Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-23 / 146. szám

Hiba csúszott a számításba Idén sem lesz elegendő sör? Pár héttel ezelőtt lapunk ha­sábjain megnyugtatóig kö­zöltük a sörkedvelőkkel, hogy májustól több üveg sör kerül a boltokba, illetve a fogyasz­tókhoz. Ugyanis az Országos Söripari Vállalat ceglédi ki- rendeltsége erre az időpontra tervezte a két új palackozó­gép munkába állítását. A két gép azonban még mindig Bu­dapesten várja sorsa „jobbra- fordulását” S hogy miért? Erre adott választ Van ház Endre, a kirendeltség vezetője. — Ez évre 500 ezer forint értékben épületfelújítást, az udvar betonozását és a vízle­vezető csatorna építését ter­veztük. Az épület felújítását és az udvar betonozását el is végeztük. A palackozóterem térfogatát bővítettük, hogy a már megvásárolt gépet el tudjuk helyezni. A nagyobb kapacitással működő üzemnek azonban vízlevezető csatorná­ra lenne szüksége —, ami saj­nos még ez idáig nem készült el. A csatorna megépítésének időpontja bizonytalan, így ki­használatlan az épület, s a gé­pet sem akarjuk addig leszál­lítani, míg üzembe nem he­lyezhetjük. Az új palackozó­gépek üzemeltetésével lehető­ség lett volna két műszak in­dítására is, ami azt jelentené, hogy majdnem duplájára tud­nánk emelni az üvegszámot, tehát több üveg sör kerülne a kereskedelembe. — A szállítást is meg tud­nák oldani? — Jelenleg 2 és fél vagon sört szállítunk naponta a vá­ros, illetve a járás területére. Annyi járművel rendelkezünk, hogy még ennek duplájára is vállalkozni tudnánk. — Mit mond a Víz- és Csa­tornamű Vállalat? — A Söripari Vállalat idő­ben megkapta az elvi enge­délyt a csatornahálózat bőví­tésére a városi tanács műsza­ki osztályától. A kivitelezés megkezdésével azonban elkés­tek. Ha időben kapjuk a meg­rendelést, módunk lett volna — az akkor még ott levő — vákuumszivattyút bekötni. Ötlete ugyan van a kirendelt­ségnek, hogy a már meglevő szennyvízelvezető csatorna- hálózatba bekötnénk őket, azonban ez műszakilag meg­oldhatatlan. De lehet, hogy ebben az ügybein talán az Or­szágos Vízügyi Főigazgatóság tehetett volna valamit .. — Az OVF-nél így tájékoz­tak bennünket: — Tudunk a Söripari Vál­lalat problémájáról, azonban mindeddig nem kaptunk meg­rendelést a munka elvégzésé­re... — S ha kaptak volna? — Akkor el tudtuk volna végezni, azért vagyunk ... S ez az ügy közel két éve húzódik. Egy elkésett megren­delés miatt közel 500 ezer fo­rintos beruházás vált ez ideig fölöslegessé. Jó lett volna, ha a Söripari Vállalat a számítás során gondolt volna a nyárra, mert a sörfogyasztók nehezen méltányolják azt, hogy ..vala­hol hiba csúszott a számítás­ba”. (csat—) A jövő héten kezdődik az aratás a járásban Hét végére a ceglédi járás valamennyi termelőszövetke- vetkezetében befejeződnek az a’ratás előtti mezőgazdasági gépszemlék. Ä felülvizsgáló bizottságok megelégedettségü­ket fejezték ki az eddigi ta­pasztaltak alapján: valameny- nyi termelőszövetkezetben pontosan és nagy küröltekin- téssel készülődnek az aratás­ra. Ha napos, komolyabb esők­től mentes marad az idő, ak­kor a járásiban is megkezdő­dik Péter-Pál körül az aratás. Elsőnek — ezt jelzi az öszi ár; pa érése — a törteti földeken aratnak a gépek, s ezt követi sorra a kőröstetétleni, a jász- karajenői, az abonyi meg a többi tsz gabonáinak aratása. A ceglédi járásban 5545 hold őszi árpa és több mint 18 ezer hold kenyérgabona vár ara­tásra. Új balatoni mentőhajó A Magyar Hajó- és Daru- mentő útjain URH-kapcsola- gyár balatonfüredi üzemegy- tot tarthat a parti irányító- ségének kikötőjéből* kifutott központtal, próbaútjára a révkapitányság új balatoni mentőhajója. Az új jármű óránként 32 kilométeres sebességgel halad, tehát a mentők gyorsan meg­közelíthetik vele a bajbajutott csónakázókat, fürdőzőket. Hat­száz lóerős gépek hajtják, amelyeket a kormányállásból távirányítással vezérelhetnek. Ellátták a mentőhajót a felbo­rult kishajók kiemeléséhez szükséges csörlőkkel és külön­leges mentőcsónakokkal is. A személyzet elektromos mélységmérővel ellenőriz­heti, mennyi víz van a hajó alatt. Az új mentőhajó ellenőrző és JÖN! Az Örmény Cirkusz júniusban Cegléden Nagy sikerrel mutatkozott be a magyar közönség előtt az örmény Cirkusz hazánkban vendégszereplő társulata. A budapesti előadások után most az ország területén tur­néznak. Az Örmény Cirkusz június utolsó napjaiban Ceg­léden tart előadásokat. Műso­rukat igen művészien, igen színvonalasan állították ösz- sze, hogy a közönségnek soká­ig emlegethető, szép estéket nyújtsanak. CEGLÉ Szerszámszerkesztő, gyártmányszerkesztő, gyártástechnológus technikusokat és mérnököket több éves gyakorlattal AZONNAL FELVESZÜNK Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet: személyesen az ÉVIG 3. sz. gyárának munkaügyi osztályán. Cegléd, Törteli út 12. sz. alatt. I APRÓHIRD Egy mély gyermekko­csi eladó. Zrínyi ut­ca 28. szám alatt. Eladó Alsócsemő ál­lomáshoz 5 perc járás­ra 1 üresen álló ki­sebb lakás, 186 négy­szögöl területtel. Értekezni lehet: Ceg­léd, Kinizsi utca 3. Ugyanitt kapuoszlop­nak való akácfarön­kök kaphatók. Eltartásra Idős né­nit, bácsit, vagy há­zaspárt lakásért el­vállalnánk. „Nyu­godt otthon” jeligé­re a ceglédi nyomdá­ba. Beköltözhető ház el­adó. Cegléd, Hajó u. 12. Érdeklődni lehet: egész nap. ■TÉSEK Eladó új Varia bú­tor 2 személyes he­verővei 1 db rádió. Érdeklődni lehet: 17 órától. Cegléd, Köz­társaság u. 2. 46. aj­tó. Eladó Széchenyi út 5. számú ház. Érte­kezni lehet: Cegléd, Beloiannisz u. 20. Eltartási szerződést kötnék, vagy életjá­radékot özetek la­kásért. Bóné Gyula, Cegléd, Malom tér 5. Fehér, mély, jó ál­lapotban levő gyer­mekkocsi eladó. Ceg­léd, XI. kér. Mlzsel úti Oncsa telep. Tóth. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 145. SZÁM 1967. JLNXLS 23., FENLEK Indul a nyári ifjúsági vezetőkípzés Július 2-től 9-ig ismét meg­tartják a továbbképző okta­tást a ceglédi járás ifjúsági vezetői számára is, a király­réti KISZ vezetőképző isko­lán. Az idén 40 fiatal sajátít­ja el a módszertani tudniva­lókat, hogy ezek alapján még tudatosabban, még körülte­kintőbben végezhesse c fiatal kommunisták körében a reá háruló tennivalókat. A tanfo­lyam hallgatói egyúttal aktuá­lis politikai kérdésekből is kapnak tájékoztatást. Másfél milliéból tatarozzák az iskolákat, óvodákat A fehér Az iskolák bezárták kapui­kat, a bizonyítványokat kiosz­tották, vakációznak a diákok és a pedagógusok. Az utolsó tanítási napra feldíszített tan­termekre azonban nehéz lenne ráismerni most. A legtöbb osztályban félrehúzták a pa­dokat, mészfoltos a padló, mesteremberek dolgoznak a folyosókon, festik, tatarozzák az iskolákat, óvodákat, napkö­zi otthonokat. Vágvölgyi László, a ceglédi iskolagondnokság gazdasági vezetője elmondotta, hogy ná­luk ebben az időszakban kell elvégezni a munka dandárját. Jól kell gazdálkodni a nyári hónapokkal, hogy mire az új tanév meg­kezdődik, akkor ismét rend legyen a kicsinosított termekben. Az előkészületeket még a tavaszi hónapokban elvégez­ték. Megszülettek a tervdoku­mentációk, elkészült a költ­ségvetés, megkötötték a szer­ződéseket az építőiparral. Vi­gyázni kellett, hogy összhang­ban, tervszerűen folyjanak a munkák. Most az Építőipari Ktsz, az Építőipari Vállalat és a- Vasipari -Ktsz —együttesen végzi a javításokat. Ebben az évben félmillió forintot fordítanak a gond­szín vakít, a zöld noksághoz tartozó oktatá­si intézmények felújításá­ra. A külső és belső kar­bantartás összege egy­millió forint. A kisegítő iskolában, a Bu­dai úti iskolában és a idncSics iskola Fodor udvari részében már befejeződtek a munkák. Most folyik a Puskin utcai is­kola, a Dózsa György utcai napközi tatarozása. A Puskin utcában csupán az udvari homlokzat felújítására és még néhány kisebb munkára S0 ezer forintot szánnak. A Há- mán Kató iskolában a főépület és a tornaterem karbantartá­sára 45 ezer forintot költe­nek. A IX. kerületi óvodában nagyobb felújításra van szükség. Egészségtelen, nedves volt ez az épület, most körben aláfalazzák, újraszigetelik, hogy szára­zabb legyen. Minden óvoda rueonvilágítást kap. A falak átfestésénél figye­lemmel vannak a különböző színhatásokra. Tudják már, hogy a fehér fal vakít, ezért inkább halványzöldre festet­nek, mivel ez nyugUttóbb szín. A napköziben, óvodákban hengerelt falúak a szobák. Ezeknél is meleg színeket al­nyugíat kalmaznak, hogy az otthoni környezethez hasonló hangu­latot kölcsönözzenek. A felújítások időben meg­kezdődtek. Négy építőbrigád végzi a tennivalókat. A kitű­zött határidőre, augusztus 20- ra, minden bizonnyal elké­szülnek. A gondnokság mű­szaki ellenőrei akkor vehetik át a munkákat. 1915. június 1-vel megszűnt Cegléden a Petőfi utcában az a népkonyha, amely fél évig a világháborús ínségben szűköl- ködők részére több mint 17 ezer adag ebédet osztott szét. ★ 1919. június 5-én a váltó­pénz pótlására helyi szükség­pénzt bocsátottak ki. A kis címletű „ceglédi pénzt” a Sá­rik féle nyomdában, a Bat­thyány utcában készítették. ★ 1879. június 8-án vásárolták meg az egyik Vörösmarty téri házat, és ebben helyezték el az újvárosiak első iskoláját. Az épület közel száz évig lát­ta el feladatát. Uborkaszezon A fővárosban már hetekkel ezelőtt megjelent a csemege­boltok kirakataiban a zöld bőrű uborka — jelezvén, hogy az idén sem marad el a nyári „uborkaszezon”. A héten vég­re a ceglédi piacon is kapható a közkedvelt savanyúnak való. Igaz, még eléggé borsos az ára, de már — van. A terme­lők szerint szép termés ígér­kezik, melynek egy részét a piacokra szállítják, a másik részét pedig a konzervipar kapja meg, tartósításra. A be­főzési időszakra az üvegboltok is igyekeznek felkészülni, hogy a háziasszonyoknak ne legyen gond a befőttes üvegek pótlása. 1914. június 22-én tartotta programbeszédét Károlyi Mi­hály, akit a Kossuth Ferenc halála után megüresedett kép­viselői helyre június 22-én egyhangúlag választottak meg. ★ 1843. június 20-án határozat­ba hozták, hogy a sószállítást Szolnokról Pestre nagy pon­tossággal és szigorúsággal vé­geztessék az illetékesek, mivel már előzőleg 10 ezer mázsa só szállítására kapott engedélyt Cegléd. Megkezdték hát az egy és a fél fertály földdel bíró gazdák összeírását A kö­vetkező két esztendőben ha­sonló mennyiségű sót fuva­roztak a ceglédiek. ★ 1654. június 29-én a három város törvényszéke „fogott bí­rák útján” ítélkezett a nagy­kőrösi boszorkányperben. Alföldi Seherezádé <t) Régiekre emlékezve (Júniusi évfordulók) Napi tízezer kis csomó Szürkésfehér fonalak nyúj­tózkodnak a kereten. Nem feszülnek pattanásig, nem is lazák, Olyan az egész, mint valami fura hárfa. Hangszer, zene nélkül, • önmagába zárt harmóniával. A színek har­móniájával. Lenn, a szálak tövében fürge kezek járnak a fonalak közt. Olló villan, színes fonalakból csomó cso­mót követ: készül az új per­zsaszőnyeg. A cikázó ujjak nyomában növekedik, felfe­lé kapaszkodik a kereten a vidám színű folt. Sötétkék, bordó, középkék, fe­hér, sárga és barna. Az asz- szony szeme éles figyelem­mel követi a rajzot Aki elő­ször lát ilyesmit, szinte be­leszédül. Ó már megszokta. Négy éve, hogy megtanulta a csomózás fortélyait, a szak­ma csínját-binját Naphosz- szat ül a keret mellett és csomókat köt. A puha szálak engedelmesen hajlonganak. Megzabolázza őket Sikerült. Mennyit dolgozik naponta? Kilenc-tízezer csomónyit. Mé­teres szőnyegdarabon 20—25 centit, ha kitesz ez a szám. Négy éve még nem mert vol­na erről a munkaütemről ál­modni sem. Ha visszagondol az első napok kínos-keserve­sen készült százötven cso­mójára, csak mosolyog. Ré­gen volt. „Még lánykorában”. Egy ismerős kérdezte tőle: • — Te leány, te! Nem sze­retnéd megtanulni a perzsa- szőnyeg-készítést? — Lehet — válaszolta ő, és magában arra gondolt, hogy milyen jó is lenne, ha felvennék az ápolónőképzőbe, ahová jelentkezett, hogy to­vább tanuljon. És eszébe ju­tott az Ezeregy éjszaka va­lamennyi Fatimája, Sehere- zádéja, a mesék repülősző­nyege, amely parancsra vitte messze-messze a gazdáját A készülő szőnyeg tövében — Van a tálcásukban per­zsaszőnyeg? — Á, nincs. Az igazi na­gyon drága. Én meg úgyis egész nap gyönyörködöm ben­ne — nem is hiányzik. (eszes) 1879-ben a vasút melletti, akkor újnak nevezett, vásárté­ren június utolsó napján tar­tották a nyári vásárt. A fél vármegyéből összegyűlt soka- dalmat olyan vihar zavarta szét, amilyenhez hasonlót a legöregebbek sem láttak soha. kuporogva még most is gyak­ran eszébe ötlenek ezek a gondolatok. Nem lett ápolónő. Pedig alig néhány hónapja v//////////////////////////////////Aw//////////////////">w^w//ww>r/','W'''*r/r dolgozott, mikor megkapta a $• (Sz. I.) várva várt értesítést: felvet-^ ték! De már elmúlt a gyógy-^ szer szagú folyosók varázsa, ^ az embert gyógyítani akarás ^ vágya. A szőke lányt fogva§ tartották a színek, a szinte ^ semmiből kibontakozó min- i ták. Az az érzés, amely évszá- í zadok óta fogva tartja, meg-| szálottá, fanatikussá embereket: a munka tete. teszi az § szere-$ | A könnyebb mintákat a & nehezebbek követték. Készí- ^ tett már sötét tónusú, szinte« tiszteletet követelő bokhará-i kát, játékos állatfigurákkal § teli kabrisztánokat, melyek S ugyancsak megtáncoltatták az5 ember türelmét. Most silvá- § nokat készít. Ugyanazt a min- ^ tát, hónapok óta. így siói ^ a megrendelés. Unalmas? — ^ Dehogy! Itt még az ugyanaz sem ugyanaz % I Minden csomónak megvan a 5 maga izgalma. Ilyen csendes, idegfeszítő ^ munka után mit tesz a sza-fc bad idejében? Folytatja a tű-$ relemjátékot. Mit csinálhatna« egy boldog kismama, akire § vigyori, tízhónapos kis lurkó § vár otthon és nagyokat rik- ^ kant örömében, ha ránevet-^ nek! Esténként televíziót néz. ^ Pihenni is kell egy kicsit. § Nemrég vásárolták. S más- ^ nap megint a szőnyeg előtt ^ hajlong, kora reggeltől dél- ^ utánig, szorgalmasabban a ^ müezzineknél. ) ELŐBB A KICSI! Foto: Nagy Ottó

Next

/
Thumbnails
Contents