Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-15 / 165. szám
IL-62 Egy IL—62 mintájú szovjet sugárhajtású repülőgép most tette meg első útját utasokkal a fedélzetén. Moszkvából Taskentbe 168 utast szállított. A kísérleti repülések során a gép Szibéria, Távol-Kelet, Közép-Azsia fölött tett légiutakat, s ennek során legmagasabb sebessége óránként 950 kilométer ▼olt, legnagyobb repülési magassága pedig 13 000 méter. Suharto új címei Az indonéz minisztertanács kétnapos ülésezés után pénteken Suharto tábornokot, a köztársaság ügyvezető elnökét, a következő címekkel ruházta fel: „Legfőbb végrehajtó, nemzetvezető, az új rend vezére” — közölték Vjakartában. A miniszterek jóváhagyták Sukarno elnök márciusi elmozdítását is az ország éléről. KÁNIKULA Nyugat-Németországban nagy a hőség: Eszak-Rajna- Vesztfáliában árnyékban is 32 fokot mértek. Ausztriában is kánikula van. Bécs- ben 27—30 fokig szökött a hőmérő higanyszála. Svájcban a meleg annyira kibírhatatlan, hogy aki csak teheti, a magas hegyekbe menekül. Franciaország egész területét hőhullám öntötte el. Párizsban csütörtökön 32 fok volt, az ország keleti részében 34. Kenyapithecus Africanus Az ember kora: húszmillió év Louis Leaky angol antropológus nemrégen Kenyában csontokat talált, amelyekről úgy vélik, hogy az ember eddigi legrégibb őseinek maradványa. A csontok tudományos elemzése annak a megállapításához vezetett, hogy a „Ke- nyapithecus Africanus” húszmillió évvel ezelőtt jelent meg a földön. Napszivattyú A Szovjetunió déli körzeteiben sikeresen kipróbáltak egy készüléket, amely a napenergia felhasználásával emeli lei a vizet a mély kutakból. A moszkvai tudósok által konstruált szivattyú egy kilowatt teljesítményű. Egy-egy napsütéses napon a szivaiy- fyú 12 köbméter vizet emel ki a napenergia felhasználásával a kútból. Ez egy egész juhnyájnak elegendő. A berendezés önműködőleg bekapcsolódik, amikor felkél a n<tP- . . . PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM ÁRA 50 FILI.ÉR 1967. JtlLIUS 15., SZOMBAT Befejezte munkáját az országgyűlés Az ülésszak utolsó napján felszólalt Antalfía Jenő Pest megyei képviselő is Az országgyűlés péntek délelőtt Kállai Gyula elnökletével folytatta tanácskozását. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a Politikai Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság titkárai. A napirend szerint folytatták a Minisztertanács beszámolója feletti vitát. A pénteki ülésen elsőként Trautmann Rezső, építésügyi- és városfejlesztési miniszter szólalt fel. Trautmann Rezső beszéde A gazdaságirányítási reform bevezetéséig alig fél év van hátra. Ebben, az aránylag rövid időszakban a népgazdaság valamennyi ágazatában fokozott erőfeszítéseket kell tenni, részben a még hátra levő végrehajtási intézkedések kibocsátására, részben azért, hogy az átmenet ideje alatt ne csökkenjen a termelés üteme, se mértéke. Ez utóbbi feladat az építőiparban az 1967. évi terv teljesítését, valamint az 1968. évre való zökkenőmentes átmenet feltételeinek körültekintő biztosítását jelenti. örömmel jelenthetem a tisztelt országgyűlésnek, hogy az építőipar tevékenységei első félévben az előirányzottnál kedvezőbben alakúit. Ebből következik, hogy az építőipar 1967. évi feladatát várhatóan teljesíti, illetve összességében túlteljesíti. Az előző évinél kedvezőbb termelési eredmények elérését túlnyomórészt a termelékenység növekedése tette lehetővé. Javult az építőipari munkások foglalkoztatottsága és ennek megfelelően emelkedett keresetük is. Az építőanyag- és szerkezetgyártó ipar termelési erőfeszítései, valamint a tetőfedő- és falazatanyagok gyorsított fejlesztési programja ellenére azonban ezek az iparágak —- az építőipar gyors ütemű fejlődése és a lakosság megnövekedett igényei miatt — előreláthatólag még néhány évig nem képesek a keresletet maradéktalanul kielégíteni. összefoglalva megállapítható, hogy az építőipar és építőanyagipar első félévi fejlődése lényegében a tervezett fő megfelelően célkitűzéseknek alakult. Változások as építési programban Trautmann Rezső ezután vázolta, hogyan készült, illetve készül fel az építőipar az új gazdasági mechanizmus bevezetésére. Rámutatott: A gazdasági reformok bevezetése — és ennek keretében különösen a beruházásokkal kapcsolatos új döntési és érdekeltségi rendszer kibontakozása — előreláthatólag jelentős változásokat hoz a következő évek építési programjában, annak összetételében. A visz- sza nem térítendő állami Költségvetési juttatások korlátozása a termelő beruházásoknál — és ezzel egyidejűleg az állami kölcsönök, a hitelek és a vállalati saját eszközök felhasználásának előtérbe kerülése — várhatólag csökkenteni fogja az ipari építési igényeket. Az ipari építkezések körében viszont — feltehetőleg — megnő a vállalati kezdeményezésű részleges rekonstrukciók, üzembővítések és átalakítási munkák jelentősége. Az építési igények összetételének ilyen változása az előző évieknél jóval munkaigényesebb feladatokat jelent s ez a meglévő építőipari kapacitást relatíve csökkenteni fogja. Ezt a problémát azonban várhatóan áthidalja az építőipar termelőképességének — különböző intézkedésekkel történő — növelése és az ipari építési igények átmeneti csökkenése. A módosult összetételű kereslet kielégítése mindenesetre megHONGKONG Csata szobára! szobára Pénteken hajnalban kétszáz rendőr és egy század angol katona váratlan támadást intézett a hongkongi Kowloon-negyedben a dokkmunkások szakszervezetének székháza ellen. A brit hatóságok feltételezése szerint ez volt az angolellenes tüntetések szervezőinek egyik központja. A támadók előzőleg szö- gesdrót-akadályokkal vették körül az épület környékét hogy külső segítség ne juthasson el oda, aztán rohamot intéztek az épület ellen, szobáról szobára és emeletről emeletre folytatva a harcot a bentlevők ellen. A védők elkeseredetten harcoltak savtartalmú palackokkal, di- namittal és a kezük ügyébe eső tárgyakkal. A rendőrség és a katonaság végül is, háromórás harc után birtokba vette az épületet. NIGERIA tilsukká elesett Minden jel szerint drámaira fordult a nigériai katonai helyzet a keletiek szempontjából. A Biafra Köztársaság néven elszakadt tartomány rádiójának pénteken lehallgatott, legutóbbi adása már egyetlen szóval sem emlékezik meg Nsukkáról. Ez az egyetemi város Biafra területén, Enugutöl 60 kilométernyire északra fekszik, s minthogy az enugui főútvonal a várost átszeli, rendkívüli stratégiai fontossága van. Kongói jelentés Túszok és zsoldosok telelő előrelátást és rugalmasságot, valamint vállalkozói készséget követel meg a kivitelezőktől. Helyes intézkedésnek tekintem az új irodaépületek létesítésének korlátozását, mert az elmúlt másfél évben e céren rekordigényekkel álltak elő. Nyilvánvaló, hogy ezeket csak a termelő, illetve a népgazdaság szempontjából i fontos egyéb beruházások ro- 1 vására lehetett volna kielégíteni. Az igények előnyös változása lehetőséget ad a szálloda- és raktárkapacitás már régóta szükséges bővítésére, továbbá olyan szociális, egészségügyi és oktatási intézmények építésére, amelyek tető alá hozatalára az elmúlt években csak szűkös keretek között volt lehetőség. A jövőben nagyobb fontosságot kívánunk tulajdonítani a városfejlesztésnek és a falu és a város közötti különbségek csökkentését szolgáló törekvések realizálásának. Ehhez azonban nemcsak az (Folytatás a 2. oldalon) Csütörtökön este a Vörös- kereszt különrepülőgépein Kinshasába érkeztek azon európaiak, akiket a zendülő zsoldosok Kisanganiban, a volt Stanleyville-ben túszként fogva tartottak. A körülbelül ötven európai túszon kívül sebesült kongói katonákat szállítottak röskereszt jelzéseivel ellá- I Katangában akarnak meg- tott amerikai repülőgépek. I bújni. Egyelőre Kisanganiban maradt a túszok körülbelül hatvan főnyi csoportja. A zsoldoshadsereg — mint pénteken jelentették — 27 gépkocsin nem Uganda felé, hanem a Kisanganitól 220 kilométernyire délnyugatra fekvő Punia város irányába is Kinshasába i menekül. Valószínűleg a szá- a Nemzetközi Vö- | mukra sokkal barátságosabb 4 HOLD „KÖZEPE“ FELÉ TART A SURVEYOR 4. Az amerikai űrkutatási hivatal kaliforniai támaszpontjáról pénteken, magyar idő szerint 12.53 órakor, útjára bocsátották a negyedik amerikai holdszondát, A Surveyor—4. elnevezésű űrlaboratórium fedélzetére olyan műszereket szereltek, amelyek segítségével a földi megfigyelő állomás képekhez és adatokhoz jut a holdfelszín összetételéről és a holdkráterek alakjáról. Az űrlaboratóriumot nagy teljesítményű Atlasz—Kentaur rakéta-kombináció hordozza, a számítások szerint 63 órás útján, a hold felé. A kutatók abban reménykednek, hogy magyar idő szerint hétfő hajnalban a Surveyor—4. sima leszállást tud végezni a Sinus Meddii-n, a „Központi-öböl"- nek nevezett felszíni térségben, amely a földről szemlélve a holdnak csaknem pontosan a közepén helyezkedik el. Kennedy-fokon elmondották hogy a Surveyor—4. műszere — földről irányítható kamera a felszín megbontására alkalmas ásó stb. — a legjobban ki- kísérletezett és mindeddig a legfejlettebb műszaki berendezést alkotják, amelyet a; Egyesült Államok valaha is holdkutatási misszióra küldött. Néhány perccel a fellövés után a NASA jelentette, hogy a start rendkívül biztató. Az ülés szünetében: Brutyó Ján os, dr. Ajtai Miklós és Péter János Sikertelen izraeli átkelési kísérlet a Szuezi-csatorná Tovább tart a kairói kiscsúcsértekezlet Mind egyiptomi, mind izraeli részről bejelentették, hogy péntekre virradó éjszaka újabb tűzpárbajra került sor az egyiptomi és az izraeli tüzérség között a Szuezi- csatorna övezetében. A hadműveletek színhelye Izmailia, Ferdan, Kantara és Port Tu- fik térsége volt. Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának csütörtök délutáni ülésén Afganisztán, Magyarország és Ukrajna képviselői szólaltak fel. A kairói kiscsúcsértekezlet résztvevői — Nasszer, az EAK, Bumedien Algéria, Atasszi Szíria és Aref Irak elnöke — csütörtökön este három óra hosszat tanácskoztak. Mint megbeszélések után Mahmud Riad egyiptomi külügyminiszter kijelentette, az arab világ megerősítésének módozatait vitatták meg. Az Al Ahram jelentése szerint a kairói csúcstalálkozó mindaddig tart, amíg ki nem dolgozzák a jelenlegi válsággal való szembenézés tervét. A kairói rádió helyi idő szerint 12.15 órakor olyan közleményt ismertetett, hogy izraeli egységek átkelést kíséreltek meg a Szuezi-csator- nán. A közlemény szerint az izraeliek Kantara körzetében, Port Saidtól 45 kilométernyire délre, folyami átkelőhajót indítottak el és gumicsónakokat tettek vízre. A kísérletet azonban meghiúsították, a csónakokat elsüllyesztették. A hírügynökségek megjegyzik, hogy ez volt az első említés izraeli átkelési kísérletről a Szuezi-csatoma nyugati partjára. Ezt megelőzően a kairói rádió arról adott hírt, hogy az izraeli tüzérség folytatta Izmailia ágyúzását. Lövedékeik két gyermeket megöltek és több polgári személyt megsemmisítettek, mielőtt egyiptomi részről az ütegeket harc- képtelenné tették volna. Tel Aviv-1 közlemények szerint pénteken délelőtt folytatódott a tüzérségi párbaj egyiptomi és izraeli erők között a Szuezi- csatoma mentén. Odd Bull tábornok, ez ENSZ tűzszüneti felügyelője. ENSZ-repülőgépen kétnapos kairói tárgyalásairól pénteken visszatért Izraelbe. Pénteken magyar idő szerint 15 óra 55-kor újra ösz- szeült az ENSZ-közgyűlés sürgős, rendkívüli ülésszaka, hogy folytassa a vitát a közel- keleti helyzetről. ESEMÉNYEK SOROKBAN PERINGBEN újabb tömeg- tüntetések kezdődtek Liu Sao- csi, a Kínai Népköztársaság elnöke és Teng Hsziao-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára ellen. WILLI STOPH, az NDK minisztertanácsának elnöke, a népi kamara pénteki ülésén bemutatta az új kormány tagjait EGY 24 ÉVES ANGOL ALPINISTA, Robert Jones, a Sanct Moritz feletti hegyekben több száz méter magasságból lezuhant és szörnyethalt TEGNAP a francia nemzeti ünnep alkalmából a párizsi Champs Elysées-n megtartották a francia hadsereg hagyományos díszszemléjét. HÍRÜGYNÖKSÉGI JELENTÉSEK SZERINT Dél-Korea számos vidékén fegyveres erővel szembeszálltak az amerikai katonasággal és a Pák Csöng Hi-klikkel. KLAUS osztrák szövetségi kancellár hazaérkezett romániai hivatalos látogatásáról. AZ AMERIKAI ÖRIAS- BOMBAZÖK Hanoitól nyugatra levő rakétakiiövőhelyekd bombáztak.