoz pénz is kell. Nem is kevés. Azt pedig év közben leginkább csak „varázsolni” lehet. Például... Klubszoba volt azelőtt is. De egy rideg, .kopár terem, nem vonzó, nem meghitt. Bútorok kellenek be­le könyvek, játékok, rádió, televízió, magnetofon ... A ter­melőszövetkezet kilencezer fo­rintot adott tavaly a klub be­rendezésére. Ezért is van száz­nál több fiatal minden klub- foglalkozáson. Tudja, milyen nagy dolog ez? A fiatalok többsége Pesten dolgozik. Zse­bében a bérlet. Fél óra alatt a fővárosban van. Pénzébe sem kerül. És válogathat ked­vére színház, mozi, múzeum, tárlat, hangverseny vagy ép­pen táncos étterem között. Mégis egyre többen keresik nálunk a szórakozást. Keresik és megtalálják. Saját zenekara van a klubnak. A zeneszakkör tagjaiból alakult. A tánc szü­netében az irodalmi szakkör tagjai mondanak verseket, mu­tatnak be jeleneteket. Tánc előtt ismeretterjesztő előadás, vagy ankét. így válik sokszí­nűvé, tartalmassá egy-egy klubfoglalkozás. Mert a terme­lőszövetkezet nemcsak azért adta a pénzt, hogy legyen hol táncolniuk a fiataloknak. Azért is. Meg azért, hogy köz­ben szórakozva tanuljanak, művelődjenek: így könnyebb, Vonzóbb is. Es hatásosabb a nevelőmunka. Formálni, ala­kítani az embereket — ez is a mi feladatunk. A legkülönbö­zőbb módon. Lehetőleg úgy, hogy ne érezze tehernek sen­ki. A kérdés akaratlan: miért nincs még képzőművészeti szakköre a kerepesi művelő­dési háznak? — Vártam a kérdést, mert valóban jogos. Ha már az em­ber művésznek érzi magát, nem érheti be azzal, hogy csak saját alkotásvágyát elégíti ki. Ilyen vagy olyan formában, de nagyon sok emberben él a vágy, hogy gondolatait, érzé­seit ne csak szavakban fogal­mazza meg, hanem papírra vesse vagy éppen színekben, vonalakban fejezze ki. A kép­zőművészeti szakkörök felada­ta többek között ez is. Meg az, hogy megismertesse és’ meg­értesse az emberekkel a mű­vészetek nyelvét... Ehhez azonban előbb meghitt ott­hont kellett teremteni. Ehhez pedig az egy esztendő nem ! hosszú idő. Előbb a művelődé­si ház egészét, helyét kellett elrendezni a község életében. Tudom, nem szerencsés szó az elrendezni, de pillanatnyilag nem találok rá jobb kifejezést. Tudja, a művelődésiotthon- igazgató egy kicsit olyan fel­adatkört is betölt, mint a szín­házban a rendező. Adott az épület, adott a közönség, most neki életet kell lehelnie a ház­ba, hogy odaszokjanak az em­berek. Ha ezt sikerült elérnie, akkor már gondolhat rá, hogy fökozatosan bővítse a művelő­dés-szórakozás lehetőségeit. Négy szakkör működött eddig, valamint ifjúsági és faluakadé­mia a művelődési házban. Az ősztől megkezdheti munkáját a néprajzi és a képzőművésze­ti szakkör is. Lesz irodalmi presszónk is, állandó kiállító­teremmel. Jövőre pedig sza­badtéri kertmozi. így bővül majd a művelődési ház ható­sugara, s így válik teljesebbé a községben lakó emberek éle­te. A tervek szerint „kultúr- kombinát” lesz majd ez az épület, ahol a mozitól a könyv­tárig, az irodalmi presszótól a színházi előadásig, a klubtól a szakköri foglalkozásokig mindent megtalálhatnak az emberek, ami szebbé, neme­sebbé teszi az életüket. Nagy szükség van rá: a termelőszö­vetkezet évről évre erősödik, egyre több lesz a gép, az új technológia, ahhoz pedig kép­zett, széles látókörű emberek kellenek. Ezért nem kidobott pénz sem az a kilencezer fo­rint, amit a klub berendezésé­re fordított eddig a tsz, sem az a több ezer forint, amiből új könyveket vásárolt könyv­tárunknak. Az emberek mun­kájában térül vissza. A kétszáz esztendős, föld­szintes sarokház évről évre csinosodik, fiatalodik, bővül. Nemcsak külsőre, tartalmában is. Változik, fejlődik, akár ma­ga a falu. Prukner Pál KÉT KATEGÓRIA A kézi hajtású és az elekt- i romos vezérlésű írógépeket az ide. gépíró világbajnokságon, amely Bernben lesz: július 23- án, két magyar versenyző in­dul: Rajkai Arturné és Tarr- né Varga Erzsébet. Mindkettő­jüket előnyösen érinti a sza­bálymódosítás, ők ugyanis ha­gyományos működtetésű gépen d-lgoznak. Korábbi világbaj­nokságokon — Párizsban, Prá­gában, Pozsonyban, Rostock­ban — nem tettek különbsé­get a kétféle írógéptípus kö­zött. A versenyszámok változat­lanok maradtak: 30. perces se­bességi másolás és 10 percig tartó hibátlansági írás. Az utóbbiban az előbbivel szem­ben tízszeres a „büntetés” (50 helyett 500 a levonás a leütés­számból) minden billentyűté­vesztésért. Műanyag „ruhát" kapnak a gabonasilók Az igazgató fiatalos hévvel, lendülettel beszél munkájáról. Pedig már nem fiatal ember. Hatvan esztendős múlt, rövi­desen nyugdíjba vonul. Nem azért, mintha terhére lenne a népművelő munka. De vonzza a régi szerelem: az ecset és paletta. A nagy esőzések után sok gondot okoz, hogy a hatalmas gabonasilók egy-egy^ része a falakba beszivárgott “nedvesség miatt használhatatlanná válik. Az Országos Szakipari Válla­lat műszaki fejlesztési osztá­lya azonban kikísérletezett és kipróbált egy újfajta vakoló­anyagot, amely megoldja eze­ket és a hasorűó beázási prob­lémákat. Az új anyag nagy előnye, hogy félnedves falfelületre is felkenhető, a csapkodó eső sem veri le, beázásmentessé teszi a falat, s ugyanakkor nem akadályozza meg a fal „léleg­zését”, ilyen anyaggal vonták be az EMKE-aluljáró mennye­zetét is. A korszerű vakolat első, na­gyobb arányú, szabadban való hasznosítására most kerül sor Kiskunhalason, a többhenge­res gabonatároló siló mintegy 5000 négyzetméternyi külső falát vakolják be ezzel a víz­záró, műanyagkötésű „malter­ral”. A vakolók már dolgoz­nak, s augusztusban befejezik a munkát. Az eddigi tapaszta­latok és eredmények alapján műanyagvákolatból kap „ru­hát” majd az ország vala­mennyi gabonatároló silója. „Buzogányaratás“ „Megérett” a baranyai náda­sok szép termése: a két-há- rom méter magas, zöldszárú, barnafejű nádbuzogány. A hű­vös, esős tavaszi időjárás ha­tására feltűnően sok és szo­katlanul nagy buzogányok nőttek az idén. A Mecsektől délre elterülő nádasok messzi­ről olyan képet mutatnak, mintha vastagon belepte volna őket a rozsda. Sok élelmes ember „aratja” ezekben a na­pokban az egyébként értékte­len buzogányokat, s szoba­dísznek árusítja. Tízezer­számra adják el a két-három éve divatbajött, szép, mutatós növényt. Kodály nem magyar nyelvű kórusművei A nyári hanglemezújdon-t népszerűek. A lemezre vett ságok között nagy érdeklő- | alkotások elsősorban latin désre tarthat számot Kodály \ szövegűek — közöttük val­Zoltán válogatott kórusmű­veinek felvétele. E művek jó részét ezúttal örökítették meg először hang­lemezen. A válogatás Kodály énekkari művészetének egyik érdekes területéről, a mes­ter nem magyar nyelvű mű­veiből ad ízelítőt, amelyek itthon kevésbé elterjedtek, külföldön viszont éppen az idegen szöveg miatt — igen lásos dallamok, megzenésített Horatius-szövegek és régi diákénekek — de olasz és angol szerzők szövegei is ze­nei hangot kapnak a Kodály- kórusok között. A válogatás legkorábbi da­rabja 1908-ból, a legfrissebb pedig 1962-ből származik, s így szinte az egész életpá­lya művészi áttekintését adja. AUGUSZTUS ELSEJEN KÜLÖNLEGES VIRÁG NAP öt éve elevenítette fel a VIRÁGÉRT a kedves, régi hagyományt, hogy egy meg­határozott napon a feledé­BEMUTATJA A TV REGGELI A MARSALLNÁL Június 23-án vasárnap este mutatja be a televízió Turge- nyev: Reggeli a marsaiknál című Írásából készült tv-játé- kot. A képen: Kovács Károly, Mezei Mária és Basilides Zoltán kenyek pótolhatják mulasz­tásukat, s a már elmúlt szü­letés- és névnapokra, csa­ládi eseményekre is teljes értékkel küldhetik el üdvöz­letüket. Ezt a napot, külön­leges virágnapként jelzik, s az idén is augusztus 1-én tartják. A különleges virágnap jó alkalom azok köszöntésé­re is, akikhez mostoha a naptár, nincs benne a nevük. A VIRÁGÉRT már készü­lődik az eseményre, csaknem 90 üzletének kirakatában rö­videsen megjelennek a kü­lönleges virágnapra figyel­meztető feliratok. Erre a napra virágbőséget teremt a vállalat, gondoskodik arról, hogy valamennyi nyári virág kapható legyen, és rá­adásul olcsóbban, mint más napokon. A múlt évihez hasonlóan, augusztus 1-én valamennyi virágüzlet — a telefon vi- rágszolgálat is — díjmen­tesen szállítja a megadott címre az illatos üdvözlete­ket. Betörés éjfél előtt Szabolcs-Szatmár megyében vendégszerepei a nyáron a Fővárosi Operettszínház kis­együttese. Kilenc művész a „Betörés éjfél előtt” című ze­nés vígjátékot mutatja be a szabolcsi falvak közönségé­nek. Az együttes másfél hónap alatt negyven előadást tart. Ebből Nyíregyházán csak egyet, a többit azokban a kis községekben, ahova — meg­felelő művelődési ház és színpad hiányában — még az Állami Déryné Színház se jut el. .„/SSS////SSSS/SSf/SS/SS//j'SSSSSS/SSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSfSSSSSSSSSSSSS/SSSSffSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/SSSS.SSSSSSS/rSSS//fSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSrSSjrSWSSX Gyerekek, egyedül — Apám hivatalsegéd volt a pécsi jogakadémián. Tíz- esztendős voltam, amikor el­esett a háborúban. Reá való tekintettel vettek fel a gimná­ziumba. Már akkor készültem arra, hogy festő leszek, öt esztendeig tanultam München­ben, a festőakadémián. Aztán művészeti tanácsadóként szer­ződtettek a bécsi Schasa film­gyárhoz. Több, mint két esz­tendeig dolgoztunk Kertész Mihállyal a Sodorna és Go­morra című néma filmen. A film sikert aratott, az egész stábot leszerződtette a Metro- Goldwyn-Mayer amerikai cég. Csak én jöttem haza, özvegy anyámhoz. Aztán olasz tanul­mányút következett, amelynek végén Spanyolországban dol­goztam egy ideig, Alfonz ki­rály udvarában, vendégmű­vészként. Aztán Párizs, Berlin és egy ideig ismét a film... Haza harminckilencben jöttem, ettől kezdve csak a festészet­nek éltem. Azaz... hamar rá kellett döbbennem arra, hogy a művészet nem lehet öncélú valami. A művész nem érheti be azzal, hogy a vászonra festi gondolatait. A festőnek véle­ményt is kell mondania, em­— Mit csinálsz itt ilyenkor? — Semmit. Most aludtam egy kicsit. — Miért nem odahaza al­szol? Hallgat. Nagysokára felel. — Nem lehet. — Kinél laksz? — Anyámnál. — És 6 mit szól ehhez? — Semmit. Már kelletlenül felelget. Ügy érzem, újra hatalmába kerítette a gyanakvás. — Ettél ma? — Tanító tetszik lenni? — Nem. Csak érdekel. Délben ettem. Mikor mégy haza? Éjfél után. Most nincs odahaza sen­ki? Megint sokáig hallgat. — De. Az édesanyám, — ö küldött el? — ö. — Sokszor leküld? — Igen. És még azt mondta: , anyám”. és Az asztalokon italok, rég elmúlt a vacsora ideje. A zongorista magaköltötte szá­mokat énekel. Közepes han­gulat, hétköznap este a „Kispipá”-ban. Tizennégy év körüli gyerek ül le a szom­széd asztalhoz, a pincér na­gyot néz, mellé áll és azt kérdezi kedélyesen: — Mit parancsol, uram? Az „uram”-nak imponál a megszólítás és felnőtteskedő komolysággal azt mondja: — Egy pohár bort. — Majd tíz év múlva, uram. A kisfiú előtt iskolapaddá változik a vendéglő asztala. Először összehúzza magát, majd gyorsan feláll és el­siet. Nyomon követem. A sarki kocsma még nyitva, bábeli zűrzavar, tolongás, pohárcsengés, elbizonytala­nodott mozdulatok dzsun­gele. A kisfiú ide megy. Pénztár, pult, papírba csoma­golt üveg bor. — Kinek viszed? Büszke. — Magamnak. Bepiálok. — Hol iszod meg? — Otthon. — És a szüleid? — Nincs odahaza senki, üdülnek. — Meddig? — Két hétig a Balcsinál. — És te miből élsz? — ötszázból. Ennyit hagy­tak. — Bepiáltál már? — Tegnap a Döncivel. De őt állatian megverte az apja. Ma nem engedték hozzám. — És ha a szüleid megtud­ják, mi lesz? — Semmi, ök lezserek. — Szeretnek téged? Most bizonytalan először a hangja. — Azt hiszem. Én nem ... ★ Külföldi kocsik sora a Ro­yal előtt. Esti fények, nyüzs­gés. A portás görnyedten ci­pel két bőröndöt. Emberek jönnek ajtón ki, ajtón be. Külföldiek. Sietősek, hango­sak s ünnepélyesek kicsit. Két kisfiú vesz körül egy könyökig kesztyű, nyakig pu­lóver, sovány nőt. — Forint, dollár. A nő szurtos lurkóknak ki­járó borzongó-kacagással ker­getné el őket, de nem tágíta­nak. Újra kezdik. — Parker, parker. Az egyik, fekete, göndör ök azok. Velük találkozunk gyakran. S ha nem tudjuk pontosan, kik, mi történik körülöttük, kérdezzük meg tőlük. De csak kérdezni túl kevés! Hankóczi Sándor hajú kisfiú a nő cipőjéhez hajol, valami rongydarabbal kettőt húz, s már áll is, te­nyerét nyútjva: — Parker. Kap. Nem Parker, egysze­rű golyóstoll. A hölgy el- sasszézik, ők meg összevesz­nek. — Nekem még csak nyolc van, neked meg tíz. Odalépek és azt mondom nekik, hogy rendőr vagyok. Megijednek. — Miért koldultok itt? Szigorú próbálok lenni, s ők riadtan keresik a mene­külés lehetőségét. — Kell a toll a suliba. — Ne hazudj. Na, gyertek. Karonfogom őket, megin­dulunk. A egyik elsírja ma­gát. — Bácsi, ne tessék. Anyám küldött. — Minek neki a toll? — Eladja. — És neked? A kicsitől kérdezem, aki félénken vizsgálja társát. — Az enyémet is az ő ma­mája adja el. Kapok érte egy tízest. Az ötletes szülő „koldus” fián keres. Szinte naponta találkozunk a gyerekkel, aki egyedül van. Megsajnáljuk egy kicsit, találgatjuk: ki lehet, mi történik kö­rülötte? A képzelt história azonban hamis, a fantázia eltúloz­za és megmásítja a valóságot. A valóságot, amely a gyerek magányának okozója. Azt: miért vannak egyedül? Rákóczi tér, este tizenegy óra. Időnként erős szél kapja fel a homokot a térről, az ég f csillagtalan, eső készül. A csarnok falánál egy mélye- £ désben ül valaki, összehúz­za magát, fejét térdére hajtva szúnyókál. Nem részeg, gye­rek. Vállához érek. Riadtan ébred, felugrik, el akar fut­ni. — Maradj, ne félj, nem bántalak. 1 — Mit akar a bácsi? 1 A szemét nem látom, csak azt, hogy sovány. — Van gyufád, öcsi? Kotorászik a zsebében, s néhány pillanattal később az apró lángnál megfigyelhetem arcát. Gyanakvó tekintet, szúrtos homlok, bozantos, ré­gen mosott haj. Sóvárogva nézi a cigarettát, meg se kér­dezem, hogy akar-e egyet, csak kínálom. Vesz egyet, tapogat­ja egy kicsit, újra gyufáért nyúl. — Hány éves vagy? — Tizenhárom. í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents