Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-11 / 109. szám

Vasbeton

kellene. Mihez öregasszony v<

láda mellől elvette a baltát, meg lóbálta csontos, de erősfogású kézé"%/CíHaii

196". MÁJUS 11., CSt)TÖRTÖK

|-pT- r,. | közvetlenül a

I tg) net I szezon, a nyitás előtt a Balaton mellett, Füred környékén, amikor a víz — bár egy pár bátor már belemerészkedik — még túl hideg a strandoláshoz, időt hagy arra, hogy bejárjuk a környéket, megismerkedjünk régi és új nevezetességeivel.

Néhány év óta nem jártam erre. Ami legelőször szembe- ötlik és megörvendeztet: az azóta felépült új épületeknek nem a mennyisége, hanem a minősége. A mennyiség relatív dolog: a román, jugoszláv, spanyol tengerparton — ne átitassuk magunkat, — sokkal többet építkeznek. Viszont színvonalban, koncepcióban, igényességben, úgy vélem, nem kell szégyenkeznünk itt a Balaton északi partján. Az új Füred, ha ilyen nagyvonalúan építik tovább, méltán csatlakozik majd a régihez, amelyet még azok a jeles honfitársaink építettek a múlt században, akik, mondhatni, elsőnek fedezték fel az egész ország számára a Balatont. Szép régi templomához, Jókai és Blaha Lujza villájához, az árnyas partmenti sétányokhoz száz év stílusváltásait átugorva, tér- mészetes közvetlenséggel kap- i csolódnak az üvegből, betonból, acélból konstruált szigorú hasábok, vagy lágy áramvonalak. Néhány magánvilláról nyugati prospektusok jutnak eszembe. Irigység nélkül szemlélem e Balaton mellékén is megvalósult egyéni álmokat; a tájat, a települést gazdagítják — nem úgy, mint néhány más üdülőhely siralmas vityillói, a különböző „megspórolta-lak”-ok, melyek, néha, úgy érzem, amennyire gyarapodást jelentenek az egyén számára, máshol, ízlésben, mentalitásban legalább annyira szegényítenek is... A mai tihanyi, füredi építkezési elvek kímélik és befogadták a táj népi építészetét. Nádtetőt, helyi kőzetet alkalmaznak gazdagon, néhol nem tudjuk meghúzni a határvonalat az átalakított parasztházak és a modern villák között; bár több helyen látnak ilyesmit is. Aztán itt vannak a műemlékek: a mai fantázia itt is alkotott. A tihanyi apátság múzeuma újonnan feltárt pincével gazdagodott: világítástechnikai bravúr a százados boltívek alatt! A nagyvázsonyi, Hunyadiról elnevezett torony kolosszus rekonstruált árkában víz sötét zöldje csillog. A tihanyi kikötő előtti parkban íves héjszerkezet rejti a postát. A jövőnek építkezünk, szűkkeblű- aégtől mentesen, európai igé nyekkel. S

$ 5

1 Levél Füredről \

l

J////////y///////////////////////////////////////////////////////////////////////>

toknál, stb. De kérdés, lehet-e azt is fennhangon szidni, ha lent nem mennek jól a dolgok?

Néhány példát |

arra, hogy mire gondolok. Tihanyban, ugye, nem kis országos erőfeszítés árán megépült egy új szálló és a motelsor. Étterem, teniszpálya, minigolf, üzletek halmaza, kikötő egészíti ki ezt az üdülőegységet. De mit szóljunk ahhoz, hogy tőszomszédságában elhanyagolt grundot találunk? Nagyvázsonyban nehéz milliókért rekonstruálták a Hunyadi-tornyot és környékét, köztük igen sok népi műemléket. A torony elé parkot terveztek. A rekonstrukció, mondom, milliókba került — a park gondozása csak ezreseket igényelne. Mégsem csinálja senki. Nem érzékeltetem tovább példákkal azt a képletet, amelyet így fogalmaztam meg magamnak: ha központi beruházásból megépül két fényes új létesítmény — nagy a valószínűsége, hogy a közöttük levő utcával már senki sem fog törődni. A füredi állomással szemben modem, többszintes társasházat és egy, szintén a felszabadulás óta épült, szép, árkádos borpalackozót találunk. Amikor elindul innen a busz, az állomás előtti, gazzal benőtt grund mellett vagy két méter magasra kavarodik a por, a piszok. A csopaki hegyekben az általában gondozott gyümölcsösök, szőlők között néhol elvadult parcellák éktelenkednek. Jó lenne a piszokkal szemben egyszer már ugyanolyan általánosan felvenni a harcot, mint ahogy annak idején a tudatlanság ellen.

—----———------: ahol lakom,

A szállodában. | az alkalmazottak

jómodorúak, kedvesek, személytelenek. Olyanok, mint amilyennek a személyzetnek mindenütt lennie kellene: nem ridegek, szolgálatkészek, de nem is bizalmaskodnak. Csak ... Képtelen vagyok tőlük információt kapni menetrendügyekben, mint ahogy máshol sem tudnak felvilágosítást adni a közlekedésről. Az

, autóbuszmegállók sok helyen nincsenek kijelölve. A kifüggesztett menetrend pontatlan, és az idegen számára érthetetlen. A tihanyi motel melletti hajóállomáson megkérdezem, mikor megy hajó Füredre. A jegyárus sajnálkozik, hogy csak hetek múluÉfnndul a járat, s az autóbuszt ajánlja, melyre órákat kell várni. Eszébe sem jut tudatni, miszerint 20 percre innen, a másik hajóállomásról hamarabb érnék célho» Szinte mindenütt visszatérő jelenség a tájékozatlanság.

Azzal kezdtem: mindazt, amit ezen a vidéken építenek nagyvonalúan, európai színvonalon teszik. így folytattam: jó lenne lendíteni egyet az időn — az ember még több új dolgot szeretne látni. De ahhoz, hogy újabb előrelépéseknek legyünk tanúi, nemcsak több beruházás szükséges, de több precizitás, gondosság, élelmesség, több tisztaságigény is. Ehhez pedig idő, sok-sok hétköznapi erőfeszítés kell, és az is, hogy változtassunk néhány eléggé általános tulajdonságunkon.

Lám, ilyen gondolatokat juttat az ember eszébe, egy néhány napos belföldi kirándulás.-------------------j persze, megl A Balaton | koronázza

—----------------- mindazt,

a

mi szép, és elfelejteti azt, ami nem tetszik. Kiülsz a napsütéstől meleg sziklákra, s egyszerre más dimenziók közé kerülsz: talán ez a pihenés titka? Másképp érzékeled itt a teret; először úgy hiszed, szinte meghasadt, pedig csak nagyobb szeletet kap belőle a tekintet, mint ahogy megszoktad. S ettől mintha az idő is másképpen mérődne. Szóval, kifordulunk a hétköznapi mértékegységből; világunk kitárul, gondolkozásunk is. Ez a titka a Balatonnak, amiért visszajárunk hozzá? Vagy más? Mindegy, — tegyen minket elégedetté, hogy ez a csodaszép táj először kap majd magához valóban, világszínvonalon méltó környezetet.

Padányi Anna

Két új szociális otthon a fővárosban

Az elkövetkező években két újabb szociális otthon épül a budapesti egyedül élő öregeknek. Az egyiket Rákoskeresztúron, a volt Vigyázó- ka.stély mögötti részen helyezik el, ennek építését már a jövő évben meg akarják kezdeni, s a tervek szerint 1970-ben adják át; a másik, hasonló nagyságú otthon helyét Budatétényben, a Jókai Mór utcában jelölték ki.

Rádiódráma készül a „Csendes Donéból

A hangjátékok történetében egyedülálló vállalkozást készítenek elő a magyar rádió stúdióiban: megkezdődtek a Solo- hov: Csendes Don című művéből készült dráma felvételei. A regény rádiódráma változatát 15 részletben mutatják be. A drámát augusztustól kezdve sugározzák.

Ötven éve, májusban

1917 május 11-én reggel hiába szólt a tatabányai bányasziréna, a VIII. és IX. akna munkásai nem vették fel a munkát. A bányaművek katonai parancsnoksága utasítást adott a munka felvételére és rögtönítélő eljárással fenyegette a munkásokat. Ennek ellenére a sztrájk hamarosan kiterjedt az egész bányavidékre; Tatabányára, Dorogra. Tokodra és a csolnoki bányákra.

Elkeseredésre bőven volt ok. A háború harmadik évében a nyomor, a szenvedés fokozódott. A bányákban 12 órára emelték a munkaidőt. Az élelemellátás akadozott, még a kiszabott, amúgy is kicsiny élelemadagot sem tudták kiadni — a szabadpiaci ár pedig megfizethetetlen volt. A katonai parancsnokok önkényének kiszolgáltatott munkásság élet- és munkaviszonyai tűrhetetlenné váltak. Ekkor érkezett meg az első orosz forradalom híre. A sajFoto: Kotroczó

tó, beleértve még a jobboldali kormányhű lapokat is, nagy hangon adta tovább a hírt. Arra számítottak, hogy a tömegek az orosz eseményektől az antant hatalmak gyengülésére következtetnek, és ez ismét felszítja a háborús lelkesedést. De nem ez történt. A tömegek a forradalomtól a zsarnokság megdöntésének lehetőségét, a jobb, szabadabb életet és főleg a békét, a béke kivívását várták.

Megindult a szervezkedés. Olyan dolgozók, akik azelőtt távot álltak a -szakszervezeti mozgalomtól, vagy akiknek szervezeteit a háború alatt feloszlatták, sorra alakították meg szervezeteiket. így a MÁV és a vasúti gépgyár dolgozói, a gyári tisztviselők és mérnökök, a közalkalmazottak, a dohánygyári munkások, a villamosvasutak dolgozói — és nem utolsósorban a bányászok. A háború kitörése után először ünnepelték hatalmas tömegek a május 1- ét. Nemcsak Budapesten, hanem a pécsi, salgótarjáni és tatabányai bányavidékeken, az ipari centrumokban, sőt a régi forradalmi földmunkás vidékeken is leállt a munka. Hatalmas tüntetések zajlottak le Győrben, Mosonmagyaróváron, Kiskunhalason és az ország sok más városában, ahol a tömegek az orosz proletariátust éltették. Május 2-án pedig egyórás általános figyelmeztető sztrájk zajlott le az általános titkos választójogért és a békéért.

Az első nagy sztrájk a tatabányai bányavidéken robbant ki. Ezért a kormányzat elrettentő példát akart statuálni. Már május 12-én katonai rögtönítélő bíróság szállt ki. A sztrájk szervezőit letartóztatták és közülük ötöt halálra ítéltek. További 517 bányászt fogtak perbe, köztük 5 bányászasszonyt is, akik egy sztrájktörőt megdobáltak.

De az elrettentő szigor sem tudta már leszerelni az elkeseredés szülte tömegmozgalmakat. Így röviddel a bányász-sztrájk után, május 29- én tört ki egy hatalmas mérvű vasutas-sztrájk, amelyben a vasutasok tízezrei vettek részt, és 9 napon át gátolták a katonai szállítmányok és katonavonatok továbbítását.

így indítoitta el a forradalmi erjedést hazánkban is az orosz forradalom példája, melynek félévszázados évfordulójára emlékezünk az idén.

Szem ere Vera---------------j sürgetne, s ^

i Az ember | mint minden- ^---------------- hol, itt is sze- ^

retné előrehozni ezt a jövőt: ^ több szállodát kívánna, to- ^ rony magasakat, mert csak i úgy kifizetődő itt a beruhá- > zás. Szeretné már rekonst- S ruálva, s borozónak, kisven- S déglőnek kihasználva látni a ^ régi szölőspincék közül a leg- ^ szebbeket. (Bebizonyosodott, ^ amit könnyen meg lehetett ^ volna jósolni előre: Külföldi ^ és belföldi vendég egyaránt ^ viszolyog az irdatlan nagy ét- ^ teremcsannokoktól. Ezek- >

be itt a Balaton mellett is ^ most — különböző elosztá- $ sokkal — próbálnak inti- ^ mebb hangulatot varázsolni. ^ Utólag!) Szeretném üdülővé § átalakítva látni az egykori | sokholdas szőlőbirtokosnak a ^ táj fölé terpeszkedő, most & gyakorta elhanyagolt, újkori kastélyait. Dehát nemcsak a í háborúhoz, a békéhez ts pénz, § pénz, pénz kell.

És nemcsak pénz. Munka, ^ sok munka. Az eredménye- ^ kért a hétköznapok fáradozá- i sával is meg kell fizetni. i

A munka Tihany környé- ^ kén szinte saját emlékmű-1 veit alkotta meg — épületek- | ben. S e színvonal, a nagy éré- í nyék mellett, csak kirívóbbá S válnak a kis hibák.

A kritikus dolga nem köny- ^ nyű, mert azt — kiváltképpen

■T— ........l----------------m----------n—rtr-r—r—,-----rrr-r-r—ry-rnrrtrm<wmw*tmjminmrnwnMmm\-\-iiíK<iKi.:i.............................

a

z új gazdasági mechanizmus évek óta tartó előkészületei so- ^ rán — már megszoktuk, hogy S mindenki fennhangon szóvá i teheti, ha „fent” csinálnak * Valamit rosszul, ha kedvezőt- ^ len döntést hoznak a minisz- ^ tériumokban, ha szarvashibát ^ követnek el központi vállala- J

A bársonyszék

M

ártuska meghalt, s most már senki sem akarta továbbra- is kerülgetni a bársonyszéket. Amíg Márt&ka élt, nem volt mit tenni. Ö renBelkezett a házzal, övé volt benne minden, a három szoba, a bútorok, még az ágynemű is. Beleegyező szava nélkül nem kerülhetett odébb a falon egy kép, nem volt szabad megcserélni a székeket a testes ovál-asztal körül, s ahhoz is engedélye kellett, ha nagytakarítást akartak csapni. Mártuska má- nikus görccsel ragaszkodott mindenhez, amit hetven év alatt megszokott a háznál. Itt született, a belső szobában, itt nevelkedett fel, innét temette el anyját, apját, bátyját és húgát, itt siratta el a vőlegényét, innét nézte, hogyan halnak ki mellőle azok, akikkel iskolába és templomba járt, akikkel a boltban tré- cselt, litániákon bűnbocsánatért imádkozott, s végül maga is megadó sóhajjal elindult utánuk. >

A temetés utáni napon Rózsi, akinek örökségként minden a nyakába szakadt, behívta a középső szobába a két lányt, s tudtukra adta, hogy vége a kaszárnyaéletnek. Itt többé nincs parancs. Eddig én is albérlő voltam, rokon létemre, mostantól kezdve ti is főbérőlk vagytok, idegen létetekre, mondta, s foghíjjas szájával torz mosolyt futtatott végig az arcán. A két lány csodálkozva nézte Rózsikét, mert azt eddig is tudták, hogy kicsit bolond, de ilyen nagylelkűségre mégsem számítottak. Álszent képpel bólogattak hát a bejelentésre, de hinni csak akkor kezdtek benne, amikor Rózsika közölte, hogy a fejenkénti háromszáz forint helyett mostantól kezdve csak száz-száz forintot fizetnek. Végtére is, a lakbér több nem lehet — szögezte le, s elégedetten huppant bele a bársonyszékbe.

A lányok megdöbbenten nézték.

A bársonyszékbe ... Ott állt a sarokban, öblösen, komoran sötét karfáival, kopott, kék bársonyával, s most ült benne valaki. Mártuska soha, senkit nem engedett a közelébe. Annak ott kell lenni — mondta mindig, s ideges mozdulatokkal hessegetett el bárkit, aki a közelébe ment. Még Rózsikét is, nemhogy őket.

Rózsika most a bársonyszékben ült, elégedetten himbálta flórharis- nyás, pipaszárrá aszott lábát, újra és újra kimutatta fogakat csak itt-ott őrző, vértelen ínyét, s apró szemével sűrűn pislogott. Vége a kaszárnyaéletnek — mondta újra, mint aki önmagával is el kell, hogy hitesse ezt. Éppen eleget nyelt ő Mártuská- tól. Harminc esztendje éltek egy fedél alatt, bár kölcsönösén nem szenvedhették egymást. Mártuska, a birtokon belüliek fölényével élezte ki hatalmát, jogát Rózsika fölött, s Rózsika a befogadott alázatával tűrt. Olykor fallázadt, de lázadásából nem futott többre, mint Mártuska nem látta nyelvöltögetésre, s apró, kutyasíráshoz hasonlító vak- kantásokra. Rózsikét többször kezelték idegszanatóriumban, s ilyenkor Mártuska egyszer meglátogatta. Nem többször. Ha két hónapig volt benn, ha egy esztendeig. Egyszer meglátogatta, vitt neki egy cipősdo- bozban aprósüteményt, megsímogat- ta durvaszálú haját, mosolygott rá, azután elment.

A két lány elnézést kért, nekik dolgozni kell menni, s otthagyták a bársonyszékben Rózsikét. A gyárba menet többen is megkérdezték, igaz-e, hogy az a félbolond Rózsika örökölt mindent — kisvárosban tíz perc alatt megteszi útját a hír — s a lányok igenlő válaszára a fejüket rázták. Micsoda szerencse. Egy ilyen házzal mihez kezdhetne az értelmesebb ember! De Rózsika ... A sors is mindig annak ad, akinek

nem nő tás

kezd az a félR

ózsi ka ült még egy ideig a bársonyszékben, majd kikukucskált az ablakon, a lányok elmentek-e. Amikor meggyőződött róla, hogy igen, a konyhába ment, a fásoen, s lassú léptekkel visszament a szobába. Letette a baltát, odament a szekrényhez, kikereste az össze- gombostűzött csomagolópapírral lefedett esküvői ruhát, ledobálta magáról a fekete hacukát, s kapkodó mozdulatokkal belebújt a fehér tüli- és csipkehalomba. A tükör elé ment, eligazgatta a ruha redőit, s mint aki belekarol valakibe, ,úgy emelte meg a jobb kezét. A bársonyszékhez érve megállt, felemelte az asztalról a baltát, s mint aki valami varázsmozdulatot hajt végre, mélyen meghajolt. Felegyenesedve furcsa, vinnyogó hangot hallatott, s meglendült kezében a balta.

A karfán friss, barnás vágást ejtett a balta éle, de a fa még csak nem is reccsent. Rózsika csodálkozva nézte, nem értette, miért nem roskad össze az egész alkotmány a balta érintése alatt, s most már gyors egymásutánban emelte feje fölé a fényes fémdarabot, hogy újra és újra lesújtson vele. Dühében, hogy nem jut semmire, csak éppen karcolja a sötétre pácolódott fát, a támla és az ülőke bársonyának esett. Puha, puffanó hangokat adott a balta, ahogy belemélyedt a kitömött részekbe, s amikor visszafelé húzta, reccsenve szakította tovább a vágásnál a bársonyt. Néhány peje elmúltával már foszlott rongyok jelezték a nemrég még összefüggő bársonyhuzatot, s Rózsika elégedett vihogásokkal csapott le újra és újra. Harminc év keserűsége, dühe zúdult most a szerencsétlen bársonyszékre, s a balta Rózsika kezében arkangyalok pallosává lépett elő, ziháló, ki-kihagyó lélegzése pedig

római légiók diadalittas ordításává. Ügy érezte, hogy amit tesz, azt már régen meg kellett volna tennie, s az eszelősök gépies, elképesztően gyors mozdulataival emelte — ejtette a baltát.

C

sak akkor roskadt le a földre, amikor a szék csupasz váza állt előtte, minden mást lefosztott róla. Ült a szőnyegen, keze még mindig görcsösen markolta a balta nyelét, másik kezével felemelt, majd visszaejtett egy-egy kék bársony- darabkát, morzsolgatta őket, áhita- tos mosollyal emelte a szeme elé, majd gyűlölködve lökte félre. Így ült ott, míg csak sötétedni nem kezdett. A lányok érkezésének zaja sem riasztotta fel, csak amikor a villany fénye csillant, kezdett hüp- pögve, mind jobban kétségbeesve sírni.

A két lány visszahökölt a küszöbön, értetlenül nézték a szőnyegen kuporgó, mind görcsösebben zokogó öregasszonyt, aki maga mellé ejtette már a bálát, s hajából bár- sónydarabkák álltak ki. Körülötte is tele volt kék foszlányokkal minden, s a szék váza üres tátogással próbált magyarázatot adni, mi is történhetett.

Pénzt kereshetett — gondolta a két lány, vagy valami mást. És nem talált. Leveleket, fényképet, régi titkok magyarázatát. Felemelték a szőnyegről Rózsikét, s lefektették. Könnyein is átütött szeme eszelős fénye. Feküdt ruhástól az ágyon, mozdulatlanul. Tekintetét a mehy- nyezet egyetlen pontjára szegezte, mert ott látta Mártuska arcát. Ezen az arcon a harminc évig látott rideg gőg helyén most döbbenet és kétségbeesés ült. Mártuska arca onnét, a mennyezetről a bársonyszék romjait nézte, s Rózsika itt lenn, az ágyon a lányok megszokta kurta vinnyogások helvett teli szájjal, harsányan nevetm kezdett.

Mészáros Ottó