Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-13 / 137. szám
fiat MEGVKI r^ßMiip 1967. JÜNITJS 13., KEDD Izrael nem hajlandó visszaadni a háború alatt megszállt területeket Letartóztatások Görögországban A görögországi Olimpia közelében „a király személyének nyilvános és ismételt megsértése miatt” letartóztattak egy papot. Kréta szigetén „titkos kommunista szervezkedés” miatt kilenc személyt tartóztattak le. Az amerikaiak és angolok ellen tüntet a tőm eg Bejrutban. Felháborodott tömegtüntetések voltak a libanoni fővárosban az izraeli agressziót támogató angol és amerikai imperialisták ellen. (Folytatás az 1. oldatról) Szolimán miniszterelnök vezetésével összeült a kormány. A kairói lapok közlik a Szuezi-csatorna igazgatójának közleményét, amely szerint az izraeli légierő június 9-én, vagyis a tűzszünet elfogadását követően, folytatta légitámadásait és Szuez környékén elsüllyesztett több hajót és vontatót a csatornán. Emiatt a Szuezi-csatornán lehetetlenné vált a hajózás mindaddig, amíg a hajóroncsokat ki nem emelik. Bumedien algériai elnök Buteflika külügyminiszter és a forradalmi tanács más tagjainak kíséretében hétfőn reggel repülőgépen Moszkvába indult. A nyugati hírügynökségek szerint a moszkvai megbeszéléseken a közel-keleti helyzetről lesz szó. Jordániái lapjelentések szerint csütörtök óta több mint 100 ezer menekült érkezett az izraeli csapatok által elfoglalt Jordániái területekről az ország meg nem szállt részeibe. A kormány közleményben hangsúlyozta, hogy Izrael Újabb menekülttragédiát próbál okozni Jordániának, de a hatóságok mindent elkövetnek a menekültek fogadásának zavartalan lebonyolítása érdekében. A menekültéit beszámoltak arról, hogy többen a légitámadások elöl jöttek el, sokukat azonban az izraeli katonák kényszerítették arra, hogy elhagyják otthonaikat. Az izraeli hatóságok elvették a menekültektől az útlevelet és a pénzt, az asszonyoktól az ékszereket is. I Szudán fővárosában az Egyesült Államok ellen tüntető tömeg felgyújtotta az amerikai könyvtár épületét. Június 5-e, a közel-keleti háború kitörése óta vasárnap hajnalban első ízben haladt át hajó a Tiran földszoroson. A Delphin elnevezésű 4000 tonnás izraeli teherhajót az izraeli haditengereszet motoroshajója kísérte. Jeruzsálemben katonai közleményt adtak ki az izraeli erők által elszenvedett veszteségekről. Eszerint az izraeli fegyveres erők a harcokban 679 halottat vesztettek és 2563 sebesült- jük volt, Bumedien algériai köztársasági elnök úton Moszkva felé megszakította útját Belgrád- ban és a repülőtéren kétórás megbeszélést folytatott Tito jugoszláv köztársaságai elnökkel a közel-keleti helyzetről. Az algériai elnök különre- pülőgépe röviddel déli 12 óra után továbbrepült Moszkvába. Huari Bumedien, az algériai forradalmi tanács és a minisztertanács elnöke hétfőn baráti látogatásra Moszkvába érkezett. A vnukovóá repülőtéren — amelyet feldíszítettek Algéria és a Szovjetunió állami lobogóival — Alekszej Koszigin szovjet kormányfő fogadta Bumedient. A nyugati hírügynökségek izraeli katonai forrásokra hivatkozva azt Írják, hogy hétfőn szórványos lövöldözés hallatszott a fegyverszüneti vonalak egyes pontjain. Rendszerint magányos arab harcosok, vagy kisebb csoportok használtak fegyvert. Általában mindenütt nyugalom uralkodik — hangoztattak az izraeli katonai források. Jeruzsálemben hétfő reggel robbanások rázták meg a várost: az izraeli fegyveres erők az arab államok, 450 repülőgépét és több száz tankját semmisítették meg. Bár cáfolta, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közvetlenül támogatta volna Izraelt a háborúban, elismeréssel szólt az amerikai és angol diplomáciának az Aka- bai-öböl megnyitására tett lépéseiről. Nasszer elnök hétfőn fogadta Kocsa Popovicsot, a Jugoszláv Államszövetségi Tanács tagját, volt külügyminisztert, aki vasárnap érkezett Tito elnök üzenetével az EAK fővárosába. A megbeszélésről nem adtak ki közleményt. Popovics az esti órákban visszatért Belgrádba. Vietnami jelentés Hét lelőtt amerikai repülőgép MIAMI 30 év után... Ann Pellegreno amerikai pilótanő hétfő reggel Electra nevű gépével világ körüli útra indult. Ugyanilyen géppel honfitársnője Amelia Earhart tett kísérletet 1937-ben világkörüli repülésre, de eltűnt. CSAK RÖVIDEN... \ LIDICÉBEN vasárnap, a falu megsemmisítésének 25. évfordulóján nagygyűlést tartottak, a gyűlésen Antonin Novotny mondott beszédet A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK ELNÖKSÉGE az Amur menti Komszomotszk várost Lenin- renddel tüntette ki. A BRIT KORMÁNY csapaterősítéseket küldött Adenba, MA KEZDŐDIK Luxemburg fővárosában a NATO miniszteri tanácsának ülésszaka. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP ítéletidő dühöngött Jugoszláviában. SZOMBATON Milánóban több mint egyórás csata zajlott le 50 hosszú hajú beatnik és a rendőrök között A ROMAN PART- ÉS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG elhalasztotta jugoszláviai látogatását. HÉTFŐN VARSÓBAN ösz- szeült a Lengyel Népköztársaság szejm jenek kibővített ülése. Az amerikai repülőgépek vasárnap élénk légitevékenységet fejtettek ki Vietnam mindkét része felett. B—52-es óriásbombázók Quang Tri tartomány északi részében három hullámban támadták a szabadságharcosok feltételezett állásait. Hétfőn reggel a nehézbombázók Saigontól 70 kilométerrel északra az úgynevezett „D-zónában” támadtak célpontokat. A VDK területén vasárnap — mint egy saigoni amerikai szóvivő állítja — egy Hanoitól keletre fekvő repülőtéren 2 sugárhajtásos repülőgépet elpusztítottak és kettőt megrongáltak. Támadás ért egy Hanoitól 24 kilométerrel északkeletre fekvő hőerőművet is. A VDK légelhárítása hét támadó amerikai gépet lőtt le vasárnap. Az amerikai hadsereg szóvivője hétfőn elismerte, hogy az amerikai tüzérség DéZ- Vietnam észáki részében egy ütközet során tévedésből amerikai állásokat is lőtt és ennek során három amerikai ejtőernyős életét vesztett»-. 21 megsebesült. HARCOK Nigéria és Bioira között Nigéria két héttel ezelőtt Biafrai Köztársaság néven elszakadt keleti tartományának rádiója fegyveres harcokat jelentett Az enugui rádió Kamerunban lehallgatott adása szerint az északi tartomány csapatai támadást indítottak Biafra északi határánál. A rádió felhívja a népet: „Fogjatok jegy- vert és legyetek éberdk, Nigéria lényegében hadat üzent Eiaf rónak!” Az északi tartomány csapatai az enugui rádió szerint súlyos veszteséget szenvedtek és visszavonulásukkor nagy mennyiségű hadianyagot hagytak hátra. Kivégzések Haifiban A Washington Evening Star szombati száma arról ad hírt, hogy Haitiban csütörtökön 19 haiti katonatisztet kivégeztek. Az AFP jelentése szerint a kivégző osztagot maga Duvalier köztársasági elnök vezényelte. Három tisztnek sikerült a kivégzés elől a panamai és • brazíliai nagykövetségen me* nedéket találni. New York-i emigráns hat* tiak szerint Duvalier diktátof állandó rettegésben él, s ősz* szeesküvöktől félti hatalmát. Swlyos faji isssze tűzések Floridában A floridai Tampa néger negyedében nagyarányú zavargás robbant ki hétfőre virradóra Az incidenseket ezúttal is az izraeli katonaság levegőbe röpítette azt a falat, amely 19 éve választotta el a város izraeli és jordá- niai negyedét. ■A TESTVÉRORSZÁGOK ÉLETÉBŐL rendőri túlkapás indította el Egy rendőr megsebesített egy fiatal négert, akit lopás kísérlettel gyanúsítottak, s aki nem adta meg magát a felszólításra, § A felbőszült néger lakos- $ ság megrohanta a ne- ^ gyed kereskedelmi kőz- ^ pontját, tüzek gyulladtak ^ ki a negyed minden pontján. ^ A helyettes rendőrfőnök szív- ^ szélhűdést kapott a néger ne- ^ gyed „megostromlása során”, ^ A helyi rendőrség kutyákkal $ védekezve vonult fel a zendü- $ lök ellen. Páncélkocsi, könny- § fakasztó gáz és lángszóró tá- § mogatja a 80—100 főnyi ro- § hamrendőrséget a zendülés el- ^ fojtásában. | Meg nem erősített hírek S szerint ^ a négerek fehér túszokat tartanak fogva. ^ A reggeli órákban a négyed i számos háztömbje állt még ^ lángban. A harmadik esztendő végén az osztrigákat kiemelik az „óvodából”. TENGER ALATTI FARM Az Isztriái félszigeten mélyen, több kilométernyire nyúlik be a szárazföldbe a Limi- öböl. Festői a táj, mint szinte mindenütt a jugoszláv Adria- parton. A legtöbb látogatót mégsem a tengerpart közelében emelkedő hegyek, nem is az öböl belső végén épült festői városka vonzza, még csak nem is a tengerpart Osztriga-óvoda A mezőgazdasági intézmény az osztrigák bölcsődéje és óvodája. Itt nevelik, tenyésztik azt a különleges csigafajtát amely a legtöbb tengerparti ország lakóinak kedvenc csemegéje. De nemcsak az ínyencek fogyasztják az osztrigát, dús vitamintartalma miatt állítólag „fiatalító erővel” is rendelkezik. Akik látogatást tesznek a farmon, hamarosan észreveszik, nincs is olyan könnyű dolga a farm dolgozóinak, mint első pillantásra gondolná az ember. A „tenyésztésre” befogott osztriga éppen olyan kényes jószág, mint bármelyik másik. A velük való foglalkozás, többnyire májusban kezdődik. Ekkor rakja le az osztriga — csomókban, „vékony vesszőcskékre” — az ikráit. Amikor az ágacska kezdene elrohadni, a farm szakemberei leszedik róla, s „mesterséges ágacskákra” helyezik az osztriga-bébiket. Közel három esztendőt töltenek el az osztrigák ezeken az acélhuzalokkal összeerősített „óvodákban”. í A hosszú tenyésztési idő ; alatt azután állandó és gon- | dós felügyeletet kell fordítani • rájuk. Elsősorban védelmezni ! kell a növendéksorban levő • osztrigákat ellenségeiktől: a ! tengeri csillagoktól, tengeri • sünöktől, csigáktól s különbö- i ző kis héjas állatoktól. Ha t például a tengeri csillag „csápjaival” megragadja az osztrigát, halálos a szorítása, megakadályozza ugyanis a víz felvételét. Pedig az osztrigának minden 24 órában 25 liter vízre van szüksége. Ellenségétől úgy szabadítják meg a farm dolgozói az osztrigát, hogy tiszta vízbe teszik. Az osztriga ugyanis elég hosszú ideig tud tiszta vízben is élni, „élősködői” viszont alig 20 perc alatt elpusztulnak. Hj kiveszik a vízből... A farmon körülbelül 8 millió osztriga nevelkedik. így aztán mindig jut a piacra is A gondosan kiválasztott pél dányokat sürgősen szállítják mert a tengervízből kivet osztrigát 48 órán belül el keJ fogyasztani. A tenger alatti farm nag hírnévnek örvend külföldö is. Nemcsak az ínyencek ke resik fel, akik a helyszínen i szeretnék megkóstolni a híre jugoszláv csemegét, hanem kíváncsiak is, hiszen ner akármilyen látvány egy esc daszép öbölben — a tenge felszíne alatt nevelt sokmilli osztriga... A Biztonsági Tanácsot hétfő § esitére — magyar idő szerint § 23 órára — újabb ülésre hív- § ták össze. A közel-keleti há- |, ború kitörése óta ez lesz a BT | * 17. ülése. Napirenden két fő J . kérdés szerepel: egyiptomi §c kérésre Izrael agresszív poli- i 1 tikáját, a közel-keleti békét és ^ £ a biztonságot fenyegető, vala- 5 * mint a nemzetközi békét és ^ * biztonságot veszélyeztető ag- § * resszióját, és a Szovjetunió $1 kérésére az izraeli hadműve- ■:1 letek beszüntetésének és a ^ megszállt egyiptomi, Jordániái ^ és szíriai területek kiürítésé- 4 nek kérdését vitatják meg. 8 Levi Eskol miniszterelnök ^ ^ hétfőn Jeruzsálemben be- § t szódét mondott az izraeli ^ t parlament ülésén. s ^ Kijelentette, hogy Izrael ^ | nem hajlandó visszatérni azij egy héttel ezelőtt kitört há- S r borút megelőző helyzethez. Uj § ^ helyzet keletkezett — jelen- § , tette ki — és ez az arab ál- ^ f I lamokikal való közvetlen tár- ^ < gyalásokhoz vezethet. Meg- ^ ( erősítette azokat az izraeli ^ j részről már korábban elhang- ^ j zott nyilatkozatokat, ame- ^ | lyek szerint az ország nem ^; hajlandó önszántából vissza- ^ j adni a háború alatt megszállt ^; arab területeket. Az arab or- § < szagoknak és az egész világ- ^, nak meg kell értenie, hogy ^ • senki sem foszthatja meg ^ J földjétől a zsidó népet — je- v, lentette ki a miniszterelnök. $; Részletesen foglalkozott az 11 ENSZ szerepével. Utalt arra, ^ < hogy Izrael évek óta elege- ^ < detlen azzal, ahogyan az ^ i ENSZ „az arab—izraeli konj- ^ liktust kezelte”. A világszer- $ vezet — jelentette ki — „nem § vett tudomást az Izrael meg- ^ semmisítésére irányuló arab ^ je nyegetésekről.” A miniszterelnök felszólí- ^ tóttá a nagyhatalmakat, hogy $ bírják rá az arab államokat § az Izraellel való közvetlen ^ tárgyalásokra. $ Közölte, hogy ^