Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-10 / 135. szám
1967. JUNTOS 10.. SZOMBAT rrsT titer ti tJCírlap Az országgyűlés honvédelmi bizottságának ülése Az országgyűlés honvédelmi bizottsága pénteken ülést tartott a Parlament delegacies termében. A képviselők megtárgyalták a honvédelmi bizottság ez évi munkaprogramját. Ennek fontosabb témáit — a 18 éves korban bevonultak, továbbá az egyetemi felvételt nyert fiatalok katonai kiképzésének tapasztalatait — Róka Mihály vezérőrnagy, a bizottság titkára ismertette. . „Himnusz a békéhez" címmel a Hazafias Népfront szentendrei járási bizottsága és a visegrádi Őrtorony irodalmi és művészeti klub június 11-én műsoros délutánt rendez a visegrádi művelődési házban. A fél háremkor kezdődő előadáson részt vesz Gobbi Hilda színművésznő, Halda Aliz előadóművésznő, Cseres Tibor, j Fábián Zoltán és Szeberényi Lehel írók. A művészek a népfront felkérésére vállalták a szereplést, s a honoráriumról lemondtak, hogy ezzel is növeljék az irodalmi délután anyagi bevételét, amelyet teljes egészében a vietnami nép megsegítésére ajánlanak fel. Húszezer forint jutalom Novam.berbert nyílik a megyei képzőművészeti kiállítás mainap 1967. június 10., szombat, Margit napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.40 órakor. A hold kél: 5.07, nyugszik: 22.17 órakor. KONGRESSZUSI ÚTLEVÉL A KISZ Központi Bizottsága novemberben. k ülőn vonatot indít a Szovjetunióba. A vonat 300 utasa a KISZ-,tagok legjobbjai közül kerül ki. Az útlevelek elnyeréséért már megindult a vetélkedés. Ez az akció összekapcsolja a KISZ VII. kongresszusának előkészítését a Nagy Októberi Szocialista . Forradalom évfordulójának megünneplésével. A fiatalok ezrei pályáznak megyénkben is a kongresszusi útlevélre jó munka jukkái, aktív politikai, mozgalmi tevékenységükkel. Tizenöt Pest megyei KISZ-ta,g vehet majd részt a szovjet állam megalakulásának félévszázados jubileumi ünnepségén a Szovjetunióban. Hogy ki lesz ez a 15, októberben dől el. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére a Pest megyei Tanács vb művelődésügyi osztálya és a Váci Városi Tanács végrehajtó bizottsága megyei képzőművészeti k-állítást rendez Vácott. A kiállításon minden Pest megyei képzőművész részt vehet. Az eszmei, művészi szempontból legjobb alkotásokat a megyei ' művelődésügyi osztály és Vác városa jutalmazza. A megyei művelődésügyi osztály tízezer, Vác városa szintén tízezer forintot fordít a legsikeresebb alkotások jutalmazására. A j ! jutalmazott műveket a vá- j sáriatoknál előnyben része- í sitik. A képek beküldési ha- j i tárideje október 15. A kiállítás megnyitására november ! 5-én kerül sor. Erősen felhős idő. Sok felé újabb eső, helyenként zivatar. Mérsékelt északi szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. — A Munka Érdemrend ezüstfokozatával tüntették ki Mühl Jenőt, a Konzervipari Tröszt Nagykőrösi Konzervgyárának műszaki főmérnökét és Ratskó Istvánt, a Csepel Autógyár főmérnök-helyettesét. — A ceglédi Kossuth Múzeumban négy év alatt 56 kiállítást rendeztek, ezeknek több mint 80 ezer látogatója volt. — Kondorosiak a Dunakanyarban. Kedden és szerdán, a kondoros! termelőszövetkezet 42 tagja 2 napos kiránduláson ismerkedik meg a Dunakanyar nevezetességei veL Hónapok óta élet-halál között Egy felelőtlen „tréfa" súlyos következményei Tanfolyamváltás A KISZ királyréti iskolájának nyári programja megyénk KISZ-alapszervezeti titkárainak továbbképzése. Hetente 80—100 fiatal foglalja el az iskola lakószobáit. Ma búcsúznak a kellemes környezettől, a gödöllői és szobi KlSZ-veze- tők, s holnap érkezik az új csoport, a nagykőrösi és mo- nori járás KISZ-titkárai. Justh Zsigmond színjátszónapok Harmadik alkalommal is megrendezik Békés megyében a Justh Zsigmond országos földművesszövetkezeti színjátszó napokat Az idei találkozón, — melyre június 17-től 19-ig kerül sor Szarvason, Endrődön, Kondoroson, Hunyán és Gsabacsüdön,' — tizenegy megye 16 színjátszó csoportja vesz részt. Pest megyét a Vecsési Földművesszövetkezet színjátszói képviselik. A baleset február 28-án történt. Áldozata még mindig élet és halál között van. Az orvosok véleménye szerint június végén dől el. hogy életben maradhat-e. S ha életben marad, akkor is legalább fél év. amíg elhagyhatja a kórházat. A baleset előidézője még mindig nem érti az egészet, ö csak viccelt, jó tréfát akart bemutatni. Nagy Balázs február 8-án töltötte be 18. életévét, akkor lett nagykorú. Húsz nap múlva elkövette azt az emberi észszel fel nem érhető tréfát, amely miatt most a Budai Járási Ügyészség vádat emelt ellene. Február 28-án egyik ta- nulótársa, Iván Sándor, az Ipari Szerelvény és Gépgyár műhelyében benzinben kimosta munkaruháját. Ki is csavarta társai segítségével, majd amikor már nagyjából megszáradt, felhúzta. Odament két tanulótársához, akik szintén a műhelyben dolgoztak, s azt mondta: „Ha most valaki gyufát gyújtana, alaposan megégnék”. Nagy Balázs, elővette az öngyújtóját. Fölkattintotta, s a lángot odatartotta a ruhához. A ruha már lobogott is. Iván Sándor szaladt, végül egyik munkatársuk Juhász János felszólítására a földre vettette magát. Juhász rádobott egy pufajkát, hogy elfojtsa a lángokat. aztán poroltót hoztak. Telefonáltak, gyorsan kiért a mentő. A kórház úgy tájékoztatta este a rendőrséget: Iván Sándor bőrfelületének 62 százalékán első-, másod és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Nagy Balázs egy évig gimnáziumba járt, azután motor- szerelő tanulónak ment, s az első évet jó eredménnyel zárta. A második évben már csappant a tanulási kedve. De tudnia kfellett, hogy milyen veszélyes a benzin. Es azt is hogy van egy határ, ami után már nem tréfa a tréfa. (m. j.) Szalagon a mini-tv GYILKOS GALÓCA A GQD6LLŐ-KGRNYÉK! ERDŐKBEN A gombaszakoktatási bizottság felhívja a bét végi kirándulók és természetjárók figyelmét, hogy a Gödöllő-kör- nyéki erdőkben felütötte fejét a legveszélyesebb hazai mérges gomba, a gyilkos galóca. Ez a gödöllői galócaváltozat azért különösen veszélyes, mert teljesen fehér, és a nem szakképzett gyűjtök könnyen összetéveszthetik például az erdei csiperkével. A halálossá is válható mérgezések elkerülése érdekében senki ne szedjen cs ne használjon fel olyan galléros gombát, amelynek a kalapalji lemezkéi fehérek. A „fehér gyilkos” felismeré- ! sét nehezíti, hogy az áruló bocskort sok esetben mélyen, j az avarszint alatt fejleszti ki. | Fehér gyilkos galócát a i szakértők a gödöllői erdőkön , kívül még Tatabánya és Orosz- 1 lány vidékén találtak. SZOLID EMBER lenni I Mozgás, öregem, még kapuzárás előtt otthon akarok (Zsoldos Sándor karikatúrája) A kéttenyérnyl képcsövön megjelenik a házi adó sakktáblája. A fekete-fehér kockák jelzik, hogy elkészült egy újabb mini-tv, hivatalos nevén Minivizor. A székesfehérvári Villamossági Televízió- és Rádiókészülékek Gyárában most kezdtek hozzá az idei BNV nagy sikerének sorozatgyártásához. Az első szakaszban ötezer kiskésziilék lát napvilágot. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8*22: Lányok, asszonyok. 8.42: Mindenki kedv ere. Közben: 9.20: Orvosi tanácsok: a terhességről és a cukorbetegségről. 10.12: MarTo del Monaco énekel. 10.32: Maliiéi1: IV. szimfónia. 11.27: Arkanda. Rádiójáték. 12.15: A mosoly országa. Részletek Lehár—1 j usányi operettjéből. 13.00: A budapesti színházak műsora. 13.03: Szép magyar novella. Thury Zoltán: Virágfakadás. 13.18: Verbunkos-ok, katonait a luk. L3.45: Néhány perc tudomány. 13.50: Hirdetőoszlop. 14.05: Mi történt a heten a nagyvilágban? 14.20: Artúr Grumiaux hegedül és zongorázik. 15.15: Csak fiataloknak! Komjáthy György tanczeue-müso- ra. 10.00: Hét vége. Szerkeszti: Petress István. 17.30: Gömböc úr. Moliére komédiája. Fordította Mészöly Dezső. Rádióra alkalmazta Fülóp Attila. 18.00: Dr. Palló Imre magyar nótákat énekel. 18.12: Reiner Frigyes vezényel, közreműködik a Chicagói Szimfonikus Zenekar. 19.25: Yves Montand hangversenye a párizsi Etoile Színházban. (Részletek hangfelvételről.) 20.00: Ez nálatok nincs! A Magyar Rádió es a Növi Sad-i Rádió „vámmentes” vidám műsora a Magyar Rádió 8-os stúdiójából. II. rész. 21.30: Az Állami Népi Együttesek műsorából. 22.20: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 10.00: Zenés műsor üdülőknek. Zenei szerkesztő: Kiss Imre. 12.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.30: Chopin zorgoraművek. 13.42: Orvosi tanácsok: a terhességről és a cukorbetegségről (ism.). 14.08: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 14.20: Vejnemöjnen, az örök költő. Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.05: Kreitner: Két szvit- tétel. 15.12: Popovici: Prométheusz. Egy felvonása» opera. 16.05: A stúdió 11 dzsesszlel vételeiből. 18.32; Lapaj, a híres dudás. Mikszáth Kálmán elbeszélését rádióra alkalmazta Hankis« Elemér. 17.00: Könnyűzene. Kazal László énekel, Dalibor Rrazda zenekara játszik. 17.15: Külföldi tudósoké a szó. Nukleáris meteorológia. V. Síi do szovjet professzor írása. 17.30: Füredi Anna-bál. Részletek Eise- mann— Baróti operettjéből. 18.00: Közvetítés a Csepel—-Vasas bajnoki labdarúgómérközésről. 18.20: Életmentés. Rádiójáték. Az ifjúsági Rádió műsora (ism.). 19.15: Hangverseny a stúdióban. 20.25: Közvetítés a Ferencváros—Bp. Honvéd labdarúgómérkőzés U. főidejéről. 21.15: Közvetítés az Erkel Színházból. Az All. Hangversenyzenekar hangversenye, vez.: Zubin Mehta. Közben: 21.55: Vendégkönyv. Ambrus Tibor műsora. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.01: Ajándékfelvételeinkből. 19.54: Me* notti: Maria Golovin. Báromfelvo- násos opera. Közben: 20.45: Újdonságok a tv-technikában. Dr. Bitó János és Sinka József tudományos kutatók előadása. 22.18: Dénes Vera gordonkázik. TELEVÍZIÓ 1G.13: Tanévzáró az Iskolatelevízióban. 17.15: Hírek. 17.20: Mól dacából száll a dai.. . Részletek a Moldavai Kulturális Napok alkalmából hazánkban járt művészek műsorából. 17.50: A búsképű lovag országában. Boldizsár Iván útijegy zetsorozata. 18.10: A Tv jelenti. Aktuális riportműsor. 18.55: Cicavízió. 18.05: Tv-híradó. 19.25: Ferencváros—Budapesti Honvéd bajnoki labdarúgómérkőzés, közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Én . . . Román rajzfilm. 21.20: A százegyedik szenátor. Tv-film III. rész. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.40: Jó éjszakát felnőttek. Pope ye apuka. Megnyílt a Mezőgazdasági Múzeum €0 EVE, 1907. június 10-én nyitották meg a Magyar Mezőgazdasági Múzeumot. ‘Előzménye az a kiállítás volt, amelyet az ezredéves ünnepség ekre, 1836-ban a fából-habaicsból emelt — Al- pár Ignác tervezte — történelmi épületcsoportban rendeltek. Az ideiglenes épületet két év múlva lebontották, majd időálló anyagokból építették fel, ugyanazon a helyen, a budapesti Városligetben, a Vajda- hunyad vára néven ismert pa- lotarészlet-együttest. s benne végleges hajlékot kapott az új intézmény. Célja a mezőgazdaság történetének bemutatása mellett a mezőgazdasági eszközök, termékek állandó jellegű szemléltető kiállítása, a szakismeretek terjesztése. A második világháborúban a múzeumnak csaknem teljes anyaga* megsemmisült, és amit a háború még meghagyott, azt széjjelhord iák. Később, az egyes még hozzáférhető tárgyakat, a szó szoros értelmében, darabonként, gyakran jelentős áldozattal kellett visszaszerezni. Az újjáépítéshez 1850-ben kezdtek és 1833-ban megnyílt a háború utáni első kiállítás. —■ Ezen a nyáron, a Hajdúság fővárosában, Debrecenben, táboroznak a váci úttörők. — Mintegy ötmillió forintot költenek az idén Pest megye állami gazdaságaiban szociális létesítmények építésére. — Közel 5 eater tagja van Vácott és a váci járás 20 községében a Pest megyei Motoros Klubnak. — Budapesten, a XIV. kerületben, a Mexikói út és a Mogyoródi út kereszteződésénél Kokán József, 19 éves ipari tanuló üliői lakos, motorkerékpárral előzött és ösz- szeütközött egy tehergépkocsival A motorkerékpárost súlyos sérüléssel szántották kórházba. — Oldalkocsis motorkerékpárjával összeütközött egy tehergépkocsival Kovács Géza, 31 éves szerelő, budapesti lakos, a XI. kerületben a Balatoni úton. A baleset következtében Józsa Árpád, 29 éves szerelő kistarcsai lakos, az oldalkoosis motorkerékpár utasa súlyosan megsérült, kórházba szállították. Divatbemutató a dunai strand- hajón (MTI-Fotó) A lottó nyerőszámai: 2,12,26,42,71 Kiskorú betörő N. György 15 éves váci lakos „biztos módszert” eszelt ki a pénzszerzésre. Kinézett magának egy házat, amelynek tetőzetét kibontotta, s így ’hatolt be a lakásba, ahonnan ágyneműt vitt magával. Zsákmányával nem elégedett meg, ezért feltört egy lakókocsit, majd egy öltözőszekrényt. A rendőrség elfogta és őrizetbe vette. OSTABONTÁS A járda nem kerékpárút! Gödöllőn a Munkácsi utca lakói legalább is így képzelik. Tévednek. Szinte életveszélyes kilépni az utcára olyan nagy a kerékpárforgalom ott. Nem tudom megérteni, mért nem használják inkább a jól kikövezett kocsiutat, amit egyébként is a járművök számára építettek? Azonkívül szépít- getjük is az utcát virággal, de mindig letiporják — akarva vagy akaratlan? — ezek a száguldó kerékpárosok. Kérjük az illetékeseket valahogy bírságolják meg a ga- rázdálkodókat, hogy félelem nélkül közlekedhessünk. Megszűnt a közétkeztetés? Nem. Legalább is hivatalosan nem .... csak a gyakorlatban tapasztaljuk ezt. Aszódon a Váci Vendéglátóipari Vállalat étterme ugyanis tatarozás miatt bezárt. A közétkeztetést áthelyezték a tiszti klubba. Bár ne tették volna! Utoljára kapunk ételt, ha egyáltalán jut, és csak akkor, ha jól öltöztünk ... mert munkásruhában nem lehet itt megjelenni. Jobb lett volna a régi étterem falára kiírni, hogy az átalakítás idején a közétkeztetés szünetel. Nem lett volna olyan sértő, mint ez a helyzet. Kiss Sándorné Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, özv. Gát Ferencné ny. tanítónő, elhunyta alkalmával részvétüket nyilvánították és utolsó útjára elkísérték. Gál Katalin és Podani család, Szentendre. Kőműves, ács, építőgépszerelő, tetőfedő, bádogos, fűtésszerelő, villanyszerelő, festő, épületlakatos szakmunkásokat, minden szakmába betanított és segédmunkásokat, fiatalkorú (16 évét betöltött) fiúkat segédmunkásnak, gépkocsivezetőt AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. JELENTKEZNI LEHET: IX., Viola u. 45. sz. alatt Budapesten a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán